Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 31., hétfő 140 ÉVE KEZDŐDÖTT Kis vasúttörténet Száznegyven éve indult meg az első magyar vasúti pálya, a Pest—Vác közötti szakasz építése, és ezzel kezdetét vette a hazai vasút meglehetősen mozgalmas története. Még az első kapavágás meg sem történt, s kitört a vihar. Az újságírók kotnye- leskedtek bele a dolgokba. A Budapesti Híradó 1844. augusztus 2-án, Hirharang című rovatában adta közre: „A Központi Vasút körüli munkákat már megkezdték a váczt töltés mellett, bár mielőbb mondhatnák, hogy be is fejezték azokat.” Micsoda? — hördültek fel a városatyák —, mielőtt szabad királyi Pest város tanácsa átadta volna az ajándéktelkeket, a Középponti Vasúttársaság már az ásatásokhoz kezdett?! Nosza, kivonultak szemrevételezni a magánrétek és a Városliget közötti közlegelőre, ahol kiderült, hogy még csak felvonulóban vannak az Ull- mann Móricz pesti nagykereskedelmi vállalkozó vezette Társaság alkalmazottai. ( mozi ) KG KI VÜKÜS CSILI. AG (Telefon: 11-8K«) Du. fél 4. tél 6 és 8 órakor Lady Chatterley szeretője Egy nagy erotikus találkozás, színes francia—angol filmen EGRI BRÖDY (Telefon: 11-773) 31—1-én: du. 4 órakot Mackókaland Esté 6 és 8 órakor Feketeszakáll szelleme 2-án: Kétéltű ember EGRI IFJÚSÁGI HÁZ 2-án: Filmmúzeum Psycho GYÖNGYÖSI PUSKIN 31—1-én: du. fél 4 órakor Twist Oliver Színes, szinkronizált, angol ifjúsági film Du. háromnegyed 6 és 8 órakor Áltatódal nászágyon Színes, szinkronizált olasz filmbohózat ‘ 2-án: Vámhivatal Színes, szovjet bűnügyi film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 31-én: csak este fél 6 órakor Sok pénznél jobb a több 1- én: du. fél 4 órakor A fekete paripa Este fél 6 és fél 8 órakor Sok pénznél jobb a több 2- án: Anna HATVANI VÖRÖS CSILLAG 31-én: csak este fél 6 órakor Halálcsapda 2-án: Meztelen diplomata HATVANI KOSSUTH 31-én: csak este fél 6 órakor Huckleberry Finn és a csirkefogók l-én: a Jazz-bolondok W HEVES Y 31-én: Vértestvérek FÜZESABONY 31—lan l-én: Széplány ajándékba ( rádió ) HÉTFŐ KOSSUTH 8.05 Fúvósindulók. 8.20 Hogy tetszik lenni? 9.00 A hét zeneműve. 9.30 A hét költője. 9.39 Ki kopog? A Gyermek- rádió műsora. 10.05 Ismét a javából! 12.05 Édes anyanyelvűnk. 12.10 Mosolygó külpolitika. 12.40 Évfordulók nyomában. 13.28 Urszula Trawinska-Moroz operaáriákat énekel. 13.44 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.10 „Valami újat..A Szonda különkiadása. 14.50 Pribojsaky Mátyás citerá- zik. 15.03 Ne okoskodj, Pista! Mikszáth Kálmán re- gényénék rádióváltozata. 16.05 A zene nem ismer határokat. 16.58 Nem vicc! Gazdasági botorságok. 17.28 Új Eterna-lemezemkből. 18.15 Esti mese. 18.40 Vihog a hulla. Tabarin bohózatának rádióváltozata. 19.06 Pódiumparádé. 21.15 BUÉK 1985! 24.00 Himnusz. Vörösmarty Mihály: Szózat. Elmondja: Major Tamás. 0.10— 5.30 Szilveszteri poptarisznya. PETŐFI 8.00 Népszerű muzsika — korán kelőknek. 7.52 Torna. az Amerikát is megjárt Ch. F. Zimpel vasútépítő mérnök kubikosai... Arra a bizonyos kapavágásra jó két hónapot kellett még várni. Ott kinn a réten azonban a városi hivatalnokoknak azt követően is gyakorta akadt dolguk. Az ingyen átengedett 24 öl szélességű földsáv határait ugyanis az efféle munkákban járatlan parasztmunkások rendre jócskán ki-kitolták. A „Hír- harang” tollnokának óhaja végül mégiscsak teljesült: a 33,6 kilométer hosszú pálya rövid idő alatt megépült. „.. .a pesti váczi vonal 1846. júl. 15-én valósággal megnyittatott”. Ezzel — Európában tizenegyedikként — Magyarország is belépett a gőzüzemű vasúttal rendelkező országok sorába. A Magyar Középponti Vasúttársaság megalakulása pillanatától pénzügyi zavarokkal küszködött. 1847. szeptember l-én ugyan még átadta a Pest—Szolnok vonalat — a 100 kilométeres távot 16 kocsin 700 utas 3 óra 22 perc alatt tette meg 8.05 A három rabló. 2. rész. 8.49 Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.05 ..Nézz körül”. Sass Sylvia nagylemeze. 9.52 Ha még nem tudná.. . Decemberi tudományos magazin. 10.20 Kottafejek indigó alatt. 10.50 Spirituálék. 11.05 Történetek állatokról. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.53 Kis magyar néprajz. 13.05 Szilveszteri ma- malacságok I. 15.05 Zsákbamacska I. 16.00 Szilveszteri malacságok II. 17.05 Zsákbamacska II. 19.06 A szülőföld muzsikája — Év végi szokások, vidámságok. 20.00 Slágerlista — különkiadás 21.00 Nótaest. 21.51 A denevér. Johann Strauss operettje. 24.00 Himnusz. Vörösmarty Mihály: Szózat. Elmondja: Major Tamás. 0.10—7.00 Népszerű muzsika — reggelig. MISKOLC 8.00 Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. Lapszemle. 8.15 Programajánlat. 8.20 Információk, tudósítások Észak-Magyarország szilveszteri előkészületeiről. 8.35 Képzelt és valódi riportok, vallomások. Zenés vidám összeállítás. Szerkesztő: Gyarmati Béla. 9.35 Munkatársaink jelentik. 9.55 Műsorelőzetes. KEDD KOSSUTH 8.05 Társalgó. 9.30 Szo- kolay Sándor: Űjévi kánta. 10.05 Párhuzamos életrajzok. Két portré. 10.55 Az MRT gyermekkórusa tréfás műveket énekel. 11.04 Ránki Dezső Ravel-műveket zongorázik. 12.05 Újévi köszöntő. elmondja: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. 12.20 Szülőföldemen. 12.40 Az új zene szolgálatában. 13.01 Malacsült citrommal. Pecsenye-portrék. 13.30 Mozart: D-dúr (Prágai) szimfónia. 14.10 Művészlemezek. 15.00 A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. 16.05 Így éltem. Keresztúry Dezső szerzői estje. 17.21 Népdalok. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.40 A testőr: Molnár Ferenc vígjátéka. 21.09 Népdalok. néptáncok. 22.10 A Liszt Ferenc Társaság díjnyertes lemezeiből. 22.52 Operaest. 0.10 András Segovia gitározik. PETŐFI 8.05 Amíg a nagyok alszanak. Szilveszter utáni köny- nyűzene gyerekeknek. 9.05 Doktor Placébó, avagy a kék habostorta. Zenés mesejáték. 10.07 Sztárok sztereóban. 11.05 Randevú a —, aztán 1848 után csődöt jelentett. A birodalmi vasút részeként, majd ismét a magánvállalkozás fellendülésével folytatódott a fejlődés. 1850-ben elkészült a Vác—Pozsony, 1854-ben a Cegléd—Szeged szakasz, és megkezdődött a Szolnok— Püspökladány—Debrecen és a Mohács—Pécs vonal építése. 1866-ra a magyarországi hálózat hossza elérte a 2200 kilométert. A kiegyezést követően kezdett mindinkább formát ölteni Széchenyi 1848-ban papírra vetett elképzelése; a fővárosból sugarasan kiinduló fő-, mellék- és szárnyvonalak épültek. 1878-ban már hétezer kilométer pályán pöfögtek a gőzösök; jellemző az ekkori vasútépítés ütemére, hogy 1867-től a Millenneum évéig évente több mint 400 kilométer pálya épült; az I. világháború idejére az ország vasúthálózata teljesen kifejlődött. Az I. világháború után 8707 kilométerre csökkent Jókai Klubban. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.05 Ez is Beatles. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Ritmus. 14.30 Sportvilág. 15.05 Egy kis zsír — savanyúval. Szendrő József emlékére. 16.00 Szírius-vetél- kedő. 17.05 Közkívánatra! 18.30 Gramofonalbum. 19.05 Elvis Presley összes felvételei. 20.10 Nótamuzsika. 21.05 Csak szövegíró? Látogatóban Szenes Ivánnál. 22.10 A hóember. Zenés mesejáték. 22.52 Népzene Szudánból. 23.10 Nóták. 24.00—4.30 Éjféltől hajnalig. MISKOLC 8.00 Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. 8.10 Boldog új évet! Dr. Ladányi József köszöntője. 8.15 Múló évek sodrában. Válogatás a stúdió archív felvételeiből. Szerkesztő: Nagy István. 9.55 Műsorelőzetes. SZERDA KOSSUTH 8.20 Világablak. 8.50 Kis magyar néprajz. 8.55 Magyar művészek operettfelvételeiből. 9.49 Szól a cimbalom. 10.05 Mi ez a gyönyörű? 10.23 Nóták. 11.01 Évszázadok mesterművei. 11.39 Wilhelm Meister tanulóévei. Rádiójáték. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv. 13.03 Adolf Busch hegedül. Rudolf Serkin zongorázik. 14.10 A magyar széppróza századai. 14.25 Operaslágerek. 15.00 Népzenei Hangos Újság. 15.40 Orvosi tanácsok. 15.45 Magyarán szólva. 16.05 MR 10—14. 17.00 Vizsgálatok nyomában. 17.25 Népszerű szimfonikus zene. 18.02 Kritikusok fóruma. 18.15 Hol, volt, hol nem volt.. . 18.30 Esti magazin. 19.15 Visszapillantó tükör. 20.25 Disz- kotéka. 21.30 Prizma. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Kórusmuzsika. 22.45 Iskolát teremtett. 23.00 Zenekari muzsika. 0.10 Kamarazene. PETŐFI 8.05 Idősebbek hullámhosz- szán. 8.50 Délelőtti torna. 9.05 NAPKÖZBEN. 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10 Szovjet fúvószene. 12.25 Néhány szó zene közben. 12.30 Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.10 Pophullám. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Az én rádióm. 15.05 Boldog születésnapot! 16.13 „Mentek az évek, szólt a rádió...” Látogatóban Kör- mendy Lászlónál. 17.05 Fáy András szerzeményeiből. az ország vasútvonal-hálózata, a II. világháború elpusztította a vágányok egy- harmadát. A hidak 15 százaléka épségben, a kocsipark 4, a mozdonypark 10 százaléka volt üzemképes 1945-ben. S 1946-ra — a 100. évfordulóra — a magyar vasút ismét működött! A felszabadulás óta eltelt négy évtized már napjaink krónikája. Nagy feladatokhoz nőtt fel a magyar vasút. és elsősorban minőségében változott. A talpfákat vasalják, vasbeton aljak váltották. váltják fel; 5—7 méterről 12 méterre, 24 méterre „nőttek meg” a sínszálak. Korszerűre cserélődött a vagonpark, általánossá váltak a dízelek, a modern villanymozdonyok. 1959-től új gőzmozdonyt már. nem állított be a MÁV, s a villamosított pálya a 70-es évek végére meghaladta a 800 kilométert. Ma már villanymozdonyok vontatják a vonatokat a teljes hálózatnak csaknem a 26 százalékán. Befejezéséhez közele17.20 Diákfoci. 17.30 Ötödik sebesség. 18.30 Találkozás a Dakota ház szentélyében. 19.05 Népdalok. 19.25 Meseautóban. Régi idők filmdalai. 20.05 A Deep Purple együttes felvételeiből. 20.50 Aromás gondok. 21.05 Hosz- szúihajú veszedelem. Epizódok Gárdonyi Géza regényéből. 21.39 Offenbach-est a Pesti Vigadóban. 23.20 A mai dzsessz. 24.00—4.30 Éjféltől hajnalig. MISKOLC 17.00 Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. 17.05 Hangversenykrónika. 17.30 Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Szőlőskertek a bányában — Energiatakarékosság az erőműben — Befejezés előtt a cukorgyártási kampány Szerencsen.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Borsodi Gyula — Sport. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes ( televízió ) HÉTFŐ 1. MŰSOR 9.05 Tévétorna. 9.10 Yxilon- show. NSZK bábfilm. 9.40 Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. 10.05 „Éh táncolnék veled...” A szamba. 10.15 Háry János — Kodály Zoltán daljátéka gyermek- szereplőkkel. 15.45 Mesék az állatokról. 17.15 Hurrá, van seriffünk! Amerikai wes- ternkomédia. 18.50 Cimbora. Nonszensz. 19.40 Tévétorna. 19.45 Esti mese. 19.55 Hírek. 20.00 Szuperbola. A Parabola szilveszteri különkiadása. 20.40 Közkívánatra! Minden lében két kanál. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. A nyitány. 21.30 Szilveszter 1984. Temetném a munkát... Hofi Géza műsora. Négy nő. négy sanzon. A Telepódium kabarébemutatója. Valahogy mindig lesz! Bordalok disz- kóritmusban. Szilveszteri mulatság a tv IV-es stúdiójában. 24.00 Himnusz. 0.05 —kb. 02.30 Éjfél után.. . 2. MŰSOR 19.58 Műsorismertetés. 20.00 Non-stop-pop-rock 1984. Nemzetközi sztárparádé 240 percben. KEDD 1. MŰSOR 9.05 Tévétorna. 9.10 Csak gyerekeknek! 10.00 A repülő láda meséi. Angol film. 11.25 Hogyan működik? A fényképezőgép. 11.40 Paul Dadik a Sárbogárd—Dombóvár szakasz villamosítása, s egy év múlva teljes hosszában villamosított lesz a Budapest—Pécs vonal. Folyik ez a munka Aszód és Vác között is. s a jövő nyári menetrend életbe lépésével lehetővé válik, hogy a csehszlovák határtól a románokig — Budapest elkerülésével — villanymozdonyok vontassák a vonatokat. Az utóbbi évek fejlesztésének a fő iránya a rekonstrukció, a szinten tartás. Az idén 6j5 milliárd forint jutott vasúti beruházásokra, hatalmas összeg ez, és mégis nagyon kevés. Főként az utazási, szállítási körülmények javítására, szociális célokra, biztonsági berendezésekre fordítja a MÁV. Harmincegy újabb fénysorompó épül például. 200 kilométeren kicserélik a vasúti pályát, korszerűsödik a Ferencvárosi pályaudvar. S hamarosan befejeződik az 1976-ban elkezdett nagy munka, a Kelenföldi pályaudvar rekonstrukciója. Eddig 1,7 milliárdot költöttek rá, az állomásépületnek a megfiatalítása még a jövő feladata. Dregán Gábor niels műsora. 12.15—13.30 Űjévi koncert Bécsből. 15.15 Újévi üdvözlet. Zenés Inter- vízió műsor. 15.55 Postarablók. 17.25 Savária táncverseny. 18.25 A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.45 „Örökkön él...” Petőfi Sándor megzenésített versei. 19.30 Tévétorna. 19.35 Esti mese. 19.50 Újévi köszöntő. 20.00 Hírek. 20.05 Szöktetés. Amerikai film. 21.35 ötven perc Benjámin Lászlóval. 22.25 Hírek. 2. MŰSOR 19.58 Műsorismertetés. 20.00 —22.05 Nebáncsvirág. Hervé operettjének szovjet film- változata. SZERDA 1. MŰSOR 7.58 Műsorismertetés. 8.00 Tévétorna. 8.05 Szünidei matiné. 10.05 Delta — Tudományos híradó. 10.30 Su- turp. Szerelmi történet. NDK tévéfilm. 16.40 A világnagy városai. Varsó. 17.50 Délalföldi krónika. 18.25 Bűvös kockázat. Feljutunk-e a dobogóra? 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Forró szél. Jugoszláv tévéfiilmsorozat. X/4. rész. 21.00 1984. világpolitikai krónikája. 22.05 Szervá- tiusz Jenő. 22.30 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.13 Műsorismertetés. 18.15 Játék a GYIK-műhelyben. 18.40 Képújság. 18.45 A nyelv világa. 19.30 Expresszioniz- mus. Francia rajzfilm. 19.35 Cél: a lehetetlen. Amerikai rövidfilm. 20.00 Gondolkodó — Tudományos magazin. 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Kakemono Hotel. Francia tévéfilm. 22.45 Képújság. HÉTFŐ CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.45 A kislány és a kenguru (ausztrál film). 10.00 Meghívó a cirkuszba. 10.30 Mesefilm. 11.40 Szilveszter az Aranykapuban. 12.30 Híradó. 12.35 Rövidfilmek. 13.00 Animációs filmek. 14.05 Örökzöld melódiák. 14.45 A Pogány Madonna (magyar kiúmikomédia). 16.25 Érdekességek a világból. 16.4# Szórakoztató műsor katonáknak. 17.40 Ez alkalommal komolyan (tévéjáték). 18.40 Esti mese. 18.50 Szórakoztató műsor. 19.45 Zenés műsor. 20.15 Milos Ko- peczky bűnei (filmösszeállítás). 20.55 A világ nem szereti a könnyeket. 21.40 Józef Zima énekel. 22.00 Szilveszteri szórakoztató műsor. 24.00 Üdvözöljük az 1985. évet! 0.20 Baráti üdvözletek. R szülői minta a párválasztásban Légy olyan, amilyennek a gyermekedet szeretnéd látni — - szól az intelem. S valóban, a szülőknek jól meg kell fontolniuk, miről, hogyan nyilatkoznak, hogyan viselkednek, hogyan élnek, hisz mindennapjaik tanúja és részese a gyermekük, aki tőlük tanul meg viselkedni és élni. Legyen bármilyen határozott is a fiatal generáció szembenállása az idősebbekkel, végső soron minden fiatal felnőtté akar válni, s leginkább ahhoz kíván hasonlítani, akik hozzá a legközelebb állnak. Párválasztásukban és házasságukban is mesz- szemenően befolyásolja őket az a minta, amelyet a szüleik nyújtanak a számukra. Ez a programozottság már a partner kiválasztásában is érvényesül: ideáljaink mindig megtestesítenek valamit a szüléinkből. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenki olyan társat választ, aki külső megjelenésében anyjára vagy apjára emlékezteti — bár ez is előfordulhat. Sokkal lényegesebb hasonlóságok után kutat az ember jövendő házastársában: a szülőkéhez hasonló véle.- kedések, beállítottságok, az életvezetéssel és az életfelfogással összefüggő elképzelések után. A szülők közötti kóros kapcsolatformák is megismétlődhetnek a fiatalok házasságában. Köztudomású, hogy az elvált szülők gyermekei sokkal nagyobb arányban válnak el maguk is, Mindezek ismeretében és tudatában, a szülőknek fokozottan ügyelniük kell arra, hogy milyen házasságmodellt nyújtanak gyermekeiknek. Flamm Zsuzsa 0.50 Diszkó idősebbeknek. 1.20 Diszkodrom. 2.20 Fúvószene. 2. MŰSOR 16.35 Maja, a méhecske (rajzfilmsorozat). 17.00 Népdalok. 17.40 Könnyűzene. 18.30 Paudits Béla műsora. 18.55 Operamelódiák. 19.45 Zenés szórakoztató összeállítás. 20.35 Fúvószene. 21.10 Diszkó idősebbeknek. 21.45 Cseh film. 23.10 Folklórösz- szeállítás. 23.40 Szilveszteri szórakoztató műsor. 24.00 Üdvözöljük az 1985. évet! 0.20 Zenés műsor. 0.55 Mese felnőtteknek. KEDD 1. MŰSOR 9.05 Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek. 10.05 Tévéjáték gyerekeknek. 11.05 Dökumentumfilm Szlovákiáról. 12.00 Ünnepi hangverseny. 13.00 Gustáv Husák újévi beszéde. 13.30 Nemzetközi síugró verseny. 15.30 Szlovák film. 16.50 Hangverseny. 17.20 Idegen lány (tévéjáték fiataloknak). M30 Esti mese. 18.40 Inxtafcni összeállítás. 19.30 Tv-ftíww>ó. 20.10 Smetana: Az eladott menyasszony (opera). 22.30 Prága és a prágaiak. 2. MŰSOR 14.00 Mesefilm. 15.20 A világ nagy képtárai. 16.35 Csehszlovák szpartakiád 1980-ban (dokumentumfilm). 17.55 Versek. 18.05 Maja, a méhecske (rajzfilmsorozat). 18.30 Dokumentumfilm Kubáról. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Űtkeresztezés (tévéjáték). 21.20 Híradó. 21.35 Az otthon dalai. SZERDA 1. MŰSOR 9.00 Mesefilm. 9.15 Óvodások műsora. 9.40 Mentőkocsi (tévésorozat). 10.45 Au- tósok-motorosok magazinja 11.15 Tévébörze. 11.45 Kanadai természetfilm-sorozat. 16.35 Ipari tanulóknak. 17.05 A tudomány és a technika világa. 17.45 Sportrevü. 18.30 Dokumentumfilm. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Irodalmi összeállítás. 20.30 Dokumentumfilm. 20.40 Riportmagazin. 21.30 Híradó. 22.00 Világhíradó. 22.10 Irodalmi magazin. 2. MŰSOR 17.10 Híradó. 17.15 Kicsinyek magazinja. 17.55 Maja, a méhecske (rajzfilmsorozat). 18.20 A Shorts holland együttes műsorából 18.45 Dokumentumfilm-soro- zat. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Irodalmi összeállítás. 20.30 Dakumentumfiim. 20.40 Riportmagazin. 21.30 Híradó. 22.00 Világhíradó. 22.10 Irodalmi magazin. Ünnepi műsorok