Népújság, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. február 2., szombat Ha Lucia, akkar tájkép Történelmi album levelezőlapokból (Fotó: Szántó György) A mediterrán nyár meleg, tartsa csokra fogad a hideg, szürke, havas télben. Igaz, Capri-sziget csupán képes­lapokból összeállított fotó­montázsával találkozom egy egri, belvárosi lakás kicsiny előszobájának a falán, de mégis, mintha egy pillanat­ra már a tavasz toppanna be nyers, vidám tengerilla­tával. — Kár annyira nézegetni, hiszen ez csak nem régi utazás emléke. Odabent sak­kal több figyelemre méltó lap van — tessékel béljebb meghitt otthonába Vashegyi Gyula, a MÁV Miskolci Igazgatóságának nyugdíjas műszaki tisztje. Közeli ismerősök és csa­ládtagjai szerint fiatalabb korában szinte az egész vi­lággal levelezett. Képeslap­gyűjteménye azonban nem mennyiségével, hanem régi­ségével nyújt többet a meg­szokottnál. Megtudjuk, hogy bár csak ezer darabból áll a kincs, legtöbbje valódi antikvitás, hiszen századunk első évtizedeiből való. S nemcsak közeli és távoli, netán egzotikus földrészek egy-egy izgalmas korszaka elevenedik meg a lapokon, hanem a történelmi Ma­gyarország legeldugottabb falvai, kisvárosai is fellel­hetők rajtuk. Legénykorának első állo­máshelyén, Orosházán ala­pozta meg gyűjteményét — mondja, s miiközben mesél, hatalmas bőrkötéses albu­mok kerülnek elő a szek- renyfiók okból. — A húszas években még afféle nőtlen vigéc voltam, s a hozzám hasonló társaim­mal el-eljártunik hét vegén a helybéli „Otthon” kávé- házba. Vidám beszélgetés, abszint és kapuciner iszoga- tása közben valaki közülünk megemlítette, hogy létezik a Nómet-Alföldön egy nem­zetközi levelezési és lap­gyűjtő szövetség, amelynek egy holland forintért bár­melyik földrészen élő a tag­ja lehetett. Az egyesület minden európai nyelven év­könyvet jelentetett meg, amely tartalmazta országok szerint a tagok névsorát, érdeklődési körét és a kód­rendszert. Igen érdekes volt, hiszen női nevek voltak a jelzések. Így például, ha va­laki tájképeket, életképeket gyűjtött, akkor azt kellett ráírni a lap túlsó oldalára, hogy Lucia, ha pedig mond­juk műemlékeket, vagy szobrokat szeretett volna viszontlátni, akkor pedig Apollonia. Tulajdonképpen négy-öt képeslapot küldtem el és ugyanannyit kellett visszakapnom a világ kü­lönböző pontjairól. No de, minden további szónál töb­bet mondanak maguk a le­velezőlapok! Felnyitja az első albumot, amelyben kronológiai sor­rendben sorakoznak az egy­kori Osztrák—Magyar Mo­narchia éveit idéző városok, falvak képei. Viszontlátjuk itt a korabeli budapesti Vi­gadó szecessziós épületét, a még születő szegedi Dómot, s a zalai, somogyi dombság korabeli kúriái elevenednek meg kissé kopottas elegan­ciával. — A magyarországi ké­pek közül melyek Gyula bá­csi kedvencei? — Felvidéki származású vagyok, Rimaszombaton szü­lettem, így a szívemét ma is legjobban az onnan szár­mazó képek dobogtatják meg. No, de hadd mutas­sak egy történelmi ritkasá­got is! A Ferenc József korabeli Kassa, s mellette fénykép­sarkok rögzítik a város két világháború közötti képét. A felvétel hátoldalán a pe­cséten még ma is tisztán ■olvasható az akkor diva­tos, sokat szokott irre­denta jelmondat. Az igazán féltett ritkasá- ak, kincsek a külföldi dosz- sztékban találhatók. Mintegy száz évvel álmodhatja ma­gát vissza a látogató: a bal­káni gyűjtemény lapjait né­zegetve szinte úgy érzi, mintha Veliko Trnovo zeg­zugos hegyi utcáin járkál­na, vagy az I. világháború előtti Belgrád tereit róná. A valódi meglepetések,' s talán a házigazda kedven­cei azonban az 1916-ból származó vadregényes és el­dugott „Sakipéria”, az al­bániai Skhovrát bemutató képek. Marcona hegyilakók és zsinóros mentében pará­dézó K. U. K. huszárok lát­hatók a fenyegető sziklák szomszédságában. Ezeket valamelyik katonatársa küld­te — hívja fel az elmosódó írásra a figyelmet Gyula bácsi. Az egyik legbecsesebb da­rab a század eleji Kínából került ide. Abban az idő­ben több neves Ázsia-kuta- tó, Stein Aurél és Sven Hé­din járt arra. Aki kínaiul tud, elolvashatja a szúnyog­lábas betűket. De látvány­nak sem utolsó, hisz hét nagyfülű öszvér vontat egy fataligát. Mert akkoriban így keltek át a Góbi-siva­tagon. De lehet itt látni ki­robbanó életörömöt tükröző hawai csónakosok csoport­ját, derekukon virágfüzérrel. Megcsodáljuk a Fujiyamáról készült 1909-es felvételt, s ehhez egy irodaim,! élmény is kapcsolódik. A nagy ro­mantikus francia utazó és regényíró Pierre Loti az 1900-as évek elején írta máig is egyik legnépszerűbb művét — a japán lányok, asszonyok bambuszházfalak mögötti, feg««-*- ""világáról szóló — Krizantém kisasz- szony című regényét. Ahány kép, annyi történet. Ügy is mondhatjuk, a történelem­nek annyi korszaka. Láthat­juk az 1950-es évek eleji moszkvai Vörös teret, s a gurálok kutyavontatta foga­tát, népi táncát, a kissé ódivatú cserebogárhátú len­gyel buszokat, lanovkákat. A húszas évek riói karne­válját és számtalan egyéb érdekességet. Ám Gyula bá­csi és felesége, Kató néni — aki egyébként tizenhat évig volt Eger első női anya­könyvvezetője —, ha csak tehette, utazott is. Igaz, na­gy ohb túrákra már csak ak­kor kerülhetett sor. amikor három gyermekük is önálló lett. — Még a 70-es években egy nagy jugoszláviai és itá­liai körutazást tettünk életem párjával. Egyik legkedvesebb emlékeink közé tartozik az a nyár. Magammal vittem a noteszem és feljegyzéseket is készítettem, hogy mindig pontosan tudjam felidézni az egy hónap történetét képben és írásban. Házigazdánk most 86 éves. Ám tudjuk, nem múlik el úgy nap. hogy ne foglalkoz­na valamivel. — Honnan ez a nagy vi-' talitás? — Szeretem az életet és érdékel annak mindén rez- zenete. Most például mielőtt jöttek, meteorológiai megfi­gyeléseket végeztem, mert például kimutatást vezetek a napsütéses órák számáról. Naponta olvasok is. Kivá­gom és rendszerezem többek közt a Népújságban megje­lent Egerre vonatkozó hely- történeti fis îfôffiÿS2etvédel- mí cikkeket. Ezekből már két kötetet adtam át a mú­zeumnak. De nem hanyago­lom el a fizikai erőnlétet sem. Rendszeresen sétálok fe­leségemmel délutánonként a belvárosban. Igyekszem hasznosan lekötni magam, nem várom el volt munka­helyeimtől, sem pedig csa­ládtagjaimtól azt, hogy min­dig velünk foglalkozzanak. A most átnézett képgyűjtemény összeállítása is több hónapi munkámba került. Nem saj­náltam rá az időt, hiszen ér­dekelt. Véleményem szerint az élet addig tart, ameddig megtaláljuk érdekes, vonzó, minket foglalkoztató pillana­tait ... Soós Tamás A MŰTÉTEK SIKERÜLTEK Üj gégészeti műszerek Két kacifántos kifejezés: endo-extralaryngális tüát- nyomó és előtéttartállyal ellátott, patentzáras, új lég- csőkanül. Egy-egy orvosi műszer, nem régi találmány elnevezései. Feltalálójuk dr. Lichtenberger György, a Pest megyei Tanács Sem­melweis Kórháza — közis­mertebb nevén Rókus Kór­ház — fül-, orr-, gégeosz­tályának adjunktusa. — Mire használhatók a műszerek? — A tűátnyomó segítsé­gével egy új varrattechnika alkalmazható. Ezzel meg le­het oldani, hogy azokat a betegeket, akiket a hang­szalagok közötti összenövés vagy hangszalagbénulás mi­att operálnunk kell, anélkül műtsük meg. hogy a gégét fölvágnánk. Az ötlet a het­venes évek végén született meg bennem, s 1977-ben ál­latokon kísérleteztem ki a módszert, és alakítottam ki a műszer végleges formáját. Emberen az első összenövés miatti műtétet 1980-ban, az első gégebénulás miatti mű­tétet 1981-ben végeztem. Még ugyanebben az évben ismertettem a műszert és az eljárást a fül-, orr-, gégész­világkongresszuson, 1983- ban részletes tanulmányom jelent meg a Kórház- és Orvostechnika című folyó­iratban, és több tekin­télyes külföldi szakfolyó­iratban is beszámoltam a műszerre épülő módszer ed­digi eredményeiről. Az el­múlt négy év alatt tizen­négy gégebénulásos és négy hangszalag-összenövéses be­teget operáltam meg az új műszerrel és módszerrel. Ä műtétek sikeresek voltak, s tekintettel arra, hogy ezek az elváltozások nem túlságosan gyakoriak, ezek a számok elég nagynak mondhatók. — Milyen volt a szakmai visszhang? — Tavalyelőtt az Egye­sült Államokban megjelent egy közleményem, s ennek alapján meghívást kaptam a dániai Mikrosebészeti Centrumba a műszer és a ráépülő módszer demonstrá­lására. — És itthon? — Szakmánk három ve­zető egyénisége tisztelt meg azzal, hogy intézetében a műszerrel műtétet végezhet­tem. — Mire szolgál a légcsö- kanül? — Azok a betegek kény­szerülnek viselésére, akik­nek a gégéjében sérülés vagy egyéb ok miatt szűkü­let keletkezett, illetőleg azok, akiknek gégéjét daga­natos betégség miatt el kel­lett távolítani. Az eszköz újdonsága abban áll, hogj a beteg a légcsövében kelet­kezett váladékkal köhögés­kor nem fertőzi, illetőleg nem szennyezi környezetét A váladék ugyanis össze­gyűlik a naponta többször is cserélhető, eldobható tar­tályban. — Milyen az érdeklődés a találmányok iránt? — A régi .fajta kanülbő! Magyarországon évente mintegy ötezer darabol adott el az Orvosi Műszer Szövetkezet. Takács Lehelne elnök és a szövetkezet töb­bi vezetője lát is fantáziát a dologban, a mintadarab már elkészült, a sorozat- gyártás azonban — külön­böző technológiai problémák miatt — még nem indult meg. Pedig érdeklődik a külföld is! Eddig Angliából. Ausztriából, a Német Szö­vetségi Köztársaságból és Kanadából jelentkeztek kü­lönböző vállalatok, köztük néhány igen rangos cég is. Nem kisebb az igény a tűátnyomóra sem. Már a vi- lágkongreszuson megkere­sett az Ergo—Storz — te­kintélyes amerikai cég — képviselője, és vételi aján­latot tett a gyártási jogra Azóta folyamatos az érdek­lődés, többek között Auszt­riából, Dániából, Jugoszlá­viából. Legutóbb az igen jónevű Carl Reiner sebé­szeti eszközökkel kereskedő cégtől kaptam levelet. Saj­nos, bár mind az OMSZÖV. mind a METRIMPEX illeté­kesei rendkívül készségesek, a dolog eléggé lassan halad előre, mert korábban nem találtam megfelelő partne­rekre. Egyelőre a tűnyomó­ból csak néhány kézi mun­kával készült darab van. Lichtenberger doktor sza­vai ismerősen csengenek. Talán egy olyan műszert kellene kitalálni, amely a a közönyösség, lustaság, ru­galmatlanság, irigység ma­gyar népbetegségét gyógyí­taná. Hol az a feltaláló?! M. I. Középkori farsangok Egerben Európa szabadulni