Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-19 / 65. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. március 19., kedd A vereségek ellenére Székesfehérváron r Óriási az érdeklődés A bajnokságban elszenvedett két hazai vereség ellenére óriási az érdeklődés Székesfehérvárott a szerdai UEFA Kupa labdarúgó- mérkőzés iránt. A 25 000 belépő már napokkal ezelőtt gazdára talált, s a klub kö. zőilte, hogy többet nem tudnak kiadni, pedig sok az érdeklődő, még a környező országokból is. A Kába ETO elleni mérkőzés után viszont érthetően rossz volt a hangulat, s a pályát is alaposan „felszántották". Vasárnap este pedig villámlás és menny, dörgés kíséretében havas, jeges zápor zúdult a városra, amely nem tett jót a már úgy is megviselt pálya talajának. A legnagyobb kérdés viszont az, hogy Imiként felel meg a csapat pz újabb feladatnak. Vezetők, játékosok egyaránt tudják, hogy nem is az l:0-ás vereség miatt vannak hátrányos helyzetben, hanem a sérülések és a sárga lapok miatt. Csuhay és Máj er a „sárga” miatt nem lehet ott a csapatban, Csongrádira, Novathra és Gömörire sérülés miatt nem számíthat Kovács Ferenc vezető edző. Így érthetően nincs irózsás hangulatban a Videoton mestere. Csongrádi Ferenc is joggal kesergett, amikor ezt mondta: „Manchesterben be. csülettel helytálltunk, nagy lehetőség nyílt meg előttünk, de sajnos nem lehet teljes a csapatunk. A lelkesedés azonban talán pótolhat néhány kiesést, természetesen nagyon szeretnénk továbbjutni. Bízom benne, hogy szerdáig még sokat javul a sérülésem, s ha teljesen rendben leszek, vállalom a játékot. De csakis egészségesen !” MEGYEI BAJNOKSÁG Csökkent a Sirok előnye A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi második fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Domoszló—Sirok 1—I (•—0) Domoszló, 300 néző. V : Darók. Domoszló: Zaja — Veres, Juhász, Szeszták, Likker (Kovács), Fehér. Farkas, Rédei, Csáki (Szabó), Galgóczi dr., Benyik. Edző: Fehér István. Sirok: Kovács M. — Hilyák (Horváth), Gyurácz, Kovács L.. Erdélyi B., Lipták, Utasi, Csizmánk, Erdélyi I., Pócsik, Erdélyi F. Edző: Gere Tihamér. Küzdelmes mérkőzésen, mély sáros talajú pályán a hazaiak helyzeteik alapján közelebb álltak a győzelemhez. G: Szabó, illetve Erdélyi I. (11-esből). Jók: Veres. Seszták, Rédei, Galgóczi dr., illetve Gyurácz, Kovács L., Lipták. Ifik: 2—1. Jacsmanyik István Selyp—Apc 1—1 (0—0) Apc, 400 néző. V : Nagy S. Selyp: Szendrei — Baranyi. Juhász, Illés, György, Lánczos. Králik, Varga, Szabad, Petites, Szabados (Szabadics). Edző: Zitái János. Apc: Németh — Csorba, Szőke, Duzs, Jakab, Kovács (Mi- sinszki), Kiss, Nagy, Jancsó, Fodor II.. Terényi. Edző: Rezs- nyák András. Kitűnő játékvezetés mellett közepes színvonalú mérkőzésen a talajhoz jobban alkalmazkodó vendégcsapat közelebb állt a győzelemhez. G: Králik, illetve Jancsó. Jók : Baranyi, Illés, Szabadics, illetve Németh, Csorba. Szőke, Duzs. Ifik: 5—2. Pandúr Sándor Boldog—Besenyőtelek 3—2 (1—#) Hatvan, 250 néző. V: Tóth B. Boldog: OszJ J. — Csányi Nagy Eckert, Józsa S., Tóth D.. Józsa P., Futó L., Makádi (Schrej), Soós (Kátai), őszi Cs. Edző: Tóth Dénes. Besenyőtelek : Kiss — Szabó Gy., Szakái, Túró, Szabó K. Bata, Rézműves, Müller, Fenyvesi, Fodor, Szabó A. Edző: Szakái Miklós. A sokat bizonytalankodó bol- dogi védelem tette szorossá az eredmény alakulását. G: Tcth D., Józsa P., Kátai, illetve* Fodor. Szabó Gy. Jók: Tóth D. (a mezőny legjobbja), Józsa P., őszi Cs., illetve