Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. április 27., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM ». W’ Barcsay Jenő Páger Antal Főiskolán. Csehov-darabok emlékezetes alakításai, mély nyomot hagyó Modiére-figu- rák megformálásai, O’ Neill* Amerikai Elektrájának tragikus hangulata fűződnek nevéhez. Ma is szerényen, korához és nagy ívelésű alkotói korsizakálhíoz illően él választékosán berendezett lakásában. És imanmyi mindent kifejez az arca! Anyakönyvi sorrendben — a születési évszám miatt — Páger Antal következik e tárlaton. Az öreg bölcs, aki végigjátszott®, végigvere- keidite drámai fordulatokban gazdag életét is. A nosztalgia hullám okából az utóbbi icőben sorra pergetett régi filmekben mindig is föltűnt elevenségével, azzal a sajátos feszültséggel, amely az általa megalkotott! figurákat mindig is egyénivé tette. Nemcsak a Húsz óra felvételeinél láthattuk őt Egerben és a környékén, már 1940-ben is forgatott itt. amikor a Zárt tárgyalás című filmet készítették: elegánsan lépett be, ünnepélyesen sötét bírói öltözékben a bíróság épületébe. Nemcsak c rámát játszott érett átgondolással, a lira sem volt idegen tőle, a vidámság, olykor a kópéság nagy mutatváhyai is kiteltek tőle. És Gobbi Hilda, ez a kitűnő háziasszony? A felvételek és aiz újságíró kollégák szerint kitűnően forgatja a fakanalat is a tűzhelynél. Kedélyessége közmondásos, s talán ezért is emMt- jük Aase anyó alakításált Ibsen Peer Gyntjéböl, ahogyan átszellemült arccal várja a halált, miközben Peer — Ladányi Ferenc játszatta — a legraglyogóbb jövőről szaval. A fotókon megjelenik Tol- nay Klári is, akit a közönség szívébe fogadott. Nemrég ünnepeltük születésnapja alkalmából. Hányadikon is ...? Nem fontos. De az igen, hogy vetítették filmjeit. Legalább két nemzedéknek idézték fel azokat a fiatalkori élményeket, ahol ő volt az alkotások középpontja, az érzelmi mondanivaló csúcsa, így az Egy csók és más semmiben, a Tóparti látomásban, a Katyiban, a Rokonokban, a Kosztolányi-regényből készült Pacsirtában, vagy éppen a Szerelmi álmokban. Lehet-e róla fotó- riportban újat mondani? Ügy hisszük, igen, mert az ember és a művész mindig ugyanaz és más is — egyszerre. Minden pillanatban mást szeretett meg, mást fogadtat el magából, mert az egyéniség, a jellem, a játék megállíthatatlanul alakul, változik és érlelődik. S ha már a játéknál, jellemnél tartunk. Márkus Lászlót kell nyomon követnünk. Játék és jellem? Azt hinnénk, hogy a jellem komoly, súlyos fogalom, nem ig illik játszadozni vele. Márkus Lászlónál inkább az nyii- vánvnaló. hogy a jellemmel igazán csak játszani érdemes. Ha a fotókat végignézzük róla, amit félkomfort- bam, tehát zakó nélkül, nad- rágtartósan vettek fel, ott is ugyanaz a csiszolt, ,.felöltözött” egyéniség, mint amikor belép a Molnár-darabba, hogy egy egész estén át kijátssza rnagából) azt a sok átélt, megtanult, de a véréből is előtörő ötletet, bohóTolnay Klári Márkus [.ászló ságot, vagy somot, amikből élmény és katarzis épülhet föl a nézők hasznára. Két írót mutat be a tárlat otthonában. Abody Bélát, aki most éppen óriásira növesztett szaikálílával alakítja a duzzogó prófétáit.-Mintha okkal haragudna a világra! Talán azért, mert. nem hisznek neki és jövendő- mondásának? Még az a szerencse, hogy olvasótábora komolyan veszi mindazt amit eddigi önmagáról, szenvedélyeiről, az operáról és a’z ökölvívásról leírt, elcsevegett. . A másik író Szakonyi Károly. ö is szakállat hord, gondozottabbat, mint Abocy. Egyáltalán: az ő külseje derűsebb és megfontoltabb egyéniséget rejteget. Szerszámával, az írógéppel látható. Talán azért is mutogatja-to- logátja a szerszámot a riporter felé, mert: el akarja, magyarázni. hogy a gépen minden megvan a sikeres írás elkészítéséhez, csak az a kérdés, hogy a billentyűket milyen sorrendiben üsse le. Zordan és komoran még szembe velünk Barcsay Jenő, az Európa-szerte tisztelt művész. ö is a nagy öregek közül való. Eddig még nem is említettük Szabó Sándort, a Népújság fiatal fotósát, ajkinek ezt a kiállítási anyagot köszönhetjük. Érdeme és meAbody Béla részsége, hogy ezeket az arcokat, a sorsokat, ezeket a megörökítésre érdemes egyéniségeket felsorakoztatta. Hogy mi az az ú jdonság, netán parányi többlet, amellyel a karakter egy-egy érdekesebb vonását kiemelte-ár- nyalta? Majd kitetszik. Szellemes közelítések az otthon meghittségében, könyvespolcháttérrel, vagy faliszőnyeggel hangsúlyozva itt-ott a meghittséget, vagy a konyhában — riporteri megoldás és vendéglátói közreműködés kérdése is. S ahogy az egyes otóalanyokról beszéltünk. Szabó Sándort is dicsértük. Farkas András (Elhangzott 1985. március 25-én a gyöngyösi városi könyvtárban.) vés asszony. Bájos kis asz- szony. Később ősszel, mert tüzelőt csak keveset vett, eljáro- gatott a kultúrotthonba esténként. össze is barátkozott magakorabeli fiúkkal, lányokkal — illetve magánál fiatalabbakkal. Sakkozott a sakk-körben és mindenkit megvert, két hét múlva már híre ment, hogy ő a legjobb sakkozó a városban. Ezek az új barátai is alig akarták elhinni, hogy mérnök. — Mérnök vagy? Komolyan? Eriggy mán? A tanács, a kefegyár s a villanygyár fiataljai jártak be leginkább a központi kultúrotthonba, a villanygyáriak közül egyik-másik látásból ismerte is Palit, látták, hogy ott dolgozik, az igaz. de ők is csodálkoztak: mérnök lenne? Hiszen kölyök. Tetszett nekik, hogy ilyen fiatal, mégis mérnök. Összebarátkoztak, irigyelték is. Valahogy úgy képzelték, hogy mérnöknek lenni — ahhoz azért mégiscsak idősebbnek kell lenni. De itt van ni, velük egykorú és mérnök. Úgyannyira, hogy bevették Palit a színjátszó csoportba is. S amikor a mérnök szóba hozta, hogy megnyílik hamarosan a természettudományi társaság klubja, oda is el kellene menni, hát szinte testületileg lebeszélték. Minek menne oda? Tán itt nem érzi jól magát? Igazuk volt, mert Pali tulajdonképpen jobban érezte itt magát. A természettudományi klubba öreg' tanárféle emberek jártak, orvosok, ügyvédek, s inkább csak beszélgettek, de nem csináltak semmit. Itt pedig készültek, hogy előadják a Csikós-t. Egyik este Pali hazafelé együtt ment partnerével, Vígh Ilonkával. Kedves kis barna lányka, ott dolgozott a Kefegyárban. Alig beszéltek húsz szót még egymással, Pali nem is nagyon nézte meg eddig. De ahogy befordultak az ő utcájukban, egyszerre szembejött velük Kerekesné. Sokatmondóan ránézett, amikor köszöntek s elhaladtak egymás mellett. — No, láttam az imádott- ját. Palika — biggyesztette el a száját az asszony este, amikor véletlenül találkoztak. — Ugyan már — jött zavarba Pali. — Csak együtt jöttünk haza. — Ne tagadja... nincs azon mit tagadni. Ismerem, itt laknak vagy a negyedik házban. Közalkalmazott volt az apja. Tudja mi? Sintér. Pali zavarban volt. — Entölern lehet — mondta elhárítóan. De az asszony csak nem hagyott neki békét. Elmondta vagy háromszor is, mások előtt. Kerekes előtt is. nevetgélve, hogy Pali a sintér lányának udvarol. Megharagudott az asszonyra. Hiszen komisz asszony tulajdonképpen. S a gúnyolódások miatt elhatározta, hogy csak azért is' hazakíséri Vígh Ilonkát másnap is. Harmadnap is. Végül is olyan kedves kislány. Az asszony ezt is tudta. Honnan, honnan nem, az ablakból leste-e Palit, vagy csak úgy vaktában mondta, avval fogadta legközelebb is. — Na, hajlandó a kicsike? — Láttam magukat összebújva. — Ne bántson már — mondta jámbor arccal Pali. — Hiszen azt mondtuk — derült fel egy kicsit —, hogy jó barátok leszünk. Most már nem áll? — Ügy? — kérdezte az asszony, de többet nem mondott. S aznap este — Kerekes Pestre utazott hivatalos ügyben — bement Palihoz. Majd megfojtotta a csókjaival. Harapta, simogatta, becézte. — Te, kis átkozott. .. te kis bébi... ölbe vegyelek? Elringassalak? Csicsija, bubája? De nem ringatta, alig tudott vele betelni. S hajnalfelé a két tenyere közé fogta a fiú arcát rásziszegett. — Te... de ha a sintér lányával még egyszer meglátlak, így téplek szét a tíz körmömmel. így ni! S horgasította a körmeit. Pali egészen kábult volt másnap, képtelen volt bármi másra gondolni, ez a vékony, csupa ideg, csupa vibrálás asszonytest lebegett a szeme előtt egész nap. Alig várta, hogy lássa, de hiába látta, mert délutánra hazaérkezett Kerekes, és egy szót se válthattak. Egy fél pillanatra találkoztak a konyhában, s ahogy elment mellette az asszony, szenvtelen arccal olyat csípett a karjába, hogy Pali majdnem feljajdult. Ténfergett egész este otthon hogy hátha még egyszer találkoznak. El se ment a kultúrotthonba. Másnap se, harmadnap nagy szégyenkezve mégis elment. Két próbát mulasztott. Alig tudott valami mentegetőzést kitalálni. Hogy sok volt a munkája. S ahogy Vígh Ilonkára nézett, csak az otthon és a Kerekesné felé görbédé körmei jutottak az eszébe. Idegesen nevetett, s odaült a lány mellé. Csak azért is. — Látod, sajnálom, hogy nem jöhettem el rendesen, — Én is — mondta egyszerűen a kislány. — Hogy...? — Már úgy értem, halasztódott miattad a próba. — Ja... — S könnyedén nevetni próbált. — Már azt hittem, azt sajnáltad, hogy én nem jövök. — Ezek olyan játékos dolgok — mondta a kislány nagy komolyan, és maga elé nézett. — De én nem is vagyok olyan játékos természetű. Ilyesmivel ne tréfálkozz énvelem. — Mivel? — tartott ki Pali a könnyed hangnál. — Evvel. Tudod. — S kis szünet után azt mondta, most már pirulva. — Ha én majd valakit szeretni fogok, én avval nem fogok tréfálkozni. Tyűha — gondolta a mérnök. Nézte a kislány kedves, finom kis arcélét, mert az most a világért sem fordult felé. Aznap este csak azért is hazakísérte. A kapuban, hogy elváltak, megkérdezte. — Eljöhetek hozzátok? Meglátogatni? A kislány komolyan nézett rá. — Énhozzám nemigen járnak. Már hogy még eddig... szóval, én nem... Jó, te gyere el, ha akarsz — tette hozzá hirtelen, és beszaladt volna a kapun, de Pali még nem engedte el a kezét. — Mondtam, hogy akarok. — Jó. Akkor majd gyere. Vártak egy kicsit. Ilonka lesütötte az arcát, de kis idő múlva felemelte, ránézett Palira, szép, tiszta szemmel. — Látod... éngem még eddig senki sem vett észre. Senki... csodálkozom is, hogy te... merthogy nekem az apám sintér volt. S nagyon gyanúsan fénylett a szeme. — Nem is tudom, te hogy vettél engem észre — mondta »gyenge hangon. Én tudom —. gondolta Pali, és nevetett belülről. — Kedves, kis kedves kislány. Egyszer majd el is mondom neki, hogy ki hívta fel rá a figyelmemet, és hogy. De azért nem mondta el, azután se, sohase, még mikor eljegyezték egymást, akkor se. DÚSA LAJOS: Füstölgő négy patával Ami nem lehet — csupa dallam. Van, de nincs. Mert megfoghatatlan. Kezdettől — s míg vagyunk — örökké hív cs előttünk válik köddé. A zene is csak csodaszarvas, nincs fölötte nyerges hatalmad és ne is legyen. Hisz úgy messze, lelked mélyéig mi vezetne? Ez nyugalmad, ez velőt rázó sikolyod, jajjal gurgülázó kínod; s ha öröm, álmod álma: utólag sajdul rád — hiánya. De így is, úgy is benned jajgat. Nem szolgád, így lehel hatalmad, s törvénnyé emelve a jajszót üzeni kemény mollban Bartók: — Iszonyít, hogy mozdítsa lelked, hogy pusztulásod ne szerethesd! Füstölgő négy patával jajgat sorsod mélyén a csodaszarvas. r
