Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-24 / 19. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. január 24., csütörtök AZ „ELSÖMÜVES” ÉS AZ IDŐS „MEGLEPETÉS” Amatőrök - nem középiskolás fokon A közelmúltban nyílt meg Egerben, a Hazafias Népfront városi bizottságának székházában megyénk amatőr képzőművészeinek kiállítása. A Megyei Művelődési Központ kiscsoportja által rendezett tárlatra nemcsak az Amatőr Képzőművészek Társaságának tagjai „neveztek be”, de eljöttek a falvakban élő műkedvelők is. A kiállítás megnyitását nyilvános zsűrizés előzte meg. Ez annál is inkább érdekes volt, mert az alkotók így nemcsak a végeredményt tudhatták meg — /cinek választották be műveit? — hanem egyben műértő szemek tették mérlegre adottságaikat, képességeiket. A szakértő bírálat mellé tanácsokat is kaptak, amelyek további lelkesedést, esetleg új lendületet, formai változtatásokat adhatnak tevékenységüknek. Nem kevesebben, mint 45-en hozták el alkotásaikat a kiállítás előtti válogatásra. Eljöttek azok, akik valamilyen szakkörben munkálkodnak vagy otthon űzik kedvtelésüket — fiatalok és idősebbek egyaránt. Nagy Ernő, az egri tanárképző főiskola tanszékvezető tanára. festőművész és Lengyel László művészettörténész mindőjükről szakértő véleményt alkotott. Végül is tizennégy olajkép, tizenkét grafika, három akva- rell és falikép, valamint huszonnégy kerámia és kisplasztika került bemutatásra a közönség elé. A zsűri véleménye szerint megyénk amatőrjei számos figyelemre méltó művel pályáztak. Többségük jó karakterisztikus ábrázoló- készséggel, forma- és színérzékkel rendelkezik, s a hagyományos metódusok mellett megtalálhatók a friss, az egyéni stílusjegyeket hordozó alkotások is. Többnyire a figurális megoldások jellemzik a tárlatot akár a festményeket, akár a grafikákat szemléljük, Ám, találkozni merőben új formai hatásokkal is. A grafikák sorában — ezek a művek a leginkább sokrétűek — határozottan szimpatikus tanulmányrajzokra, papírmetszetekre és fotókollá- zsokra bukkanhatunk. Születtek meglepetések is. Feltűnt egy „elsőműves” fiatal tehetség, s egy idősebb, eddig „rejtett kincs”. A nyilvános zsűrizésen Bar ta József több tanulmányrajzát is beválasztották a kiállításra. — Hogyan került kapcsolatba az amatőr képzőművészeti mozgalommal? — Jómagam nem vagyok tagja az AKT-nak, a Megyei Művelődési Központ kerámia szakkörébe járok. A rajzzal immár nyolc éve, teljesen autodidakta módon foglalkozom. Már középiskolás koromban is vonzott ez a művészeti ág, s ma is szívesen csinálom a munkám mellett. — Meg tudná fogalmazni, miért? — Nemcsak leköt, hanem meg is nyugtat. Egy- egy tusrajzon, grafikán 50—60 órát is dolgozom, így havonta egy-két lappal készülök el. Még nem pályáztam kiállításra, ez az első alkalom. Egyébként továbbra is amatőr szinten szeretném folytatni ezt a tevékenységemet természetesen mindig tökéletesítve. A szak- tekintélyek véleménye, úgy érzem, sokat segített, rávilágított a hiányosságaimra, a hibáimra. — Melyik irányzatot érzi közelállónak magához? — A szürrealisztikus vonásokat szeretem. Erről árulkodik a Sea című grafika is, ami a kiállításon látható. Sok-sok „közelfény- képet” szeretnék rajzolni, belelopva egy-két meghökkentő dolgot. Szász Endre művészetét szeretem a legjobban. A kiállítás egyik meglepetése a 74 esztendős Járdán József kápolnai plébános több akvarellje. Mint elárulta, otthon mintegy 150—200 festménye van. A kiállításon a Kis tanya, a Kubikos és a‘ Portré című munkáit láthatja a közönség. Járdán József: Kubikos Barta József: Sea (Kőhidi Imre reprodukciói) lljjady Krisztina kisplasztikája — Már gyermekkoromban festegettem, komolyabban 1940-től. Az akvarell mellett az olajfestményt szeretem, a falusi élet, a falu embere érdekel a legjobban. De sokszor megihlet maga a táj is, a vidék szelídsége, bensőséges hangulata. Emellett ráérős időmben csendéleteket formálok, pillanatnyilag pedig freskózom. — Szerepelt már kiállításon? — Hogyne, több alkalommal. önálló kiállításom is volt Nyíregyházán, Nagybányán. De a legfontosabb: nálam a festés belső kényszer, amit nem lehet elmondani szavakkal, elmondják a képeim. — Voltak-e mesterei? — Rudnay sokat korrigált és ugyanannyit köszönhetek Kontuly Bélának. Mindkettőjükkel jó barátság fűzött össze. Az amatőr képzőművészeti kiállításon műfaji sokrétűségében is színes kép tárul a látogató elé. Figyelemre méltóak Herczegné Paparó Ibolya grafikái és Kemenesi Imre fotókollázsai. Bereczné Huszár Éva Nagy- kökényesi faluvég című festménye sajátos hangulatot kelt, Rácz István Az orvos című rajza tehetséget sugall. Határozott formaérzékről tanúskodnak a 16 éves Ujjady Krisztina — az egri Gárdonyi Géza Gimnázium tanulója — kisplasztikái, s igen szépek Lukács Lajosné olajpasz- telljei. Az egri 9. számú Általános Iskola tanára egyébként a tanórákon bemutató anyagként szereplő munkáit hozta el a kiállításra.) A grafikák, kerámiák és festmények sorát dr. Tasiné Tóth Etelka textilképei színesítik. Mikes Márta Kiss Dénes: Akkor én jiova nézzek? iii/i. — Ne nézz a szemembe! Danai azért is a szemébe nézett az ismeretlennek. Nyugodtan, rezzenéstelen, noha félelemmel vegyes indulat tolult agyáig. De hirtelen húsz évvel ezelőltti emlék világosodott meg benne. Kisvárosiban állt egy üzletben. B. barátjára várt. aki elvegyült a tolongásban. A kijárat másik oldalán hasonló korú fiú ácsorgóit. Váratlanul kezditek farkasszemet nézni. Látta az arcán. ő sem hátrál. Nem tudja, mennyi ideig tartott a jelenet, de a szemben álló, húsz év körüli fiú szeméből is megindultak a könnyek az erőfeszítéstől, akárcsak az övéből. De a tekintetek továbbra is egymásba akasztódnak. Aztán, mintha csak valaki vezényelt volna. a ki- és bejövök között egymáshoz léptek, és bemutatkoztak. Mosolyogva néztek egymásra, miközben még • • Kiss Dénes elbeszélése a Köz: ponti Sajtószolgálat 1984. évi pályázatán I. díjat nyert novella kategóriában. mindig folyt a könnyűik. B végre jött, és nem értette a dolgot... A vert arcú szavai durván visszarántották a jelenbe. — Nem hallottad? ?... Ne nézz a szemembe!... Akkor én hova nézzek? — Nézzen körül —mondta nyugalmat erőltetve Danai, és továbbra is a másik szemébe nézett. A füstös, félhomályos kis eszpresszóban néhányan hangoskodtak. Éppen ide kellett megbeszélnem a találkozást! — gondolta dühösen, de a tekintetéit nem vette le a vert arcú szeméről. — Már mondtam. hölgyet várok. van hely másutt is! Maga meg kérdés nélkül ide ült az én asztalomhoz. — Hölgyet? ... Talán nőt, hapsikám! — A másik, akinek az arcát mintha összeverték volna, előre könyökölt. és kihívóan nézett Danáira, Igen. erősebb nálam, gondolta. Igyekezett halkan, ám határozottan beszélni. — Egy lányt, a menyaszszonyomat... Nőt, ha így jobban tetszik. De mi aligha találkoztunk, igy hát nem tegeződhetünk.!... — mondta, és újra megállapi tóttá, hogy olyan a férfi arca, mintha horpadásokat, ütöttek volna rá. — Na, elég a dumából! Ha nem értesz a szóból, eltakarítalak innét! — Khm... — már a