Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-21 / 43. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. február 21,, csütörtök J. KUBA fl rádió különlegessége Kubában sok olyasmivel találkozik az ember, ami egyedülálló a világon. Ez igaz a tengerpartra, a szivarra, és a rumra, de kevesen tudják, hogy a Latin- Amerikában viszonylag fejletlen tömegkommunikációs kultúra egyik területén is rendelkezik a szigetország olyasmivel, ami nem egyszerűen meglepő, hanem egyenesen meghökkentő. A magyar szokásrendszer alapján majdhogynem kibírhatatlan. Ez a valami a „Radio Re lőj Nációnál’’, azaz a Nemzeti Rádió Óra. A nevéből sejthető ugyan, hogy olyasvalamiről van szó, ami ötvözi magában a rádiós hírközlést és a telefonos pontosidő-szolgáltatást. de hogy valójában mindez hogyan történik, csak az tudja elképzelni, aki egyszer már belehallgatott. A rádió keresőjét csavargatva magam is véletlenül találtam rá az adóra, amelyen másodpercenkénti sípszó jelzi az idő múlását úgy, ahogy a magyar reggeli krónikában a hétórás hírek előtt öt bip. Csakhogy ezek a bigék a nap huszonnégy óráján keresztül csipognak, miközben a bemondók egymás után ismertetik a legfrissebb kül- és belpolitikai híreket. Csak arra a néhány pillanatra szakad meg a beszédfolyam, amikor a bemondó minden perc végén közli az időt. Valahogy így: „Az ünnepségen felszólalt Fidel Castro” — bip — bip — bip — bip — bip — öt óra huszonhat perc”. „Beszédében elmondta. ..” és így tovább. Ami erről mindenkinek nyomban az eszébe jut: hogy lehet ezt hanggal, energiával, idegekkel és főleg hírekkel bírni. Lehet! Radio Reloj Nációnál ugyanis 1948 óta — azaz 37 éve — megszakítás nélkül üzemel. A kubai rádióban egész szerkesztőség dolgozik a Nemzeti Rádió Óra számára, s a kubaiak, ha bekapcsolják a rádiót, néhány perc alatt értesülhetnek a legfrissebb bel- és külpolitikai eseményekről. S hogy mit szólnak mindehhez a bemondók? Négy órát töltenek egyfolytában a mikrofon előtt, aztán váltás. Csak jól kipróbált bemondók ülhetnek a nonstop műsor stúdiójában, s aki itt mikrofon elé ül, az tudja, mire vállalkozik. A hírek persze ismétlődnek, de mindig az éppen legfrissebb információk kerülnek az éterbe. Ez jó a hallgatónak, de kitűnő információs lehetőség a külföldi tudósítóknak is, akik pillanatok alatt megtudhatják, amit tudni szeretnének. Joggal kérdezhetik azt is, hogy lehet egy metronóm hangjai mellett koncentrálni és híreket olvasni. A dolog roppant egyszerű. A tik-tak a stúdióban nem hallatszik. A bipeket elektromosan keverik hozzá a szöveghez, s a bemondó csupán a faliórával ellenőrzi magát. A Radio Reloj Nációnál történetében egyszer fordult idáig elő, hogy valami megzavarta a monoton hangon darált hírek sorát. 1957. március 13-án Fidel Castro gerillaharcának támogatására egy egyetemista csoport megrohamozta az elnöki palotát. A bemondó — félbehagyva a híreket — a mikrofonba kiabált: megrohamozták az elnöki palotát. A felkelőket akkor leverték, a bemondó pedig visszatérve az eredeti kerékvágásba, tovább olvasta a híreket. Ha Kubában járnak, meggyőződhetnek róla, azóta is olvassa... N. Cs. A századelőn készült festmény az egykori Mongóliát ábrázolja. Aprólékosan megfestett képei hűen tükrözik az ázsiai ország gazdaságát, földrajzát, természetét. A vásznon megelevenedő figurák, jelenetek a századfordulón élt mongolok mindennapjairól, munkavitelükről „mesélnek”. Sajátos információértékűek a festményen „gőzölgő'’ ételek, a korabeli ruházat, a jurták bútorzata, a földművelési eszközök, a termelési módszerek. Az idegen, aki a mai Mongóliába látogat, nem indulhat útra anélkül, hogy meg ne tekintse ezt a monumentális alkotást. S a festmény láttán, akarva-akaratlanul szinte nincs olyan külföldi, aki