Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. október 13., szombat 11 MATRA-CSOPORT, MEGYEI BAJNOKSÁG A listavezetőnél az újonc A SÍIDÉNYRE KÉSZÜLNEK Továbbra is fiataljaiban bízik a GYVSC A sílövészet az egyik legnehezebb télisport. Képünk az elmúlt mátrai idény egyik versenyén készült. (Fotó: Szántó György) A területi labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában az öt Heves megyei csapat közül csak a Hatvan lesz pálya- választó. A HKVSC megyei rangadó keretében fogadja az utóbbi két fordulóban három pontot szerző Recsket. A táblázaton elfoglalt jobb helyezés és a hazai pálya előnye a Zagyva mentiek mellett szól, a piros-feketék viszont közel sem tartják lefutottnak a két pont sorsát. .. Nehéz kilencven perc vár a Gyöngyösre a harmadik helyen álló Nagybátony otthonában. A mátraaljiak csak gólerősebb támadójátékkal számíthatnak pontszerzésre. A gyengélkedő Bélapátfalva a feljövőben levő, játékosállományban alaposan megerősített H. Papp J. SE vendégeként lép pályára. A jó képességű labdarúgókat felvonultató Építők gárdájától szurkolóik joggal várnak már egy huszáros bravúrt. A kiesőzónába lecsúszott újonc Füzesabony reális számítások szerint csak a tisztes helytállás reményében veheti fel a küzdelmet a listavezető Ganz- MÁVAG otthonában. Tippjeink: Sajóbábony— Borsodi Ép. Volán 1, Romhány—BKV Előre x, Hatvan Az egri Kolacskovszki Sportegyesület súlyemelői Kazincbarcika város bajnokságán mérték össze erejüket a nagy nevű DVTK, az Olefin, az Ózdi Kohász és a rendező egyesület versenyzőivel. Különösen sikeres volt az úttörők szereplése, akik idegenben most léptek először dobogóra. Pál Ferenc 295 ponttal nemcsak súlycsoportjában lett első, hanem elnyerte az úttörő II. korcsoport legeredményesebb versenyzőjének felajánlott tiszteletdíjal —Recsk 1, St. Síküveggyár —Borsodnádasd 1, H. Papp J. SE—Bélapátfalva 1, Nagybátony—Gyöngyös x, Ede- lény—MVSC x, Ganz-MÁ- VAG—Füzesabony 1. A megyei bajnokságban a 10. forduló mérkőzéseire kerül sor. A hazai pálya előnyét élvező Sírok biztos győzelemre számít a Poroszló ellenében. A vetélytárs hevesiek Mikófalvára látogatnak, s ők is csak a győzelmet tartják számukra elfogadható eredménynek. Rangadóvá lépett elő a Petőfi- bánya—Apc szomszédvárak találkozó. A H. Gáspár SE a Sírok elleni siker után ismét pályaválasztó lesz. A piros-fehérek ezúttal a Selyp ellen igyekeznek gyarapítani pontjaik számát. A Tárnáméra—Besenyőtelek és a Pétervására—Kompolt összecsapáson a jobb pozícióban levő 'pályaválasztók az esélyesek a két pont megszerzésére. A még nem említett két mérkőzésen döntetlenhez közeli eredmény várható. Tippjeink: H. Gáspár SE —Selyp 1, Sírok—Poroszló I, Petőfibánya—Apc 1, Tárnáméra—Besenyőtelek 1. Pétervására—Kompolt 1, Mikófal- va—Heves 2, Domoszló—Boldog x, Nagyréde—Gyöngyöshalász x. is. Darvas Andor 304 ponttal negyedik, Szeredi Norbert 221 ponttal harmadik lett. Baráti Attila 209 pontos teljesítménye a második helyhez volt elegendő. A serdülő korcsoportos, aranyjelvényes Varga József a biztosnak hitt első helyezést azzal vesztette el, hogy nem tudott érvényes lökésgyakorlatot bemutatni 110 kg-on. További eredmények, felnőttek: 82,5 kg: 2. Pál Csaba (100—130), 230 kg, 90 kg: 1. Deli Sándor (95—120), 215 kg. Ifjúságiak: 75 kg: 3. Varga Iván (95—115). 210 kg Szokásos síszezon előtt körképünket a Gyöngyösi Vasutas SC-nél kezdjük. Nem véletlenül tesszük ezt. Kitűnik ez Barna István szakosztályvezető alábbi értékeléséből is: — A nehéz anyagi körülmények ellenére is az 1983 —84. évi magyar bajnokságokon 24 érmes helyezést értek el fiataljaink; 6 aranyat. 9 ezüstöt és 9 bronzérmet. Egyénileg Dudás Ferenc és Lehotai Attila szerepelt kimagaslóan az ifjúsági I. korcsoportú sílövészetben. Az összesített egyesületi rangsorban — sífutás és sílövészet értékelése alapján — a Bp. Vasas, a Bp. Honvéd és a Salgótarjáni TC mögött a negyedik helyen végeztünk. Labdarúgóhíradó A füzesabonyi körzeti labdarúgó-bajnokság 5. és 6. fordulójának eredményei: Feldebrő—Vécs 2—2, Kápolna—Hort 2—1. Sarud— Szihalom 4—0, Kisnána—Mező- tárkány 2—1, Hort—Feldebrő 1— 0, Vécs—Kápolna 1—2, Mezötár- kány—Sarud 2—3, Szihalom— Kisnána 3—4. A bajnokság állása : I. Kápolna 6 6 — — 18• 5 12 2. Sarud * 6 4 t 1 14-11 9 3. Kisnána 6 4 — 2 21-12 8 4. Hort 6 4 — 2 12-10 8 5. Vécs 6 1 3 2 10-11 5 6. Szihalom 6 — 2 4 9-17 2 7. Feldebrő 5 — 2 3 4-13 2 8. M.-tárkony 5 — — 5 3-13 — A megyei serdülő labdarúgóbajnokság 7. fordulójának eredményei. Keleti csoport: Eger SE II.—Poroszló 0—1. Füzesabony— Besenyőtelek 7—1, Mikóíalva— Eger SE III. 3—2 Pétervására— Bélapátfalva 1—1, Recsk—Heves 0—8, Sírok—Kompolt 4—5. Az élmezőny állása: 1. Eger SE II. 7 6 — 1 26-3 12 2. Pétervására 7 5 II 22-7 II 3. Bélapátfalva 7 5 11 2I-S II Nyugati csoport: Gyöngyöshalász—Hatvan I. 1—2, Domoszló— Apc 14—0, Hatvan II.—Gyöngyös II. 12—1, Petőfibánya—Gyöngyös l. o—i, Nagyréde—Boldog 0—6. A Selyp—Tamaméra mérkőzés elmaradt. A bajnokság élmezőnye: 1. Gyöngyös l. 7 7 ------ 63- 2 14 2 . Hatvan II. 7 6 — 1 53-12 12 3. Hatvan I. 7 6 — 1 30- 5 12 Egri Lendület—Bp. Volánbusz 1—0 (1—0). Országos női bajnoki mérkőzés. Eger, északi sporttelep, 200 néző. V.r Váradi. Lendület: Száva — Csányi, Zúznál. Ballagó. Soós, - Ipacs, Nagyné. Bartháné, Szepesházy (Bata, Bagi), Vajmi (Móréné), Mata. Edző: Senke Ferenc. Nagy iramú, közepes színvonalú mérkőzésen az egri csapat feledtetni tudta eddigi gyenge szereplését, s meglepetésre, nyerni tudott az esélyesebb fővárosiakkal szemben, akik ezúttal sokat hibáztak. G.: Mata. Az egriek közül Zuznai a mezőny legjobbjának bizonyult, rajta kívül Száva, Soós és Bartháné nyújtott jó teljesítményt. Az Eper város körzeti labdarúgó-bajnoksága legutóbbi fordulójának eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Novaj— Mát- raderecske elmaradt, Egerszalók —Istenmezeje 4—1 (2—0). PÁROSÉ—Egerbakta 7—0 (0—3), Hevesaranyos—Andornaktálya 2—1 (1 —l), Tarnalelesz—Szilvásvárad l —l (0—2), Egerszalók—Verpelét 3—1 (1—3), Makiár—Felsőtárkány 6—1 (4—1). A (bajnokságban a PAKOSE vezet 13 ponttal, második a Makiár 12, 3. az Andornaktálya 11 ponttal. 11. osztály: Szajla—Balaton 3—5, Mátraballa —Egerboes 2—4. Derűjén—Nősz- vaj 3—2. Csak az utánpótlás-eredményeket figyelembe véve csupán a Vasas és az STC előzött meg bennünket. Valóban elismerést érdemlő eredmények ezek. A versenyszerű sportoltatás mellett nagy gondot fordítanak a tehetségek felkutatására, a sífutás és a sílövészet népszerűsítésére is. A nyári szünidőben példr háromhetes napközis tábort rendeztek az üzemben dolgozók gyermekei részvételével. Mintegy félszázan ismerkedtek meg a sportág alapelemeivel. Az igazolással, különböző fokozatú minősítéssel rendelkező versenyzők május első felében Vasziljevics András edző irányításával kezdték meg a felkészülést A megyei bajnokság utolsó előtti fordulójának eredményei. Nők: Gyöngyösi Főiskola— Eger SE IH. 20—18. Ld.: Gyöngyösi 8, Hegedűs 5, illetve Veres 8. Szilváéi 8. Novaj—Heves 18—13. Ld.: Demkó 7, illetve Nagy 5. Gyöngyösi SEI—Füzesabony 26>— 21. Ld.: Darók 11, Lu- dányi 5. illetve Bozsik 8, Balogné és Nagy K. 5—5. Ifjúságiak: Novaj—Heves 10 —17. Ld.: Kovács I. 9. Gyöngyösi SE—Füzesabony 12— l. Ld.: Dinya 6. Férfiak: Gyöngyösi Főiskola-Hatvani KVSC 21—27. Ld.: Mag 6. Csuz 5, illetve Erki 10 Koszora 6. Egri FSC—Egri TK 34—23. Ld.: Terenyei 11. Bóta 9. Madarász 5, illetve Ivády 6. Bíró 5. Gyöngyösi Főiskola—Zalka SE 21—25. Ld.: Kiss 13. illetve Karacs 6. Tisza 5. Évek óta rendszeresen megrendezték a Balaton körüli távfutó versenyt. A rendezvény gazdája, a Pest megyei Sporthivatal, gondolt egy merészet, s az 1984. évi szu. permaratoni futóverseny útvonalát a megye területén jelölte ki. Az I. Duna menti szupermaratoni futás távja pontosan 200 kilométer. A résztvevők főhadiszállása a Budapest centrumától alig 20 kilométernyire lévő Hotel Dunakesziben lesz. ahol a rendezők november 4—8. között — kívánságra — szállást és félpanziós ellátást biztosítanak 1500 forintért, amelyben a nevezési díj is benne foglaltatik. Akik saját maguk intézik szállásuk biztosítását, csak az 500 forintos nevezési díjat kell befizessék. Az előzetes nevezési határidő: október 15. Nevezni a rajt napján, november 5-én. reggel 9 óráig a helyszínen, a soroksári VOSE sporttelepén (Budapest. XX., az 1984—85-ös síidényre. A lövészedzések levezetésében segítséget nyújt Édes János, a kitérőgyáriak ismert sportlövője. A szakosztályvezetésnek gondot okoz, hogy a sporttelepen levő gumiszalag-borítású kerekes-sípálya megviselt állapotban található. Az országúti edzések balesetveszélyesek. Ezért a Gyöngyös környéki félreeső mezőgazdasági utakon tartják futóedzéseiket. A lőtér felújításában együttműködnek az MHSZ Kitérőgyári Lövészklubbal. Lehotai Attila, Dudás Ferenc, Szabó András és Komjáti Róbert személyében utánpótlás-válogatott kerettagokkal is rendelkeznek. Az utóbbi sportoló a közelmúltban átigazolt a Bp. Vasashoz. Lehotai Róbert sérülése miatt egy esztendőt kihagyott, de már ismét az egyesület rendelkezésére áll. Szabó András október első két hetében az NDK- ban vett részt edzőtáborozáson. Az új bajnoki esztendőben szeretnék megismételni az előző években nyújtott jó teljesítményeket. Lehotai Attilától, Dudás Ferenctöl, Szabó Andrástól sílövészetben, Szentirmay Máriától pedig futásban várnak dobogós OB-érmeket. Az ifjúsági- és serdülőcsapattal szemben is dobogós helyezés elérése az elvárás. (szigetváry) Egrj Forgácsoló—Hatvani KVSC 28—28. Ld.: Bartha 10. Sebestyén 6. illetve Erki 5, Koszora 5. Kókai 5, Kerek 5. Egrii TK—Füzesabony 22—23 (!). Ld.: Molnár 11, illetve Tillman 7, Bíró 6. Ifjúságiak Egri ESC Katonai Koll. 24—20. Ld.: Barta 9. Gyárfás 5. illetve Pénzes 9. Kutasi 6. Gyön- gyössolymos—Egri Forgácsoló 15—24. Ld.: Blazsek 12. illetve Pető 7. Bíró 7, Gyöngy 5. Egri Forgácsoló —Hatvani KVSC 27—20. Ld.: Pető 10. Gyöngy 5, Bíró 5. illetve Tobi 5. Hegy- megi 5. Rozgonyi 5. Heves —Gyöngyössoüymos 23—30. Ld.: Magyar 8, Lászka 7, Németh 5. illetve Lázár 14, Nyilas M. 10, Blazsek 5. Kát. Kollégium—Füzesabony 19—25. Ld.: Maticsek 6. iL- letve Ferenc 6. Bőgős 9. Haraszti u. 26.) is lehet, ez esetben 800 forint a nevezési díj. Ebben benne foglaltatik a részvételi díj, az orvosi felügyelet, szükség esetén gyúrás. frissítők, valamint a november 7-i záróbanketten való részvételi jegy ára. Az érdeklődés máris jelentős: szeptember végén már 33 külföldi atléta jelezte részvételi szándékát. Közöttük nemcsak európaiak vannak, hanem amerikai és ausztrál hosszútávfutók is. Előzetes nevezését már leadta Szabó Karolin is: a Budapesti Honvéd atlétája az 1982. évi. athéni atlétikai Európa-bajnokságon a nők maratoni vetélkedésében a 6. helyet szerezte meg. Az érdeklődők a következő címre írjanak, illetve telefonáljanak: Pest megyei Sporthivatal, I. Duna menti szupermaratoni” 1054, Budapest Steindl Imre u. 12. Telefon: 126-694. 123-876. VIDEÓN AZ ESE Három mérkőzés legizgalmasabb jelenetei Hétfőn este, >7 órakor ismét videovetítésre kerül sor az egri körcsarnokban. Bár a hét végén nem rendeznek újabb fordulót a labdarúgó NB I-ben, a szurkolók nem maradnak foci nélkül. Az érdeklődők megtekinthetik az Eger SE legutóbbi, tehát a Rába ETO, a Békéscsaba és a Zalaegerszeg élleni találkozók legizgalmasabb pillanatait és góljait. Hét végi sportműsor SZOMBAT: ASZTALITENISZ: Hatvan—Sírok, férfi NB lll-as Márton-cso- port, II óra. KÉZILABDA: Eger SE—Porcelángyár SK. NB I/B-s női mérkőzés. Eger, körcsarnok, 14 óra. Serdülő Gyöngyös-kupa: Gyöngyös, Kálvária-part, 9 óra. Női megyei bajnokság: Novaj—Füzesabony 16, ESE Hl.—Heves 10.30, GYSE—Gy. Főiskola, 10 óra. KOSÁRLABDA: Eger SE—Kisújszállási MÁV, NB ll-es női mérkőzés. Eger, Pozsonyi u., II óra. RÖPLABDA GYSE—Kossuth KFSE. NB ll-et férfimérkőzés. Gyöngyös, Vak Bottyán gimn., IS óra. ŐSZ AS: megyei utánpótlásverseny. Eger, 10 óra. TÖMEGSPORT: iskolai, lakóhelyi sportnapok. Gyöngyös, I. sz. Általános Iskola és városi sporttelep, 9 órától. Pneumatikakupa: gyáregységek közötti kispályás labdarúgás. Eger, bervai lakótelep, 9 órától. LABDARÜGÄS: Egri Lendület —Femina országos női PajnoR- sáig. Eger, stadion, 11 óra. Fér- f imérközések: Mátra-csoport: Hatvan—Recsk, 14 óra. Lója II. Megyei bajnokság, 14 órától: Gáspár SE—Selyp, Kiss; Petöfi- bánya—Apc, Mester; Sirok—Poroszló, 12 óra, Szigetváry. Megyei serdülök, keleti csoport, 14.38 órától: Recsk—Eger SE II., Kompolt—Füzesabony, Eger III. —Pétervására. Nyugati csoport: Hatvan I.—Nagyréde, Boldog— Domoszló, Selyp—Hatvan IL VASÁRNAP: ASZTALITENISZ: megyei fér- fibajnokság: Recsk—Karácsond, Eger II.—Füzesabony, Lőrinci— Gyöngyöshalász, Petőfibánya— Bélapátfalva. RÖPLABDA: ESE-BVSC. NB 1-as női mérkőzés. Eger, sportcsarnok, 11 óra. V.: Szabó, Varga . VÍZILABDA: Eger SE-Tungsram SC, OB l-es mérkőzés. Eger. fedett uszoda, IS óra. V.: Königh. Gyerö. TEKE: Lőrinci—Ózdi Spartacus, NB líl-as férfimérkőzés, > óra. KÉZILABDA: Füzesabony— Dormánd, megyei férfimérkőzés, 15.30 óra. LABDARÚGÁS: megyei bajnokság, 14 órától Tárnáméra— —Besenyőtelek, Pummer. Pétervására—Kompolt, Csik. Mikófal- va—Heves, borsodi jv. Domoszló —Boldog, Nagy S. Nagyréde— Gyöngyöshalász, szolnoki jv. Eger II.—Selyp, megyei ifjúsági mérkőzés, Eger Malom u. 20. Megyei serdülőbajnokság, 10 órától; keleti csoport: Heves—Mikó- falva, Bélapátfalva—Sirok, Besenyőtelek— Poroszló; nyugati cső- port: Gyöngyöshalász—Petőfibánya, Apc—Tárnáméra, Gyöngyös 11.—Gyöngyös I. Füzesabonyi körzet, 14 órától: Kápolna—Fel- debrö, Hort—Vécs, Kisnána—Sarud, Mezőtárkány—Szihalom. Heves város, 14 órától: Heves- vezekény—Boconád, Erdőtelek— Tarnaörs, Kisköre—Tenk, Tisza- nána—Pély, Kömlö—Atány. Gyöngyös körzet, 14 órától: Nagy fügéd—Rózsaszentmárton, Gyöngyöstarján— Atkár, Visznek— Gyöngyöspata Visonta—Ecséd, Detk—Adács, Karácsond—Szűcsi, Csány—Gyöngyösoroszi. Eger város, 14 órától: Andornaktálya— PAkUSE, Egerbakta—Egerszalók. Istenmezeje—Novaj, Felsőtdr- kány—Egerszólát. Verpetét—Tarnalelesz, Hevasaranyos—Szilvásvárad. Mátraderecske—Maklár. EGRI RUHAIPARI SZÖVETKEZET pályázatot hirdet a Marx Károly utcai önelszámoltató rendszerű NŐI MÉRTÉK UTÁNI szalonjának VEZETŐI munkakörére. Követelmény: SZAKIRÁNYÚ SZAKMAI végzettség. Jelentkezés: EGEK. Dobó tér 6., személyzeti vezetőnél. Telefon: 13-476. Hat országon át — A mezőny háromszor érinti megyénket — Hétfőn gyorsasági a Mátrában — Mintegy 60—80 autóra lehet számítani Tour df Europe rallye Nagy hagyományokkal rendelkezik a Tour d’ Europe nemzetközi autós rallye-verseny. Idén a 27. alkalommal írták ki; a rendező NSZK autóklubja, az ADAC ezúttal hat országon át jelölte ki a 4500 kilométeres távot. A mintegy 60—80 gépkocsiból álló mezőny — benne több Audi Quattro — október ll-én rajtolt a nyugatnémet Einbeckből, s Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Olaszország. Svájc érintésével október 21-én fut be Bad Pyrmontban a célba. Hazánkba hétfőn érkeznek a Somoskőújfalui határállomáson, hajnali 3.30 órakor. Az első kocsik feltűnése megyénkben egy órával később várható. Különben a mezőny többször is áthalad Heves megyén. Az első útvonal: Pétervására—Mikófalva—Bélapátfalva—Szilvásvárad—Nagyvisnyó. Az egymás után induló kocsik körülbelül négy óra hosszal nyújtanak folyamatos látványt. Másodszor a rallye- zők Mezőkövesd irányából jönnek, kora délelőtt 9.30 órától, a 3-as számú főúton. Az útvonal: Füzesabony—Kápolna—Gyöngyös—Mátraháza—Galyatető. A mátraházi református üdülő és a Galyatető közötti erdőgazdasági utat 9.30-tó! 14.30-ig a forgalom elől elzárják, itt ugyanis gyorsasági szakaszt iktattak a versenybe. A Nógrád felé távozó autóhad rövidesen Jobbágyi felől visszakanyarodik, mert Hatvan érintésével rátérnek az M3-as autópályára. Az említett útvonalon a járművel közlekedők legyenek a szokásosnál is figyelmesebbek. Hiszen nagyobb forgalomra és előzésekre lehet számítani. A rallye szabályai szerint a gyorsasági szakaszt kivéve a résztvevők csak meghatározott átlagsebességgel haladhatnak. A pilóta, a navigátor és a gép igazi próbája a mátrai „pályán” következik, ott valóban a gyorsaság számít majd. SÚLYEMELÉS Egri érmek Kazincbarcikáról Kézilabda Három nap hétszáz kilométer November 5—6—-7-én: I. Duna-menti szupermaratoni futás