legszívesebben felállt volna, s ment volna ki az utcára, igen. menekült volna. Azonban különös dac kezdett ágaskodni benne. és így szólt az ősz halántékú, vert arcúhoz. — Maga söprű, vagy takarító? — És nem is húzódott hátra, közelről fürkészte a másik szemét. Olyasmiit érzett, mint az első két-három ejtőernyős ugrás előtt. Alig imént le a torkán a levegő. Félelem és gyönyörűség egyszerre hullámzott át rajta. Amikor aztán már kidobta magát a gépből, hirtelen mintha el- fújták volna belőle a félelmet. Csak a szép elszántság maradt. — Te gúnyolódsz velem!... — Meg magammal is — folytatta nyugodtan Danai. Már „kiugrott”, hűvösség töltötte el. — Ha maga takarító ember, akkor én vagyok a szemét... Nem? A vert arcú min’„ha meg hökkent volna, lassan dolgozta föl Danai szavait, de közben elöntötte arca horpadásait az indulat, és foltokban vonult föl a csontosabb kiemelkedésekre. — Ügy kiváglak innen!... Danai gyorsan közbeszólt : — Mint a rongyot !... — Amikor a másik kezdett fölemelkedni ho^v üssön, vagy megragadja, nem lehetett tudni, melyiket akarja. Danai nyugodtan hozzátette: — Elhiszem, hogy kivág ... Komoly esélye van rá. hiszen sokkal erősebb nálam. (Folytatjuk) TÁNCOSOK A SZÍNPADON A Kirov Balett Egerben Az egri Gárdonyi Géza Színházban vendégszerepei ma este 7 órától a világhírű leningrádi Kvrov Balett. Az együttes mintegy 200 éves múlttal rendelkezik, a táncművészet világában fogalom a neve. Az akadémikus balett elsőszámú fellegvára ez a csoport, századunk folyamán a balett legnagyobb művészei előbb Pé- tervárról. majd Leningrád- ból rajzoltak kii. Emellett azonban a koreográfiái megújulás is több ízben indult ki innét, megtermékenyítve még Nyugat-Európa és az Egyesült Államok balettművészetét is. A századfordulón vendégszerepelt először a társulat kisebb csoportja hazánkban. A teljes együttest a szerencsések 1958-ban, illetve 1983- ban láthatták. Nagy élményt nyújtottak a művészek a nagyközönségnek és a szakembereknek egyaránt. Egerben most olyan koncertestet mutatnak be, amelyen a legnagyobb nevű idősebb és fiatalabb szólisták bizonyíthatják sokoldalú tehetségüket, felkészültségüket. Ez alkalom arra is, hogy a repertoárjuk változatos stílusrétegeiből is ízelítőt adjanak. Az újító szellemű, mai szovjet koreográfusokon kívül — mint Dimitrij Brjancev, Borisz Eifman —. olyan külföldi hírességek müveivel is találkozhatunk, mint Maurice Bejárt és Roland Petit. A világhírű balettigazgató: Oleg Vinogradov sokszínűségét, nyitottságát dicséri ez az összeállítás. A zenei alapanyag is változatos: Elton John muzsikájától a népzenén át Prokofjevig terjed a sor. A művészek bizonyára maradandó élménnyel ajándékozzák meg közönségüket. Író és közélet Szegeden Tömörkény, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Debrecenben Ady Endre, Tóth Árpád művelte nagy kedvvel a századfordulón, a század első évtizedeiben a publicisztikát. Egy kis mai kézikönyv így határozza meg népszerű formában a publicisztika fogalmát: „az irodalomnak az az ága, amely a politikai és társadalmi élet kérdéseit az időszaki sajtóban tárgyalja”. A publicista pedig — ugyané kézikönyv szerint — a közíró, a hírlapíró, aki a publicisztikát írja. Ady Endre alig huszonkét évesen írta meg első igazi publicisztikáját a Debrecze- ni Főiskolai Lapokban, amelyben rögtön a közepébe vágott: föloszlatták a budapesti Egyetemi Kört, mert politizált. Rögtön a közepébe vágott, már a kilencedik, újságban megjelent írásában politizált, művelte azt, amit ma közéletiségnek hívunk. Közéletiségnek, elkötelezettségnek. Debreceni joghallgató, verseket ír, hibátlan, ómódi költeményeket, s eközben lobban fel egész életén át tartó szerelme az újságírás iránt. Mégpedig úgy, ahogyan az imént láttuk: politikusán, közéletin. elkötelezetten. „ ... hallatlan publicisztikai gondolkodó tehetség" — írja róla nagy irodalomtörténetünk. Ez a legnagyobbaknak kijáró elismerés, ám az utókor nemcsak Ady Endre, hanem például Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmondi Tanácsköztársaság- ideji cikkeit is ugyancsak nagyra becsüli. Sőt még az azután írottakat is. Igen, példálózunk. Példálózunk Adyval, Juhász Gyulával, Tóth Árpáddal, a régiekkel, az irodalomtörténet nagyjaival, mert ők mindmind arra példák: az irodalom és a közélet elválaszthatatlan. Az irodalom és a közélet, vagyis az irodalom és a politika, régi értelmében véve a politika szót. Példálózunk velük, mert eszményképünk az író, az irodalom közéletiség-vállalá- sa. Az MSZMP művészetpolitikájának időszerű feladatairól szóló dokumentum, amelyet az MSZMP KB mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközösség alkotott, s amelyet a Társadalmi Szemle 10. számában teittek közzé, azt írja: „Kedvezőtlenül befolyásolja a fiatal művészek pályakezdését, hogy az elmúlt években a művészeti főiskolai képzésben is érezhetően csökkent a szakmai-mesterségbeli felkészültség és tudás, az elkötelezett társadalmi-közéleti szerep- vállalás becsülete." Még előbb: „Szaporodnak a művészi befelé fordulás, a társadalmi kérdések iránti közömbösség példái is. Az alkotók egy része kívülállóként tartózkodik mindenféle társadalmi elkötelezettségtől. . Ady Endre meg a többiek közéleti szerepet vállaltak dokumentumok nélkül. S most hibáztassuk a maiakat? Nagyon kemény kérdés, aligha válaszolható meg röviden: miként is alakul ma úgy, ahogyan alakul az író és a közéleti szerepvállalás viszonya. A Művelődéspolitikai Munkaközösség is azt konstatálja: csökkent az elkötelezett társadalmi-közéleti szerepvállalás becsülete; nő a társadalmi kérdések iránti közömbösség. Az író és a közélet viszonya, amely nemcsak sajátosan magyar, nemcsak a magyar irodalomban élő kapcsolat, ma egyre inkább elgondolkodtató. Kevesen vannak, akik egyként írók és közírók. Kevés a Bertha Bulcsu, aki jelenségeket ír meg az Élet és Irodalomban. amelyek azonban mindig a teljes egészre utalnak. S kevés a Mezei András, aki az Ilyen gazdagok vagyunk? emlékezetes kérdését tette föl néhány esztendeje. Nemcsak Ady Endrére, nemcsak Illyés Gyulára, Veres Péterre, Sarkadi Imrére hivatkozhatunk, a régiekre, a régebbiekre, az irodalomtörténetbe áttűntékire, a maiab- bakra, az előbbiekre is: Bertha Bulcsúra, Mezei Andrásra. Ám ritka kivételek ők; alig-alig vállalkozik író arra, hogy közíró is legyen. A publicisztikát egyre inkább csak az újságírók művelik, holott a klasszikus időkben a publicisztika az irodalom ága volt. Talán a korszak bonyolultsága nem kedvez az író és a közélet természetes viszonyának? Talán az nem ösztönzi őket arra, hogy megírják tűnődéseiket? A Művelődéspolitikai Munkaközösség állásfoglalása — idéztük — azt írja: „Az alkotók egy része kívülállóként tartózkodik mindenféle társadalmi elkötelezettségtől.. A művelődéspolitika tehát — benne rejlik a mondatban — igényli az elkötelezettséget, s nemcsak a szépirodalomban. Az elkötelezettséget, a közéleti munkát. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen a szépírói és a közírói munka harmóniája. Gy. L.
