Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-21 / 67. szám
4. kmWM fj NÉPÚJSÁG, 1985. március 21., csütörtök A Miskolci Nemzeti Színház előadásában láthatta a közönség Egerben Örkény István Tóték című drámáját. A senkiéhez sem hasonlítható „Örkényi” világlátás egyik nagyszerűen sikerült példája a mű, amely hovatovább klasszikussá válik. Hazai színpadainkon szinte folyamatosan műsorra tűziik, s nem idegen a nemzetközi színházi világban sem. Ki ne emlékezne a filmváltozatra, amelyet Isten hozta, őrnagy úr! címmel mutattak be a mozik, Latinovits Zoltán főszereplésével ... ? A második világháború korát idéző mû a hátországban játszódik. Ebből az ellentmondásból bontakoznak ki a konfliktusok, az áttételes, kétsíkú helyzetek. Hiszen a békés, első pillanatban idillinek tűnő Tótporta életébe szól bele a háború: fiuk a fronton. Maga a mû a hatalomról szól, méghozzá oly módon, hogy nemcsak egy korszakra szű-* kíthető le. Az őrnagy és Tót szembenállása szimbolikus. Ám ennyivel még nem elégszik meg a szerző, így még nem lenne sajátos, egyedi az ábrázolás- módja. Szinte hátborzongató, ahogyan Örkény megmutatja a köznapi ember behó- dolásának értelmetlenségét is, mivel éppen az darabjának lényege, hogy a Tót család, nem tudván, hogy fiuk rég halott, továbbra is szenved, és az abszurditásig kiszolgálja az őrnagyot. A miskolciak előadása — Csiszár Imre rendezésében — a messzemenőkig hű az „Örkényi világhoz”. Jelenetről jelenetre úgy bontja ki a történést, ahogyan az író elképzelhette. A megjelenítés azonban újszerű elemeket is hordoz, ám ezek nem térnek el az eredetitől, sokkal inkább megerősítik azt. A színre állítás kiaknáz milden poént, minden lehetőséget — így teljessé teszi a hatást. Nem fél a humortól: akarja, hogy nevessen a közönség. Ugyanakkor eléri azt is. hogy a mosoly az arcokra fagyjon, a néző megütközzön megrendüljön. Olyan mélységekig jut el, amelyek egyszerűen nem engedik meg, hogy a cselekmény pergését követve ne gondolkodjék az ember. Azon melegében értelmezheti a szituációt, átérezheti a komikus helyzet tragikumát. Kerek egészet alkotnak a látottak. Itt a hibbant postás a háború krónikása, egyben a darab szóvivője. A hangszóróból harsogó katonadalok, a háborús képeket megjelenítő vetített ké-- pék nemcsak a jelenetek átköltésére szolgálnak. Beépülnek a dramaturgiába, erősítvén a hatást. A jó értelemben vett hatáskeltés egyébként is célja ennek a feldolgozásnak. Az indulatok fokozása, a történés ívének megrajzolása egyik fő erénye. Itt a dobozolás az immár klasszikussá vált cselekvéskényszer megjelenítése — nemcsak szimbolikus erővel bír, de a maga konkrétságától eljut az el- vontig is. Maga az egri előadás azonban mégsem dicsérhető egyértelműen. Ügy tűnik, a szándékok nem valósultak meg teljes mértékben. Időnként lelassult a lendület, mintha elfáradtak volna egyes epizódok. S főképp azon időpontokban, amikor a csúcsra kellett volna eljutni a konfliktusnak. Kevés volt az erő például az első rész záróképében : a halálhír tolmácsolása szinte elsikkadt. Blaskó Péter az őrnagy szerepében ezúttal is lenyűgözte a nézőt. Megszoktuk tőle — a szó nemes értelFráter Kata, Tímár Éva és Blaskó Péter a darab egyik jelenetében (Fotó: Kőhidi Imre) mében —, hogy szerepeiben egy tapodtat sem enged a figura teljes kibontásából. Minden mozdulata, mondata a „helyén van”, végig bírja energiával. Egyszerre kemény, kegyetlen, s érzékelteti az értelmetlenül letaglózó hatalmaskodást. Pályájának méltó pontja ez az alakítás. Tímár Éva a fiáért rettegő, a lehetetlenre is képes anyát jeleníti meg. olyan