Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-08 / 185. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 8., szerda Immár egy (élet) pályán A két bajnok felkészülten egymás mellett állt. Fiatalok, bájosak, s egy kicsit irigyeltek voltak. A két ismert atléta ezúttal az indítóbíró startpisztolyának dörrenése helyett a Lohengrin felcsendülő dallamaira vágott neki a „távnak". A minap — Hevesen — örök hűséget fogadott egy­másnak Nagy István és Radka Soborová. Az ifjú férj magyar bajnok és csúcstartó, a prágai hitves — cseh­szlovák bajnoki címeivel — északi szomszédainknál legalább annyi dicsőséget szerzett. Ezt a frigyet a sportok királynője egyengette. Immár azonos pályán — egyébként számaik: 100 m, 200 m — futnak majd tovább, közös lesz életük. Radka már magyarul is egé­szen jól beszél... . Kívánjuk, hogy boldogságuk legyen maratoni! Ta­lálkozzunk még velük, sportsikerekikkel. Es nem lenne lalkozzunk még velük, sportsikereikkel. En nem lenne szerű bajnoknak sok kis apró „jelöltet”. Hogy megszülessék, majdan legyen egy igazi „Nagy-váltónk”. — budavári — „Sima” mérkőzésen Ózdi Kohász—Eger SE 24—18 (10—8). NB 1 B-s női kézilabda­mérkőzés. Özd, 150 néző. V.: Nádasdi, Pesti, Eger: Mészárosné — BI­RINCSIKNÉ 6, Bartuskáné 2, Szabó 3, Káló 4, Len- gyelné 3, Somogyi. Cs.: Csa- nálosiné, Jacsó. Edző: Brandstädter Gábor. A két szomszédvár sze­zonnyitó mérkőzése — szem­ben a korábiakkal — ezút­tal végig sportszerű keretek között zajlott. Az első fél­időben még partner volt az ESE a játékban, szünet után viszont már egyértelműen a hazai csapat irányított. Kö­zepes színvonalú mérkőzé­sen megérdemelten nyert a Kohász. Az őszi szezonban augusz­tus 11-én, szombaton lesz először pályaválasztó az Eger SE, 11 órakor a D. Me­dicor együttesét fogadja a körcsarnokban. Egri könnyűbúvár sikerek A Miskolc melletti mályi tavon és környékén rendez­ték meg a könnyűbúvárok országos összetett honvédel­mi bajnokságát. A verse­nyen 18 klub ifjúsági és fel­nőtt csapatai indultak. A résztvevők összemérték fel- készültségüket többek kö­zött uszonyos úszásban, lö­vészetben, víz alatti tájolás­ban. Gyakorlatban vizsgáz­tak a vízből mentés, a se­besültszállítás, az átkelés, a vízből való súlyfelhozás is­mereteiből is. Megyénket az egri „Dobó’' és a Gyöngyösi GHV MHSZ könnyűbúvárklub csapatai képviselték. Közülük az eg­riek szerepeltek jobban. A A válogatott keretet is fel­vonultató mezőnyben a Ti­ger József, Bíró Sándor, Ma- gyari Il\ Attila összetételű felnőtt, valamint a Bóta Zoltán, Nagy Tamás, Magya- ri I. Attila összeállítású if­júsági csapat az előkelő har­madik helyet szerezte meg, bronzérmes lett. Lakótelepi sport Kerékpártúra Felsőtárkányba Az egri városi lakótelepi sport­akció eddig lebonyolított verse­nyeinek eredményei. Kerékpár­foci: 1. Tittel Pál u., 2. Ipolyi A. u.. 3. Kertész u., 4. Hell M. u. Asztalitenisz Kisdobos, fiúk: 1. Nagy Károly (Miskolc, 11. sz. Ált. Isk.), 2. Lakatos Tamás (Eger, 5. sz. Alt. Isk.), 3. Mol­nár Róbert (Eger, 10. sz. Alt. Isk.) Úttörő fiú: 1. Bajzáth Zsolt (10-es isk.), 2. Petfties Varga At­tila (5-ös isk.), 3. Takács József (10-es isk.). Lábtenisz: 1. Baj­záth Zsolt—Szecskó István, 2. Mirkószki László—Csőké Gergő (10-es és 2-es isk.), 3. Bíró Ba­lázs—Pethes Varga Attila. Tollas­labda: 1. Bajzáth Zsolt, 2. Mir- kóczki László, 3. Mittheider Ró­bert (10-es isk.). Lövészet. Út­törő fiúk: 1. Kormos Zoltán (6-os isk.), 2. Erdélyi Gábor (12-es isk.), 3. Pethes Varga At­tila. Kisdobos fiúk: l. Kollár Károly (10-es isk.) Kisdobos lá­nyok: 1. Denk Zsuzsa (10-es isk.). • A városi h nyári lakótelepi sportjátékok zárórendezvényére, valamint az eredményhirdetésre és a díjak átadására augusztus 11-én (szombat) kerül sor, a felsőtárkányi alsó KlSZ-tábor- ban. Ez alkalomból a rendező szervek családi sportprogramo­kat. gyalogos és kerékpáros tú. rát szerveznek. A kerékpárosok részére gyülekező valamennyi egri iskola előtt, reggel 8 óra­kor. Indulás 8.30-kor. túravezető kíséretében. A záróesemény 11 órakor kezdődik. Lewis a négyesugrás felé Mádl Ildikó is nevezett Alkotmány ünnepi sakkverseny Gyöngyösön Alig néhány nap telt el azóta, hogy az Agria—MA­LÉV nemzetközi verseny iz­galmas játszmái véget értek, máris újabb rangos sakk­eseményre kerül sor me­gyénkben. Gyöngyös város 650 éves jubileuma keretében a ha­gyományos alkotmányünne­pi sakkversenyre augusztus 9—20 között kerül sor a Ber- ze Nagy János* Gimnázium dísztermében, naponta 14 órai kezdettel. Az előzetes nevezések szerint mintegy 80 versenyző ül a sakktáb­lákhoz. A mestercsoportban 34, a mesterjelölti csoport­ban 46 fő kíséreli meg a do­bogós vagy a díjas helyek valamelyikét megszerezni, il­letve FIDE vagy hazai ér­tékszámát növelni. * A verseny rangját emeli, hogy 14 versenyző Csehszlo­vákiából, NDK-ból, Romá­niából és Jugoszláviából ér­kezik. Részt vesz a verse­nyen többek között a kétsze. rés tornagyőztes Neckar nemzetközi mester és dr. Alster mester Prágából, to­vábbá Gyantár és Bíró mes­terek Jugoszláviából, illetve Romániából. Népes küldött­ség képviseli az OB I-ben kitűnően szereplő szolnokia­kat és kecskemétieket, to­vábbá a Honvéd Mereszjev sakkozóit. Az utóbbiak ver­senyzőiéként Mádl Ildikó if­júsági világbajnokot is lát­juk majd a mezőny tagjai között. Asztalhoz ül a GYSE szinte valamennyi OB li­es játékosa és tartaléka is. A verseny anyagi feltéte­leinek biztosításához a GYSE, a megyei és városi tanács, valamint a 21-es Volán vi- sontai kirendeltsége ad je­lentős támogatást. Továbbra is nagyüzem van a Memorial Coliseum küzdőterén, ahol az atléták harcolnak a helyezésekért, az olimpiai bajnoki címe­kért. A férfi 800 m-en. kivéte­lesen erős mezőny gyűlt ösz- sze, s a győzelmet — olim­piai csúccsal, nagyszerű 1:43,00 idővel — a tavalyi VB-n bronzérmes brazil Cruz szerezte meg nagy csa­tában a brit Sebastian Coe előtt, aki éppen úgy végzett, mint négy éve Moszkvában. A címvédő Ovettnek a 8. hely jutott. A férfi távolugrásban az amerikai Carl Lewis meg­szerezte második olimpiai aranyát. Már első, „bemu­tatkozó ugrása” 854 cm volt, s mint kiderült ez bőven elegendő volt a győzelem­hez. Lewis másodikra be­lépett s utána már nem is kísérletezett, de így is 30 cm-rel előzte meg az ezüst­érmes ausztrál Honeyt, va­lamint az olasz Evangelistit. A színes bőrű amerikai szu­peratléta jól halad nagy terve megvalósításában. A 100 m és a távol ugrás után még a hosszabbik vágta­számban 200 m-en és a 4Xl00-as Váltóban pályázik aranyra. Nem akármilyen négyesugrás — annak ide­jén Owens csinálta meg. És egy érdekesség. Hilda Strike, a jelenleg 74 eszten­dős kanadai hölgy 1932-ben a Los Angelesben megren­dezett olimpián a 100 m-es női síkfutásban a győztes amerikai Stella Walsh mö­gött ezüstérmes lett. Az 1980-ban elhunyt Walshról a boncolás kiderítette, hogy valójában nem szerepelhe­tett volna a nők között, hi­szen — férfi volt... Strike úgy nyilatkozott: az aranyérmes amerikai eléggé férfias kinézetű volt, de hogy valóban a másik nemhez tartozott, azt feltételezni sem merte. A Montrealban élő Strike követeli, hogy 52 év­vel a Los Angeles-i döntő után aranyérmet adjanak neki. Modellezés Jó versenyek, közepes eredmények A bőség zavarával küzde­nek a magyar modellezők. Egymást érik a különböző szintű országos versenyek, mellette külföldi meghíváso­kat is kielégítenek lebjobb- jaink. Az MHSZ Bervai Mo­dellező Klub hagyományos meghívásos versenyén nyolc klub versenyzői indultak, és általában másodosztályú ered­ményekkel lehetett megsze­rezni a győzelmeket. Eredmények. Sebességi autók, 1,5 kcm: 1. Dobróczi (Gyöngyös) 118.0 km/ó, 2. Deme (Berva) 115,2 km/ó, 3. Szabó (Berva) 115.0 km/ó. 2,5 kcm: 1. Kalmár (Berva) 176,2 km/ó, 2. Perényi (Debrecen) 175,6 km/ó, 3. ifj. Kalmár (Berva) 167,1 km/ó. 5 kcm: 1. Fónad (Berva) 214,7 km/ó, 2. Gál (Gyöngyös) 160,2 km/ó, 3. Zsarnóczki (Gyöngyös) 156 km/ó, 4. Pető (Berva) 155,2 km/ó, 10 kcm: 1. Tóth (Bp. MOM) 252,1 km/ó, 2. Tarcza (Debre­cen) 224,7 km/ó. 3. Abadi (Bp. MOM) 215 km/ó ... 5. Szabó (Berva) 186,5 km/ó, 6. Cseh (Ber­va) 170,4 km ó. Műrepülő, felnőtt: 1. Gonda (Miskolc) 5638, 2. Palguta (Mis­kolc) 5138, 3. Forgács (Bélapát­falva) 5029 pont. Serdülök: 1. Nagy (Bélapát­falva) 1120, 2. Juhász (Heves) 996, 3. Zakkar (Bélapátfalva) 900 pont. Túrarepülő: 1. Palguta— Tamás (Miskolc), 2. Sárvári— Zsarnóczki (Bélapátfalva, Gyön­gyös) . Rádlóirányitású sportkategória: 1. ifj. Pintér József (Győr). 2. Lucza László (Budapest) Csepel Autó), 3. Gál Árpád (Budapest MOM). Rádióirányítású forma: 1. ifj. Pintér József, 2. Szarka Péter (Eger, Csepel Autó), 3. Szőke Emil (Hevés) Szilvásváradon, ma: VB­sajtótájékoztató Napokkal a tényleges kez­dés előtt, ma sor kerül a VII. fogathajtó-világbajnok­ság első hivatalos esemé­nyére. Szilvásváradon tarta­nak sajtótájékoztatót a VB szervezői, amelyre hazai sportújságírókon kivül kül­földieket is várnák. A résztvevőknek bemutat­ják majd a helyszínt, is­mertetik a sikeres lebonyo­lítás érdekében eddig tett munkálatokat, s mint ilyen­kor szokás, az újságírók kér­déseire felelnek a vendég­látók. Tavalyi győzelmét ismételte meg Tóth József a tízköb­centis autók mezőnyében (Fotó: Bajzát László) Készülnek labdarúgó-csapataink Hagyományainkhoz híven az 1984—85-ös labdarúgó évad kezdete előtt is ' tájé­koztatást adunk a megyei osztályban szereplő csapa­taink felkészüléséről. Besenyőtelki TSZSK Mint ismert, a füzesabo­nyi körzeti bajnokságot nyolcpontos előnnyel és ki­tűnő 63—14-es gólkülönb­séggel nyerték a besenyő­telkiek, majd az osztályozón elért második helyezéssel szereztek jogot a megyei osztályba jutásra. A játékosállományban különösebb változás nem történt, két-három labdarú­gó igazolása van folyamat­ban. Július 10-én Szakái Miklós edző irányításával a következő gárda kezdte meg a felkészülést: s Kovács J., Cseh (kapusok), Szabó J., Szabó Gy., Szabó K„ Túró, Riczu I. (hátvédek), Riczu B., Szakái, Kovács P„ Réz­műves (középpályások), Fo­dor /., Antal, Oszlánczi és Fodor J. (csatárok). A létesítmények megfelel­nek a megyei első osztály követelményeinek. A sport­köri vezetés a bentmaradást tűzte ki célul. Boldogi KSK — Az elmúlt bajnoki év­ben csapatunk a várakozás­nak megfelelően szerepelt — kezdte a tájékoztatást Tóth Dénes játékos edző. — Ez vonatkozik az elért helye­zésre, a begyűjtött bajnoki pontokra és a csapat által nyújtott játék színvonalára egyaránt. A poroszlói és selypi kisiklástól eltekintve egyenletes teljesítményt nyújtottunk. Sajnos az utol­só fordulókban érződött a fáradtság a játékosokon, ami értékes pontok elhullaj- tását eredményezte. A játékosállományban lé­nyeges változás nem történt. Varga visszavonult, Eckert máshová igazolt. A játékos­keret: Kiss L._ Őszi J. (ka­pusok), Józsa S., Simonko- vics, Imre, Soós, Makádi, Kákái, Rácz (hátvédek), Jó­zsa, Futó, Csányi, Tóth (középpályások), Őszi Cs., Inkrett, Schrei, Nagy Gy. (csatárok). A csapat július 15-én kezdte meg a felkészülést. Az ifjúságiakkal Józsa Péter, a serdülőkkel pedig Csányi István foglalkozik. Szeretné­nek az utóbbi bajnoki évhez hasonlóan helytállni. Pétervásóra SE A csapat gyenge őszi sze­replése után tavasszal ala­posan összeszedte magát, s végül magabiztosan harcolta ki osztályban maradását. A régiek közül távozott: Arany J., Telek, Kivés és Berkes. Üj szerzemények: Nagy P., Kiss S. (mindkettő Istenme­zeje), Érsek, Bakos (mind­kettő Borsodnádasd), Zay (Tarnalelesz) és Bukrán (Eger SE.) Július 17-én Bo­csi Barnabás vezetésével he­ti három edzéssel láttak munkához. A sikeres szereplés felté­telei biztosítottak. Nagy súlyt fektetnek az utánpótlás-csa­patok fejlesztésére. Heti két alkalommal Bocsi Attila irányításával három húsz- csoportos fiatal gárda készül a bajnoki nyitányra. Selypi Kinizsi — A csapat elmúlt évi szereplése a képességeket fi­gyelembe véve nem érte el a kívánalmakat — tájékoz­tatott tudósítónk Nógrádi Béla. — /Nem sikerült a ter­vezett első hat közé kerül­nünk. Szembetűnő volt a csapat rapszodikus szereplé­se. A régiek közül Bartha és Veres G. visszavonult az aktív játéktól, Nagy J. pe­dig Boldogra igazolt. Fiatal tehetségekkel töltötték fel az első csapat keretét. Ez a következőképpen alakult: Kodák, Szendrei (kapusok), Bíró, Juhász, Tóth, György, Koós, Baranyai, Illés (hát­védek), Varga, Bálint, Mol- csány, Németh, Török, Lán- czos (középpályások), Sza­bad, Kurucz, Králik, Szaba- dics, Szekeres, Busa, Mako- vényi (csatárok). Az MNK-mérkőzések el­húzódása miatt csak július 17-én kezdték meg a felké­szülést Zíhali János vezető edző irányításával. Továbbra is nagy gondot fordítanak az utánpótlással történő fog­lalkozásra. A serdülők ed­zéseit Jagodics István test­nevelő tanár irányítja. Az ifjúságiaktól Fehér István edző megvált, keresik utód­ját. A szakosztály létesítményi és anyagi helyzete jónak mondható. Célkitűzés: az el­ső öt közé kerülés. Gyöngyöshalászi TSZSK Bányai Géza sportköri el­nök véleménye szerint az előzetes elvárásoknak és a képességeknek megfelelően szerepelt a csapat. Az ifjú­ságiak várakozáson felül jól szerepeltek, ez főként Szabó József edző munkáját dicsé­ri. A serdülők teljesítményén meglátszott, hogy az előző évhez képest a gárda telje­sen kicserélődött. A felnőtt játékoskeret gyengült, mivel Ördög Nagy- rédére. Görbe és Szerző Vi- son.tára. Salamon pedig Visz. nekre igazolt. Márkus a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Jakab visszaiga­zolt Jászberényből. Jelenleg heti négy alkalommal Győ­ri Miklós edző irányításával a következők gyakorolnak: Horváth, Jakab (kapusok), Barta, Tóth J„ Tóth Gy., Harmath L., Szabó B. (hát­védek), Szabó Gy., Márkus, Komjáti, Varga, Veres. Far­kas (középpályások), Pásztor, Szabó L., Győri, Bélteki, Mészáros, Harmath J. (csa­tárok). A szakosztály működésének nek feltételei a termelőszö­vetkezet, a községi tanács és a baráti kör jóvoltából szerény körülmények között biztosított. Célkitűzés: az el­ső tíz között végezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom