Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-19 / 65. szám

4. 1 Ji nfiniiiiiiÉB NÉPÚJSÁG, 1985. március 19., kedd A szinte észrevétlenül szabadidő-központtá változott körzeti pártház a Hajdúhegyen Kékassy Csaba: Camping A miskolci grafikai biennálé nagydíjasai A Várszínház Galériában grafikai bemutatót tartanak, amelyen a Miskolci Biennálé nagydíjasainak alkotásait láthatja a közönség. Csohán.v Kálmán: Fekete madár Banga Ferenc: Nem félünk a farkastól (Hauer Lajos reprodukciói — KS) Középkori városégés Pécsett Művelődés a város peremén A megyeszékhely perem­területein kevés közművelő­dési intézmény van. A sza­bad idő kulturált eltöltésére szűkösek a lehetőségek. Ta­lán luxus is volna a város szélén impozáns művelődé­si házakat, hatalmas mozi­kat építeni, hiszen semmi garancia nincs kihasználá­sukra. Ami most rendelke­zésre áll azonban kevés. Eb­be akkor sem szabad bele­nyugodni, amikor azzal ér­velünk, hogy Egerben nin­csenek távolságok, a helyi­járattal néhány perc alatt bárhová eljuthatunk. Lakó­helyi klubokra, minikönyv- tárakra így is szükség van. Ezt leginkább az idős em­berek érzik, hiszen számuk­ra nagyobb megterhelés a belvárosba váló utazgatás, mint az ifjabbaknak. De a hatvanon innen eső korosz­tály tagjaiban is gyakran felvetődhet az igény: jólen­ne a lakóhely közvetlen kö­zelében a barátokkal, isme­rősökkel összejönni szóra­kozva, művelődve. De hol?! Erre a presszók és az étter­mek nem alkalmasak. A Hajdúhegyen a Mind­szenti Gedeon utcában 1980- ban adták át a körzeti párt­házat. Megnyitásával megmozdult valami Egernek e 7000 lakost szám­láló városrészében. Az eme­leten tágas nagyterem, lent klubhelyiség várja a látoga­tókat — nem hiába. Az épü­let ma már egy kis művelő­dési ház szerepét tölti be. Az itt zajló programok fő szervezője és felelőse Be- recz István alezredes, nyu­galmazott katonatiszt. Tár­sadalmi munkában végzi feladatát. Négytagú „csapat” segíti. Felismerték, hogy az épület másra is hivatott, nemcsak arra, hogy politikai rendezvények, gyűlések szín­helye legyen. Első lépésként egy, a környék párttagjai­ból toborzott nyugdíjasklub létrehozását tűzték ki fel­adatul. Párton kívüliek is jelentkeztek. Az intézmény szinte észrevétlenül a kör­nyék lakosságának szabad­idő-központjává változott az eltelt bő négy esztendő so­rán. A továbblépéshez nagy segítséget nyújtott a Haza­fias Népfront városi bizott­sága, a városi tanács, a MOKÉP, a Megyei Könyv­tár és sok más intézmény, ötezer kérdőív feleleteiből értesültek a szervezők a lakosság igényeiről. A prog­ramjukat elegánsan nyom­tatott programfüzetben a hajdúhegyi ABC-ben ingyen osztogatják. A beérkezett válaszok alapján állítják össze ezt a műsort. Heti két alkalommal já­tékfilmeket vetítenek, hét­főn és pénteken nyitott klubnapot rendeznek, könyv­tárat tartanak fenn, TIT-elő- adásokat. politikai vitakörö­ket szerveznek — lehetetlen mindent felsorolni. Kortól és foglalkozástól függetlenül mindenki előtt nyitva áll az ajtó, a klubba belépőt és igazolványt nem kell válta­ni. Ha nincs program, ak­kor sem üresek a helyisé­gek. Televízió, lemezjátszó, kártya, sakk, biliárd várja az öreg és fiatal kikapcso­lódni vágyókat. A legked­veltebb összejövetel a bá­tyusból. Negyedévenként rendezik meg. Otthonról ho­zott kortyolni- és harapni- valók mellett tánccal s vi­dám zeneszóval ünnepük meg az állandó tagok név­napjait. E klubról, mint jó példá­ról sokan és sok helyen szóltak már. Szerencsére nemcsak beszélnek róla, ha­nem tanulnak is tőle. Bizo­nyíték erre a lajosvárosi kezdeményezés. Az ottani új pártszékházban még csak egyesztendős múltra tekin­tenek vissza a lakóhelyi klu- bosok. Az első év tartal­mas nyitány volt. A cél ott is hasonló, mint a Hajdú­hegyen, a kivitelezés formá­ja sem sokban különbözik attól. A város más részein saj­nos kisebb alapterületű épü­letek várják a pártházba művelődni indulókat. Ér­demes lenne mégis a nehéz­ségek ellenére a lelkes szer­vezők ötleteinek felkarolá­sával terjeszteni a hajdúhe- gyi példát. Rohanó világunkban kell. hogy legyen egy olyan hely, ahol leülhetünk, majdnem úgy. mint otthon, vidáman szórakozhatunk, akár a szomszéddal is —* aki akkor már nem idegen Sz. P. A Pécs központjában újab­ban feltárt régészeti leletek egy XVI. századi városégés- ről adtak hírt. Iszonyú tűz­vész lehetett, teljesen átfor­málta a középkori belváros arculatát. írásos emlék nem maradt fenn a katasztrófá­ról, hacsak általunk nem is­mert török krónikákban, mivelhogy akkor már hó­doltsági város volt Pécs. A szakemberek azonban sok mindent ki tudnak olvasni a feketére égett anyagokból. A Janus Pannonius Múze­um munkatársai az 1560 és 1570 közötti évtizedre teszik Pécs égését, erre utalnak a leletek, főleg a talált pénz­érmék. A tűz — a jelek sze­rint — északról indult dél és nyugat felé, s olyan erővel tombolhatott, hogy a mai Széchenyi téren állott rene­szánsz épületek teljesen el­pusztultak, csak a kőből ra­kott masszív alapfalak és pincék maradtak fenn, he­lyenként pedig még a pincék is átégtek. A hódoltság utá­ni első katonai térkép még feltüntet több nagy épületet a városközpontban; marad­ványaikba újra és újra bele­ütköznek a régészek. Pécs mai főtere, a Széche­nyi tér — más középkori városokhoz hasonlóan — szo­rosan beépített volt. Az ása­tások tanúsága szerint a tűz­vészig szűk utcácskák vezet­tek a hajdani Szent Bertalan templomhoz, amelynek he­lyén 1570 körül felépült Gá- zi Kászim pasa dzsámija, a teret ma is uraló jellegzetes török épület. Ez a tény is o tűzkatasztrófára utal. A templom ugyanis tekintélyes, háromhajós épület volt, s ha nem válik a lángok marta­lékává, a török minden bi­zonnyal azt használja fel dzsámi céljára — mint tette a városban másutt — és nem épít helyette újat. A régészek a leletek alap­ján arra a következtetésre jutottak, hogy a török nem állította helyre a leégett épületeket, feltehetően éppen a pusztulás magas foka miatt. Nagygyörgy Sándor természetfotóinak bemutatása (Koncz János felvételei) ■ Nehéz Fél órával a nyitás után az üzletvezetőnél panaszt tett az egyik vásárló. — Felháborító, ahogyan a hentesáruk pultjánál dolgo­zó fiatal kis hölgy beszélt velem! Amikor szóvá tet­tem, hogy már a mérés kez­detén, áru nélkül is há­rom dekát mutat a mérleg, kikérte magának a gyanú­sítást, és bogaras, vén sza­tyornak nevezett a többi ve­vő előtt! — mondta el egy szuszra panaszát idősebb Rezneki Ottomárné törzsvá­sárló, a szomszédos Pam- puska utcai lakótelepről.