Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

T

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 22., szombat

A SÖTÉTSÉG RENDJE ELLEN

Egy gazdag, alkotó élet számvetése

Beszélgetés Tamás Aladárral

Tamás Aladár ebben az esztendőben lett 85 éves. Ebből az alkalomból kerestük fel Vérmezőre néző budai otthonában. Régi folyóiratokat és legújabb verses- kötetét lapozgatva beszélgettünk életéről, munkájáról.

Tamás Aladár eseményekkel és eredményekkel teli 85 évet tudhat a háta mögött: egész fiatalon megjelenik két verseskötete: majd több folyóiratot szerkeszt, többek közt az Új Földet, később a 100%-ot, amely a Kommunisták Magyarországi Pártja egyetlen legális folyóirata volt a húszas évek végén; irodalmi és politikai tevékenységéért négy esztendőt börtönben tölt; emigrációba kényszerül, Csehszlovákiában, Párizsban és Mexikóban él. A fel- szabadulás után egy évtizedig a Szikra Kiadó igazgatója. egy ideig az írószövetség főtitkára; az ötvenes évek derekától' diplomáciai szolgálatot vállal Indiában és Párizsban; hazatérése után több kötetben megírja visszaemlékezéseit.

— Mely esemény; melyik korszak volt legnagyobb hatással életére, gondolkodására?

— Azt gondolom, hogy a legfontosabb hatások fiatal korában érik az embert, rám legdöntőbb befolyással a Tanácsköztársaság alatt és után történtek voltak. Egy látszólag egyszerű hétköznapi. de számomra nagy hatású találkozást szeretnék feleleveníteni. 1919 tavaszán Debrecenben éltem. Április végén, amikor a királyi román csapatok bevonultak a városba, elkeseredéssel vettem tudomásul, hogy a város polgársága zsebkendőket lobogtatva fogadta őket. Én kétségbe esve, magányosan, teli sötét gondolatokkal mentem a Nagyerdő felé. Ott egy kis irtott tisztásra értem. Csend volt körülöttem. Egyszercsak a fák között egy magányos, favágóforma ember tűnt föl. Rövid bekecs volt rajta kötéllel összefogva, s a kötél mögé kisbalta volt tűzve. Megkérdeztem tőle, hogy hova tart. Rekedt hangon válaszolt:

„A városba. Ügy hallom, szüksége van a szegények kormányának ránk."

„Nincs már kormány. — Válaszoltam csendesen. — Az ellenség bevonult Debrecenbe.”

„Nem lehet igaz — nézett rám hitetlenül a favágó. Majd egy kis idő múlva hangosabban hozzá tette. — Én azért csak bemegyek. Nem veszhet el a szegények kormánya, csak ne hagyjuk cserben soha."

Ott maradtam egyedül a tisztáson, és elgondolkoztam,

hogy milyen mely meggyőződéssel beszélt ez a favágó. és megértettem, hogy mindig, minden körülmények között a meggyőződésünk szerint kell cselekedni. S elhatároztam, hogy én is minden tőlem telhetőt megteszek a „szegények kormányáért”. Ott, ennek a találkozásnak a hatására váltam igazán kommunistává.

— Költőnek, írónak vagy szerkesztőnek vallja-e leginkább magát? Hiszen a húszas évek elején két verseskötettel avantgarde költőként lép az irodalmi életbe ezután húsz éven keresztül nem jelenik meg kötete, de ez alatt az idő alatt négy folyóirat létrehozásában, illetne szerkesztésében vesz részt. Végül az utolsó három évtizedben más műfaj, az önéletrajzi regény került munkásságában előtérbe.

— Ezekben a változásokban nagy vonalakban benne van életem története. írói pályámat sokkal inkább az élet tényei alakították, mint saját elhatározásaim. Mindig arra törekedtem, hogy az adott történelmi feltételek között a lehető leghasznosabb munkát végezhessem. Valóban költőként indultam, úgy gondoltam, hogy az avantgarde költészet újító szelleme a társadalmi megújulást szolgálja, de később úgy láttam, hogy kommunista meggyőződésemet más területen jobban érvényre juttathatom, ezért követtem el mindent, hogy egy kommunista lapot létrehozhassak. Az ezerkilencszázhúszas évek a magyar kommunista mozgalom nehéz évtizede volt, azért volt óriási jelentősége annak, hogy megjelenhetett a 100%, hogy hét évvel a Tanácsköztársaság bukása után nyilvánosan — természetesen álnéven — hallathatták hangjukat Magyar- országon olyan kommunista vezetők, mint Kun Béla, Lukács György, Landler Jenő, Révai József, Gábor Andor, Komjáth Aladár. E lap létrehozását és szerkesztését tartom életem egyik legjelentősebb eredményének. A felszabadulást követő évtizedekben pedig kötelességemnek éreztem, hogy elmondjam életem — tanulságul és emlékeztetőül a nehéz. küzdelmekkel teli évekre.

