Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
■ www 1985. január 3., csütörtök Száztizenöt évvel ezelőtt született Ranschburg Pál elme- és ideggyógyász főorvos, ismert pszichológus. Budapesten szerzett orvosi oklevelet, s pályafutásának kezdetén a budapesti elmeklinikán működött). 1899- ben megalapította az első pszichofizikai laboratóriumot ; 1915- től a polikllnika főorvosaként tevékenykedett. 1909-ben magántanári, 1918-ban címzetes rendkívüli tanári képesítést szerzett a budapesti egyetemen. O alapította meg 1928-ban a Magyar Pszichológiai Társaságot, amelynek három évig elnöke volt. Számos hasznos mé- rőeljárást és -készüléket dolgozott ki a szellemi működés vizs- Sélqtárs. -.-Máig jelentősek az asszociációval és 'SL 'éTniékezei- tel kapcsolatos vizsgálatai. Az elmebeli tévedések mechanizmusának magyarázatára felállította az úgynevezett gátlási tételt. Fontos tanulmányokat irt a gyermeki intelligenciáról, az olvasás, az írás gyermekkori zavarairól. Legfontosabb müvei: A szellemi működések bőr- és gyógytana, valamint a kétkötetes Pszichológiai tanulmányok, s Az emberi elme című, szintén kétkötetes könyve. A Nap kél 7.32 órakor, nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 13.09 órakor, nyugszik 3.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GENOVÉVA nevű kedves olvasóinkat! A név jelentése az ófranciában „koszorús”, az ógermánban pedig „fiatalasszony”. [időjárás] Várható időjárás az ország területén ma estig: nyugaton változóan felhős, másutt többnyire borult idő várható. Hószállingó- zás, gyenge havazás sokfelé, jelentősebb csapadék viszont csak délen és keleten valószínű. A szél északnyugatira, északira fordul, és időnként erős széllökések kísérik. Emiatt néhol kisebb hófúvásokra is számítani kell. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet —1. —6 fok között valószínű. Drága petárda Hogy az élet szép, de nem mindig habos torta, azt nem mi találtuk ki. Példát azonban saját repertoárból nagyon sokan tudnának erre mondani, tgy: a barátom, akinek erkélyén petárda robbant a szilveszteri éjszakán. A robbanásból tűz lett. a fűzből óriási veszély, riadalom és kár. Kereken 25 ezer forint értékben. Mások — meggondolatlan — mulatozásának tehát ő lett a károsultja. Mit mondjunk? — drága volt a petárda. (ku-ti) — munkásgyClés az ÉPÍTŐKNÉL. Az új esztendőt munkásgyűléssel kezdték a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Január 2-án, Egerben, a Sas úti tmk-csarnokban reggel 7 órakor megrendezett fórumon Fábriné Dobai Hona, a vállalati pártbizottság titkára köszöntötte a dolgozókat, értékelte a múlt évi teljesítést és körvonalazta az idei feladatokat. Ezután tizenöten Kiváló Dolgozó kitüntető jelvényt, többen pedig jutalmat vehettek át. Délután a gyöngyösi főépítés- vezetőségen került sor hasonló eseményre. — KISDIÁKOK TÁRLATA. Még január 11-ig várja az érdeklődőket a zánkái gyermekalkotások galériája anyagából összeválogatott képzőművészeti kiállítás Egerben, a Hámán Kató Megyei Üttörőházban. A létesítmény előcsarnokában és a folyosón kifüggesztett művek naponta reggel 8-tól délután 6 óráig láthatók. — HAHÓM KISLÁNY, EGY KISFlO. Négyes ikrek születtek január 1-én, kedden este Budapesten, a Schöpf- Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ 2-es számú szülészetén. Bakó Sándorné 24 éves mendei lakos három kislánynak — Adrien, Krisztina és Petra és egy kisfiúnak, Sándornak adott életet. Az anya és az újszülöttek az orvosi jelentés szerint jól érzik magukat. Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: ll-ooo. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. — normandiábOl Párizsba. Az IBUSZ, a Természettudományi Ismeret- terjesztő Társulat helyi szervezete és a Mátra Művelődési Központ által közösen szervezett Ország-Világjárók Klubjának újabb foglalkozását január 4-én délután 5 órától tartják a köz- művelődési intézményben. Ezen Atala Zoltán geológus számol be franciaországi utazásának élményeiről. — ÜTTÖRÖMOZI. Egerben, a Hámán Kató Megyei Űt- törőházban január 5-én, szombaton délután 3 órakor kezdődik az úttörőmo- zi újabb előadása. Ezúttal a Világgá ment királylány című szovjet mesefilmet vetítik a kicsiknek. — CSILLAGVIZSGÁLÓ. Ezzel a címmel indul előadássorozat január 9-től az egri Ifjúsági Házban. Az első foglalkozáson Csillagászat a természettudományok rendszerében elnevezéssel dr. Balázs Lajos, a Planetárium tudományos munkatársa ad ismertetést. A kezdési időpont: délután fél 5. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban : sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon : 11-040. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A Népújság olvasószolgálata mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 NAPRÓL —MÁRA Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat A jövőben is első helyen a tömegétkeztetés Lejárt a jelentkezési határidő Színházbaráti kör Egerben Több mint kétszáz tagja lesz az egri Gárdonyi Géza Színház baráti körének, amelybe december 31-ig jelentkezhettek az érdeklődők. A rendszeres információcsere mindenki számára előnyt tartogat. A tagság már a plakátok megjelenése előtt tájékozódhat a programról, így jegyet az elsők között vásárolhat. Időszakonként a megtartott előadásokhoz kapcsolódva művész-közönségtalálkozókat szerveznek számukra, s ezeken megismerhetik egy-egy író. színész, rendező vagy más szakember elképzeléseit, betekinthetnek a műhelytitkokba. Az intézmény vezetőinek ezzel is az a céljuk, hogy a közönség mielőbb „belakhassa”, újra megkedvelhesse Thália újjávarázsolt otthonát. Nyeremény- betétkönyvsorsolás Az Országos Takarékpénztár január 2-án Budapesten rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1964. IV. negyedévi sorsolását. Mindazok az 1984. december 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetétkönyvek. amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1984. IV. negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték: Számvégződés: Nyereményszázalék : 002 25 074 25 079 250 151 50 253 25 260 25 348 100 349 50 352 50 353 25 479 50 529 25 558 100 565 25 656 25 686 25 775 50 838 25 842 25 931 25 A nyereményösszeget betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók, takarékszövetkezet vagy postahivatal január 18-tól fizeti ki. Az intő szó ellenére is voltak olyan járművezetőik megyénkben, akik nem vették figyelembe az időjárási és útviszonyokat. Főleg ezek voltak okai az újév körüli napokban bekövetkezett baleseteknek. Heves és Tenk között az egri Kiss István például nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette kocsiját, azzal megcsúszott és az árokba borult. Köny- nyebben sérült meg. Ugyanezen a napon, december 30- án ugyanilyen okból járt hasonlóan Egér és Noszvaj között Kréti József egri lakos. Személyautójával áttért a bal oldalra, s karambolozott a vele szemben szabályosan haladó gépkocsival. Egy utas súlyos sé1985. január 1-től a Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat — a Heves és Nógrád megyei tanácsok megegyezése alapján — északi szomszédainknál működő hálózatát üzemeltetésre átadja az ottaniaknak. Amint Hegyvári Józsefné- től, a vállalat helyettes kereskedelmi igazgatójától megtudtuk : pusztán területi megosztásról van szó. Ezután a vállalat csupán szűkebb hazánk területén dolgozik. Mintegy száz üzlete a jövőben is elsődleges feladatának tekinti — lehetőleg minél magasabb színvonalon — a tömegétkeztetési igények megbízható minőségű kielégítését. Éttermeiben nemcsak óvodások, kis- és középiskolások, hanem felnőtt dolgozók is étkeznek. Az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő ifjúsági konyhájuk, a gyöngyösi 214-es Szakmunkás- képző Iskola oktatási központjában működik, ahol kétezer éhes diákszájnak adnak enni naponta. Hatvanban három egységük foglalkozik gyermekétkeztetéssel. A szűkebb területtől azt remélik, hogy a jövőben Dolgozni kellett, de megoldhatatlan feladatot nem jelentett a sziveszter éjszakai havazás Heves megyében az Otügyelet számára. Mint Baronkovics Béla híd- mérnök, egri ügyeletes tegnap telefonon elmondta, a megyeszékhely környékén nyolc, Gyöngyös térségében öt, Heves körzetében pedig hét gép dolgozott az utakon. December 31-én összeA Skála nyeremény-szu- pergála 84. akció főnyereményét a 8 756 812 sorszámú sorsjegy nyerte. így a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság által meghirdetett „Gáláns lottóráadás” akció nyereményét — egy személygépkocsit, amelyet a nyertes 10 féle típusból választhat ki — a 6812-es számvégződésű 27—52. heti nyeretlen lottórülést szenvedett, az anyagi kár eléri az 50 ezer forintot. Szilveszter délutánján halálos balesethez riasztották a helyszínelőket. A 3-as számú főúton, Kápolna közelében a mezőkövesdi Papp János elmélázott vezetés közben, s személygépkocsijával nekiütközött Szíjgyártó László szabálytalanul parkoló autójának. Az utóbbi jármű mögött tartózkodó Szíjgyártó Lászlóné a karambol miatt olyian súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. Férje súlyosan, egy utas pedig könnyebben sebesült meg. Az éjszakai órákban Hevesen Bettembuk János helyi Lakos hajtott túl gyorsan kocsijával, s elmég többet tudnak tenni megyénk vendéglátási gondjainak enyhítéséért. 1985-ben egyébként úgy tervezik, hogy ezer adaggal bővítik kínálatukat. Egerben, a városi tanáccsal közösen egy olyan konyhát kívánnak megnyitni, amely naponta több mint félszáz dolgozó étkezését tudja biztosítani. Ugyanakkor a Felső-magyar- országi Vendéglátó Vállalat látja majd el finom falatoktól a felsőtárkányi KISZ- és úttörőtábor lakóit is, s jövő szeptembertől megújult formában várja az egri Leányka úti menzájuk a főiskolásokat. Kereskedelmi-vendéglátó hálózatukat új egységgel nem bővítik, mert a jelenlegi szabályzók ezt nem teszik lehetővé. Egyéb változás is csak annyi lesz, hogy a megyeszékhelyen lévő vendéglőik közül a népszerű Vörösrák jövedelemérdekeltségű üzemelési formában folytatja tevékenységét. Abban bíznak, hogy ezzel még jobban ösztönzik majd az egység kollektíváját az igazi vendéglátós erények újabb bizonyítására. sen 2il7 tonna sót és 137 tonna salakot szórtak ki az utakra, elsősorban a fő közlekedési útvonalakra, és azokra, amelyeken autóbuszok köziekeidnek. Az intézkedések eredményeként a csapadékos időjárás ellenére aránylag tiszta és biztonságos utakon közlekedhettek tehát a gépkocsi zók. szelvények között sorsolják ki január 21-én. Az igazgatóság kéri a lottózókat, hogy ne feledjék megnézni az összegyűjtött szelvényeiket, s amelyek sorszámának utolsó négy számjegye 6812, azokat január 19-ig „Szerencse 1830 Budapest” címre küldjék be. Kérik, hogy a lottó- igazolószelvények hátoldalára is írják fel nevüket és lakcímüket. ütötte a vele azonos irányban, szabálytalanul közlekedő Vizkeleti István tenki gyalogost, aki könnyű sérülésekkel úszta meg az esetet. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. ★ A mentősök szempontjából dr. Csapó István főorvos elmondotta, szerencsés volt a szilveszter. A hívások száma nem haladta meg a szokásos hét végi riasztásokat, ezek nagy része sem a szilveszteri vidámabb hangulattal függött össze, hanem szív- és érrendszeri betegségek okoztak olyan rosszulléteket, amelyek miatt a betegeket mentővel kellett kórházba szállítani. Adóváltozások Január elsejével módosultak a társasági adózás szabályai és emelkedtek a magányszemélyek által fizetendő gépjárműadó-tételek A vállalati jövedelemszabályozás mértékrendszerének változásaival párhuzamosan a belföldi társaságok meghatározott körének — az önálló és a vállalati gazdasági munkaközösségek, az ipari szolgáltató szövetkezeti szakcsoportok és egyes polgári jogi társaságok — adóterhe növekedett. 1985- től a nyereség után fizetendő társasági adó 3-ról 6 százalékra emelkedett. Ennél nagyobb mértékben, 12 százalékra nő azoknak a kisvállalkozásoknak adója, amelyéknél az egy főre eső évi nyereség meghaladja a 200 ezer forintot. Egyúttal egyértelműbbé. áttekinthetőbbé váltak a társasági adózásra vonatkozó előírások. Január 1-től a magánszemélyek által fizetendő gépjármű adótételek is emelkedtek. A dízel-, illetve az 1500 köbcentiméter feletti hengerűrtartalmú benzines; üzemű személygépkocsik adója átlagosan 25 százaléktól, a tehergépjárművek, pótkocsik és utánfutók adója pedig átlagosan 30 százalékkal emelkedett. (MTI) Megkezdődött a gyilkos fegyenc ügyének tárgyalása Szegeden a Csongrád megyei Bíróságon szerdán megkezdődött Richter Richard fegyenc ügyének tárgyalása. Az ügyész ismertette a vádiratot, amely szerint a vádlott a szegedi fegyház és börtön bútorgyárában tavaly október 19-én három személyt megölt és hármat súlyosan megsebesített. A többszörösen büntetett előéletű Riohter RicháTd emberölés bűntettének kísérlete miatt kiszabott hétévi szabadságvesztését töltötte a Csillag börtönben. Büntetése idején a fegyház rendjét harmincegy esetben sértette meg. Az erős fizikumú, agresszív bűnözőt október 19-én is munka közbeni fegyelmezetlensége miatt akarták felelősségre vonni. Ekkor az általa korábban a bútorgyár területén elrejtett késsel megtámadta és megsebezte az útjába kerülő embereket. Frank Tibor, Nagy Ferenc és Tóth András művezetők beléhaltak sérüléseikbe. Varga József büntetés- végrehajtási főtörzsőrmester, Szabó Béla és Konkoly István művezetők életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A tárgyalás várhatóan több napig tart. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási ári. 100 egys. Ft-ban Angol font 5 700,71 6 053,33 Ausztrál dollár 4 070,47 4 322,25 Belga frank 78,37 83,21 Dán korona 438,72 485,8« Finn márka 754,53 801,21 Francia frank 512,93 544,65 Görög drachma a) 36,17 38,41 Hollandi forint 1 390,77 1 476,7» Japán yen (1000) 197,50 209,72 Jugoszláv dinár b) 20,00 21,24 Kanadai dollár 3 760,98 3 993,62 Kuvaiti dinár 16 315,24 17 324,44 Norvég korona 544,26 577,92 NSZK márka 1 570,01 1 667,13 Olasz líra (1000) 25,61 27,19 Osztrák schilling 223,58 237,4« Portugál escudo 29,36 31,18 Spanyol peseta 28,45 30,2í Svájci frank 1 902,41 2 020,0» Svéd korona 551,04 585,12 USA dollár 4 976,15 5 283,95 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as. EGY HALOTT, KÉT SŰLYOS SÉRÜLT Figyelmetlen, szabálytalankodó járművezetők Havas, de járható utak voltak Lottóráadás NÉPÚJSÁG— a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705.