Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. április 4., csütörtök NÉGY ÉVTIZED EMLÉKEIBŐL Eger első szovjet városparancsnoka Érdekes emlékeket elevenített fel tallini kollégánk, a „Szov- jetszkaja Esztonia” munkatársa a legendás katonáról, Aver- buhról, Eger első szovjet városparancsnokáról. Írását — remélve, hogy még sokan élnek azok közül, akik a messziről jött főtisztet ismerték — az alábbiakban közöljük felszabadulásunk 40. évfordulója alkalmából. Mihail Naumovics Aver- buhnak örökre emlékezetébe vésődtek a magyarországi súlyos csaták — különösen az Eger környéki harcok — 1944. őszén. A szovjet csapatok délkeletről közeledtek a város felé. Akkor, hogy Egerbe jussanak először Mezőkövesdet kellett elfoglalni, amit a fasiszták megerősítettek, mivel fontos szerepet szántak neki a megyeszékhely védelmében. A nagy matyó település elfoglalása azért is nehéznek látszott, mivel a vidék sima volt, mint az asztal, a földeket pedig feláztatta az őszi eső. Amikor parancsot kapott a támadásra, Konyev tábornok, a harmadik légidesz- szant-gárdabadosztály vezetője, magához hívatta az ezredparancsnokokat. Miután megvitatták Mezőkövesd elfoglalásának lehetséges változatait, a tábornok a következő döntést hozta: — Aligha lehetséges nappal kezdeni, hiszen a terep teljesen nyitott, nagyok lennének a veszteségeink. Éjjel fogunk hát támadni, méghozzá rajtaütéssel, a szokásos tüzérségi előkészítés nélkül. A manővert Averbuh irányítja a második ezred gárdistáival és az lesz a feladatuk, hogy megvessék a lábukat a városka határában. A többi ezred oldalról keríti be a helységet. Amikor Averbuh ezredparancsnok visszatért a lövészárokba töprengeni kezdett, hogyan lehetne minél sikeresebben megoldani a feladatot. Volt az ezredben egy szakaszparancsnok, bizonyos Polovcev. Kivételes bátorságú. találékony, önállóan gondolkodó tiszt. Tudták róla. hogy már nem egyszer kitűnt az éjszakai támadások megszervezésében. Őt hívatta most Averbuh és ismertette előtte a kapott parancsot. A tiszt elgondolkodott, aztán a következő tervvel állt elő: — Szükségem van félszáz emberre, aki nem ijed meg az árnyékától. Aztán felderítjük az ellenséges csapatok érintkezési pontjait, a hátukba kerülünk, és onnan nyitunk tüzet golyószó- rókból és géppisztolyokból. Majd a többi ezred is támadásba lendül szemből és oldalról. « összehívták a kommunistákat és a komszomolistá- kat. Sokan szerettek volna részt venini az akcióban. Végül is hatvan embert választottak ki a jelentkezőkből, s felfegyverezték őket kézigránáttal, kézi golyószóróval. Mivel az ezredek egymástól nagyobb távolságra voltak, a tisztek egyik lövészároktól a másikig kúszva elmagyarázták a katonáknak is a támadás tervét. A támadást a következő éjszakára tűzték ki. Még aznap éjszaka Polovcev az önkénteseivel elindult a harci feladat elvégzésére. Az ösz- szeköttetést rádión tartották. Reggel Polovcev azt jelentette, hogy felderítették az ellenséges csapatok elhelyezkedését, és álcázták magukat. Éjjel pedig Polovcev emberei átszivárogtak az ellenség hátába, és váratlanul tüzet nyitottak. A fasiszták sorai közt zavar támadt. Ekkor támadásba lendültek két oldalról és szemből az ezredek. Futottak a fasiszták, hátrahagyva fegyvereiket. S reggelre a várost felszabadították. A pánikban visszavonuló ellenséget üldözve, szorosan a nyomukba haladva a hadosztály szinte egy lendülettel foglalta el Egert. Elsőnek a második légideszánt- gárdaezred tört be a városba és így Mihail Averbuh lett itt az első katonai parancsnok. Heves megye központja először népiden volt, de aztán az élet fokozatosan visz- szatért a békés kerékvágásba. A polgármester ismét ellátta hivatalát. Valahol szerzett egy magyar—orosz szótárt, és néhány nap múlva már ennek segítségével próbálta megértetni magát a szovjet parancsnokkal. Sok kérdést kellett közösen megoldaniuk, elsősorban a helyi közművek beindítását, az élelmiszerellátást. Averbuh visszaemlékszik egy olyan esetre, amikor családi kezelésben lévő kisvendéglő tulajdonosa fordult hozzá engedélyért, hogy ismét kinyithasson. Az étteremben a feleség főzött a lányával, a gazda a fiával együtt maga szolgálta fel az ételt, szabad idejükben pedig családi zenekart alkottak és úgy szórakoztatták a vendégeket. A tulaj megörült, amikor megkapta az engedélyt. És örült a szovjet parancsnok is, hiszen a békés élet jele, ha kinyitnak az üzletek. Sok-sok esztendő telt el azóta, de az emlékezet híven őriz még sok mindent. Például a katonai kórházat, ami a város szélén volt, és ahová gyakran ellátogattak a magyar zenészek, hogy játékukkal felvidítsák a sebesülteket. Averbuh már tapasztalt ezredparancsnok volt, amikor a Szovjet Hadsereg soraiban magyar földre lépett. A háború kitörésekor Leningrád- ban élt. Nem gondolkodott azon, hogy hol a helye, önkéntesnek jelentkezett a népfelkelők soraiba. Harcolt a Pulkovói magaslaton, majd a Hajóépítési Intézet ütegének vált a parancsnoka, míg később kinevezték egy lövészezired parancsnokává. Az egyik ütközetben egy repeszdairab súlyosan megsebesítette a mellén. Fel- gyógyulása után a „Frunze” Katonai Akadémiára küldték tanulni. Napjainkban öt-hat évig tanulnak itt a jövendő tisztek, de akkor meg kellett elégedni a féléves képzéssel is. 1943 júniusában került a voronyezsi frontra, részt vett az Orjol és Kurszk környéki csatákban. mígnem kinevezték a 3. légideszánt gárdahadosztály második ezredének parancsnokává. Ezredével együtt harcolta végig Ukrajnát és vele együtt ért el Románia és később Magyarország határára. A gárdisták hősiesen harcoltak last, Bukarest bevételénél, majd Magyarország és Csehszlovákia területén. Nehéz volna felsorolni a háborús eseményeket, amelyekben részt vett Averbuh és ezrede. Érdemrendek és emlékérmek őrzik a diadalmas út emlékeit. 1945 elején Magyarország és Szlovákia határán Konyev tábornok légideszánt hadosztálya és Slijev tábornok lovasai nehéz helyzetbe kerültek. Különösen szorongatott helyzetben volt az az ezred, amelynek Averbuh volt a parancsnoka. Az ellenség túlnyomó erőivel áttörte a védelmet, körül akarta zárni és megsemmisíteni a gárdistákat. Már több támadást visszavertek, amikor egy lövedék dörrent és Averbuh éles ütést érzett a mellkasa bal oldalán. Odamyúlt, a keze csupa vér lett. Elvitték a segélyhelyre, ott kivették a repeszt, aztán kórháziba szállították. De mihelyt lehetett visszatért az ezredéhez, és részt vett Budapest felszabadításában is. 1945 március 15-én sebesült meg hatodszor Averbuh alezredes, Seregélyes körzetében, most már eléggé súlyosan. A győzelem napját a kórházban ünnepelte... 1945. szeptember hatodi- kán élete útja visszakanyarodott Leningrádba, ahol váratlanul újra a „háború ösvényére” kellett lépnie. Aznap tért ugyanis vissza Berlinből testvére Alekszandr, a Szovjet Hadsereg őrnagya. Averbuh alezredest mint rokkantat leszerelték, és így folytatta a tanulást. Be kellett fejeznie az akadémiát. Mellette a padban a tegnapi iskolások tanultak, ő pedig ősz fejjel, sebesülések nyomaival a testén igyekezett nem elmaradni tőlük. Kezdetben, mankóval járt, de kitartó, mindennapi tor- mázással a szervezete megerősödött. Visszakerült újra a hadseregbe és még majd húsz évig volt aktív tiszt. Averbuh mérnök-ezredes nyugdíjba vonulása után sem ült otthon. Munkát keresett és talált egy építkezési vállalatnál, ahol egészen a legutóbbi időkig dolgozott. Mihail Abramovics Korszunszkij ÉVENTE EGYSZER A párttagságának kelte: 1930 (Fotó: Szabó Sándor) Már nem olyan délceg a tartása, mint volt, a járása is csendesebb és vastag lencséjű szemüveget hord. Arcvonásai azonban nem mutatják, hogy 1909-ben született. Emlékeit pedig frissen, elevenen idézi fel. Körmöczi József ny. rendőr-ezredes 1930. óta tagja a pártnak. Gondoljuk el. maga az évszám is tiszteletet parancsol. ★ Mosolyogva mondja, hogy ő tizedikként jött a világra abban a családban, amelynek feje uradalmi cselédként dolgozott a Baja melletti Püspök-pusztán. Ott végezte el az elemi iskola hat osztályát, majd a városba ment, hogy asztalos-mesterséget tanuljon. A nővérénél kapott fedelet a feje fölé. Műbútorasztalos. A megkülönböztető szó akkor is rangot adott. Az intarziához nemcsak ügyes kézre, hanem művészi érzékre is szükség volt. — Már elérte hazánkat a gazdasági világválság és a mesterem kénytelen volt bezárni a műhelyét — emlékezik. — Szerencsére működött még akkor a Pollák- féle bútorgyár. Szobaberendezéseket szállított Angliába, ezért volt ott még munka. Ez a gyár egyébként is fontos állomása volt az életnek. Igen, ott kezdődött. Azzal. hogy Sallai Sándor, az egyik munkatársa egy napon egy könyvet adott a kezébe. Egy regényt. Azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon kíváncsi rá, hogyan fog tét. széni neki az írás. — Mondhatom, mintha csak magamról olvastam volna. A főszereplő hiába próbált jobb életet teremteni, mindig szembekerült azokkal, akiknek a zsebében volt a pénz és a kezükben a hatalom. Így kezdődött. Aztán szavalókórussal, a munkásegylet látogatásával folytatódott majd jött a szeminárium. — Te kommunistának születtél — jegyezte meg kis idő múlva Sallai, aki beszervezte a pártba. Egyáltalán nem lepődött meg ezen a megállapításon. Következett a konspirá- ciós munka. ★ Még egy nevet említ azokból az időkből. Földes Lászlóét. — Őt én szerveztem be a pártba — teszi hozzá szelíd mosollyal a szája szögletében. De addig még sok minden történt, amíg ők a felszabadulás után ismét találkoztak. — Lebuktam. A párt lapját vittem a megadott címre, amikor letartóztattak. Kiderült, hogy a nyomozók végig követték a lap útját egészen Budapesttől Bajáig. A kihallgatás... ? Nagyon összeverték. Nem is egyszer. Ő váltig állította, hogy fogalma sincs a pártról. soha nem látott kommunistát, csupán szívességet tett azzal, hogy a csomagot elvitte arra a helyre. — Tulajdonképpen szerencsém volt — idézi a múltat. — Akkor udvaroltam Czi- czovszki István, a kapcsolatom húgának, Etelnek, akiit később feleségül is vettem. A magyarázkodásom tehát hihetően hangzott. De a börtönt nem úsztam meg. Négy hónapot töltöttem a pécsi fegyházban, ahová a társadalmi rend ellen elkövetett erőszakos felforgatás bűnéért csuktak be. Sikerült tehát „megúsznia”. ★ Katonaság. Behívták, amikor sorköteles lett. öt hónap után leszerelték. De az „országgyarapítás” minden fordulójában behívták. Aztán jött a front. — Azt vártam, hogy egyszer közel kerüljek az arcvonalhoz. A parancsnokunk azonban alig leplezetten né- metelllenes volt, és miután mi önálló utász alakulat voltunk, mindig a „hátországban” végeztük a különböző utászmunkákat. A felszabadulás Baján érte. Szökött katonaként búj- kált. Az utolsó behívó parancsnak már nem tett eleget. Ahogy a szovjet csapatok elérték a várost, azok az órák sem voltak túlságosan idegnyugtatóak. Mert akár „ezek”, akár „azok” bukkannak rá a szekrénynyel eltakart búvóhelyére... ! — Végül is sikerült — még most is megkönnyebül- ten sóhajt, amikor ezt kimondja. — Mindjárt a városházára mentem, ahol a többi kommunistával is találkoztam. Elhatároztuk, hogy elmegyünk a városparancsnokságra, ahol Kuz- nyecov parancsnok fogadott bennünket. Megörült nekünk és azt mondta, most a legfontosabb az, hogy meginduljon az élet és rend legyen. Ez a feladat vár ránk. Volt még egy kényes helyzetünk. Még 1944-ben azt az utasítást kapta Pesten, hogy szervezze meg a fegyveres ellenállást Bács- Bodrog megyében. Sikerült is fegyvereket szerezniük. Ezeket kellett most bevinni a szovjet parancsnokságra. Ahogy bandukoltak az utcán, szembe jött velük egy szovjet lovaskatona. Furcsán nézett a felfegyverzett csoportra. — Akkor villant belénk, hogy eléggé félre érthető lehet, ahogy mi ott baktatunk a lövésre tartott fegyverekkel. Annyi orosz tudás szorult belém a fronton, hogy sikerült megértetnem, mi éppen a szovjet parancsnokságra igyekszünk. Lám, az élet, a véletlen milyen „buta" dolgokat produkál. ★ A rend, a nyugalom, a biztonság őrzése és fenntartása: attól a bajai perctől kezdve el nem maradt tőle. Abból ismét nehézségünk támadt, hogy Vörös őrséget szerveztek a közbiztonság védelmében. Szegedről el is ment hozzájuk a párt küldötte, Szirmai elvtárs. A másik nevére már nem emlékszik, de azt tudja, hogy Jenőnek volt a testvére. — Mit csináltok? Vörös Őrséget? Hát nem gondolkodtok? Micsoda balos dolog ez? Há ha az... akkor legyen polgárőrség. Aztán a rendőrség megszervezése következett. Innen kezdve a főkapitányi beosztás jó sokáig elkísérte az élete útján. Megyéről megyére járt. mindig oda helyezték, ahol volt mit csinálnia. Az ötvenes években Eger lett a következő állomás. Az ellenforradalmat is ott élte át. Majd Gyöngyös következett. Innen ment nyugdíjba 1965-ben, A családi élete? Az első házassága nem sikerült. Évekig élt egyedül, és ez az illegalitás körülményei között bizonyos könnyebbséget adott. A másik házassága meghozta a nyugalmat. Lányok, majd unokák születtek, és a legkisebbik szinte bearanyozza az életét. ★ Kitüntetései közül az élre kívánkozik a Szocialista Hazáért. Kapott Munka Érdemrendet is kétszer, ezüstöt és aranyat is, de a Ki- váló Szolgálatért kitüntetés többször kijárt neki. Ezek a kitüntetések is sokat mondanak a viselőjükről. Körmöczi József veterán. Már ötvenöt éve tagja á pártnak. — Most is végzek pártmunkát —■ mondja. — Nekünk, a régieknek a számunk egyre fogy. Azelőtt évente behívtak bennünket a megyére, de az utóbbi időkben már nem. Anyagi körülményeim...? Rosszkor mentem nyugdíjba. Kapok kiegészítést ezerötszáz forintot, az jól jön. Napjaim...? Én is dolgozgatom a ház kö- rüL Van egy kis kertünk is, abban is van mindig tennivaló. A napjaink csendesen telnek. Elgondolkodtató mindaz, amit elmondott. Az idő sokat fordult 1930. óta. Sikerekkel, kudarcokkal, örömökkel, gondokkal telve. Csak elkötelezettsége, elvhűsége nem változott soha. G. Molnár Ferenc