— ,Min dolgozik most, hogyan telnek napjai?

— Minden reggel leülök az íróasztalom elé és dolgozom, a munka fiatalít, frissen tart. Nemrég jelent meg írók, könyvek, vallomások című tanulmánykötetem. Ez év karácsonyán lát napvilágot legújabban írt verseim gyűjteménye, a Sötétség rendje ellen. Látja, öt évtized múltán újra visszatértem a versíráshoz. Jövő év áprilisában pedig Karikás Frigyes életéről írott könyvemet fogja kiadni a Kossuth Kiadó.

— Jó egészséget és munkával eltöltött további hasznos éveket kívánunk Tamás Aladárnak. Kelevéz Ágnes

FARKAS ANDRAS

Hangképek

TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS

Hz igazgató arca

.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________,

____________________________

A

z igazgató arca: a titkárnő. Róla minden pontosan leolvasható. Tóföldi belép az ajtón, köszön, és legszívesebben már hátrálna is kifelé. Az „igazgató arca” borús, mint egy novemberi reggel, a köszönést szórakozottan elfelejti viszonozni, és elmerülten babrál valamely papírokkal.

Tóföldi leül a bőrfotel szélére, a lábát maga alá i húzza, kezét az ölében pihenteti. Olyan pózban görbéd most, mint egy ottfelejtett sportszatyor. Csönd van, csak a papírok surrogása hallatszik, és valami átható parfümillat lengedez.

— Panaszunk van magára — szólal meg az „igazgató arca” királyi többesben —, dühösek vagyunk ...

— Miért? — Tóföldi szájából úgy vergődik elő a kérdés, mint a nagybeteg lélegzet- vétele.

— Nem mondhatok többet — jelenti ki nyomatékkai —. de rövidesen megtudja .. . Mindjárt kijön Televényi, és akkor bemehet.

Tóföldi agya lázasan dolgozik. Vajon mit követhetett el? Mi az, amiért hívatja az igazgató? Próbákról nem késett mostanában, a színpadon nem röhögtette a kollégákat, tudomása szerint mondani sem mondott olyat, ami esetleg rossz színben tüntetheti fel. Vagy valaki mégis sustorgott volna...? De mikor? Tegnap este még barátságosan köszöntötték egymást az igazgatóval, sőt ő mondta meg neki a kihúzott lottószámokat. 4, 12, 16. 44, 53. Tehát este még nem. Akkor hát éjszaka vagy ma reggel? Sercegi...? Megszegte !volna az egyezségüket, és mégis hátba fúrta? Ez bizony lehetséges... Esetleg Televényi ...? Televényi vei két napja nem is találkozott. Persze attól még elejthetett egy megjegyzést, hiszen mindennap együtt ebédelnek az igazgatóval. De most még délelőtt tizenegy óra. még nem ebédelhettek együtt, a tegnapi étkezésnél meg nem mondhatott semmit, mert akkor az már este érződött volna. Most áztatná bent? És az áztatási szünetben szólt ki az igazgató a titkárnőnek, hogy hívja be őt? Ez sem valószínű, mert már a portán várta az üzenet, reggel, amint bejött a színházba, hogy tizenegyre jöjjön az igazgatóhoz. Televényi hát mégsem lehet .. . Akkor hát kicsoda ...? Nincs már idő sorravenni mindenkit, legfeljebb találgathat. Vizekinek a tegnapi próbán panaszkodott, a vérnyomására: „már megint lent van —

mondta- —, valószínűleg időváltozás lesz”. Lehet, hogy Vizeki igazgatóváltozásnak fér- dítve fújta be? De mikor? Éjjel a klubban?

Televényi lép ki a párnázott ajtón, az „igazgató arca" egyszerű derűs lesz, mint egy rózsaszín napernyő.

— Szevasz — veti oda Televényi Tóföldinek, majd kivesz egy cukrot a kávéfőző mel*

őszi szelekben t'szva a felhők Szélei szűrik, Messzeeresztik Hosszan a szétszórt Fényt, hogy a színek Szárazán-izzó Lombozatából Még elemezzük Azt, ami szépen- Szüzi-szelíden Eltehető a'

Télire, mert a Tétova emlék Néha zavartan. Kósza lopódzást Játszik a lélek Pincei részén.

Mint csak az árva Otthoniasság!

Es ha ma, itt. az őszben a fénylő Hangulatot, mint Tiszta szüretnek. Szellemi násznak Öltözetét is Felveszem: és ha Ennek a napnak Szélbe-befércelt Messzi csuháját Megszeretem, nincs Más-egyebem, mipt Tudni a múló Percben a fontos Elnivalót: az Emberi érzés.

Mint hegedűn a Húr, ha kipattan, Nem sebet üt. csak Hangzik — azért is!