Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-18 / 40. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam 40. szám ARA: 1985. február 18., hétfő 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Marjai József és Janez Zemljarics munkatalálkozója Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és Janez Zemljarics, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Vég­rehajtó Tanácsának elnök- helyettese vasárnap Szege­den megtartott munkatalál­kozójukon véleményt cserél­tek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok helyzetéről, to­vábbi fejlesztési és bővítési lehetőségeiről, valamint más kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó kérdésekről. Javuló helyzetben A Központi Statisztikai Hivatal jelentése a nép­gazdaság 1984. évi fejlődé­séről, vagy à Magyar Nem­zeti Bank néhány nappal ezelőtt megtartott sajtótá­jékoztatója egyaránt bi­zonyította, hogy gazdasá­gunk fejlődése az előző évekéhez képest felgyor­sult. A tervezettnél, ha szerény mértékben is, de dinamikusabb volt az ipari növekedés, és a vártnál több lett a nemzeti jöve­delem is. Különösen biz­tató, hogy a dollárelszámo­lású külkereskedelmi for­galom 600 milliós aktívu­mot hozott. Jó értelemben véve, egy kicsit szokatlan volt a múlt esztendő. Fejlődésünk ki­mozdult a holtpontról és mérhető eredményekről le­het számot adni. Például arról, hogy lényegesen ja­vult a népgazdaság egyen­súlyi helyzete, fizetőképes­ségünkkel nincs már kü­lönösen gond, a Magyar Nemzeti Bank valutatar­talékai elérték az 1982-es „mélypont” előtti szintet, és ma már országunk is­mét „első osztályú adós­nak” számít a nemzetközi pénzpiacon, amely azt je­lenti, hogy hozzá tudunk jutni a fejlődésünkhöz el­engedhetetlen hitelekhez, örvendetes az, hogy jelen­tős összeggel csökkent az ország tartozása is. Mindez rendkívül bizta­tónak tűnik, hiszen a jö­vő évben a következő terv­időszak startesztendejében a népgazdaság elindulhat azon az új növekedési pá­lyán, amely minden te­kintetben minőségi fejlő­dést hozhat. S, hogy az eredmények tükrében miért a feltéte­les mód? Azért, mert ugyan biztatóak az eddig elért sikerek, azonban ön­magukban még nem ga­rantálhatják további za­vartalan fejlődésünket. Az idei esztendő és az eljö- vendők még következete­sebb munkája révén va­lósulhat meg csak az a törekvés, hogy népgazda­ságunk nemzetközi szinten is minden körülmények között megállhassa a he­lyét. Ügy, hogy közben a lakosság életfeltételei ja­vuljanak, növekedjenek a keresetek, és mindenki ma­gasabb szinten elégíthesse ki igényeit. Az elmúlt évek tapaszta­latai ugyanis élesen bizo­nyították a népgazdaság sebezhetőségét. Azt pél­dául, hogy viszonylag min­dig szűk még a minden piacon jól értékesíthető termékek aránya, gond van a munka szervezettségével, hatékonyságával, minősé­gével — csupán csak né­hányat említve. Pártunk kongresszusára készülve a megyében zaj­lott és zajló pártértekez­letek is kitűnő alkalmat adtak és adnak munkánk eredményeinek elemzésére, a feladatok meghatározá­sára. Hiszen a megyében dolgozó párttagoknak és pártonkivülieknek is részt kell vállalni a jövő és a jelen céljainak valóra váltásából. Olyan hittel és buzagolmmal, mint eddig is tették. Kaposi Levente A PARTÉRTEKEZIETEKRÖL JELENTJÜK Számvetés fél évtized eredményeiről feladatok a jövőre Az MSZMP XIII. kongresszusára való készülődés jegyében a hét végén tovább? folytatódtak a párt­értekezletek Heves megyében is. Ezúttal Hatvan­ban, Hevesen és Füzesabonyban adtak számot a kommunisták az elmúlt öt esztendő munkájáról és meghatározták a jövőre szóló feladatokat. Munka­társaink tudósításaikban az említett három színhe­lyen tartott eseményekről számolnak be olvasó­inknak. II nagyobb teljesítmények kapjanak több elismerést Hatvanban is Száznegyvenki lene kül­dött gyülekezett szombaton reggel Lőrinciben, a Mát- ravidéki Hőerőmű kultúrhá- zának nagytermében, a hat­vani városi pártértekezletre. Az elnökségben foglalt he­lyét Horváth Árpád, az MSZMP Központi Bizottsá­gának munkatársa, Schmidt Rezső, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titká­ra, Sós Tamás, a KISZ He­ves megyei Bizottságának első titkára is. Angeli József, a városi ta­nács elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Szokodi Ferenc, az MSZMP hatvani városi bizottságának első titkára tett szóbeli kiegészí­tést a küldötteknek közre­adott írásos beszámolóhoz kapcsolódva. Ismertette a XII. kongresszus határozatai­nak végrehajtását, a XIII. kongresszus irányelveiről ki­alakított állásfoglalást és az elkövetkező időszak felada­tait. Kiemelte, hogy a köz- igazgatás átszervezésével je­lentősen megnőtt a pártbi­zottság működési területe. Hatvanban és a környékén levő településeken több mint hatvanezer ember él. A mun­kásosztályhoz tartozók ará­nya hatvan, a szövetkezeti parasztságé 18, míg a lakó- népesség 19 százaléka a szel­lemi dolgozók rétegéhez tar­tozik. Rámutatott, hogy az el­múlt öt esztendőben a párt ifjúságpolitikai határozatá­nak megvalósításával javult a fiatalok magatartásának megítélése, és növekedett a megbecsülésük. Előtérbe ke­rült a nők vezetői és köz­életi tevékenysége is. Hang­súlyozta, hogy a tanácsok meghatározói és gazdái te­rületük sokoldalú fejlődésé­nek. Az elmúlt öt évben 359 millió forinttal járultak hoz­zá a lakosság ellátásához, és javították az intézmények működési feltételeit. Hat­vanban és a környező tele­püléseken szilárd a közrend és a közbiztonság. Az álla­mi és a társadalmi ellenőr­zésekben a felelősségre voná­sok többsége a rend és a fegyelem erősítése érdeké­ben történt. A városban és vonzáskörzetében 74 gazda­sági egység működik, ahol 16 ezer ember dolgozikt és 8 milliárd forint termelési értéket állít elő. Munkájuk­ra az elmúlt időszakban a változó közgazdasági felté­telekhez való rugalmas al­kalmazkodás volt a jellem­ző. összességében megvaló­sították gazdaságpolitikai céljaikat. A termelés műszaki-tech­nikai feltételei a tervidő­szakban ugrásszerűen fejlőd­tek. Mindezt részben új be­ruházásokkal, illetve az üze­mekben kifejlesztett techno­lógiai eljárásokkal és be­rendezésekkel biztosították. A beruházások 80 százalékát öt üzem: az apci Quaiitál, a Dunaplast Ipari Szövetke­zet, a TIGÁZ horti üzeme, a Fővárosi Műanyagipari Vállalat rózsaszentmártoni telepe, valamint a Hatvani Házi-, Kézmű- és Bőripari Szövetkezetnél valósítottak meg. Tizennégy gazdasági egység folytat exportterme­lést. Ezek közül kiemelke­dik a Quaiitál, a Duna Ci­pőgyár hatvani gyáregysége, az erőműkarbantartó, továb­bá a Mezőgép horti gyár­egysége. örvendetes, hogy a vállalatok, üzemek és szö­vetkezetek a változó bel- és külpiaci igényekhez alkal­mazkodva jelentősen megvál­toztatták termelési és gyárt­mányszerkezetüket. Nagy figyelmet fordítottak az anyag- és energiatakarékos­ságra, és javult a munkaidő­kihasználás. A mezőgazdasági üzemek fejlődése összhangban volt a tervcélokkal. Különösen je­lentős a gabonaágazat sze­repe. Az élelmiszeripari vál­lalatok munkáját — főleg a Mátravidéki Cukorgyárak és a Hatvani Konzervgyár te­vékenységét — erőteljesen befolyásolta a nyersanyag- ellátás zöldségből és répá­ból. Fejlődött a közlekedés, a szolgáltató tevékenység is. Ami pedig az életszínvona­lat illeti — Szokodi Ferenc aláhúzta —, a keresetek az iparban az elmúlt öt évben 32, az élelmiszeriparban 23, a mezőgazdaságban 19 szá­zalékkal emelkedtek. A ke­reskedelemben, a közleke­désben alacsonyabb volt a növekedés. Fejlődött a szo­ciális gondozás és az egész­ségügyi ellátás. A város VI. ötéves tervi lakásépítési el­képzelései előreláthatóan nem valósulnak meg. A ter­vezettől nagyobb számban épülő családi házak részben pótolják az állami lakásépí­tés elmaradását. Megállapította, hogy a gazdasági munka minden területén érvényesült a párt irányító, segítő szerepe. Az alapszervezetek nagy figyel­met fordítottak a központi és a helyi határozatok meg­valósítására. Előtéi'be került az oktatás minőségének ja­vítása, és a dolgozók mind határozottabban teszik szóvá a társadalmi élet különböző területén előforduló lazasá­gokat. A közművelődés sze­mélyi feltételei adottak. Or­szágosan is elismertté vált a Hatvani Galéria és Játék­szín. Szokodi Ferenc a további­akban a következő időszak legfontosabb feladatairól be­szélt. Lényeges, hogy erősít­sék a társadalmi, gazdasági életük szocialista vonásait, megszilárdítsák a Hatvanban és környékén élő dolgozók életszínvonalában, életkörül­ményeiben elért eredménye­ket, biztosítva az alkotó munkában kiemelkelő tel­jesítményeket nyújtók na­gyobb anyagi, erkölcsi elis­merését. A gazdasági egysé­gek a termelés és a gyárt­mányszerkezet további kor­szerűsítésével tegyenek na­gyobb erőfeszítéseket termé­keik minőségének, verseny­képességének javítására. Az előterjesztést követően széles körű vita bontakozott ki. Huszonegyen mondtak véleményt, heten pedig írás­ban juttatták el észrevéte­leiket a városi pártértekez­letnek. Dr. Szabó Gábor, a kórház pártalapszervezeté- nek titkára például az egész­ségügyi ellátás javításáról, az ott dolgozók etikai ma­gatartásáról szólt. Kiss Gá- borné, a Duna Cipőgyár hat­vani gyáregységének küldöt­te a nők vezetésbe való be­vonásának kedvező helyi ta­pasztalatait ismertette. Nagy Imre, az apci Quaiitál párt- bizottságának titkára a ter­mékszerkezet átalakításáról, a gazdaságos export lehető­ségeiről beszélt. A petőfibá- nyai kereskedelmi hálózat javítására hívta fel a fi­gyelmet Kerekes Dezső kül­dött. A fiatalok nevelésének és segítésének, a család, va­lamint az anyák szerepének fontosságára mutattak rá Királyné Zólyomi Erzsébet és Pádár Dénesné lőrinci pedagógusok. Fehérné Lo­vász Mária, a Hazafias Nép­front városi titkára arról számolt be, hogy tavaly 33 millió forint társadalmi munkát végeztek, amely ki­emelkedő teljesítmény. Tanácskozik a hatvani pártértekezlet (Fotó: Szabó Sándorj Meglevő értékeink foko­zott megóvására szólított fel Juhász Ferenc, a városgaz­dálkodási vállalat vezetője. Bocsi László, a hatvani áfész elnöke kiemelte, hogy a városban és környékén két fogyasztási szövetkezet, az iparcikk és az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat az elmúlt öt év alatt több -mint 7 milliárd forint árut érté­kesített a lakosságnak. Vá­gó József, a helyi Lenin Termelőszövetkezet elnöke elismerő szavakkal méltatta az üzemi pártbizottság meg­alakulását a közös gazdaság­ban. Aláhúzta a zöldség- és cukorrépa-termelés, valamint az állattenyésztés fejleszté­sének fontosságát a jövőre nézve. Felföldi Ferencné, a Hatvani Konzervgyár kül­dötte a fiatal szakmunkás- tanulók képzésének felelős­ségére és a vállalatnál dol­gozó kommunisták szemé­lyes példamutatásának fon­tosságára hívta fel a figyel­met. Felszólalt Schmidt Rezső, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára is. A megyei párt-végrehajtóbi­zottság nevében minősítette a hatvani városi pártbizott­ság munkáját Elmondta, hogy az elmúlt öt esztendő­ben irányító, ellenőrző, se­gítő munkájuk tervszerű és folyamatos volt. Figyelembe véve a közigazgatás átszer­vezésének során kialakult, megnavekedett feladatokat, eredményesen dolgoztak a párt politikájának megvaló­sításán. Döntéseik, határo­zataik megalapozottak. Rá­mutatott, hogy a párttagok sorába felvettek között ke­vés a fiatal és a termelő­szövetkezetekben dolgozó. Ebben további előrelépésre van szükség. Szólt arról, hogy a pártbizottság hasson oda, hogy az alapszerveze­tek fokozzák felelősségüket a pártépítésben, az alkalmas káderek kiválasztásában. Horváth Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa arra az országo­san kibontakozott vitára hívta fel a figyelmet, amely a XIII. kongresszus irányel­veit övezi. A vélemények sokféle gondolatot tartal­maznak. Felvetik a teljesít­mények fokozását, az állam- polgári fegyelem javítását. Rendkívül fontos, hogy a következő időszakban a fő munkaidőben végzett telje­sítmények alapján növeked­jen a jövedelem. Természe­tesen nem szabad elfeledkez­ni a rászoruló fiatalok, nyug­díjasak, nagycsaládosok to­vábbi támogatásáról sem. A vitát Szokodi Ferenc foglalta össze. A dokumen­tumok elfogadása után a küldöttek titkos szavazással megválasztották az 51 t;gú új városi pártbizottságot. Ezen kívül 46 küldöttet de­legáltak a megyei pártérte­kezletre. Megtartotta ülését a pártbizottság is, ahol első titkárrá Szokodi Ferencet, titkárrá Hermész Mátyást és Tóthpál Jánosnét választot­ták meg. Megalakult a 11 tagú végrehajtó bizottság, valamint a pártbizottság mellett működő munkabi­zottságokat is létrehozták. Mentusz Károly (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom