Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-23 / 18. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 23., szerda S. Törzsgárda Alig olvasunk, vagy hallunk valamit az írott és elektronikus sajtóban az utóbbi években a törzs- gárdáról. Ha mégis szóba kerül, akkor is csak futólag említik, többnyire valamilyen konkrét ügy kapcsán, aztán már másról beszélnek. Nagy változás ez ahhoz képest, hogy úgy öt-hat éve még milyen sokat foglalkoztak velük az újságok. Mindez már sejtetni engedi, hogy valami módosult a törzsgárdatagság megítélésében. De, hogy mai változhatott, arról nem könnyű a munkahelyeken eligazodni. Ha ugyanis felvetődik ez a téma — márpedig a vállalatoknál gyakran felvetődik —, általában két ellentétes vélemény csap össze. Az egyik szerint a mai kor leértékeli a törzsgárdát, a másik szerint viszont felértékeli. Mindkét álláspont hívei a termékszerkezet korszerűsítésére hivatkoznak. A „leértékelők” szerint ha új termékek gyártására kell áttérni a cégnél, nagyobb ázsiója van a konvertálható szaktudásnak, általában előnyösebb helyzetbe kerülnek a gyorsabb alkalmazkodó képességű fiatalok, mint a megszokotthoz jobban ragaszkodó régiek. A „felértékelők” viszont azzal érvelnek, hogy a termékszerkezet- korszerűsítés is csak akkor lehet sikeres, ha tudják, hogy mit, mivel kell felváltani egyáltalán, márpedig ezt mégiscsak jobban tudják a régebbiek, mint a pályakezdők. Ne öregítsük, „tegyük le” hát a derékhadat, mert a többségük 30—50 év közötti, ereje teljében lévő férfi és nő... Vannak persze más érvek is. A törzsökös dolgozók, különösen a „leértékelő” hajlamúak, csendes mélabúval szokták panaszolni, hogy régi embernek lenni alig jár előnnyel. Igaz ugyan, hogy „rátesznek” valamit a nyereségrészesedés összegére, attól függően, hogy bronz, ezüst vagy arany fokozatnál tart az illető. Az is tény, hogy általában jubileumi jutalmat kap 30—40 évi szolgálat után. De hát évenként csak egyszer osztanak nyereségrészesedést .(s azt sem mindenütt), a jubileumi jutalom elnyeréséhez pedig majdnem egy élet, vagy egy egész élet munkájára van szükség. Ha ezektől eltekintünk, ha a szürke hétköznapok végtelenjét nézzük, mit sem számítanak az évek. Legyen szó fizetésemelésről, előléptetésről vagy másról, a pillanatnyi teljesítmény dönt, az, hogy a dolgozó akkor mennyire hasznavehető. „Ez is azt bizonyítja, hogy leértékelődött a törzsgárda” — teszik hozzá kesernyésen. A felületes benyomások azt mutatják, mintha ennek a tábornak volna igaza. Az egyik nagyvállalatnál például, ahol merőben új berendezés gyártására akartak áttérni, s ennek előkészítésére teljesen új üzemet szerveztek egy régebbi helyén, az új üzemvezető nagy munkaerő-toborzásba kezdett a saját cégénél. A vállalat vezetőinek jóváhagyásával szél- tében-hosszában elhíresztelte, kiket látna szívesen. Pályázati feltétele volt például a magas fokú szakmai képzettség, a tanulékonyság, illetve szakmai megújulási készség, sőt, még a jó közösségi szellem is. (Az utóbbit azzal indokolta, hogy hamar össze kell kovácsolni az összeverbuvált kollektívát, nincs idejük éveket várni.) Ami pedig a törzsgárdatag- ságot illeti, az üzemvezető — aki egyébként már elhagyta az ötvenet, s kerek harminc esztendeje dolgozott a cégnél — sokak megdöbbenésére kijelentette: a törzsgárdatagság nem jelenthet előnyt a felvételnél, öt nem az évek száma érdekli, hanem az, hogy ki .milyen, illetve mit tud... Több mint érdekes, hogy a felvettek bő kétharmada mégis törzsgárdatag volt, vagyis olyan személy. aki már 10—15 esztendőt, vagy még többet „húzott le” a vállalatnál. Viszont — többek felháborodására — nem kerülhetett be az új közösségbe néhány olyan személy, aki 30—35 éve dolgozott