Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

Nmtitaq 1985. március 16., szombat Hetvenöt évvel ezelőtt született Földes Ferenc művelődéspoliti­kus. a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa. Az 1920-as évek végétől a párizsi Sorbonne-on. valamint Bolog­nában. majd ismét a Sorbonne- on filozófiát tanult. Hazatérve nyelvtanítással kereste kenyerét, mivel állást nem kapott. 1932 és 1934 között a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségében, és ennek meg­bízásából az Országos Ifjúsági Bizottságban dolgozott, de 1934 márciusában — a KIMSZ veze­tőségének több más tagjával együtt — őt is elfogták, s négy hónapi fogházbüntetésre ítél­ték. Kiszabadulása után társa­dalmi, filozófiai cikkei és ta­nulmányai jelentek meg hala­dó szellemű külföldi folyóira­tokban. Nagy feltűnést keltett 1941-ben publikált műve. (A munkásság és a parasztság kulturális helyzete Magyaror­szágon). amelyben statisztikai adatokkal bizonyította a ma­gyarországi iskolarendszer an­tidemokratikus voltát. A párt megbízásából 1942 február vé­gén részt vett a Magyar Tör­ténelmi Emlékbizottság szer­vezésében, s az 1942. március 15-i ünnepély rendezésében. 1942 nyarán hurcolták el mun­kaszolgálatosként a Szovjet­unióba. ahonnan többé nem tért vissza. A Nap kél: 5.56 órakor, nyugszik: 17.51 órakor. A Hold kél: 4.07 órakor, nyugszik: 12.12 órakor. Szeretettel köszöntjük HENRIETTA nevű kedves olvasóinkat! Az ógermán ..rich" a mai né­met ..Heim” vagy az angol ,,ho­me” „otthon” jelentésű szavak­ból az „otthon ura”. ^[időjárás Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Időnként jelentő­sen csökken a felhőzet, átme­netileg hosszabb időre meg­szűnik a csapadék, párás ma­rad a levegő. A légmozgás a Dunántúlon északnyugat felől megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 4. 9 fok között vár­ható. Jön a tavasz! Ha az időjárás nem is igazolja majd ezt az állítást, azért március 20-án mégiscsak beköszönt a tavasz. A csillagászat szerint mindenképpen, hiszen ezen a na­pon 17 óra 14 perckor a Nap éppen az Egyenlítőre süt merőlegesen, ami hamisítatlan jele a csillagászati „kikeletnek”. Egerben, március 21-én, a Nap 5.40-kor kél és 17.52 perckor nyugszik. Pontosan Keleten emelkedik a lá­tóhatár fölé, amit a tavaszi napéjegyenlőségként emlegetünk. — A FÉLFOGADÁS SZÜ­NETEL. Dr. Farkas András­nak. a Népújság jogtanácso­sának félfogadása a jövő héten szünetel. Legközelebb március 25-én, délelőtt 9— 11 óráig várja a panaszoso­kat. A félfogadás Ideje ez­után változatlan, tehát hét­tőn és csütörtökön délelőtt 9—11-ig, szerdán délután 15 —17 óráig kereshetik fel a szerkesztőségben jogtaná­csosunkat. — CSALÁDI NYÍLT TÜRA. A megyei úttörőház már­cius 16-án családi nyílt tú­rát rendez. Az érdeklődő­EGEKBEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermek­betegei részére. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Kerecsend, Egerszalók. Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya, Bátor, Ostoros. No­va j, Nősz vaj. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Te­lefon: 11-000. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 órá­ig — a községek lakossága ré­szére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órá«tól 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8 órától 10 óráig. két fél 9 órára várják az ■ egri autóbusz-pályaudvaron. Innen busszal mennek Fel- sötárkányba, majd tovább gyalog Egres-völgyön át Vaddisznós-kertig. — GYALOGOSFORGALOM- KORLÁTOZÁS EGER­BEN. A mélyépítő és vá­rosgondozási üzem március 18-án megkezdi a piaccsar­nok építésével összefüggő Katona István tér, Tábor­nokház környéke és a Sándor Imre utca burkolat­felújítását és a térrendezés! munkákat. Az építők kisebb szakaszokban lezárják e területeket, amiért a lakos­ság megértését kérik. Ügyelet helye: Hatvan. Hor­váth M. u. 21. Telefon: 12-265. reggeltől hétfő reggelig, a Rá- KOJÁL-KÉSZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN : szombat reggeltől hétfő reggelig, Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Tele­fon: 125. Az ügyelet Heves já­rás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rá­kóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szomba­ton S órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜGYELET: Eger, Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon : Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd. Tanácsháza. Dózsa Gy. u. 37. Telefon : Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös.. Deák F. u. 17 Tele­fon: 11-645 HEVESI ÜGYELET: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124 TARNAMÉRAI ÜGYELET : Tárnáméra, Lenin Mgtsz, köz­ponti iroda. Tárnáméra, Boco- nádi u 50. Telefon : Tárnáméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan. Városi Tanács. Telefon: 12-720 vz ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terüle­tileg illetékes állatorvos ad tá­jékoztatást AllatkörházJ ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Amatőrök tárlata A megyei KISZ-bizottság pályázatot hirdetett meg amatőr képzőművészek számára. Azt akarták kide­ríteni, hogy megyénkben hányán foglalkoznak szabad idejükben festészettel, raj­zolással, szobrászkodással. Felhívásukra igen gazdag anyag érkezett, jelentős részben olyan alkotások, amelyek elérték, sőt túl is szárnyalták azt a szintet, amely fölött kiállításra mél­tóak a munkák. A március 2-án megtar­tott zsűrizésen negyven mű­kedvelő pályaművét válo­gatták ki a szakértők arra a kiállításra, amely tegnap­tól látható az egri Ifjúsági Házban. Az ünnepélyes megnyitón Kertészné Angyal Mária, a megyei tanács művelődési osztályának csoportvezető­je mondott beszédet, köz­reműködött a Gárdonyi Géza Gimnázium kamara­kórusa. A tárlaton főleg akvarel- lek, olajképek várják a kö­zönséget. Piacokról — hét végére Megjelent a zöldhagyma A megye piacain ezen a héten is tovább bővül a kínálat. Egerben a ZÔLDËRT-nél 2,60 a tojás, a karalábé 12 forint, a kelkáposzta ára pedig 20 és 28 forint között mozog. A pri­mőr uborka még igen drága — 100 forint kilója. A lencse 60, a bab kilója 66 forintba ke­rül. Az egri szabadpiacon 2.60 a tojás, a burgonya 20, a fok­hagyma 30, a vöröshagyma 14 forint. Megjelent a sokak által kedvelt zöldhagyma is, amely­ből egy csomó 15 forint. Eger­ben a savanyú káposztát 20- ért. a kelkáposzta kilóját 30 forintért adják. Gyöngyösön a tojás darabja 2,40. Itt is kapható zöldhagy­ma, csomója 8 forint. Az uborka kilója 100, a sóskáé 150 forint. Az almát 18 és 24 forint közötti áron, a száraz babot pedig 80 forintért kínál­ják. A hatvani piacon 2,50 a tojás, a fejes káposzta, a karalábé, a vöröshagyma egyaránt 10— 10 forintba kerül. A burgonyát 8 forintért, a zöldpaprika da­rabját pedig 11 forintért adják. 