Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-01 / 257. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1984. november 1., csütörtök Történészek a végvári rendszerről Egy tudományos tanácskozás nyomában R. Várkonyi Ágnes ★ Dr. Nagy József (Fotó: Kőhidi Imre A közelmúltban adott otthont a megyed tanács nosz- vaji oktatási és továbbképzési intézete annak a kétnapos tanácskozásnak, amely a magyarországi végvárak helyzetével foglalkozott a XII. század második felében. A tudományos konferencia fő témája a magyar és a török végvári rendszer húsz évét foglalta össze, pontosabban az 1663*-tál 1684-ig terjedő időszakot. A találkozót követően dr. Nagy Józsefet, a Miskolci Akadémiai Bizottság történettudományi munkabizottságának elnökét kérdeztük a tapasiztallatokról: — Két évvel ezelőtt rendeztünk első ízben ilyen szintű tanácskozást. A magyarországi végvárak a XVI.—XVII. században címmel. Az egri Dobó István Vármúzeum vállalkozásához segítséget nyújtott az MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága és a TIT Heves megyei Szervezete is. Már az első tálálkozó sikert hozott, hiszen a végvári kutatásokkal foglalkozó szakemberek kicserélhették tapasztalataikat, s közreadott eredményeik összehangolták további munkájukat is. Mindeddig ugyanis az ország különböző területein élő, e témával foglalkozó történészek egymástól függetlenül dolgoztak. — A mostani konferencia tehát hagyományteremtőnek is számít... — Bővítettük a részvevők körét is. A Történettudományi Intézet munkatársain kívül küldtünk meghívót minden megyei múzeumnak, levéltárnak, és számos történésznek. Nagyon örülünk, hogy élfogadták felkérésünket. Jól egymásra épülő előadások hangzottak el. sa témákat egy-egy főbb gondolat köré csoportosították. Érdekesnek bizonyult megvizsgálni a XVII. század második felében a végvári vonalak szerkezeti átalakulását, vagy a magyarországi várak szerepét a császári haditanács 1684-es terveiben. Az idei tanácskozásnak egyébként külföldi részvevője is volt. Othmar Pickl professzor, aki az osztrák történetírás szempontjából ismertette a magyar és a török végvári rendszert. De a történészek hallhattak a téma török forrásairól, a magyarországi katonaparasztság fejlődéséről és hatásáról is. A konferencián ily módon összefüggések tárultak fél, annál is inkább, mert a főbb gondolatcsoportokat perifériális témák is kiegészítették. Szó esett többek között arról, mi lett a szélnek eresztett végvári katonaság sorsa Zala megyében, milyen volt a végek egészségügyi ellátottsága. Lehetőség nyílt arra is, hogy eddig ismeretlen historikusok is. kifejthessék véleményüket; Gaál Attila például a buda-eszéki út Tolna megyei szakaszán lévő török palánkvárakról szólt. A konferencián nagy érdeklődés kísérte R. Várkonyi Ágnes szavait, aki a Török —magyar végvári rendszer és Buda ostroma az oszmán hatalom visszaszorításának terveiben címmel tartott előadást. — Miért éppen az 1663- tól 1684-ig terjedő időszakot választották az idei vizsgálódás témájául? — kérdeztük a professzorasszonyt. — Közeleg Buda visszafoglalásának évfordulója, amely nemcsak haditörténeti szempontból érdékes. de európai nagyságrendű esemény. Arra kerestünk most válasz^ — különböző megközelítésekből —. hogyan vett részt Magyarország a visszafoglalásban. milyen szerepe volt az akkori magyar lakosságnak benne? Ezzel természetesen összefügg a végvár; katonaság élete, s az a téma: az akkori körülmények között mit őrzött meg, mit vállalt az államiság átmentésére. Fontos része volt a vizsgálódásnak a török katonaság félkészültsége, s alapvető kérdésnek tekintettük a végváriak nemzetközi nagyságrendű küzdelmét, hatását az európai fejlődésre. Mai népesedésünk szempontjából sem közömbös, hogyan alakult a hódoltság alatti nép- szaporulat. Egyébként nagy távlatúnak ítélem meg a tanácskozást, már csak azért is, mert több fiatal történész kapott szót, és számos egyetemi hallgató is eljött. Mikes Márta Hofikabaré Valaha, réges-régen a kabaré kifejezetten felnőtteknek szánt műfaj volt. Az orfeumok füstös világa eleve feltételezte az intimitást, a kisközönséget. Később aztán „kilépett a színpadra”, s a nagyszámú nézőseregé lett. Igazán széles körű elterjedését azonban a televízió segítette, s attól kezdve lett népszerű maga a politizáló kabaré. Számos képviselőjét ismerhettük meg az évek során, ám aki rangját töretlenül fémjelzi mind a mai napig: Hofi Géza. Nevét tudja az óvodás épp úgy, mint a nyolcvanéves professzor, s ha a plakátokon megjelenik, tódul a közönség műsorára. így történt ez hétfőn délután és este az egri körcsarnokban, ahol egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Hogy aztán azt kapta-e a néző, amit várt... ? Nos, ezt ki-ki ízlése szerint dönthette el. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznünk: kár lemondani az igényességről ebben a műfajban is. Tulajdonképpen magának a műsornak az összeállítása meglehetősen esetlegesnek tűnt. Hogyan kerül például a kabaréba a népdal, a néger spirituálé, ha mégoly neves operaénekes előadásában, mint Ütő Endre? S ha már egyszer mégis, miért kell hangerősítőket alkalmazni, hisz ez merőben idegen a stílustól... Hallhattunk még filmdalt Külkey Lászlótól, és táncdalt Payer Andrástól. Nagyon is egyenetlenné tette a színvonalat a Bodor-testvérek fellépése, akik nem többet, mint valamiféle csasztuskát nyújtottak. A parodizálás is veszített egykori népszerűségéből —, állapíthattuk meg Angyal János láttán, aki ezúttal nem sok újat hozott. Végül is aztán következett, akit most is változatlanul szeret a közönség. Hofi Géza eddig ismeretlen műsorával jelentkezett. — s a hatás nem is maradt el. Ám ha a hétfő esti összbenyomást tekintjük: csupán egy valamiben volt egységes ez a kabaré. Csupa férfi szereplőt láttunk... (m. m.) BÁN ZSUZSA: Levelek ha. Igyekezett, hogy ő érjen haza elsőnek, de a mellében már ott volt a szorítás, amit az első névtelen levél olvasása óta érzett. Kinyitotta a postaládát, és az újság s egy OTP értesítés mellett tényleg ott volt megint a fehér boríték, mint az előző napokban. A lakásban félbontotta, és olyan fájdalmat akozott neki. amit olvasott, hogy könnybelábadt a szeme. Az ismeretlen levélíró most helyet és időpontot is közölt, hol találja meg a feleségét azzal a férfival, akivel hónapok óta csalja. Az első levelet még meg akarta mutatni a feleségének, és megkérdezni tőle, ki lehet ennyire ellensége, hogy ilyen levelet fogalmaz. Azt írta, azért nem nevezi meg magát, mert nem akar I kellemetlenségeket, de elhallgatni sem tudja, ami a szeme előtt játszódik le egy ideje. Tudja, mennyire szereti a feleségét, és sajnálja, amiért az asszony így bolonddá teszi őt. Soha nem tételezte' fel Juditról ezt. Ha egyszer beleszeretne másba, megmondaná nyíltan, vele beszélné meg, és nem vezetné az orránál fogva. Hiszen ilyesmiben meg is egyeztek a házasságuk elején. Ki tudja, mégis milyen gyanú késztette arra, hogy hallgasson. Magába fojtotta fájdalmát, és igyekezett elfogulatlannak látszani az asszony előtt — már amennyire sikerült. Végső szorultságában fejfájásra panaszkodott, s így nem kellett mosolyokat erőltetnie, ha egyszer nem volt kedve hozzá. Judit fájdalomcsillapítót adott neki, amit Tamás eldobott. Keveset beszélgettek ezekben a napokban. A legutóhbi levél szerint Judit szerelme egy munkatársa, akihez hetente kétszer feljár, mindig akkor, amikor Tamásnak angol órája van. Egy kislányuk volt. hétéves. Ha elmentek valahová, mindig a nagymamánál hagyták. Néha ott is aludt a gyerek. A férfi meg volt győződve arról, hogy míg ő a nyelvtanfolyamra jár, felesége és kislánya otthon vannak. Most elhatározta, megkérdezi a gyereket, kedden és csütörtökön az anyjával szokott-e lenni, vagy a nagymamájánál? A levelet összehajtogatta, és belecsúsztatta zakója belső zsebébe. Céltalanul ténfergett kicsit a lakásban, míg Judit és a kislány megérkeztek. — Te is most jöttél? — kérdezte az asszony, és fürkészve nézte Tamás arcát. Sápadtnak látta és rosszkedvűnek. — Két perce — hazudta a férfi. — Miért? — Mert elmosogathattad volna azt \pár ;edényt. Olyan rossz hazajönni úgy. hogy az embert mindjárt valami munka várja. — Nem volt időm, mondom, hogy |az. előbb /értem haza! — mondta a férfi ingerülten. — Jól van, ne idegeskedj' Ma sem vagy jól? — Hogyhogy nem vagyok jól? — Napok óta fáj a fejed, most is olyan furcsa vagy. El kellene menned orvoshoz. Tamás bement a szobába, ahol a kislány a tanszereit pakolta ki a táskájából. A gyerek Juditra hasonlított, de valahogy jobban vonzódott az apjához. Most is hadarni kezdett valamit az iskoláról, a számtanóráról, és nem vette észre, hogy apja szórakozottan kibámul az ablakon. — Eljössz velem csavarogni egy kicsit? — kérdezte. — Most? El hát! — felelte a kislány. — Veszel fagyit? — Persze! Na gyere! Beszóltak a konyhába, hogy lemennek kicsit, aztán versenyt futottak a lépcsőn. — Fáj a fejed? — kérdezte lent az utcán a gyerek. — Fáj. A levegő jót tesz talán. Egy darabig szótlanul sétáltak a parkon át a presz- szó felé, aztán a férfi hirtelen megkérdezte: — Csütörtökön voltál a nagymamánál ? — Csütörtökön? Nem emlékszem. Ja, voltam. Anyu mondta, hogy valami elintéznivalója van, menjek át a nagyihoz. Aztán értem jött, és együtt mentünk haza. Tamás megint érezte a szörnyű szorítást alig kapott levegőt. — Hová mész? — kérdezte a kislány és megállt. A férfi meghökkenve nézett rá, mire észrevette, hogy már elhagyták a presszó bejáratát. Megpróbált mosolyogni, de csak egy ferde grimasz lett belőle. Bementek a kávé- és cigarettafüst szagú helyiségbe. A gyerek szívesebben ette a fagylaltot pohárból, hát Tamás keresett egy üres asztalt. Magának fél barackot kért. Előkotorta a cigarettáját, kicsit megnyugodva figyelte, milyen jóízűen kanalazgat- ja a kislány a fagylaltot. (Folytatjuk) Táj Plesnivy Károly Nevét a szakma az egész országban ismeri, hiszen a textil- a gobelinművészet egyetemi tanáraként az Iparművészeti Főiskolán számtalan tanítványt nevelt, akik alkotásaikkal sok helyütt jelen vannak. 1930-ban született Zsigárdon, 1953-ban szerzett diplomát Schubert Ernő tanítványaként a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Mindvégig közéleti szerepet is betöltött festő-textiles pályájával párhuzamosan. Először a gobelin szakcsoport vezetője, később egyetemi tanár lett az Iparművészeti Főiskolán, nagy része van abban, hogy a magyar gobelin világhírű lett, utolsó ideája volt az 1985-ös magyar gobelinkiállítás a Műcsarnokban, melyet helyette már mások szerveznek. 1980-ban nevezték ki a főiskola tanszékvezető egyetemi tanárává, kitüntették a Munkácsy-díj- jal, 1980-ban Érdemes Művész lett. Festményeit, gobelinterveit, akvarelljeit bemutatták Veszprémben, Budapesten, Szombathelyen, Sopronban, Miskolcon, művei eljutottak Tokióba és a velencei biennáléra, önálló kiállítása nyílt Szófiában. Üjabban kisméretű textil- képekkel kísérletezett, amelyek már tanítványaira várnak, hogy elképzeléseit folytassák. Szenvedélyes közéleti ember volt, ezért választották meg 1963-ban a Magyar Képzőművészek Szövetsége főtitkárának. Nem szavakban, hanem tettekben nyilvánult meg kollégialitása. Más alkotásának ugyanúgy örült, mint sajátjának. Jelenség volt. Mindenki becsülte a portástól a miniszterig, mert demokratikus, önzetlen lénye következményeként mindenkit egyaránt tisztelt. Magával szemben volt a legszigorúbb. Igazi reneszánsz alkat, aki sok tehetséget menedzselt fáradhatatlanul, olyannyira, hogy saját alkotó munkáját is háttérbe szorította. Minden bizonnyal ez is hozzájárult élete gyors, gyorsított befejezéséhez. Két végén égette a gyertyát. Nemzedékeket nevelt fel, éíetműve is izgalmas, most készült a mesterművekre, de az irigy idő elorozta tőle ezt a lehetőséget. Mindenkihez volt egy jó, biztató szava, s ha megérkezett az Iparművészeti Főiskolára, az intézmény gondolattal, jó szándékkal telítődött meg. Indulatait mindenki elfogadta, mert mindig értünk, sohasem eile. nünk perelt, az emberi alkotás végcélját sürgette mások és önmaga gyakorlatában is. Példa volt az emberségben. Műveinek egy része feloldódott a közszolgálatban, ezért illeti őt kétszeres főhajtás művészként, emberként. Amikor a diplomavizsgákat megnyitotta, maga volt az ünnep, de előtte hétköznapi emberként szögelte a képeket a falra. Amikor először vitték a Kútvölgyi kórházba, ott rendezte be katedráját, seregestül hívta kollégáit, tanítványait, ott is egész nap dolgozott, dolgoztatott. Nem hitte el, nem hittük el, hogy beteg. Készült a nagy gobelinra, ahol Maillard kisasszony felváltja a gáláns táncokat a carmagnole vad ütemére... Losonci Miklós Akt (KS — reprodukció)
