Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-19 / 297. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. d«c«mb«r 19., szerda MLSZ teremlabdarúgó-torna Az újonc nyeri a kupát? AZ EV LEGJOBBJAI Portisch a rekorder A várakozáson felüli mis­kolci szereplés után, az Eger 5E csoportgyőztes együttese — mint a közölt eredmény­ből is kitűnt — a négyes döntőben is jól mutatkozott be. A Budapest Sportcsar­nok küzdőterén Csank Já­nos legénysége legyőzte a Bp. Honvéd gárdáját A szoros csata egri góljait sze­rezték: Horváth 5, Kiss Gy. 3, Smuczer, Varga, Meny­hárt (öngól), Sass. A második nap párosítása szerint előbb a tavalyi te­rembajnok, a ZTE lépett pályára a Honvéd ellen. Az eredmény: ZTE—BP. HONVED 13—7 <*—2) Góllövők: Kovács 3, Soós 2, Nagy I. 2, Sípos 2, Gálán- tai, Török, Csepregi, Tóth (öngól), illetve Nagy" A. 3, Bodonyi 2, Garaba, Tóth. Az első félidei iskolajáték biz­tosította be a ZTE győzel­mét. Az egriek kedd esti ellen­fele a nagyon jó benyomá­sokkal a döntőbe került pes­ti kék-fehér csapat, az MTK-VM volt. Fodor, aki egymaga 7 gólt lőtt a nyi­tónapon a zalaiaknak, akis­pályán is csillogtatta képes­ségeit. Ezek után kérdés volt, hogy vajon miként áll helyet — a tévé nyilvános­Csütörtökön utazik a labdarúgó- válogatott A magyaT labdarúgó-vá­logatott az elmúlt évhez ha­sonlóan az idén is részt vesz a stuttgarti nemzetközi te­remtornán. A magyar játé­kosok szerdán, este talál­koznak és csütörtökön reg­gel indulnak a Ferihegyi re­pülőtérről. Stuttgartból de­cember 23-án, hétfőn 13.55 órakor érkeznek vissza. A torna pénteken kezdő­dik, s a nyitó napon a ma­gyar válogatottakét mérkő­zést vív, 19 órai kezdettel a nyugatnémet bajnok VFB Stuttgart, 20 órától pedig a jugoszláv Crvena Zvezda az ellenfele. A másik csoport­ban két nyugatnémet klub (Stuttgarter Kickers és Karlsruher SC) valamint az AS Roma vív körmérkőzést. sága előtt — az Eger SE. A mérkőzés rövid krónikája: EGER SE—MTK-VM 11—11 (7—8) A mérkőzést Kovács I. vezette. Az ESE a következő összeállításban kezdett: Bo- dolai—Megy esi, Szebe­gyinszky, Csepregi, Sass. A cserék: Smuczer, Varga, Kis6 Gy., Horváth, Berecz Zs., Bartos. Két Csepregi gól között ötször zörrent meg Bodolai hálója, ami azt bizonyította, hogy a fővárosiak hamarabb alkalmazkodtak a körülmé­nyekhez. Az ESE úgy tűnt, a gyore támadást, befejezést erőltette, de mivel a hely­zetek nem voltak kidolgoz­va, az eredményesség sem mutatkozott meg játékukban. A vártnál is nagyobb ér­deklődés kísérte a megyei úszószakszövetség területi utánpótlásverenyét, ame­lyet az egri fedett uszodá­ban bonyolítottak le. Ennek, hogy nyolc egyesület 250 úszója lépett rajtkőre a kö­zelgő ifjúsági országos baj­nokság előtt, az a közismer­ten jó rendezés is oka le­hetett, amelyet a megye- székhely versenybíróitól megszokhattak az ide láto­gatók. Ezt a gördülékeny, mindig a versenyzők érdekeit támo­gató munkát köszönte meg Farkas Lajos, a szövetség titkára a teljes rendező gár­dának, akik az év utolsó erőpróbáján is több órásra nyúlt programot bonyolítot­tak le. A szülők, „telt há­zat" és igazi versenyhangu­latot varázsoltak a medence köré. ahol olyan mezőnyök rajtoltak, mint a 10 futamos delfin fiúké. A győzelmek tekintetében az Eger SE és KSI testvériesen megosz­toztak (7—7), mellettük a Kecskeméti VSC-nek jutott A sok szép gól közül talán a legszebb az első félidő 20. perce táján esett, Varga ka­páslövése nyomán született meg az ötödik egri találat. Még sikerült a szünet előtt felzárkózni, majd a folyta­tásban a védekezésre is job­ban ügyelve fordítani az ál­láson.. Izgalmas volt a haj­rá, s végül döntetlen lett az eredmény. A kiírás szerint ezután 7-es rúgások következtek. Ebben jobbnak bizonyult 4 —2 arányban az Eger SE (Smuczer, Csepregi, Me- gyesi és Bartos betalált az ellenfél kapujába, sőt Bar­tos kapus 7 méterest is há­rított.) Az „utójáték” vég­eredménye alapján az egri­ek pontszáma további ket­tővel, míg az MTK-VM-é eggyel gyarapodott. A torna állása a befejező nap előtt: 1. Eger SE t 1 1 — 23-22 $ 2 MTK-VM í 1 1 — 26-21 « 3. ZTE 2 1 — 1 23-22 3 4. Bp. Honvéd 2------2 18-25 — A mai, szerdai műsor: MTK-VM—Bp. Honvéd, Eger SE—ZTE. Az újonc egrieknek jó esélyük van a tomagyőzelemre, az MLSZ által alapított kupa elnyeré­sére. Az ESE góllövői voltak: Csepregi 6, Smuczer 2, Kiss Gy. 2, Varga. Úszás két első helyezés. A legszín­vonalasabb számnak a női 100 m-es gyors bizonyult, ahol a két egri válogatott — Barta és Pohl fej-fej melletti küzdelméből kitűnő idő született, amely mind­kettőjük számára biztató a csütörtökön kezdődő ifjúsá­gi OB előtt. Mellettük több fiatal javította meg egyéni legjobbját', közülük Dombo- róczky Katalin, Szölgyémy Orsolya, Pintér István, Du* dás Mária és Szedmák At­tila nem kis előnnyel érve célba ellenfelei előtt. A leg­fiatalabbak, a békák vetélke­désében mindkétszer Bőgős Henriette és Csák Péter volt a leggyorsabb egri in­duló. Eredmények: Nők. 100 m gyors: 1. Pohl 1:00.8, 2. Barta 1:01.3, 3. Thummerer 1:03.1. Üttörök. 200 m mell: 1. Dudás 3:09.7, 2 Szarvas 3:17.3, 3. Kerekes 3:23.0. 200 m hát: 1. Domboróczky 2:44.5. 2. Köblő 2:52.2, 3. Martinovics 3:14.4. Delfin. 200 m mell: 1. Szölgyémy 3:17.4, 2. Árkai (KSI) 3:28.0, Kosárlabda Egri TANÉP—Nyíregyházi MGFSC 103—71 (52—29) NB Il-es férfi kosárlabda- mérkőzés. Nyíregyháza. V.: Belley, Tolnai. TANÉP: Molnár I. 5, KA­LO 12, KOREPTA 22, PET- RUCSIK 36, Molnár J. 9. Cs.: Tari 7, Ringer 12. Ed­ző: Csányi Barna. Idei utolsó bajnoki mér­kőzésén végig vezetve, biz­tosan nyert a vendégegyüt­tes. Ezzel az egriek 12 for­duló után veretlenül veze­tik az NB II keleti csoport­jának mezőnyét. Ma, szerdán 1S.30 órai kezdettel Egerben, a kör­csarnokban MNK-mérkőzést játszik a TANÉP, az el­múlt idényben szintén volt NB 1-es Alföldi Olajbá­nyász (Szolnok) ellen. A tét a legjobb 16 közé ooló ke­rülés. Innen­onnan December 20-án, csütörtö­kön 10 órai kezdettel Eger­ben, az SZMT-székházban ülést tart a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának testnevelési- és sportbizott­sága. •k A vasárnapi, Hollandia el­len sorra kerülő labdarúgó­világbajnoki selejtező mér­kőzésre készülő ciprusi vá­logatott 1—0 (0—0) arány­ban győzött Nicosiában Luxemburg ellen. A mind­össze 1000 néző előtt lezaj­lott barátságos találkozó egyetlen gólját Cikosz sze­rezte az 52. percben, fejes­ből. A ciprusi válogatott hazai pályán 1975-ben győ­zött utoljára, akkor Görög­országot verte 1—0-ra. ★ Ismét megrendezik a Hat­van Kupa férfi, női és fiú kézilabdatornát. Az első já­téknap 1985. január 26. és 27., amelyre Hatvaniban, a városi sportcsarnokban és a József Attila Ifjúsági Ott­hon tornatermében kerül sor. Ezután február 2-án és 3-án, 9-én és 10-én, majd 16-án és 17-én lépnek ugyan­ott pályára az együttesek. ★ Versenyzőedző lett az Egér SE birkózó-szakosztá­lyában az OB második he­lyezett és Universiade ne­gyedik helyezett Szombathy Kajmán. A huszonöt éves versenyző edzőként Kállai Sándor helyét tölti be. aki a Finomszerelvénygyár üzem­vezetőiéként gazdasági mun­kájának megsokasodása mi­att nem tudta vállalni az edzői tisztséget. 3. Tornyai (KVSC) 3:28.0. 200 m hát: 1. Árkai 2:55.6, 2. Bay (KSI) 2:55.7, 3. Mol­nár 3:07.8. 100 m gyors: 1. Árkai 1:13.5, 2. Molnár 1:14.8. 3. Bay 1:14.9. Béka. 100 m hát: 1. Horváth (KSI) 1:43.2... 4.. Bőgős 1:47.0. 100 m gyors: 1. Horváth 1:27.3... 4. Bőgős 1:43.0. Férfiak. 100 m gyors: 1. Zombori 56.2, 2. Renn 1:00.0, 3. Kalmár 1:00.1. Úttörők. 200 m mell: 1. Szedmák 3:11.8, 2. Tóth 3:18.4. 3. Peim- li (DVTK) 3:18.5. 200 m hát: 1. Pintér 2:39.8, 2. Marosvölgyi 2:52.4, 3. Peim- li 2:54.0. Delfin. 200 m mell: 1. Űjszászi (KVSC) 3:30.8, 2. Tóth (DVTK) 3:32.0, 3. Űj­szászi K. (KVSC) 3:34.2. 200 m hát: 1. Magyarovics (KSI) 2:59.8. 2. Bognár (KVSC) 3:02.2, 3. Zubor (KSI) 3:05.6. 100 m gyors: 1. Bognár 1:16.1, 2. Menyhárt (KVSC) 1:18.1, 3. Kalmár 1:19.9. Bé­ka. 100 m hát: 1. Harcz (KSI) 1:33.8, 2. Pető (BVSC) 1:34.0, 3. Csák 1:36.2. 100 m gyors: 1. Harcz 1:21.7. 2. Csák 1:27.5, 3. Kanalovics 1:28.5. Az MTI siportrovata a szakszövetségek véleménye alapján 1964-t51 folyamato­san minden esztendő vé­gén közzéteszi. hogy az egyes sportágakban kik vol­tak az év legjobbjai. Az idén már 21. alkalom­mal zajlott le ez a válasz­tás, s igen sok új név ke­rült a legjobbak közé. bi­zonyítván, hogy az egyes sportágakban jelentős őr­ségváltás zajlik le. Har­minchétén először lettek az óv legjobbjai, s közöttük olyan „nagy név” is talál­ható. mint a fogathajtásban egyéni és csapat világbaj­noki aranyérmet nyert Ju­hász Lászlóé. A fiatalok te­hetségét bizonyítja — töb­bek között —, hogy a súly­emelő Szanyi Andor annak ellenére, hogy még ifjúságii volt 1984-ben; felnőtteket is megelőzve lett sportága leg­jobbja. Az újoncok előrelépése mellett folytatódtak a nagy sorozatok is. Az „év legjobb­ja” választás rekordere Por- tisch Lajos nemzetközi nagy­mester. aki a 21 választá­son már 18. alakalommal lett a sakkozók legjobbja. Mindössze háromszor ma­radt ki: 1965-ben nem je­löltek sakkozót. 1974-ben Ivánka személyében csak női versenyzőt választottak, míg 1983-ban Ribli Zoltán került az első helyre. Portisch 1984- ben visszaszerezte első he­lyét. Az íjász Nagy Béla 1971-ben kapta először a ki­tüntet? címet, s azóta meg­szakítás nélkül sportága leg­jobbja, az idén már 14. al­kalommal. Töretlen Taróczy Balázs sorozata is, aki 1973- tól a 12. alkalommal a leg­jobb teniszező, s a műugró Kelemen Ildikó idei, 10. si­kere is „zsinórban” szüle­tett 1975-től. Tizedszer a legjobb tekéző Csányi Béla, ő 1973-ban kezdte és nagy sorozatából csak 1974. és 1975 maradt ki. Az evezős Ambrus Mariann 8. alka­lommal bizonyult sportága legjobbjának. 1975-től csak 1980-ban, 81-ben és 82-ben nem nyert. Verőczi Zsuzsa kilencedszer a legjobb női sakkozó, sorozata 1973-ban kezdődött. 1984. legjobbjai között hárman hatodszor elsők, és­pedig az íjász Kovács Ju­dit. a műugró Némedi Ká­rolyI, valamint a síelő Apjok Ildikó. Az asztaliteniszező Oláh Zsuzsa 1980-tól nem engedte át az első helyet másnak, már ötödször sport­ága legjobbja. Megszakítás nélkül kiemelkedik verseny­zőtársai közül a negyedszer győztes Temesvári Andrea, Guczoghy György, valamint az ismert vitorlázó testvér­pár. Detre Szabolcs és Zsolt. ..Mesterhármassal” büsz­kélkedhet az ökölvívó Al- v*cs Gyula, egymás után har­madszor jelölte a szövetség sportága legjobbjának. A különböző szakszövet­ségek „1984 legjobbja” cím­re 70 sportolót jelöltek, kö­zülük 26 a nő és 44 a fér­fi. összesen 43 klub spor­tolói találhatók az év leg­jobbjai között, a Bp. Hon­véd és a Bp. Spartacus 7— 7. az O. Dózsa és az MTK- VM 4—4. a Vasas és azOSC 3—3. a Ferencváros, a Ti­pográfia, a Tungsram és a Honvéd Zrínyi SE 2—2 sportolóval képviselteti ma­gát. 1984. legjobbjai, az egyes sportágakban Asztalitenisz; Vámossyné Oláh Zsuzsa (Statisztika), Kriston Zsolt (Bp. Spartacus). Atlétikr áiska Xénia (Vasas). Bakos György (Ű. Dózsa). Autó: Kiss Dezső (Volán) gyorsasági. Hidegh János (Kaposvári Volán Surján SE) rallye. Birkózás: Gáspár Ta­más (Ferencváros). Csel- gáncs: Nagysolymosi Sán­dor (Kecskeméti SC): Ejtő­ernyőzés: Pákozd Marianna (MHSZ BHG ejtőernyős klub). Evezés: • Ambrus Ma­riann (MTK-VM). Gyeplab­da: Hercze Andor (Budai Pedagógus). Hegymászás: Major Irén (OSC). dr. Bo­esak Béla (BSE). Íjászat: Kovács Judit (Bp. Sparta­cus), Nagy Béla (Tipográ­fia). Jégkorong: Kovalcsik Péter (Álba Volán). Kajak­kenu: Kőbán Rita (Csepel). Sarusi Kis János (MTK- VM). Kerékpározás: Somo­gyi Miklós (Tipográfia). Ké­zilabda: Nyári Zsuzsa (Ba­kony Vegyész), dr. Hoff­mann László (Tatabánya). Korcsolyázás: Hunyadi Eme­se (MTK-VM, gyorskorcso­lya). Engi Klára, Tóth At­tila (Bp. Spartacus). Kosár­labda: Németh Ágnes (BSE), Szűcs József (Zalaegerszegi TE). Könnyűbúvár: Tóth Katalin (MHSZ Murena, Sze­ged). Labdarúgás: Róth An­tal (Pécsi MSC). Lovassport: Juhász László (Kiskunfél­egyházi Lenin TSZ SK). Modellezés: Sólyom István (MHSZ debreceni MK) ha­jómodellező. Szegi Sándor (MHSZ Gyulai MK) repülő- modellező. ifj. Rúzsa József (MHSZ MŰM MK) autómo- dellező. Motor: Adorján Zol­tán (Debreceni Volán). Mo­torcsónak: Vólontér László (Bajai Spartacus Vízügy SE). Műugrás: Kelemen Ildikó (BVSC), Némedi Károly (OSC). Ökölvívás: Alvics Gyula (Bp. Honvéd), öttu­sa: Fábián László (Bp. Hon­véd). Rádiósport: Fent Ma­rianne (MHSZ Videoton RK) rádióamatőr. Repülés: Bo­rosnyai Károly (MHSZ Sza­bolcs m-i RK) vitorlázóre­pülő. Bessenyei Péter (MHSZ MALÉV RK) motoros mfi- repülő. Kiss Ferenc (MHSZ Műegyetemi RK) sárkány- repülő, Horváth Ferenc (MHSZ Közgáz HK) hőlég­ballon. Röplabda: Torma Agnes (Tungsram). Grózer György (Tungsram). Sakk: Verőczi Zsuzsa (Vasútépítő Törekvés), Portisch Lajos (MTK-VM). Sí: Apjok Ildi­kó (OSC). Mayer Gábor (Bp. Honvéd). Sportlövészet: Fó­rián Éva (Bp. Honvéd), Bod­nár Tibor (Ű. Dózsa). Súly­emelés; Szanyi Andor (Ole­fin SC). Tájékozódási futás: Rostás Irén (Hódmezővásár­hely), Lantos Zoltán (BEAC). Teke: Vidács Györgyné (Szeol AK), Csányi Béla (FTC). Tenisz: Temesvári Andrea (Bp. Spartacus). Ta- róczy Balázs (TC Fűrth). Tollaslabda: Vigh Ildikó (H. Zrínyi SE), Vörös György (H. Zrínyi SE). Torna: Csá­nyi Erika (Bp. Honvéd). Guczoghy György (Bp. Hon­véd),Túrák Zsuzsa (Szolgál­tató Spartacus) RSG. Úszás: Ormos Edit (Vasas). Vermes Albán (0. Dózsa). Vitorlá­zás; Detre Szabolcs (Bp. Spartacus). Detre Zsolt (Bp Spartacus). Vívás: Jánosi Zsuzsa (Bp. Honvéd), Gedő- vári Imre (0. Dózsa). Vízi­labda; Nemes Gábor (Va­sas). AZ ESE FEJLESZTÉSI TERVÉBEN Előtérben a létesítményhelyzet Dr. Varjú Vilmos elnök­letével kibővített elnökségi ülést tartott az Eger Sport- egyesület,. vezető, testületé. Elsőként.’ Szölgyémy Ferenc ügyvezető elnök előterjesz­tésében értékelés hangzott el az elmúlt négy. esztendő­sen elért eredményekről. Ebből kitűnt, hogy az Eger 5E a tervidőszak végére tél­iesítetté alapcélk i tűzését: reális eséllyel pályázhatja meg a „kiemelt sportegye­setek" kategóriájába való felkészülést. Az idén elért úimpiai pontok (220). az el­ső osztályú (11) és arany­jelvényes sportolók (27), va- amint a felnőtt válogatót­ok: Barta Mónika, Fodor Agnes (úszók), Madácsi Il­iiké (ritmikus sportgimnasz- áka), Ancsán András (vízi- abdázó), Csepregi János [labdarúgó). Faragó József, Szuromi Antal, Molnár Jó­zsef (birkózók) számának növekedése és az NB I-es csapat mind ezt bizónyítják. Ezt követően az 1985—88 közötti időszak célkitűzései­re tett javaslatot hallgatták meg a résztvevők. Így a kö­vetkező olimpiai ciklusban: (a tervidőszak végére) éven­ként 200—250 bajnoki pont elérése mellett három NB I, illetve OB I-es csapat mű­ködtetése, 2—3 olimpiai és 5—8 felnőtt válogatott ke­rettag szerepeltetése a cél, a minősített sportolók lét­számának megtartása mel­lett. A tervek között ugyan­ekkor kiemelt szerepet kap a sportszolgáltatások, tanfo­lyamok fejlesztése, ahol ha­tékonyabban kívánnak töre­kedni a felnőtt korúak be­vonására. Az előterjesztéshez kap­csolódva dr. Domán László, a labdarúgó-szakosztály el­nöke indítványozta hogy a klub vezetése alakítson egy, a város sportlétesítményei­nek fejlesztési lehetőségeit megvizsgáló bizottságot. En­nek okaként azt az elmara­dást jelölte meg, amellyel Eger város kiemelt egyesü­lete jelenleg rendelkezik a hasonló nagyságú és ered­ményességű klubokkal szem­ben. Az elnökség az előterjesz­tést és az indítványt egy­hangúlag elfogadta, amelyet követően társadalmi aktívák jutalmazására került sor. Ezután Kalmár Imre, a városi pártbizottság titkára mondott köszönetét az egye­sület társadalmi aktíváinak, dolgozóinak és sportolóinak. Reményét fejezte ki, hogy a megye legeredményesebb sportbázisának fejlődésével a pénzügyi eszközök, a léte­sítményfeltételek és a tö­megkapcsolatok is lépést tartanak. Honfi Gábor A sakkozó Portisch Lajos a rekorder (Fotó: Szabó Sándor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom