Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-12 / 291. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 12., szerda 6. A tavaszvárók utolsó téli fellépése Szerdán a labdarúgó UEFA-Kupában is eldől, melyik nyolc együtes várhatja a pénteki sorsolást, s csatlakozhat a BEK-ben és a KEK-ben állva maradt csápatokhoz. akik tavasszal tovább próbálkozhatnak az európai kupákban. A Videoton és a Dinamo Minszk nyugodtabb lehet a többieknél, hiszen a székesfehérváriak hazai pályán öt, a minszkiek pedig idegenben két góllal nyertek az első mérkőzésen. A Hamburger SV az utóbbi időben gyengélkedik, így nagyon nehéz másfél óra elé néz a milánói Meazza stadionban. Ellenfele, a Rummenigge vezérelte Internazionale, 83 ezer néző buzdítása mellett kísérli meg ledolgozni egy- gólos hátrányát. A másik, még versenyben levő nyugatnémet csapat, az FC Köln a Szpartak Moszkva gárdája ellen lép pályára. A két együttes már évekkel ezelőtt csatázott egymással: 1975-ben a szovjetek két győzelemmel jutottak tovább. A Real Madridnak is nehéz. csaknem lehetetlen feladatot kell megoldania. a brüsszeli 0:3 ugyanis az Anderlecht sikerét sejteti. A Craiovából hárman hiányoznak eltiltás miatt, ez megkönnyítheti a Zseljeznyicsar dolgát, bár a két gól hátrány így is elég sok. Két héttel ezelőtt a forduló egyik meglepetését jelentette a Dundee United 2:2-je a Manchester United ellen az Old Trafford stadionban, az angol csapat azonban így sem teljesen esélytelen. A nyolcaddöntő párosítása (elől a pályaválasztók, zárójelben az első találkozó eredménye): Zseljeznyicsar (jugoszláv) —Craiova (román) (0:2). Bohemians Praha (csehszlovák) —Tottenham (angol) (0:2). Dinamo Minszk (szovjet)— Widzew Lodz (lengyel) (2:0). Meg tudja-e ismételni eddigi gólképes játékát Szabó, a Videotonból? (Fotó: Szántó György) PC Köln (nyugatnémet)— Szpartak Moszkva (szovjet) (0:1). Internazionale (olasz) —Hamburger SV (nyugatnémet) (1:2). Dundee United (skót)—Manchester United (angol) (2:2). Real Madrid (spanyol)—Anderlecht (belga) (0:3). Partizán Belg- rád (jugoszláv)—Videoton (0:5). 17.00 ó. A manchesteri Old Trafford stadionban sem a Celtic Glasgow, sem a Rapid Wien nem élvezheti a hazai pálya előnyét. A két együttes a Kupagyőztesek Európa Kupájában a nyolc közé jutásért ezúttal már a harmadik találkozót vívja, mivel az első visszavágó eredményét az emlékezetes botrány miatt az UEFA érvénytelenítette, s az újabb mérkőzést a Celtic nem játszhatja otthonában. Bécs- ben a Rapid 3:l-re győzött, két héttel később a Celtic 3:0 arányban diadalmaskodott. Az osztrákok remélik, hogy elég lesz a két gól előny, a skótok pedig abban bíznak, hogy Manchesterben ismételni tudják a glasgow-i teljesítményt. Kosárlabda Egri TANÉP—Miskolci Postás 130:54 (62:25). NB Il-es férfimérkőzés, Eger, 100 néző. V.: Aranyosi, Kelecsényi. TANÉP: Káló. PETRUCSIK 21. Nádai 13. Lakosa 16. Busák Cs. 14. Csere: FRANKOVICS 17. Molnár J. 7. MOLNÁR I. 14, SIPE- KI CS. 21, Ringer 7. Edző: Csányi Barna, Komenczy Lajos. Biztos hazai siker, a második félidőben szinte végig tartalékjaikkal játszottak a hazaiak. Egri TANÉP—Vaskúti Bácska 133:60 (59:27). NB Il-es férfimérkőzés. Eger. 100 néző. V.: Patay, Kertes^TANÉP: Káló 10, Nádai 9, Lakosa 14, FRANKOVICS 21, KOREPTA 21. Csere: PETRUCSIK 31. Busák Cs. 4. Molnár J. 18. Sipeki Mindkét találkozón kitűnően szerepelt Frankovics. (Fotó: Szántó György) Cs. 5, Molnár I. Edző: Csányi Barna, Komenczy Lajos. Heves küzdelem helyett iskolajátékkal győzött a bajai „fiókcsapat” ellen az Eger. „Slágerdöntő” előtt a Davis Kupában Az Egyesült Államok tenisz válogatottja hétfőn megérkezett Göteborgba, a vasárnap kezdődő, Svédország elleni Davis Kupa döntő színhelyére. Arthur Ashe, az amerikaiak csapatkapitánya a svéd rádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: ritka nehéz mérkőzés vár együttesére. — A papírforma alapján az utóbbi harminc év legküzdelmesebb Davis Kupa döntőjére van kilátás — mondta az egykori wimbledoni bajnok. — 1954-ben 3—2-re győztünk Ausztrália ellen, s úgy érzem, most is hasonlóan szoros lesz az eredmény. — Ügy tudom, még csak Wilander játéka biztos ellenfelünknél. Ami a másik egyest illeti, értesüléseim szerint a világrangsorban előkelőbb helyen álló Jarryd- ra eshet svéd kollégám választása, pedig Sundström sokkal jobb salakpályás teniszező. Ismeretes, hogy a svédek a számukra kedvezőbb salakkal borították a Scandi- navium sportcsarnok szintetikus pályáját, csakúgy, mint két évvel ezelőtt Grenoble- ban a franciák. Az amerikai csapatban egyébként már bizonyos, hogy McEnroe és Connors játssza az egyeseket, a párosban pedig a világ legjobb kettőse, McEnroe és Fleming lép pályára. 1986: Ökölvívó VB az Egyesült ÉT Államokban A hét végén Rio de Ja- neiróban ülésezett a Nemzetközi Amatőr ökölvívó Szövetség ‘ (AIBA) végrehajtó bizottsága, s bejelentette, hogy 1986. májusában az Egyesült Államokban, közelebbről a Nevada állambeli Renóban rendezik meg a soron következő ökölvívóvilágbajnokságot. Az Egyesült Államok mellett Kuba volt a másik jelölt, s miután a szavazás 14—14 arányú eldöntetlennel végződött. a szabályok értelmében az AIBA elnöke, az amerikai Donald Hull mondta ki a döntő szót. Ezek után már nem tekinthető véletlennek, hogy az elnök saját hazájára adta le voksát. Csak röviden... Az új esztendőben ismét útjára indul az Olimpiai ötpróba tömegsport akció újabb kétéves ciklusa. Az előkészítéssel kapcsolatban az eseményt rendező szervek megyei képviselői Egerben tanácskoztak. Az Olimpiai ötpróba úgynevezett első kis próbája 1985. február 2-án lesz. téli túra követelményekkel. •k A Heves megyei serdülő labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjának őszi végeredménye: 1. Gyöngyösi SE I. 11 11 - 04- 3 22 2. Hatvani KVSC 1. 11 10 1 71- 8 20 3, Selyp 11 8 1 2 58- 22 17 4. Hatvani KVSC 11. 11 8 3 66- 17 16 5. Petőfibánya 11 5 2 4 50- 22 12 8. Boldog 11 6 5 29- 29 12 7. Gyöngyöshalász 11 4 1 6 40- 51 9 8. Domoszló 11 4 1 6 45- 61 9 9. Tárnáméra 11 2 1 8 13- 66 5 10. GYSE II. 11 2 9 16- 52 4 11. Apc 11 2 9 15- 69 4 12. Nagyréde 11 1 10 12-107 2 VERETLENÜL AZ EGRI VM — AZ UTÁNPÓTLÁS SIKERE SALGÓTARJÁNBAN — ŐSZI ELSŐK: SZÖVADAT, VÍZMŰ, SÜTŐIPAR II. Asztalitenisz-híradó Folytatta meggyőző szereplését a női NB II-ben az Egri Áfész VM. Ezúttal a Kecskeméti Spartacust győzték le magabiztos játékkal, pedig az ellenfél ajánlólevele egy döntetlen volt a Borsodi Kinizsivel szemben. Az eredmény: Egri Áfész VM—Kecsméti Spartacus 12—4. Gy: dr. Sas- halminé 4, Angyalné 3. Be: niczky 3, dr. Kiss 2. Még két találkozó van hátra az úgynevezett első körből, az egriek a Bp. Gamma és a Kunszentmiklós csapata ellen lépnek asztalhoz. A fővárosiak elleni siker jelentős lépés lehet az NB I. felé. .. Salgótarjánban a MOATSZ országos II. osztályú ifjúsági serdülő és újonc versenyt rendezett. Egerből a Vörös Meteor utánpótlása ott volt, s szép sikereket értek el. A jó egyéni teljesítmények nyomán az Egri VM nyerte a klubok közötti összesített pontversenyt, s ezzel a velejáró kupát. Egyénileg Molnár Ágnes az ifjúsági egyesben a döntőbe küzdötte magát és ott minimális vereséget szenvedett. A serdülőknél Patrik Mónika lett harmadik, Horváth Csilla mind az ifjúságiaknál, mind a serdülőknél a legjobb nyolc közé jutott. Az újonc számokban taroltak az egriek. A döntőben Fekete Barbara — a harmadik játszmában — 24—22 arányban bizonyult jobbnak Sibelka Áginál. Látványos kontracsatákkal tarkított volt az első helyet A sok érmes helyezésnek köszönhetően a tarjáni utánpótlásverseny kupagyőztese az Egri VM lett. A reménységek — balról, jobbra: Sibelka, Patrik M„ Fekete K„ Molnár, Fekete B„ Horváth. Válóczy. (Fotó: Szabó Lajos) eldöntő összecsapás. A két harmadik is a Vörös Meteor jó utánpótlás nevelését igazolja, ezen a két helyen Fekete Karolina és Válóczy Krisztina végzett. Befejeződtek a küzdelmek az egri városi csapatbajnokság őszi idényében. A három csoportban a következő az állás. Nők: 1. SZÖVADAT 6 6 - - 28- S 13. 2. Gyógyszertár S 5 - l 22- * 10 3. Kilián 6 3-3 14-16 6 4. VILATI 6 3-3 14-16 6 5. Finomszerelvénygyár 62-4 12-18 4 6. Panoráma 6 1-5 9-21 2 7. Távközlés 6 1 - 5 6-24 í Férfi I. osztály: 1. Vízmű 8 865-15 16 2. VILATI I. 8 6 1 1 52-28 13 3. Finomszerelvénygyár 8 5 2 1 55-25 12 4. Forgácsoló 8 44 43-37 8 5. Sütőipar I. 8 44 43-37 8 6. Kilián 8 3 2 3 39-41 8 7. MEFÁG 8 1 2 5 25-55 4 8. Pedagógus 8 1 1 6 22-58 3 9. ITSK 8 ^8 16-64 0 Férfi II. osztály: 1. Sütőipar II. 9 7 1 1 71-19 15 2. VILATI 11. 9 7 1 1 73-17 15 3. ZÖLDÉRT 9 7 1 1 70-20 15 4. Vendéglátó 9 6 2 I 62-28 14 5. Kenyérgyár 9 5 1 3 53-37 11 6. ÉMASZ ^ 9 45 42-48 t 7. Kolacskovszky III. 9 2 1 6 26-64 t 8. Ingatlankezelő 9 2 1 6 24-66 5 9. Erdőgazdaság II. 9 1 8 12-78 2 10. Fémelektro 9 9 17-73 0 Megjegyzés: Azonos pontsakon esetén az egymás ellen elért eredmény döntött. Kaposvár várja a Szuper Liga mérkőzés csapatait A legjobb asztaliteniszezők nem először szerepelnek Kaposvárott, de a magyar Szuper Liga válogatott szerdán első ízben lép a somogyi közönség elé a városi sportcsarnokban. A magyar —holland mérkőzés iránt nagy az érdeklődés, üzemek, iskolák szép számmal vásároltak elővételben jegyeket. Mivel a Szuper Liga-találkozó egy időpontban lesz a Videoton—Partizán labdarúgó-mérkőzés tv-köz- vetítésével (a kaposvári asztalitenisz-mérkőzést a második műsorban felvételről adja majd a televízió), a sportcsarnok vezetősége gondolt a focirajongókra is: * csarnokban időközben tájékoztatót adnak a belgrádi UEFA Kupa-mérkőzés alakulásáról. ★ A szerdai Szuper Liga- forduló további párosítása Lengyelország—Svédország Anglia—Csehszlovákia, NSZK—Jugoszlávia. LABDARÚGÓ NB I. Az őszi forduló gyorsmérlege Megérdemelten vezet a Videoton — Kellemes meglepetés a Debrecen — Csalódást okozott a Vasas és az FTC Legördült a függöny a labdarúgó NB I-ben, befejeződött az első felvonás, véget ért az 1984/85. évi bajnokság őszi idénye. A csapatok ugyan még nem térnek pihenőre, hiszen vissza van a teremtorna, azért a bajnoki értékelést valamennyi csapatnál elkezdték. Szükség van erre, január elején ugyanis elkezdődik a felkészülés a második felvonásra, a tavaszi szezonra és ott már kevésbé lehet hibázni. Az őszi elsőséget megérdemelten szerezte meg a Videoton gárdája. Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, hazai pályán veretlenek maradtak és helytálltak az UEFA Kupában is. A legeredményesebb csapat, kitűnő a védelmük, Burcsa visszakerülésével sokat erősödött a középpályás soruk, elől pedig Szabó és Májer gyakran állítja megoldhatatlan feladat elé az ellenfél védőit. Kellemes meglepetés az újonc Debrecen kitűnő szereplése. Jói megválasztott taktikájuk végig eredményesnek bizonyult. A biztonságos védekezést alkalmazzák, az ellentámadásoknál ott van a két gyors csatár, Magyar és Mörtel. Szezonközben edzőjük Nagy György kórházba került, helyettese, dr. Petróczy Gábor jól helyettesítette. A DMVSC 11 fordulón keresztül veretlen maradt. A bajnok Bp. Honvéd ugyanannyi pontot gyűjtött össze, mint a Debrecen, egymás elleni eredményük alapján szorultak a piros-fehérek a harmadik helyre. A bajnokcsapat kilenc (!) játékost adott a válogatottnak, így nem minden mérkőzésen voltak elég frissek. Talán ennek tulajdonítható, hogy be kell érniük az őszi harmadik hellyel. A Rába ETO hullámzó teljesítményt nyújtott, de a hajrára sikerült felzárkózniuk az élcsoporthoz és továbbra is versenyben vannak a dobogós helyezésért. Bizonyára kevesen gondolták, hogy a gyengén rajtoló ZTE az ötödik helyről várhatja a tavaszt. Az eger- szegiek fokozatosan lendültek játékba és jó képességű középpályás soruk révén nem egy meglepő győzelmet arattak. Az MTK-VM teljesítménye is figyelmet érdemel, ők a hajrára torpantak meg — három mérkőzésen egy pontot szereztek — és ezért csúsztak le a hatodik helyre. Ha Fodorék képesek lesznek egyenletes formára, akkor még sok örömet szerezhetnek szurkolóiknak. A hetedik helyen álló Haladást sokan leírták az indulásnál. Három vereséggel kezdtek, de a nyolcadik forduló óta veretlenek, és Győrből is képesek voltak elvinni a két pontot. Ha a folytatás nem marad el, akkor kiesési gondoktól mentes lesz a tavasz Szombathelyen. A sorban három 50 százalékos csapat következik. A Csepel és a Tatabánya úgy indult, hogy ott lehetnek majd a végelszámolásnál a legjobbak között, a hajrá azonban egyikőjük- nek sem sikerült. Az Üjpest viszont az idény második felére szedte össze magát, de ennél jóval többet várnak a lila-fehérektől a szurkolók. A Pécs is meglepetés-csapatnak indult. Nyolc forduló után még másodikok voltak, pályafutásuk alatt sohasem szerepeltek ilyen jól. Az utóbbi hét mérkőzésen viszont mindössze három pontot szereztek és lecsúsztak a kiesőjelöltek közé. Óriási csalódás a Vasas és a Ferencváros gyenge őszi mérlege. A Vasas a nevek alapján jól erősített a nyáron, de a beilleszkedés döcögött, Mészöly Kálmánnak sem sikerült egységes csapatot kialakítania. A Ferencváros alaposan megfiatalított csa pata csak felvillanásokra volt képes, a zöld-fehéreknél hiányzott a meghatározó játékos, hiányzott a karmester. A téli szünetben alapos elemzést kell végezni az Üllői úton. ellenkező esetben kellemetlen meglepetés ér heti őket. Az újonc Eger és a Békéscsaba igyekezett, voltak ugyan meglepő eredményeik, de összességében erre az eredményre képesek. Való színűleg mindkét csapat a kiesés ellen küzd majd tavasszal. Nagy kérdés a SZEOL AK szereplése. A szegediek az elmúlt bajnokságban elkápráztatták a szurkolókat, most viszont csak csodával határos módon kerülhetik el a kiesést. összességében a mérkőző sek többsége megfelelt a kívánalmaknak. Ezzel összefüggésben van válogatottunk sikeres szereplése is. Ugyan akadt néhány — idézőjel ben (langyos) összecsapás, de a nézőknek ezúttal több örömük volt a látottakban, mint az előző bajnokságok ban. Emelkedett a színvonal és küzdelmesebbek is lettek a mérkőzések. Ezen az úton kell haladni tovább. Lázár Lajos