Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-16 / 243. szám
Megyei bajnokság Nyert az első négy A megyei labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának mérkőzéseiről d következőket jelentették tudósítóink : Sirok—Poroszló 5—0 (3—0) Sírok: 300 néző. V.: Szigetváry L. Sirok: Kovács M. — Llpták, Gyurácz, Erdélyi B., Kovács L.. Gujákl (Szabó), Erdélyi I. (Csizmarik), Pócsik, Utasi, Váczl. Erdélyi F. Edző: Gere Tihamér. Poroszló: Antal (Kecskeméti) — Luhály. Fazekas, Szász, Nagy J.. Görbe, Domoszlai, Nagy I., Illés. Habóczki, Molnár (Kiss). Edző: Pázmándl Gáspár. Végig jó iramú, színvonalas mérkőzésen a sok helyzetet kidolgozó piros-kékek ilyen arányban is megérdemelten nyertek a mezőnyben jól és sportszerűen játszó poroszlóiak ellen. G.: Utasi 2, Erdélyi I. 2, Pócsik. Jók: Kovács M.. Erdélyi I., Pócsik. Utasi. illetve Szász, Görbe, Habóczki. Ifjúságiak: 4—1. Varga Tibor Petöfibánya—Apc 1—0 (1—0) Petőftbánya, 400 néző. V.: Mester. Petőfibánya: Kádár — Molnár, Budai. Lehotai, Hepp, Dely, Kotrocz, Tómács, Skoda (Krisztián), Gugyela (Berki), Huszár Gy. Edző: Nagy Vilmos. Apc: Németh — Nagy, Szőke, Duzs. Csorba, Jakab, Janik (Papp). Kovács (Jambrik), Fodor I.. Fodor II., Terényi. Edző: Rezsnyák András. Az első félidőben mutatott játék alapján nagyobb különbséggel is vezethetett volna a bányászgárda. Fordulás után feljöttek a vendégek, s majdnem meglepetést okoztak. G.: Dely. Jók: Molnár, Budai, Lehotai, Tómács. Skoda, illetve Szőke, Duzs. Nagy. Csorba, Terényi. Novák József Heves—Mikófalva 3—0 (1—0) Mikófalva, 150 néző. V.: Lute- rán (Borsod m.). Heves: Marosvári — Patkó, Kolozsvári, Tóth, Nász. Dely, Vona. Dudás, Pásztor, Balázs, Pataki. Edző: Varga István. Mikófalva: Nagy A. — Sáros!, Relémen, Mikó, Kovács G.. Jó- zsa. Pelyhe (Bajzáth), Nagy L., Csuhány B.. Csuhaj, Dér (Kovács J.). Edző: Kelemen Béla. Sok hazai gólhelyzet maradt kihasználatlanul, míg a rutinosabb vendégek maximálisan értékesítették lehetőségeiket, s korrekt játékvezetés mellett megérdemelten nyerték G.: Durosvári, Kolozsvári, Pataki, illetve Sárosi, Nagy L. Kiállítva: Dely. Ifik: 1—3. Kovács Géza Kompolt—Pétervására 1—1 (1—0) Pétervására, 350 néző. V.: Csik. Kompolt: Somogyi — Gulyás, Parádi, Antal I., Káló, Schmidt, Bäder I., Báder II„ Angyal (Antal V.), Rajnai, Farkas. Megbízott edző: Káló János. Pétervására: Kovács — Ivády, Pál, Földi, Nagy, Marittyák, Érsek. Kifusz (Varga), Zagyva, Bukrán, Lakatos (Bíró). Edző: Bocsi Barnabás. A sok helyzetet kihagyó Pé- tervásárától a lelkesen játszó vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. A második félidőben Kovács a hazaiak kapusa büntetőt hibázott. G.: Angyal. illetve Zagyva. Jók: Somogyi, Schmidt, Angyal, Farkas, illetve Ivády, Érsek, Zagyva, Marittyák. Ifik: 3—0. Panyi Károly Nagyréde—Gyöngyöshalász 2—0 (1-0) Nagyréde. 