Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-16 / 295. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 16., vasárnap 3. A beszámoló taggyűlésekről jelentjük Az élet megköveteli Szoktuk mondani, hogy az általánosítások nem mindig jók. Amennyire szükség van bizonyos nagyvonalúságra, annyira lehet rossz következménye annak, ha nem az adott körülményeket vesz- szük figyelembe, például egy pártalapszervezet esetében. Ez a kis eszmefuttatás-féle vonatkozik a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz beszámoló taggyűlésének egészére és részleteire is. Amikor a válaszadásában Falcsik János párttitkár arra mutatott rá, hogy a pártvezetőség nem kerülhette meg a gazdasági kérdéseket, nemcsak az egyik felszólalásra reagált, hanem fontos követelményt is megfogalmazott. Természetes, hogy a párt- szervezetnek nem az a feladata, hogy magára vállalja a közös gazdaság irányítását. De nem is tehet úgy, mintha kívülállóként szemlélné mindazt, ami körülötte történik. Érdekli az embereket, hogy milyen eredmény született az egyes gazdasági ágazatokban? Érdekli, hogy a kukorica miért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amikor a kalászosok ..rekordot” döntöttek meg? Ezekre a kérdésekre feletet kell adni. Ki tegye meg? A beszámoló taggyűlésen a pártvezetőség kötelessége a körültekintő válaszadás. Hogy kevesebbet foglalkoztak ideológiai kérdésekkel? Kevesebbet, mert bizonyos hangsúlyokat ki kellett jelölni. Év végi gazdasági „leltárt” készítettek talán? Nem, de az összefüggéseket meg kellett mutatni. Egyszóval: az élet maga határozza meg minden esetben, hogy mi a fontos kérdés és mi az. amivel „máskor” is lehet foglalkozni. A beszámoló taggyűlés tehát nagyon is a párt általános elveinek szellemében folyt. Azt külön érdemes kiemelni, hogy nagyon fontos „újítást” vezettek be. Amikor gazdasági szakmai dolgok kerültek felszínre, nem a párttitkár válaszolt a felvetésekre, hanem a jelen levő gazdasági szakember. Az ő területét ö ismeri jobban elv alapján tette ezt. Még valami jellemezte a mostani beszámoló taggyűlést. Egyfajta higgadtság, kiegyensúlyozottság. mondhatjuk úgy is, hogy javuló közérzet. Az elmúlt években nemegyszer uralkodott ideges, feszült hangulat a beszámolókon, mivel úgynevezett „kényes” személyi kérdések is bőven kerültek napirendre. Ma sincs gond nélkül a pártalapszervezet, de a korábbi határozatok már meghozták gyümölcsüket, úgy tetszik. Most már ingerültség nélkül lehetett beszélni a nehézségekről. És arról a követelményről. hogy a vezetőknek, különösen, ha a pártnak is tagjai, mindenkor példát kell mutatniuk — mindenben. Nehéz „teher” ez a követelmény, ami alól azonban nincs felmentés. Mint ahogy most is elhangzott: néhány esetben a pártalapszervezet is kénytelen volt eljárást kezd eményezn i. Mindezzel együtt is: bizakodó. jól kiegyensúlyozott légkör uralkodott a beszámoló taggyűlésen. " (g. molnár) Nem az iskolának, hanem az életnek ... Az egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet taggyűK VA1 I I I lésének vezetőségi beszámolója, a pártbizottság minősítése. de a párttagság hozzászólásai is jól tükrözték azt a küzdelmes, nagy erőfeszítéseket maguk mögött hagyó utat. amelyet megtettek az elmúlt öt esztendőben. Ez az időszak a fejlődést bizonyítja, mind az 1982-ben önállóvá vált pártszervezet, mind az iskola vonatkozásában. Az évszázados távlatokra visszatekintve a hajdani Vincellér Iskola képzési rendszere megfelelt a korabeli igényeknek, biztosította a híres egri, gyöngyösi borvidék szakemberszükségletét. Az intézmény jelenleg a megyei pártbizottság határozatának szellemében fejlődik úgy. hogy a több szakmás szakmunkásképzés mellett, már szakközépiskolai osztályok is működnek és 1986-ban az iskola kibocsátja az első érettségizetteket, akik szőlő-gyümölcstermelő szakmában állnak majd a környékbeli nagyüzemek rendelkezésére. A fejlődés azonban itt sem áll meg. hiszen nincs messze az idő, amikor az intézmény technikusi végzettséget biztosít tanulóinak. — Kinőttük az iskolát! — hangzott el a taggyűlésen, hiszen ma már csaknem félezer diáknak és félszáz tanárnak adnak helyet a korábban, jól-rosszul megépített épületnek, amelyeknek átalakítása, fejlesztése, tatarozása és főképpen bővítése millió gondot ró mind az iskolavezetésre. mind a párttagságra. — Ügy vagyunk, mint kamasz fiával a szülő! Veszi neki a nadrágot, mégis egyre rövidebb ... A nyílt, őszinte légkör, a gondok feltárása, az eredmények számbavétele és főképpen a jövőbe vetett hit és bizakodás tetszett a legjobban ezen a taggyűlésen. Így beszélt a párttagság, az igazgató, a párttitkár! Közös nyelven, őszintén. A megyei párt- és állami vezetés már korábban számot vetett azzal, hogy Egernek, a megyeszékhelynek szüksége van egy olyan rangos mezőgazdasági intézményre, amely mind számbelileg, mind szakmailag megfelelő. az életben helytállni képes szakembereket nevel. Mindez csakis a jelenleg meglevő gazdasági háttérrel, azok anyagi bázisán képzelhető el! Az iskola hét szakmában képez szakmunkásokat: szőlészt, gyümölcstermesztőt. dísznövénykertészt és élelmiszeripari dolgozót. A bázisüzemek büszkesége is, hogy az iskola. — az iskolájuk — a gondok ellenére gyarapodó személyi és tárgyi feltételekkel dolgozhat. Saját négyhektáros „tankertjük” van. a sütőipari vállalatnál, az egri tsz- nél, a borkombinátnál tanműhelyt, szaktantermeket alakítottak ki a tanulók, a jövendő szakmunkásaik részére. A bázisvállalatok, üzemek, tehát magukénak érzik, szeretik. pártfogolják az iskolát, az iskolavezetés, a párttagság pedig mindent elkövet, hogy ezek a kapcsolatok továbbra is sikeresek. eredményesek maradjanak. Tartják a régi mondást, amely szerint tanulóik nem az iskolának, hanem az életnek tanul nak. És ez így van rendjén! (Szalag l.) Dr. Misi Sándor megnyitó beszédét mondja Ismerkedés a hevesi táj értékeit bemutató kiállítással EGYMÁS FELÉ NYÚJTOTT KEZEK Üzent a szülőföld... A Heves megyeiek Baráti Köre — közelről December tizedikén — Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában — ünnepelte a Heves megyeiek Baráti Köre szűkebb hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulóját. Az eseményről közölt szűkszavú tudósítás csak a leglényegesebb mozzanatokat említhette, nem érzékeltethette viszont a találkozó meghitt hangulatát, azt, hogy ez az összejövetel nyitánya volt a hasonló későbbieknek. Ezt az adósságot törlesztjük most. Írásunkkal és fotóinkkal egyaránt... Már korábban éreztem, hogy valami új kezdődik, s egy olyan zászlóbontás tanúja lehetek, amely nemcsak a szavakban, hanem a tettekben is megmutatkozó emberség jegyében foganta- tott. Erről győzött meg dr. Misi Sándor, a MÉM főosztályvezetője, aki a nemes szándékú vállalkozás titkári tisztét látja el, aki ízes sztorikat idézett a tagok szervezéséről, az egymás felé nyújtott kezek közelítéséről, s arról, hogy mindenki készséggel jött. igent mondva az első hívásra. Mindezt hallgatva, olyasféle melegség hatott át, amely rohanó életünk ritka, kincses ajándéka. Különösképp, ha nem a véletlen lep meg vele, hanem munkálkodunk is érte. e Az előcsarnokban régi ismerősök tekintetében lobbant fel az öröm fénye, akik rögvest hajdani emlékek közt tallóztak, kikötve a varázslatos Ifjúság soha visz- sza nem térő. s épp ezért mind tündökletesebbé formálódó időszakánál. Ezek a mondatok találnak visszhangra a titkár szívhez- szóló megnyitójában, aki gonddal kialakított terveket is említett, többek között azt, Faluvégi Lajos hogy létrehozzák a szakmai szekciókat, hogy ellátogatnak az annyira szeretett honi tájra, hogy diskurzusok keretében villantják fel egy- egy életpálya érdekességeit, hogy felveszik a kapcsolatot a fővárosi egyetemeken és főiskolákon tanuló földijeikkel, hogy állandó otthont biztosítanak a meghirdetett, a rendszeres programok számára. Ezt a szándékot hangsúlyozta Barta Alajos, a megyei pártbizottság első titkára is, aki adatokkal szemléltette. beszédes mutatók felsorakoztatásával illusztrálta azt a dicséretes fejlődést, amelyre joggal vagyunk büszkék, amelyért valamennyien hoztunk áldozatot. Aztán a nem szokványos módon — kézfelnyújtással —, hanem rendhagyóan — tapssal — megválasztott elnök: Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, Mátraderecske szülötte emelte ki a tisztes szándékot. Nem hivatalos körítésű, nem protokolláris fordulatokkal, hanem mindenkit megnyerő őszinteséggel. Arra utalt, hogy az elsuhanó évtizedek, a fiatalság, az egykori pályakezdés partjaihoz sodornak minket, s felkeltik bennünk azt a vágyat, hogy keressük és megtaláljuk azokat, akikkel összekötött az indíttatás lendülete, azokat, akik a szülőföldön stafétaváltókká váltak. o A kötődésről vallottak mindazok, akiket beszélgetésre kértünk. Szemes Mari, Kiváló Művész, a Nemzeti Színház tagja szintén erre koncentrált. — Sárváron jöttem a világra, ám mivel gyermek- és ifjúkoromat Gyöngyösön töltöttem, idevalósinak tartom magam. Itt tanultam meg írni-olvasni, innen kerültem a Színművészeti Főiskolára, így aztán érthető, hogy azóta is visszajárok. Olykor szabadságra, más alkalommal — meglehetősen sűrűn — vendégszereplésre. Erre invitáljuk folyóiratunk, a Hevesi Szemle nevében is. Csoda-e, ha rögvest megegyezünk.. . ? o Dr. Kulcsár Kálmán, egyetemi tanár, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese erdőtelki: — Tíz esztendős koromig éltem itt, aztán szüleimmel együtt Egerbe költöztünk. Itt lettem a jogakadémia hallgatója, ebben a felsőoktatási intézményben kerültem kapcsolatba a szociológiával, méghozzá kedvelt tanárom, Csizmadia Sándor révén. Az ilyesmit nem lehet elfelejteni. A sors úgy hozta, hogy azóta meglehetősen ritkán jártam arrafelé, ezt az adósságot — erre inspirál a szerintem tevékeny- nyé edződő baráti kör is — a jövőben törleszteni óhajtom. Dr. Medve László, új egészségügyi miniszterünk, vámosgyörki. — A Mátra fővárosában diákoskodtam, itt érettségiztem, innen pályáztam az orvostudományi egyetemre. Fiatalságomat családias, falusi közösségben töltöttem el, s ezek az élmények mindmáig maradandóak. Annyira befolyásolták óhajaimat, hogy folyvást erre a tájra szerettem volna kerülni, de Szemes Mari mégis Somogybán, majd a fővárosban dolgoztam. A vonzerő azonban továbbra sem csökkent, s ha utam erre visz és meglátom, miként találkoznak a kékellő hegyek a lábukhoz futó rónával, rögvest áthat az otthonosság semmi mással nem pótolható érzete. Ilyenkor felbukkannak az ifjúkori impressziók. A jók és a kellemetlenek egyaránt. Akkor voltam bejáró középiskolás, amikor zajlott a második világháború. Láttam a sebesülteket szállító vonatokat, megrázott az, hogy osztálytársaim egyik napról a másikra — mivel zsidók voltak „•— eltűntek közülünk Ezek a hatások megszabták későbbi alapállásomat. Voltak persze humoros sztorik is, igaz, elvétve. Annak idején a fiúk és lányok a gyöngyösi fő utca ellentétes oldalán sétáltak, s a tanárok ügyeltek arra, hogy be is tartsák a regulát. Mi persze, ha csak tehettük, megszegtük a rideg szabályt. Ha megjelent, ha feltűnt a nevelő, akkor beszaladtunk a tilos zónában levő valamelyik patikába Aszpirinért. Néha egy nap hatot-nyolcat is összegyűjtöttünk így... © Sorjáznának a történetek, de vége a rendezvénynek, mindenki hazaindul. Mi messzebbre, a fővárosiak közelebbre, mégis valamennyien — legalábbis gondolatban — egy felé megyünk. A honi tájakra, mert üzent a szülőföld, s erre hívnak az egymás felé nyújtott kezek. .. Pécsi István Dr. Medve László Sorjáznak az élmények (Fotó: Szabó Sándor)
