Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
1984. október 9., kedd Kétszáznyolcvan évvel ezelőtt született Segner János András természettudós, matematikus, orvos. egyetemi tanár. Felsőfokú tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte; fizika tanára valószínűleg Szilágyi Sámuel volt. Ezután Jénában az orvosi szakra iratkozott be, de fizikát és matematikát is hallgatott. 1730-ban szerzett orvosdoktori oklevelet, s 1731-ben Debrecen városi orvosa lett. Két évvel később meghívták Jénába egyetemi tanárnak, majd a göttinge- ni egyetemen lett a fizika. a matematika és a kémia professzora. 1748 és 1754 között megszervezte az egyetem csillag- vizsgáló intézetét; 1755-től ismét Halléban fizika és matematika tanár, miközben csillagászati előadásokat is tartott. A tudománytörténet elsősorban a hidraulika terén kifejtett munkásságát — a folyadékok belső erőinek vizsgálatát, a felületi feszültség fogalmának bevezetését. a róla elnevezett Segner- kereket tartja nyilván. Tankönyveivel, pedagógiai munkásságával a XVIII. századi oktatási reformkövetelések jelentős korai képviselője volt. A Nap kél 5.54 órakor nyugszik 17.08 órakor A Hold kél 17.16 órakor nyugszik 5.00 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon Dénes nevű kedves olvasóinkat! Görög eredetű, mely az ógörög mitológia Dionüzoszából. a mámor istenének és a szőlőművelés feltalálójának nevéből származik. ■ [időjárás Várható időjárás ma estig: időnként erős felhősödés várható, és az ország északi felén kisebb eső is kialakul. Reggel helyenként köd keletkezik, ami délelőtt lassan megszűnik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. Madárszálló Póznákon, távíróoszlopok drótjain. útrakészen gyülekeznek költöző madaraink. Az ornitológusok megfigyelése szerint hazai szárnyasainkhoz ez idő tájt csatlakoznak az ősz jellegzetes átvonuló vendégei, a szürke cankók és havasi partfutók. A hazánkon átrepülő vendégeknek a Tisza menti körzetekben időszakos madárszállót alakítanak ki. örülünk, hogy a derék, tollas jószágok kényelmesen megpihennek nálunk. Most már csak egy a vágyunk: a jövőben a Kisköre környéki fejlesztéseknél minket is nézzenek „madaraknak”. (s. t.) — MEGYÉNKET KÉPVISELIK. Szűkebb pátriánkat, az egri Ifjúsági Ház Kaloda együttese képviseli a bakui nemzetközi béke- és barátságfesztiválon. Az eseményre mától kerül sor Azerbajdzsánban. A programsorozat 21-én zárul. — ÖTVEN ÉVIG EGYÜTT. Tenk községben Bessenyei Mihályt és feleségét abból az alkalomból köszöntötte többek között a Hazafias Népfront helybéli elnöke Tímár Ferenc, hogy ötven esztendőt töltöttek el bol. dog házasságban. Aranylakodalmukon természete, sen jelen voltak a gyerekek, unokák, dédunokák, akik együtt örültek nagy- szüleik kitüntetésének is, amelyet kiváló társadalmi munkájukért kaptak. — NYUGDlJASTALÁL- KOZÖ APCON. A Metallo, globus apci gyárában mintegy háromszáz nyugdíjas találkozott azon a rendezvényen, amelyen a vezetőség tájékoztatta régi munkatársait a gyár jelenlegi gazdasági helyzetéről s a célkitűzésekről. A hivatalos program után színvonalas szórakoztató műsorral kedveskedtek a vendéglátók az egybegyűlteknek. — EGER FOTÓS SZEMMEL. A megyei úttörőház-' ban a műemléki hónap keretében tartják azt a beszélgetést, amely a megye- székhely városépítéséről. szépségéről mesélő fotók elkészítéséhez ad tanácsokat. A felső tagozatos diákok vendége a rendezvény vezetője. Molnár István. — VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT HIRDETNEK. Felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére a Megyei Művelődési Központ (több szervvel karöltve), vers- és prózamondó versenyt hirdet fiatalok és felnőttek számára. A résztvevők olyan lírai és epikus alkotásokkal -■ nevezhetnek be, amelyek ez ' időszakban születtek. Nevezési határidő október I5-e. A verseny helyszíne november 29-én, a Megyei Könyvtár olvasóterme lesz. — HIGIÉNIKUSOK TANÁCSKOZÁSA. A Ma. gyár Higiénikus Társaság északkelet-magyarországi tagozata és dolgozóik szakcsoportja a Heves megyei Tanács noszvaji oktatási továbbképző központjában tartja soros ülését október 8-án és 9-én. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: ll-ooo. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-1ÍS. rf: /** _jjj§ k. M. - - t ': jf-• ■■Aal S8T' I '■! ' IBSjHSi 7-;;! *Jj& JffiStlisSßi’ ■ Si Befejeződtek a Révai ifjúsági napok Milyen a ? (Fotó: Perl Márton) Ki minek mestere ’84 (Tudósítónktól): Véget ért a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál az immár hagyományos „Ki, minek mestere?” elnevezésű szakmai-politikai vetélkedő, amelyet szeptemberben, a szocialista munkaverseny-moz- galom keretében hirdettek meg a fiataloknak. Az események nem öncélú versengést hoztak. Mozgósították az ifjú szakembereket ismereteik bővítésére és a „Szakma ifjú mestere" cím elnyerésére. A több mint félszáz mesterjelöltnek szakmai, elméleti és gyakorlati, politikai és munkavédelmi ismeretek- ről kellett számot adniuk. A villanyszerelők feladata különböző áramkörök készítése volt, az üzemviteli gépészek összecsapását videomagnóról bejátszott képsorok színesítették: ezeken a turbina, a kazán és a blokkgépészeknek különböző berendezéseket kellett felismerniük, számot adva azok működéséről, szerepéről. Az összesítés alapján a villanyszerelők közül Győri Péter bizonyult ■ a legügyesebbnek, az üzemviteli gépészek versenyét Virág Csaba nyerte meg. Az első három helyezett értékes pénzjutalomban részesült. Nemcsak létszámát, de a szakmai színvonalát tekintve is, sikeresnek bizonyult a kezdeményezés. Korcsog Béla Bolgár művész Hatvanban Csütörtökön — a megyei magyar—bolgár barátsági na- * pok keretében — új kiállítás nyílik a Hatvani Galéria emeleti termében. Ez alkalommal a szófiai Jordan Kiszjov grafikusművész mutatkozik be a hatvaniaknak. Az este 5 órakor kezdődő itárlatnyitáson Ivan Péjkovsz- ki, a Bolgár Kulturális és Tájékoztatási Központ budapesti igazgatója, szövetségi tanácsos mond ünnepi beszédet. A karatések Hat napon keresztül zajlottak Egerben a Révai ifjúsági napok, amelyet a nyomdászfiatalok immár harmadszor rendeztek meg megyénkben. Megmutatkozni. megismertetni e szakma szépségeit. Ez volt a cél. Ehhez kapcsolódtak a programsorozat rendezvényei köztük azok is, amelyek a lapkészítés mikéntjével, a Népújsággal foglalkoztak. Mint hírül adtuk, vasárnap — a műsorok helyszínén, az • Ifjúsági Házban, a legkisebbek részére vetítették a Hattyúk tava című filmet, délelőtt. Ugyanez idő alatt került sor arra a sportvetélkedőre, amelynek Tovább folytatódik Egerben, az MSZMP Heves megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán a nemzetközi oktatótelevíziós szeminárium. Lapunkban már beszámoltunk róla, hogy szombaton a családban meglevő generációs problémákat vitatták meg a televíziós és oktatási szakemberek. Vasárnap városnézésre indultak a vendégek, s megismerkedtek Eger környékével, a szüreti hagyományoklelkes résztvevői nyomdászok voltak. Délután két rendezvény hívta föl magára a figyelmet. Kettőtől karatebemutató kezdődött, majd pedig Sós Tamás, a megyei KISZ-bizottság első titkára tartott baráti beszélgetéssel végződő előadást arról, milyen a mai ifjúság. A záró napon, hétfőn délelőtt pályaválasztási kis- filrnek mutatták be általános iskolai tanulóknak, hogyan is születnek a nyomtatványok. Délután a könyvtárbéli irodalmi. vetélkedővel egyidőben vetítették az István, a királyt, amelyet követően az érdeklődők találkozhattak Szörényi Leventével. kai. Tegnap, a részvevők az ifjúsági szervezetek, a klubok, a baráti, a lakóhelyi és munkahelyi csoportok generációs kérdéseit vizsgálták. Elemezték a társadalmi rétegkülönbségeket és a konfliktusokat bemutató műsorokat. Ma délután a konferencia témavezetői összefoglalják a vitában kialakult véleményeket, ezt követően a szeminárium ünnepélyes zárására kerül sor. Szabálytalanul haladt át az úttesten A gyalogos halála Tilos jelzésen haladt át az úttesten és egy személygépkocsi elütötte Budapesten, a VIII. kerületi József körút és Baross utca kereszteződésénél Fehér Pálné 34 éves, foglalkozás nélküli, tiszaná- nai lakost. Fehér Pálné a helyszínen meghalt, egy másik gyalogost súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Megyénkben az elmúlt hét végén három balesethez kellett kivonulniuk a mentőknek, illetve a közlekedésrendészet járőreinek. Vasárnap hajnalban Andornaktá- lyán közlekedett személy- gépkocsijával Koch Gabriella egri lakos, aki nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. A sáros úttesten megcsúszott, majd egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasa nyolc napon belül gyógyuló, köny- nyű sérüléseket szenvedett Ugyancsak hajnalban történt baleset Verpelét és Tar- naszentmária között: Hám Béla egri lakos, mintegy „megismételte” á fenti esetet. Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, amely az úttesten megcsúszott és az \ árokba borult. A vezetőt súlyos állapotban szállították kórházba. Este Egerben okozott balesetet egy autós. A Lenin út és a Nagyváradi út kereszteződésében M. I. tanuló, egri lakos, személy- gépkocsival nem adta meg az elsőbbséget a kijelölt gyalogátkelőhelyen, s elütött egy szabályosan áthaladó férfit, aki könnyebben megsérült. A balesetek ügyében — valamennyi jelentős anyagi kárral is járt — a rendőrség folytatja a vizsgálatot. — JUBILEUMI KONCERTET RENDEZTEK. Hétfőn este került sor a Pótkerék beategyüttes nagyszabású hangversenyére. amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy 10 esztendeje szórakoztatják a közönséget. Barátok, szomszédok és klubtagok A nemzetközi oktatófelevíziós szeminárium programjából Szlovák tájház Évszázadokkal ezelőtt tizenkét dunai (aúsztatásból élő szlovák család alapította a ma 1800 ember által lakott Bács- Kiskun megyei Dunaegyházát. Hagyományaikat ápolandó, a helybéliek Hopka Sándor vezetésével most egy tájházal alakítottak ki, amelynek gyűjteményéből mutatunk be részletet. (MTI fotó, Karáth Imre felv.) Segítség a pályatársaktól Tavaly a december 31-i vasút dolgozói finom. ízle- lapszámunkhan megjelent tes bográcsgulyással és kis- „Mozdonyfüst a Bükkösök vonatozással kedveskedtek fölött” című cikkünkben kollégáiknak. Amilyen hasz- részletesen beszámoltunk a nos, olyan megható a pá- felsőtárkányi erdei kisvas- lyatársák igyekezete. Napút gondoktól cseppet sem iáinkban a világon mindenmentes hétköznapjairól. hol reneszánszukat élik a - A ndhézségek ellenére az kisnyomtávú vasutak. Leg- üzemeltetőnek, a Mátrai utóbb az osztrák „Lokomo- Erdő és Fafeldolgozó Gaz- tiv" hegyi és nosztalgiavas- daságnak, — stílusosan utak vezetői látogatták meg szólva — sikerült sínen tar. a tárkányiakat. Vécsey Je- tania a hegyi kisvasutak nőtől, a vonalszakasz veze- Problémáik megoldásában tőjétől tudjuk, hogy az elsőként a nagyvasút sietett osztrák „sógorok” hiányolsz erdei „kistestvér” meg- ták a régi kis gőzmozdonyt segítésére. A MÁV Hatvan is. Amint elmondták, ők —füzesabonyi Pályafenn- előbbre járnak közlekedési tartási Főnöksége ötödik relikviájuk megőrzésében, számú főpályamesteri sza- Ám a vasutasok önkéntes, kasza Ifjúság ’81, Dobó lelkes segítsége is, igazán István és Gárdonyi Géza csak akkor, lesz eredményes, szocialista brigádjának tag- ha a környék úttörői, KISZ- jai, valamint Tóth Ferenc szervezetei és vállalati kol- föpályamester eddig három- lektívái az eddiginél gyak- ezer vágányfolyóméter tel- rabban veszik igénybe a jes átépítést végzett. Ezzel hegyek-völgyek között za- is hozzájárultak a biztonsá- katoló járatot. Napjainkban gosabb, zötyögésmentesebb már csak fel kell szállni az utazásihoz. A lelkes kollek- Eger—Felnémet vasútállo- tíva legutóbb az elmúlt máson, s alig fél óra múl- hét végén is szerszámokat tán a Bükk lábánál, a Sti- ragadott. Most, a bükkalji mecz-háznál gyönyörköd- település kisvasút-állomá- hetnek a bükki táj vará- sának üzemanyagtöltő kút- zsában. Igaz, már csak ok- jánál végeztek felújítást és töber 14-ig közlekedik az t.alpfacserét. Szombati tár. erdélyi vasút menetrend sadalmi munkájuk ellenér- szerint, de különjáratai ezekét pedig a felsőtárkányi után is várják az erdei ba- úttörőcsapat, javára ajánlót- rangolások szerelmeseit. ták fel. A helybeli erdei S. T. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JóZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705.