300 néző. V.: Jancsó (Szolnok m.). Nagyréde: Jekkel — Pintér, Csontos, Acs, Bakos, Deme (Ro- zOvits T.), Vályinagy, Lukács (Maka), Orosz, Szechei, Papp. Edző: Szén József. Gyöngyöshalász: Horváth — Barta (Harmath L.), Tóth Gy., Tóth J., Szabó B., Győri, Kom- játi. Szabó Gy., Pásztor (Harmath J.), Délteki, Szabó L. Edző: Jakab István. A minden csaoatrészében jobb és az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszó hazaiak biztosan nyertek. G.: Lukács. Csontos 11-esből. Jók: Csontos, Ács, Vályi, Nagy, Lukács, illetve Hornját!. Győri. Ifik: 3—3. Rozovits János Besenyőtelek—Tárnáméra 1—1 (1-0) Tárnáméra, 100 néző. V.: Kummer. Besenyőtelek: Kovács — Zbis- kó. Szabó K., Ricsu I., Szabó Gy., Túró, Szakái, Cseh, Müller, Fodor I„ Rézműves. Edző: Szakái Miklós. Tárnáméra: Nagy A. — Kelemen (Rátkai), Ugrál. Blahó, Farkasinszki. Tóth, Kovács, Poroszka, Kiss (Bence), Nagy II., Csillag. Edző: Keresztesi István. Alacsony színvonalú mérkőzésen az újoncok 70 percen át vezettek, s a hazaiak gyenge játékuk miatt' ezúttal kénytelcnek voltak megelégedni az egy ponttal. G.: Müller, illetve Poroszka. Kiállítva: Szabó J. a 70. percben sorozatos szabálytalankodás miatt. Fodor I. a 75. percben a játékvezető megsértéséért. Jók: Kovács, Szabó K„ Szakái, a hazaiak közül senki nem érdemel dicséretet. Ifik: 1—1. Erdős József H. Gáspár SE—Selyp 2—1 (1—1) Hatvan, 200 néző. V.: Kiss. H. Gáspár SE: Jármer — Veres. Balázs, Hartman, Szedmák. Ács I., Mihalkó, Molcsány (Lakatos), Móczár (Mészáros), Kapui, Tóth J. Edző: Oláh Ferenc. Selyp: Szeneire! — Bíró (Baranyai). Illés, Koós Szabalics, Varga, Bálint, Láncos, Kurucz, Králik (Németh), Szabad. Edző: Zilahi János. A piros-fehérek már a 2. percben vezetéshez jutottak, s a vendégeknek a félidő hajrájában sikerült egyenlíteni. A második játékrész \ elején dőlt el a két pont sorsa. A 70. percben Tóth J. ll-esét Szendrei kivédte. G.: Tóth J. 2, illetve Szabad. Jók: Veres, Szedmák, Móczár, Tóth J„ illetve Szabadics, Varga, Szabad. Ifik: Eger S, II — Selyp 1—0. Marosvári János Boldog—Domoszló 4—3 (1—2) Domoszló, 300 néző V.: Nagy S. Boldog: Kiss — Szabó, Nagy, Csányi, Simonkovics, Józsa S., Bangó, Inkret, Soös, őszi Cs., Imre. Edző: Tóth Dénes. Domoszló: Schrüffel — Veres, Juhász, Galgóczi dr„ Horváth, Csáki, Farkas, Bordás, Szabó, Fehér, Benyik. Edző: Fehér István. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a vendégek megérdemelten vitték haza a két pontot. G.: őszi Cs., 2, (egyet 11-esből). Inkret. Imre, illetve Szabó. Benyik, Galgóczi dr. Jók: Nagy, Inkret, őszi Cs., illetve Horváth, Szabó. Kiállítva: Schrüffel a 89. percben durvaságért. Ifik: 5—1. Jacsmanyik István A bajnokság állása: 1. Sírok 10 7 2 1 30— 5 16 2. Heves 10 7 2 1 22— 6 16 3. Petőfib. 10 6 2 2 23—10 14 4. H. Gás. SE 10 7 — 3 24—14 14 5. Boldog 10 5 2 3 25—13 12 6. Péterv. 10 4 4 2 16—12 12 7. Apc 10 6 — 4 18—19 12 8. Nagyréde 10 4 3 3 22—21 11 9. Selyp 10 4 3 3 12—15 11 10. Tárnám. 10 4 2 4 15—20 10 11. Gyógy.-h. 10 3 2 5 9—14 8 12. Domoszló 10 3 1 6 20—21 7 13. Poroszló 10 2 3 5 13—20 7 14. Kompolt 10 2 2 6 14—21 6 15. Besenyőt. 