akar ".val­lási kötöttségeitől. A huma­nista tudósok, költők megis­mertetik a görög emberesz­ményt és meghirdetik: az élet szép és élni jó. így az­után fejedelmek, papok, vá­rosi polgárok és parasztok egyre inkább itt a földön keresik a boldogságot, sem­mint az égben. A humanista felfogás, a reneszánsz időszaka termeli ki a nagy világi ünnepsége­ket, amelyek közül is máig maradandóak a farsangi vi­gasságok. Az új esztendő napját kö­vetően karácsony ünnepkö­re a Vízkereszt ünnepével a farsangba torkollik. Ekkor aztán Vízkareszt napjától húshagyó keddig, zajos mu­latozásokkal ünnepli far­sang hercegét az európai és magyar középkor. Álarcos menetek, jelmezes mulatsá­gok, konfetticsaták, állat és ember, meg vadember via­dalok, látványos utcabálok váltogatják egymást a közép­kori városok utcáin — írta egy könyvében Zolnay Lász­ló. Európában, különösen az itáliai városokban a XV— XVI. században hevesen tom­bol a farsang. Éppen az eg­ri püspök Hippolit bátyjá­ról, Alfonso hercegről je­gyezték fel, hogy a farsang idején egy ízben bolondnak öltözött, másszor anyaszült meztelenre vetkőzött és így lovagolt végig Ferrara utcá­in. Ez a reneszánszkori sztriptíz egyébként koránt­sem fenrarai jelenség, szer­te Európában gyakorolják, csak a maival ellentétben nem nők, hanem férfiak. Ná­polyban, Mátyás király fe­lesége, Beatrix szülővárosá­ban is nagy divat a farsang és a bolondtartás. Magának Beatrixnek is saját, mégpe­dig női bolondja volt. Ezek a bolondok pedig fontos sze­repet játszottak a farsangi játékokban. A XIV—XV. századi gaz­dag Magyarország sem na­gyon maradt le az európai farsangok rendezésdivatja mögött. Már Zsigmond, ma­gyar király és német—római császár alatt divat a farsang, sőt az udvari bolond tartá­sa. Éppen az ő bolondja, Borra igen befolyásos alak­jává vált az udvarnak, és el lehet mondani róla, hogy politikai karriert csinált. Az 1477. évi budai farsang nagy­sága pedig még a külföldi szemlélőt, Boroszló város nótáriusát is csodálkozásra késztette. Éppen ő jegyezte fel, hogy e farsangi ünnep­ség bőkezű anyagi támoga­tója, Vitéz János nagyvára­di püspök, tarka ruhába öl­töztetett 14 csörgősipkás lo­vat adott a farsangolóknak. „A bolondruhás apródok és lovagok azután Buda utcá­in piszkafával és seprőkkel ütlegelték egymást. — 1525. február 27-én II. Lajos, ma­gyar király is nagyon ké­szült a farsangra, egyenként két forintért elefántoknak és más szörnyalakoknak a maszkját készítette el. Er­ről a farsangról írta Bran­denburgi György őrgróf ud­varonca: „a király udvara szörnyűségesen szegény, de én mégis jól farsangoltam.” II. Lajos udvarnoka Krabát ördögnek öltözött, a bran­denburgi hercek pedig vad­embernek. Ebben az öltözék­ben csaptak össze és vív­tak meg egymással. De II. Lajos sem ma­radt el udvaroncai mögött. Ö Lucifer jelmezét öltötte magára, ökörszarvat tűzött a homlokára, a lábára pe­dig patákat kötött, s hogy öltözéke még hitelesebb le­gyen, köpenye hasítékába egy vörös farkot illesztett, míg az orrára egy gólya- csőrt helyezett. Egri farsangolások Eger, persze gazdag püs­pöki székhely, számos egy­házi és világi értelmiségi, tanult nemes, kisnemes, szá­mos szőlőit gazdagodott eg­ri polgár lakja, de bőven élnek itt a püspöki urada­lom ügyintézői, uradalmi ügyész, udvarmester, orgo­nista, trombitások, udvari bennfentesek, az egri káp­talan jogtudósai, az egri vár tanult és olvasott tisztjei. S persze itt volt a több száz­éves egri káptalani iskola az egyházi és világi ünnepeken ekkor már tevékenyen részt vevő kórusával. E számos uradalmi alkalmazott, nyu­gati egyetemeken végzett pap, világi foglalkozású pol­gár közül sokan elkötelezett­jei a humanizmusnak, a vi­lági szórakozásoknak. így •nem lehet csodálkozni azon, hogy a farsangi játékok ma­gyarországi divatja Egert sem kerüli el, sőt annyira nem, hogy még a bolondok ünnepét is megtartották. Ez az egri farsangi ün­nepség kiváltképp akkor vi­rágzik, ha olyan világlátott és világfi kerül az egri Püs­pöki székbe, mint Bakócz, vagy éppen Hippolit. aki nemegyszer akkor jön Itá­liából Egerbe, amikor on­nan szerelmi kalandjai tá­vozásra késztetik. Ö egyéb­ként nemcsak a szép asz- asszonyok nagy hódolója, hanem a vadászatoké is és mindemellett kiváló lantze­nész és azt már mondani sem kell, hogy a világi szó­rakozások kedvelője. Ezek­ből a szórakozásokból a far­sangolás sem maradhatott ki. Farsangi álorcákból, magyar lovagi jelmezekből bőven volt ruhatárában, és hagya­tékában több lovagregényt és vígjátékot találtak, mint imakönyvet. Nos, Hippolit, amikor kíséretével 1815 feb­ruárjában Egerben tartózko­dik, itt is fényes farsangot tartott. Udvarának tagjai hasukra vánkost kötöttek, vasahronccsal borították fel­ső testüket és egy-egy hosz- szú rúd végére erősített konyhakésből lett a furcsa lándzsa. „Kár persze nem történt a viadorokban” ír­ja az egykori szemlélő. Az egri farsangokból persze a polgárok, az egri középhad is kivette a részét. Tömege­sen vesznek részt a farsan­gi bálokon, ahol bizonyára Magyarországon szerte dí­vó szokások szerint fegyver­táncot, temetői táncot és más — Bornemissza szerint —• bűnre csábító táncot tán­coltak. Persze ezekből a farsangi szórakozásokból az egri de­ákok sem maradhattak ki. Ugyanúgy nem, mint tették azt például a budai deákok, akik 1500. március 2-án megválasztották a Bolondok Császárát és azzal járták végig a várost. 1501. febru­ár 21-én, húshagyó ked­den. a farsang búcsúztató­ján fegyvertáncot mutattak be. Másnap pedig hét bu­dai iskola deákjai jelentek meg Zsigmond herceg előtt, hogy elsirassák a farsangot A XV. század végén a már 300 éves egri iskola messze földön híres kórusának tag­jai is részt vettek a városi ünnepségeken és farsangolá­sokon. Tudjuk például, hogy 1494 —95-ben Bakócz Tamás eg­ri püspök és későbbi pápa- jelölt előtt kétszer is éne­keltek, egy ízben vendég je­lenlétében. Farsang idején pedig a császárnak, landsk- necht-nek öltözve jelentek meg az utcákon a püspöki, káptalani udvarban, sőt bi­zonyára az ünnepek alatt misztériumjátékokat is be­mutattak. Ezeken a farsangi játéko­kon fontos szerepük volt a gazdag udvarokban tartott bolondoknak is. A közép­korban nem volt fényes ud­var bolond nélkül. így sejt­jük, hogy az egri püspökök­nek is voltak bolondjai, ezek egyszerűen hozzátartoztak az. udvari személyzethez. A XVI századi utolsó magyarországi bolondok közé tartozott ép­pen Radeczy István egri püspök bolondja, egy bizo­nyos Gutthay Mátyás neve­zetű, akit gazdája annyira megbecsült, hogy 1582-ben címeradományt eszközölt ki a számára. Ezen fehér bak­kecskén vitézi ruhába öltö­zött, peckes és méltóságtel­jes tartású majom’ ült. Jobb kezében zászlós kopja, bal csípőjén szablya. íme a hajdani egri farsan­gok és egri bolondok, egy letűnt kor múltba veszett emlékei. Varga László

Next

/
Oldalképek
Tartalom