Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

6. MINDENNAPI NYELVÜNK Saláta és spenót...? Nemcsak munkássága révén közismert dr. Lő kos István, aki negyedszázada az egri Ho Si IVtinh Tanár­képző Főiskolán tanít. Sokan köszöntik jártában-kel- tében barátként, s gyakran megállítják, hogy szót vált­sanak vele, mert olyan ember, akit érdekel mások gondja-baja, rohanós világunkban sem sajnálja az időt a beszélgetéstől. Amikor arra kérem, hogy mutatkoz­zék be olvasóinknak, mégis nehezen áll kötélnek, sze­rénytelenségnek érzi, hogy csak ő legyen a középpont­ban, jobban szereti a párbeszédet, mint az egyoldalú vallomást. Aztán mégis, ahogy hozzákezd, ahogy feltárulnak emlékei, úgy tűnik el a kezdeti elfogódottság, s meg­ismerkedhetünk egy olyan tudós pályájával, aki vidé­ki kutatóként is országos, sőt nemzetközi tekintélyre tett szert. NÉPÚJSÁG, 1985. január 19., szombat Hidak jegyében Arcképvázlat Lőkös Istvánról (Fotó: Kőhidi Imre) Nem véletlenül kéirdője- leztük meg a címbeli két szóalakot. Mindkét főzelék- növény neve mindennapi nyelvhasználatunkban is gyakran szerephez jut, s el­sősorban bizalmas beszéd­helyzetekben és tréfás han­gulati értékekben vesszük ajkunkra és toliunkra. Az is feltűnt egyik olva­sónknak, hogy a saláta és a spenót szavak eredeti je­lentésük és hasznaláti érté­kük mellett igen gyakran átvitt értelmű jelentésválto­zatokat neveznek meg fo­lyóirataink és újságaink lap­jain is, s az olvasók leg­többje a szövegösszefüggé­sek segítségével sem képes értelmezni jelentésüket és használati értéküket. De lássuk a kérdéses pél­dákat! Többször olvashat­tuk folyóirataink hasáb­jain ezeket a szövegrészle­teket: „A Spenót néven is­mert sok kötetes magyar iro­dalomtörténetben tíz sor ol­vasható Földes Imiiéről” (Élet és Irodalom, 1984. máj. 4.). — „Ez a tanulmány az ő sugallatára készült a nagy irodalmi spenótba” (És, 1984. nov. 23.). A spenót szó átvitt értelmű szerepéhez szolgáltatnak eligazító ada­tokat ezek a szövegössze­függések: „Fekete Istváni ne­vét az Akadémiai Kiadó A magyar irodalom története 1919-től napjainkig című 1100 oldalas spenótzöld kö­tete még csak megsem em­líti” (Népszava, 1984. jún. 23.). Az ironikus felhangok­kal és jelentésámyalatokkal megterhelt megnevezés ér­telmezéséhez ad jó szempon­tot ez a szövegrészlet: „Jó sok éven át készült az a bi­zonyos 1945 utáni irodalom- történeti kézikönyv, amely­hez neospenótnak vagy sa­látának becéznek a bennfen­tesek” (És, 1984. júl. 6.). A pesti polgárok ismerik és használják a spenótház szóösszetételt is. Élénk és so­kak szerint nem ízléses vad­zöld színe miatt kapta az a ház gúnynevét, s a pestiek féltették tőle a Roosevelt tér színekben nyugodt harmó­niáját. A szóhasználatban bizo­nyos folyamatosságot is ta­pasztalhatunk. Ezt példázza mind a spenót, mind a sa­láta szavunk élettönténéte. Éppen feltűnő zöld színűk miatt jutottak sajátos je­lentésváltozatukhoz és hasz­nálati értékükhöz. A fináncok, a pénzügy­őrök spenótszínű egyenru­hájuk révén kapták a spe­nótbakter csúfondározó ne­vüket. Hevesben és Egerben is hasznáták a spenótvadász megnevezést. Jegyzetfüze­tembe se került véletlenül a spenótangyal, illetőleg a zöldangyal összetétel. Zöld, illetőleg spenótszínű ruhá­juk miatt csúfolták így a „megyei huszárokat”. A ter­mészetes névadás eredmé­nye ez a népnyelvi megne­vezés is: ződlapi. A palóc nyelvterületen is így neve­zik meg a parajt, a spenó­tot. Hogy mindkét szóalak, a spenót és a saláta rosszalló és gunyoroskodó minősítést közvetít ezek a nyelvi ala­kulatok is bizonyítják: A lapjaira széthullott elron- gyolódott könyvet a saláta megnevezéssel emlegetjük. S ha ez a, szó szólásainkban is kulcsszerepet vállal, akkor is gúnyos használati értéke erősödik fel. Nem is oly ré­gen, még általános használa­ti forma volt