Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-22 / 274. szám
( NÉPÚJSÁG, 1984. november 22., csütörtök AZ IPAROSODÓ KÖ’ZÉP-VIETNAM Látogatás Da Nangban Óvodások ebédje a Da Nang gyárban (A szerző felvételei — KS) KAMBODZSA Baráti segítség A közép-vietnami térség legnagyobb városában. Da Nangban vagyunk, amelynek lélekszáma jóval meghaladja a milliót. Tízegynéhány éve baljós csengése volt a Da Nang névnek, hiszen az amerikai B 52-es óriásbombázók innen szálltak fel, hogy egész városokat, vidékeket tegyenek a föld színével egyenlővé. Az egykori katonai reptér kifutópályájáról ma polgári gépek is felszállnak, innen indul naponta — ha éppen nem törlik a járatot üzem- anyaghiány miatt — a Hanoiba, illetve Ho Si Minh városba tartó AN—24-es, szovjet gyártmányú utasszállító kisgép is. A repülőtér körül kunyhók áthatolhatatlan szövedéke. Valamikor itt éltek a Ha Nangban állomásozó amerikai katonákat kiszolgáló vietnami családok. Változások A bádoglemezekből, kartonhulladékból, kiszuperált katonai szerkezetekből, járművekből összetákolt viskók ma is változatlanul megvannak. Lakóik viszont már másból élnek. A nagyváros izmosodó iparában, a Da Nangtól délre húzódó sík vidék mezőgazdaságában, vagy az itt bőkezűbben fizető halászatban keresnek megélhetést. Egész Vietnamban nagyon sokan foglalkoznak a közvetítőkereskedelemmel — ehhez a több milliós munkaerő-felesleg is hozzájárul —, s ez alól Da Nang sem kivétel. Hatalmas piaca ötpercnyi gyalogjárásra van a városközponttól. Az árusok előtt a híres, pogácsaformájú, rücskös bőrű, de belül igen finom narancsok halmaza, zöld banán, papaya-hegyek tornyosulnak, de megtalálni a múlt maradványait is, az amerikai hadsereg itthagyott fel- szerelési tárgyait, katonazubbonyokat, keki-ingeket, nadrágokat. A piacot északi irányban elhagyva, útban a festői Felhőszoroshoz, szépen karbantartott, rendezett udvarú üzem tűnik fel az összevisz- szasághoz, rozsdás alkatrész- halmazokhoz, szétdobált gépekhez szokott szemnek. A takaros kapu fölött felirat: Nha May Da Nang — azaz Da Nang nevű gyár. 1975, az országegyesítés, a felszabadulás után kezdtek hozzá építéséhez, és 1977 februárjában már termelt is. Persze, senki se gondoljon valamiféle óriáskombinátra, a 400 dolgozót foglalkoztató létesítményt a műhelyek nagysága szerint nálunk inkább üzemrésznek, vagy ktsz-nek hívnánk. A dugattyútól az alumínium fedőkig Lam Cong Bi gépészmérnök, igazgatóhelyettes ismertet meg bennünket a gyárral, miközben a hosszú tárgyalóasztal mellett ülve szemügyre vesszük a vitrinben kiállított termékeket. Meglep a sokszínűség. A teherautó-szivattyúkból az alumínium fedőkig, az olcsó tömegcikkekig mindent látni. Ez a sokoldalúság előny is, meg hátrány is. Előny, mert sok mindenhez ért a gyártó kollektíva, gyorsan követhetné a piac igényeit — ha ez szempont lenne. Hátrány, mert a széles gyártmányskála miatt naponta gépet, technológiát kell váltani. A vállalat még egyelőre szigorúan központi irányítás alatt áll. tervutasítások szabják meg a munkát. Ha jobban engednék őket a saját lábukra állni — ahogy Lam Cong Bi mondja —, napok alatt letörhetnék a maszekok, zugműhelyek által kézben tartott Da NangTi alkatrészpiac magas, spekulatív árait, a rossz minőségű termékek kínálatát. A gyár, élve a tömegtermelés, a gépesítés, a viszonylag nagyobb szériák előnyeivel, olcsóbban és jobb minőségben gyárthatná az 50 köbcentiméteres Honda kismotorok igen keresett dugattyúit, más alkatrészeit. De minthogy köti őket a tervfegyelem, a központhoz való szoros viszony, egyelőre tehetetlenek. Körbejárjuk az üzemet, belül is a már említett -katonás, szokatlan rend. A gépek ugyan sokfélék, az amerikai, tajvani forgácsolómasinák mellett szovjet, lengyel, bolgár gépeket is látni. Hátul félig nyitott csarnok, földbe süllyesztett öntőformákkal. ■ Épp most folyatják beléjük az olvadt alumíniumot, amit egy nagy kályhához hasonló alkotmányban hevítenek. Két munkás cipeli hosszú rúPihenő a gyári kantin udvarán dón az öntőedényt, gumi- szandálos lábuk hihetetlen ügyességgel, óvatossággal keresi az utat a földben izzó, sistergő öntvények között. Szociális létesítmények A gyár, mint megtudjuk, kiemelt létesítmény, az országban a legjobbak közé tartozik. Így több-kevesebb rendszerességgel egyenesen Hanoiból kapják az alapanyagot, a Szovjetunió által szállított nyersalumínium tömböket. Ezekből itt alkatrészeket öntenek, majd szerszámgépeken munkálják meg őket. A gyár kapacitás-kihasználtsága mintegy 70 százalékos, ami az 50 százalékot alig hogy elérő országos átlaghoz viszonyítva magas. Bölcsőde, tiszta óvoda, egyszerű orvosi rendelő — ezek a szociális létesítmények méltán keltenek feltűnést egy közép-vietnami gyárban, hiszem ma még rendkívülinek számítanak. Mint ahogy a gyári kantin is az, ahol a dolgozók naponta egyszer enni kapnak, és a városi áraknál lényegesen olcsóbban lehet cigarettát, hordós sört, kenyeret kapni. A gyár kollektívája jó munkával, rendszeres tervteljesítéssel hálálja meg ezeket a kivételes munkakörülményeket. D. P. Gyermekzsivaj tölti be a több házból álló takaros kis telepet. A kicsik önfeledt játékát látva nem is gondolnánk szomorú sorsukra, előéletükre. Valamennyien a Pol Pót időszak rémuralma alatt vesztették el szüleiket, s most a kambodzsai főváros méllett, a magyar segítséggel, a KISZ és más tömegszervezetek patronálá- sával fölépített árvaház lakói. Az ő sorsukról is a kormány kénytelen gondoskodni, amely szerény lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy a sokesztendős háború, majd a polpotista időszak sokkjából csak most föleszmélő nép temérdek gondját-baját enyhítse. Noha sok száz gyermek talál itt közösségre, otthont pótló környezetre, szerte az országban tíz- és tízezer ap- róbbmagyobb ifjú kambodzsai él, sodródik, aki elvesztette szüleit, rokonait. Nincs olyan ember, akinek a családjában ne gyászolnának valakit, vagy valakiket. A felszabaduláskor, 1979- ben hazánk az elsők között sietett a megkínzott, sokat szenvedett kambodzsai nép megsegítésére. Az élelemmel, gyógyszerekkel, ruhákkal megrakott IL—18-as külön- gép egyike volt az első légi járműveknek, amelyek földet értek a főváros Po- chentong repülőterén. Azóta is lehetőségeinkhez mérten évről évre több millió forint értékben adunk segítséget a talpra álláshoz, az időnként még súlyos élelmiszerhiány megszüntetéséhez, a gazdaság újjáéledéséhez. Az árvaházat ezen felül, széles magyar társadalmi összefogással építették föl. Országaink együttműködése "évről évre szélesedik, sokrétűbbé válik. Ahogy szilárdul a Kambodzsai Nép- köztársaság belső politikai, gazdasági rendje, úgy nyílnak mind nagyobb távlatok a tartalmas kooperáció megteremtése előtt. A jelen időszakot már a rendszeres árucsere alapjainak a lerakása jellemzi, ami előrelépés a korábbi időszakhoz képest. Bár egyelőre a délkeletázsiai országból érkező árucikkek skálája és mennyisége még szerény, Kambodzsa természeti kincsekben való gazdagsága, lakóinak életereje, iparkodása garancia a jövőbeni, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok megerősítésére. Csak egy példa a lehetőségekre: a nyersgumi, amelyet kemény valutáért, nyugati közvetítőkön át vásárolunk. Kambodzsában nagy erővel folyik a gumifaültetvények helyre- állítása. A kaucsuktejet, a latexet adó gumifa kényes jószág. Rendszeres gondozást, gyomirtást, trágyázást, szakértelmet igényel. 1970-ig, a viszonylagos stabilitású Szi- hanuk-korszakban több tízezer hektáron álltak a tompazöld levelű, a téli időszakban lombhullató, szürkéstörzsű gumifák. Az elmúlt évtizedben, különösen a hetvenes években, elhanyagolták gondozásukat, most vietnami szakemberek segítenek a helyreállításban a csapolás, begyűjtés, hőkezelés, formába préselés újraindításában. Ami talán, most a legjobban hiányzik a haladás útjára lépett, szocialista célokat kitűző Kambodzsai Nép- köztársaságnak — az a nyugodt nemzetközi légkör. Ma még ellenforradalmi fegyveres, külföldről pénzelt, irányított bandák akadályozzák a békés helyreállítást, a politikai, gazdasági konszolidációit. Ezért a népi Kambodzsa külpolitikájának meghatározó fontosságú célja a kívülről szított belső katonai, gazdasági, politikai aknamunka fölszámolása, a nyugati határtérség biztonsága. a térségben a béke megteremtése. A közelmúltban Chan Sy, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt PB tagja, miniszterelnök tett nagy jelentőségű látogatást hazánkban. A tárgyalásokon mindkét fél hangsúlyozta, tovább mélyítik a két ország szoros baráti együttműködését. Hazánk, húzták alá a megbeszéléseiken, támogatja a Pnom Penh, a három indokínai ország, Kambodzsa, Laosz és Vietnam indítványait, az ASEAN tagállamaival való párbeszédre, egészében véve pedig a térség valamennyi vitás kérdésének tárgyalásos rendezését. INDONÉZIA Borobudur: számítógép és műemlék-helyreállítás KNDK ÜK*» Figyelem a fogyasztókra Buszra várakozók Phenjan egy új lakótelepén A világ legrégebbi buddhista temploma, az 1200 éves Borobudur szentély 1983 februárja óta fogad ismét vendégeket, s Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete meglátogatta. A lépcsős piramisból, teraszokból, Buddha-emlékdombból álló szentélyt, az indonéz építészet e legfi- gyelemre méltóbb emlékét földrengések, földcsuszamlások, a környező vulkánok kitörései döntötték romba. Később még pótolhatatlanabb kárt okoztak a fosztogatók, akik megbízásból vagy saját maguk számára elvitték a letöredezett, szétszóródott szobordarabokat. Az alaposan megrongálódott műemlék rendbehozatalára sokáig gondolni sem lehetett.. Végül az indonéz kormány belevágott, mégpedig •nemzetközi segítséggel. A támogatásra nem csupán anyagi vonatkozásban volt szükség, ibár a költségek 24 millió dollárra rúgtak. (Ebből 6 és fél millió volt a nemzetközi segély, 28 ország. magánalapítványok, nemzetközi szervezetek adománya.) Szinte kilátástalan feladatnak, valamiféle gigászi összerakós játéknak tűnt a rekonstrukció. Legalább egymillió szerteszórt hatalmas kőből kellett új alapokon pontosan a régi mását újjáépíteni, a teraszokat díszítő 504 Buddha-szobrot, 1300 kőbe vésett életképet helyreállítani. Végül a huszadik századi technika, a számítógép segített. Az IBM munkatársai két és fél éven át régészek társaságában a helyszínen tanulmányozták a köveket. A program elkészítéséhez ismerni kellett minden egyes alkotóelem pontos méreteit. Az adatokat naponta autóbusz vitte a közeli Dzsogdzsakartából a dzsakartai számítógép- központba. Maguk a munkálatok Eilig tíz évig tartottak. Hatszáz ember és egy számítógép dolgozott megfeszített erővel, s ahogy később a szakemberek eimondták, a rekordidő a számítógépnek volt köszönhető. Nélküle hatvan évvel később nyithatták volna csak meg a szentélyt. Ha ugyanis pontos irányítás nélkül próbálták volna megtalálni, hová illeszkedik egy-egy kő. akár 300 helyre is cipelhettek volna minden egyes, néhol akár húsz kg-os darabot. Ennél jóval egyszerűbb, és kevésbé időigényes volt a, programokat elkészíteni, a gépbe betáplálni, majd az utasításokat végrehajtani. A munkálatok során az is kiderült, hogy eltűnt vagy 10 ezer kő. értékes szobrok részei. » Phenjan, a KNDK fővárosa, dinamikus bővülésével, szépülésével mindig elbűvöli az odalátogatókat. Oj, 15—20 emeletes épületek magasodnak az ég felé, szélesek, a gyér járműforgalom számára talán még túl tágasak is az utcák, a város fölé emelkedik az önerőre támaszkodás, a dzsu- cse jelképe, a gigászi torony, rajta a messzevilá- gító, bonyolult üvegszerkezetes fáklyával. Noha küllemre talán nem feltűnőbbek, mégis a gyarapodó lakónegyedek, modem házak a legfigyelemre méltóbbak. mert arról tanúskodnak, hogy az ország vezetése egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a lakosság igényeinek jobb kielégítésére. Föltétlenül említésre érdemes, ez egy olyan országban, amelynek lakossága idestova négy évtizede a se béke, se háború állapotában él. így jelentős összegeket kénytelen a nemzet- védelemre fordítani. A nyolcvanas évekre kitűzött tízpontos programban — bár továbbra is a nehéziparé az elsőbbség — nő a könnyűipar, az elsősorban fogyasztásra termelő ágazatok viszonylagos súlya. A KNDK sajtójában a nehézipari létesítmények. acélművek, traktorgyárak, szerszámgépkombinátok kiemelkedő teljesítményeit méltató írások mellett mind gyakrabban bukkanak fel a kon- zervgyártásról, az élelmiszeriparról, a textiliparról szóló cikkek is. Ennek a folyamatnak több külső és belső oka van. Először is hat a gEizdasági fejlődés objektív törvénye: a KNDK-ban is előbb-utóbb kimerülnek az extenzív gazdaságfejlesztés tartalékai. Az évtizedekkel ezelőtt kidolgozott, erősen központosított, a szoros tervfegyelemre és tervutasításra épülő gazdaságirányítási rendszer várhatóan továbbra is meghatározó marad. Ez azonban nem zárja ki az alapvonások megtartása mellett a finomítást, egyes elemek rugalmasabbá tételét. Ebben az összefüggésben illeszkedik a helyére az utóbbi években tapasztalható érdeklődés más országok gazdaságirányító mechanizmusa iránt. Ami a külső tényezők talán legfontosabbikát illeti: a KNDK is egyre nagyobb mértékben él a nemzetközi munkamegosztással, a külfölddel való árucserével. Bár az ország gazdag természeti erőforrásokban, s az elmúlt évtizedekben igen nagy mennyiségi teljesítményekre képes ipari — elsősorban nehézipari — bázist teremtettek, nem mondhatnak le a külfölddel lebonyolított árucsere előnyeiről sem. A főváros utcáin futó japán. svéd. nyugatnémet személygépkocsik, az építkezéseken látható japán gépek, a középületek ablakait fedő, különleges tulajdonságú, hőszigetelő Corning üvegtáblák az idelátogató számára azonnal szembetűnnek. Nemrég a KNDK törvény- hozása rendeletet adott ki, amely megengedi más országokkal — így tőkés államokkal is — a közös vállalkozásokat. Ez utóbbiEikra még nincs ismert példa, de ott járt japán üzletemberek szerint a KNDK-ban „különleges gazdasági övezetek” létrehozását fontolgatják. Phénjanban ismételt erőfeszítéseket tesznek, hogy megteremtsék a dinamikus gazdaságfejlesztési elképzelések biztos megvalósításához szükséges hátteret, a rendezettebb nemzetközi viszonyokat, . csökkentsék a térség feszültségét. Ennek megnyilvánulásaként a KNDK szeptemberben nagy összegű árvízsegélyt nyújtott Dél-Koreának. A napokban pedig KNDK—japán halászati egyezményt írtak alá, bár a két állam között nincs hivatalos kapcsolat.