Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-21 / 273. szám
1 NÉPŰJSÁG, 1984. november 21., szerda Cheysson Washingtonban Bush amerikai alelnökkel és Shultz külügyminiszterrel folytatott tárgyalást washingtoni tartózkodásának első napján Claude Cheysson francia külügyminiszter. A megbeszélésekről nem adtak ki részletes tájékoztatást, amerikai részről azonban utaltak arra, hogy azoknak témái között szerepelt a Líbiával kapcsolatos — és Washington által a nyilvánosság előtt is bírált — francia magatartás. Cheysson éppen amerikai útjára indulóban kifogásolta, hogy az Egyesült Államok olyan formában nyilvánított véleményt a Csád ügyében megtartott francia—líbiai tanácskozásokról, amely Párizs véleménye szerint nem egyeztethető össze az amerikai-francia kapcsolatok tartalmával. Más források szerint azonban ez a nézeteltérés nem került központi helyre a két külügyminiszter megbeszélésein és a tárgyaláson számos más témáról, így a Közel-Keletről is eszmét cseréltek. Kazimierz Mijalt A varsói vajdasági ügyészség bejelentette, hogy a belügyminisztérium rendelkezése értelmében előzetes letartóztatásba helyezték Kazimierz Mijalt. Azzal vádolják, hogy egy illegális csoport tagjaként. nyugtalanság keltésének céljával publikációkat készített és terjesztett, amelyekben rágalmazta a Lengyel Népköz- társaság társadalmi rendszerét és az államhatalom legfelsőbb szerveit. Megállapították. hogy illegálisan lépte át a lengyel határt. Ügyében a nyomozás folytatódik. Kazimierz Mijal az ötvenes években a kormány és a LEMP Központi Bizottságának tagja volt. 1966- ban Albániába távozott és ott Lengyel Kommunista Párt néven szervezetet alapított. amelynek vezetője volt. Éveken át aktív propagandatevékenységet fejtett ki a Lengyel Népköz- társaság és a LEMP politikája ellen. Bukarestben folytatta munkáját a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusa (Népújság telefotó — AP MTI — KS) GÁZROBBANÁS MEXIKÓVÁROSBAN Négyszáz halott, 1500 sebesült Nem végleges adatok szerint Mexikóvárosban legalább négyszáz ember halt meg a hétfői nagy erejű gázrobbanások és a környező lakott területekre átterjedő tűzvész következtében. A sebesültek száma több mint 1500. A rendőrség szóvivője elmondta: a szerencsétlenség hétfőn reggel történt, amikor az Unigas magán- vállalat egyik elosztótelepén fölrobbant egy folyékony gázt tartalmazó tartálykocsi, majd ennek hatására négy nagy tartály. amelyekben összesen, mintegy 11 millió liter folyékony gázt tároltak. A lángok átterjedtek az állami tulajdonban levő Pet- roleos Mexicanos vállalat telepeire és a közelben fekvő városnegyedre is. A környéken lakók elmondták, hogy az első robbanást még legalább hét követte, amelyek következtében a helyszíntől még öt kilométerre is ablakok törtek be és más károk keletkeztek. A mentési munkálatokban részt vevők elmondták, hogy a városrész lakóit, mintegy 350 ezer embert ki kellett telepíteni. Közülük nagyon sok hajléktalanná vált. Választások |—( Külpolitikai kommentárunk )— Indiában Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök kedden bejelentette jelöltségét a jövő hónapban tartandó általános választásokra. Közben az ellenzéki pártok folytatták eddig sikertelennek bizonyult tanácskozásaikat arról, milyen közös stratégiával mérhetnének vereséget a kormányon levő Indiai Nemzeti Kongresszus (I) Pártja. A negyvenéves Radzsiv Gandhi, aki édesanyjának. Indira Gandhinak tragikus halála után három héttel ezelőtt vette át a miniszter- elnöki tisztséget. Uttar Pra- des szövetségi állam Amethi választási körzetében terjesztette elő a jelöltséghez szükséges okmányokat. Radzsiv Gandhi 1981 óta képviseli Amethi körzetét. [Korábban öccse. Szandzsai Gandhi birtokolta a mandátumot, de ő 1980-ban repülőszerencsétlenség áldozata lett. Az amethi körzetben a miniszterelnök ellenfele sógornője, Szandzsai Gandhi özvegye lesz. A 28 éves Menaka Gandhi 1982-ben különbözött össze Indira Gandhival. Azóta halott férje nevén önálló ellenzéki pártot szervezett. Az ország különböző szövetségi államaiban december 24-én, 27-én és 28-án tartanak parlamenti választásokat, hogy megválasszák a lók szabha. az alsóház 515 képviselőjét. 1980-ban a Nemzeti Kongresszus (I) Párt kétharmados többséget szerzett, s előrejelzések szerint a kormányzó párt a mostani választásokon is kényelmes többségre számíthat. A santiagói érsek pásztorlevele A chilei lapok a hagyományokkal ellentétben nem jelentették meg Juan Francisco Fresno, santiagói érsek legutóbbi pásztorlevelét. A napilapok csupán azt közölték, hogy az érsek vasárnap a katonai kormány politikáját bíráló pásztorlevelet adott ki. A chilei kormány és az egyház viszonya a katonai rendszer fennállása óta a legfeszültebb. Kedvezményes őszi bútorvásár Kápolnán — November hó 19-től 30-ig — A Budapesti Szék- és Kárpitosipari Vállalat. Bútorkereskedelmi Vállalat, és az ÁFÉSZ közös szervezésében KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT KEDVEZMÉNYES VÁSÁRT tartanak a kápolnai bútoráruházban. Kiállításra kerülnek a gyártó ipar termékei. A vásár ideje alatt minden 25 000 Ft érték felett megvásárolt bútort 60 km-es körzeten belül . TÉRÍTÉSMENTESEN házhoz szállítjuk! A bolt készletében lévő egyes termékekből 20—30 »/,,-os ÁRENGEDMÉNYT adunk, amíg a készlet tart! A kiállítás és a vásár nyitva: naponta: 8dól 16 óráig, szombaton: 8-tól 13 óráig. A chilei főváros katedrá- lisában felolvasott pásztorlevél elítélte a két hete bevezetett ostromállapotot és a Pinochet-rendszer által alkalmazott megtorló intézkedéseket. Helyszíni jelentések arról számolnak be, hogy a pásztorlevél felolvasását követően a kated- rálisban sok ezren hosszasan tapsoltak. Egyidejűleg egy kis csoport „Kommunista papok!” felkiáltással, tüntetőén kivonult az épületből. Az érsék arra szólította fel a hívőket, hogy közösen elemezzék az országban kialakult nehézségek okait. Rámutatott arra, hogy mélyül a válság a .katonai kormányzat és a katolikus egyház viszonyában. „Ostrom- állapot van az országban és bennünket, chilei püspököket keményen bírálnak a kormány részéről. A gazdasági nehézségek különösen a legszegényebbeket sújtják — mutatott rá a pásztorlevél. „A félelem és feszültség légköre uralkodik és mélységesen átérzem felelősségemet, amelyet e pásztorlevél révén akarok megosztani a hívőkkel” — hangsúlyozza a dokumentum. Az érsek aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „az ostromállapot súlyos mértékben hátráltatja az egyetértés megteremtését az országban”. Felszólította a hívőket, hogy november 23- án mindén templomban és plébánián tartsanak éhség- sztrájkot a „szenvedő testvérek iránti szolidaritás kifejezésére”. Koalíciós csatározások HOSSZŰ IDŐ UTÁN MA ISMÉT általános sztrájk bénítja meg Olaszországot. Mindhárom szakszervezeti szövetség: a kommunista irányítású CGIL, a kereszténydemokrata CISL és a szocialista-republikánus befolyás alatt álló UIL vezetői egyetértettek abban, hogy Visentini pénzügyminiszter úgynevezett csomagtervével szemben — amely az adórendszer reformjával egyidejűleg a bérből és fizetésből élők kereseti viszonyait is kedvezőtlenül érinti — a szerdára hirdetett négyórás általános munkabeszüntetés az egyetlen hatékony fegyver. A republikánus párti miniszter kétségkívül rendkívül szigorú programot dolgozott ki. Tulajdonképpen sok tekintetben egyetértettek vele a szakszervezetek, hiszen Itáliában az államháztartás krónikus, ezermilliárd lírákban kifejezhető deficitje nem utolsósorban az eltitkolt, illetve be nem fizetett adókból keletkezik. Visentini és a szakértők nem kímélték ugyan a magas keresetű főhivatalnokokat és a vállalkozókat, valamint az egyéb, csillagászati összegeket harácsoló rétegeket, de az adóreform a viszonylag alacsony fizetésű dolgozókat is sújtja. Ugyanakkor a Confindustria, az olasz gyáriparosok és munkáltatók szövetsége a legutóbbi hónapra nem hajlandó kifizetni az inflációs bérkiegészítést, ami ugyancsak kivívta a szakszervezetek fölháborodását. ITÁLIÁBAN MÁSKOR IS VOLT MÁR általános sztrájk. Ez a mostani azonban bizonyos mértékben különbözik a előzőektől. A Visentini-terv ugyanis az ötpárti koalícióban is súlyos ellentéteket szült. Kétségtelen, hogy az Olasz Kereszténydemokrata Párt belső válsága a hatalmi-politikai rendszerben is érezteti hatását. A mind gyakoribb politikai botrányok — maffia, korrupció P—2 szabadkőműves páholy — középpontjában nem ritka a vezető kereszténydemokrata személyiség. Legutóbb Andreotti külügyminisztert érték súlyos vádak, amelyek alól tisztázta ugyan magát, de aligha mindenki számára meggyőzően. VALÓSZÍNŰ, HOGY A KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA — noha az európa-parlamenti választásokon a korábbiakhoz képest is jelentősen visszaesett — elérkezettnek látja az időt, hogy elhódítsa a miniszter- elnöki pozíciót a szocialistáktól. Arról is nyíltan beszélnek Rómában, hogy az ugyancsak szocialista Pertini államfő helyére jövőre a kereszténydemokraták valamelyik politikusa pályáznék. Olyan tétek ezek, amelyek súlyosan esnek latba, éppen ezért az egykori hegemónia visszaállítása érdekében a kereszténydemokrácia ma mindenre képes. Még arra is, hogy az ország ügyeit elhanyagolva, a háttérből manőverezve, megbénítsa a kormányzati munkát, s végül — az összekuszált helyzetből kiutat kínálva — rákényszerítse akaratát partnereire. Gyapai Dénes Mitterrand—Hohl találkozó A szovjet—amerikai párbeszéd felújítását szorgalmazta és az ebben játszható nyugat-európai szerepről tanácskozott Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl nyugatnémet kancellár hétfőn este Párizsban. Vöröskeresztet kapcsolatok a KNDK és Dél-Kerea között A Koreai NDK és Dél- Korea Vöröskereszt-szervezeteinek képviselői tizenegy évi szünet után felújítják rendszeres plenáris üléseiket. Pekingbe érkezett jelentés szerint erről kedd délélőtt a koreai fegyverszüneti vonalon, Panmin- dzsonban állapodtak meg a két Vöröskereszt megbízottai. Munkacsoport szinten a vöröskereszt szervezetek rendszeres tanácskozásai 1977-ben szakadtak meg. A felújított plenáris tanácskozásra a dél-koreai Szöulban kerül sor, s azon a családegységesítésről tárgyalnak majd. A KNDK szeretné, ha a kettészakított családok, hozzátartozók levelezhetnének és találkozhatnának egymással. A keddi Vöröskereszt-megbeszélés előtt öt nappal a két országrész gazdasági szakértői találkoztak, ugyancsak Pan- mindzsonban, 39 év után először. Szolidaritás Nicaraguával Az NDK ifjúsági szervezetének, az FDJ-nak a felhívására szolidaritási nagygyűlés volt Berlinben. A demonstráció résztvevői támogatásukról biztosították Nicaraguát a szabadságért és függetlenségéért vívott harcban, s elítélték az Egyesült Államok Nicaragua-ellenes lépéseit (Népújság telefotó — ADN/ZB — MTI •— KS) Hibakushák a nukleáris fegyverek ellen A nukleáris háború megakadályozását és a nukleáris fegyverek betiltását követelő országos és nemzetközi kampányt indítottak a Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atomtámadások túlélői. Tokóiban tartott kongresszusukon elhatározták. hogy mozgósítják a hazai és a nemzetközi békeszerető közvéleményt követeléseik támogatására. A tanácskozáson elfogadott nyilatkozatban a hibakushák — az amerikai atomcsapások nyomait örökké magukon viselő japán túlélők — hangsúlyozták, hogy soha nem ismétlődhet meg Hirosima é» Nagaszaki. A két japán város elleni atomtámadáso* közelgő 40. évfordulója kapcsán rámutattak arra, hogy egy esetleges nukleáris háború az egész emberiséget fenyegeti. Emlékeztettek, hogy az Egyesült Államok e megbánás legcsekélyebb jelét sem tanúsította a hibakushák előtt, s felszólították Washingtont nukleáris fegyvereinek megsemmisítésére. Figyelmeztettek a«- nak veszélyére, hogy az Egyesült Államok szovjetellenes stratégiai terveinek megvalósítását segítő Japán nukleáris hadszíntérré válhat.