Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-09 / 289. szám
/ 1984. december 9., vasárnap Hatvanöt évvel ezelőtt született William Nunn Lipscomb. Nobel- dijas amerikai fizikokémikus. A kiváló tudós 1946-ban. az amerikai Minnesota egyetemén lett docens, majd tanszékvezető tanár, s onnan hívták meg a Harvard egyetem professzorává. 1911-ben az Abbotról és James Lawrence-ról elnevezett intézet kémiai vezetője lett, s figyelemre méltó eredményeket ért el a kristályok, valamint a molekulák difrakciós vizsgálatában. Foglalkozott vegyérték- elmélettel is, vizsgálta az enzimek szerkezetét, s funkcióját, továbbá számos más molekula biokémiai tulajdonságait. Alapvető kutatásokat végzett a kémiai kötés természetével kapcsolatosan; elsősorban a bór- hidrogénnel foglalkozott behatóan. Ez a bórnak a hidrogénnel alkotott vegyülete, amelyet főként fémek ellenállóképességének növelésére használnak fel: emellett értékes segédanyag a polimerek gyártásában vagy például a kaucsuk vulka- nizálásánál is. A díjat adaítélö bizottság indoklása szerint a kémiai Nobel-díjat elsősorban eredményes szerkezetkutatásai, ért kapta. A Nap kél 1.20 órakor, nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 16.29 órakor, nyugszik 8.28 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon NATÁLIA nevű kedves olvasóinkat! Eredete a latin „natalis" ..születésnap” vagy a portugál ..natal” „karácsony” szóval függ össze. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: az északi országrészben néhol átmenetileg fölszakadozik a felhőzet, és kevés napsütés is lehet. Tartósan párás ködös időre elsősorban délnyugaton kell számítani. A változó irányú szél északnyugatira fordul és helyenként kissé megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma —1, plusz 4 fok között. Nyikos Ferencné az automata töltőgépen a bikavért Egyedi és ajándékcsomagolásban kerülnek a fogyasztókhoz a különleges ízű likőr- és desszertborok, melyeket Sós Jó- zsefné és Bene Miklósné csomagolnak (Szabó Sándor felvételei) palackozza Egerből az ünnepi asztalokra Az Eger-Mátra vidéki Borgazdasági Kombinátnál nagyüzem van ilyentájt. A borgazdaság palackozó üzemeiben naponta csaknem 100 ezer üveget töltenek meg a Bükk- alja, az egri és a Mátraalja történelmi borvidékek nemes nedűivel. Két műszakban, kommunista munkanapok keretében a dolgozók vállalták, hogy elegendő mennyiségben, választékban kerül az ünnepi asztalokra a világhírű borokból. Felvételeink a kombinát árnyékszalai palackozó üzemében készültek, ahol naponta 18 ezer üveget töltenek meg. Mikulásügy A szőke kisfiú szájába vette az ajándékcukorkát és megérintette az áruházi Mikulás fehér szakállát. — Hasonlítani tetszik az albérlőnkre, aki három hónap óta egy vasat sem fizetett — mondta megil- letődötten. A Télapó megköszörülte a torkát. — Kisfiam! Mondd meg apukádnak, hogyha megadja a tartozását, háromezer forintot hoz neki a Télapó — vigyorgott az öreg és megigazította puttonyát. — eszpé — Megújult formátum és tartalom Keddtől az újságárusoknál a Hevesi Szemle ezévi negyedik száma — EGÉSZSÉGESEK KLUBJA. Az MMK és a megyei KÖJÁL egészségnevelési csoportja klubot szervez, amelybe minden érdeklődőt hívnak, akik tanácsot várnak jelenlegi életmódjukkal kapcsolatban. A foglalkozásokat Egerben, a Dobó tér 13. alatt tartják, a páros hetek szombatján, délután 5 órától. Az első találkozásra december 15-én kerül sor. — AGRÁRFIATALOK TALÁLKOZÓJA. A kompolti kutatóintézetben december 10-én, 14 órától rendezik meg az agrárszakemberek találkozóját. A téma: Fiatalok a mezőgazdaság kemizálásáért és a környezetvédelemért. — IFJÚSÁGI FILHARMÓNIA-HANGVERSENY. A programra december 11-én, kedden kerül sor, a hatvani Liszt Ferenc Művelődési Házban, délelőtt 11 órakor. A műsorban a Benkó Dixieland Band lép fel. — „AZ ÉRZELMEK HULLÁMHOSSZÁN”. Edith Piaf sanzonjaiból énekel december 13-án, délután 6 órakor, a Gyöngyösi 7-es számú Általános Iskolában Gyurko- vics Zsuzsa Jászai-díjas művész. Az előadást ugyanezen a napon, este 8 órától, a Mátra Szálló éttermében megismétlik. Belépő a szálloda portáján kapható. Lapunk hasábjain korábban már hírt adtunk arról, hogy újjászerveződött a Hevesi Szemle című megyei közművelődési folyóirat alkotógárdája. A megyei párt- bizottság illetékeseinek mérlegelése, javaslata nyomán olyan program formálódott. amelynek alapvető célja nemcsak a folytonos_ ság vállalása, az értékes örökség egyértelmű megbecsülés®. hanem a korábbi hullámvölgy minél hamarabbi megszüntetése is. Ez a szemlélet követelte meg a tartalmi és a formai reneszánszot. A rendszeres olvasók rögvest rájönnek, hogy megváltozott a hajdani rovatbeosztás, illetve elnevezés. A számszerű bővülés arra utal. hogy a szerkesztők több területet szeretnének átfogni, eljutva az eddiginél jóval szélesebb rétegekhez is. kialakítva a közérthető, az olvasmányos, a magyaros, a szabatos, az érzékletes, a legbonyolultabb kérdéseket is világosan taglaló stílust. ( Tudósítónktól): Visontán, a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál üzemi vöröskeresztes taggyűlésre került sor. Az eseményen Laborczy Györgyné vállalati vöröskeresztes titkár értékelte az idén végzett munkát. Az eltelt időszakban szép sikerekről számolt be az előadó: a vöröskeresztes tevékenység a vezetőség jó szervező, mozgósító munkájának eredményeképpen hatékonyan, jól megy a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál. A tél közeledtével egyre gyakrabban hívjuk fel a figyelmet az óvatos vezetésre. Ezúttal a KPM Miskolci Közúti Igazgatóság Heves megyei ügyeletesétől, Tasi Bélától érdeklődtünk, hol kell leginkább veszélyekkel számolniuk a gép- járművezetőknek. — Mindenekelőtt a hegyvidéki utakon, így a Mátrában és a Bükkben — mondEzentúl minden számon végig vonul — minden merevség nélkül — egy ■ központi gondolatkör. Az ez évi negyedikben — amely már a megváltozott törekvéseket tükrözi — megyénk színházi élete. Erről ír Kiss Sándor, ezt közelíti meg Farkas András, ezt taglalja az az interjú, amelyben Szikora János, a Gárdonyi Géza Színház művészeti igazgatója szólal meg. E sajátos művészetágról beszél — pályája kapcsán — a Pécsi István felelős szerkesztő közreműködésével megnyilatkozó Gobbi Hilda is, akinek Közben ... című könyvéről recenziót is találhatnak az érdeklődők. Emellett természetesen bőséges a választék, végre fórumot kaptak szűkebb hazánk aktívan tevékenykedő neves pedagógusai is, akik — többek között — a családnevelés izgalmas mozzanatait elemzik. Az önismeret fontosságát — tanfolyamvezetői tapasztalatai alapAz üzem területén széles körű aktívahálózatot alakítottak ki. Az év folyamán számos olyan rendezvényt szerveztek, amely az egészségnevelést, a korszerű táplálkozást. családvédelmet, a különböző betegségek megelőzését szorgalmazták. Évente négy alkalommal rendeznek véradást, az idén mintegy 700-an járultak hozzá a gyöngyösi Bugát Pál Kórház friss vérellátásához. A vállalati egészségügyi ismeretterjesztés hatékonyta. — Külön is érdemes szólni a szarvaskői völgyről, ahol a fagy miatt különösen nagy a csúszásveszély, ráadásul az út is kanyargós. A 3-as főközlekedési út Kápolna—Kerecsend közötti szakaszán sem árt az óvatosság. hiszen itt, ha esik, hófúvással is számolni kell, csakúgy, mint a 33-as Füzesabony és Debrecen, valamint a 31-esen Gyöngyös és ián — Löuei Gyula hangsúlyozza. Az irodalombarátok számára bizonyára kellemes meglepetésként hat Abody Béla, Jókai Anna, Fodor András, Simonyi Imre jelentkezése. Kuriózumnak számítanak Veres Péter eddig még sehol nem közölt 1953-as naplórészletei. A tudományos-fantasztikus műfaj iránt vonzódok sem csalódnak: részükre Kaposi Levente Földfóbia ' című írása kínál hasznos időtöltést. Mindez csak ízelítő az ajánlatból, amely a tetszetősebb küllemű folyóiratban található, ahonnan nem hiányzik a szolgáltatóblokk, a, Tájoló, az Üzen a szerkesztő rovat sem, ahol az előfizetési jegyzékhez képeslapként kamatoztatható fotó is helyet kapott. Az újságárusoknál keddtől már vásárolható sajtóorgánum ezentúl kéthavonként jelenik meg. ságának növelése érdekében bevezették a videotechnika alkalmazását. A dolgozók rendszeresen részt vesznek időszakos orvosi vizsgálatokon. A következő évben kiemelten foglalkoznak az ifjúság egészséges életmódra való nevelésével, új dolog lesz, hogy bevezetik Visontán a szemészeti szűrést és szakrendelést. A vöröskeresztes aktívaülés kitüntetések, elismerések átadásával fejeződött be. Jászberény között. Ugyan már november közepén kinn voltak az utak mentén a hóforgácsolók, de csak ezektől várni a maximális biztonságot, felelőtlenség lenne. Mint azt is megtudtuk, a megye útjain elvégezték a szükséges javításokat, ösz- szesen 1 millió négyzetméternyi területen. Ezzel nemcsak a kátyúkat szüntették meg. de a felfagyástól is óvják a burkolatot. Az új érdes felületek csökkentik a csúszásveszélyt, de nem árt az óvatosság. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 49. játékheti lottónyeremények a nyeremény,illeték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 taláta- tosok nyereménye egyenként 336 426 forint. A hármasok egyenként 1220 forintot érnek. A 2 találatos szelvényekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. — MIKULÁSNAP A BER- VÁBAN. Ma délelőtt, a Fi- nomszerelvénygyár kultúr- házában Mikulás-ünnepséget rendeznek. A vidéki gyerekeket különjáratú autóbuszokkal hozzák el. Ezúttal fővárosi művészek, többek között Csala Zsuzsa, Lórán Lenke és Payer András szórakoztatják a mintegy 1200 kicsit. — ELŐADÁS, DIAVETÍTÉS SEL. A „Magyar műhelyek’' sorozatban dr. Losonczi Miklós tart diaképes előadást december 10-én, a hatvani szakmunkásképző intézet kollégiumában, délután 4, és a Kossuth téri leánykoLlé- giumban, este 6 órakor. Az előadás címe: A vásárhelyi iskola. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hyc. Bp. 1125 Trabant H. Combi Bp. 133 Trabant Limousin Bp. 28 933 Trabant Limousin Db. 19 062 Trabant Combi Bp. 9 194 Wartburg Lim. Bp. 13 683 Wartburg de Lux Bp. 20 594 Wartb. de L. tolt. Bp. 4 176 Wartburg Tourist Bp. 7 135 Skoda 105 S Bp. 8 658 Skoda 105 S Db. 6 737 Skoda 120 L Bp. 15 957 Skoda 120 L Db. 9 960 Skoda 120 GLS Bp. 994 Lada 1200 Bp. 32 904 Lada 1200 Db. 20 481 Lada 1300 S Bp. 12 382 Lada 1300 S Db. 9 312 Lada 1500 Bp. 12 226 Lada 1500 Db. 8 445 Lada Combi Bp. 5 748 Lada Combi Db. 3 166 Moszkvics Bp. 13 485 Polski Fiat 126 P Bp. 20 722 Polski Fiat 1500 4 908 Dacia Bp. 23 758 Dacia Db. 14 712 Zasztava Bp. 7 087 EGEKBEN: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek : Kerecsend, Egerszalók, Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya. Bátor, Ostoros. Novai, Noszvaj. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 órá- .ig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. reggeltől hétfő reggelig, a Rá- KÖJAL-KÉSZENLET EGERBEN : délután n órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) egri Állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. RECSKI ÜGYELET: ReCSk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15.. FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. HEVESI ÜGYELET: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. HATVANI ÜGYELET: Hatvan városi tanács. Telefon: 12-720. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÖRHAZI ÜGYELET: gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-ttfl. másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. EGRI ALLATKÓRHÁZ: munkanapokon 16.30 h-tó) másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30 h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. A TESTI, LELKI EGÉSZSÉGÉRT... Vöröskeresztes munkáról a Gagarinban Korcsog Béla HA HÓ LEPI BE AZ UTAKAT Már most sem árt az óvatosság! NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.