Szabó Gy., Szabó A., Fenyvesi. Ifik: 2—0. Hegedűs Ernő Petőfibánya—Pétervására Petőfibánya, 300 néző. V : Go- hár. Petőfibánya: Sisa — Kotrócz (Dévai), Budai, Gugyela, Leho- tai. Komáromi, Qsztafi, Szakol- czái, Skoda, Krisztián, Sándor, Huszár Gy. Edző: Pásztor István. Pétervására: Ficzere — Ivády, Földi, Pál, Árvái, Kifusz, Mrity- tyák, Hanyi (Földi J.), Bukrán, Zagyva, Bíró (Szávait). Edző: Bocsi Barnabás. A szívósan védekező vendégek védelmét nehezen tudta feltörni a bányász gárda. G: Skoda, Osztafi, illetve Bukrán. Jók: Budai, Gugyela, Osztafi, Skoda, Illetve Kifusz, Bukrán. Bíró. Ifik: 3—1. Novák József Nagyréde—H. Gáspár SE 1—0 (1—0) Nagyréde. 300 néző. V : Csík. Nagyréde: Varbai — VályiNagy, Acs J., Orosz A., Deme, Kovácsik, Bakos, Orosz J. (ördög), Berzéki, Nádudvari, Sze- chei. Edző: Szén József. H. Gáspár SE: Nagy — Veres, Balázs, Molnár, Soós, Szarvas (Móczár), Acs T., Danka (Mol- csáry), Kolláth, Hartmann, Lakatos. Edző: Oláh Ferenc. Közepes színvonalú, küzdelmes találkozón a több gólhelyzetet kidolgozó hazai csapat megérdemelten nyert. G: Bakos. Jók: Nádudvari, Deme, Szechei. illetve Nagy, Molnár, Kolláth. Ifik: Eger SE II.—Nagyréde 2—1. Rozovits János Gyöngyöshalász—Poroszló 5—0 (2—0) Gyöngyös, 200 néző. V: Bozso- ki (Borsod m.). Gyöngyöshalász : Horváth — Harmath L., Komjáti, Tóth J., Szabó B., Huszár. Szabó Gy., Harmath J., Győri (Erdélyi), Szabó L .Edző: Jakab István. Poroszló: Kecskeméti (Antal) — Luhály, Szász, Veres I., Eszényi, Görbe, Molnár, Nagy, Hegedűs, Illés Veres T. (Végh). Edző : Pázmándi Gáspár. Gólokban gazdag, sportszerű találkozón a minden csapatrészében jobb teljesítményt nyújtó halásziak biztos győzelmet arattak a fiatalokat te!vonultató vendégek ellen. G: Komjáti 2, Győri, Molnár. Harm ith L. Ifik : 6—0. Pongrácz György Heves—Kompolt 3—0 (1—0) Heves, 350 néző. V : Gáspár (Nógrád m.). Heves: Marosvári — Patkó, Kolozsvári, Kalmár, Tóth, Bakos. Nász (Bállá). Dudás, Aiad- csik (Szarka), Balázs, Pataki. Edző: Varga István. Kompolt: Somogyi — Gulyás. Parádi Z. (Parádi F.), Dávid (Antal), Varga, Schmidt, Vin- gendorf, Báder Klein, Rajnai S., Káló. Edző: Káló János. A mély talajhoz az erősen tartalékos hazaiak alkalmazkodtak jobban. Győzelmük a látottak alapján teljesen megérdemelt. G: Pataki, Balázs. Jók: Patkó, Kolozsvári, Kalmár, Balázs, Marosvári, illetve Varga. Schmidt. Káló. Ifik: 3—0. Fegyveres István A Tárnáméra szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Sirok 16 11 4 1 41-12 26 2. Heves 16 10 4 2 30-10 24 3. Boldog 16 9 3 4 34-18 21 4. Petőfibánya 16 8 3 5 25-17 19 5. Apc 16 7 4 5 23-24 18 6. H. Gásp. SE 16 7 3 6 29 21 17 7. Gy.-halász 16 5 6 5 Ï9-17 16 8. Selyp 16 5 6 5 19-22 16 9. Nagyréde 16 6 4 6 29-34 16 10. Domoszló 16 4 6 6 25-24 14 11. Poroszló 16 5 4 7 19-28 14 12. Pétervására 15 3 7 5 15-21 13 13. Tárnáméra 15 3 7 5 16-26 13 14. Kompolt 16 3 3 10 19-33 9 15. Besenyőtelek 16- 2 14 16-52 t Mikófalva visszalépett KÖZGYŰLÉS AZ EGRI ÁFÉSZ VM-NÉL Dicséretes összhangban Dr. Sumi András, a sportkör elnöke beszámolóját tartja (Fotó: Szabó Lajos) Egerben a MÉSZÖV székházában tartotta meg sportköri közgyűlését az Áfész Vörös Meteor SK. A sportkör tevékenységéről dr. Sumi András számolt be. A sportköri elnötk hangsúlyozta, hogy a Vörös Meteor a megyei egyesületi rangsorban az előkelő ötödik helyen végzett. A legeredményesebb szakosztályuk országos hírű. A női asztalitenisz-csapat 25 éve jól ismert, ebből 13 évet az NB I-ben töltöttek. A jelenlegi együttes listavezető az NB II-ben és így jogos reménnyel számíthatnak ismét a feljutásra, a legjobbak mezőnyébe kerülésre. A sportág kitűnő utánpótlással rendelkezik, újonc, serdülő és ifjúsági korosztályokban. A legismertebb Beniczky Magda, aranyjelvényes ifjúsági sportoló, a magyar ranglista tizedik helyezettje. A tollaslabda szakosztály pár éves múltra tekinthet vissza, de e fiatal sportág képviselői már szervezett keretek között versenyeznek. Legutóbb az OB II nyugati csoportjában ötödikek lettek. Jelentős múltra tekinthet vissza a tekézők szakosztálya. Csaknem tíz éve játszik csapatuk az NB Ill-ban, most a középmezőnyt erősítik. Az Egri Aíés.z VM-ben jelentős a tömegsport-tevékenység, Évről évre szervezői a MÉSZÖV Kupa rendezvényeknek. Eddig már hat alkalommal voltak gazdái az asztalitenisz SZÖVOSZ Kupa országos döntőinek. Ebben a hónapban (március 22—24) ismét az egri körcsarnok küzdőterén lépnek Csak röviden... A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 11. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők : 13 plusz 1 találatos szelvény 84 darab, nyereményük egyenként 61 913 forint, 13 találatos szelvény 66 darab, nyereményük egyenként 38 811 forint. 12 találatos szelvény 3682 darab, nyereményük egyenként 1054 forint, 11 találatos szelvény 37 694 darab, nyeremény egyenként 103 forint, 10 találatos szelvény 219 839 darab, nyereményük egyenként 30 forint. ★ Egri TANEP—DUSE 85— 58 (46—35). NB Il-es férfi kosánlabdamérkőzés, Debrecen, 100 néző. V : Zsíros, Kertész. TANÉP: KALÖ 12, PETRUCSIK 19, NÁDA1 17, Busák I. 4, Sipeki Cs. 10. Cs: FRANKOVICS 12, Korepta 7, Molnár J. 4. Molnár I., Tari. Edző: Komenczy Lajos. Bár a 7. percben Busák sérülés miatt végleg kivált, az egriek Káló vezérletével biztosan győztek. A TANÉP a hét végén mindkét mérkőzését Egerben, a Pozsonyi úti tornateremben játssza: TANÉP—Békéscsaba (szombat 13 óra), TANÉP —Nagykőrös (vasárnap, 11 óra). ★ Debrecen—Eger SE 9,5— 4,5. OB II-es sakk csapatbajnoki mérkőzés. Egerben játszották a találkozót, amelyen a tavaly még OB I-es hajdúságiak bizonyultak jobbnak. Az ESE sakkozói közül többen döntetlenre és vesztésre rontották kedvezőbb állásukat: Győzött: András és Forgó Éva. Döntetlent ért el: Sándor, Gres- csák, Koncz, Forgó Z. és R acskó. ★ A Népsport forduló válogatottjaiba két egri labdarúgó is bekerült az MTK-VM ellen nyújtott jó teljesítményével. Az úgynevezett első csapatban Szert a balhátvéd, míg a második tizenegyben Méhesi a jobbhátvéd. asztalhoz a mozgalom legjobb pingpongozói. Ezúttal első ízben ifjúsági számok is műsorba kerültek. A célkitűzések említése között hangzott el. hogy a női asztalitenisz-csapattól az NB 1-be jutást várják, a többi sportágban pedig meg kell őrizni az elért eredményéket. Az asztaliteniszezőknél továbbra is számítanak a lépcsőzetes utánpótlásnevelés folytatására. Jó úton ha'lad egy játékcsarnok létesítése is, amelyben a szövetkezeti minőségi- és tömegsport továbbfejlesztéséhez az adottságok biztosíthatók. (Az NB 1. várományos asztaliteniszezők számára ez szinte nélkülözhetetlen, hogy a vetélytársak- kal azonos esélyekkel vegyék fel ősztől a versenyt a bentmaradásért.) A sportköri közgyűlésen Harmati László, az Egri Áfész elnöke a lényegre mutatott rá, amikor azt hangsúlyozta, hogy a sportkör szép példáját mutatja anRangos eseménnyel kezdődön a szabadtéri atlétikai idény. A 29. alkalommal megrendezett szegedi nemzetközi maratoni ver. senyen, amely egyben országos bajnokság is volt, 240 futó állt rajthoz a 42 km-es és 160 induló a 20 km-es távon. A nagy gonddal előkészített 15 km-es városi szakasszal kezdődő, mindvégig szemerkélő esőben zajló küzdelemben kitünően szerepeltek az Eger SE és a GVSE atlétái. Nagyszerű egyéni és egyben új megyei csúcsot ért el Fehér Enikő, a gyöngyösiek válogatott hosszútávfutója, akinek 2:47:02 mp-es ideje első osztályú szint. Hetedik helyezésével nem sokkal maradt a hirosimai Világ Kupára utazó csapatba ke. rüléstől. ahol áprilisban a legjobb öt futó képviseli a magyar színeket. Az elmúlt hét végén Cegléden megrendezett Artex Grand Prix nemzetközi kötöttfogású birkózóviadalon megkülönböztetett szeretettel üdvözölték a 67 esztendős Vő! Józsefet. Joggal tették ezt, hiszen ő volt a magyar birkózás felszabadulás utáni első világbajnoka, sőt... — Ez nemcsak a felszabadulás utáni első birkózó arany volt, hanem a sportág történetében az első VB-győzelmünk is — emlékezett vissza az idős sportember, aki ma is kiváló egészségnek örvend. — Cegléd akkor a birkózásnak igazi fellegvára volt, sok kitűnő versenyzővel. Én nem kis előnnyel indultam az 1950-es stockholmi kötöttfogású világbajnokságon, amelyen első lettem, hiszen 1945 után többször is lehetőségem volt a már akkor is kiváló szovjet birkózókkal találkozni, velük együtt készülni. Igaz. a svéd fővárosban ők még nem léptek szőnyegre, csak később nak. miként lehet jól összehangolni a munkát és a sportolást. A megyei tanács testnevelési és sportosztálya 'képviseletében Jékli József, a sportkör tevékenységét méltatta, kiemelte a kiegyensúlyozott vezetés szerepét és hogy a Vörös Meteornál ésszerű és gazdaságos létesítményfejlesztési munkák történnek, s ezt eddig is támogatta és a jövőben is támogatni fogja a sportosztály. A szakosztályok vezetői és a sportolók felszólalásaikban köszönetüket fejezték ki a versenyzéshez biztosított feltételekért a szövetkezeti mozgalom és sportkör vezetőinek. ígéretet tettek, hogy a jövőben is mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében, ezeken keresztül pedig igyekeznek öregbíteni a támogató bázis, az áfészek jó hírnevét. A közgyűlés megválasztotta a sportkör új elnökségét, az Egri Áfész VM sportköri elnöke újból dr. Sumi András lett. döntötték el a helyezéseket, amely után röviddel 21.-ként ért célba az egri Borbás Gábor, aki élete második maratoni versenyét 2:25:06 alatt teljesítette. Tóth Sándor edző még juniorkorú tanítványa ezzel az idővel az utánpótlás korúak közül a harmadik legjobb időt elérve szintén megyei felnőtt csúcsot javított. Oravetz Pál az Egri TK versenyzője 2:36:29, Honfi Gábor 2:37:47. Mészáros István 2:39:56-ot futott. Az Eger SE a háromfős csapatversenyben 7:42:49-cel, ami egyben a legjobb megyei eredmény. az értékes 10. hely« szerezte meg. A 20 km-es nyílt nemzetközi versenyben Weiner Csaba az ESE futója 66:40 mp-es idejével 14.-ként. az ifjúságiak közül harmadik helyen érkezett célba, klubtársai közül Budai Árpád 69:20, a serdülő Szabó László 74:15. az ifjúsági Tóth Tibor 76: 04 mp-et futott. jelentek meg a nemzetközi porondon, de azóta számtalanszor bizonyították rendkívüli klasszisukat. Gád József a 67 kilósok versenyében elért világibajnoki győzelme után már nem tudott hasonló sikereket elérni. Elmondta, hogy az 1952-es helsinki olimpián meglepetésére a szabadfogásban indították, amelyben kisebbek voltak az esélyei, s nem is sikerült a jó szereplés. Ezután a hajdan híres ceglédi birkózás jelenlegi helyzetéről nyilatkozott. — Az évek során — sajnos — mintha elhanyagolták volna ezt a szép, nehéz atlétikai szakágat. Pedig Sipos Árpád és Bódi Jenő példája is bizonyítja, hogy milyen tehetségesek nálunk a fiatalok, ök is Cegléden kezdték, de akárcsak több társuk, hamar átigazoltak nagyobb klubokba. Pedig de szeretném, hogy a városnak ismét legyen világhirü bajnoka ! BIRKÓZÁS Szoromi ötödik az Artex GP-n Elismerést érdemlő helyezéseik jóvoltából változatlanul részesei a nemzetközi birkózevetsenyeknek az Eger SE legjobb birkózói. Egymást követik a rangos felmérő versenyek a különböze díjakért, hogy aztán a legjobbak eljussanak az egyes korosztályok kenti- nensvetélkedcire. A sorrendben XXI. nemzetközi kötöttfogású Felszabadulási emlekverseny, egyben. Hl. Artex Grand Prix küzdelmeit az idén Cegléden rendezték. Kilenc országból 127 birkózó jutott túl a mérlegelésen, köztük Egerből Faragó és Szuromi. Lakatos ezúttal a szövetség kérésére, mint bíró vállalt szerepet, Szombathy pedig korábbi sérülése miatt maradt távol. A sérülés ezúita' is közbeszólt az egrieknél, hiszen Faragó nem tudta befejezni a versenyt, ahogy tervezte. Szuromi viszont remekelt az 57 kg-os me. zőnybem. Ebben a súlycsoportban 16-an indultak és az egriek első éves junior birkózója a felnőttek között is döntős lett. Szép győzelmekkel jutott túl az egyes fordulókon, külföldiekkel szemben is eredményesen szerepelt. A hatos döntőbe egy török versenyző bravúros legyőzésével jutott. Végeredményben ötödik lett, és ezzel a Nikola Petrov-emlék. versenyen szerzett harmadik helyezéséhez újabb értékes nemzetközi minősítést biztosító pontokat gyűjtött. A 48 kg-os Faragó számára minden hét végén jut egy nemzetközi verseny. A ceglédit megelőzően Varsóban indult, ahol hét országból 252 (!) birkózó jött össze. Faragó a magyar junior vá. lógatott legjobbjának bizonyult azzal, hogy bronzérmei lett. Ugyaniakkor Tatabányán, nemzetközi szabadfogású ifjúsági versenyre ke. rült sor. Az 52 kg-os egri Terenyei egyre többet hallat magáról, harmadik helyezése ligazolja képességeit. A nemzetközi versenyek sorozata ezzel korántsem ért véget. Ezen a héten Párizsban lesz egy magyarokat is érintő erőpróba, ahová a hírek szerint Lakatos utazók. Az Eger SE birkózói azonban most leginkább a magyar bajnokságra készülnek. A március végén sorra kerülő versenynek a ha- zaii értékrendben rendkívül nagy a jelentősége. Az egykori világbajnok nők változatlanul nagy érdeklődéssel és figyelemmel kíséri mai utódait, s a befejező kérdés ezzel volt kapcsolatos: mit vár a magyaroktól az áprilisi lipcsei Európa ^bajnokságon? — Én mindig becsületes, jó szereplést várok a sportolódéi, s a lelkesedés sók mindwnt kárpótolhat. A birkózásban is rendkívül erős a mezőny. A Szovjetunióban például óriási tömegekből választják ki a legtehetségesebbeket, s ezzel óriási lépéselőnybe kerülnek minden országgal szemben. A kiválasztottak kitűnően képzett edzőktől tanulják meg a sportág csínját-bínját. Éppen ezért azt vallom, hogy a szovjet birkózók elleni győzelmek mindig rendkívüli értékűek, még akkor is, ha azokért nem jár arany-, ezüst- vagy bronzérem — mondta befejezésül az 1950- es győztes, akinek utódai azóta 16 alkalommal nyertek kötöttfogású világbajnoki címet.* Fehér Enikő és Borbás Gábor remeklése Csúcsok a maratoni OB-n A férfiak minden eddiginél színvonalasabb versenyben Negyven év sportja Cégiéi világkajneka követőkre vár...