Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-15 / 87. szám
w NÉPÚJSÁG, 1985. április 15., hétfő SZAFFI — MAGYAR RAJZFILM A fantázia szárnyán Szűkölködünk vérbeli, hamisítatlan mesékben. Nem a mennyiségi szinttel van baj. hanem a minőségivel. Erről bárki meggyőződhet. ha rendszeresen figyeli a tévé ilyen jellegű mindennapos kínálatát. A történetek ügyetlenül kiagyaltak, bántóan didaktikusak, csak azért is nevelő szándékúnk. A szerzők alapállása tiszteletre méltó, dehát ez édeskevés a sikerhez, ha valamennyien bántóan ötlet- és fantáziaszegények, ha egyikőjük sincs tisztában azzal, hogy a gyermekek ösztönösen szomjúhozzák a fordulatos. az izgalmakban, a váratlan fordulatokban bővelkedő, a színesen, olvasmányosan megírt történeteket, azokat a sztorikat, amelyek áttételesen formálják őket igazabbá, jobbá. Ez jutott eszembe, amikor megnéztem az Elil rózsája című angol filmet. amely épp ezekkel a hazai hiánycikkekkel büszkélkedhetett. Brian Hayles forgatókönyvíróként remekelt. Nem törekedett eredeti leleményekre, merített viszont az elődök vitathatatlanul értékes hagyatékából, a hajdani Kelet krőzusi bőkezűséggel ránk örökített kincseiből. A motívumok tárházából jó érzékkel válogatott, s így mintázott lebilincselően izgalmas cselekményt, amely nemcsak tíz esztendőn aluliakat. illetve a tinédzsereket kötötte le, hanem a harmincon és a negyvenen tú- liakat is, mert valamennyien készséggel engedünk a korlátokat nem ismerő Képzelet csábításának, és készséggel vállalkozunk arra, hogy a nagy hatalmú kalifa zsarnoki uralma ellen zászlót bontók oldalára állva küzdj ünk a félreismerhetetlen Igazság egyértelmű diadaláért. Az ifjú herceggel és kis barátjával indultunk el Elil csodás rózsájának megszerzéséért. Annál is inkább, mert ennek segítségével semmivé lettek a Gonosz korábban fékezhetetlen erői, s a kemény tusa nyertese az Emberség lett. Részeseivé váltunk a lélekemelő, a megtisztító katarzisnak, s felfrissültén álltunk fel a készülék mellől. Olyannyira, hogy az sem zavart minket, hogy itt-ott ellentmondásokba botlottunk, s utólag kellemesen derültünk ezeken, nem nehezményezve azt, hogy az alkotógárda figyelmen kívül hagyta a kétségtelen bakikat. Ki törődik ilyesmivel, ha önfeledten szórakozik, ha feledheti pillanatnyi gondjait, ha egy szellemedző játékába kapcsolódhat? Ritka élmény az effajta. Mi, idősebbek könnyebben elnézzük hiányát, de az apróságok oly sokszor szeretnének a fantázia szárnyán röpdösni. Nemcsak a varázslatos virág után ... Pécsi István Kabaré mai ízekkel Sokan próbálták már meghatározni különböző korokban. hogy mi is a humor. A szó eredeti jelentése: nedv. Valahogy úgy váltott át mai tartalmúra, hogy az ókoriak úgy hitték, hogy a nevetés segíti a testnedvek keringését. Szófejtés. vagy elmélet ide. vagy oda: az ember nagyon könnyen rájön, hogy mi is az igazi komikum. Egyszerűen ellenállhatatlanul elkezd nevetni, amikor ilyet hall vagy lát. Egy pillanat alatt a jelenségek mélyére hatol a poén, tiszteletlenül és kíméletlenül, még önmaga hagyományait sem becsülve. Csak az örök megújulás, — még a régi viccek esetében is — táplálhatja a mulatságosságot. Esetleg ha végképp nincs min szórakoznunk, (ki' fordíthatjuk) a tréfát, mint a tavalyi átmeneti kabátot. Csak arra kell vigyázni, hogy mindig a mához, a helyzethez alkalmazkodjon. Nem mindig követte ezt a receptet a televízió, sokszor porolta le úgy az elmúlt időszakokban különböző jelenetekről és darabokról a port, hogy elfelejtkezett az időszerűségről. Most mégis olyan közéleti- politikai kabarét láthattunk az elmúlt hét szombatján, amely némileg feledtette az eddigi hullámvölgyet. Régen került a nézők elé ilyesmi. Inkább a házasság gondja-baja állt az utóbbi Telepódium-adásokban a középpontban, akkor is főleg a két világháború közötti szerzők feldolgozásában. Már-már arra gyanakodtunk, hogy nem követi a mai alkotók fantáziája a valóságot : nem tudnak lépést tartani életünk változásaival. Mégha néha a jelent is ábrázolták a jelenetek, akkor is avíttnak tűnő figurák születtek. Sablonokból építkeztek gyakorta, így szelíd unalom vette körül a látottakat, esetleg csak azért nevetett a közönség, mert szórakozni jött, s juszt is kacagott a pénzéért. A mostani produkcióban viszont sok olyan helyzet és ellentmondás tűnt föl, amely frissé és elevenné tette a műsort. A kipellengérezett jelenségek tartozékai immár életünknek: léteznek a kötvények, a kisvállalkozások, a demokratikus törekvések, de még nem ismerjük valamennyi arcukat. Elég egy jó ötlet hozzá, máris olyan jellegükkel találkozhatunk, amelyre eddig még csak nem is gondoltunk. Ilyen szempontból igen szellemes volt a rossz gazdálkodást kifigurázó jelenet. A kötvénytulajdonos pénze jogán beleszólt az áruház irányításába. Hasonló derültséget keltett a vállalkozó hölgyek beszélgetése: három különböző típus kereste a boldogulást, jól jellemezve és hitelesen. Voltak sekélyebb részei is ennek az összeállításnak, például Nagy Bandó András „fagyos naplója” ugyan felvonultatott néhány ügyes poént, ám mellette- több volt az erőltetett mozzanat, az üresjárat. Az idők során összerázódott egy olyan „csapat” is, amely igen jól adja elő a műsorszámokat. Elsősorban a Vidám Színpadra épít a televízió. Bodrogi Gyula kitűnő műsorvezető, s nagyon rokonszenves előadó Schubert Éva, Csala Zsuzsa, Má- thé Erzsi, Tahi Tóth László. Ök viszik a prímet, de a többiekre se lehet panaszunk, olyan kabarét adtak elő és úgy, hogy reményekre jogosítanak a későbbiekben. Mi sem akarunk „jósolgatni”, ahogy a műsor szereplői is hangsúlyoztak, de telik talán még ennél jobbra is. Gábor László Mese — vonalakban és színekben elbeszélve Nehéz dolog bármit is megfogalmazni erről a filmről. mivel a Szaffi alkotói játékos módon a méregkeveréssel és az okirathamisítással tették egysorba a filmkritikát. E bájos poén beillene Az önvédelem 500 fogása című gyűjtemény kiegészítésének. Mindegy, megsértődni nem érdemes, még ízetlenségért sem. Különösen azért nem, mert egyébként egy derűs alkotásról van szó, amely kellemes perceket szerez a nézőnek. Igaz. nem illeszkedik be a filmtörténet nevezetességei sorába, de nem is értéktelen, keveset markol, de azt alaposan meg is fogja. Nem véletlen, hogy a rajzfilmesek eljutottak Jókaiig: a színes világ megragadhatta fantáziájukat, kevés olyan hozzá hasonló író akad, aki ebből a szempontból nyomába érne. A forgatókönyv írója, a rendező Dargay Attila egy olyan elbeszélést sem talált, amely egyedül elegendő lett volna számára. Valóban, a regényességet és azt az idillikus világábrázolást. amely Dargaynak any- nyira sajátja, két mű „egy- bemosásából" lehetett kihozni. így szolgált végül is alapanyagul a Cigánybáró és a Szaffi. Nem az jött létre. amit Jókai papírra vetett. hanem az. amit a rajzfilmes elképzelt. Egyesítette magában a most látható alkotás Dargay előző törekvéseit is, a Ludas Matyi és a Vük gondolatkörét vitte tovább. A bájos és ironikus emberábrázolást és a naiv természetfestést. így aztán teljes kép formálódhatott, valamiféle egység, mivel az egyikből jószerivel hiányzott a növény- és állatvilág, a másikban pedig az embereket nem láthattuk. Nem sokat tévedünk, ha a moziban úgy érezzük: inkább ez a kettősség érdekelte a stábot, mint a történet folyamata. Ebből fakad aztán, hogy a Szaffi részleteiben, jeleneteiben jobb. mint egészében. Ügyes és rendkívül szórakoztató megoldások váltogatják egymást sekélyesebb társaikkal. Ahol bizonytalannak érzi magát az alkotógárda, bizonyos időszakokat figyelmen kívül . hagy vagy nagyvonalúan elintéz — különösen zavaró ez a dramaturgiailag fontos csomópontoknál. Máskor meg hosszan elidőz egy