Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-26 / 252. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1984. október 26., péntek

Népgazdaság és közművelődés

Azt, hogy egy jelentős gazdasági beruházásnak oktatási, szakképzési következményei is vauinak, ma már

senki sem vitatja. Az új

gépek kezelésére, az új

technológia pontos végrehajtására fel kell készíteni a leendő mérnököket, munkásokat. A nagyvállalatok önálló oktatási osztályt tartanak fenn. amely szervezi a szakmai képzéseket, átképzéseket és tervezi a műszaki változások keltette új

képzési igényeknek megfelelő új oktatási formákat.

Nem ilyen megnyugtató egyértelműséggel talál helyet a gazdasági szervezetben a közművelődés. Az 1974-es párthatározatot követően minden nagyvállalat — rendszerint a szociális igazgatósághoz csatolva — létrehozta a vállalati köz- művelődési bizottságot, klubokat, művelődési házakat tart fenn és működtet, de munkája rendszerint független a gazdasági tevékenységtől. A művelődési intézményeikben folyó események többnyire a műhelyek munkájától függetlenül zajlanak. Ha egy-egy üzemi népművelő mégis olyan igénnyel jelentkezik, hogy közművelődési terveit az üzem képzési, műszaki és gazdasági fejlesztési tervei alapján készítse el, rendszerint csodálkozással fogadják, hisz a hallgatólagos közmegegyezés értelmében az ő feladata a műsoros estek, klubdélutánok, vállalati kirándulások és politikai ünnepségek megszervezése, és semmi köze ahlhoz. ami a gyárban történik. Az elutasítás mögött rendszerint nem rossz- indulat, hanem évtizedek megszokásai, egy már régen elavult kultúrf elfogás maradványai húzódnak meg.

Ennek jobb megértéséhez tegyünk egy kis kitérőt és nézzük meg a gazdaság és kultúra összefüggésének néhány vonását. A marxista felfogás szerint a termelés az alap, a kultúra a társadalmi felépítmény része.

Ebből következően a kultúra a gazdaságnak alávetetten fejlődik. Alaposabb vizsgálat azonban elvezet annak a felismeréséig, hogy a kultúra egyszerre része a gazdasági alapnak — hisz szaktudás nélkül nincs termelés, sőt bizonyos esetekben a szaktudás fejlettsége a kulcsa a gazdasági fejlődésnek — és része a társadalmi felépítménynek is. Ennek az oktatásszervezéssel kapcsolatos következményei már széles körben kezdenek ismertté válni. Elég, ha csak arra a történelmi folyamatra gondolunk, amelynek eredményeként a múlt század második felében Japán elmaradott feudális államiból ipari-gazdasági nagyhatalom lett. Az 1867-as. úgynevezett Meidzsi-reformot megelőző évtizedekben Japánban a gazdaság teherbíró képességénél lényegesen többet költöttek az oktatásra. Fontos megjegyezni, hogy nem csak a szakképzésre! így amikor a társadalmi reformmal megteremtődtek a növekedés feltételei, szakemberek, illetve a szakképzésre, alkalmas általánosan művelt emberek milliói álltak „ugrásra készen”.

Azon ma már nem sok vita van, hogy a közművelődésnek a pihenésben, szórakozásban, egy szóval a munkaerő rekreálásában jelentős szerepe van. Szükség lenne viszont annak a felismerésére is, hogy a közművelődés — éppen szervezeti rugalmassága folytán jelentős szerepet vállalhatna a munkaerő felkészítésében is. Egy jelentősebb technológiaváltás, egy új beruházás képes egy-egy szűkebb régióban alapvető társadalmi átrendeződéseket elindítani. Megváltozhatnak a gyári közösség iskolázottsági műveltségi rétegeinek arányai, új munkavállalóik — volt háziasszonyok, fiatalok — tömegei vállalhatnak állást a gyárban. Az így szerveződő munkásgárdából hatékonyan termelő vállalati kollektívát kialakítani nem kis feladat, ám ehhez sok segítséget adhat a közművelődés.

Ennek előfeltétele természetesen az, hogy a kulturális munka tervezése ne rendezvények és műsorok eseménynaptára legyen, hanem tudatos társadalom- tervezés. Az. hogy a népművelő — egyenrangú partnerként és nem vállalati szórakoztatóként — részt vehessen a vállalati terveJATÉK A JÁTÉKBAN

A Hőkőm Színpad Gyöngyösön

Indulnak a kirándulók

(Fotó: Szántó György)

Szereti a kiélezett helyzeteket Karinthy Ferenc, ezt mutatják írásai. Műveinek szerkezeti építkezésére pedig az jellemző, hogy általában kétszemélyes jelenetsorokra bonthatók. Talán ezért van az is, hogy a színpadra állított műveiben a két személy találkozása, sorsuk ideiglenes összefonódása nem kivételes írói eszköz.

A Gellérthegyi álmok ugyancsak ezeket a megállapításokat példázza. Az időpont a második világháború, a főváros ostroma, amikor egy katonaszökevény és egy menekülő zsidólány „fut össze” az elhagyott villában. A félelmek órái és napjai ezek az idők, amiket csak megtetéz a lány és a fiú sajátos helyzete. Az már dramaturgiai szükségesség: valahogy egymásra találjanak, egymástól várjanak fel- oldozást, biztatást és vigasztalást, örömet is.

Hogy minél kevesebbet kelljen gondolniuk önmagukra, az ostromra, a kiszolgáltatottságukra: játszanak.

Mindent eljátszanak. Mondhatnám azt is, a Karinthy család hagyományainak megfelelően szervezik meg az észpárbajt az in teli igen- ciavetélkedőt, a lélek párharcát — önmagukért és a másikért.

Ez a „játék- a játékban” óriási lehetőséget kínál a

színésznek. Szinte ötpercenként bizonyíthatja be, mire képes. Szakmai eszköztára. ő maga milyen sokféle sorsot tud átélni és megjeleníteni. Mindezt teheti mondatsablonok nélkül, tehát mívesen, színvonalasan.

Tarján Györgyi mintha csak az „üldözött lány” állapotára koncentrált volna. A más lelkiállapotba nehezen illeszkedett bele, mindig ott lengette fekete kendőként sárga csillagos kálá tásta lanságát.

Oszter Sándor „belement” a játékba. Kaméleonként változott percenként. Egészen szélsőséges atmoszférákat teremtett maga körül a jelenetek során át. Alakítását átjárta valamiféle kesernyés humor is, mintha azt akarta volna közölni, hogy a legreménytelenebb helyzetben is őrizze meg az .ember fölényességét — érzései felett, gyávasága és ijedtsége felett.

A díszlet igyekezett visz- szaadni a történelmi helyszínt. A rendező. Karinthy Márton értette a Gellérthegyi álmok humanizmusát, a lélek rezdüléseit, de időnként kiengedte a kezéből a rendezői instrukciók végrehajtását.

A Hököm Színpad a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban szerepelt — sikerrel.

(g. mól—)

zési folya mátokban, s előkészítő munkájához megkaphasson minden szükséges információt.

Az állami költségvetés egyre több közművelődési tevékenység támogatását nem tudja vállalni. Sok finanszírozási probléma megoldódna viszont, ha a vállalati fejlesztési alapok egy része — a várható és pontosan kiszámítható haszon reményében — is ilyen célokra fordítódna. így megszűnne az az egyoldalú támogatási rendszer, amelyben jelenleg a vállalatok, gazdálkodó szervek a legkülönbözőbb pénzalapjaik egy részét szinte kötelezően a művelődési intézményeknek adják, ám nem ellenőrizhetik, hogy mire is fordítják.

Egy ilyen rendszer kialakításához az is szükséges, hogy a művelődés szervezésével megbízottak felülvizsgálják arisztokratikus, csak a „magas” kultúrát előnyben részesítő magatartásukat. Az általános kultúra- elosztó tevékenység ma már nem tartható fenn. Csak reális társadalmi szükségletekből. népgazdasági igényekből kiindulva lehet hosszú távon is megalapozott közművelődési tevékenységet folytatni.

Sokat beszélnek ma a közművelődési munka cse^ kély tekintélyéről, arról, hogy — miként a labdarúgásba — ebbe is beleszólhat mindenki; hogy a vállalati népművelő sokszor nem több mint rendezvényfelelős és nincs más dolga, mint berendezni a nagytermet az. ünnepségre. Ezek a tünetek keisegteienül léteznek, ám tünetei annak is. hogy az emberek, a gazdasági vezetők mennyire látják fontosnak a maguk életében a közművelődést, az mennyire tudta nélkülözhetetlenné tenni magát. Ha nem a valós érdekek alapján szerveződik a kulturális tevékenység, akkor a népművelő és az általa képviselt intézmény sem szerelhet tekintélyt, hisz mindenki jól megvan nélküle is. Ez még akkor is így van, ha ezt a látszatot minőkéit odalon a saját és a közös érdekek félreértése okozza.

P. F.

„Tolókocsis iskola”

Pécsett megkezdődött az ország első „tolókocsis iskolájának” kialakítása: a mozgáskorlátozott kisdiákok általános iskolája lesz. Az egészségügynek és a köz- művelődésnek ez a közös vállalkozása új utat nyit hazánkban a szellemileg ép, de testileg sérült gyerekek közösségi nevelése, iskolai rendszerű Oktatása számára.

ASZÓT

programszervezője

Emberek

közé

menekült

Mint a cukorbeteg, akit arra ítélték, bogy cukrászdában dolgozzon, turkáljon a krémeshegyben, nézze a habzsolókat, olyan az üdü- lőkultúros élete. Ott és azért dolgozik, ahol mások szórakoznak.

Kiderült, a helyzet nem ilyen tragikus.

A mátraházi Sport SZOT- üdülő pingpongasztalán hatalmas gombahegy díszeleg. A vendégsereg át akarja venni a szakácsok szerepét: „Mi szedtük, mi sütjük meg!” A kultúrosnak ezt elintézni nem tartozik vállalt kötelességei közé, mint ahogyan a gombaszedés sem. Mégis térül-fordul, és a konyhában megtörténik a hatalomátvétel. Fehér köpeny kerül a melegítőkre, hajháló a fejekre és a vágódeszkákon szorgos munkába fognak a vendégkezek. Általános lenne a jókedv, de megérkezik „Hözöngö- házaspár": miért így, ha lehet másként és ha másként, miért nem így? — háborognak. Az „ügyeletes elkéső” sértődött dohogásba fog, mert most sem vártak rá. A társkereső férfi ezúttal is a kultúros körül sündörög. Bókjai útszéliek és tolakodóak. A hölgy nem jön zavarba, udvariasan küldi át a szomszéd asztalhoz. Lehűti a renitens kisebbséget és visszatér a jókedv. Modor a akár egy illemtanáré, idegei, mintha kötélből lennének. A SZOT- iskolán tanítják ugyan, hogyan kell a vendégekkel szót érteni, de ez olyan tudomány, mint a bal kézzel irás: vagy megy magától, vagy nem.

— Hogyan tud mindig mosolyogni — kérdezem Székely Marianntól, aki eredetileg vegyész volt. Másfél éve űzi új foglalkozását.

— Higgye el, nem olyan nehéz. A vendégek nagy részével könnyű bánni. Érzem a szeretetüket. Sokukkal a két hét letelte után sem szakad meg a kapcsolat. Képeslapokat, leveleket küldenek, és ha erre járnak, felkeresnek.

— Hogyan szánta rá magát erre a pályamódosításra?

— El akartam kerülni a régi környezetemből. Miskolcon laktam férjemmel és két fiammal. Miután elváltunk, menekülni akartam.

Elbújni a hegyek közé. így kerültem az emberek elől az emberek közé. A két fiam is velem jött. Kaptunk egy másfél szobás szolgálati lakrészt, abban élünk. Eleinte portás voltam; majd elvégeztem a SZOT programszervező iskoláját. Visz- szaállt a belső nyugalmam is.

— Hogyan telik egy napja?

— Nincs kötött munkaidőm. Egy-egy óra lazításra napiközben is futja, de ennek a böjtje is megvan. Sokszor késő este is akad teendőm. Ismerkedési és búcsúesteket, gyalogtúrákat, buszkirándulásokat vezetek. Én vagyok a könyvtáros és a játékmester, de még az elötáncos is. Reggelente mikrofonba mondom az aznapi programot, jegyeket árulok, pénzt szedek, egyezkedem a Volánnal és sün- dörgök a társalgóban, mert valakinek mindig akad kér- deznivalója: mikor javítják meg a villanyt, miért lyukas a kispárna?

— Ez nem gondnoki feladat?

— Manapság nincsenek gondnokok. Akik voltak, előléptek üdülővezetővé. Mi lettünk a helyettesei. Sok kollégám panaszkodik, hogy e reform óta főnökeik bebúj,tak az irodába, így minden teendő rájuk marad. Nálunk egészséges a munka- megosztás, de így is elkerülhetetlen, hogy ne csak programszerzéssel foglal- k ózhassam.

Nagy piros autóbusz áll meg az üdülő előtt. A vendégek közül, aki jelentkezett, a Párád—Kisnána—

Gyöngyös kirándulásra felhagy a szakácskodással, lenyeli a még forró rántott- gombakóstolót és elfoglalja a helyét. Perceken belül megtelnek az ülések. Egy hölgy kétségbeesetten közli, hogy nem kapott a férje mellett ülőhelyet. A férj ezt nem tartja tragédiának, a kultúros mégis beleszól a mikrofonba, megszervezi a helycserét. Egy fiatalember nyomban vállalkozik az „áldozatra”. Nem látszik bosz- szúsnak, amiért nem kell a dühöngő feleség mellett ülnie.

Székely Mariann bemutatja a sofőrt, ismerteti a napirendet, és az autóbusz máris a szerpentineken kanyarog. Egy öreg néni hozzám hajol.

— Aranyoskám, feltétlenül írja meg, hogy Mariann nemcsak mindent tud, de nagyon csinos is. Mi reggelenként találgatjuk, hogy milyen ruhát vesz majd magára, de mindig tartogat valami kellemes meglepetést.

Eközben a kultúros történetek egész sorát mondja mikrofonba. Szól a mátrai autóversenyekről, az Időjósrét titkairól, a parádi víz férfiasságnövelő hatásáról, a juharfákról, majd kérdésekre válaszol. ,

Az autóbusz befordult Pa- rádsasvárra, mi leszállónk, de a program folytatódik. (Ki tudja még, hány turnuson át.).

Szabó Péter

Színházi esték

A Megyei Művelődési Központ rendezésében novemberben több színházi előadást láthatnak az érdeklődők megyénkben. A Gyöngyösi Mátra Művelődési Központban november 4-én este 7 órakor a József Attila Színház mű vészeinek fellépésével az Én és a kisöcsém című zenés vígjáték bemutatására kerül sqr.

November 9-én délután fél három órakor a Füzesabonyi Művelődési Központban Tajtékos ég címmel Radnóti- emlék műsort láthatnak az irodalomszerető nézők. Marton Margit és Kürti Pap László közreműködésével. Post restante—szerelmi levelező címmel Mikó István önálló zenés estjét rendezik meg a Gyöngyösi 7. számú Általános Iskolában. Raf- fai Sarolta Egyszálmagam című drámája a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban kerül bemutatásra, 21-én, ugyancsak itt láthatják a nézők a Kétszemélyes tragédiát, Borbáth Ottilia és Geréb Attila szereplésével. Az előadás este 7 órakor kezdődik.

Carlo Manzoni:

A gyógyszertárban

Veneranda úr belépett a gyógyszertárba.

— Mi tetszik? — kérdezte a patikus.

— Kérem szépen — mondta Veneranda úr —, tud valamit adni fejfájás ellen?

— Természetesen — felelte a patikus —, nagyon jó és hatásos tablettáink vannak.

— És megának fáj a feje? — kérdezte Veneranda úr.

— Nekem? — válaszolta csodálkozva a patikus.

— Nem, nem fáj.

— Tehát nem fáj a feje. Akkor szerencsés ember!

— mondta Veneranda úr.

— A fejfájás nagyon kellemetlen dolog, nem gondolja?

— Egyetértek — mondta a patikus —, de ha fáj a feje, vegyen be tablettát, és túl lesz rajta.

— De nekem nem fáj a fejem — mondta Veneranda úr. — Miért kéne, hogy fájjon? Kitünően érzem magam.

— Akkor mit akar? — kérdezte az álmélkodó patikus. — Miért kért tőlem fejfájás elleni tablettákat?

— Dehogyis kértem, én csak azt kérdeztem, van-e tablettájuk fejfájás ellen — mondta Veneranda úr —, mire maga azt felelte, hogy van. Aztán azt mondta, hogy nem fáj a feje,

és mivel nekem se, hát szépen megegyeztünk. Miért kéne hogy nekem fájjon a fejem, magának meg nem?

*— No de ön tablettákat akart tőlem... — hebegte a patikus.

— Én semmiféle tablettát nem kértem magától — mondta Veneranda —, és mivel nem fáj a fejem, nem kell a tablettája sem, amije van, noha a maga feje nem fáj.

— Nem értem, nem értem — jött ki a sodrából a patikus.

— Ennek semmi köze az értéshez vagy a nem értéshez — mondta Veneranda úr —, maga viszont megpróbált engem felidegesíteni és felbosszantani, hogy aztán csakugyan megfájduljon a fejem. Hát akkor inkább elmegyek.

Veneranda úr hátat fordított a patikusnak, és fejcsóválva elhagyta a gyógyszertárat.

Zahemszy László fordítása