10 — 2 8 8—30 2 16. Mikófalva* 10 1 — 9 9—39 — 2 bűn tei inpr >ni 1« •V( *nva HALÁLOZÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonokban, jó barátoknak, ismerősöknek, valamint a BM egri Rendőrkapitányságnak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, SÓLYMOS ISTVÁN temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE JANOS 1984. október 14-én elhunyt. Temetése 1984. október 17-én. 9.30 órakor, a domoszlói temetőben lesz. A gyászoló család Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, SZABÓ GABOR 55 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetese 1984. október 17-én, 11.30 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. A gyászoló család dáus Balázs. Pataki. Jók: MaOktóber 16-án, 17-én, 18-án a LIGNIFER Ipari Szövetkezet az egri Domus Áruházban! A bemutatott ötvösmunkák, kerámiák, la- és bőrdíszmüáruk megvásárolhatók. Egyes cikkek árából 40 engedmény! Minden tizedik vásárló ajándékot kap! (A kereskedelmi szakemberek a kiállított termékeket a helyszínen megrendelhetik.) <$> APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS Eger épülő vállalok tlv Hétvégi háznak kér- Kétszoba-konyhás tészkedési. állatar-házrész, Hatvan köz- tási lehetőséggel, pontjában eladó. Érkertes családi ház deklődni: szerdai ____________________________________ eladó. 3375 Mezötár- napokon 17 órától. b elvárosában S 100-as Skoda fel- kány, Ady u. 25. Hatvan. Szabadság reprezenta- újított karosszériá- Eladó egy és fél szó- u. 5- IH. e. Banyik, Munkát vállalok tlv társasházban val. 63 000 km-rel el- pjs, erkélyes sző- Demjénben nagy földmunkagépre, fSy- és kétszobás adó. Eger. Csákány vetkezeti lakás kp családi ház eladó mindenféle föld- !?l5as°lc. építéséhez u. 41. I. e. 1. Lajsz- _j_ OTP-átvállalás- 800 n.-öl telekkel + munkához és nagy. társakat keresünk, ner. sál. Érdeklődni: nagy pince. Szécheteljesítményű komp- •',fj.aszi kezoes Eger. Faiskola u. nyi u. 17. sz. Érresszorra. bontási Jeligére az egri hir- VEGYES 12/B. Hl. em. 5. deklődni: Besenyőmunkákra. Mun- detóbe,-------------------------------------------------------Eladó Hatvanban kéttelek. Vörösmarty 6 k afelvétel. Eger. Háromszobás, 74 Sharp márkájú dup- és fél szobás 69 m2- sz- Mindennap 18 Kandra Kabos 13. m2-es lakás eladó, lakazettás gyors- es lakás 450* 000 kp órától, hét végén Jogosítvánnyal ren- E§er- Beloiannisz másolóval és Equa- -f OTP. Érdeklődni: egész nap,__________ d elkező érettségizett “■ ,7- ™j*8a3 fszt- L lizátorral ellátott Tolbuchin u. 7. Kétszobás öröklafiatalember forgá- Érdeklődni: este 18 mini-szett eladó. HI/28. kás kp + OTP-átcsoló szakmával órától, szombat, va- Érdeklődni: Eger. Hatvan köznontiá vállalással eladó, munkát keres Sür. sarnap egész nap. Vallon u. 21. Mez:: han mnár^ knm Cím: Eger. Vallon gős 847” jeligére az Kétszobás, gázfűt. du. 15-19-ig._______fortos 52 nm-es két u- 5- vn/23. Érdekegri hirdetőbe. ses szövetkezeti ta- Maklár. Táncsics u szobás, külön bejá- >ödni: hétköznap leI NGATLAN i ?Sl-s(fehér) el- ratúak, földszinti hét: 18 h_után._----k p -f OTP-átválla lássál. Eger. Cifraadó. virágkertes ' elcserélnék lakást Harkányban. Sop- buda- ronban és a MátráEgyszobás vásárolnék Eger- órákban. ben, kp + OTP-átlakást ?5' ’ÍL9' Eger b<Kassá? u'a<14' pesti <esetleS HÉV ban 28 napos hasz I-'...... deklődni. az esti _S—:—-----!-----:-----: menti) egyszooa-nálati jogú üdülő............... , _______ Kutyaszerető. kér- komfortos tanácsi- szövetkezet tagsav állalással ..Armeg- Garázs eladó. Rákó- tes házba 2 éves ra. „Csendes gát szervezzük. Kérjelölés 91Ó” jeligére czl ót 16. Érdeklőd- Dalmatiner kutyát 100 432” jeligére Bu- jen tájékoztatót, az egri hirdetőbe. ni: Eger. Rákóczi út ajándékba adnék, dapest. Felszabadu- „Hegyvidék” Üdü—-----------------;------------46. I. 7. 19 óra után. Megtekinthető: Eger, lás téri hirdetőbe, lőszövetkezet 1536 K iadó bútorozott JÁRMŰ Mekcsey u. 14. sz.' Egerben 65 m2 alap- Budapest 114. Pf. egyszoba-osszkom- ------1----------------------------------------------területű összSom 380. Telefonügyef ort 1 éves időtar- Eladó TA írsz. Kb. 15 q fehér bor- , t«IdMdntl !£’ let munkanapokon: tamra novembertől Wartburg de Luxe, szőlő eladó. Makiár, 1 \ oarí,c Ír 10—12-ig, 15—18-ig vállalatnak. vagy 27 000 km. Besenyő- Egri út 28.______Dád ,. ? " *• „,„.1 375-696. ErSnhÄ ű'n- Vörösmartyüj négyszálas Pro- e'ltdó^vaVbelváro“ . os egri telefonon ;—7--------- feszionál Interlock sí csere is érdekel. V erébné. tel f 0 • JI 15,00:?s japán automata el- Domboróczkyné. I nf. enaanÓóeiÉrd|eif,rt' ?dó'„ ugyanitt 2 db Túrkevén négyszoJÁRMŰ rendszámi; Moszkvics 85 m2-es lakás al- ni: "a.pPal OQ(SarPd' 3 ajtós szekrény. 1 bás. összkomfortos. rv __ bérletbe kiadó. Iro- telefon. 7. este Sa- db villanytűzhely, két családnak is os dának, raktárnak is. rúd. Kossuth u. 93 Érdeklődni: Eger. megfelelő kertes la- ... Eger, Egri csillagok TG rendszámú Tra- Faiskola u. 10. II. e. kás eadó kp + OTP- üzemképes ff ,Pot u. 17. bánt Combi 26 000 35. Telefon: 16-953. átvállalással. vagy b?n’ ?ok, _,Pót®lkaí" Egerben hatlakásos Km-rel. sürgősen el- egész nap. egrire cserélhető. társasházhoz társat ado- Bukkszenter- . .-----------:-----„Minden érdekel t y' - Klstalud' k eresünk**X lakájok z3ébet' Szabadság u. Kifogástalan álle- 459" ‘ jeligére az"“eg- mindennal^T0^"« 27. pótban lévő felnőtt ri hirdetőbe. után ** P ° 68-tól 100 m2-esek, Érdeklődni: len u. 32. BethJ daS 1987-ig ^érvény es M^ekMóető-.^vt f"‘*sa].családl. bóz ZM-es írsz. 1300-as aa 1987 lg érvényes dím_i .„azonnali bekoltó- ,,,, «..„„.h,,, ........................................műszakival eladó, ^bné Rákóczi^ út zéssel eladó Érdek; Laúa jó állapotban l epen kétszobás + Bélapátfalva. Marx «. 1/1. Eger. du. 17- jadn^ Tarr Sándor. j4csák®8 ' ] Lajosvárosi lakóteétkezös. gázfűtéses Recsk, Repeczky u. I. em. üres lakás 2— 3 éves Dácia friss Jugoszláv gyártmá- - .. . . «x, 1986 Júliusáig érvé:i pvrp íi-íaHrS F.r_ mns7flirivai kitűnő nyú gázkályha el- - QFinci, Pál nyes műszakival évre kiadó. Ér- műszakival. khuuu uju 5001x01.1110 ex- n - , , • oon , , deklődni: Eger. állapotban eladó. adó. Érdeklődni: * f . aifííí ^n° üi’ 14-057-es telefonon, Eger, Berze N. J. u. telefonon, 13-929. teleÍ’_í?líf ?? J? r ,PJ Wartburg e esti órákban. 5II/3. Eger. ?*.. adő-Hatva"; eladó. Érdeklődni: csy-Zs. u. 91.-------------------------------------------------------------------Kötelek. Szabadság ‘ U . 53. 5062. BajALLAS Interlockkal kát vállalok. Nyolcéves, jó állapotban lévő 1200-as lkalommal. A tan-összkomfortos, két- Külön bejáratú, gáz- Zsiguli eladó. Se1 folyam díja: 600—1200szintes modern csa- fütéses bútorozott bők. Boconád. Tán- forint. Jelentkezni ládi ház. Baromfiud- szoba két diáklány csics u. 24. lehet: október 20-ig var. nagy kert. Kö- vagy dolgozó nők n áso-ps fix-" a 10-398-as telefonon, zel üzlet, buszmeg- részére kiadó. . ? ^rvánvpq mű ' vagy levélben Eger. álló. Eger 12 km-re. Ugyanott 2 db olaj- bakival V ^ Széchenyi u. 82. Irányár: 850 000,— kályha és 2 db olaKözponti Ft 4- 80 000 OTP. Ér- joshordó eladó. Koeladó. ..Kö. Szarvaskő. Fő út 54. töttáruk előnyben ’ Q0rkij Nyelviskola deklődni: a helyszí- bolák Mihály, Eger, Platós Zsuk 4 + 1 jeligere az egri hír- jjeves megyei Tago- nen és Eger. 12-977- Rózsás-dűlő 13. sz. sebességes váltóval detöbe. Magyartörténelem felvételi-érettségi vizsgára felkészítés tételkidolgozás- sal! Kérje részletes tájékoztatónkat. Holiday GM. 1022 Budapest. Bogár u. 11 b. zata. Bővebb felvilá- es telefonon. Gábor- gosítást a jelentke- né. zéskor adunk érvényes műszaki- Eladó kétszoba- vaj eladó. Érdek- összkomfortos. kü- lődni: 13-941, GyÖnhá_ lön bejáratú szövet- gyös telefonon 17és romszoba-hallos új n’«Pf 20 óráig. Pétervásárán Irányár: 530 000 Eger. 60. UL-es rendszámú Német műszaki általános szövegek családi ház sürgősen fordítását vállalom, eladó. Érdeklődni: SÍT** Ehhez keresek for- Pétervására. Hon- lejárt műszakival, dítóirodát. Jacobi- véd u. 5. ^U9._ 2_Erdek_lodni üzemképesen eladó; 1200-as Lada Combi né, Eger Lenin 103. út Elemes faház. fran- F__—s __Zoltán._ c iaágy 2 fotellal, új- Novajon, István Tarnabod, Rákóczi u. 34. Kassa József. Gyerekek német ta- szerű állapotban és 58. sz. ház sürgősen nítását vállalom, egy db férfikerékpár eladó.______________ H ázhoz megyek. Ér- eladó. Bélapátfalva. Miskolcon kétszodeklődni: Ivádi Tűn- Béke u. 1.__________ OTP-öröklakás — M akiári ut 49. Eadó Nagytálya Há_ eladó, vagy egrii ha- Kéthetes VEGYES de Eger. ___ magyarmán K. ú. 23. alat- sonlóra_ cserélhető. tarka bikaborjú el- Szakdolgozatok. dip- ti családi ház. két- Érdeklődni: Eger. adó Kömlő. Ady u. l omamunkák. köz- szoba-fürdőszobával. 19-757-es___telefonon. 32, Kömlől.__________ l önyök. folyóiratok Érdeklődni: Nagy- Szép fekvésű telek tíj siesta gázkályha és egyéb munkák tálya. Kossuth u. 15. Almárban eladó. eiadó. Érd. lehet: 7 bekötését vállalom, alatt.________________ Érdeklődni: Eger. —15.30-ig 12-215-ös V állalatok. szövet- hétszobás OTP-la- Bolyki u. 25. Tel.: egrj telefonszámon. kezetek, magánsze- kás eladó kp + 14-879.______________ Gyenesnétől._________ m élyek részere is oTP-átvállalással. Családi ház eladó 1 gázkonvektor dolgozom Gyón- Eger Vallon u. 5 központi fűtéssel. eiadó. Érdeklődni gVi «sznlBál v/17- Érdeklődni: az526 négyszögöl te- lehet: a io-965-ös egtUatóhaKz °(Orcfy°-kaas: esti órákbam-----------tekkel. Kerecsend. ri telefonom_______r H atvan központiá- -rr~:-----------rr:-------rrr-2x50 W-os HI-FI erő t élv mögött). INGATLAN ban. a Balassi Bá- Hatvan központjá- 5^5 eladó. Érdek- lint u. 12. sz. alatti ^a,n dolgozó no re- lődni: Hatvan. Ele- négyszobás családi szére külön bejára- j_ u. 18/c. Varház azonnal bekül* tű szoba kiado^ al- -júéknál 17 h után. 1—Ossz- ----------------------------— N agyrédén — -- tözhetően eladó. ?r- íl^íníj>0 Zongora eladó. Ércsaládi deklödni !ehet: b?r- Bo10Vei3szaba- deklődni lehet: Anház betelepített sző- ™k(0rila'j'"“‘ Ba°,í dulás téri hirdetőbe. Ra' í>nVeeladbekprdekfőd" esy-'zsilinszk'y u. Másfél szobás, ossz- ~ 6 éves”tlT ni- Nagyréde0 Patai 95- sz- alatt- UByan‘ komfortos. gázfü- dazad ni Nagyrede. Patai 7 db 200 iiteres téses szövetkezeti™" alad0- ^a p“tn ut 11. ___a K„-aA Feldebro. Kossuth 7 db 200 literes téses szövetkezeti . . . _________________________________ olajtároló hordó lakás beköltözhető- f eldeoro T anuljon olcsón oro- Verpeléti tónál Udü- áron alul eladó.----- en eladó. Érdeklőd- - ‘ _ s zül a Gorkij Nyelv- lőkörzetben. saját Hatvan központjá- ni .lehet: szombat. P""ek csak egy iskola egyetemi elő- tulajdonú 60 n.-öl ban. Balassi Bálint vafa^Pap. ^lvéí?'^" ,ßG Tpipfn‘n. készítő, illetve a kö-telek eladó. Érdek-u. 2„ két család ré- vel 17 nannai zép- és felsőfokú ál- lődni: 15-996-os tele-szére is alkalmas Yap Taban u. 24.. 12-855 éjjel napp lami nyelvvizsgára fonszámon. 209 m2 alapterületű tszt- 2-_______________ es te e lőkészítő tanfolya----------------------------------házingatlan. 298 n.- Gyöngyösön kertes szállítás.------------------m ain. A tanfolyam Eladó Egerszólát, öl telekkel, alkalmi kis családi ház el- Használt gáztűzhely időtartama 4—8 hó-Ságvári u. 23. sz. áron eladó. Érdek- adó. Farkasmály u. eladó. Érdeklődni: nap. Foglalkozások 400 négyszögöl tel-lődni: dr. Ignáczi. 6. Érdeklődni: Gyön-Eger, Hell M. u. 14. az esti órákban 1—2 ken négyszobás. Nagy Sándor u. 7. gyös, örálló u. 4. 1/1. ( mozi ) ( rádió ) □ MAI 1 MŰSOROK J EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) Du. fél 4 és este 7 órakor: Gandhi I—II. Színes, szinkronizált indiai—angol film EGRI BRÓDY: (Telefon: 11-773) Du. 4 és 6 órakor: István, a király Este 8 órakor: Klute GYÖNGYÖSI PUSKIN: Du. fél 4 és :,A 6 órakor; Omega, Omega! Színes magyar film a jubileumi koncertről Este 8 órakor: A kicsi kocsi újra száguld Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Du. fél 4 órakor: No, megállj csak! Este fél 6 és fél 8 órakor: öld meg a sogunt! HATVANI VÖRÖS CSILLAG A Jedi visszatér HATVANI KOSSUTH: Mindent fordítva FÜZESABONY: King Korig KOSSUTH 8.20 Társalgó. 9.44 Nefelejcs. Népzenei hagyományőrző műsor — Fedémesről. 10.05 DIAKFÉLÓRA — Világok meséi. 10.35 Találkozás a hang-villában, 10.55 Barokk muzsika. 11.41 A sötétség mélyén — Joseph Conrad regényének rádióváltozata. 12.00 DÉLI KRÓNIKA. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 A Rádió Dalszínháza — Suppé: Pajkos diákok. Egyfelvonásos daljáték. 14.10 Magyarán szólva. 14.25 Dzsesszmelódiák. 15.00 Élő világirodalom — Nagy-Britannia. 15.20 Daloló, muzsikáló tájak — Szatmár. 15.46 Hidas Frigyes: Concerto. 16.05 Budapesti művészeti hetek. Varázskörben. Weöres Sándor, Károlyi Amy és a gyerekek. 17.00 VILÁGABLAK — A közép-európai tudományok bölcsőinél. 17.30 Legnani: Rákóczi-parafrázis (Benkő Dániel — gitár). 17.45 A Szabó Család. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 ESTI MAGAZIN. 19.15 GONDOLAT. — A rádió irodalmi lapja. 20.0 Aki civilben is cár volt... Epizódok Fjodor Saljapin életéből, válogatás lemezeiből. 20.44 Nóták. 21.30 Szépségdíj. 22.20 Tíz perc külpblitika. Kb.: 23.30 Szimfonikus táncok. 0.10 Morricone filmzenéiből. PETŐFI 8.08 Slágermúzeum. 8.50 Tíz perc külpolitika. 9.00 HlREK. Űtközben. 9.05 NAPKÖZBEN. 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10 Könnyűzene hangszerszólók. 12.30 Népdalok. 13.05 Pophullám. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 ZENÉS DÉLUTÁN. 17.30 TINI-TONIK. 18.30 Táncházi muzsika. 19.05 Csak fiataloknak! 20.00 Beszélni nehéz. 20.12 Verbunkos muzsika. 20.29 Barangolás régi hanglemezek között. 20.50 Az első világháború és a nemzetközi munkásmozgalom. 21.05 Pantaleón és a hölgyvendógek. Mario Vargas Llosa regényének rádióváltozata. 21.35 KÖZKÍVÁNATRA. 23.20 Mézeskalács. 24.00 4.30 Éjféltől hajnalig. MISKOLC 17.00 Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. 17.00 Zenedoboz. Zenés rejtvényműsor. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: Beély Katalin. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétoma. 8.05 ISKOLATÉVÉ. 9.45 Parasztok. Lengyel filmsorozat XIII 1. rész: Boryna. Wladislav Reymondt regénye alapján. 10.35 Híres spanyol operaénekesek. 15.00 ISKOLATÉVÉ. 17.00 A Himalája meghódítása. Francia filmsorozat. VI/3. rész: Halált osztó hegyek. Dániel Costelle és Maurice Herczog filmje. 18.00 ,,És mi maradunk. .A pécsi körzeti stúdió dokumentumfilmje. 18.30 TELESPORT. Mezey György szövetségi kapitánynyal beszélget Vitray Tamás. 18.50 Mini-stúdió ’84. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Az Onedin család. Angol tévé- filmsorozat. X 7. rész: Nehéz idők. 20.55 STÜDIÖ 84. 21.55 FELKÍNÁLOM — népgazdasági hasznosításra. 22.35 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.20 Yxjdon-éhow — NSZK bábműsor. 18.50 „Ügy. ahogy volt és..Dénes Zsófia portréfitmje 19.30 Lifkamozi. Jugoszláv dokumentumfilm. 20.00 IFJÚSÁGI CENTRUM — a váci Madách Művelődési Házból. 21.00 Tv- híradó 2. 21.20 Kínai tájak és emberek. VIII/3. rész: Hszian, a múlt Városa. 22.01' KÉPMAGN ÖSOK FIGYELEM! 22.30 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.45 Világhíradó. 9.20 Autósok- motorosok magazinja. 9.50 Tévéjáték. 10.55 Kék fény. 11.40 Tévébörze. 16.20 A tudomány és a technika világa. 17.05 Mindenkii nem ölnek meg. 17.45 Közép- szlovákiai magazin. 18.40 Mezőgazdasági magazin. 19.30 Tv-híradó. 20.00 NDK tévéfilm. 21.25 Emberek és atomok (szovjet dokumentumfilm). 22.00 Világ- híradó. 22.15 Hangverseny. 2. MŰSOR 17.05 Orosz nyelvtanfolyam. 17.25 Tévéjáték fiataloknak. 18.20 Ipari tanulóknak. 18.50 Károly a detektív. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Fiatalok tévéklubja. 21.30 Híradó. 22.00 A gyógyítás sikeres volt, a páciens meghalt (amerikai tévésorozat).