Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-01 / 76. szám
4. NÉPŰJSÁG, 1985. április T., hétfő Egy hét.. A Tehetség szolgálatában Mindig hittem abban, hogy az idősebbek egyik alapvető kötelessége az egyértelműen tehetséges ifjak felkarolása, érvényesülésének megkönnyítése. Annál is inkább, mert ez nemcsak bensőből fakadó penzum, hanem örvendetes lehetőség arra, hogy a minket követőknek átadjuk tapasztalatainkat, s így valamilyen formában lényükben örökítsük tovább hitünkkel, ‘ tisztességünkkel társított értékeinket. Elsősorban ezért tetszett Rátonyi Róbert Legyen a vendégem! című múltheti műsora. A színészvilágban ugyanis az effajta alapállás nem túl gyakori. A töhb műfajban otthonosan mozgó neves művész tiszteletre méltó pedagógiai érzéktől vezére Lye azt a Cse- ke Pétert mutatta be, akinek képességeire már felfigyelt a nézők egy része. Láttuk, hallottuk őt, s meggyőzött bennünket ritka adottságairól. Ez a produkció azonban emberközelbe hozta sokszínű egyéniségét. Pályatársa többféle szerepkörben remekelt. Ismét igazolta, hogy talpraesett riporter, aki nemcsak elegáns, határozott fellépésű, magabiztos, hanem szellemes, ötletes .társalgó is. Len- lületesen irányítja a beszélgetést. s frappánsan fogalmazza meg kérdéseit, kerülve a megszokottság útvesztőit. Tudjuk: megjárt már minden magaslatot, s a mélységek tanulságai sem idegenek tőle. Járt a verőfényes oldalon, de az árnyékosból is kijutott neki. Mégsem vált keserűvé, önzőén kiábrándulttá, hanem folyvást kereste és meg is találta a kibontakozás lehetőségeit. Kincsekre lelt önmagában, s ezek után nyomozott másokban is. „Felfedezettjét” nem kezeli le, nem „nagyúri” gesztussal hívja a kamerák elé. Kizárólag a szellemi hierarchiában hisz, s ezen a ranglétrán rendeli maga mellé, bevallva azt, hogy figyelemmel kísérte eddigi próbálkozásait, s meglátta azokban a tündökletes jövő csíráit. Mindezt persze pózok nélkül érzékelteti, s attól sem húzódozik, hogy egy népszerű számot közösen adjon elő az ifjú alkotóval. Szép küldetést vállalt, hiszen azt is bizonyította, hogy az utánpótlással nincs gond, s a Tehetség szolgálata akkor is felemelő érzés, minket, s mindannyiunkat gazdagító kezdeményezés, ha ebben a szép akcióban elsősorban vagy kizárólag őket pásztázzák a színpadi fények. De jó lenne, ha az élet minden területén követnék ezt a ma még ritka gyakorlatot. Valamennyiünk elégedettségére, s az ország hasznára egyaránt. Pécsi István Szervusz, Tufa jós! Egy csaknem 20 éves filmsorozat, amely újra és újra sikert arat a képernyőn. Azt hiszem, aki rájön a Tüskevár titkára. valamit megtud arról, hogyan kell r~— . A KÉPERNYŐ ELŐTT igazából tévés fejjel gondolkodni. Hogy egy friss beszélgetésre hivatkozzam ; megyénkben rputatták be Petrik József egyik rendezését. Amikor szót váltottam vele, megemlítettem neki, mint az egyik főszereplő. Bütyök szinkronhangjának, hogy mennyire szeretem ezt a művet. Fölidézte a forgatás időszakát, mondván, hogy ma sem érti, miként sikerült olyan olcsón megcsinálni a tekercseket. Világosan lehet tehát látni. hogy nem a magas költségeken a díszes kosztümökön, a fényűző díszleteken múlik a siker. Nemrég egy tudományos cikkben is fölfigyeltem egy gondolatra, mely szerint minél egyszerűbb eszközökkel érhet célt a tévé. Szociológiai kutatá- tásök mutatták ki: egyszerű előadásmóddal többre megy a stáb, mint bármilyen körmönfont látványossággal: Csak tudni kell. hogy mit is közvetítsen az alkotógárda. Talán itt rábukkantunk a rejtély egyik nyitjára. Fekete István regénye olyan alap volt, amely tiszta, világos elvrendszert adott a forgatókönyvíró kezébe. Fejér Tamás, aki rendezőként is „jegyzi” a művet. nem tett mást, mint kiemelte a fő csomópontokat, s minden okoskodás, „időutazás”, logikai csavar nélkül formálta át televíziós sorozattá a kitűnő könyvet. El nem évülő alapanyagról van szó: az író a természet és az ember örök, s egyre fájóbb konfliktusokat tartalmazó kapcsolatáról ír szépen, szívhezszólóan. Azt ábrázolja, ahogy egy kisfiú a vadregényes környezet hatására megemberesedik, megismeri ezt az eddig előtte rejtett világot. Barátjává válnak a madarak a növények, a vizek. Közben belső értékrendje is átalakul; az eddigi hazugságok helyett valóságos csodákon megy keresztül, olyan iskolát kap, amelyben eddig nem volt része. A kis „Tu- tajos” olyan kincseket gyűjt össze, amely a városi gyerekek számára szinte elérhetetlen. Ma már megmosolyogjuk azokat a nyitó képsorokat, amelyek a „nagyvárosi” forgalmat vannak hivatva ábrázolni. Ugyanis csigalassú- ságú cammogásnak tűnik, ahogy 20 éve átsuhant egykét Zastiava, vagy néhány busz az úton. Ma már kisebb városban is olykor idegölőbb a közlekedés, nemhogy Budapesten, ahol ilyen szempontból már mind nehezebb az utcákon. Mégis, ezzel együtt még hangsúlyosabbá válik az ellentét: a Tüskevár nyugalma még vonzóbb, még hívogatóbb, mint a képsorok elkészültének idején. Mert elszomorító. hogy egyre kevesebb van az ilyen érintetlen zugokból, a környezetszennyezés mind több területet tesz pusztasággá. De nemcsak az eszmei mondandó és a szép táj miatt olyan kedves ez a filmsorozat. A szereplők sallangmentes alakítása teszi még rokonszenvesebbé, tökéletesebbé. S a színészek önfeledt játékán túl a megértést segíti a zene. amely Vincze Ottó szerzeménye. összességében tehát kirajzolódik a kép: ha egyszer ezt az elvesztett, de megtalálható receptet követik a televíziós alkotók, még számos hasonló művel örvendeztethetnek meg bennünket. Csak tudniuk kell, hogy nem minden a pénz, hiába van nagyobb keret, ha hiányzik mögüle az eszmei és emberi fedezet. Erre kitűnő emlékeztető a Tüskevár. . Gábor László Gerzo aptam egy nagy pofont. Még most is úgy cseng tőle a fülem. hogy ha rá gondolok. Néha még bizony sajog is. Pedig már másfél évtizede csattant az arcomon. A legfájóbb az volt a dologban, hogy az az ember adta. akit a szüléimét leszámítva mindenkinél jobban tiszteltem. Nem volt olyan dolog, amit meg ne tettem volna az ő kedvéért. Ha azt mondja ugorj a kútba, isten lássa lelkemet, beleugrom. Elcsattant egy nagy pofon, a következő mondat kíséretében: öt év munkája veszett kárba. Történt ugyanis, hogy akkoriban egy nagyon jó gárda éveken keresztül dolgozott együtt úttörőként a kosárlabdapályán. Az ominózus megyei úttörőolimpia döntőjének az elvesztéseben pedig sajnos nekem jutott a kulcsszerep. Az utolsó másodpercekben ziccerben hibáztam, méghozzá olyan módon, amire kosárlabda berkekben csak annyit mondanak: homály. Ráadásul nyegleségem tetőzte a bajt. Az a csapat többet nem játszott együtt, öt év munkája valójában ’ kárba veszett. Elmúlt — mondhatja erre bárki. S valójában így is van. hiszen régi. másfél évtizedes a történet. A*. a pofon mégis itt cseng a fülemben. Hiszen tőle kaptam, akit nagyon szerettem, s tiszteltem. Tőle. aki több volt. mint testnevelőm. Tőle, akit csak egyszerűen úgy hívtunk: Gerzo. Harag nem volt akkor sem, s még ha lett volna is, rég elfelejtettük mind a ketten. Azóta is sokat találkozunk. Labdarúgó-mérkőzéseken, tornatermekben, sport- eseményeken, az utcán Ma is az általa adott becenevem kiáltja utánam, s ha véletlenül nem veszem észre ledo- , rongol, mint annak idején. Játékosan hátba vág, puszit kér. Mindig kíváncsi arra. hogy mi van velem. Amikor néhány hónapos lányomat bemutattam neki, zavartan toporgott a babakocsi körül, s csak annyit jegyzett meg, hogy én is öregszem. Aztán ott a Dobó tér környékén elkezdtük felidézni közös emlékeinket. Megszámlálhatatlanul sok, kedves tanítványa közül is tudta pontosan, hogy mikor jártam az edzéseire, emlékezett a ballagásra. minden kirándulásunkra, bocsánatos gyerek- csínjeinkre. Itt ülünk most újra egymással szemben. Kitüntet: poharat nyújt felém, s pertut iszunk. Sorra vesszük kitüntetéseit, a Népköztársaság Sport Érdemérmétől, a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozóján át, a Pro Agriáig mind a tizenötöt. Két hét híján negyvenkét évig szolgált, ó fogalmazott így: szolgált. Aztán nyugdíjba ment. Mindenféle ünnepség nélkül, szép csendben. Soha nem szerette maga körül a felhajtást. Búcsúzni pedig kifejezetten utált. Az utolsó testnevelés óránkon láttam először. s utoljára könnyezni. Elvette a feléje nyújtott virágcsokrot, amikor bepárásodott a szemüvege. Szólni, búcsúzni nem tudott, vagy tán nem is akart. Nem akarta, hogy lássuk mennyire elérzéke- nyült. Fogta a virágját, s kiment a teremből. Annak az I. számú Általános Iskolának a tornaterméből, amit még annak idején ő, büszke elsőosztályosként avatott, ahol később 27 évet tanított, ahonnan 1947-ben először vitte táborba a gyerekeket. Azt mondja még most is beleizzad a háta, ha rágondol. Nem sokkal a felszabadulás után két tucat gyerekkel ment át a Bükk ön. Aztán arról beszél, hog.t az 1948—49-es tanévtől szakfelügyelő. Szomorúan húzza össze a szemöldökét, amikor azt fogalmazza meg. hogy abból a gárdából már csak egyedül ő él az országban. Az 1949-es esztendő még egy fontos állomás. Akkor alakult az első egri úttörőelnökség. amelynek azóta is tagja. Mint mondja, ma is mindennapos kapcsolata van a mozgalommal. Beszélgetésünk közben éppen meghívót hoz neki a postás, s Budapestre invitálja az úttörőszövetségbe. Ezen kívül sem unatkozik nyugdíjas napjaiban. Még huszonhat évesen választották tanácstaggá. s ma is aktívan dolgozik. Csak a gyerekek hiányoznak nagyon. Ezt többször is hangsúlyozta beszélgetésünk során. Aztán elővett egy kis papírost, ami alapján időnként, de rendszeresem élményeiről beszél a mai gyerekeknek. Elmondja, hogy hogyan alakították meg az úttörőcsapatokat, a sportiskolát, beszél nekik az összeadott krumpliból bográcsban főzött paprikás krumpli ízéről. Elmeséli, hogy milyen • gyerek volt Pócsik Dénes. Ali Attila, a birkózó Nagy József, vagy a moszkvai olimpián ezüst érmet nyert Vermes Albán. Szól arról, hogy hogyan varrtunk közösen a mezek hátára számokat. hogyan, milyen hangulatban zajlottak az edzések. Ki miért kapta a becenevét : Törpeharcsa, Kanegér. No- kedli, Karónyelő, Vigyori, Bamba-birka. Szőröslábú, s lehetne sorolni. Felidézi hogy a mászókötél vége miért kapta a virsli nevet s hogy kitüntetésnek számított, ha valaki azzal a fenekére tormásat (ez volt a csípős), vagy mustárosat (ez pedig a hosszan elnyújtott) kapott. S milyen büszkeség ez számomra: ott a történetek között az én nagy pofonom sztorija is, ami igaz — még mindig ott cseng a fülemben. Ám ma már nem fáj, mert tőled kaphattam Gerzovich Józsi bácsi! Kis Szabó Ervin Hatvani Galéria-naptár Kamaratárlat Ecséden, Heréden — Továbbra is műsoron a „Játék és valóság” — Galériabusz Pestre — Ünnepi est llosfalvy Róbert és a debreceni szimfonikusok közreműködésével A galéria termeiben kiállító Fazekas Magdolna festőművész és Szabó László szobrászművész munkái iránt nyitás óta igen nagy az érdeklődés. Műveik témájuknál, feldolgozásuknál fogva közel állnak a szemlélőkhöz. A kettős tárlat április 14-ig — tehát a húsvéti ünnepek alatt is — nyitva tart. Ezt követően- április 18-án, csütörtökön este, fél 7 órakor kisebb csoport- kiállítás keretében mutatko. zik be a" hatvani közönségnek Kisterenyei Ervin grafikus, Ferrari Dante festő és a Petőfibányán élő, munkálkodó Nagy László fafaragó. A nyitóünnepségen a boldog! népdalkórus közreműködik majd. Folytatódnak a Galéria kihelyezett tárlatai is! Április 2_-.től 7-ig az ecsédi kultúrházban, 10-től 13-ig pedig a herédi klubkönyvtárban Fazekas Magdolna és Szabó László kamaratárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. Folytatódnak a Galéria-Játékszín előadásai is! Április 10-én, szerdán délután 4 órakor Zorin lírai játéka, a Varsói melódia, 19- én, pénteken délután 4 és este 7 órakor pedig Strozi kétfelvonásosa, a Játék és valóság kerül színre Nagy Attila, Császár Angela, Zsurzs Kati, Benkő Péter felléptével a cukorgyári művelődési ház termében. Táj- előadások rendje: április 17., szerda este 6 óra, Játék és valóság (Petőfibánya), 20-a, szombat este 6 órakor Játék és valóság (Rózsaszentmár- ton), 24-e, szerda este 7 órakor Varsói melódia (Heréd). A galériabusz útja április 27-én, szombaton délután 2 órakor Budapestre visz. Itt először a Budavári Palotába látogatnak az utasok, hogy megtekintsék a Nemzeti Galéria új, országos képzőművészeti kiállítását, ame. lyet hazánk legkülönbözőbb -megyei gyűjteményeinek — Heves is! — anyagából rendeztek. Itt dr. Losonczi Miklós műtörténész tart tárlatvezetést, majd az utasok a Nemzeti Színházba mennek, hogy részt vegyenek Albee: Nem félünk a farkastól (18 éven felülieknek) című darabjának előadásán, amelynek főbb szerepeit Gábor Miklós, Vass Éva, Avar István alakítják. Április 28-án. vasárnap este 7 órai kezdettel a nagy- rédei Művelődési Házban láthatják a Varsói melódia című lírai játékot. Április 30-á-n, kedden este 8 órakor a Galéria-Játékszín ,,Tisztelet a 750 éves Hatvannak” című ünnepi hangversenyével kezdődnek meg az évfordulóhoz kapcsolódó, egész éven át tartó művészeti események. A Damjanich Szakmunkás- képző nagytermében ez alkalommal a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar koncertezik Szabó László vezényletével, s a műsorban a világszerte ismert tenorista. a Kossuth-díjas llosfalvy Róbert mellett közreműködik még Kukely Júlia, Hegyes Gabriella, Tréfás György érdemes művész, továbbá Kiss András hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. A program első részében Erkel Hunyadi László nyitányát, Mendelssohn hegedűversenyét, második felében pedig Bizet Carmenjének, Johann Strauss Cigánybárójának legszebb részleteit, illetve Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének nyitányát hallhatják az ünnepi est vendégei. JERZI JASINSZKIJ: Szklerózis — Kérem a következőt! A páciens megállt a rendelő küszöbén, és tanácstalanul nézett az orvosra. — Jöjjön be, kérem. Mondja el szépen, mi a baj. — Egy pillanat, doktor úr, csak megkeresem a cédulát. A páciens lázasan kutatott a zsebeiben. — Milyen cédulát...? — Nos ... amire felírtam ... ahá, itt van ! Szóval ... nekem krónikus emlékezetkihagyásom van... — Emlékezetkihagyása ? — az orvos figyelmesen nézte a beteget. — És ez miben nyilvánul meg? — Egyszerűen, mindent elfelejtek. Ígéreteimet, a telefonszámomat, mindenféle eseményt és adatokat, egyszó. val mindent! — Megpróbálta ezeket a dolgokat felírni magának? — Természetesen, de semmi értelme. Mire eszembe jut, hogy hol van a töltőtollam, már régen nem tudom, mit akartam felírni. De ilyen kis cetlit mindig hordok magamnál. Most is legalább száz darab van nálam. — Értem. Mondja csak, mi az otthoni munkája? — Az otthoni? — Igen, az otthoni. Bizonyára nős? — De még mennyire! — sóhajtott a páciens. — Otthon nagyon sok a probléma. Nem emlékszem a házassági évfordulónk dátumára, nem tudom, mikor van a feleségem nevenapja, elfelejtem kifizetni a lakbért... már a fizetésemet is a feleségem veszi fel. — Igazán együttérzek önnel. Bizonyára mindez nagyon zavarja önt a munkában ... — §zó sincs róla! — tiltakozott a páciens. — De hiszen azt mondja, hogy mindent elfelejt! — Az igaz, de mi következik ebből? — Bocsásson meg ... hol dolgozik egyáltalán? — Én? — Igen természetesen? — Egy pillanat doktor úr. azonnal megnézem. Persze, persze... a kereskedelmi felügyelőségen. — És mit dolgozik ott? — Én intézem a pan asz- ügyeket... Fordította Antalfy István