-r- Nekem is lehet rossz napom! — reptikázott a hentesáruk pultjánál dolgozó fiatal kis hölgy, bizonyos Vandeminek Zsófia a bolt­vezetőnek. aki a panaszos bejelentése alapján próbálta tisztázni a történteket. Ter­mészetes. hogy a bogaras vén szatyornak nevezett Rezneki néni előtt nem vonhatta szigorúan felelős­ségre a beosztottját, mert ugye krónikus munkaerőhi­ánnyal küszködik a kereske­delem, és mi lesz, ha Van­deminek Zzófi szakképzet- len eladó is felkapja a vi­zet a leckéztetés hallatán, és máshol keres munkát ma­gának ? A boltvezető még be sem fejezte néhány enyhe fej. csóválásból és ejnye, ejnye! méltatlankodásból álló szi­gorú fegyelmező akcióját, amikor látta, hogy Keszőcze Béla. a kétbalkez s áruki­hoidó, plafonig megrakott kézikocsit húzva, hátrafelé araszol két gondolasor kö­zött, s a ledőlni készülő ra­komány elől menekülve egy csokornyakkendős öregurat bepasszíiroz az uborkásüvegek meg a száraztészták közé. A ka varodást Keszőcze az­zal tetézte, hogy leejtett egy láda sort, a szanaszét hul­ló üvegcserepeket a megren­delők, az utcán árkot ásó munkások söpörték össze. És ez még csak a kezdet volt. Valamilyen kifürkész­hetetlen rejtély hatására az üzletben elszabadult a po­kol. A raktár előteréből pil­lanatok alatt eltűnt egy karton külföldi cigaretta meg százhúsz ' darab poharas tej­föl. Túróczi Böbének, a kli­max jával bajlódó pénztáros- nőnek számolási vitája tá­madt egv vevővel: a szó­váltás hevében Böbe mar gából kikelve ordított, s csak egy hirtelen előkerült népiellenőr-ügazcJvány tu­lajdonosa tudta lecsendesí­teni. Szobotka bácsi, a több­szörösen kitüntetett eladó a kenyerespult mögött ti­tokban elszopogatott fél li­ter pálinkát, majd magyar nótákat kezdett énekelni. Lancsákné üzletvezető­helyettes fia megszökött a napköziből, s bevette magát a raktárba. Mire észrevet­ték, megevett öt tábla cso­koládét, több tucat rumos meggyet, nem csoda, hogy rosszul lett a kis gézengúz. A főnök talált rá Ödönké- re, s a látvány hatására még levegő után kapkodott, ami­kor jelentették neki, hogy az egyik kerületi tanácstagra rászakadt a mennyezetről le­lógó reklám. Szuszogi boltvezető nem tudta eltalálni, hogy mi tör. tént, már-már azon a pon­ton volt, hogy hívja a mentőket, beadja a felmon­dását, áthelyezteti magát, amikor az irodából kiszólt a telefonszerelő: — Gram, újra működik a készülék! A hatás leírhatatlan volt: egy óra múltán helyreállt a rend az üzletben. A meg­javult telefon minden dol­gozónak visszaadta az élet­kedvét. Vandeminek Zsófit háromszor is hívta ügyeletes udvarlója, az ötvenes éveit taposó maszek villanyszere­lő, Keszőcze a haverokkal megbeszélte, hogy szombaton horgászni mennek, Túróczi pedig szeretett anyósával rögzítette a vasárnapi ven­dégség forgatókönyvét. Az üzlet alkalmazottai közül akadt, aki a nap hátralévő részében még legalább nyolc helyre telefonált, s az újra működő készülék megállás nélkül kapcsolt fodrászt, férjet, fogorvost, szeretőt, masszőrt, barátnőt, nőgyó­gyászt, ügyintézőt, virágárus- lányt, szóval mindenkit, akit csak hívtak. Az üzletvezető nem győ­zött hálálkodni az esemé­nyek láttán, győztes hadve­zérként járt-kelt a gondolák között, és minden vevőhöz volt néhány kedves szava. Csak másnap reggel komo- írult el az ábrázata: — Sajnos, ma nehéz na­punk lesz! — sóhajtotta re- zignáltan. — Megint süket a telefon. Kiss György Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom