Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. január 26., szombat Egy költő tartotta tükörbon Fülep Lajos centenáriumára Száz évvel ezelőtt, 1885. január 23-án született Fülep Lajos, a magyar szellemi élet, művészetfilozófiái gon­dolkodás kimagasló szemé­lyisége. Már egyetemistaként különböző lapoknak, folyó­iratoknak dolgozott. 1904-től többször jár külföldön, fő­képpen Párizsban. 1907 és 1914 között Olaszországban élt és dolgozott. 1911-ben Lukács György társszerkesz- tőjeként Szellem címmel in­dít filozófiai folyóiratot, az akkor kibontakozó szellem- történeti irányzatot képviseli. Rómából hazatérve — sú­lyosan beteg édesanyja hí­vására — idehaza éri a szarajevói esemény híre. A háború kitörése miatt már nem is tud visszatérni Olasz­országba. 1916-ban szánja rá magát a teológiára, stúdiu­mait két év alatt elvégzi. Szeme előtt — a helyzet kényszerű szorításán túl — rokonának, a székelyvajai református papnak a példá­ja és életstílusa lebegett, aki nemcsak szerette a termé­szetet, de igazi köze is volt hozzá. (Hajnalban szénáért ment vele, mesterként tudott szénásszekeret rakni, mire hazadöcögtek, a hajnalkával befutott filagórián várta őket a jó reggeli.) 1918 októberében, a polgá­ri forradalom idején nevez­ték ki Fülepet egyetemi ta­nárrá. A Tanácsköztársaság alatt az írói direktórium tag­ja, az olasz nyelv és iroda­lom professzora. 1919 nyarát Rétságon és Nógrádban töl­tötte. Mire visszaért a fővá­rosba, már nem volt egyete­mi katedrája, megfosztották professzori állásától. A két háború közt dunántúli fal­vakban református lelkész­ként dolgozik. Két évtizedes zengővárkonyi magányában is világra nyitott szellemi emberként végez jelentős irodalom- és művészetszer­vező tevékenységet. Egyik fő inspirátora a népi írói moz­galomnak, egyik alapítója az 1934-től megjelenő Válasz­nak. Elindítója — A ma­gyarság pusztulása című cik­kével — az „egyke” problé­ma vitájának, amely Illyés Pusztulás című útijegyzetei­hez vezetett. Tudományos munkássága a művészetfilozófia területén kimagasló. Az 1923-as Ma­gyar művészet című munká­jában a társadalmi és művé­szeti fejlődés kölcsönhatását vizsgálja. Rehabilitációjára csak 1946-ban került sor. ekkor hívja meg Keresztury Dezső az Eötvös Kollégium­ba tudornak, szellemi min­denesnek. 1948-tól lett aka­démiai levelező tag. Főszer­kesztője volt A magyarorszá­gi művészet története című kézikönyvnek... ★ Fülep büszke volt jász ere­detére. jászkiséri nagyszülei­re. Bár ő már Pesten szüle­tett, mégis élete végéig meg­őrizte a Jászság és népe iránti érdeklődését. Európai magyarsággal is az ország . vidékeinek, szépségeinek megismerésére ösztökélte ta­nítványait. Rendkívüli kvali­tásérzékkel hívta fel figyel­müket a természet és a mű­vészet valós értékeire. Az Eötvös Kollégiumban tanítványa voLt Fodor And- I rás. Barátaival együtt sok időt töltött a Mester közelé­ben. akinek hatalmas mű veltségét, a találkozások kró­nikáját naplójában örökí­tette meg. Költőként is célja volt Fülep jelentőségének képi érzékeltetése: ,,Ezer metszetbe fogni '/' egyetlen mondhatatlant”. Fülep ..vég­telen rétegezettségű életet élt”, tanítványai mindig el- ámultak, ha ,,egy-egy réteget kinyitott előttük”. Belőle hiányzott a ,mindent leírás monomániája”. Fodor András azonban nemcsak költőként, de a regisztráló szenvedélyé­vel naplóíróként is szinte hiánytalan teljességgel örö­kítette meg a Mester szavait, gondolatait. Az Ezer este Fü­lep Lajossal című — köze- lesen megjelenő — doku­mentumregényében tárja az olvasó elé a Szent László hermájára emlékeztető, bol­tozatos homlokú Mesterrel kapcsolatos találkozások él­ménygazdag történetét. A naplód okú ment um bó 1 közölt anyagból válogattunk (Nap­jaink 1985. januári szám) az észak-magyarországi tájha­zához kötődő részleteket. Az alábbi dióhéjnyi írásban pe­dig a költő Fodor András Fülep-képét igyekszünk fel­vázolni. ★ A fiatal költő egyik ..eskü­je” Fülep Lajosra vonatko­zik a művészetfilozófia nagy magyar géniuszára, aki nem­zedékeket tudott magához vonzani, valódi feladatokra eszméltetni. Prófétikus igaz­látással a legelsők között fi­gyelmeztetett Ady jelentősé­gére, amint az „ordas esz­mék” hazai jelentkezésének korai veszélyére is. Helyre­állította a magyar művészet valódi értékrendjét. Szemé­lyiségének titkát mindmáig kutatja a költő, esszé- és naplóíró Fodor András, aki 1947-től a Mester haláláig a legközelebb állt hozzá. A spiritus rectort, a választott szellemi apát tisztelte benne: Emberben ő a mérték. Ügy szeretjük j mint megtalált apát az árva gyermek. Van otthonunk. mert van, aki megmutassa mi elveszett a dolgokban: a lelket. Fülep számára magyarul írni nem filológiai, hanem erkölcsi problémát jelentett. Azt vallatta: „a legegyete­mesebb művészet egyúttal a legnemzetibb”, abban az ér­telemben. hogy a művészet nemzeti jellege a ..nép összes sajátos szellemi és morális energiáinak a megtestesülé­se”. A Mester nagy varázs­lata: közte és tanítványai közt eltűnt a tér, az idő és a, társadalmi különbség. Szókratészi módszerrel ész­revétlenül avatta be hallga­tóit hatalmas tudásába, bű­völte rá figyelmüket a prob­lémák lényegére. A neki ajánlott Pannónia című versben Fodor András lírai hősként erkölcsi pél­daképpé magasítja Fülepet, aki „kötelmeink hitéről be­szél”. A pannon mikrokoz­moszból éteri zene árad: „Vörös szakálla izzó méhra­jából / röppennek szét az esti csillagok..Megkapó háttérrajzzal kristályosán szép pillanatot örökít meg A hóhullásban. (Bozzay Atti­la zenét szerzett a szövegére.) Együtt csendül a szó, zene és felragyog a kép. emberkö­zelien felmagasodik a Mes­ter alakja. ★ Fülep halálának híre Ang­liában éri. Hazatérve Kettős rekviemben siratja el Meste­rét és a fiatalon elhunyt, zeneesztéta jó barátot: Co­lin Masont. A kettős rekvi­em. „az emberi szív és elme számára nyitott mű” (Domo­kos Mátyás) költője a kettős példázatból időszerű erkölcsi­szellemi szubsztanciát tud felmutatni. Valós léthelyzetét rögzítve újra kimondja a kulcsszót: Visszajöttél az anyaföldre, (hol nincs többé) apád. Fodor Andráshoz hasonló költői értékeléssel, csodála­tos. nagy távlatú sorokban ragadja meg Weöres Sándor Fü lepnek, „a borús" géniusz­nak a jelentőséget: „Elet s Halál egy bennem, véget ér, ősapatokban a végső fiatalokban. A múlandó, sírva, hogy simogassam, térdemre nyújtja vadállat­fejét.” Emlékét idézi, jelentősé­gét tudatosítja Fodor a. zen­gővárkonyi Gesztenyeerdő­ben: „Ezen az isten-szőnye­gén. / e törzsek oszlopa kö­zött / kísértem egy királyt.” A Fülep iránti kötődés — mint minden nagy barátsá­ga — transzcendentálódik a költő számára, és ezért a ha­lál után is megmarad, és ér­vényes: .....egy ifjú-aggas­t yán karját összefonva há­tul. jár föl-alá piros-ele­ven arccal, ernyedetlenül, / jár föl alá / az én időmben mindörökké.” Fülep Lajosban, amint Németh Lászlóban is, „a legendák újult elrágadtatá- sa” helyett, a „szivárvány mitológiák” helyett igazi, irányjelölő géniuszokat ta­lált: „hit józan vallásalapí­tóit f okos düh prófétáit, eszelős szenvedély helyett a szenvedély eszméletét. „Azt vallja, józan előrelátás, út­mutatás nélkül, evilági „Pjró- fécia” nélkül nem létezhet népnyi méretű jövőremény: jaj annak a népnek, amely­ből kiveszik az igazvallók hite és megvesztegethetetlen szolgálatetikája. Cs. Varga István Az ország legnevesebb néptáncegyüttesei között tartják szám gyöngyösi Vidróczkit. Ma és vasárnap délután 6 órától új mü mutatkozik be az együttes. Összeállításunkban díjnyertes korcos kát láthat a közönség. Képriportunk a tánc varázsából ad ízelítő ból a szépségből, amely a szereplők mozdulataiból sugárzik, s valragadó élményt nyújt. A felvételeket Kőhidi Imre készítette. Ezer este Fülep Lajossal Részletek Fodor András naplódokumentumából 1959. május 20. Vidéket emlegetve egy dolog lelkesíti föl Fülepet, a Bükk hegység emlékezete. En­nek szépségéről, emberszabású monumenta­litásáról, üdeségéröl, zöldjének feketébe hajló mélységéről, változatosságáról, vizei­nek kristályos tisztaságáról tőle szokott lát- tatással, szenvedéllyel tud beszélni. A Sixti- nához hasonlítja ezt a helyet, melyben ha­talmas ugyan az a Jeremiás, vagy az Úr­isten, meg az Ádám, mégis, otthon van köztük az ember. A Bükkben is érezni a nagyságot, az izmokat, de az egész mégis emberi, nem úgy, mint a Mátra, vagy a nagy marha svájci hegyek. Június 11. Eger. Első látás óta nagyon tetszik nekem Eger, a dómmal, a Széchenyi és Kossuth utcá­val, a minorita templommal, örömest jár­kálnék benne most is, de a háromnapos vizsgálat a Megyei Könyvtárba kényszerít. Július 12. Eger. Pokoliak itt a szállásviszonyok. Széchenyi könyvtári főnökömnek, Sallainak is azt mondták reggel: „Maguknak még nem mondtunk föl? ... „Jönnek a németek...” — Mi az, 1944-ben vagyunk? — kérdezte ő. Persze, mert egyetlen turistákat fogadó szálloda win a városban, emellé is böl­csen a TEFU telepét helyezték el. Egész éjjel zörögnek, zajongnak ott a te­herautók. Megjelenik Lipták Pali. össze­borulunk. Meghízott, megőszült, különben a régi. ö is azt mondja rám, nem sokat vál­toztam: — Ugyanolyan srác vagy még. Em­lékszem 1951-ben, legutóbb, Szolnokról való közös elmenetelünkkor is mikor ezt mond­tam, huszonkét éves vagyok, ő így reagált: — Srác vagy még... Lám, az utak valahol találkoznak: ebédnél egy asztalnál ülünk ismét: Sallai, Lipták és én. Csöpög az eső, mégis, olyan kedves a vá­ros. Szívem majd megszakad az évzárás, összefoglalás, fehér blúzos, tűsarkú cipős, gimnazista lányok után. Június 13. Eger. Sallai másfél órát beszél egyfolytában a záróértekezleten. Fél 12-kor még át tudok menni a Lyceumba. Igaza volt Fülepnek: a lépcsőház belső tere gyönyörű, s úgy van megcsinálva, hogy az ember nem is érzi, hogy