Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-29 / 304. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. december 29., szombat Háttérben a dramaturg Beszélgetés Bernáth Lászlóval A filmet a rendező neve fémjelzi. Talán a néző még az írót is megjegyzi, de ki emlékszik a dramaturgra? Hálátlan szakma. Nincs csillogás. látványos siker, csak munka. Az utóbbi időben mind több produkcióban találkoztam a 31 esztendős Bernáth László dramaturg nevével. Nemrég a Bokák György rendezte Farkascsapda -című filmben dolgozott. Öt faggatom, milyen a munkája? — A dramaturg mindig háttérben marad. Sokan azt sem tudják, mi a dolga. Elvben nekem kell felkutatni a megfilmesítésre alkalmas műveket, és megkeresni azt a rendezőt, akivel együtt megvalósíthatjuk elképzeléseinket. — Ez a klasszikus eset. És a gyakorlat? — Legtöbbször a rendező javasolja a témát, amit az erre kiszemelt szerzők megírnak, vagy filmre alkalmaznak. Csak ezután következem én. Elolvasom a kész forgatókönyvet, stilizálom, s ha szükséges, akkor átírok, átformálok egy-egy jelenetet. — Milyen volt a pályakezdése? — Eleinte nehéz. Az ELTE bölcsészkarán népművelés szakon végeztem. Amikor felvettek a televízióhoz, azt hittem, azonnal belevethetem magam a munkába. Nem így történt. Három évig szinte semmi érdemlegeset nem csináltam. Akármibe fogtam, semmi sem valósult meg. Hiába kilincseltem szorgalmasan, a javaslataimat sorozatosan elutasították. Nem találtam a helyemet. Majd váratlanul megbíztak egy konkrét feladattal. Ha az igazságra esküdtél című kétrészes filmben dolgozhattam. Kimozdultam a holtpontról. A következő évben már két film. a rákövetkező esztendőben pedig egy sorozat elkészítésével bíztak meg. Ettől kezdve folyamatosan kaptam a feladatokat. — Melyik munkája a legkedvesebb? — Legjobban a színházi dramaturgiát szeretem. Ugyanis nemcsak a televíziónál, hanem a debreceni Csokonai Színházban is dolgozom. Eddig a legtöbb örömet Háy Gyula Tiszazug című művéből készült monodráma szerezte nekem, amelynek nemcsak dramaturgja, de a rendezője is voltam. Ezt a darabot ma is játszák. — Miért jobb a színház, mint a film? — Talán a példa. amit elmondok, jól szemlélteti majd. Nemrég fejeztük be a televízióban Gát György rendezésében a Warrenné mestersége című tévéfilmet. Előkészítettem a darabot a forgatásra, amelyre mindössze öt nap jutott. Egyáltalán nem maradt idő a közös koncepció kialakítására, tehát valójában rendezői mű született. — Ki tehet erről? — Egyikünk sem. Ilyenek a munkakörülményeink. Ugyanakkor Debrecenben a Tiszazugot legalább harmincszor próbáltuk, és felújító próbát is tartottunk. Ez lehetővé tette az alkotógárda harmonikus együttműködését. — Forgatás után is akad még dolga? — Természetesen. Nemrég a Warrenné mestersége című film musztereit néztük, és úgy tűnt, hogy az elkészült másfél órás anyag sok. Ezért a rendezővel közösen lerövidítettük negyvenöt percesre, de úgy, hogy a tartalmat ne csorbítsuk, sőt, a jelenleginél jobban érvényesüljön. — Könnyű a rendezőkkel együtt dolgozni? — Nem mindig. Nem vagyok heves természetű. de igyekszem megvédeni az elgondolásaimat, anii nem is olyan egyszerű. A vita azonban hozzá tartozik ehhez a mesterséghez. — Mi szükséges a harmonikus együttműködéshez? — Többek között fontos, hogy értsük egymást. Tudjuk, ki mit akar. Előfordult már, hogy csak forgatás közben derült ki, hogy nem egyezik az elképzelésünk, és valójában mindketten másként értelmezzük a művet. Nem is lett jó a film. — Nem kedvetleníti el, hogy senki sem tudja, menynyi az adott filmben a dramaturg érdeme? — Néha valóban elkeserít. Az egyik film-forgatókönyv elejére és végére betétet írtam, olyan jeleneteket, amelyektől valami módon a mondanivaló kozmikus méreteket nyert. Legalább is így gondoltam. Elfogadták a javaslatomat. Megvalósult az ötletem. A kritika lehúzta a filmet, csupán a kezdő és végső képsorokat dicsérte, csakhogy ezt nem nekem, a dramaturgnak, hanem a szerzőnek tulajdonította. — Fájt? — Iszonyúan. De lenyeltem a keserű pirulát. Ez ilyen szakma. Tudomásul kell venni. — Meg lehet szokni? — Egy ideig sérti az ember hiúságát, de aztán rájön, hogy végül is az elkészült mű fontosabb a dicsőségnél. Időnként magam is írok forgatókönyvet, és ha lehet, akkor szívesen rendezek. Mindez nem gátolja, hogy továbbra is dramaturg maradjak, hiszen ez a fajta munka is szenvedély. Cs. I. Dokumentumgyűjtemény Gyöngyös történetéről Ebben az évben ünnepeltük Gyöngyös várossá nyilvánításának 650. évfordulóját. A település lokálpatrióta vezetői már jóval a nevezetes évforduló előtt bizottságot hoztak létre a nem mindennapi jubileum méltó megünneplésének megszervezésére. Ez gazdag programot dolgozott ki. amelyben néihány évfordulós kiadvány közreadását is kilátásba helyezte. Ezek közül az egyik a közelmúltban jelent meg: „Szemelvények Gyöngyös történetéhez (1334—1984)”. A kötet ösz- szeállítója Misóczki Lajos, neves gyöngyösi helytörténész. A könyv szerkesztője, mielőtt a kötetben található 317 dokumentumot közreadná, a bevezetőben rövid áttekintést adott a város eddigi helytörténeti irodalmáról. meghatározta a mű célját, utalt a gyűjtemény szerkezeti felépítésére és tartalmára. A bevezető rendkívül megkönnyíti majd a könyv használatát. A kiadvány els5 részében a várossá nyilvánítástól az 1848-ig terjedő időszakból olvashatók dokumentumok, amikor is Gyöngyös földesúri mezőváros, illetve a török korban kincstári város volt. A második részben közölt szemelvények az 1848-tól 1871-ig terjedő időszakot ölelik fel, vagyis a mezővárosi korszakot. Ezt követi a rendezett tanácsú város bemutatása az 1872- től 1929-ig nyúló évtizedekben. Majd a megyei város képe bontakozik ki az olvasók előtt (1929—1949). Végül az utolsó fejezetben a járási jogú város életébe nyerhetünk bepillantást az 1950- től napjainkig terjedő időszakban. A kötet összeállítója nem a településről eddig megjelent monográfiák, tanulmányok felhasználásával szerkesztette meg a kiadványt, hanem eredeti levéltári és sajtóforrásokból. A szemelvényeket úgy válogatta össze, hogy azok tükrözzék a város politikai, gazdasági, társadalmi és művelődési életének jellemző mozzanatait. Noha a gyűjtemény átfogja az 1334-től eltelt. évszázadokat. a dokumentumok több mint fele a XX. századból való. Ezt a kötet létrehozója helyesen azzal indokolja, hogy „évszázadunk, különösen pedig az 1944—45 utáni fejlődésünk és az események valamennyi korábbitól több figyelmet érdemelnek.” A szemelvénygyűjteményt jegyzet, a rövidítések feloldása és forrásfelsorolás zárja. A rendkívül alapos és elmélyült munkát tükröző gyűjtemény a Dobó István Vármúzeum Közművelődési Füzetei (Diárium) 4. számaként jelent meg. A kiadvány szakmai szempontú ismertetése a helytörténeti folyóiratok feladata. Jelenlegi ismertetésemben csupán egy kritikai észrevételre szorítkozom: hely lett volna az 1950-es első tanácsválasztást is dokumentálni. A kiadványt amelynek példáját a megye többi városában is követni kellene, a kutatók, a történelemtanárok, a népművelők, a propagandisták egyaránt haszonnal forgathatják. Szecskó Károly Mint ismeretes, 1985. január 1-től megnyílik az egri Gárdonyi Géza Színház, amely egyelőre társulat híján más együttesek kitűnő produkcióit szerződteti. A régi hagyományoknak megfelelően színházbaráti kört szerveznek, melynek tagjai részletes információkat kapnak, találkozókon vehetnek részt, s előnyt élveznek a jegyvásárlás esetén. Jelentkezni a színház épületében lehet, melynek címe: Eger, Lenin tér 11. Szűcs Martarov it ii/i. Az asszony sápadtan dőlt az ajtófélfának, és néhány percig a két lány kánon- szerű szuszogását hallgatta. Lassan visszabotorkált a telefon mellé, és tovább virrasztó tt. — Nem leszek sokáig az utadban — hallotta Géza rekedtes hangját. Remegő kézzel rágyújtott. A felizzó parázs fényénél Géza karikás szemeit látta. — Nektek nincs szükségetek rám — folytatta ugyanaz a hang — csak útban vagyok. Az én idegeim már tönkre mentek. — Miben mentek tönkre az idegei? — tűnődött az asszony. Pályázat Derkovítsösztöndíjra Pályázatot hirdetett a Művelődési Minisztérium és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége a Derkovits Gyula-ösztöndíjra. Ennek célja, hogy támogassa a tehetséges és már önálló művészi tevékenységet folytató fiatal művészeket. A hároméves ösztöndíj az alkotók rendszeres és tervszerű munkán alapuló fejlődését hivatott elősegíteni. A pályázók elbírálása eddigi munkásságuk, művészi, emberi magatartásuk és az ösztöndíj időtartamára szóló művészi céljaik megismerése alapján történik. Derkovits Gyula-ösztöndíjra pályázhat minden olyan 35. életévét még be nem töltött képzőművész, aki a főiskolai tanulmányai után önálló művészi alkotómunkát végzett. Kivételes esetben olyan alkotó is megkaphatja az ösztöndíjat, akinek nincs főiskolai végzettsége. Az ösztöndíj összege háromévi időtartamra havi 5000 forint A díj odaítéléséről a. művelődési miniszter dönt. A Művelődési Minisztérium. a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, valamint a Képzőművészeti Főiskola képviselőiből alakult bizottság dolgozza ki az ösztöndíj odaítélésére vonatkozó javaslatokat, és figyelemmel kíséri az ösztöndíjasok munkáját. A bizottság tagjait a művelődési miniszter nevezi ki. A művészek ösztöndíjuk időtartalma alatt konkrét feladatot kaphatnak a Képző- és Iparművészeti Lektorátustól, a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályától és a Derkovits Ösztöndíj Bizottságtól. A pályázati kérelemhez mellékelni kell a pályázó eddigi művészi munkásságának részletes ismertetését, önéletrajzot, a főiskolai végzettséget igazoló irat fotókópiáját, az ösztöndíj időtartamára vonatkozó művészi cél megjelölését, a szakmai, az ideológiai továbbképzés programját és a művészi munkásságot dokumentáló négy-öt alkotást. A pályázati kérelmeket a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályára postán kell eljuttatni 1985. január 31-ig (1884 Budapest, Pf. 1.). A műveket 1985. február 11—13-ig 9—16 óra között várják az Ernst Múzeumban (Budapest. VI., Nagymező utca 8.). (MTI) Megpróbálta tárgyilagosan végiggondolni az együtt leélt húsz évet, de az utóbbi két nap őrjítő percei, a felismerés, hogy Géza eltűnt, a rendőrség, a mentők, a telefonok, hátha tudnak valami biztatót mondani, teljesen mindegy, hogy mit, csak egy helyet, ahol Gézát megtalálja! — Ma már nem érkezett hozzánk több áru. Máshol keresse — jutott eszébe a Bonctani Intézet iszonyú válasza. A férje, mint áru. Egy ember élve vagy halva, csak áru? — Egyelőre nem találjuk a férjét, de teljes erőbedobással keressük. Nyugodjon meg, asszonyom! Ha eszébe jutna valami a férjével kapcsolatban, valami utalásféle, hogy esetleg hová... szóval hívjon minket bármikor, vagy hagyjon üzenetet a nevemre! — Valami utalásféle? — ismételgette az asszony a nyomozó szavait és üveges szemekkel meredt a semmibe. — Egy idegbeteg öngyilkossági fenyegetéseit mondjam el? Ezt az érzelmi zsarolást?! Az egész olyan hihetetlennek tűnt. Az asszony órákon át várt a hírre, mint egy görcsoldóra, hogy Négy világrész ex librisei... Nagy István nemcsak a Megyei Könyvtár gazdasági igazgatóhelyettese, hanem az egri Pünkösdtető Kertszövetkezet elnöke, és ex libris gyűjtő. így vall szenvedélyének kezdetéről: — Még az 1960-as évek végén ikészített számomra két ex librist a Füzesabonyban élő lengyel származású Trojan Marian Jozef. Később az egyiket elküldtem Kertes Kollmann Jenő grafikusnak, aki 10 darabol küldött érte cserébe. Ezután Herczeg István és mások is készítettek számomra néhányat, majd beléptem a Kis- grafikai Barátok Körébe. Majd 1971 őszén megalakult az egri csoport, amelynek én lettem a titkára. Egyébként Észak-Magyarországon mind a mai napig sehol máshol nem működik ilyen csoport. Külföldi kapcsolatairól így beszél: — Amikor tagja lettem az országos szervezetnek, megkaptam egy dán gyűjtő címét. Később tagja lettem több külföldi szervezetnek is. Először 1974-ben Svédországban, Belgiumban és Dániában. Az elmúlt egy évtized alatt négy világrész 25 országának gyűjtőivel kerültem kapcsolatba Néhány, a már említetteken kívül: Lengyelország, Argentina, Amerikai Egyesült Államok, Hollandia, Spanyolország stb. Ilyen szerteágazó anyagban csak szigorú rendszer alapján lehet megtalálni gyorsan azt, amire éppen szükség van. Az eddig eltelt időszakban, az egri kör meghívására kiállított már a városban a lengyel Vojciech Jakubowsky. valamint Kass János, Fery Antal, Stettner Béla és Tyl- les Béla. Tíz éve rendeznek kiállításokat a gyűjteményekből. — A megye szinte valamennyi településén volt egy- egy tárlatom. Többsége egy átfogó nemzetközi anyagot tartalmazott, vagy egy-egy ország művészeinek alkotásait mutatta be. Munkahelyemen szovjet, dán, lengyel, belga és román ex libriseket állítottam ki. Emellett az egri, a verpeléti és aba- sári helyőrségi művelődési otthonokban fordult meg a leggyakrabban a gyűjtemény egy-egy része. Jelenleg három kiállításom is van: Istenmezején általános nemzetközi kisgraflkák láthatók. Makiáron szovjet művészek alkotásait lehet megtekinteni, a Megyei Könyvtárban pedig erdélyi ex librisek vannak kiállítva. Kiss Péter felszívódva a sejtjeiben, elernyedjen a bizonyosságban, hogy Géza megvan, hogy él. Nem is vette észre, hogy körülötte jönnek, mennek. Géza kollégája, aki titokban a főosztáflyve- zetői székben érezte már magát, de kifelé ájtatos együttérző képpel sürgölődött. A szomszédok, összecsapva tenyerüket, meglepetést színlelve a váratlan tragédia felett, pedig a papírfalakon keresztül mindent hallottak. Számukra a váratlan eseményt nem a férfi eltűnése, hanem az asszony viselkedése jelentette. A hajnali csendben az asszony feje egyre jobban fájt, szinte sistergett. Nyugtatót akart bevenni, de ahhoz sem volt ereje, hogy feláll jón egy pohár vízért. Inkább újabb cigarettát sodorgatott a kezében. Most, így utólag jött rá, hogy a lányai nélkül talán megbolondult volna. Este jött a hír, hogy Gézát megtalálták a Szabadság szobor környékén. Fáradtan nézett a tükörbe. Ujjaival végigszántott az arcán. — Én vagyok az oka — motyogta a tükörképnek — sose vettem komolyan a fenyegetőzését. Ideges, hát agy ideges. Ki nem az? Hogy depressziós? Mondta az orvos, tudomásul ’ vettem. De pszichológus nem vagyok. Mondta az orvos, mondta, igen. Kíméljem, biztosítsak neki nyugalmat. És nekem ki biztosított? Hát én nem fáradhattam bele? Az örökös szekírozás- ba, hogy már megint elköltötted a pénzt, most miért ezt főztél, minden idegennel kedves vagy. csak velem nem, hogy tönkretetted az életemet. Belefáradtam, igaz. Cseléd voltam gyerekkoromban, cseléd lettem Géza mellett is. Mindig cseléd. Emlékszem szentmihány napján minden évben kivitt anyám a csalédpiacra, és jöttek a csöpögő orrú kölkök, a vérpirosra kikent nagysága anyjukkal, ■ az enyvszagú iparosok, mind, mind, a fogaimat nézték, a karomat tapogatták. Tud-e húzni, mint egy barom? És úgy is tapogattak minket, mint a barmokat. Anyám pedig a kezét tördelte. Sajnált, de muszáj volt eladnia. Aztán fordult a világ. De a szegény ember csak szegény maradt. Hiszen a kutya is ott végzi a dolgát, ahová egyszer már tett. A pénz se terem másként. (Folytatjuk) Színházbaráti kör
