Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-21 / 248. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. október 21., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Bácsi, néni Kapcsolatteremtő megszólításként «gyre gyakrabban haitijük a címbeli megnevezéseket. Ma már nemcsak a gyerekek élnek ezekkel a megszólítási formákkal hanem a felnőttek is. Ameny- nyire nem tiszteletlen és modartalan a gyerek szájában a tanító bácsi, a tanító néni és az óvó néni megszólítás. annyira udvariatlannak és modortalannak tekintjük, ha egy felnőtt szólítja meg bácsizással nénizéssel felnőtt embertársát. Erről le kell szoktatnunk magúnkat: nem minősíthetjük tiszteletteljes kapcsolatteremtő nyelvi formáknak semmilyen beszédül el yzetben ezeket a nyelvi alakulatokat: bácsi, hal a kórlapja, mit kér néni. mi a panasza bácsika, nénike, le akar szállni', bácsi, néni stb. Nemcsak a nyelvhasználat oldaláról kell rostára tennünk a korra való utalású megszólításokat. hanem magatartásbeli érintkezésbeli összefüggéseiben is. Nem örülünk annak sem, hogy egyre ritkábban halljuk a foglalkozásnévhez kapcsolt megszólításokat, különösen a nyugdíjasok megszólításában, minősítésében. Igazat kell adnunk ennek a megállapításnak is: „Attól, hogy valaki nyugdíjas, még nem Kovács bácsi, hanem továbbra is mérnök úr. esetleg éppen a mi megbecsült szaktanácsadónk” (Alföld. 1984. 9. sz. 69. 1.). Persze az úr megszólítás egyáltalán nem jelez társadalmi megkülönböztetést. Ne tekintsük tehát távolságtartó megszólítási formának a ma már semleges hangulatú s udvarias uram megszólítást. Bármennyire is kedvesen kérdezik meg a „kedves” vevőtől, hogy mit parancsol, bácsi, néni, rossz szájízzel szakítjuk meg a kapcsolatteremtési szándékot és folyamatot. Szívesebben halljuk és vesszük ezeket a megszólítási formákat: mit kíván, uram, asszonyom. A néni helyett bátran éljünk az asszonyom, hölgyem megszólításokkal, de kerüljük a tiszteletlenséget is árasztó felesleges bizalmaskodást. kedveskedést: aszszonykám. kisasszonyka. fiatalasszony. fiatalember, bácsika, nénike; barátocs- kám, jóember, jóasszony, szépasszony, aranyoskám, édesem. Az egri piacon és boltokban bőven és gyakran hangzanak fel az ilyesfajta megszólítások. A nyelvi ismeretterjesztésnek és a nyelvművelésnek sok a tennivalója abban is. hogy végre megtanuljuk, hogyan kell tisztelettel és udvariasan használnunk a megszólítási formákat családi, baráti, rokoni körökben, a hivatalokban és a közéletben. Elsősorban arra kell ügyelnünk, hogy az idősébb ügyfelekkel, vevőkkel való szóbeli érintkezésekben ne éljünk a korra való utalással, bánjunk tehát óvatosan a néni és a bácsi megszólítással. Nem örülünk annak sem, hogy a sajtó hasábjain is olyan szövegrészletek jelennek meg. a melyek a bácsi zó és néniző megszólításoknak is tápot adnak: „A pulthoz lép egy kedves, szakállas bácsika’’ (M. Nemzet, 1984. szept. 16.). — „Levelében egy nyugdíjas néni gondjait ecsetelte” (Népújság, 1984, szept. 16.). Dr. Bakos József Érik a gyümölcs Múzeumbarátok köre alakul Hatvanban Hatvanban már szétpostázták azokat a meghívókat, amelyeket a helyi múzeum küldött az intézmény munkája, jövője iránt érdeklődőknek. A címlista széles körű. Tanár, orvos, vasúti nyugdíjas épp úgy található rajta, mint gimnazista, vagy szakmunkás tanuló. A sten- cilezett levél október 26-án délután 3 órára invitálja a címzetteket, mégpedig a tanácsháza nagytermébe. Hogy milyen célból? — Megalakítjuk a Hatvány Lajos Múzeum baráti körét, amely elképzelésünk szerint igen nagy szerepet játszhat további életünkben — mondja Bolykiné Foga- rassy Klára megbízott igazgató. Majd így fogalmazza meg a leendő egyesület konkrét feladatait: A tagság előmozdíthatja Hatvan múltjának jobb feltárását, széles körű megismertetését a legkülönbözőbb módon. Gondolunk például történeti, helytörténeti, néprajzi anyagok felkutatására, begyűjtésére. E témákban kiállításokat, ismeretterjesztő előadásokat, tanulmányutakat is szervezhetünk. És amennyire e módszerek előmozdítják a baráti kör tagjainak a kul- túrálódását, úgy szolgálnak haszonnal a múzeumnak, hiszen a társadalmi segítség tovább bővítheti, gazdagíthatja gyűjteményeinket, amelyekből azután kihelyezett kiállításokat rendezhetünk a város és a környező falvak intézményeiben. Lappangó értékek Vannak már előzményei e múzeumi vállalkozásnak. Miként hallottuk, a Hatvani Díszes cserépkályhatető (Fotó: Szabó Sándor) Kezdetben voltak az operettfilmek, amelyek főbb szerepeit gyakran játszották kettős szereposztásban. A prózai szövegeket egy népszerű színész mondta, s amikor dalra kellett volna fakadnia, énekes vette át tőle a hangot, ő csak tátogott. Később egyre gyakrabban játszattak a rendezők külföldi színészeket. Világos, hogy őket szinkronizálni kellett. Még később amatőrök tűntek föl a filmvásznon, akiknek a hangja nem volt elég jó, de arcuk és alakjuk éppen a kiszemelt figurának felelt meg. ök is más hangjával ékeskedtek, új arcot láttunk, s a régi, jól bevált hangot hallottuk. Üjabban magyar színészt is szinkronizál magyar színész. (Ez már új távlatokat nyit a magyarról magyarra szinkronizálás terén). Aztán az élet más területeire is átterjedt ez az új módi. Gondoljunk csak a metróvezetőkre. Érthetetlen hangjuk helyett ma már kiváló rádió- és tévébemondók tájékoztatnak bennünHirmondóban tavasszal megjelent felhívás nyomán igen sok bejelentés érkezett a múzeumigazgatósághoz városszerte lappangó, különböző természetű tárgyi emlékekről. Támogatta az intézményt a helyi honismereti szakkör is, amelynek tagjai Kassa András vezetésével előbb régészkedtek, majd a török hódoltság korabeli dokumentumokra összpontosították figyelmüket, most viszont figyelő szolgálatot szerveztek az itt-ott felbukkanó leletek megóvására. — Ipartörténeti, vagy inkább lakáskultúra szempontjából például nagy jelentőségű az a négy, nemrég előkerült cserépkályha, amelyek mindegyike legalább százezer forintot ér, és a társadalmi mentőakció eredményeként jutott a birtokunkba — folytatta az igazgatónő. — Nos, ezt a fajta folyamatot erősítheti a múzeumbarátok köre, legkülönbözőbb értékeket mentve meg a kufároktól, az üzletelőktől. Tulajdonképpen az egész lakosság köztudatát szeretnénk átitatni a közért való szolgálat szellemével, és a kör, a tagság jövendője szempontjából fontos tudnia mindenkinek, hogy a széles körű értékmentésben egy országos hálózat, azon belül különösképpen Veszprém, Gyöngyös, Eger múzeumai lesznek segítségünkre. Lesznai és Gombos Említette Bolykiné Foga- rassy Klára, hogy Hatvan eme közgyűjteménye igyekszik majd mind többet nyújtani a különböző intézményeknek, a környező településeknek. És e szándékot jószerint már tetten érhetjük. Hiszen csak bontakozik a múzeumbaráti kör mozgalom, de a helyi könyvtárba már eljutottak Lesznai Anna rajzai, Boldogon Gombos Ferenc fotóiból nyitottak kiállítást, Nagy- kökényesre pedig egy kisebb, XX. századi képzőművészeti anyag jutott. — Hát igen! Érik a gyümölcs. És ez a tevékenységünk, akár a gyűjtő-, értékmentő munka, csak bővülhet a jövendőben, mégpedig az érdeklődésnek megfelelően, illetve anyagi helyzetünk összefüggésében — jegyezte meg az igazgatónő. — Bizonyos továbbá, miszerint a megalakuló múzeumbaráti Szinkron két a megállókról. A központi áremelések után Bánkúti Gábor kellemes baritonja közli velünk, mi menynyi, és hogy miért annyi, amennyi. Sokkal rosszabbul jön ki, ha mindezt Vallus Pál hangján hallanánk. Itt azonban nem kellene megállnunk. Amúgy is sokan panaszkodnak, hogy manapság nem tudnak beszélni a kisebb-nagyobb funkciókat betöltő emberek. Sebaj, segít a szinkron. Gondoljuk csak meg, milyen jói venné ki magát, ha a termelési tanácskozáson Kálmán György hangján szólalna meg az igazgató, amikor bejelenti: „A vállalat egy huncut fityinget sem tud fizetni, mert tavaly nem volt nyereség.” Szem nem maradna szárazon. És még talán Egy megmaradt oszlop a hatvani kastély kertjéből kör a befolyó tagdíjakból már támogathat is olyan akciókat, amelyek összefüggnek a múzeológiával, a leletmentéssel, a begyűlt anyag feldolgozásával, és ezáltal előbbre vihetik általános céljaink megvalósításának ügyét. És hogy milyen lesz az érdeklődés? Mennyien sorakoznak fel az úttörők mögött? Véleményem szerint nem a létszám, hanem a szándék a fontos, amit jó irányító, szervező munkával kamatoztatni lehet. Feri báró kertésze Beszélgetésünk közepette lép a kis múzeumi irodába Ring Lajos, a MÁV-kerté- szet nyugbérese. Ahogy elmondja, nyugdíjazása előtt harmincöt évig szolgáit az államvasutaknál, de csak mostanság tud kulturális ügyekkel foglalkozni. Most viszont egyre inkább a dolgok közepében találjuk. És ott, ahol lendíteni kell valamit. Ide sem üres kézzel érkezett. Az új Czóbel-al- bumból diadallal sorolja elő a hét hatvani „ihletésű” festmény reprodukcióját, amelyeknél Feri báró kertészlegényeként bábáskodhatott, majd egy névjegyzék után kotorász a táskájában. — összeírtam környezetemből mindazokat, akikre a múzeumbaráti körnél számítani lehet. Kérem, igazgatónő, küldjön mindnyájának papírt az alakulásról. Bizton erősítenek bennünket... Moldvay Győző az igazgató is elvinné. . . Szintén szárazon. Vagy itt van az új választási törvény, amelyben valóban törvényszerű a többes jelölés. Ennek érdekében még talán igazi kortesbeszédeket is kell tartaniuk a jelölteknek. Mennyivel több eséllyel indulna majd az a képviselőjelölt, aki Sinkovits Imre stentori hangján szólalna meg, mint aki elhadarja: „Üzlöm a kedves meg- jent etásakat, a szakszet képviselőit, a szocialista demokrácia e fórumán.” Igaz, a másik jelölt is szinkroni- záltathatja magát, s akkor bevetheti Bessenyei Ferenc dörgő hangját az ügy érdekében. Eddig jutottam el gondolataimban, amikor feleségem — Piros Ildikó behízelgő hangján — a fülembe suttogta: „Menj el a boltba, kedvesem.” Hát lehet ennek ellenállni? Máris válaszoltam — Huszti Péter bensőséges hangján — „Megyek már, drágám.’’ Gőz József MÁSRA GYANAKSZOM Ketten egy pódiumon Előre örültem ennek az estének. Ha egyszer Almási Évát láthatom Garas Dezsővel együtt a sok vidámságot ígérő műsorban, az nekem csak jó lehet. Így készültem a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ előadására, amelynek a címe kecsegtető lehetőségeket sejtetett: Nekem a feleségem gyanús. Klasszikussá lett humoristánk szavait csak azért idézhették, hogy előre mintegy garanciát vállaljanak a szellemes, fordulatos, szórakoztató programra. Mi lett mindebből? Ez a kérdés következik logikusan az elmondottak alapján. Almási Éva és Garas Dezső. Mindenek előtt és mindenek felett. Az a két színész, akikért érdemes bemenni az előadóterembe. Mint most is. Aztán vidám összeállítás. Olyan, amely alkalmat kínál ahhoz, hogy egy órán át „eleresszem magam”. Hagyjak el minden kisebb és nagyobb bosszúságot, ne a hivatal packázásai kössék le a figyelmemet, ne a kiadásaim emelkedő mértéke hűtse le a gondolataimat, ne a közélet kérdőjelei tépjék az idegeimet, hanem az a sok bohóság, amit ők ketten kínálnak nekem: Itt van, végy belőle, kacagj, nevess, puk- kadozzál és álmodd vissza néhány percre a fiatalságod, amelynek a legfőbb érdeme az a tény volt, hogy meg tudtad számolni az életed éveit néhány másodperc alatt. Ezt ígérte és ezt adta a műsor. Humoros írások, kupiék, tréfák követték egymást. Tulajdonképpen minden rendben is lett volna, ha... ! Ha nem éreztem volna úgy, mintha az egész dramaturgiai szerkezet nem lenne eléggé átgondolt, mintha az egymást követő részletek nem álltak volna össze egységes egésszé, mintha a két színész még nem egészen öltötte volna magára a műsoruk hangulatát. Mintha már elindultak volna valamerre, de még mindig a kabátjukat gombolnák, a nyakkendőjüket és a sáljukat igazítanák meg. Mintha még mindig hiányozna néhány apróság, amely nélkül mégsem kifogástalan az egész úgy, ahogy van. Nem én találtam ki: A humorban nem ismerhetünk tréfát. Nagyon is komolyan kell venni. Mert talán itt a legszembetűnőbb minden apró lezserség, hiszen itt borotvaélen táncol minden: egy rossz hangsúllyal el lehet rontani a poént. Egy rossz lélegzetvétellel kimar- jítható a kupié. Kettejük pódiumjátéka ilyen „semmitmondó” apróságok miatt hagyott bennem hiányérzetet. Mind a két színészt önmagával mértem össze most is, és bevallom: a mérce eltérést mutatott. Ezt sajnáltam igazán. Hja, aki túl igényes...?! Igényes? ök neveltek azzá. (G. molnár) Bayreuth nemcsak a múzsák városa A nemzetköziség szelleme uralkodott az idei bayreuthi ünnepi játékok alatt, amelynek legfőbb vonzereje hosszú ideig csak Richard Wagner művészete volt. A vasútállomástól a városházáig a nemzetek zászlói övezték az útvonalat. Európa zenei életének műhelyévé, középpontjává vált a város. Bayreuth vendége volt Forrai Miklós, a Liszt Ferenc Társaság főtitkára, a budapesti Zeneművészeti Főiskola professzora. A Nordbayerischer Kurier című napilap Bayreuth és Budapest találkozójának előkészítése címmel képes tudósítást közölt arról, hogy megbeszélést folytatott Hans Wild Walter főpolgármesterrel és dr. Manfred Egerrel, a Richard Wagner Múzeum igazgatójával. Átnyújtotta dr. Kerényi György zeneszerző ajándékát, négy kánont, amelyet Wagner műveinek dallamaira készített. Felvetették elképzeléseiket a közelgő, Liszt-centenáriumi évről, 1986. július 31- én, halálának 100. évfordulóján a Festspielhausban rendeznek ünnepi hangversenyt, abban a színházban, ahol 110 éven át Wagner alkotásai szólalhattak meg. A rendkívüli alkalommal a Faust szimfóniával emlékeznek a XIX. század kiemelkedő művészére. A lap felidézte Forrai Miklós szerepét a városi temetőben pihenő Liszt Ferenc sírjának a helyreállításával kapcsolatban. A második világháború során megsérült síremlék sorsáról rémhírek terjedtek el: feldúlták, ellopták a koporsót. Forrai Miklós jelen volt a sír felbontásánál, és megerősítette, hogy az ólomkoporsó kétségtelenül Liszt tetemét őrizte. Azóta felavatták új sírkápolnáját, falán elhelyezték a magyar Liszt Ferenc Társaság emléktábláját, Vörösmarty Mihály üdvözletével: „Hírhedett zenésze a világnak, bárhová juss, mindig hű rokon!” A 34. nemzetközi ifjúsági találkozó négyszáz résztvevője az Operaháztól a templomokiig birtokba vett minden olyan helyiséget, ahol önálló produkcióval bemutatkozhatott, napközben pedig az utcák, a terek változtak koncertteremmé, és a közönség érdeklődéssel hallgatta a fiatalokat. A Német Szövetségi Köztársaságban ez az egyetlen olyan művészeti fórum, ahol a kelet- és nyugateurópai, a tengerentúli fiatalok az intenzív együttműködés jegyében találkoznak, Wagner zenéjén túl, megismerkednek a mai modern zenei irányzatokkal. A magyar főiskolai hallgatók a közeli Thurnauban hangversenyeztek, Varasdy Emmi a Zeneművészeti Főiskola vezető tanára pedig a huszadik század operáiból rendezett program művészeti vezetését, vállalta el. A kritika a nők Ringjének nevezte a négy estét betöltő Tetralógiát — Peter Schneider vezényletével —, mert az emlékezetes alakításokat. Hildegard Behrens Brünhilde, Jeannine Altmeyer Sieglinde, Hanna Schwarz Fricka szerepében nyújtotta, míg a férfiak között Wotanként Siegmund Nimsgerné, Hagenként Aage Hauglandé volt a legnagyobb érdem. Hasonlóképpen a Persifalban a fiatal, tehetséges és gyönyörű hangú Kundrynak, Waltraud Meiernek dübörgött a vastaps, a Bolygó hollandi Sentája, Lisbeth Balslev pedig különös szerepformálásával aratott osztatlan sikert. A magyar operaénekesek elismerését jelzi, hogy Sólyom Nagy Sándor, Molnár András és a budapesti Operaház kórusának számos tagja a jövő évre is kapott- meghívást a Tannhäuser felújításához. Erdősi Mária