10 forint a fejes káposzta He­vesen, a petrezselyem pedig 20 forint. Almát 10—15 forint közötti áron vásárolhatnak a vevők. A hét vége asztalára puly­kamelltekercset ajánlunk. Hozzávalók: 1 pulykamell, 30 dkg füstölt szalonna, 30 dkg főtt füstölt hús, 2 dl tejföl. A pulyka melléről húzzuk le a bőrt óvatosan, hogy egyben maradjon. A csontról vágjuk le a húst minél nagyobb szeletekben, ezeket veregessük meg hús­kalapáccsal, hogy egyenle­tesen ujjnyi vastagok le­gyenek. Borítsuk be a szele­teket rétegesen füstölt sza­lonnával, erre kenve a megdarált füstölt húst. Csa­varjuk fel szorosan, borít­suk be újra füstölt szalon­na szeletekkel, és csomagol­juk a lefejtett bőrbe. Varr­juk vagy tűzzük össze. Kuktában egy kevés vízzel 25—30 percig pároljuk. Amikor puha. vegyük le a fedőt és pirítsuk meg a csomagot minden oldalukon. Ha melegen tálaljuk, ve­gyük ki a lábasból, öntsük fel a pecsenyelét egy ke­vés vízzel és 2 dl tejföllel. Ebbe tegyük vissza és for- rósítsuk át a felszeletelt húst. Mellé rizst, főtt búr. gúnyát, burgonyapürét ad-> junk. Hidegen szépen sze­letelhető, sokféle saláta il­lik mellé. Jó étvágyat kí­vánunk! Vasárnap este 6-kor: premier Zagyvaszántón A Hatvani Galéria Játékszín változatlanul műsoron tartja Tito Strozi Játék és valóság című színművét, de vasárnap már új darabot mutat be a társulat. Ez pedig Leonid Zorin kétrészes lírai játéka, a Varsói melódia, amelyet Petrik Jó­zsef Jászai-díjas rendezett, szerepeit pedig Benkö Péter és Zsurzs Kati alakítják. Kürti Károly díszletei között. Érdekessége az új premiernek, hogy nem Hatvanban, ha­nem Zagyvaszántón, a művelődési otthonban tartják holnap, vasárnap este 6 órai kezdettel. A bemutatóról lapunk ké­sőbb fényképes riportban számol be, különös figyelemmel arra, hogy a település történétében először játszik hivatásos színtársulat. Eredményes év az etri áfésznál Számvetés és tervezés a küldöttgyűlésen Az Eger és Vidéke Körze­ti Áfész küldöttgyűlésen ta­nácskozott pénteken dél­után tavalya munkájáról, idei feladatairól. A megye- székhelyi Technika Házában sorra került ünnepi esemé­nyen — amelyen részt vett: Bágyi Imre, a megyei ta­nács elnökhelyettese és Pal- csó Pál, a városi pártbizott­ság titkára is — Harmati László elnök szólt az igaz­gatóság nevében. Mint a tes­tületi beszámolóból — töb­bi között — kiderült: az immár 13 ezernél is több felnőtt és iskolaszövetkezeti tagot tömörítő szervezet az elmúlt évben további ered. ményes igyekezettel szolgál­ta a területén élő lakosság jobb ellátását. Részint a Skála-COOP áruházzal, más­részt pedig több nagykeres­kedelmi vállalattal, termelő­vel kialakított együttműkö­déssel, közös üzemeltetésű üzletekkel, valamint az új üzemelési formák szélesíté­sével 6,5 százalékkal sikerült növelni a bolti kiskereskedel­mi forgalmat, s így elérték az 1,09 milliárd forintos be. vételt. Vendéglátásuk 186,4 milliót „hozott". A szövetke­zet a korántsem kedvező idő­járás ellenére is csaknem negyedrésszel túlteljesítette zöldség-gyümölcs felvásárlá­si tervét, s a szakcsoportok munkájával, az ipari tevé­kenység fokozásával bővítet­te kínálatát. Ugyanekkor lé. nyegsen nőtt az áfész nye­resége, a korábbi évét és a tervezettet egyaránt megha­ladva elérte a 30,13 millió forintot. A hálózat korsze­rűsítésével, fejlesztésével, a munkakörülmények javításá­val, a saját dolgozókról való sokoldalú gondoskodással pe. dig további ió teljesítmé­nyeknek vetette meg az alapjait. Amire annál is in­kább szükség van, mivel az idén — a szakcsoportokkal együtt — már 1,8 milliárd forintos árbevétel a cél a tavalyinak felénél több nye­reséggel. Beszámolt tevékenységéről a felügyelő bizottság is — hangsúlyozva p vagyonvéde­lem még fokozottabb erősí­tését —, majd az alapszabály módosítására s végül az igazgatósági tanács két új tagjának választására került sor. Az egri Gárdonyi Géza Színházban Kiállítás — rajztanárok munkáiból Akvarellek, olajfestmé­nyek, grafikák és kisplasz­tikák kaptak helyet azon a kiállításon, amelynek meg­nyitóját pénteken