szuggesztivitással, amellyel már átcsap az abszurdba. Ö az, aki a komikumot torkot szorongató keserűséggel viszi végig a darabban, s egy pillanatra sem esik ki ebből az értelmezésből. Polgár Géza Tótja már inkább vitatható, ámbár léhet, csak elszakadt a rendező szándékától. Az általa életre keltett figura — bár mindig erőteljesen „jelen van” a színpadon —, inkább elcsúszott a köny- nyebb nevettetés felé. Eszközei néhol a kabarészínészre emlékeztettek. Fráter Kata Ágika szerepében megvalósította, amit a darab, a néző megkíván a figurától. Szirtes Gábor postása azonban mindössze „hibbantságában” hiteles. Játéka kevés volt ahhoz, hogy továbbvigye, csúcsra hozza a történést és a mondanivalót. Simon György és Matus György úgy oldották meg mellékszerepeitket, hogy fontossá váltak a darabban. Szakácsi Györgyi jelmezei ezúttal is kifejezőek. A díszlet — egyébként a rendező munkája — telitalálat: o néző úgy érezte, csak ebben a környezetben játszódhat ez az egész. Mikes Márta A TÓTÉK EGERBEN A komikum torkot szorongató keserűsege Utolsó szerelme Zrínyi Ilona volt Új felfedezések Balassi Bálintról Balassi Bálint kalandos életének egy újabb, eddig ismeretlen epizódjára derített fényt a Pécsett élő Tóth István irodalomtörténész. A pozsonyi levéltár — a Szlovákiai Állami Archívum — XVI. századi magyar okiratanyagában olyan dokumentumokat talált, amelyek hitelesen számolnak be a költő egyes tetteiről illetve támpontot nyújtanak az életrajzával kapcsolatos további kutatásokhoz. Balassi Bálint bujdosásá- ról mindeddig csupán egy latin nyelvű rövid közlés »maradt fenn. s a „Búcsú a hazától" című verse, amelyet elindulása előtt irt. A pécsi kutató a Pálffy család oklevéltárában talált egy levelet, amely a köitő meneküléséről számol be. A Su- rány várában 1589-ben kelt levelet Forgách Simon, a híres törökverő hadvezér írta Pálffy Miklós pozsonyi főkapitánynak, akit baráti kapcsolatok fűztek a költőhöz. és később Balassi az ő seregébe állt be Esztergom ostrománál. A magyar nyelvű szöveg azt beszéli el, hogy mikor és milyen körülmények között hagyta el a költő Magyarországot. A hatvansoros levél háromnegyed része ezzel az üggyel foglalkozik, jelezve, mekkora jelentőséget tulajdonítottak a kortársak az eseménynek. Ugyancsak Pálffy Miklósnak szólt az a levél, amelyet 1593-ban Joó János pozsonyi személynök irt és azt beszéli el: miként szöktetett meg Balassi Bálint egy apácát a nagyszombati klastrombái. Tóth István — egyéb források alapján — arra a következtetésre jutott. hogy a zárdából kimenekített nő a költő utolsó nagy szerelme volt. Fulvia, akinek röviddel előbb titokban gyűrűt küldött. Fulvia pedig nem más, mint a szigetvári hős leánya: Zrínyi Ilona. A kétszeresen megözvegyült asszony ugyanis az akkori szokásoknak megfelelően kolostorba vonult, s talán harmadszor is férjhez ment volna, mégpedig Balassi Bálinthoz, de a költő a rákövetkező évben — negyvenesztendős korában — halálos sebet kapott Esztergom falainál. A magyar reneszánsz legnagyobb költője a gyanúsításokkal. fenyegetésekkel, üldözésekkel terhes időben gyakran használt titkosírást a levelezésben, de alkalmazta költeményeinek sorkezdö betűiben és ajánlásaiban is. A titkosírás kulcsának megfejtése számos érdekes felfedezéshez segítette hozzá a pécsi kutatót. így Fulvia személyének azonosításához Zrínyi Ilonával, valamint a legismertebb magyar széphistóriák — köztük az Ar- gilus királyfiról szóló mű — szerzőjének Balassi Bálinttal való azonosításához. Filmjeink a nagyvilághaR Magyar filmhetet rendeznek ezekben a napokban Olaszországban. A magyar— olasz kulturális egyezmény alapján megszervezett seregszemlén Rómában és Triesztben március 28-ig láthatja a közönség Lugossy László „Szirmok, virágok, koszorúk”, Kovács András „Vörös grófnő”. Gyarmathy Lívia „Egy kicsit én, egy kicsit te”. Vészi János „A csoda vége". Szomjas György „Könnyű testi sértés”, Xan- tus János „Eszkimó asszony fázik”, valamint Gazdag Gyula „Társasutazás” című produkcióját. A filmhéttel egy- időben a Balázs Béla Filmstúdió alkotásaiból is bemutatót tartanak. Levetítik Novák Márk, „Kedd”, Hu- szárik Zoltán „Elégia”, Sándor Pál „Három történet a romantikáról". Sára Sándor „Cigányok”, Szabó Ildikó „In flagranti”, Klöpfler Tibor „Vendégjáték”, Tóth János „Shine”. Tímár Péter „Summa”, Szirtes András „Hajnal”, Balogh Gábor „Otthon”, Magyar Dezső „Büntetőexpedíció” és Szabó István „Variációk egy témára” című művét. Bódy Gábor „A kutya éji dala” című filmjét több NSZK-beli városban műsorra tűzik március 31-ig. Elek Judit filmjeiből rendeznek bemutatósorozatot Párizsban március utolsó napjaiban. Ezen nevet Tádzsikisztán 1. Burhon Gani: A legutolsó divat szerint Vasárnap alaposan kimulattuk magunkat a cimborákkal. Előbb lenyeltünk egy felest, aztán megint egyet. Majd terítékre került a ku- rutob, az aludttejjel és teavajjal leöntött forró lepényekből álló fogás. juj... megnyalja utána az ujjait az ember! Aztán megint zakusz- ka, utána pedig különböző finom konyakfajták. Am akkor hirtelen eszembe jutott, hogy randevúm van. Elnézést kértem a háziasszonytól. megköszöntem a vendéglátást és útra keltem. A kapualjban ácsorgó fiatalok kuncogni és nevetni kezdtek. amikor megláttak. — Ahá, felismertek — gondoltam —, a komikus színészt gyorsan megjegyzik az emberek. Még sokáig hallottam a nevetést. Útközben megláttam egy főleg nőkből álló csoportot — francia harisnyáért álltak sorba, ök is utánam fordultak és kacagni kezdtek. — ök is felismertek — gondoltam büszkén. — Biztos eszükbe jutott valamelyik színházi vagy televíziós szerepem. Kacagásuk számomra magas kitüntetés volt, ezért büszkén és komolyan folytattam utamat, szilárdan lépegetve, mint a józanok. Elhaladtam egy csoport ember mellett akik prüszkölve elfordultak. mikor megláttak. • A randevú helyén csak két ismeretlen alak vitatkozott valamiről egy pad mellett. Rám tekintve ők is hahotázni kezdtek Olyan ne- vethetnékjük volt. hogy az egyik alig tudott megállni a lábán a nevetéstől, és ha nem lett volna mellette a barátja, bizonyára rosszul végződik a dolog. Jó. hogy jött az autóbusz és beszálltam. Az utasok röhögtek. — Ezek szerint en vagyok a legjobb és legnépszerűbb komikus — gondoltam magamról. — Már a puszta megjelenésem is megnevetteti az embereket.. . Milyen népszerű lettem! Nyilván az utolsó szerepem az oka. amiben egy zsugorit alakítottam. Bementem a fürdőszobába kezet mosni. A tükörbe pillantva meghűlt bennem a vér. Meztelen .testemen csak egy trikó volt. a trikón meg nyakkendő. — A legutolsó divat szerint vagyok öltözve — mondtam magamban, és beláttam. hogy nem minden komikus színész sétálhat ilyen lezseren az utcákon. — Ügy bizony! . . . 2. Bahoduz Fajzullajev: Sikertelen kezdet Ahmadot szivárványos érzések öntötték el — örömet, lelkesedést, mámort érzett —, amikor megtudta, hogy a megyei lap vasárnapi számában meg fog jelenni első verse, a Tavasz. Rögvest jó hangzású írói álnevet keresett magának, ami nélkül természetesen nem lehet meg egy igazi költő. A Gülzori — Virágoskert — névnél kötött ki. Verse közléséről — erről a jelentős eseményről — értesítette minden barátját és rokonát, akik egymás után lelkesen gratuláltak neki. — Most már a mi rokonságunkban is lesz egy igazi költő ! — mondogatták örömmel. — Vah-bah! — álmélkod- tak mások. — Akkora tehetség, amilyenről eddig még nem is hallottunk! Örömében Gülzori elhatározta, hogy bárányt vág. és vasárnap este ünnepi lakomát rendez, ha már költői remeke aszfaltozott utat nyit neki a ragyogó dicsőséghez. Álmában már látta magát, mint lép fel a költői esteken, ahol verseivel hevesebb dobogásra készteti rajongói szívét. A vasárnapra virradó éjszakát Gülzori édes álmodozások közepette töltötte. Kora hajnalban kiugrott az ágyból, gyorsan összeszedte magát és a pályaudvari újságosstandhoz sietett. Ám a pulton nem látta a megyei lapot. • — Elkésett — mondta együttérzéssel az újságos —, már elfogyott. — Legalább egyet adjon! — Nincs egy darab se. Az imént volt itt valaki, az vitte el mindet. Menjen a piaci standhoz, ott még biztosan kap. Gülzori elügetett a piacra. „Ki vásárolhatta össze a lapokat? — töprengett magában. — Csak nem valamelyik rokon? Nyilván el akarja küldeni távolabbi rokonainknak.” Ebben a meggyőződésben ért a standhoz, de megyei lapot már ott sem kapott. — Jött' egy férfi és mind összevásárolta — világosította föl az újságos. — Még azt a példányt is kikapta a kezemből, amit én olvastam. Próbálja meg a kultúrház- nál. — Mondja, kérem — érdeklődött dobogó szívvel Gülzori —, melyik oldalt olvasta. az irodalmit? — Azt — mondta az újságos —, az irodalmit. Áz örömtől repeső Gülzori futólépésben tette meg a kultúrházhoz vezető utat. Teli torokból szerette volna kiabálni: „No lám, milyen verseket írok én: az olvasók kora reggeltől hajkurásszák az újságot, hogy gyönyörködjenek a költeményemben! Én meg egy példányt sem tudok szerezni belőle!” A kultúrháznál ismét bánat érte. Mikor a lap iránt érdeklődött, az újságos tehetetlenül széttárta a karját: — Egyetlen darab sem maradt. Az előbb vitte el egy férfi valamennyit. Azt tanácsolom, menjen a zenei szakiskolához. Gülzori odasietett, de ott sem volt több szerencséje. — Minek magának pont az a lap? — tudakolta az újságos. — Abban nyomtatták ki az első versemet — felelte Gülzori. — Maga nem olvasta? — Nem — ingatta a fejét az újságos. — Nem volt rá érkezésem: az összes újságot elvitte egy fura alak. — Hogy nézett ki? — érdeklődött Gülzori. — Olyan kolhozista formájú volt. Meggyszínű Zsigulin jött. Gülzori gondolatban végigvette valamennyi rokonát, de ilyen színű kocsival rendelkező autótulajdonosra nem emlékezett. Ki lehet ez az ismeretlen? És miért éppen ezt a lapot vásárolta össze mind egy szálig? Talán valamelyik barátja szedte össze tréfából az összes újságot, hogy Gülzori ne tudjon hozzájutni? Egyik variáció mellett sem tudott megállapodni. Aztán gondolatai önkéntelenül a vasárnap esti összejövetelre terelődtek, amikor a rokonai és barátai magasztalni fogják és pohárköszöntőket mondanak az ifjú költő egészségére... Amint ilyen gondolatokba merülve lépegetett az utcán, véletlenül beleütközött a megyei lap irodalmi rovatvezetőjébe, akinek arcát átszellemült mosoly ragyogta be. — Min mosolyog? — kérdezte Gülzori. — Képzelje — felelte a rovatvezető —. a mai számunkban közöltünk egy gúnyrajzot a Ravsan kolhoz telepvezetőjéről. Valahonnan tudomást szerzett róla, és hajnal óta járja kocsiján a megyét, hogy felvásárolja az összes újságot. — Hát erről van szó! — kiáltott föl a csalódott Gülzori. — Miért, maga mit gondolt? Gülzori nem válaszolt, csak legyintett, és lehorgasz- tott fővel hazaindult. A dusanbei Horpustak (Sündisznó) c. szatirikus lap anyagai alapján készült orosz nyelvű válogatásból fordította: Zahemszky László