már a gyárnál, aki arra gondolt, hogy a nyugdíj előtti években feltornássza majd a fizetését. Az üzemvezető — állva a viharokat — arra hivatkozott, hogy fejlődésképtelenek, azt mondogatják, hogy negyvenéves kora után már nem fog jól az ember feje. „Mihez kezdenék velük?” — kérdezte az üzemvezető. — „Százmilliókba került ez az új üzem, néhány év alatt vissza kell fizetni a banknak ezt a sok pénzt, nem babra megy itt a játék.” Szándékosan időztünk el ilyen hosszasan ennél a vállalatnál, hiszen ez a példa — amelyhez hasonlót sokat említhetnénk még — azt igazolja, hogy nem is olyan egyszerű válaszolni a „leértékeli” vagy pedig „felértékeli” dilemmára. Ha a törzsgárdatagok egészét, vagy tömegét nézzük (az összes dolgozók 40—50 százaléka országos átlagban!), kétségtelenül azoknak van igazuk, akik a felértékelődés mellett voksolnak. Való igaz ugyanis, hogy nem lehet az utcáról felvett emberekre alapozni az ilyen új üzemek és műhelyek létét. A termékszerkezet-korszerűsítésnél, az új gyártmány bevezetésénél is azokra a fejlődőképes dolgozókra kell számítani mindenekelőtt, akik már ismerik a céget, a belső viszonyokat, akik valóban tudják, hogy mit, mivel kell felváltani egyáltalán, és persze miért? Ha más gyárakba látogatnánk, azokban is azt tapasztalnánk, hogy a megújhodásra képes régebbiek viselik a változások fő terhét. Ezért nem szabad „letenni” a törzsgárdát, mert nélkülözhetetlenül fontos szerepet tölt be most is. Kétségtelen viszont, hogy senki sem büszkélkedhet az évei számával, ha nincs mögötte korszerű szemlélet és teljesítmény. Az „időbirto- kosság” valóban nem jelenthet előnyt. A jelenkor valóban leértékelte azokat a törzsgárdatagokat, akik jóllehet nem is betegek vagy csökkent munkaképességűek (mert ha azok, egészen más az elbírálás!), mégis- lazítani kezdenek negyvenéves korúik után, s úgy gondolják, majd csak „kihúzzák” azt a másfél-két évtizedet, ami a nyugdíjig még hátravan. Nyilván, értük is lehet tenni egyet és mást, olyan adminisztratív jellegű beosztásba lehet helyezni őket például, ahol jól kamatozik a nagy helyismeret. Vagyis hasznos dolgozói lőhetnek a vállalatnak ezután is. De ha azt tapasztalják, hogy kevesebbet keresnek, mini; azok a 30—50 évesek, sőt idősebbek, akik az új üzem új körülményei között is feltalálják magákat — ne legyen sértődés. Így igazságos, hiszen a vállalat is többet kap a korszerűbb termékért, s különben is, külföldön sem lehet csak úgy „lazítva és leeresztve” átve- getálni azt a bizonyos másfél-két évtizedet. Helyt kell állni a nyugdíjig. M. L. Gyenes Sándor elnök (Fotó: Szántó György) A VI. ötéves tervidőszak nem éppen kellemesen kezdődött az egri Fém- és Elektromechanikai Szövetkezetben. Az történt ugyanis, hogy eredménytelenségeik miatt szanálni kellett a szövetkezetét. Nemcsak elnökváltás történt ezek után, hanem szinte az egész vezetőség kicserélődött. Az „új emberek” okulva az elődök hibáiból, egy nagyobb termékszerkezet-váltással próbáltak gyors eredményt elérni. Azt is el kell mondani ugyanis, hogy gyors eredményekre volt szükség, hiszen a jól felkészült szakemberek egész sora hagyta el a „süllyedni látszó hajót.” Aztán minden különösebb csinadratta nélkül kilábaltak a hullámvölgyből. Hogyan? Erről beszélgettünk Gyenes Sándorral, a szövetkezet elnökével. — Piackutatásaink eredménnyel végződtek — mondta az elnök —, s ez vezetett a termékszerkezet-váltáshoz. Addig ugyanis sok mindent gyártottunk, veszteséggel, villogó automaták gyártását. Ez mindkét fél megelégedésére megy a mai napig is. Külön öröm számunkra, hogy semmiféle minőségi probléma még nem volt. Ezen kívül, kisebb alkatrészek előállításával mi is részit veszünk a MECMAN-prog- ramban. Kapcsolataink 1984- ben tovább bővültek különböző forgácsolt és présalkatrészeket készítünk finomsze- relvénygyári partnerünknek. Gazdasági életünknek bizonyos fordított példáját adja ez az üzlet. A nagy hal ugyanis ebben az esetben nem ette meg a kis halat, hanem inkább juttat neki is némi táplálékot. Persze nem önzetlenségből, hanem inkább azért, hogy ő holnap is jóllakhasson. — önmagában azonban mindez kevésnek bizonyult volna arra, hogy 1981-től új fejezetet írhassanak a Fernes Elektromechanikai Szövetkezetben. .. — Döntően közrejátszott, hogy alkalmazkodtunk a sokat emlegetett, de tényként felsorakoztatott gazdasági szabályozókhoz, amik közismerten nem könnyítették senkinek sem a helyzetét. Így alakítottuk át az alumínium- öntödénk olajfűtését villamos fűtésűvé, ami évente 1,2 millió forintos megtakarítást eredményezett. Egyszerűen meg kellett találni azt az utat, ami a gazdaságos termelést jelentette. Elértük, hogy szállítási kötelezettségeinknek nem az utolsó hónapban igyekszünk eleget tenni, hanem termékkibocsátásunk folyamatossá, ütemessé vált! Valamint ide tartozik az is, hogy akik maradtak, egy emberként dolgoztak azon, hogy hamar elfelejtsék a rólunk kialakított kedvezőtlen képet. Így történt ez Egerben, s a pé- tervásári üzemünkben is. Ma már stabilizálódott a létszám, optimistábbak az emberek. — Mit várhatnak a jövőtől? — Munkahelyi tanácskozást tartottunk Pétervásárán, s Egerben is. Mindenkit tájékoztattunk arról, hogy a jövő az eddigieknél is nagyobb nehézségeket rejteget. Vannak még tartalékok, elsősorban Pétervásárán. Ezeket kell kiaknázni, ami elsősorban profilbővítéseket jelent. Ezekről tárgyalunk jelenleg is az újabb partnerekkel. Ami biztatást adhat. hogy dolgozóink megértették a gondokat, s ezeken a bizonyos tanácskozásokon is annak adtak hangot, hogy továbbra is vállaljuk, együtt, közösen azt a munkát, ami meggyőződésünk, hogy további eredményekre vezet. .. Kis Szabó Ervin A villogó automatákat csomagolják az egri Sas úti üzemben vagy minimális nyereséggel. Így abbahagytuk a kiforratlan állapotban levő, s veszteséget hozó csomagológépek előállítását, csakúgy, mint a műanyag fröccsöntést, vagy a fém irattárolószekrények összeszerelését. Gyakorlatilag az 1981-es évet zártuk először nyereséggel. — Tulajdonképpen mit jelentett az a bizonyos termékszerkezet-váltás, ami a hullámvölgyből való kilábalás első állomásának is számít? — Megkezdtük az elektromos vezérlőszekrények gyártását, s a biztonságosan üzemelő csomagológépeket is a profiljaink közé soroltuk. Ezek a nagyobb dolgok. Tudtuk azt, hogy a legalkalmasabbak a tömegcikkek gyártására vagyunk. Hogy csak néhányat említsek a több tucat közül, nálunk készülnek az ajtókilincsek, a fotellábak, de ugyanígy jó üzletnek bizonyult a Kőbányai Szerszámipari Szövetkezettől átvett termék, a csavarhúzó. Ebből például 1984-ben több százezret küldtünk el megrendelőinknek. — Írtunk már finomszerel- vénygyári kapcsolataikról. Hol tart ma ez az önök számára sokat jelentő üzlet? '— A bervaiak megrendelésére 1981-ben kezdtük a OPTIMISTÁBB HANGULATBAN Kilábaltak a hullámvölgyből A MEGYEI NEB munkája öt év tükrében Körültekintően választottak témákat Lapozgatva a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elmúlt ötévi munkájáról készült beszámolót — amelyet nemrégiben a megyei tanács is megtárgyalt — átfogó képet kapunk szűkebb hazánk politikai, gazdasági, társadalmi életéről, az eredményekről, a gondokról és a változásokról. A beszámoló néhány oldalas csupán. Egy-egy témakört röviden jelöl, ám a fogalmazás sommás. Ebből arra is következtetni lehet, hogy a vélemények mögött tapasztalati tényeken alapuló vizsgálatok vannak, amelyek több száz népi ellenőr tevékenységét. szakértelmét dicsérik. Az ellenőrzési feladatokat — amelyek kiegészültök a KNEB által előírt köz- . ponti .témavizsgálatokkal —, nagy körültekintéssel választották meg, ezek kapcsolódtak a megye legfontosabb tennivalóihoz, érintették a dolgozók élet- és munkakörülményeit, a szolgáltatások területét. Vizsgálták például — s itt tapasztalták a legfeszítőbb gondokat — a lakásépítést, foglalkoztak a kórházi ellátással, a közművelődéssel, az áruellátással, hogy csak néhány , témát említsünk. Nagyító alá került a hulladékhasznosítás kormány- programjának megyei végrehajtása, amely Hevesben jó ütemben halad, bár a lehetőségek még nincsenek teljes körben kihasználva. Az -energiagazdálkodással — központi elképzelések alapján — folyamatosan foglalkoznak csak úgy, mint legnagyobb nemzeti kincsünkkel, a termőföld védelmével. Az alapvető cél az volt. hogy a vizsgálatok elősegítsék a megye gazdaságának fejlődését, a tervfeladatok megvalósítását, a tapasztalatokkal pedig hozzájáruljanak a helyi párt- és tanácsi vezetés döntéselőkészítő munkájához. Az ellenőrzések alátámasztották, hogy megyénk gazdasága a nehezebbé váló külső és belső gazdálkodási körülmények ellenére viszonylag kiegyensúlyozottan fejlődött. Elkezdődött a gazdaság szervezeti struktúrájának módosulása, az • új ' szocialista vállalkozási formák kialakulása. Erre az időszakra tehető a közigazgatás átszervezése, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére való felkészülés. E változások összhangban vannak pártunk politikájával. ám a végrehajtásban tapasztalható torzulások helyi feszültségeket hordoztak. A népi ellenőrzések, illetve a közérdekű bejelentések hívták fel a figyelmet például arra, hogy nem javult a társadalmi tulajdon védelme, s tapasztalhatók tisztességtelen haszonszerzési törekvések és árfelhajtó tendenciák is. Az okok elsősorban a lazaságra, a szabályozás, a belső ellenöitös hiányosságaira, . helyenként a vezetők gyengeségeire vezethetők vissza. Ezért került sor több esetben fegyelmi, kártérítési, szabálysértési eljárásra, sőt büntető feljelentésre is. Ez utóbbit nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, jelentős értékű sikkasztás és csalás bűntettének elkövetése miatt kellett alkalmaznia a népi ellenőrzésnek. Néhány esetben azonban elmaradt a szervezetek és személyek felelősségre vonása, amely például a nyugdíjazásra, a munkahelyről való kilépésre vagy a személyi összefonódásra vezethető vissza. Nem véletlenül szerepel tehát a beszámoló javaslati részében, hogy következetesebben kell kezdeményezni a felelősség meg- állaipitását. Az állampolgárokat közvetlenül érinti a kérdés: miként foglalkozik a népi ellenőrzés a közérdekű bejelentésekkel. Nos, 1980—84 között több mint 1100 panasz érkezett — ezek 70 százaléka tekinthető részben, illetve egészében megalapozottnak — ami növekvő tendenciát mutat. Több a politizáló hangvételű levél, és sajnos, a névtelen bejelentés is, amely más okok mellett közéletünk demokratizmusának fogyatékosságára hívja fel a figyelmet. A vizsgálatokat segítő szándékkal végzik, azzal a határozott törekvéssel, hogy az ügyeket előre vigyék. Ezt igazolja a fogadtatás is. hiszen a népi ellenőrzés által tett javaslatokat a legtöbb helyen hasznosították, a jogos bírálatokat elfogadták. Tény az is, hogy egyre kevesebb vállalatnál hivatkoztak a gazdasági szabályozókra, a háttéripar gyengeségeire, az együttműködés gondjaira, vagyis a külső körülményekre. A vizsgálatok kedvező fogadtatásának oka az is, hogy javult az ellenőrzési munka területi koordinációja, kevesebb a párhuzamos, ismétlődő vizsgálat, az ellenőrzés gyakorisága pedig nem haladja meg a szükséges mértéket. (F. E.j