az a nyelvi alakulat, amellyel erre a kérdésre szoktak válaszolni: Hogy vagy? Az ironikus vá­lasz: Frissen, mint az ön­tött saláta. Jelentése: Nem valami jól, lehetnék jobban is. A nyelvi humor is „hiány­cikk” napjainkban. Hogy van már erre is igényünk, arról ez a közleményünk is bizonykodik. H ogyan váltam iroda­lomtörténésszé ? — Könyvszerető őseim, ro­konaim mindkét — anyai és apai — ágon akadtak. így hát kimutathatók a gyöke­rek, bár inkább csak átté­telesen. Anyai nagyapám jut előbb eszembe, aki Révfülö­pön „kétlaki” módon élt: szőlőművelő és cipész volt egyszerre. Hosszú téli esté­ken a szőlőhegyi házában az inasok serkentésére és hoz­zátartozói szórakoztatására Jókai-műveket olvasott föl. Élénken élnek ezek az idők emlékezetemben. Még min­dig őrzöm apám egyik kö­tetét: 1919-ben megvásárol­ta Babits Dante-fordításának első kiadását. Egyébként gépkezelő volt a foglalkozá­sa, hat elemit végzett, de széles látókörrel rendelke­zett. Egy feljegyzése is rám maradt könyvtáráról: szere­pel rajta még Faludi Ferenc Téli éjszakák című művé­nek kiadása is, amelyet Gyu­lai Pál rendezett sajtó alá. — Bár Egerben születtem, gyerekkoromban kiköltöz­tünk Felnémetre: ott esz­mélkedtem. Maradandó em­lékek sora fűz oda. Az ura­dalmi magtár mellett állt a házunk, egy fenyvestől nem Végy egy titokzatos ban­dát, — de nagyon titokza­tos legyen ám! — helyezd őket New Yorkba, tedd hoz­zá ellenfelét, a nemzetbiz­tonsági tanácsot, s keverj közéjük egy semmiről sem sejtő, jókedvű chicagói épí­tész. Fűszerezd meg két messze. Az erdő déli oldalá­tól végig lehetett látni az egri utat, amelynek végén ott magasodott a Rác­templom. Titokzatosságával nagyon vonzó volt számomra, különösen, amikor kiderült: akárki nem mehet be oda. Csupán egyetemistaként, 1955-ben jutottam be, ami­kor Vitkovits Mihály élet­művével kezdtem foglalkoz­ni. Lehetett újat mondani er­ről az Egerhez kötődő szer­zőről. mert az utolsó tanul­mány 1906-ban keletkezett róla. Öt választottam szak­dolgozati témául, így a nyá­ri szünetek alatt is tudtam kutatásokat végezni. Akadtak nyelvi akadálya­im: szerb-horvátul — köny­vek híján — az 50-es évek végén nem volt könnyű megtanulni. Az segített, hogy orosz szakos voltam, így az ószláv nyújtotta grammati­kai alapokkal, egy század elején kiadott szótárral és egy, nemzetiségi középisko­lák számára készített nyelv­tani összefoglalóval nekivág­tam a Vitkovits-monográfia fordításának — természete­sen házi használatra. — A későbbiekben a kö­vetkező lökést Miroslav Krleza művei adták. A ju­goszláviai irodalomban való, szép fiatal lánnyal, gyil­kossággal, lövöldözéssel, verekedéssel, autós és he­likopteres üldözéssel, no meg sok-sok komikus hely­zettel. Máris kész a bűn­ügyi vígjátékkoktél. Sokkal többet nem is várhatunk Ki kém, ki nem komolyabb búvárkodásomra 1957-től került sor, akkori­ban a közgazdasági szakkö­zépiskolában tanítottam. Két évvel később kerültem a fő­iskolára. Két tanárról kell említést tennem, akik meg­szabták irodalomszemlélete­met. Egyikőjük Szabó Gá­bor, aki a polgári iskolában magyart és németet oktatott. Nagyon szakszerű módon ad­ta át ismereteit, még min­dig az ő szavai jutnak szem­be, ha Petőfire, Madáchra vagy Kazinczyra gondolok. Keményen, de lélekkel ne­velt. A kereskedelmi isko­lából pedig Somlay Mihály- ra emlékezem, aki más tí­pus volt: átfogó nézeteket adott át nekünk, még Reidl Frigyes tanítványa volt az egyetemen. — Szerencsés véletlen foly­tán, 1962-ben kaptam egy ösztöndíjat Jugoszláviába. Sok mindent szívtam ott ma­gamba, s megismerkedhettem személyesen is Krlezával, akivel azután évente talál­koztam, haláláig. Amikor el­meséltem neki, hogyan ta­nultam meg szótározás köz­ben anyanyelvét, mindig el­mondatta velem, amikor ve- lakivel összetalálkoztunk. A későbbiek során is sikerült néhány hónapot vagy fél évet kinn töltenem. Különö­sen a családom részéről kí­vántak ezek az utak nagy lemondást. így vált szakte­rületemmé ennek az or­szágnak az irodalma, bár a főiskolán nem tartok előadá­sokat róla. Fonák módon, több mint egy évtizede iro­dalomelméleti alapismerete­ködik a mozi, s az alkotó­kat az sem zavarja, hogy mindezt véres gyilkosságok közepette tálalják a néző­nek. A mese meglehetősen kuszia, néhol végképp zava­ros. ám maga a cselekmény jóformán ürügyül szolgál. Mert óriási csetepaté ke­rekedik egy mágnesszalag két oktatok, s amihez job­ban értek — a szerb-horvát alkotásokról, s a felvilágo­sodás kori magyar írókról — csak érintőlegesen beszélek. — A kandidátusi érteke­zésemet Miroslav Krleza munkásságából írtam, a szo­cialista írói pálya kelet-kö- zép-európai vonatkozásait vizsgáltam. Húsz éve foglal­kozom életművével, tíz év­vel ezelőtt, a Magvető Ki­adónál meg is jelent egy könyvem, amelyben jórészt az ő műveit elemzem. A cí­me: Hidak jegyében. Így mintegy „melléktermék” volt ez az értekezés. Az elmúlt esztendőben látott napvilá­got egy kötetem Magyar és délszláv irodalmi tanulmá­nyok címmel. Ezenkívül szá­mos alkotást rendeztem saj­tó alá, így Vitkovits Mihály, Virág Benedek, Báróczy Sán­dor, Ányos Pál, Toldy Fe­renc műveit. — Azt vallom, hogy ha valaki komolyan akar vala­mit, az a visszahúzó ténye­zők ellenére is — amelyek a vidéki kutatókra nehezed­nek — itud valami jelentő­sét alkotni. Nem mindig méltányolták nekem sem törekvéseimet, sokszor kel­lett szűkebb szakterületemtől távoli feladatokat vállalnom. De nem érdemes sopánkod­ni, éjszakába nyúló munká­val is el lehet sajátítani a szükséges nyelveket. Akad­nak kollégák, akik azt mond­Ez a bizonyos jó szándé­kú főszereplő — Gene Wil­der alakítja széles jókedv­vel — tulajdonképpen a film erőssége. Olyan figu­ra, aki köré érdemes szto­rit kanyarítani. Iglaz, hogy üldözi őt a véres kezű ban­da. s ártatlanul belekeve­redvén egy gyilkosságba, a ják: „jó lóra tettem”. Az biztos, hogy érdemes arány­lag járatlan úton elindulni. Figyelemmel lehet kísérni mindazt, ami az országban és a világban történik adott szakterületen, az „isten há­ta mögött is”, de menni kell minden után. Ha pedig va­lamivel előáll az ember, úgy kell tálalni a kiadónak a ja­vaslatot, hogy lásson benne fantáziát. — Szerintem úgy van ér­telme a tudományágam mű­velésének, ha úgy fogalmaz­za meg a kutató nézeteit, hogy azt a szélesebb olvasó- közönség is megértse. Ma­gyarul és szerb-horvátul is erre törekszem írásaimban Azonosulni tud az ember más néppel, világlátásával, irodalmával is, de egy éle­tet kell rászentelni. Krleza gyakran mondta, hogy csu­pán egy folyó választja el kettőnk hazáját: meg kell találni a hidakat. Nem köny- nyű, mert gyakran hallani azt a lekicsinylő megjegyzést, hogy csak a nagy népek iro­dalmával érdemes foglalkoz­ni. Én nem értek ezzel egyet: itt, Kelet-Közép-Európában meg kell lelnünk o közös gyökereket. Alapállásom visszhangra talált, tízegyné­hány éve tagja vagyok a Magyar írók Szövetségének is, igyekszem szakmailag helytálló és olvasmányos módon közzétenni kutatása­im eredményeit. Gábor László hogy egy pillanatra sem hagyja unatkozni a nézőt. Gene Wildernek egyen­rangú partnere az érdekes arcú Gilde Radner, s kitű­nő a két hangját kölcsön­ző szinkronszereplő: Kis Mari és Tahi Tóh László. Mikes Márta CSONGOR RÓZSA: Lám/, sötétszürkében IV/4. — Igen. Ott élnek rokona­im, barátaim, apám ott szü­letett, meghalt szegény tíz évvel ezelőtt. — Tudja, kedves, mindég elfelejtem a nevét. mert... — Júlia. — Kedves Júlia, szép név. Van egy barátom, akinek nemrég halt meg az apja. A hagyaték felszámolásában ígértem neki segítséget, meg kell tennem, hiszen a bará­tom, nemde? — Maga, jogász? — Dehogy, amolyan tanár­féle vagyok, mint a barátom, csak nem a pályán dolgo­zom. De józanabb, földönjá- róbb vagyok nála. Ha látná, milyen esendően kétbalkezes ember, megértené, hogy segí­tenem kell neki. A hagya­tékban festmények, szekrete­rek. néhány barokk bútor, ezüst tálak, kínai váza, már­kás porcelánok, s néhány ke­leti perzsaszőnyeg van. — Űristen, hiszen ez va­gyon — nevetett a lány, s kezét összecsapta ámulatá­ban. Boldog volt, amiért ér­deklődése marasztalta a fér­fit. Odakünn elsötétedett a januári délután, a márvány- lapos asztal színes erezete, a kovácsoltvas térválasztó, a falak felső részén hullámzó stukkódísz. az összebújt sze­relmesek, amint reájuk hullt a csillárok remegő fénye, mint egy rejtélyekkel át­szőtt álom. Az imént sorolt tárgyak sorra megjelentek előtte, a férfi suttogó hang­ja fokozta a sejtelmet. Sze­mét a férfi sima, vonásta- lan, s már cseppet sem el­lenszenves arcán felejtette. — Jelentős vagyon — hagyta jóvá a férfi — Már­is elkéstem, vár a barátom, néhány dolgot meg kell be­szélnünk. Látja, milyen te­her a gazdaság? Mondja. nem lehetséges, hogy ott.. . ismerősei és rokonai között valakit érdekelnének e tár­gyak? Garantáltan értékes holmikról van szó. — Hogyan? — hullt vissza a lány a valóságba. — Nem tudom, hogy érti... — Ahogy mondtam. Per­zsaszőnyeg, porcelán, ezüst tárgyak. — Nem tartom valószínű­nek, az én rokonaim igénye ennél sokkal szerényebb. Nem tudom, gondolkozhatom a dologról, de hát hogy is mondjam, ők nem gazdag emberek. Nagy árakról lehet itt szó ... — Méltányos árakról, höl­gyem, napi árakról, szolid árakról. — A férfi elnyomta cigarettáját, még egyszer megnézte a fizetőcédulát, s felállt. — Maradjunk abban ked­vesem. ha készen lesz az au­tóm, leutazom magához. Az időpontot levélben egyeztet­jük. Maga pedig érdeklődjék barátainál, rokonainál... természetesen, mint azt mon­dottam, méltányos, szolid árakról van szó. A férfi -felsegítette a lány­ra a sötétszürke télikabátot. Elindult a kijárat felé. réve- tegen és bizonytalanul, mint az alvajáró. A férfi az ut­cára lépve kezét nyújtotta, majd megcsókolta a lányét, hosszan tartatta rajta kes­keny ajkát. — Én jelentkezem magá­nál, amikor elkészült az au­tóm, de addig is kérem, ér­deklődjék barátai körében ... Földbegyökerezett lábbal állt egészen addig, amíg el nem tűnt a férfi alakja a íorgatagos kora estében. (Vége) kém című amerikai film­től, amelynek forgatóköny­vét Henry Rosembaum és David Taylor írta. Rende­zője a színészként már jól ismert Sidney Poitier. Bár a film alapötlete nem túl eredeti — mire is épülhetne fel egy vidám krimi, ha nem a rossz és a jó harcára, s egy kissé ügyefogyott semleges fi­gurára — az alkotók még­is egyéni ízekkel tűzdelték meg. Ez pedig maga a hu­mor forrása. Mert gégék­ben, viccesebbnél viccesebb fordulatokban nem szűköl­körül, amelyről az égvilá­gon senki nem tudja, hon­nan és hogyan került elő. Lényeg az, hogy ezt a szá­mítógép-szalagot cipelik, elvesztik, megtalálják, el­lopják és visszaszerzik vé­gig a másfél órán át. Az ártatlan főszereplőnek ugyan semmi köze hozzá, abszolúte nem is érdekli, viszont kedves segítőtársa érdekében — akibe időköz­ben természetesen belesze­ret — ő is bőszen lopkodja, dugdossa, helikopteren szál­lítja, és hol ennek, hol annak juttlatja. rendőrség is — csodák cso­dája — mindenki elől egér- utat nyer. A végén még az is kiderül róla, hogy nem is olyan ügyefogyott, ellen­kezőleg : igazi hős. Bővelkedik hát izgalmak­ban ez a film, bár a néző a nagy zűrzavarban néha azt sem tudja, miért rágja a körmét. Aztán a követke­ző percben kitör a néző­téren, a nevetés. Kielégül a kalandéhségünk is, no meg lehet gyönyörködni a egzo­tikus tájakban, különben a bravúros ílégif el vételekben. A rendező legfőbb erénye. dr. Bakos József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom