Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. december 1., szombat

ban. Önök itt azokat a szakembereket képezik, akik közvetlenül, nap mint nap kapcsolatban vannak az élő természettel. Van-e elég elhivatottságot érző, erdöszeretó jelentkező?

— Korábban lasszóval kellett fogni a diákokat, de mintegy öt éve megváltozott, a helyzet. Idén például kétszeres volt a túljelentkezés. „Bódérendszer’’ ide vagy oda, népszerű lett iskolánk. Nem egyszerű „favágókat" — ahogy a diákjaink csúfolják egymást — képezünk, hanem természetszerető erdészeket. Ám azért ezek után ne úgy képzeljük őket, mint elegáns, puskás, kalapos, zöld ruhás erdőkerülőket. Meg kell dolgozniuk a sikerért. Évek óta az előkelő második helyet szerzik meg az országos tanulmányi, szakmai versenyekben.

— Melyek a jövőre vonatkozó elképzelései?

— Elsősorban szeretném, ha megszűnne végre a kettős munkáranevelés! Vagyis:

tanulóinkat sokfajta rossz hatás éri. így például a minap magam is találkoztam kiét olyan erdésszel, akik egy csupasz körfűrésszel két hét alatt 38 ezer forintot kerestek! Elsősorban itt látom az okát az újságcikkekben felvetett rohamos erdő- pusztulásnak is. Jó volna, ha legalább olyan fizetésben részesülnének az erdő- telepítéssel foglalkozó erdő- művelők, mint a kivágott törzsek szállításával és feldolgozásával foglalkozó szakemberek. Tavaly Finnországiban járva azt láttam, hogy egyetlen egy kivágott fatörzset is fóliával védenek az enyészettől. Maid ha nálunk is elérjük ezt, a táj- és természetvédő tudati színvonalat, akkor nem lesz baj, s nem kell „üzenniük” a fáknak.

Korszakhatár az országút

No, ,de nézzük meg az újonnan épülő iskolát, s akkor legalább képet kaphatunk a múltról is, hiszen szinte egymással szemben áll majd a régi rozzant kis falusi pár tantermes házikója és az új, modern, több épületből álló ,,iskolakombinát” — javasolja Enyedi Ervin, a gyakorlati oktatás vezető tanára.

A mátrafüredi országút menetirány szerinti jobb oldalán egy hatalmas, horgas orrú, réti sasra emlékeztet a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat óriás daruja. A tizenkét hektáros területen három épülettömbben kap helyet az új erdészeti szakmunkás- és szak- középiskola. Igazi, modern oktatási centrum lesz. hiszen a tervezők nem felejtették ki a sportpályákat, a targoncavezetők KRESZ-ös- vényeit, és a kis botanikus kertet sem — meséli büszkén az épülő falak mellett a tanár úr.

— Vajon mikorra lesz mindez? — kérdeztük Szén József építésvezetőt.

— 1986-ra szeretnénk átadni a kulcsokat az igazgatónak. Reméljük úgy lesz, mert a mátrafürediek mindenképp megérdemlik a jobb, korszerűbb intézményt. Készülnek az új feladatokra tervben, gondolatban, érzelemben, s értelemben egyaránt.

Ha szerencséjük van, már csak egyszer hullait ja le leveleit az erdészek őstölgyfája, s mire új rügyek fakadnak elkészül végre a „váruk”, no nem az erdő szélén, hanem az erdő mellett. S úgy véljük ez így helyénvalóbb'

östölgyek árnyékában:

Iskola az erdőszélen

A Mátra megkapó késő őszi pompáját kínálja vándorainak. Zúzmara hamvasította horhosok és domboldalok. a lombhullató fák (immár) óarany színű levelekkel üzennek a közelítő télnek. Az alacsonyabb hegyoldalakon fiatal fenyők tűleveles bokrai bújnak össze; már egy kissé idézve a karácsonyi hangulatot. Mátrafüreden, a kirándulók és üdülők télen-nyáron népszerű központjában ilyenkor is zajlik az élet. A délelőtti párában derengő rőt színű domboldalak azonban nemcsak az itt „őszöző" pihenők, kirándulók csapatait csábítják túrára, hanem néhány év óta az erdők jövendő gazdáit, gondozóit a Mátrafüredi Erdészeti Szakmunkásképző zöld ru. hás tanulóit is.

Az iskola kollégiumának épületét is tavasszal és nyáron beborítják csipkézett szélű levelek. Aligha lehetne ennél stílszerűhb és ide- álisabb a külső környezet.

Ám a szakma berkeiben köztudott, hogy az itt tanítók és tanulók helyzete korántsem olyan idilli, mint amilyennek a kedvező, külső benyomások után gondolnánk. A közelmúltban munkavédelmi vizsgálatot tartott az intézménynél az OMVF Heves megyei Felügyelősége. Őket elsősorban az iskolai tanműhely műszaki berendezéseinek a biztonságos elhelyezése és állapota érdekelte. Kiss Gábor mérnök-felügyelő feljegyzéseiből kitűnik, hogy az oktatás feltételei elég mostohák, s még oly kemény természeti viszontagságokhoz szokott erdésztanulóknak is. A gyakorló műhely ugyanis barakkokban kapott helyet. így, aligha csodálkozhatunk azon, hogy nem megfelelő az érintésvédelmi biztonság, s a régebbi gépi berendezésekről hiányzik a tájékoztató, s bizony elkelne egy külön helyiség a targoncák és vontatók akkumulátorainak töltéséhez is. Úgy tűnik, nem afféle romantikus erdei iskoláról.

hanem egy erdő szélére azaz. perifériára vetett oktatási intézményről van szó.

— A munkavédelmi felügyelő kifogásaival egyetértünk, de ez úgymond a jéghegy csúcsa csupán — halljuk Papp Lajostól, a Mátrafüredi Erdészeti Szakmunkásképző igazgatójától. — Természetesen a hiányosságok nagy részét azonnal pótoltuk, de jelenlegi feltételeink mellett csodákra nem vagyunk képesek.

Tízéves huzavona után

— Úgy néz ki, a közeljövőben végre új iskolai és kollégiumi épületet kapunk. Kevesen tudják, hogy a véletlennek köszönhette létét a mostani iskola. Egy kis nyugat-dunántúli városkából, Sárvárról telepítették át ide. Akkoriban itt Füreden sem rendes iskolaépület, sem pedig arra alkalmas tanműhelyi rész nem állt rendelkezésünkre. A kedvezőtlen körülmények ellenére sok szép eredménynyel büszkélkedhetünk. Évente körülbelül 700-an szereznek nálunk szakmun- kásbizonyítványt. Előfordul olyan eset is, hogy egyszerre lesz okleveles erdész az apa és a fia, hiszen felnőtt- oktatással is foglalkozunk.

— Sokan elsősorban a „jól értesültek" úgy tudják, .hogy a füredi iskola afféle mostohatestvére az egri Dobó István erdészeti Szakközépiskolának.

— Tudunk arról, hogy számtalan mendemonda, felelőtlen szóbeszéd járja. De öntsünk végre tiszta vizet a pohárba: a megyei pártbizottság döntése szerint 1986- tól Mátrafüred lesz szűkebb hazánk erdészeti szakképzésének centruma, összeolvadunk az egri iskolával. Korábban győzött a patinás régi diákváros történelmi hírneve, most pedig végre a reális lehetőségek döntöttek!

— Mostanában üzennek értünk a fák. A közelmúltban az erdő- és fagazdálkodásról társadalmi vita zajlott országos napilapjainkEnyedi Ervin; az új isko Iában minden másképp lesz

A múlt és a jövő

(Fotó: Tóth Gizella)

Soós Tamás

Továbbadni a tapasztalatokat...

Egy bányászsors, s ami mögötte van

— Szerencséjük, hogy itthon találtak. Ezzel a mondattal fogadott bennünket rózsaszentmártoni lakásán Kaszás János, a visontai Thorez Bányaüzem dolgozója. Csodálkozva nézünk rá. így hát folytatja.

— Én meg a feleségem amolyan kétlaki életet élünk, két családi fészek között vándorolunk időről időre. Az egyik otthonunk itt van. a másik Tarnamé- rán. Tudniillik fiam is lányom is ott dolgoznak a Lenin Termelőszövetkezetben, dinnyekertészek. A feleségem szintén ott áll alkalmazásban. Oda köt hát sok minden, de legfőképpen az unokák. Hárman vannak. a legidősebb már amolyan felnőtt nő, fodrásztanuló Egerben. Tavasztól kezdve aztán egészen őszig magam is náluk lakom, mert akkor már van mit tenni a dinnyésben. Amúgy is örökmozgó típus vagyok, annak meg különösen örülök. hogy segíthetek a gyerekeimnek. Nem jelent nagy áldozatot, hogy olyankor

tőlük járok be Visontára. az üzembe.

Ezzel a gondolattal vissza is vezet minket jövetelünk céljához. A feleség már várta ezt. hiszen ismeri a férjét. Tudja róla. hogy ritka lelkiismeretes ember, olyan, aki még otthon sem szakad el teljesen a munkahely ügyes-bajos dolgaitól. problémáitól. Nem kell nógatni, szívesen beszél magáról, a kezdetekről.

— Tizennégy éves koromban. 1943 októberében kezdtem el dolgozni itt Rózsa- szén tmártonban. . Segédmunkásnak vettek fel, az osztályozóműbe. Nem mondom. hogy könnyű volt, mert két műszakba osztottak be. Onnan kaptam az indítást ahhoz, hogy a bányát válasszam? Ameddig csak vissza tudok emlékezni rá. mindenki bányász volt a családunkban. Az édesapám sokszor huszonnégy órát is egyfolytában a föld alatt töltött, olyankor én vittem neki az ebédet. Nem csoda, hogy korán megismerkedtem azzal

az életformával. Még meg sem melegedhettem az új helyen, amikor a háború minket is elért. Az igazság az. hogy nekem szerencsém volt, mert felmentettek. A harcok befejeztével visszakerültem a régi helyemre.

Azt már el sem meséli — pedig nem kis dologról van szó —, hogy o felszabadulás után közvetlenül jórészt neki és hat társának köszönhető. hogy megindulhatott a széntermelés azon a vidéken. Ok állították helyre azt a nagyfeszültségű távvezetéket. amelyből áramot kaphatott a környék. Nem kímélték magukat, s mindössze három hét kellett ahhoz, hogy Sámsonházától Hatvanig rendbe tegyék a vezetékeket. Ennek befejeztével. 1946 májusától pedig frontcsillésként bizonyíthatta rátermettségét.

— Igen, és két évig maradtam is ebben a beosztásban. Volt ott egy három fős elővájási csoport, azok fogadtak be maguk közé. Remek szakemberek voltak.

(Fotó: Szabó Sándor)

rengeteg kisebb-nagyobb fogást eltanulhattam tőlük. 1949-ben átirányítottak Pe- tőfibányára. Pontosabban jelentkezőket kerestek, akik az ottani indulásnál se- gítkeznének. Nem sokáig töprengtem. elvállaltam. Okos döntés volt. hiszen ott is nagyszerű iskolában lehetett részem. Egy idősebb rutinos vájár vett maga mellé, aki fiaként szeretett. Nagy szerepet játszott abban. hogy előbb segédvájár lettem, majd 1950-ben jelentkeztem a vájáris- kolába. Egy évig tartott, de megérte, mert ahogyan elvégeztem. rögtön frontmesterré léptem előre. Hamarosan még komolyabb megbízatást kaptam frontaknásznak neveztek ki. Megnőtt a felelősségem, hiszen attól kezdve több frontfejtés irányítását kellett maradéktalanul ellátnom. Egy rövid ideig diszpécserként is alkalmaztak, de utána visszatértem a jól megszokott területre. Ró- zsaszentmártonba.

Sokhelyütt megfordult hát, s sok feladatkört bíztak rá, és mindig beváltotta a a hozzá fűzött reményeket. Nem zúgolódott, nem elégedetlenkedett, tette, amit elvártak tőle. Pedig távol sem volt vége az eseménydús vándorlásnak.

— Mikor már azt gondoltam. hogy utam végállomásához érkeztem. akkor áthelyeztek az ecsédi külfejtéshez. Két évig ott kerestem a kenyerem, majd 19?2-ben a Thorez követ~ kezett. Azóta is ott vagyok, de sajnos már csak egy esztendeig, mert jövőre nyugdíjba megyek. Bár csak 56 éves vagyok a mélymű' velésben eltöltött idő miatt négy év korkedvezményben részesülök. Biztosan furcsa lesz a „semmittevés”, de valahogyan csak eltöltőm a szabad időt.

Energiáit azonban nemcsak a termelés érdekében mozgósította. Kivette részét a társadalmi és mozgalmi munkából is.

— 1951-ben léptem be a pártba. 57-től aztán mind a mai napig vezetőségi tag vagyok. Tevékenykedtem információfelelősként, szervezőtitkárként 1975 óta pedig a 2-es számú párt- alapszervezet titkára vagyok Kétségtelen, hogy sok elfoglaltságot jelent, de

lelkiismeretesen akarom ezt is csinálni.

Ezt a kitartást díjazták azokkal a különféle kitüntetésekkel, amelyek végigkísérték pályáját. Többször lett a Bányászat Kiváló Dolgozója. Kiváló Bányász, s nemrég november 7~én megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Elismerést azonban nem pusztán ezek jelentenek. Joggal büszke arra is. hogy — mint valamikor neki az öreg vájár — így most ö adhatja át a felgyülemlett tapasztalatokat. fortélyokat az ifjaknak. Szívesen teszi, mert ebben sem akar szégyent vallani. S abban is biztosak lelhetünk, hogy ügyes kezű, szorgalmas fiatalok kerülnek ki a keze alól

Sárhegyi István

Öszi tölgyes árnyékában

A jövőben bizakodó igazgató: Papp Lajos