Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-15 / 62. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. március 15., péntek Túl a látványon Nem könnyű feladatra ke. rés vállalkozókat a Hatvani Galéria, amikor látogatókat vár Gink Károly fotókiállítására. Nagy albumkészítő fotóművészünk ugyanis Bartók műveire készített képsorozatait tárta a hatvani közönség elé. Ami egyfelől nehezíti a befogadást. Hiszen a közvetlen látnivalón, a négyszer tíz képből, azaz négy önálló képsorozatból ösz- szeállított kiállítás tanulmányozásához, befogadásához óhatatlanul szükséges ismerni — sőt szeretni is! — Bartók műveit. A négy képsorozat végül is A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin,, A kékszakállú herceg vára és a Mikrokozmosz képi nyelv, re való lefordítása, azaz: képi képzettársítások a zenében megfogalmazott műalkotáshoz. Néha erősen kö. tődve a bartóki zene színpadi megfogalmazásához (Mandarin), néha à természetbe ágyazva szakadva le a közvetlen látványtól (Fából faragott királyfi). De minden esetben megkövetelve azt a műélvezőtől, hogy a zenei gondolat értése, élvezete mellett legyen képessége, felkészültsége a képi üzenet megfejtéséhez is. Nem kevés követelmény! Másfelől e módszer könynyíti is a befogadást. Mivel? Ott a mankó, a segítség arra az esetre, ha a kép felől közelítő esetleg elakad az értelmezésben ! A bartóki művekben megfelelő utalások találhatók a nehezen azonosítható képek fonalainak felfejtéséhez. Különösen a Mikrokozmosz képsorozatra érvényes megállapítás viszont, hogy Bartók ama alapvető, munkásságát mélyen átható gondolatának —, hogy tudniillik, a magyar népzenét emelte a modern művészet régióiba — képi nyd- ma, megfelelője nincs a képeken. Sem képelemként, sem munkamódszerként: természeti képek, népi életképek tárgyi rekvizitumai nem jelennek meg, még utalásként sem a tárlat anyagában. Amely a mesterségbeli tu_ dásról a zseniális jelzőt igényelve hoz üzenetet. Valamennyi szakmai fortély (a „zoomolásos” nagyítástól az anyagszerű fényképezésen át a baritált laborálásig) biztos, sőt magabiztos birtoklása, a mondanivalóhoz könnyed módon való idomulása — ez jellemzi Gink művészetét. Persze, a profán kérdés — mit szólna mindehhez Bartók? — megválaszolatlan marad. De jogos, ha profán is. Mert Bartók még profán kantátát is irt .. . (kőhidi) ÁTRIUMI ESTÉK Nem középiskolás fokon Úgy kezdődött, hogy egy fiatal népművelő került egy ugyancsak fiatal intézménybe. A friss diplomás — egyébként történelem szakos tanári oklevéllel is rendelkező — férfi felfigyelt arra, hogy a városban milyen nagy az érdeklődés a társadalomtudományi előadások iránt. Mindezt nemcsak a programokon megjelenők magas számából mérte le, hanem azok aktivitásából is. Ekkor határozott úgy, hogy munkahelyén lehetőséget teremt az ilyen érdeklődésűeknek arra, hogy neves szakemberektől. tematikusán ösz- szeállított előadássorozatokon hallhassanak közelmúltunk és napjaink legizga- tóbb gazdasági és társadalmi problémáiról. Szerencséje volt, hiszen kollégái és vezetői is támogatták az elképzelését. Az említett népművelő Szabó Pál, az egri Ifjúsági Ház munkatársa, így néz ki az Átriumi esték születésének rövid története. — Nem a gombhoz kerestem kabátot, hanem a kabáthoz a gombot — mondja Szabó Pál. — Ez azt jelenti, hogy 1983 októberétől 1984 májusáig összeállítottam egy előadássorozat tervét, csak ezután kerestem meg azokat a szaktekintélyeket, akik véleményem szerint a legavatottabbak egy-egy részlet elemzésében, tehát nem középiskolás fokon tanítanak. Az első „kurzus” során 18 alkalommal találkoztunk az érdeklődőkkel. Először dr. Tökei Ferenc határozta meg a szocialista társadalmak helyét a társadalmi formációk történetében. Ezt követően szó volt többek között a marxista fejlődéselméletről, a genetika és az etika kapcsolatáról. az erkölcsi megítélés problémáiról, valamint az egyén és a közösség viszonyáról. Vendégünk volt nem egy tudományos tekintély, így például dr. Hermann István akadémikus, dr. Czeizel Endre orvosgenetikus és dr. Ancsel Éva filozófus is. (Fotó: Perl Márton) Májusban nagy érdeklődés kísérte dr. Nemeskürty István történész nemzet tu datról és történelmi tudatról szóló fejtegetéseit, s egy kérdőíves vizsgálat után fény derült arra is, hogy e témakörben átfogó képre kíváncsiak így választottuk az 1984—85-ös év központi gondolatául a nemzettudatot. — E fogalom tisztázásánál kezdtük — így Szabó Pál. — Aztán úgy szerkesztettük meg az előadások sorrendjét, hogy ezt a területet lépésről lépésre, minél több oldalról megismerjék. Szó volt például a magyarság genetikai maghatározóiról, a nemzeti érzésvilágról, és a nemzetiségi* kérdés alakulásáról. Ezt követően pedig ugyancsak közismert tudósoktól hallhattunk az irodalom és a hazafiság, valamint a történelem és az ifjúság kapcsolatáról. Ellátogat ide Marosán György is, aki az 1956-os ellenforradalmat elemzi. E program állandó látogatóival elbeszélgetve kiderül: nagy a sikere a sorozatnak. Ezit igazolja az is, hogy a 40 fős törzsközönséggel együtt átlagosan mintegy százan vesznek részt egy-egy összejövetelen. — Az érdeklődők nagy része értelmiségi, s akad főiskolás és középiskolás is szép számmal — mondja. — Szinte valamennyien felkészülnek ezekre a találkozásokra, elolvassák az álta. lünk javasolt irodalmat. Mindig elmondják vélemé. nyűket, s természetesen az előadó szemébe. Eddig még csak egyetlen alkalommal érezték úgy, hogy ' keveset nyújtott. Általában alapos tájékoztatót kapunk, s ennek tulajdonítom azt is, hogy növekszik az ide betérők tábora. Már tervezgetem az újabb programot is. A jelek szerint nagy igény mutatkozik az 1980-as évek vizsgálatára. Szeretnénk ezt az igényt kielégíteni, elősegíteni a pontosabb, alaposabb tájékozódást az élet egy-egy területén. Bízom benne, hogy annak is hasonló sikere lesz. ★ Az Átriumi esték igazi jelentőségét az bizonyítja a legjobban, hogy olyan dolgokról esik itt szó, amelyről eddig keveset beszéltek. A hallgatóság sokszor tabunak hitt témákról tudhatott meg összefüggéseket, hogy tisztán láthasson. A legigazibb szabadegyetem ez : rangos előadókkal vállalkozott arra, hogy egyre bonyolultabbnak érzett világunkban iránytűként igazítsa el mindazokat, akik érdeklődnek a társadalmi kérdések iránt. Nem féligazságokat kapnak, hanem tudományos eredményeket. A személyes találkozás a marxista társadalomtudósokkal többet ér, mint a papírról olvasható tanulmány, mert vitában születhetik meg az elkötelezett meggyőződés — nem középiskolás fokon. Homa János 3ÁN ZSUZSA: Békavadászat 11/2. — Képzeld el — mondta —, képzeld, milyen pofát vágnának holnap az üzemben, ha ebben a szerelésben beállítanál! De halálkomo- lyan öregem! Megmondanád, hogy egész éjjel egy békát hajkurásztál, és nem volt már időd felöltözni. — Ja ... — nevetett a göndörhajú — bemennék az igazgatóhoz lejelentkezni, és neki is elmesélném, mi volt az éjjel. — Meg mernéd tenni? — Miért ne? El tudod képzelni, milyen pofát vágnának? — Mibe fogadunk, hogy nem mered? — Na, mibe? Egy ilyen demizson borba. Na? — Oké. Holnap így jössz be dolgozni, én úgy teszek, mintha akkor látnálak ebben a szerelésben először Ha megteszed, tiéd a bor. Ebben maradtak, s mert a béka tényleg messzire tűnt, végre el tudtak aludni. Reggel a magukkal hozott vekker csörgésére ébredtek. — Na mi van? — kérdezte egyszercsak a szőke. — Mégsem mersz így bejönni? — Hogyan? — Az éjjeli vadászruhádban. Rajtad volt az a gatya, a szandál, a sisak, kezedben az elemlámpa. — Ki mondta, hogy nem merek ? A göndörhajú begyömöszölte ingét a hátizsákba, fejére vágta a sisakot, fogta a lámpát, és felült a kerékpárjára. — Jössz, vagy nem? Elkésünk. A levegő tiszta volt, és érződött, hogy ez a nap is meleg lesz. Jókedvűen tekertek a város felé, és felfelnevettek azon, micsoda hecc kerekedik, ha a göndör beállít az igazgatóhoz. A városba érve sokan utánafordultak. Ez még csak fokozta a bennük feszülő jókedvet, meg az izgalmat, úgyhogy pukkadoz- tak, mire a portához értek. Egy osztályon dolgoztak, tehát együtt mentek fel az első emeletre. Ott a népte- ien folyosón elváltak, mindegyik bement a maga szobájába. A szőke ajtaja kisvártat- ta kinyílt. Tobzos, az osztályvezető kukucskált be rajta. — Hé, mi van a barátjával? Megbolondult? — Miért? — kérdezte a fiú. — Mi van vele? — Nem találkoztak még máma? — Nem. — Úgy látszik, az agyára ment valami szegénynek. Még ilyen hülyének nem láttam. Bejön az előbb fürdőnadrágban, meg egy katonai sisakkal a fején. Kezében egy elemlámpa, azzal a szemembe világít. Kérdezem tőle, mi történt, erre azt mondja teljesen nyugodtan, hogy az éjjel békára vadászott, aztán nem volt még ideje átöltözni. — Hihetetlen — igyekezett ártatlan arcot vágni a fiú —, talán csak valami tréfa. Lehet, hogy mire visszamegy hozzá, megint a régi lesz. — Lehet. De jöjjön maga is, nehogy azt higgye, én bolondultam meg! Elindultak ketten, a szőke fiúnak reszketett a gyomra a visszafojtott nevetéstől, és nem kellett a szobáig menniük, mert jött velük szembe a békavadász. — Helló fiúk! — mondta.- és rákacsintott a barátjára. — Benézek a dirihez, azt mondják, keresett. — Na de... — hebegett az osztályvezető —. talán csak nem akar így bemenni hozzá? — Miért? Mi baj van velem? — villogott az elemlámpával a göndörhajú, és dúdolgatva kinyitotta az igazgató ajtaját. — Ha ezen túl lesz — gondolta a szőke —, azonnal abba kell hagyni a hü- lyéskedést. Megnyerte a bort. A végén tényleg azt hiszik, bedilizett. Az osztályvezető sápadtan ácsorgott mellette, egészen a szívére vette a dolgot. — Ennek sincs egy csepp humorérzéke — pislantott rá a fiú. Ebben a pillanatban kivágódott az igazgató ajtaja és maga a főnök viharzott ki rajta. — Menjenek a szobájukba, ne csináljanak itt pánikot! — mondta. — Meghagytam neki, hogy várjon egy percet. Most aránylag nyugodtan ül az irodámban. Menjenek a helyükre, , és én telefonálok. Az osztályvezető bekísérte a szőkét a szobájába, ahol a fiú azt kérdezte: — Kinek telefonál a diri? — Kinek, hát a mentőknek. Miért, mit gondolt? — De hát lehet, hogy csak viccelt a srác. — Munkahelyen ilyen vicceket épeszű ember nem enged meg magának. Egyébként az utóbbi időben gyanús is volt nekem kicsit. — Jószagú úristen! — gondolta a szőke — a végén még beviszik. Nem tudta, mit tegyen. Hirtelen nem is látszott olyan egyszerűnek kimagyarázni a dolgot. A végén fegyelmit kapnak mind a ketten. Lelkiismeret-fur- dalása volt, de nekiállt dolgozni, s hogy az öreg Tobzos magára hagyta, fülelt a folyosó felé, nem hallja-e a barátja hangját? Végre felhangzottak furcsa zajok, dulakodás hangjai, meg tiltakozó kiáltozások, de nem mert kimenni. Félt, hogy a göndör tanúnak hívja őt. Ebédszünetben mindenki az esetet tárgyalta. Dicsérték az igazgató hideg- vérűségét, hogy olyan gyorsan elintézte a dolgot. Meg sajnálták a fiút, amiért ilyen váratlanul elborult. Többen kinyilvánították, ők sejtették, hogy ez lesz a vége. A göndör másnap nem jött be dolgozni. Barátja egyre cudarabbul érezte magát. Két nap múlva bement az idegosztályra, érdeklődni. Megmondták, melyik szobában helyezték el, és felengedték hozzá. Amikor belépett, barátját az ágy szélén ülve találta, fején a rohamsisak, és elemlámpával villogtatott a szemközti falra. — Mi van veled? Meg- gyárgyultál — kérdezte ijedten. — De jó, hogy itt vagy!, intette maga mellé a göndör. — Látod, milyen halványan világít? Hozz egy- pár körtét, légy szíves, ebbe a lámpába, mert így nem lehet békára vadászni! A szőke csendes sóhajjal leereszkedett barátja mellé az ágy szélére és megkérdezte : — Most velem is szórakozni akarsz? — Ki szórakozik? Látod, hogy halvány, alig van ereje. — Mit mondtak neked itt bent? — Semmit, nagyon kedvesek. Adtak egy injekciót, de a végén nem vették el tőlem a sisakot, meg a lámpát. Azt mondták, vadászszak csak, ha ez megnyugtat. Tudod, eleinte diliztem. Nem akartam, hogy behozzanak. De azután megnyugodtam. Békén hagynak, látod. A szőke félóra múlva felállt. Kiverte a víz, amikor búcsúzóul megígérte a göndörnek, hogy legközelebb hoz körtét a lámpához. (Vége) .