mellék- szereplőnél, nem kis derültséget keltve. Ezzel ellentétben rendkívül gyorsan elintézi a film a végkifejletet, még megrettenni sincs időnk, nem szorul össze a szívünk a főszereplőkért, máris győz az igazság. Ez a fajta ábrázolásmód nem szolgálja a történet egészét. Szétesővé. külön kis gégék sorozatává változtatja a történetet. Ezért válik a rendező mondandója erőtlenné, minden bája ellenére Szokták Dargay filmjeit Walt Disney-hez hasonlítani. Van is ennek alapja, bár egyben eltérnek egymástól : az amerikai filmes nagyon pontosan tudta, mit akar: soha nem keverte a stílusokat. Márpedig Dargaynál hellyel-közzel megtörténik ez a hiba. igaz, alakjai másfajták, mégis felidézik ezt az. ellentmondást a szemlélőben. Mindegy; azok. akik beülnek erre a filmre, nem csalódnak, mesét kapnak, szép rajzokat és színeket. Derűi és vidámságot is mellé, de nagyon valószínű. hogyha kilépnek a moziból. úgy ahogy van, el is felejtik az egészet. (á- U Régen láttam ilyen jó színházi előadást, mint amilyet a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. Ha csak két nevet említek, az is elég meggyőzően hangzik az előbbi megállapításom igazolására. Az egyik: Béres Ilona, a másik: Avar István. A Nemzeti Színház vendégjátékának révén jutottak el a mátraalji városba. Nagy András Báthory Erzsébetét adták elő. Azt már kevésbé értem, hogy miért éppen ezt a művet ajánlották azoknak a szocialista brigádoknak, amelyek az egyeztetett munkásművelődési program szerint bővítik ismereteiket, világlátásukat? Erre a kérdésre a hozzáértőknek kellene válaszolniuk. De mindez a kis kitérő nem is lényeges az előadás szempontjából. Azon sem akarok megilletődni. hogy a két kiváló művész mennyire komolyan vette a feladatát most, amikor vidékre ment szerepelni. Azt hiszem, hogy mindig így volt ez BRIGÁDOKNAK AJÁNLVA A rossz hírű Erzsébet rendjén, mindig így csinálták ezt azok a színészek, akik adtak magukra, és a közönséget akkor is tisztelték, ha az nem a főváros valamelyik színházában élvezte végig az előadást. Azon sem akarok csodálkozni, hogy éppen ők ketten milyen mélységekig ki- dolgozottan játszották el a szerepüket, milyen gondosan ügyeltek a legkisebb mozdulatokra is, a legcsekélyebb szövegmorzsákra is. Meggyőződésem szerint abból ismerszik meg a szakma mestere, hogy a részletekre is kínosan vigyáz, mert jól tudja, az előadásnak az egész hangulatát döntően befolyásolja a színpadon töltött minden másodperc szerves illeszkedése az egész játékhoz. Fenntartás nélkül dicsérnem kell Béres Ilona és Avar István játékát, fegyelmezettségét és a szöveggel való azonosulását. Nagy élményt nyújtottak a közönségüknek, amely valóban le- béklyózottan figyelt rájuk. Arról már nem ők tehetnek, hogy esetenként a nézőtérnek hátat fordítva voltak kénytelenek szöveget mondani, amit viszont már a nézőtéren nem lehetett érteni. Csak a szavak egy-egy rövid sora jutott el a közönség tudatáig. Ebben a jelenségben a rendezőnek is van része. Pedig azt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy Sík Ferenc igényessége és szakmai felkészültsége most valami egészen nagyszerűt hozott létre. Nem hagyta, hogy a dráma szövege szélsőségekre ragadtassa. Volt ereje minden „apróságra” odafigyelni. Ennek következtében az előadás egy olyan ívet futott be a kezdettől a befejezésig, amely együttélésre késztette a közönséget. Dicséretre méltó munkát végzett. Az is tetszett, ahogy pontos koreográfia szerint mozgatta a mellékszereplőket, az arc nélküli „lányokat”, akik a rossz hírű Erzsébet kéj- sóvárságát szolgálták. annak eszközei voltak. Egyetlen megjegyzést hadd kockáztassak meg a szerzőről. Ez a dráma úgy tudott építkezni a nyelvi anyagával, hogy azzal nemcsak a témát szolgálta, hanem annak fojtott tüzét még fel is izzította, és úgy maradt korhű, hogy minden avittságot kikerült. Próbára tette a néző figyelmét, azonosulási képességét is. A színpadkép megteremtette az alaphangulatot, a keretet az egész játékhoz. A díszlettervező nemcsak azt tudta, hogy mit akar. hanem azt is hogyan kell azt megvalósítania. G. Molnár Ferenc II/l. Isza a kempingágyon he- verészett, a plafont bámulta, és nem gondolt semmire. Odakint alkonyodott, és Isza szokás szerint szomorú volt. Éles csöngetés térítette magához, összerezzent és talpra ugrott. Zavarodottan szökdécselt a szobában, menet közben rángatta fel a nadrágját. Szemüvege a hokedlin feküdt. Kitapogatta, és az orrára illesztette. És csak akkor fordította el a zárat. A küszöbön régi ismerőse állt. — Jó napot, főtörzs elvtárs ! — mondta Isza zavartan. — Történt valami? Nurijev körzeti rendőr némán lépett a szobába, körülnézett, s csak aztán fordult a házigazdához: — Gondoltam, beugrók szolgálat után, megnézem, hogy élsz. — Á, csak tessék, fáradjon beljebb, foglaljon helyet — mondta izgatottan Isza, és már ugrott is. hogy a hokedliről lesöpörje a kenyérmorzsát. Nurijev is zavartnak látszott. Leült, majd újra szemügyre vette a szobát. — Régen nem láttuk egymást ... — Igen, régen — hagyta rá Isza. — megint bejelentés érkezett? KEMAL: — Dehogyis, minden rendben. — Na persze, persze — mondta határozatlanul Isza, és Nurijevvel szemközt már-már letelepedett a kempingágy szélére, de rögvest fölugrott, hogy észrevette a rendetlenséget az asztalon. Viselkedése, úgy tűnt, még inkább zavarba hozta a körzeti rendőrt. Ezért Nurijev elhatározta, hogy beavatkozik. — Ne zavartasd magad. Csak egy percre jöttem . . . — Úgyis takarítani készültem. — Tehát itt laksz? — Igen, itt — válaszolta Isza, és még mindig nem értett semmit. — Na és hogy? — Hogyhogy hogy? — Hogy élsz, mondom. — Ahá ! Éldegélek ... — Már nem énekelsz? — Igyekszem ... E szavaknál Isza kihúzta magát, és ijedten pislogni kezdett. — Igen, tudom — mondta elgondolkodva Nurijev. — Jól van ... Szemmel láthatóan nem tudta, miről beszéljen még. Ezért folytatta az általános kérdezősködést. — Hát a munkahelyeden mi újság? — Semmi különös. — Kibékültél a szomszédaiddal? — Köszönünk egymásnak. — Tehát egyszerűen fogtad magad és abbahagytad? — kérdezte komolyan Nurijev. Isza némán bólintott, és széttárta a kezét. — Jól van — mondta Nurijev. Nem tudni minek szólt ez a „jól van”: Isza szavainak-e, vagy a tulajdon gondolatainak. Isza felugrott, a konyhába igyekezett. Nurijev megfogta a karját, próbálta visszatartani. — Nem kell semmi. Mindjárt megyek. — Tegyek fel teát? Igazán ihatna. Talán enne is egy falatot... — Ugyan miket beszélsz! Vár otthon a vacsora. De ha vacsorázni készültél, ne zavartasd magad. Én meg, ha akarod, iszom egy kis teát... Isza kiment a konyháiba, sercintett a gyufával. begyújtotta a gázt. Nurijev az ajtón keresztül beszélt hozzá: — Sose sajnáld magadtól az ételt. Nézd csak. milyen sovány vagy! A te korodban sokat kell enni. hogy legyen elég erőd. Ha zavar a vendég, éhes maradsz. Isza visszajött a szobába pár karika füstölt kolbászt, darab sajtot, fej hagymát, konzervet hozott. — Mondtam már, hogy nem eszem. — Azért kinyitom — felelte Isza, és beledöfte a kést a konzervdobozba. Kinyitotta, az asztalra tette. A konyhában zümmögni kezdett a teáskanna. Isza kiment, eloltotta a gázt, és újból bejött a szobába. — Hát csak így fog ülni ? Megkóstolhatna valamit. — Na jó, veszek egy falatot. Nurijev fogott egy karika kolbászt, s lassan rágcsálni kezdte. Egy darabig hallgattak, csak ritkán pillantottak egymásra. Ügy tetszett, Nurijev beszélgetést akar kezdeményezni, de nem tudja, hogy fogjon hozzá. Isza érezte ezt, és bensője remegett az ismeretlentől, sehogy sem tudta kitalálni, mi szél hozta a házába a körzeti rendőrt. (folytatjuk) Az azerbajdzsáni író el- , beszélését oroszból fordítót- | ta : Zahemszky László. Egy hét...