tulajdonképpen fölfelé megy. Es akár­hol néz ki az ablakon, mindenütt szépet lát: a püspökség barokk orma, a Kossuth utca házai megkapó stílusegységként, fölemelően hatnak. A XVI11. századból való termes könyvtár is méltóságteljes, belső faragásai, a Krakker-féle ravaszul festett freskó, s maguk a régi fóliánsok, a Thuróczi Krónika lapozgatott eredeti példánya, mind-mind maradandó élmény. Sallai ismét azon el­mélkedik: mi mindent áldoztak régen a kultúráért, s miért nem áldoznak ma. Miért nem érződik egy mai művelődési házon a biztos ízlés, a nagyratörés? 1960. április 21. Egri, miskolci utamról is szó ikerül. Fü­lep elragadtatva emlékezik Ómassára, a Bükk-fennsíkra, a mélyzöld, szinte fekete hegyoldalakra, mikben volt valami gigan­tikus. Zalán Tibor: “3U r r JLeres — Egyszerű szavakkal — Hatalmas kő lakik gyomrom fölött s ha legördül onnan: meghalok Tedd hogy ujjongva lássa testem más gyönyörében még ragyog Tedd hogy rövidebb legyen az éjjel s magasabb mint a nappalok s Tedd hogy mellém állsz lehajtott fejjef s vársz amíg mindent itthagyok Oscar Wilde: Volt egyszer egy király és ez a világ összes többi kirá­lyánál gazdagabb volt. És mert ő volt a leggazdagabb, a legszebbnek is tartotta ma­gát. Azért is, mert az arany csábítja a hízelgőket és egy művész a király arcáról az aranytallérra szép képmást készített. Egyszer egy napon abban lelte kedvtelését a király, hogy kísérete nélkül indult sétaútjára. A kastélyá fel­járójánál egy koldusba üt­között, akit a hanyag test­őrség nyilván nem látott meg. A koldus megállította az ismeretlen királyt és így kéregetett: „Én szegény va­gyok, Uram és olyan éhes... Kérlek, adj nekem valami pénzt, hogy magamnak egy kevés ételt vehessek.. A király az összes zsebé­ben pénzt keresett, de csak egy aranytallér volt nála. a saját képmásával. Moso­lyogva mondta: „Bár csak a saját képmásom van nálam, azért neked adom.” A koldus a csodálkozástól tágranyílt szemmel nézte te­nyerében a pénzt. Miután alaposan megszemlélte, így szólt: „Uram, amikor azt mondtam, hogy szegény va­gyok, akkor igazat mondtam. De miért akarod nekem azt mondani, hogy ez a Te kép­másod? Te királyi ajándékot adtál nekem és én köszöne­tét mondok érte. De az ara­nyon levő képmás annyira nem hasonlít Tehozzád, amennyire én a római pá­pához hasonlítok!” Így először tudta meg éle­tében a király, hogy nem fia­tal. és nem is szép. Ebben a pillanatban oda­sietett egynéhány testőr és el akarták fogni a koldust Ekkor vette észre a koldus, hogy a királlyal beszélt. Fé­lelemtől remegve borult a király elé és így jajveszé- kelt: „Irgalom, irgalom. Ki­rályom! Ne vétesd fejemet, mert olyan buta voltam és a képmásodat a talléron nem ismertem meg! De öreg szemeim már igen nagyon meggyöngültek. De most lá­tom: a képmás itt a tallé­ron elképesztően hasonlít Rád — és Te a valóságban még sokkal szebb vagy!" „Egy szót sem többet!” ki­áltott a király. „A félelemtől ne légy ugyanúgy hazudozó, mint ezek itt! Vedd az aranytallért s én megtartom amit mondtál! Mert igaz­mondó ember vagy, és olyan­nal ajándékoztál meg en­gem, amit nem lehet megfi­zetni az egész világ aranyá­val sem: az igaz szóval!" Fordította: Zoltán Aranka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom