Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-01 / 50. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. március T., péntek Örömet akarok szerezni Beszélgetés Márkus Lászlóval színházról, szerepekről Cj szerepében, az Adáshibában, Komlos Jucival HÁROM ÉVTIZED A KATEDRÁN ß* Alom az osztály ró! Amikor kilép a színpadra, felzúg a taps. Ünnepük, mint egy primadonnát. így van ez immáron egy esz­tendeje, amióta betegségé­ből felépülve 1984 február­jában visszatérít a közönség elé. Mennyien és mennyire aggódtak érte! A kórházban, ahol nemcsak az egészségé­ért, de vallóban az életéért küzdött, egymásnak adták a kilincset művésztársai, barátai. Márkus László alig • több mint 40 kilósán, hófe­hér arccal, legyengülve is arról beszélt már, hogy sietnie kell a talpraállással, hiszen színháza miatta ha­lasztja a Játék a kastély­ban című Molnár Ferenc- vígjáték premierjét. — Bármilyen furcsán hangzik is, a kórházi ágyon nagybetegen, lázasan való­ban erőt adott, hogy vár­nak rám, mégpedig egy Molnár-szereppel, és éppen Túráival, amelyet egyszer már. 27 éve, már él játszhat­tam Debrecenben. Akkor túl fiatal voltam a szerep­hez, mostanra éppen hozzá- öregledltem. — Márkus a Molnár-spe­cialista ... sokszor elmond­ták, leírták már. — Amilyen hálás, annyi­ra nehéz is Molnár-szere­pet játszani. Nekem sok si­kert hoztak ezek a felada­tok, pedig mindig csak ar­ra törekedtem hogy ponto­san eljátszani, amit Molnár Ferenc megint. Csak ennyit tettem, semmi mást. A haty- tyú, az Olympia, A farkas, A doktor úr, az Ibolya, az Egy. kettő, három, az Elő­játék Lear királyhoz, és most másodszor is a J áték a kastélyban Tunai-ja. Aján­dékszerepek. — Ilyen hosszú sor után, van-e olyan Molnár-mű, (Tudósítónktól) Az ENSZ 1985-öt a fiata­lok évének nyilvánította. Mi­lyen programokat szervez ennek jegyében az egri Ho Si Minh Tanárképző Főisko­la ifjúsági szervezete? — er­re kaptunk választ Somorjai László KISZ-titkártól. Főként az ország pedagó­gusképző főiskoláival együtt­működve tervezik ez évi programjaikat. Tavasszal, felszabadulásunk 40 évfor­dulója alkalmából stafétát indítanak Szombathelyről, amely Pécs, Szeged, Nyír­egyháza, Budapest érintésé­vel április 4-re a nem.es- medvesi emlékműhöz érke­zik. amelyben szívesen játszana? — A farkas televíziós vál­tozatában már felléptem, de szívesen vállalnám színpa­don is. És talán az ördög ... Igen, ebben szívesen játsza­nék. — Betegsége idején érez­hette az emberek szeretetét. Ez több volt, miint egy nép­szerű ember iránti kíván­csiság. így csak az iránt ér­deklődünk, izgulunk, akit igazán szeretünk. Ezt jelzi annak a könyvnek sikere is. amelyet Harangozó Már­ta írt Márkus Lászlóról. — Ez a hatalmas érdek­lődés szinte megdenmesztett. Százezer példányiban vásá­rolták meg a könyvet, hát ezt nem hittem volna. És a levelek ... Rengetegen ír. tak. Vadidegen emberek megfogtak az utcán és csó­kolgattak. — A betegségem óta lassí­tottam a tempón. Én nagyon messziről jöttem vissza, ált- éiitem a poklok poklát, az elmúlástól való féléimet, és megtanultam : az egészség a legfontosabb. Addig szá­momra a siker vólt a MIN­DEN. Most már tudom, az ÉLET az, ami a minden. Éj­szakai munkáit egyáltalán nem vállalok. Más felkérést is ezerszer megfontolok, mi­re igenlő választ adok. Rá- diózgatok, néha egy-egy te- levóziós szerep — és a szín­ház. A Madách Kamarában a Molnár Ferenc-darab. és most egy vendégfellépés a Játékszínben. — Apropó, a Játékszín. Az elmúlt év végén, szokat­lanul, vendégszereplést vál­lalt. — Valóban, ez. nem jel­lemző rám. Legutóbb Be- rényi Gálbor hívására ját­szottam a József Attila Az ügyes kezű, tehetséges hallgatóknak képzőművésze­ti pályázatot hirdetnek, de más művészeti ágak képvi­selői is megcsillogtathatják képességeiket. Az amatőr filmesek Szombathelyen, a színjátszók, népi táncosok, versmondók pedig valószí­nűleg Szegeden mérhetik össze tudásukat. Az iroda­lomkedvelő, jó tollú főisko­lások novellákkal, esszékkel, lírai művekkel jelentkezhet­nek a versenyre, amleyek té­mája az 1945-től napjainkig eltelt időszak eseménysoro­zata. Közülük a legjobb al­kotások egy közös antoló­giában látnak majd napvi­lágot. Az idény, az intézmény felújítása miatt kissé eltoló­Civilben (Apostol Péter felv. — KSJ Színházban. Ennek már jó néhány éve. Nagyot buk­tunk, de Berényivel kelle­mesen dolgoztam. Most is ő hívott a Játékszínbe Sza- konyi Károly Adáshilbájá- nak Bódog szerepére. Örü­lök. hogy vállaltam, kitűnő darab, s ma még talán ak­tuálisabb, mint jó néhány évvel ezelőtti bemutatója idején volt. Kitűnő kollé­gákkal látszhatom, és a kö­zönség is jól szórakozik. — Mi ebből az ön számá­ra a legfontosabb? — A színész dolga, hogy kiszolgálja a közönséget. A néző érezze jól magát két- három órán át. Ha mosolyt látok az arcókon. boldog vagyok. Örömet akarok sze­rezni. És nem szégyellem, én is jól akarom érezni ma­giam. ehhez kell a jó próba- hangulat, a rendezővel való egyetértés, és az, hogy tud­jam szeretni a kollégáimat, és ők is szeressenek en­gem. Az Adáshiba estjei miindézt megadják. — Mi a kedvenc időtölté­se? — Az ajándékozás. Ünne­pek ellőtt járom a várost, és végül mindenütt csoma­gok lógnak rólam. Külön szórakozás, amíg kitalálom, kinek mit vásároljak. S van most egy pompás játékom: a video. Meglepitek a bará­taim néhány régi német nyelvű amerikai játékfilm­mel. Órákon át ülök a kép­ernyő előtt. — Készül-e új szerepre? — A Madách Színházban szó van egy tavaszi bemu­tatóról, és terveztek egy újabb lemezt, amelyen csak énekelek. — Mi a színészi hitval­lása? — Hadd idézzem önma­gamat, a könyv utolsó so­rait: Az a feladatom, hogy a humánumot, a kedélyt és az opti mizmus t á ts ugároz- zam az emberekre. Ha csak azokban a szerepékben sike­rült, amiket a néiők szeret­ték, már eddig is érdemes vólt élnem, és hálás vagyok a sorsnak, hogy életben maradhattam. De én nagyon hálás természet vagyok, még sokáig szeretnék hálálkod­ni ... dott, a gólyabál, és a főis­kolai napok kezdési időpont­ja. Ezt is pótolják március­ban, amikor is veliko-tirno- vói, csebokszári, erfurti és besztercebányai hallgatók­kal is találkozhatnak. A nyári építőtábor ideje alatt — melyre az előbb felsorolt intézmények egy-egy cso­portját is meghívják — nem­zetközi konferenciát szervez­nek, ahol más országok kép­viselői, friss diplomás ok­tatói elmondhatják, hogyan tevékenykedik náluk az if­júsági szervezet, milyen fel­adatokat kapnak a leendő cseh. bolgár, szovjet és NDK-beli pedagógusok. Doros Judit Háro\m évtized történel­mi léptékkel mérve egy pillanat, de egy ember éle­tében hosszú szakasz. Las­san ennyi ideje már, hogy Bucholcz Ferenc, az egri Mezőgazdasági Szakközép- iskola és Szakmunkáskép­ző Intézetben tanit. Szak­emberek nemzedékeit bo­csátotta szárnyra úgy, hogy közben sikerült megőriznie sokrétű érdeklődését, élet- szeretetét, és nem utolsó­sorban: munkájába vetett hitét. — Kompolton születtem 1928-ban, német eredetű földműves család gyermeke­ként. Őseink még a török kiűzése utáni telepítések idején érkeztek Magyaror­szágra, s itt gyökeret ereszt­ve magyarrá váltak maguk is. így én már csak az is­kolában tanultam német nyelvet. Akárcsak nemzedé­kem legtöbb tagját, engem is korán dologra fogtak, s így hamar megtanultam a fizikai munka tiszteletét. A földművelés iránti vonzódá­somat is alighanem a szüle­immel eltöltött fiatalkori éveknek köszönhetem. Az is­koláimat nem minden gond nélkül végeztem, mert a tandíj előteremtése nem ment könnyen, de tanáraim támogatása, szüleim erőfe­szítése és a magam elszánt­sága révén végigjártam az oktatás lépcsőfokait. 1947- ben fejeztem be a keres­kedelmi iskolát, majd a Pe­dagógiai Főiskolára jártaim Budapesten. Így lettem ma­gyar—történelem szakos ta­nár. — 1956-ban kerültem az iskolába, s azóta itt dolgo­zom. A munkahely lassan harminc éve ugyanaz, de a munkakörök változtak : ké­sőbb megszereztem a föld­rajzi és a mezőgazdasági ta­nári diplomát, és szinte minden itt előforduló tan­tárgyat .tanítottam már. Je­lenleg is tartok elméleti és gyakorlati foglalkozásokat egyaránt, és mindkettőben nagy örömömet lelem. Fia­talabb éveimben KISZ- és sportmunkával is foglalkoz­tam. de ma már testre sza­bottabb nak érzem a könyv­tári munkát és a szakkörö­seim istápolását. Egy komp­lett meteorológiai állomást szereltünk fel legutóbb, je­lenleg különböző tantárgyak­hoz készítünk szemléltető anyagokat. A könyvtárat szintén én indítottam be annak idején: az elődiskola háború alatt szétszóródott könyveit kutattam föl és gyűjtöttem össze. Sikerült így megmentenem néhány ritkaságot, szakmai érdekes­Veneranda úr bement a borbélyüzletbe, letelepe­dett a karosszékbe és meg­szólalt: — Egy vermutot kérek! — Tessék — kérdezte a borbély, gondolván hogy rosszul hallotta. — Egy vermutot kértem — mondta Veneranda úr, — és azt hiszem, elég világo­san és érthetően beszéltem. — De hiszen én borbély vagyok; uram — mondta csodálkozva a mester —, le tudom vágni a haját, meg tudom borotválni, vermut­tal azonban nem szolgálha­tok. séget is. Mára 11 ezer kö­tetre bővült az állomány és minden diákunk megtalál­hatja üt az őt érdeklő iro­dalmi alkotást, vagy szak­könyvet. — Hogy milyen tanárnak tartom magamat? Erre nem könnyű válaszolni. Mindig a gyerekek érdekében igye­keztem cselekedni, de nem vagyok híve a túlzott en­gedékenységnek, mert fe­gyelmezetlenné teszi a fiata­lokat Azt vallom, hogy az igazságos és mértékletes szi­gor a mi munkánkban el­engedhetetlen. A diákoktól követelni kell, de ugyanak­kor példát is kell nekik mu­tatni, különben a pedagógus hitelét veszti előttük, és ez a legrosszabb fajtája a ku­darcnak. Igényesnek kell len­ni önmagunkkal és a ta­nulókkal szemben is: ez az egyetlen útja. hogy valóban jó szakembereket bocsát- hasson szárnyra az iskola. Nagyon jólesik az, amikor régi tanítványaim újra meg­keresnek és elbeszélgetünk : örülök annak is, hogy sokan közülük szép karriert fu­tattak be. Egyébként az el­telt harminc év alatt sokfelé csábítottak dolgozni, de én mindig azt feleltem: mara­dok. Semmi sem pótolhatta volna azt, hogy gyerekekkel foglalkozhatom, hogy tanít­hatok. Ez adja az életem értelmét. No, lám miket mondok, pedig nem volt szándékomban nagy szava­kat használni. — Problémák, mint min­den munkahelyen, itt is akadnak. Szeretnénk egy tornatermet, mert a testne­velésórákat rossz időben a folyosókon kell tartani. Sze­retnénk — és reméljük, hogy tervünk most megvalósul — saját tankertet, ahol olyan művelődési módokkal is meg­ismerkedhetnek a diájaink, amelyekkel a gyakorlati munkahelyeken nem talál­koznak, de szakemberré vá­lásukhoz mégis szükségesek. — Maga azt gondolja, hogy az ember aperitifet akar rendelni, akkor meg is kell magát borotváltatni vagy nyiratni? — kérdezős­ködött tovább Veneranda úr. — Dehogy — mondta a borbély —, ám az üzletem csak egy sarokra van a bár­tól ... — Komolyan azt gondol­ja, hogy a sarki bárban megborotválják és megnyír­ják az embert? — kérdezte Veneranda úr. — Fura el­képzelései vannak. Pár perccel előbb ott voltam, és Köztudott, hogy a mi isko­latípusunkba nem a kitűnő tanulók jönnek, s ezzel szá­molunk is. Mégis fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, különösen szakmai téren, hi­szen a tanítványainknak szakemberként, napi mun­kájukban kell elsősorban helytállniuk. Törekvéseink eredményességét a Szakma kiváló tanulója versenyeken elért helyezések is igazol­ják. Természetesen a közis­mereti tantárgyak iránt fo­gékony tanulókkal is foglal­kozunk: legutóbb az én ta­nítványom nyerte a megyei tanulmányi versenyt törté­nelemből, és remélem, hogy az országos fordulón is jól fog szerepelni. — Három évem van hátra a nyugdíjig Addig még bőven akad tennivalóm a munkahelyemen — szeretnék például létrehozni egy isko­lamúzeumot —. de néha már elgondolkodom: hogyan is fogok majd élni akkor? Mi­vel fogom tölteni napjaimat? Egyrészt az iskolával nem akarom végleg megszakítani a kapcsolatot : szeretném to­vább vezetni a könyvtárat. Másrészt pedig igazán sze­rencsésen alakult az életem: a hivatásom egyúttal a hob­bim is. Szeretek kertet mű­velni, szőlőt gondozni, no és utazgatni, kirándulni. Ezek­re is bővebben jut majd időm. A feleségemnek, a családomnak sokat köszön­hetek: a munkahelyi gon­dok. a fáraszitó napok elvi­seléséhez erőt adtak és ve­lem együtt örültek a sike­reimnek. Nekik is több időt szentelhetek majd. A fiaim lassan felnőtt sorba lépnek, így remélem, hogy nemsoká­ra megszületnek majd az unokák. Esténként sokat ol­vasgatok majd, és ha elal­szom, néha biztosan azt fo­gom álmodni, hogy állok fenn a katedrán, előttem az osztály és azt mondom: ír­játok föl a dátumot és az óraszámot, új anyagrész kö­vetkezük. . . csoda, hogy lei nem hajítot­ták az ajtón. — Ott viszont megkap­hatni a vermutját — kelt ki magából a borbély, ami­kor már nem tudta, mi mást mondjon. — Nagyon lenőtt a ba­juszom — mondta Veneran­da úr. — Azt le tudom önnek vágni, de vermutot nem .. . szólt a borbély. — Ugyan miért akarnám magától, hogy vágja le ne­kem a vermutot?! — kiál­tott föl Veneranda kifogy­va a béketűrésből. — Cso­dálkozom, hogy micsoda emberek vanndk manapság! Jól van, majd otthon levá­gom magamnak. E szavakkal felállt, és morgolódva otthagyta a borbélyműhelyt. Zahemszky László fordítása S. E. Gazdag program az egri főiskolán Koncz János Carlo Manzoni: Egy vermutot kérek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom