Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-05 / 234. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. október 5., péntek 3. Hírünk a világban A SZÁMÍTÓGÉP VONZÁSÁBAN 4 2. Amikor arról beszélünk, hogy milyen a hírünk a világban, illenék arra gondolnunk, hogy a világ nem Hegyeshalomnál kezdődik. Nem is ott végződik. Hogy milyen a hírünk a világban, annak legfőbb eleme, hogy milyen a hírünk idehaza. Nem tévedés: a világbeli hírünk alapeleme, hogy milyen a közérzetünk, anyagi helyzetünk, mennyire szilárd a rendünk, mit játszanak a mozik, a színházak, miféle könyvek jelennek meg, mi mennyibe kerül... Helyben vagyunk! Mindezt firtatja barát és... majdnem leírtam, hogy ellenség. Egyáltalán: számít az valamit, miként vélekedik rólunk az ellenség? Igien, is nem is. De erről egy kicsit részletesebben. A mai világban, amelyről számtalanszor elmondjuk, hogy fő sodrát két, egymással ellentétes rendszer alkotja, mégiscsak létezik — éspedig minden ezelőttinél inkább létezik — az egyetlen összeszűkült emberiség. A tévében egyenes adásban láthatom, amint az ember a Holdra lép, ebben a világban nincsen igazi titok és elrejthetőség. Mindenki mindenkiről mindent tud. Illetőleg: csak tudhat. Ha akar. Akar? Olvasom az egyik reggeli lápban az ismert író-szociog- ráfus amerikai útijegyzetét, benne azt, hogy egy alkalommal elmondta, mi a foglalkozása. Mármint hogy író. Mire a jámbor jenki megkérdezte tőle, hogy milyen nyelven ír. A válaszra pedig, hogy magyarul, csodálkozás volt a válasz, jé, hát olyan nyelv is létezik? Ez a tudatlanság a huszadik század ötödik ötödének egyik rákfenéje. Nem a panaszkodás mondatja velem, de hadd mondom el: amit Bajomi Lázár Endre a minap a Stúdió ’84-ben elsorolt, hogy tudniillik hány francia mű jelenik meg Magyarországon, és „viszonzásul” hány magyar franciául, ez éppígy áll angol és spanyol és még sok más nyelvre, de oroszra és ukránra és grúzra és örményre bizonnyal nem, mint ahogyan finnre sem. De tovább megyek. A magyar szellemiségről, gondolkodásmódról, egyszersmind művészi alkotó lehetőségről sokat mondanak öt földrész népeinek filmjeink. A hivatásos kritikusok jól tudják ezt, és nagyra tartják. De a filmkereskedők nem. És ezzel olyan ponthoz értem mondanivalómban, ahol világossá kell tennem, hogy noha nem tagadom az emberiség egységét és egyetemességét, és azt sem, hogy valójában ma egyetlen nép sem lehet intim és diszkrét; mégis: a „hírünk a világban” tárgyköre élesen elkülönül aszerint, hogy melyik világra gondolunk. Engem elsősorban az érdekel, hogyan vélekedik rólunk a barát. A nem barátnak lehetünk, legyünk jó partnerei, megbízható szállítói és vevői, legyünk idegen- forgalmi vonzerő, folklórérdekesség, ki amit akar keres, találja meg — de a barátnak legyünk jó barátai! Nekem határozottan tetszik a budapesti Kígyó utca. Talán ha száz méter hosszú. Két oldalán ízléses kirakatok, itt a Kincsesbalt meg a szőrmebolt, a finom falatok mackóboltja, még egy ékszerész, aztán a mindig tele dollárbolt — itt nem dollárt, hanem dollárért árusítanak —, mondom, szép, jó ez a kis utca. De aki azt hiszi, hogy ezzel meg a Váci utcával s a betorkolló utcák feltupírozásával, sétálóutcává előléptetésével utolérhetjük, mondjuk, a londoni Oxford Streetet vagy a párizsi Grand Boulevard-t, az vaskosan téved. A nyugati turista, aki erre vetődik, ha a látványt összeveti az otthoni élvonallal, lemosolyog minket. Mert ő ahhoz mér, ha mér. Márpedig a látvány csak külsőség. Hát a barát mihez mér? A közelmúltban rövid időre Dániában jártam. Módom volt többször is beszélgetnem testvérpártunk vezetőivel és harmincöt pártaktivistával, akik ezen a nyáron két hetet Magyarországon töltöttek, ök azt mondják: pártiskolán. Előadásokat hallgattak magyar előadóktól, sokfelé megfordultak, és el voltak ragadtatva. Mitől? Természetesen attól is, amit mindenfelé — tehát nemcsak a budapesti belvárosban — láttak, tapasztaltak el voltak ragadtatva, noha ők nem azokkal a mindennap bőm- bőit előítéletekkel érkeztek, amiket a szocializmusellenes sajtó terjeszt. De az előző mondatban szerepelt egy is szó. Mert amikor azt kérdeztem, mégis, mi keltette bennük a legnagyobb hatást, azt mondták: az az őszinteség, ahogyan különféle témákban az előadó vezető szakemberek gyengeségeinkről szóltak. Olyanokról is, amelyeket különben nem is érzékeltek volna két hét alatt. És mi nem tetszett? Unszolnom kellett elvtársaimat, válaszoljanak erre is. Hát... hát... például az — felelték többen is némi hímezés-hámozás után —, hogy milyen díszesen van berendezve a gyárigazgatók meg a helyi politikai vezetők irodája, fölösleges pompával, amit semmiféle célszerűség sem igazol. Hogyhogy a munkások engedik ezt? — hangzott a kérdés. és csak azzal térhettem ki a válasz elől, hogy az irodákat nem népszavazás útján rendezik be. Hát még faggatóztam —, mi nem tetszett? Most már bátrabban jöttek a válaszok: hogy szemetesek az utcák, hogy piszkosak a vonatok, hogy a járműveken lökdösődnek, türelmetlenek az emberek. Es negyven évvel a felszabadulás után általában ember és ember egymáshoz való viszonyában hogyhogy nem tartunk sokkal előbbre? Tudom, sok pontos megfigyelés és nem kevesebb naivság ötvöződik a hamarjában odavetett kérdésekben, válaszokban. De nem elmélyült tanulmányok, akadémiai székfoglalók keltik „hírünket a világban”, hanem ilyesmik is. Másik élmény. Itt járt régi barátom az NDK-ból. Újságíró. Hivatalos minőségben volt itt, s eljutott Szegedre, Kecskemétre és Gödöllőre. Az illető kendőzetlenül őszinte ember. És most tele volt ámulattal, lelkesedéssel. Hogy micsoda szép városaink van na k! Jövőre elhozza a feleségét is. Még ilyent! Kimondani is alig tudja e városok nevét — közölte mosolyogva, miközben tízszer, mint a beszélni tanuló kisgyerek, nyelvére illesztette a Kecskemét szót —, és tudjuk-e mi vajon, hogy milyen gyönyörű az új városközpont? Autóval jön legközelebb, mászkálni másfelé is Magyarországon, hogy más tájékokat is megismerjen. Hírünket a világban az kelti, ahogyan élünk és építjük hazánkban a szocializmust. Még annak a számára is, aki ezt — mert nem ilyen koordinátarendszerben gondolkodik — nem tudja, a mai Magyarországot ez adja. Nemhiába kezdtem azzal, hogy hírünk a világban attól függ, milyen a hírünk itthon. Ez azért mégis több, mint ha pár száz kilométerre nyugatról egy bármily éles szemű riporter idetéved, beszélget vele néhány vezető, aztán a kollégánk megírja, hogy a magyarok is fehéremberek, nem igaz, hogy nyereg alatt puhítjuk a húst, máskülönben az utcán sok autó szaladgál ebben a rejtelmes-sejtelmes kommunista j országban. Sz. J. ' Kanyó Jánossal, az Eger völgye Termelőszövetkezetben, Andomaktályán találkoztam. Színes egyéniség; nyoma sincs rajta a megszállottak komorságának, de annak a felelősségnek sincsenek külső jegyei. hogy egy párthatározat — a mezőgazdaság költségeinek minden módon való csökkentése — végrehajtása itt elsősorban az ő gépecskéjén múlik. Tiltakozik is: — Dehogyis! Ez a masina kiszámol valamit. kiírja: mit érdemes csinálni, de az ágazatvezető, a termelésben dolgozók hihetetlenül fegyelmezett, tudatos munkája nélkül az egész nem érne semmit! A mezőgazdászokat biztosan érdekli, hogyan megy a döntéshozatal egy. a számítógépesítésben jó úton járó téeszben? — A kormányprogram is azt várja tőlünk, amit a tagság: szülessen minimálisnál nagyobb termelési érték, maximális nyereséggel. Maradjunk a növénytermesztésnél: ez többféle vetésszerkezettel oldható meg. Legyen minél több napraforgó, de ne kerüljön a tavalyi táblára. Teremjen annyi búza. amennyire a gépparkot kialakítottuk, a magtár hiteltörlesztését tudjuk biztosítani. és így tovább, egy csomó feltételt kap a gép. Ebből kap a téesz vezetése 12 különféle vetésszerkezetet, előre kiszámítva azok várható költségét és nyereségét. Ezután döntenek az illetékesek; s ez már törvény az ágazatok számára. — A következő lépés, még ősszel a műtrágya-felhasználás optimalizálása. Az ágazatvezető eldönti a vetés- szerkezet adataiból. hogy például az 1100 hektár kötelező búzát mely táblákon akarja termeszteni? Ezek talajainak adottságait megadja a gépnek. Belőlük a ./kék könyv”, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ irányelvei meghatározzák, hogy milyen legkisebb, és mekkora legnagyobb búzatermést lehet ott elérni. Mi ebből mindig a felső határt tervezzük. A növény igényeiből és a talaj lehetőségeiből a gép kiszámolja, hogy mennyi műtrágya-hatóanyag kell az adott hozamhoz. Ezután 17 variációban dolgozza fel. hogy ez milyen műtrágyaféleségekböl mennyiért szórható ki. Az A hetvenes évek világ- gazdasági eseményei követ, keztében világszerte elfogadottá vált, hogy a visszafordíthatatlanul megváltozott feltételekből eredő nehézségeket csak a gazdaság technológiai fejlődésére és az ehhez szükséges emberi feltételekre épülő megújulás keretei között lehet elhárítani. A Társadalmi Szemle új számában Tétényi Pál részletesen elemzi, hogyan segítheti elő a tudomány a gazdasági megújulást jelenlegi körülményeink között. Juhász Ádám az ipari teljesítménynövelés lehető, ségeivel foglalkozik. Ismeretes, hogy az ipari termelésünk növekedési dinamizmusa fokozatosan lelassult és az utóbbi években már elfogadhatatlanul alacsony. a jövőnket veszélyeztető értékre csökkent. Kedvező tendencia jele ugyanakkor, hogy 1984 első félévében az ipari termelés növekedése ismét elérte a 4 százalékot. Az ütemcsökkenésben jelentős szerepe volt a számunkra kedvezőtlen külső ténye, zőknek, de a külső feltétéágazatvezető gondja, hogy a legolcsóbb lehetőséget ragadja meg. Ha ezt nem tudja — például hiánycikk lesz a tervezett műtrágya — fő a feje, és laposodik a zsebe, hiszen prémiuma, a legkisebb költséghez kötött, de a legkevésbé rosszat a következő 16 variációból akkor is ki tudja választani. — Ugyanígy történik a következő lépcsőfok: a vetőmag-optimalizálás. Arra a talajra, annyi műtrágyával minden vetőmag mást tud, más költséggel. Az ágazatvezető erről is egy listát kap: első a Pioneer 3778, ennél itt kevésbé jó a Pioneer 3950, és így tovább. Mindig ő dönt; de előre, hangsúlyozom: előtte tisztában van ennek következményeivel. — A következő lépés a növényvédelem. Kukoricára van. vagy 30-féle vegyszer. A védekezés biztonságát és költségét a gép úgy tervezi, hogy a legkevesebb, legolcsóbb vegyszer-összetétel még elegendő biztosítékot adjon a kártétel ellen. Az ágazatvezető .megrendeli a szereket és gondoskodik a védekezésről — egyszóval ügyel a technológiai fegyelemre. Zsebe bánja, ha nem jól. — Az utolsó láncszem az erő-, és munkagépek legkedvezőbb csoportosítása. Például a búza vetését kétféle vetőgép és ötféle traktor variációja végezheti. A számítógép a tíz lehetőségből megadja, hogy a leggyorsabb és legolcsóbb például az IHC 6200 vetőgép és a Fiat 1880 traktor együttese, de. hogy ez valóban a legjobb történés is legyen, ahhoz a túlórát vállaló traktoros éppúgy elengedhetetlen. mint az ágazatvezető, aki aznapra csak oda engedi a traktort, ahol a legideálisabb eredmény várható! Mindkettő tudja előre a legokosabb megoldást és nem a „hasára üt”, ha baj van, hanem rádiótelefonon beszól, hogy lerobbant a gép. és két-három perc múlva kap egy okos tippet. Átgondolva. Ez mind szép terv; ám igazodik-e hozzá a valóság? Nos, Andomaktályán a termelésben dolgozók belátták, hogy nincs jobb gyakorlat, mint egy jó elmélet! Az első ,.számítógépesített” évben a búza a tervezett 4,5 tonna helyett 6,32-at adott, az eddigi 2200—2400 forint helyett 2000 forint alatti tonnánkénlek romlása azt a lehetőséget is megszüntette, hogy a gyors mennyiségi növekedés eltakarja a szemünk elől minőségi hiányosságainkat. A mi problémánk lényege a versenyképesség: a korábbi általános növekedést nem tudtuk összekapcsolni a versenyképes áruk arányának a növelésével, amit jól jellemez cserearányaink alakulása, elsősorban a tő. kés piacon, ahol az energia- árrobbanás hatása cserearányainkat számottevően nem befolyásolja. Sajnos, cserearányaink 1983-ban további mintegy 2,5 százalékkal romlottak, tehát a folyamatot még nem sikerül megállítanunk, még kevésbé visszafordítanunk. A jelenleginél nagyobb teljesítményre népgazdaságunk és benne iparunk feltétlenül képes, de ezt cél. szerű ösztönzéssel és gazdasági kényszerrel kell tudnunk kiváltani. A gazdaság szereplőinek ösztönzöttsé- gét akkor tekinthetjük megfelelőnek, ha összesített teljesítményeik alapján nemzetközi versenyképessé, günk javul, s közeledünk a versenyt diktáló, élenjáró ti önköltséggel. Csak ez félmillió fölötti többletnyereséget ad ezer hektárnál; mindez tízmillió fölött járna, ha valóban lehetne biztosítani minden, a számítógép diktálta feltételt az egész gazdaságban. Vegyszert, pótalkatrészt, vetőmagot — ami anyag kell. mert ma az anyagtakarékosság a legjobb „bolt” egy téesz számára. Természetes, hogy mindez nincs ingyen. És a képen látható kis üzleti számítógép (valamivel magasabb kategóriájú, mint a személyi számítógépeké) 900 ezer forint körüli ára is indokolja a bemntatást. — Talán onnan induljunk ki, hogy először kell egy elképzelés. Ez Hevesi László főkönyvelőé, aki már 4—5 éve felvázolta, mi kéne. ha majd lehet. Szükséges egy számítástechnikában is, gazdálkodásban is jártas ember. aki mozgatja az egészet. Este tízig, sőt vasárnap is, ha kell. És persze minden ágazatban olyan vezetők, akik. ha nem is túl nagyon, de csak megbarátkoztak ~ a személyi számítógép méretű Sharp 1500 komputerekkel. Tehát naponta eleget tesznek adatfelhalmozási kötelezettségüknek, és betartatják a gép ajánlásait, s bíznak benne minden körülmények között. — Aztán elküldték engem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre; növénytermesztési ágazatvezetőként mentem. üzemszervező szakmérnökként jöttem. Előre elmondta a főkönyvelő: őt vezetőként nem az érdekli, hogy a termelésről kapott adatokat számítógép dolgozza fel, és utólag abból lehessen elemezni, hol hibázott. aki döntött. Az a feladat, hogy a termelésirányítók előre kapjanak olyan előkészítést, amelyből már lehet jól dönteni, és tisztában ís legyenek annak várható következményeivel. Ez fontos szemléleti kérdés: a termelésirányítás kerüljön a ipari országok teljesítményéhez. A hatékonyabb teljesítménykiváltásnak — körülményeink között — alapvetően négy összefüggő té. nyezője van. Ezek közül első a teljesítményorientáltság ami azt jelenti: a vállalatok (és dolgozók) prosperitása fejlődésünk dinamikája vagy visszafejlődésük kényszere egyértelműen, arányosan és kizárólagosan teljesítményeik színvonalától kell hogy függjön, elégtelen teljesítménnyel ne lehessen megélni. A második követelmény a versenypiac, vagyis az, hogy a teljesítményeket a piacnak kell minősítenie, a világpiacon érvényesülő értékrend alap. ián. A harmadik tényező a versenykényszer, amely olyan környezetet, működési feltételeket, piaci viszonyokat biztosít a vállalatok számára, hogy a versenyképes működés, a versenyben való részvétel lehetséges, de egyben kötelező is. Végül politikai és gazdasági eszközökkel egyaránt terjeszteni kell azt a még csak a legjobb vállalatokra jellemző teljesítményorientált perszámítógép segítő kezei közé; ott dől el minden. A bizonylatolás későbbi feladat ... — Ez alatt a négy ágazat már „bedolgozta” magát a Sharp 1500-as személyi számítógépekkel. Ezek egy heti adatot, 24 ezer információt tárolnak másfél kilós kis testükben. A négy gép mellé kellett egy nagyobb teljesítményű is. az elemzésekre, optimális döntések előkészítésére. Erre vettük ezt a Sharp 3541-et. Alapmemóriája 160 kByte, (160 ezer információ) a két mágneslemezes tároló ehhez még 1100 kByte-et tárol, közvetlenül hozzáférhető módon — ez döntő előnye a hasonló gépekével szemben. Hét végén két perc alatt kábelen átszippantja az 1500-as gépek tartalmát, feldolgozza, bizonylatokat nyomtat, mágneslemezen elraktározza, ami megőrzendő, — szóval dolgozik becsülettel. Jó, hogy hallgattunk a MÜSZI ajánlatára, akik 25 variációból javasolták ezt a masinát. Mire alkalmas még? Az NSZK-ban. a gép átvitelekor egy Mercedes-szervizbe is ellátogatott Kanyó János. Ott a rendelésfelvételtől, a munkabér bankszámlára való átutalásáig mindent egy ilyen típusú végzett. A 300- nál több munkást foglalkoztató üzemben a gép mellett ülő kisasszony volt az egyetlen adminisztratív munkaerő ... Hatezerötszáz márkáért, ami az átlagfizetés jó kétszerese ott. Kanyó János, akinek gépe talán befolyásol annyira egy 140 milliós termelési értéket előállító gazdaságot, mint a nyugatnémet hölgyé, háztáji szőlőt művel, hogy építkezhessen. Nem panaszkodik: neki egyelőre öröm. kielégülés korszerűen gondolkodni. De: kényszerül kapálni is... Ma még. senyszellemet (mind a vezetők, mind a beosztottak körében), amely a világ- színvonalat, a legjobbak teljesítményét, módszereit, gyakorlatát tartja egyedüli mércének akkor is, ha hazai környezetben ennél kisebb teljesítménnyel is jól meg lehet élni. A folyóiratban — e rendkívül fontos téma mellett — Sárközy Tamás az érdek- képviseletek helyzetét elemzi. Godó Agnes cikke kimutatja, hogy az európai ellenállásban és partizánharcokban húszezer magyar vett részt. Munkácsy Gyula helyzetképet ad a szovjet gaz. daságban érvényesülő meghatározó folyamatokról. Stub er Ervinné hozzászól a szociálpolitikai kérdésekről folyó vitához és feltárja a vállalati szociálpolitikai gyakorlat néhány kritikus pontját. A hazai könyvkiadás eredményeiről és gondjairól folytat beszélgetést dr. Tar- nóc Mártonnal, a Művelődési Minisztérium kiadói főigazgatójával a szerkesztőség, Petró András pedig áttekinti, hol tart a magyar tankönyvkiadás. Jemnitz János méltatja Jean Jaurés életművét. Zafir Mihály a fogyasztói árindex problematikájával foglalkozik. Kőhídi Imre Teljesítmény és versenykényszer A Társadalmi Szemle szeptemberi száma Kanyó János a nagygépbe ,/szívja” az ágazatban össze, gyűlt információkat felesége Sharp 1500-asából Ahol a „játék“ zsebre megy
