Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-11 / 290. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 11., kedd 2. Hazánkban tárgyal a finn miniszterelnök (Folytatás az 1. oldalról) viszonynak meghatározó szerepe van a nemzetközi helyzet alakulásában. Üdvözölték a két nagyhatalom kapcsolataiban bekövetkezett legújabb fejleményt, az érdemi kontaktusok újrafelvételére utaló jeleket. Megállapították: Magyarország és Finnország egyaránt abban érdekelt, hogy e kontaktusok érdemi tárgyalásokhoz. majd megegyezéshez vezessenek a nukleáris fegyverek valamennyi fajtájának csökkentéséről. A tárgyalócsoportok leszögezték, hogy az 1975. évi helsinki megállapodás életképesnek bizonyult, s mindent meg kell tenni a folyamat fenntartása érdekében. Mindkét fél fontosnak ítélte a stockholmi bizalom Konsztantyin Csernyen- ko. az SZ'KP Központi Bizottságának főtitkára. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üzenetben köszöntötte az ideológia és gazdasági kérdésekkel foglalkozó országos konferencia résztvevőit. Ebben Csernyenko a többi között megállapította, hogy a Moszkvában hétfőn kezdődött konferencia témája rendkívül időszerű. Csernyenko szükségesnek mondta, hogy minden pártmunkás. az egész pártaktíva jól megértse, a gyakorlati propagandával és a nevel ^munkával szorosan ösz- szekapcsol'ja a fejlett szociaés biztonságerísítő konferencia tárgyalásait. Lázár György és Kalevi Sorsa tárgyalásain teljes nézetazonosság nyilvánult meg a tekintetben is. hogy az európai és világhelyzetet mielőbb vissza kell vezetni az enyhülés, a kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés útjára. Kalevi Sorsa finnországi látogatásra hívta meg Lázár Györgyöt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára délután a KB székházában találkozott Kalevi Sorsával, a Finn Köztársaság miniszterelnökével. A szívélyes, baráti légkörű találkozón megvitatták a nemzetközi élet időszerű kérdéseit. Állást foglaltak a kelet—nyugati párbeszéd lizmus tökéletesítésének azt a reális stratégiáját, amelyet a párt gondos mérlegelés után dolgozott ki. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly júniusi plénum és a későbbi KB-ülések eszméi milliókban tudatosodtak. gyakorlati tettekben, a népgazdaságban tapasztalható pozitív változásokban, a tömegek jólétének javulásában. a politikai és a munka- aktivitás növekedésében valósultak meg. Ugyanakkor előre is kell tekinteni, világos képet kell alkotni a megoldatlan problémákról is, gyorsabban kell haladni a kitűzött célok felé. És ebből a szempontból rendkívül konstruktív folytatása mellett, és megerősítették országaik készségét, hogy a hagyományosan jó kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével, aktivitásuk fokozásával is hozzájárulnak a nemzetközi feszültség csökkentéséhez, a bizalom építéséhez, a népek javát szolgáló enyhülési folyamat továbbviteléhez. A találkozón jelen volt Lázár György. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a parlamentben fogadta a finn kormányfőt. A megbeszélésen részt vett Nagy János, Matti Tuo- vinen, valamint Púja Frigyes és Osmo Väinölä. Este Lázár György és felesége díszvacsorát adott Kalevi Sorsa és felesége tiszteletére az Országház vadásztermében. nagy jelentőségre tesz szert az ideológiai, a politikai nevelőmunka. A pártbizottságok a tömegek szervezési és nevelési formáinak, eszközeinek és módszereinek gazdag kelléktárával rendelkeznek. E kelléktár széles körű és okos felhasználása a lenini munkastílus egyik legfőbb követelménye, jellemzője a realitás, a tudományra való támaszkodás, az emberi érdekek és igények ismerete. Csakis ezen az alapon lehet elérni — hangoztatta —, hogy eszméink, történelmi vívmányaink, bel- és külpolitikánk propagálása meggyőző legyen. Az ilyen propaganda egyben hatékony fegyver az osztályellenség mindenféle „lélektani” támadásával. minden olyan kísérletével szemben, hogy befeketítse a szocializmust, meggátolja előrehaladásunkat. Javul a jugoszláv külkereskedelem Jugoszlávia külkereskedelmi mérlegének hiánya az év végére 500 millió dollárral alacsonyabb lesz a múlt évinél és egymilliárd 300 millió dollár alá csökken — közölte a szövetségi külkereskedelmi titkár (miniszter). Milenko Bojanics a Tan- jug hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a kedvező eredmény eléréséhez hozzá járult az export növekedése, amely 11 hónap alatt reálértékben 11 százalékos volt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A fejlett nyugati országokba irányuló kivitel 23 százalékkal bővült. Az import növekedése 4,6 százalékot tett ki. Az eredményeknek köszönhetően Jugoszlávia fizetési mérlegében az év végén várhatóan 800 millió dolláros többlet képződik. A jugoszláv külkereskedelmi mérleg kedvező alakulása lehetővé teszi, hogy két év korlátozásai után jövőre mintegy 25 százalékkal növekedjék a nyersanyagok és félkész termékek behozatala, aminek jelentős szerepe lehet a gazdaság egészének további felélénkítésében — mutatott rá Bojanics. A tervek szerint jövőre a teljes exportnak 17, a konvertibilis valutájú piacra irányuló kivitelnek pedig 20 százalékkal kell növekednie. A külkereskedelmi tevékenység javítását, a jugoszláv termékek nemzetközi versenyképességének fokozását várják a jövő év első felében elfogadásra kerülő három új törvénytől, amelyek a devizapiacra, a külkereskedelemre és általában a külföldön folytatott gazdasági tevékenységre vonatkoznak majd — hangoztatta a jugoszláv külkereskedelmi miniszter. Csernyenko üzenete Ideológiai konferencia Moszkvában Nicaragua továbbra is veszélyben Teherán Véget ért a túszdráma Előre kitervelt, tudatos hazugság Ronald Reagan amerikai elnöknek az állítása, hogy szovjet hajók MÍG vadászgépeket szállítanak Nicaraguába — jelentette ki Daniéi Ortega Nicaragua megválasztott elnöke Mana- guában tartott sajtóértekezletén. A szovjet vadászgépek körül csapott kampány azt a célt szolgálja, hogy félrevezessék az amerikai közvéleményt, elhitessék vele a nemlétező „nicaraguai fenyegetést” továbbá, hogy elfogadtassák: az Egyesült Államoknak fegyveresen kell beavatkoznia a nicaraguai belügyekbe. Ebbe a kampányba illeszkedik az a legújabb amerikai állítás is, amely szerint Nicaragua vegyifegyvert akar bevetni szomszédai ellen. Ortega ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a vegyifegyver-támadás veszélye fennáll, de nem Nicaragua, hanem fordítva: az Egyesült Államok részéről és éppen az ő országuk (azaz Nucaragua) ellen. Nicaragua az Egyesült Államok agressziójának az áldozata — szögezte le a továbbiakban Ortega, majd hozzáfűzte: a rendkívüli körülmények arra kényszerítik az ország lakosságát, hogy rendkívüli törvények szerint éljen. Az iráni biztonsági erők vasárnap este megrohamozták a teheráni repülőtéren veszteglő kuvaiti utasszállító gépet és kiszabadították a túszokat — jelentette az ÍRNA iráni hírügynökség. Ezzel véget ért a drámai gépeltérítési akció, amely — a korábbi jelentésekkel ellentétben — nem négy, hanem két emberéletet követelt. Az a két kuvaiti, akiknek kivégzését korábban bejelentették, valójában csak megsebesült. Késő este a terroristák áramfejlesztőt, nem sokkal később pedig orvost és takarító személyzetet kértek, s ekkor sikerült a biztonsági embereknek feljutniuk a repülőgépre. Az ÍRNA jelentése szerint 20 perc alatt sikerült lefegyverezniük a további három géprablót és kiszabadítani a túszokat. A teheráni külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott az ÍRNA hírügynökségnek, hogy az akciót csak akkor rendelték el, amikor szertefoszlott a békés rendezés minden reménye. A kuvaiti légitársaság 150 utassal és II főnyi személyzettel Kuvaitból Karacsiba tartó gépét múlt kedden térítették Teheránba a légikalózok, akik a hatnapos akció során két amerikai utast kivégeztek. —( Külpolitikai kommentárunk )— A döntés elhalasztva KIS PÁRT KONGRESSZUSÁT ritkán kíséri olyan tömegméretű figyelem az NSZK-ban, mint a Zöldek vasárnap véget ért hamburgi tanácskozását. A dolog voltaképp már jelenségnek nevezhető, hisz ez a hagyományok nélküli, szinte a semmiből kinőtt politikai mozgalom az elmúlt néhány esztendőben a nyugatnémet társadalom befolyásos tényezőjévé vált. Rácáfolt mindazokra a jóslatokra, amelyek perspektíva néküli, kérészéletű kísérletnek minősítették a környezetvédők mozgalmát. A hamburgi tanácskozás középpontjában annak a kérdésnek a megválaszolása állt, milyen álláspontot foglaljanak el a Zöldek a Szociáldemokrata Párttal való esetleges szövetség ügyében. Az országos elnökség olyan határozati javaslatot terjesztett a küldöttek elé, amely rövid, és középtávon kizárt bármilyen részvételt egy szociáldemokrata vezetésű kormányban, s még azt is ellenezte, hogy a Zöldek miniszteri tárcát vállaljanak. E taktika hátterében az a meggondolás állt, hogy a teljes ellenzékiség a Zöldek megizmosodását hozhatja. Nem így a párt parlamenti frakciója, amely lényegesen árnyaltabb —, ha szabad ezt a kifejezést használni: politikusabb álláspontot foglal el a szociáldemokratákhoz fűződő viszony kérdésében. Ők nem utasítják el az SPD-vel való közös kormányzás gondolatát, habár a részletkérdésekben még a parlamenti frakció is erősen megosztott. Éles belső pártviták gyakorta végződnek kompromisszummal. Most is így történt. A környezetvédők pártja nagy többséggel olyan határozat mellett voksolt, amely időben kitolja az alapkérdésre adandó feleletet. Most hozott határozatuk úgy fogalmaz: egyelőre nem látják szükségét, hogy döntsenek más pártokkal történő országos szintű koalícióról. Amíg országos szinten nyitva maradt a szociáldemokratákkal való szövetség kérdése, tartományi és helyi szinten a Zöldek a párt illetékes szervezeteinek hatáskörébe utalták a döntést. KOCKÁZATOS LENNE bármiféle jóslásba bocsátkozni a szövetségi köztársaság soron következő törvényhozási választásának várható kimeneteléről. Túlságosan hosszú idő van még hátra, az események alakulását ma még átláthatatlan tényezők és történések befolyásolják, önmagában azonban már az is figyelemre méltó, hogy a Zöldek és a köztük, illetve a szociáldemokraták között létesítendő szövetség ennyire az érdeklődés homlokterébe került. A katonapolitika, a korrupciós botrányok, s más baklövések nem használtak a bonni kormánykoalíció tekintélyének, és politikai jövőjét illetően sűrűsödnek a kérdőjelek. így aztán többszörösen figyelemre méltó, jelzésszerű a szociáldemokraták hesseni szervezetének legfrissebb döntése, amely visszautasította a kereszténydemokraták ajánlatát, hogy a két párt kezdjen tárgyalásokat nagykoaliciós kormány létrehozásáról a tartományban. Győri Sándor Egri szaküzletünkbe T—174-es Weimar rakodóautóalkatrész-ismerettel és kereskedelmi gyakorgépre jogosítvánnyal lattal rendelkező üzletvezető-helyettest rendelkező kezelőt keresünk. alkalmaz Jelentkezni lehet az a Hm-i ZÖLDÉRT AUTÓKER gyöngyösi hűtőháza. üzletvezetőjénél. Jelentkezés: Telefon: 36-17-080 Szolcsák Nándor műszaki vezetőnél. Kalevi Sorsa életrajza Kalevi Sorsa, a Finn Köztársaság miniszterelnöke, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke 1930-ban született Keuruuban, munkáscsalád gyermekeként. Tanulmányait a Társadalomtudományi Főiskola újságíró szakán folytatta; itt szerzett diplomát, majd a társadalomtu- mányok kandidátusa lett. 1956 és 1959 között a Tanárrá könyvkiadó irodalmi szerkesztője, majd a következő hat esztendőben az UNESCO párizsi központjában dolgozott. 1965-től 1969- ig a Finn UNESCO-bizott- ság főtitkári teendőit látta el. Kalevi Sors® 1970 óta parlamenti képviselő. Az első két évben a törvényhozó testület Külügyi Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 1972-ben és 1975—76- ban Finnország külügyminisztere, 1972—75-ben és 1977— 79-ben miniszterelnöke, majd 1982. február 19- től ismét ő tölti be a miniszterelnöki tisztséget. Kalevi Sorsa az ötvenes évek elején, diákévei alatt kapcsolódott be a szociáldemokrata mozgalomba. 1969-ben a Finn SZDP főtitkárává, majd 1975-ben a párt elnökévé választották. 1978- ban a Szocialista Inter- nacionálé Leszerelési Konzultatív Tanácsának elnöki, 1980-ban pedig az Inter- nacionálé alelnöki tisztével bízták meg. A finn miniszterelnök nem ismeretlen hazánkban, több magyar vonatkozású esemény részese volt mind állami. mind pártfunkcióiban. Személyében 1974-ben első ízben tett hivatalos látogatást hazánkban finn kormányfő, s ez alkalommal pártvezetői minőségben pártközi megbeszéléseket is folytatott Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával. A magyar—finn kapcsolatok ápolásában kifejtett tevékenységéért a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatával tüntették ki, a kitüntetést Losonczi Pál 1971-ben, finnországi látogatása alkalmával nyújtotta át Kalevi Sorsának. A Posta Gépjármű Szállítási üzeme felvételt hirdet: forgalmi adminisztrátori, autószerelői MUNKAKÖRÖKBE. JELENTKEZÉS: Kistályai út VOLÁN 21. SZ. VÁLLALAT VISONTAI ÜZEMEGYSÉGE THOREZBÁNYAÜZEM területén (kék ház) FELVÉTELRE KERES, munkaügyi adminisztratív feladatok ellátására megfelelő szakirányú végzettséggel rendelkező dolgozót. Érettségivel, általános adminisztrátort gépírási gyakorlattal. Szakirányú felsőfokú végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező MUNKAÜGYI ÉS STATISZTIKAI CSOPORTVEZETŐT KERESÜNK. ' Jelentkezés önéletrajzzal és az eddigi működés leírásával ellátott „Iparszakos” jeligére az egri hirdetőbe.