rögtön ne a hasonlóságokat, illetve az eltéréseket indulna felkutatni a nyolcvanas évek Mongóliájában, Az első felfedezés, s egyben egyezés is a festményen látottakkal az, hogy Mongóliában vidéken éppúgy, miként a gyors ütemben fejlődő főváros szegélyein is vannak még jurták, ezek a tipikusan ázsiai lakósátrak. S a jurtaélet, amely meghatározó volt a mongolok számára a múltban, napjainkban is a közel kétmilliós lakosság felének jelent otthont, életmódot. A ma sátorlakásában, miként erről Mongóliában számos több ezeréves múlt szokásai, eszközei harmonikusan férnek meg a modern vívmányokkal, használati tárgyakkal, a modern élet követelményeivel. így például a főzésre és általában fűtésre is használt tűzhelynek, más dolog kapcsán is megállapíthatja az idegen, a a szélsőséges időjárásáról is ismert Mongóliában, meghatározott helye van a jurtalakásokban. S bár a korabeli szabad tűzhelyeket napjainkra felváltották a villamos főzőlapok, szerepük mit sem csökkent: a családi élet központja maradt. S talán már nincs is olyan látogató, aki csodálkozna azon. hogy a hagyományos jurtalakások tetején tv-antennát lát magasodni. A mai Mongólia lakossága amellett, hogy féltve őrzi és ápolja ősei hagyományait, követeli az újat, a korszerűt, s képes is gyorsan alkalmazkodni ahhoz, ami életét könnyebbé, hangulatosabbá teszi. Mongólia gazdasági eredményei ugyancsak a kor követelményeihez való rugalmas és késlekedés nélküli alkalmazkodását bizonyítják. A hajdan csupán állattartásra berendezkedett ázsiai országban napjainkban is meghatározó gazdasági ágazat maradt a szövetkezetekben, illetve az egyre nagyobb számban elterjedő háztáji gazdaságokban a haszonállatok tartása. A megfelelő szakmai irányítás mellett azonban mind nagyobb szerep jut a növénytermesztésnek is. S amire tényleg büszke lehet a mai mongol könnyűipar, az az, hogy a mintegy 25 milliós állatállományára alapozva, egyre virágzóbb és termelékenyebb feldolgozóipart épít ki. A bőrkikészítés, a cipőipar és az élelmiszer-feldolgozás nemcsak a gazdaságosság alaptörvényét igazolja, de munkát ad a nőknek is. Mongólia nem mentes a gondoktól sem. A függetlenség hat évtizede alatt elért eredmények naponként újabb és újabb bizonyításra, újabb és újabb korrekciókra szorulnak. Az ázsiai ország, ahol nem probléma a túlnépesedés, a nyersanyaghiány, s az ezekhez kapcsolódó, a világgazdaság egészét átható nehézségek, sajátos feladatok előtt áll. Mindenekelőtt abban szorul a szocialista országok segítségére, hogy kutatók és szakemberek közreműködésével felszínre hozhassa értékes érceit, nyersanyagait, feldolgozhassa az állati és növényi alapanyagokat, s azokból külföldöm is kelendő árucikkeket gyártson. A szocialista államok partnerek is ebben: csehszlovák segítséggel cipőgyár működik Mongóliában, magyar közreműködéssel biokombinát segíti a mezőgazdasá* got, a szovjet kutatók a nyersanyaglelőhelyek felderítésében, illetve az értékes fémek kibányászásában játszanak irányító szerepet. A mongol nép hű múltjához. Elfogadja a majd százéves, róla készített festmény minden kockáját. Magáénak vallja ősei életmódját, de büszke arra is, ami új hazájában. Maliár Éva DAR ES SALAAM-I LEVÉL Mafia: a búvár- és borgászparadicsom Képünkön:a szerző, egy nyilascsukával A cím senkit ne tévesz- szen meg, a cikk nem az olasz bűnözésről íródott. A téma sokkal békésebb, csendesebb. A „csend világáról” azaz a tengerről és a tenger alatti életről írnék le néhány érdekességet, melyet a Dar es Salaam tói ali g negyvenperces repülőútnyi- ra lévő Mafia szigetén láttam, tapasztaltam. Korallzátonyok és cápák A kelet-afrikai partoktól alig 5—6 kilométernyire egy széles korallsáv húzódik párhuzamosan a parttal. Az évmilliók alatt elpusztult korallok mészvázából soksok kis zátony, néhol ki- sebb-nagyobb sziget alakult ki. Repülőről kiválóan láthatóak, a türkiz színű vízben ezek a sötétzöld színű szigetecskék. A búvároknak kitűnő merülési lehetőséget biztosítanak, ugyanakkor a hajózást nagyon veszélyessé teszik ezen a környéken. A Dar es Salaam- i kikötőbe például a nyílt óceánról révkalauz segítségével tudnak bejönni a nagy kereskedelmi hajók. A Hold és a Föld kölcsönös tömegvonzása által keltett apály-dagály mozgás ott még nem érezteti hatását, mivel a tengerpart enyhe lejtésű. A telihold idején négyméteres szintkülönbséget is elérő ár-apály mozgás néha 2—3 kilométerre is elviszi a tengert a parttól. Ennek, a hajósok számára ezen a környéken nem éppen kedvező jelenségnek van egy nagyon nagy előnye. Mind a mafiai, mind a szárazföldi fürdőhelyek teljesen cápabiztosok. Az Indiai-óceánban és a Tanzán partoktól is néhány kilométerre már hemzsegő cápák nem jönnek be a tengerparti strandok közelébe. Apálykor ugyanis a víz szintje olyannyira lecsökken, hogy a korallszir- tek és a víz felszíne között minimális hely marad, ezért ezek a ragadozók megtanulták. hogy egy-egv „jó falatért” nem, érdemes beúszni a part közelébe, ugyanis nagyobb apály esetén nem tudnának sértetlenül visszaúszni a tengerre. Ennek megfelelően itt nem is hallaná cápával kapcsolatos rémtörténeteket. Nagy halak tengere Hallani viszont irigylésre méltó horgásztörténeteket és búvárkalandokat. Ezek nagy része valamilyen módon Mafia-szigetéhez kapcsolódik. És persze nem véletlen, hiszen a Tanzán Utazási Iroda itt alakította ki fő vízi- sport- és horgászbázisát. Ragyogóan felszerelt motoroshajók várják a vállalkozó turistákat, akik ki akarják próbálni horgászszerencséjüket Otthonról jött vendégeinkkel mi is szerencsét próbáltunk. Egy 12—14 személyes motoros yachttal indultunk neki a horgászatnak. A módszer itt egy kicsit különbözik az otthoni eljárástól. Horgászatnál a hajó vontatja a horgot és a csalit. A 12—14 centiméteres acélhoroghoz három-négy méter acélhuzal csatlakozik, hogy a horogra kerülő ragadozó hal ne tudja elharapni a da- milt. Ennek éllenére előfordul, hogy a szerencsés-szerencsétlen horgász csak az éles cápafogak által elnyírt acélsodrony végét emeli ki csali és horog nélkül. Csalinak rendszerint fél kiló körüli — a gerinc két oldalán felhasított — halat tűznek a horogra. Ennek „illata” kilométerről is oda vonzza a nagyobb halakat. Erre a szagos csalira húzzák rá a csillogó színűre festett kis polipra emlékeztető műcsalit. Az eredmény ritkán marad el. Négyórás horgászatunk alatt fogtunk egy egészségesre nőtt Barracudát, amit magyarul nyilascsukának is hívnak. Ezek a tízkilósra ,is megnövő ragadozók a búvároknak ádázabb ellenségei, mint a cápák. Támadásuk azért veszélyes, mert olyan nagy sebességgel úsznak neki áldozatuknak, hogy az már az ütéstől is elkábul. Nem beszélve persze a tűhegyes fogakkal teletűzdelt és derékszögűre kitátható állkapocs harapásáról. A tízperces küzdelem után hajóba emelt halat agyon kellett verni, mart még így szárazon is veszélyt jelent a közelében tartózkodókra. A következő fogás egy ötkilós Songoro volt, melyre az itteniek, húsa miatt azt mondják. hogy a halak királya. A harmadik kapás olyan erővel jött, hogy ketten tudtuk csak tartaná a botot, amelyre 200 méter 1,1 milliméteres damil volt feltekerve. A mintegy fél órás küzdelemben, a hal négyszer tekerte le az egész da- miilt az orsóról, míg végre sikerült a hajóhoz húzni és csáklyával leemelni, A harmincöt kilós tonhalhoz a kapitány is gratulált Elmondta, hogy ezen a vidéken a tonhal és a kard hal a két legszívósabb ellenfele a sporthorgászoknak és bizony sokszor az ember marad alul. Ezt bizonyíthatnák a tengerbe rántott, méregdrága horgászbotok, de hát ki győzi számolni? Örömünk és persze horgászbüszkesé- günk határtalan volt, ahogy visszatérés után kirakodtunk a hajóból. Tanzán vendéglátónk 'is — aki egyébként havonta jár át a szigetre horgászni —, úgy ítélte meg, hogy eredményes, kellemes napunk volt. Azaz. hogy mégsem, mert egy kis keserű íz is vegyült a gondtalan tengeri hajózásba. Hétköznapok kolonializmusa az egész ügyet nem írnám le és higgyék el. nem tenném tönkre vele e derűs cikk hangulatát, ha nem úgy értékelném, hogy túlmegy a személyes összetűzés keretein. Azt hiszem egy kis ízelítőt adhat a kedves olvasónak abból, hogy mit is jelenthetett egy népnek a gyarmatosítás és bizonyos berögződött, eléggé el nem ítélhető viselkedési formák milyen szívósan túlélik önmagukat. Történt ugyanis, hogy a Dar es Salaam-i Yacht Club búvár szakosztálya, bérelt különrepülőgépen éppen akkor érkezett a szigeten eltöltendő hétvégére, amikor mi. A reggeli kihajózásnál beraktuk a szálloda által számunkra már hetekkel előre biztosított két búvárpalackot a szintén előre megrendelt hajóba. Tanzán házigazdánk már előző este elmondta, hogy lehet, hogy néhány búvár velünk fog jönni a másik csoportból, mert az ő hajójuk egy kicsit szűkösebb. Örömmel üdvözöltük az ötletet. Már indulásra készen álltunk, amikor a túlnyomó- részt angolokból álló búvárok nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel és hangnemben kezdték el követelni, hogy mivel ők többen vannak, adjuk át a nagyobb hajót nekik és a két búvárpalackra is igényt tartanak, mivel tizenhét tagú csapatukból kettőnek nincs még oxigénkészüléke. Közölték, hogy ők azért repültek ide, hogy búvárkodjanak! Mi értetlenül álltunk, barátunk pedig zavarodottan mondta el nekik, hogy mi is szeretnénk búvárkodni, már hetekkel élőre lefoglaltuk a szerelést, a hajót pedig nem tudjuk odaadni, mert ez az egyetlen olyan hajója a szállodának, amiről horgászni lehet a nyílt tengeren. Nem, fogják eltalálni mi történt! A csoport három idősebb tagja bemászott a hajónkba és tanzán házigazdánk kezéből kitépve a búvárpalackokat, távoztak. Mi nem tudtunk beleszólni, mert meghívott vendégek voltunk, és nem is nagyon értettük, hogy miért és miről folyik a vita. A hátteret és körülményeket csak utána mesélte el vendéglátónk. A palackokkal távozó angolok még visszaintettek egy győzelmi V-betűt, értésünkre adva, hogy itt azért ők még mindig otthon vannak. Helyi barátunknak könny szökött a szemébe és elcsuklott a hangja, amikor, kérdéseinkre elmondta, hogy miért is folyt ez a Vita. A kedélyek meg is nyugodtak volna, ha aznap, jobban mondva este nem történik még valami, ami már egyértelműen mutatta a csoport gondolkodását, erkölcsi érettségének fokát. Alkonyattájt a szálloda teraszán üldögéltünk, amikor a búvárok közül néhány jobbérzésű ember odajött barátunkhoz és rajta keresztül tőlünk is bocsánatot kért. Tanzán házigazdánk közölte, hogy ilyen viselkedésre nincs mentség, és kérte, hogy a továbbiakban ne molesztálják. Ezt követte az igazi sértés! Este a vacsoránál az angolok átküldték az asztalunkhoz egy üveg portugál bort. Ez biztosan majd megvigasztalja vendéglátónkat. hiszen ilyet nem lehet Tanzániában kapni! Sajnos ezek az emberek még most sem értették, hogy ez a viselkedés és az ilyen megalázó módszerek már néhány évtizede sem tudták megtenni a kellő hatást. Az üveg természetesen, ahogy az asztalunkra került, vissza is származott a feladókhoz. Szo- morkodó barátunkat pedig egy kicsit megvigasztalta az a tény, hogy a szálloda konyhájára leadott aznapi zsákmányunkat fogyasztotta az egész étterem. Beleértve az „újgyarmatosítókat” is! Dr. Nyíri Iván, lapunk különtudósító ja MONGÓLIA Atomkari jurtaélet Kolostor és jurták a főváros szélén
