Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-08 / 5. szám
RlBflUimq 1985. január 8., kedd Száznegyven évvel ezelőtt született Fényi Gyula csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Felsőfokú tanulmányait Pozsonyban, Innsbruckban és belgiumi főiskolákon végezte, majd 1864-ben belépett a jezsuita rendbe. Előbb tanár, majd 1886-tól csaknem bárom évtizeden át a Haynald- obszervatórium igazgatója volt Kalocsán. Tudományos kutatásai főként a Nap légkörének fizikájára különösen a protuberanciáikra irányultak. Nevét az ebben, a Haynald-obszervatóri- um közleményei című sorozat kiadásával, továbbá más szakfolyóiratokban közzétett tanulmányaival tette ismertté. Meteorológiával is foglalkozott : különösen a szélfordulások Sprung-féle törvényéről, és a légnyomás napi menetéről írt értekezései keltettek feltűnést. Számos tudományos testület választotta tagjáuL Főbb munkái: az 1918-ban publikált A napon észlelt jelenségek természete és az ugyanebben az évben elhangzott, majd kinyomtatott akadémiai székfoglalója. A nap légköri fizikája címmel. A Nap kél 7.31 órakor nyugszik 16.11 órakor A Hold kél 17.33 órakor nyugszik 8.56 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYÖNGYVÉR nevű kedves olvasóinkat! A Gyöngyvér név alapja — ha nem is pontosan ebben a formában ősmagyar név. A névvel egyébként „gyöngy-testvért” fejeztek ki. Várható időjárás ma estig: lassanként keleten is csökken a felhőzet a havazás megszűnik. Átmeneti, kevésbé felhős időszak után kedden délnyugat felől újabb felhösödés várható. A délutáni óráktól kezdve az ország déli felén többfelé havazás kezdődik. A keleti, északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. Helyenként hófúvás várható. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —16. —21, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden —10. —15 fok között várható. Hull a pelyhes... .. .fehér hó, hull, hull, könnyű, sűrű, nagy szemek- ben kavarogva. Némely szép, fehér pille, akárha súlytalan, éteri lenne, olykor-olykor gondol egyet, s visszafordul a tiszta égnek. Vasárnap van, igazi téli vasárnap, futkározni, szaladgálni, hógolyózni való. Odakint mégis minden üres. Azok, akik most leginkább élvezhetnék a hó örömét — a tv előtt kuporognak. Csillogó szemekkel a képernyőre merednek, kis ajkuk kinyílik a gyönyörűségtől, úgy nézik, hogy mesebeli házikóra, mesebeli gyerekekre — mesebeli hó hull... ( ku—ti) — MEGVÁLTOZOTT fogadóórák a Népújságnál. A szerkesztőség munkarendjének megváltozása következtében a jogi tanácsadás rendje az alábbiak szerint módosul: hétfőn és csütörtökön 9—11 óráig, szerdán délután 15—17 óráig várja a panaszosokat a jogtanácsos a 3. sz. szobában. — A KÜLÖNÖS HÁZASSÁG igaz története. Ezzel a címmel hallhatnak előadást az érdeklődök Egerben, az Ifjúsági Házban január 9-én délután 6 órakor Sugár István történésztől. — JÉGPÁLYÁK. A Métallo, globus Qualitál Gyára nagyüzemi KISZ-bizottsága az elmúlt napokban jégpályát adott át az apci gyerekeknek. Az esti órákban jó világítás mellett zenére korcsolyázhatnak a sportot kedvelők. Ugyancsak megnyitották a korcsolyapályát a kisnánai általános iskola udvarán is, amely egész nap a tanulók rendelkezésé, re áll. — SZABADEGYETEM. A nyugdíjasok szabadegyetemének következő foglalkozását január 9-én, szerdán tartják az egri tanárképző főiskola földszint 13. számú termében. A személyiség szerkezetéről, a személyiség- vizsgálatokról dr. Kiri. polszky Mária főiskolai adjunktus tart előadást. Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. — MAGANÉPÍTÉS ’85. Ezzel a címmel nyílt kiállítás tegnap délután Hatvanban, az Ady Endre Városi Könyvtárban felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére. A megnyitón film. és diavetítéssel egybekötött előadás hangzott el; az esemény vendége dir. Horváth Béla, az Építésügyi Tájékoztatási Központ miskolci információs irodájának vezetője volt. Az energiatakarékos nyaralók, valamint a családi és a sorházak terveit január 20- ig tekinthetik meg az érdek, lődők. — GY ÉRMÉK J ÁTSZŐ. A Hámán Kató megyei Üttörö- házban január 9-én délután 3 órától a pajtások a népmesék dramatizálásának alapfogásaival, valamint különféle manuális játékokkal ismerkedhetnek meg. A foglalkozást Papp Imre vezeti. 3-503 A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon : 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. JANUÁRBAN GYÖNGYÖSÖN Jazz és videoprogram Sláger a színes tv, a számítógép Jó évet zárt az egri Bizományi Aruház Eredményes esztendőt zárt az egri Bizományi Áruház, hiszen mintegy 45 millió forintért adtak el itt árut és 30 millióért vásároltak fel a lakosságtól. A legkeresettebb termékek a műszaki cikkek, ezek közül is a nyugatnémet és japán gyártmányú kis- és nagy- képernyős színes televízió- készülékek voltak. Továbbra is sokan vásároltak különböző típusú számológépeket és kvarcórákat. Még most is tart az az akció. amit még 1984 őszén indítottak meg. és amelyben 30 százalékkal olcsóbban adják a Hi-Fi minőségű erősítőket. Ennek köszönhető, hogy azóta ezt az áruféleséget sokkal többen keresik és veszik meg, mint a kedvezményes vásár előtt. A 'bizományiba is „betörtek” a számítógépek, az első félévben több mint két- saáz darab Sharp márkájú asztali komputert adtak el, az év második felében pedig a komolyabb Commodore készülékeket értékesítették 40—60 ezer forintért. Népszerűek voltak a közel-keleti és az indiai dísztárgyak; gyertyatartók, faragott faáruk, rézvázák és a finom veretű kardok is. A nagy értékű pakisztáni és perzsaszőnyegek is hamar gazdára találtak. Aranyáruból azonban hiány mutatkozott. Különösen az ünnepek előtt keresték 9okan ezeket, ám a készlet sajnos éppen a karácsonyi csúcs előtt kifogyott. A rendőrség kérése Január 4-én délután háromnegyed 6 körül Eger és Andor- naktálya között, a kertészet és az AGROKER bejáró közötti útszakaszon egy ismeretlen gépjármű elütötte a vele szemben gyalogosan haladó Zebe József andornaktályai lakost, majd megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség kéri annak a két gépjárművezetőnek a jelentkezését, akik ebben az időpontban az említett útszakaszon közlekedtek. Továbbá kérik mindazok jelentkezését, akik a baleset körülményeiről bármilyen felvilágosítást tudnak adni. A bejelentéseket munkaidőben a közlekedési alosztályon tehetik meg: személyesen az Eger. Kossuth Lajos u. 2. szám alatt, vagy telefonon a 12-555/14—16 számon, munkaidőn túl pedig az egri rendőrkapitányság ügyeletén. Az új esztendő első hónapjában több színes programot szerveznek a Mátra alján. A helyi művelődési központ kínálatában szerepel nótaest január 17-én, amelyen az ismert énekesek között ott találhatjuk Madarász Katalin, Bangó Margit nevét. A kísérő muzsikát Járóka Sándor és zenekara biztosítja. A Vidróczki Néptáncegyüttes új műsorral mutatkozik be 26-án és 27-én, az előadás bevételének egy részét a nemrég elhunyt kiváló néptánckutató Martin György emlékére létesített alapítvány javára ajánlják fel. A hónap utolsó előtti napján a kecskeméti Katona József Színház Agatha Christie: Tíz kicsi néger című izgalmas bűnügyi történetét adja elő. Érdekesség lesz Gyöngyösön az a négy előadásból álló jazz bérleti sorozat, amelyen hazai és külföldi együttesek játszanak a műfaj híveinek. A program január 24-én a zeneiskola hangversenytermében, a Benkó Dixieland Band koncertjével indul. A diszkót kedvelő fiataloknak jó kiA hőmérő higanyszála tegnap is mínusz 10 fok körül jelzett, így a leesett nagy mennyiségű hó eltakarítása nem kis gondot okoz megyénk útjain. A KPM Közúti Igazgatóságának gépkocsijai — szám szerint tizennyolc — folyamatosan dolgoznak. Mivel a fagy miatt a sózás sok helyütt hatástalan. ezért salakozzák a veszélyes útvonalakat. Bár a megyében minden út járható — sem hóakadály sem hófúvás nem volt tegnap — fontos a járművezetők fokozott óvatossága. Fönnáll a veszély, hogy vákapcsolódást ígér Baranyi István helyi lemezlovas vi- deoprogramja, 20-án. Koncz Gábor, a népszerű színész önálló műsorára kerül sor Gyorsvonat címmel, január 23-án, délután hat árától a Kócsag úti 7. számú Általános Iskolában. Ezt az előadást megnézhetik az érdeklődök aznap este a Mátra Szálló éttermében is, ahol ezt ínyenc-vacsora követi. A gyerekeknek szóló lesz az azt követő pénteki nap délelőttjén a művelődési házban a Tolcsvay együttes előadása, Az égigérő fa... elnevezéssel. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ újdonságként az idén lakáskultúra kört, tini-tánciskolát indít. A személyi számítógéppel rendelkezőknek pedig rendszeres 'találkozási alkalmat, szak- tanácsadást, börzét biztosítanak. A kézimunkát kedvelő lányok, asszonyok részére szövő és kéziikötő tan- folyamot szerveznek. Mindezekre a programokra az érdeklődök január 15-ig jelentkezhetnek a mátraalji város művelődési intézményében. ratlanul csúszós útszakaszhoz érnek, ezért csak kis sebességgel tanácsos haladni. A gyakorlatlan vezetők, ha tehetik, kerüljék a hosszabb Csúszkaváros A tekintélyes mennyiségű rég várt havazás és a tartós hideg a dimbes-dombos, szűk utcás megyeszékhelyt is igazi csúsz- kaparadicsommá változtatta Am ennek csak a fiatalabb korosztály örül felhőtlenül. A felnőttek. főként az öregek aiig- alig merészkednek ki a korcsolyapályává változott belvárosba. Nem veszélytelenebb az autós közlekedés sem. A 25-ös országút egri, Lenin úti szakaszán még hétfő reggel is csak bravúros ..volánpörgetéssel” tudtak araszolva közlekedni a helyijáratú autóbuszok, személy- kocsik. Ügy tűnik, nemcsak a városi tanács többszörösen kitüntetett mélyépítő vállalata, hanem a KPM útügyelete is .«kapitulált” a tél előtt. Arra hivatkoznak, bogy mínusz 5 fok alatt hatástalanná válik mindenfajta sózás és salakozás. Azért ez így mégsincs rendjén! Hiszen csak az elmúlt hét végén nyolcvanegy kisebbnagyobb sérültet látott el az egri kórház baleseti sebészeti osztálya. Talán a jeges utakra szánt homokot a mi szemünkbe hintették, amikor az illetékesek azt állították, hogy felkészültek a zordabb havas, jeges napokra? Ügy tűnik, nekünk egrieknek kell inkább felkészülnünk kéz- és lábtörésre, ficamra, zúzódásra! fgy tehát kedves egriek, aki nincs természetesen „kipárnázva” az intézkedjék sürgősen. Vagy tanuljon meg csúszkálni, korcsolyázni. mert ha még sokáig tart a szigorú tél, csak magunkra számíthatunk. Egyedül így maradhatunk talpon. S. T. — A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSRÓL. A vállalati irányítás kérdéseiről, a gazdaság- irányítás elkövetkező feladatairól kezdődött előadássorozat hétfőn Egerben. az MSZMP Hevés megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán'. A továbbképzésre — amelyen vállalatok és üzemek pártbizottságainak titkárai, valamint vezetőségi tagok vesznek részt — ezt követően hétfőnként további öt alkalommal kerül sor. Az előadók az igazgatóság politikai gazdaságtan, illetve az egri főiskola marxista tanszékének tanárai. utazást. De nem árt mindenkinek megszívlelni: csakis a téli útviszonyokhoz alkalmazkodva közlekedjen gépkocsijával. TANÁCSOK, UTASÍTÁSOK TELEFONON Angol nyelvű „távoktatás” Egerben Hazánk több városában bevezették már a világszerte eredményesnek bizonyuló idegen nyelvű távoktatást. Az .akcióhoz” újabban a TIT Heves megyei Szervezete is csatlakozott. Amint megtudtuk, az angolt szeretnék ily módon népszerűsíteni. Egri székhelyükön egy 2 ezer forintos egységcsomagot értékesítenek, amelyben füzetek, könyvek és kazettára vett leckék kaptak helyet, s ezek mintegy 240 órás foglalkozást tartalmaznak. Az érdeklődők egy megadott tematika alapján kezdhetik el a tanulást teljesen önállócm, persze, ha megakadnak, akkor telefonon felhívhatják a nyelvtanárt, aki segítséget nyújt az előrelépéshez. Az alapismeretek elsajátítását követően pedig 20 órás intenzív tanfolyam kezdődik. A MEGYÉBEN JÁRHATÓAK AZ UTAK, DE... Nem árt az óvatosság! Kertvárosi séta H osszúak voltak az ünnepek. Ki így. ki úgy próbált valamiféle el. foglaltságot keresni magának. A karácsony utáni köz. vélemény-kutatásom azzal az eredménnyel járt, hogy hozzám hasonlóan- többen választottak hosszabb sétákat, legalábbis így próbáltak valamit enyhíteni magú. kon a töméntelen beigli s töltött káposzta, avagy az ilyenkor szokásos disznótoros után. S ha már sétál az ember, akkor igyekszik kellemes környezetet találni minder, re. Tehát irány a kertváros, a Hajdúhegy. E sorok írójának azonban a helyszínt még könnyebb volt kiválasztani, hiszen a szülei ott élnek. Persze, a hosszú út nem. csak arra volt jó, hogy valamicskét leadjon az ember a felvett fölös kilókból, hanem arra is, hogy végiggondolja, melyik házban milyen ember lakhat. Látszik ez az épületiről. A hivalkodó dí. szítésekről, a hatalmas betonlábazatokról. a csicsássá ékesített homlokzatokról, a tetszetős építészeti megoldá. sokról. S persze arról is, hogy hol takarították el a frissiben esett havat a járdákról, s hol nem. Dereng a gyerekkori él. mény. Itt lakik Józsi bácsi. Ö az, akiről csak a közvetlen szomszédja tudhatja, va. lójában milyen Józsinak is hívják. Amolyan, jó érte. lemben vett mindenki Józsi bácsija. Már akkor is nyugdíjas volt, amikor tizenévesként a háza előtt kergettük a labdát, s azért sem dohó. gott túlzottan, amikor verandájának üvegfala bánta mindezt. Csak előjött a ház mögül, szépen, komótosan, s megadta az üveges címét. Szóval, Józsi bácsi járdája nemcsak tiszta a hótól, ha. nem már fel is száradt. Szinte biztos, hogy még virradat előtt lesöpörte. Ha ő magától nem tette volna, hát ott a felesége, akinek unszolásait legalább úgy ismerik a környéken, mint az öreg jóságát. Néhány házzal arrébb, az idős tisztviselő — néhány éve lehet még a nyugdíjig — szintén jó korán elvégezhette kötelességét az égi ál. dás után. Aztán fújtatva, a vesszőseprűre támaszkodva köszön vissza egy középkorú Ö is felébredt már, vagy öt is idejében kiküldte az asz- szony. Viszont alig néhány mé. terrel a végső cél előtt, sűrűn leeresztett redő. nyök s a bokáig érő hó a járdán jelzi: itt még nem kezdődött el a nap. Vagy ki tudja!? Hiszen itt azok a huszonévesek laknak, akik aLig néhány hónapja mond. ták ki egymásnak a boldogító igent... Kis Ssabó Ervin NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.