délután tartották az egri Gárdonyi Géza Színház előcsarnoká­ban. Mind a 13 alkotó a pedagógusok Heves megyei képzőművész stúdiójának tagja, s valamennyien rajz­tanárok. A bemutatásra ke­rülő 55 produkció zöme nyáron a Párádon rende­zett alkotótáborban készült. A hazánk felszabadulásá­nak 40. évfordulója alkal­mából rendezett tárlatot L övei Gyula, a megyei művelődési osztály vezetője nyitotta meg. Egyebek kö­zött elmondta, hogy a több év óta működő csoport tag­(Fotó: Szántó György) jai olyan amatőr képzőmű­vészek, akik elsősorban azért képezik ily módon is magukat, hogy a tanórákon még többet nyújthassanak a gyermekeknek, még átfo­góbban alakíthassák a diá. kok vizuális kultúráját. Ezt követően kulturális műsort hallgathattak meg a résztvevők. Közreműkö­dött a Hevesi Pedagógus Kamarakórus, Ferencz Sán­dor vezetésével. Majd a ne­velőkből alakult egri Főnix Irodalmi Kör mutatkozott be. Egyébként az érdeklődők március 21-ig naponta 10- től 16 óráig, március 22., és 26. között pedig naponta 15-től 18 óráig tekinthetik meg a tárlatot. Ankét a megyei úttörőházban Találkozó a Föld és fg szerkesztéségével A nyílt szakköri napok keretében március 19-én, kedden délután 15 órától ke­rül sor arra az ankétra, amelyet a Hámán Kató Me­gyei Üttörőház és a TIT megyei szervezete közösen rendez. Mint azt Molnár La­jostól, az úttörőház igazga. tójától megtudtuk, a har­mincegy szakköri csoport mindegyike évente egyszer, tavasz táján rendez hasonló bemutatót, amelyre a szülő­ket és az adott téma iránt érdeklődő gyerekeket vár­ják. Ez alkalommal a 15 ta­gú csillagászati szakkör vendége a Föld és Ég cí­mű lap szerkesztősége lesz. A szakemberek a Halley- üstökös megjelenésének kö­rülményeiről, csillagászati nevezeteségeiről tájékoztat­ják a tanulókat, és a-rrra is sor kerül, hogy megismer­jék a tudományos szaklap munkáját. A szakköri csoport ve­zetője, dr. Zétényi Endre a foglalkozásokon a csilla­gászat fizikai jelenségeivel, a távcsőkészítés rejtelmeivel ismerteti meg a gyerekeket, de rendszeresen távcsöves megfigyeléseket is tartanak. Ilyen eseményre legközelebb május elején kerül majd sor, a főiskola előtti téren, amikor a szakköri tagok, de a járókelők is belenézhetnek a távcsőbe és megfigyelhetik a holdfogyatkozást. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése szerint a Nagybajom­ban megtartott 11. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húz­ták ki: 2, 18, 39, 57, 64 — AZ OROSZ IRODALOM TÖRTÉNETE. Puskintól Dosztojevszkijig kíséri végig a regény, a poétika lélek­elemzését dr. Király Gyula előadása, amelyre március 18-án, délután 15 órakor kerül sor Egerben, az Ifjú­sági Házban. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. H. Bp. 59 Trabant H. Combi Bp. 5 Trabant Limousin Bp. 32 816 Trabant Limousin Db. 23 643 Trabant Combi Bp. 9 508 Wartburg Standárt Bp. 14 498 Wartburg Special Bp. 21 713 Wartburg S. tolót. Bp. 4 849 Wartburg Tourist Bp. 8 334 Skoda 105 S Bp. 8 730 Skoda 105 S Db. 6 823 Skoda 120 L Bp. 18 229 Skoda 120 L Db. 10 210 Skoda 120 GLS Bp. 1 148 Lada 1200 Bp. 33 988 Lada 1200 Db. 21 246 Lada 1300 S Bp. 12 524 Lada 1300 Db. 9 808 Lada 1500 Bp. 12 474 Lada 1500 Db. 8 536 Lada Combi Bp. 5 900 Lada Combi Db. 3 452 Moszkvics Bp. 13 673 Polski Fiat 126 P Bp. 20 83S Polski Fiat 1500 4 908 Dacia Bp. 25 568 Dacia Db. 15 677 Zasztava Bp. 8 421 r NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megye! Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1.. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola ■ u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom