Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 31., hétfő 13 Ki az, aki nem tett még súlyos, nagy fogadalmat az év végén, az utolsó napon, hogy jövőre minden másképp lesz? Új életet kezdünk. De hogyan? Ehhez kívánunk cikkválogatásunkkal néhány használható tanácsot adni, na meg a régi rossz szokásaink búcsúztatásához szilveszteri recepteket. Koktélreceptek Új életet kezdve...(!) Változatosabbá tehetjük a szilveszteri vendégjáráskor az italválasztékot koktélok készítésével. A receptek kiválasztásakor igyekeztünk figyelembe venni az átlagos háztartásban ilyenkor fellelhető italokat. BARACKBÚLE (4—6 személyre) Hozzávalók: 12 db barack, 25 dkg cukor, 3 üveg fehér bor, 2 pohár vörös bor. A gyümölcsöt kimagozva 4 részre osztjuk és a bólés edénybe helyezzük, 2—3 kanál porcukorral megszórva, a vörös borral felöntjük, kb fél órát pihenni hagyjuk. Ez idő alatt a 20 dkg cukrot 1 üveg fehér borral addig keverjük, míg teljesen tiszta, töretlen folyadékot kapunk. Ezt hozzáadjuk a már elkészített gyümölcshöz és újból egy órán keresztül. jól befedve, hideg helyen állni hagyjuk. Ezután a további bort hozzáöntjük. Bólés pohárban szervírozzuk. BRANDYGROG Hozzávalók: 2 evőkanál cukor, fél citrom leve, 5 cl brandy, 2 szem szegfűszeg, kb. 2 cm-es fahéjdarab, citromkarika. A hozzávalókat forráspontig melegítjük, ©rögös pohárban citrom- karikával díszítve szolgáljuk fel. CAFÉ ROYAL Hozzávalók: 1 szem kockacukor, konyak, 1 dupla fekete. Előmelegített kanálba helyezzük a kockacukrot, konyakot öntünk rá és rövid ideig égni hagyjuk és az égő italt egy dupla feketébe csepegtetjük. Nagy kézügyességet igényel, mert az italnak a kávéval érintkezve is — igen rövid időre — még égnie kell. CITROM (NARANCS) ADE Hozzávalók: 1 citrom leve, 3 dkg cukor, 1 karika citrom, 1 dl szódavíz. A citromlét apró jéggel félig töltött limonádés pohárba öntjük, cukorral megkeverjük, szódával felengedjük, és a citromkarikát hozzáadjuk. Szalmaszállal szolgáljuk fel. Ugyanígy készül a Narancs Ade is. DIAMOND FIZZ Hozzávalók: fél citrom leve, 3 kiskanál cukor, 5 cl gin, habzóbor. Az anyagokat shakerben jól öszLereszeljük egy citrom és két narancs héját, meghintjük 25 deka porcukorral, tört fahéjjal, ráöntünk egy negyed liter rumot, fél liter fehér bort és fél liter szerázzuk, nagyobb tumb- lerpohárba öntjük és habzóborral felöntjük. FROMME HELENE FROZEN Hozzávalók: fél rész maraschino, fél rész tojáslikőr, Az italokat koktélpohárba, evőkanálnyi apróra tört jégre öntjük, megkeverjük és szalmaszálat adunk hozzá. HUNGÁRIA-KOKTEL (ÉDES) Hozzávalók: harmadrész tokaji aszú, harmadrész gin, harmadrész vermouth, 1 szem meggy. A hozzávalókat shakerben kevés jéggel ösz- szerázzuk és koktélpohárba öntjük. HUNGÁRIA-KOKTÉL (SZÁRAZ) Hozzávalók: harmadrész tokaji szamorodni harmadrész gin, harmadrész vermouth. Az italokat kevés jéggel shakerben összerázzuk és koktélpohárba öntjük. PUSZTAKOKTÉL (ÉDES) Hozzávalók: 3 cl tokaji édes szamorodni, 3 cl barackpálinka, 2 cl mecseki. A hozzávalókat keverőpohárban 3 szem jéggel összekeverjük, koktélpohárba szűrjük és megkeverjük. PUSZTAKOKTÉL (SZÁRAZ) Hozzávalók: 3 cl tokaji száraz szamorodni, 3 cl barackpálinka, 2 cl mecseki. A hozzávalókat 3 kocka jéggel rázókehelyben rövid ideig összerázzuk és koktélpohárba szűrve szolgáljuk fel. TRINITY-KOKTÉL Hozzávalók: harmadrész száraz vermouth, harmadrész édes vermouth, harmadrész gin, cseresznye. A hozzávalókat keverőpohárban pár kocka jéggel elkeverjük és koktélpohárba szűrjük. Díszítésül cseresznyeszemet használunk. WESTERN ROSE- KOKTÉL Hozzávalók: 3 csepp citromlé, negyedrész barack- pálinka, negyedrész száraz vermouth, fél rész gin. A hozzávalókat rázókehelyben 3 kocka jéggel összerázzuk és koktélpohárba szűrve szolgáljuk fel. vörös bort. Az egészet forrásig hevítjük, majd kihűtjük és batiszt ruhán átszűrjük. Beledobjuk a két narancs karikára vágott belét, jégbehűtve tálaljuk. Régi bölcsesség szerint: „Az ember fele életét az ágyban tölti, és a jó ágy fél élet!” Mai szemmel vizsgálva ezt a mondást kiegészíteném azzal, hogy „majdnem fele életét az ágyban tölti...” Ha a napi 8 óra alvást vesszük figyelembe. Bizony ez így is nagyon sok idő. Jó alvás után frissek, kiegyensúlyozottak vagyunk, kialvatlanul ingerlékenyek, kedvtelenek. Nézzük sorjában. mi a teendő, hiszen úgyis elhatároztuk: az új évben új életet kezdünk... Milyen az ideális fekhely? Legyen kényelmes, de ne túlságosan puha. inkább rugalmas. A takaró ne legyen nagyon meleg, a hálószoba hőmérsékletéhez igazodjon. Ha túl meleg takaróval ta- karódzunk. megizzadunk, kitakarjuk magunkat és megfázunk. Túl meleg takaró alatt az álmunk is nyugtalan lesz. A párnánk lehetőleg lapos legyen, de ne puha. Ha lábunk alá teszünk egy összehajtott takarót, hogy a testnél kissé magasabban helyezkedjék el, jobban pihennek a lábak. A hálóruha kényelmes és bő legyen. Ha szűk a hálóruhánk. elszorítja a vérkeringést és zsibbadást, rossz álmot okozhat. Naponta nyolc óra alvás. Szilveszter éjszakáján Nyilván az örök emberi kíváncsiságban gyökereznek a szilveszteréi i népszokások. Mindenki kíváncsi, mit hozhat a jövő, s ezt kikémlelni voltak hivatottak a régi kedves szokások. Ki megy férjhez az új évben, ki marad pár nélkül, erre minden lány kíváncsi, ezért a lányok éjfélkor kiszaladtak a fáskamrába, felnyaláboltak egy ölnyi fát. Akié páros volt, az várhatta hogy farsangban megkérik a kezét. Akié páratlan, az bizonyosan pártában marad. Fiatal- asszonyok, ha megkísérelték, azt kémlelhették vele, együtt maradnak-e párjukkal a következő esztendőben. A lányok gombócot is főztek. Eredetileg Luca-napi szokás volt, de sokan szilveszter-éjfélt találták rá alkalmasabbnak. Páratlan számú gombócot gyúrtak, mindenikbe egy-egy férfinév került. Egyetlenbe üres cédulát tettek. Amelyik gombóc először jött fel a víz felszínére, az rejtette a jövendőbeli nevét, vagy ha úgy esett, jelezte, a lánynak az új évben sem lesz párja. Az ólomöntés is a régi kedves szórakozások közé tartozott. A folyékonyságig hevített ólmot vízbe fröcs- csentették. s utána nagy mulatság volt kitalálni, mit ábrázol): katonát, rendőrt, mesterembert. Kinek-kinek rejtett szíve vágya sugallta a megfejtést. E szokásokkal együtt élt az a hiedelem is, hogy mit lehet főzni az év első napján majd. Tyúkot például a világért se, mert az elkaparja a lány szerencséjét. Disznóhúst igen, mert az szerencsét jelent majd az egész házra. A szerencse pedig szívesen látott vendég volt hajdanában is. —d.— pihenés szükséges, hogy a testünk új energiákat halmozzon föl. Este tetőtől talpig mosakadjunk meg, hogy tisztán kerüljünk az ágyba. Tisztálkodás után jobb a közérzetünk, nyugod- tabban alszunk. Ne vacsorázzunk későn, csak könnyű ételeket fogyasszunk. A vacsora ideális időpontja: délután hat óra. Ha korán vacsorázunk, az elfogyasztott ételt szervezetünk lefekvésig feldolgozza. Lefekvés előtt igyunk meg egy pohár mézestejet, vagy tejes-gyümölcsös turmixot. vagy fogyasszunk el egy almát. így nem lesz kellemetlen éhségérzetünk. Este kerüljük az idegességet, a vitákat. Ha valami probléma van a családban, inkább a kora esti órákban beszéljük meg, mert sem felnőttnek, sem gyermeknek nem jó zaklatott idegekkel lefeküdni. Ne olvassunk közvetlenül lefekvés előtt, vagy az ágyban izgalmas könyvet. amely félelmet, szorongást kelt bennünk. Olvassunk inkább vidám, kellemes írásokat. Közben hallgassunk halk zenét. — a zene nyugtatóan hat az idegeinkre. Ne igyunk késő este feketekávét, szeszes italt, túl erős teát. mert nehezen tuMindenfelé hallani: hol szedhettem fel ennyi kilót az utóbbi időben? Érthetetlen ez a súlygyarapodás, hisz alig ettem valamit! — Se vége, se hossza a panasz- áradatnak. S a könnyen felszedett kilókat milyen nehéz leadni! Vajon mi ennek az oka? Egyszerű a dolog: ősszel és télen más étrendre állunk át. Mit főzzünk és együnk? Sok fejtörést okoz ez nemcsak az orvosoknak, hanem a háziasszonyoknak is. Az étrenddel kapcsolatos változások egyrészt az étkezés mennyiségét, másrészt — és főleg — annak minőségét érintik. Tehát többet eszünk, mint amennyit kellene, és nem azt, amit kellene. De szérepet játszik ebben az is, hogy kevesebbet mozgunk. Sokat ülünk otthon esténként, ritkábban sétálunk. Otthonunk és munkahelyünk között pedig az utat — sajnos, — valamilyen járművön tesszük meg. Ha még azt is tekintetbe vesz- szük, hogy a hideg, nyirkos, szeles időben igen sokan jól felöltözve járnak, rájöhetünk arra, hogy nincs szükségünk több energiára, mivel testünk nincs kitéve nagy hőmérsékletcsökkenésnek. Ebből következik, hogy a téli plusz kalóriák (energiák) igen könnyen elhízáshoz vezethetnek. Egyre kevesebb a friss gyümölcs és zöldségféle. Szerencsére van kivétel is. dunk elaludni. Ágyban ne dohányozzunk! Lefekvés előtt nyitott ablaknál, vagy jól kiszellőztetett szobában végezzünk néhány tornagyakorlatot. Gyakorlat előtt, közben és után lélegezzünk jó mélyeket. Elősegíti a nyugodt alvást. Ha lefeküdtünk, nyújtózkodjunk jó nagyokat. — pihenteti a szervezetet. A jó, kiadós ásítás „természetes altatószer”, mert az ásítás legtöbbször együtt jár a végtagok és a mellkas alapos megnyújtóztatásával. Lehetőleg hanyatt fekve aludjunk el. így minden testrészünket. izmunkat pihentetjük. Ebben a helyzetben a legjobb a vérkeringésünk. Izmainkat tudatosan lazítsuk el. még arcizmainkat is. Alvás előtt bármilyen nehéz is, kapcsolódjunk ki teljesen a napi kellemetlen ügyekből. Ügysem segítünk azzal, hogyha gondolatban visszatérünk hozzájuk. A tudatos kikapcsolódás segíti legjobban elő a pihen- tető-szépítő alvást. " Ha az orvos nem írja elő határozottan, ne használjunk altató gyógyszereket. önmagunk akaraterejével törekedjünk arra. hogy alvásunk teljes nyugalmat nyújtó pihenés legyen. Elsősorban az almára gondolok, amely télen tárolható, valamint a citromra, a narancsra és a többi déligyümölcsre. De ne feledkezzünk meg a savanyított káposztáról, valamint a zöld- ségkészítményekrő] sem. A mirelit gyümölcsök, főzelékek azért kiválóak, mert vitamintartalmuk ugyanolyan magas, mint amikor leszedték a fáról vagy betakarították azokat. Mindezekből is látható. hogy ősszel, télen szárazabban étkezünk. A vitamincsökkenésből (főleg C vitaminról van szó) hiányállapot alakulhat ki. A mennyiség pótlása céljából hajlamosak vagyunk arra, hogy zsírosabb, nehezebb ételeket együnk, ami persze, nem egészséges. Ugyanez érvényes a töméntelen édességre is, ami ráadásul még a fogakat is rontja. Nem könnyű feladat, de meg kell próbálnunk az étkezés káros hatásait ellensúlyozni. Elsősorban ne fogyasszunk tápláló, hizlaló (zsíros, szénhidrátdús) ételeket. Amennyiben lehetséges, a kapható gyümölcsökből, zöldségekből minél többet *együnk. A tej- és tejtermékek is kiválóak. Azonkívül kiránduljunk, sétáljunk, fussunk, kocogjunk: otthon tornásszunk nyitott ablak mellett. Töltsünk sok időt szabad levegőn, így frissebbek, kiegyensúlyozottabbak és sikeresebbek leszünk. Sokoldalú minta A szép, platánleveles minta sokféle alakzatban, többféle technikájú kézimunkán helyezhető el, így többek éudeklődésére tarthat számot. A minta elhelyezésének itt csupán három variációját mutatjuk be, de ki-ki fantáziája, ötletessége szerint még számos kombinációt választhat. A levelet — jellegénél fogva — mindenképpen úgynevezett kazettás megoldással készítjük. Tehát bármelyik formátumot is választjuk, célszerű előbb a kiválasztott színnel a kockahálózatot elkészíteni, kihímezni (1. rajznál a pontozott, 2. rajznál az üres kockák, 3. rajznál az x- szel jelölt kockák). Ily módon már sokkal könnyebb a platánleveleket, illetve annak alapszíneit behímezni. A leveleket tervezhetjük úgy, hogy száruk befelé összpontosul (1). Nagyon hatásos, ha nagyobb munkán (pl. falvédő szőnyegen) a tapétaminta szerint alkalmazzuk (2). Az első módszer fordítottja, a negatív minta szerint is érdekes hatást érhetünk el, itt a levelek szára kifelé mutat (3). A mintát használhatjuk kis szettek, térítők, párnák, függönyök, falikárpit, falikép kivarrására, alapanyagul pedig mindig a kívánt munkának megfelelő (panama, kongré műszálas szőnyegkongré, stb.) kelmét válasszunk, megfelelő fonallal. Akinek cikkk-cakk öl- tésű varrógépe van, érdekes ágytakarót is készíthet a minta alapján, rátétes megoldással. A nagyméretű színes leveleket a 2. sz. rajz szerint rágépelhetjük valamilyen szép vászonalapra. B. K Narancsbólé Fást Katalin VAJON Ml AZ OKA? Felesleges többlet FIGYELEM! JELENTKEZNI LEHET: A MÁTRA GÁZBETONGYAR személyesen, minden hétfőn, ELÖFELVÉTELT HIRDET Gyöngyös, Lenin u. 2. sz. fsz. 11. szoba betanított, váltóműszakos munkakörök (városi munkásőr-parancsnokság) betöltésére, LEVÉLBEN: magas kereseti lehetőséggel, KOSZIG Mátra Gázbetongyár május 1. felvétellel. Gyöngyös, Pf.: 155. 3200 Az EGER ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ egri nagykereskedelmi részlege raktári dolgozókat keres felvételre. Bérezés kollektív szerződés szerint. Érdeklődni lehet: Eger, Kistályai út 5. sz. alatt, vagy a 10-210 telefonon.