Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 4., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM m .**.*.« Maruzs Józsefné csipkekaloda, szálán varrott pókhímzésű futója Kozma József és a faipari részleg étkezőgarnitúrája bmu A Kalevala jegyében EGY BARÁTSÁG VILAGA A nyilvánosság előtt csaknem teljesen ismeretlen az a barátság, amely Vikár Béla és Gulyás Pál között szövődött a kiváló debreceni költő 1936-os Kalevala- revelációja nyomán. Kapcsolatuk aikkor kezdődött, amikor Gulyás Pál elküldte a „kedves jó vejnemöjneni férfiú”-nak a Válasz 1937. áprilisi számában közétett Út a Kalevalához című tanulmányát. Vikár Béla meleg hangú levélben köszönte meg a figyelmességet. Ezt követően 1944-ig, Gulyás Pál haláláig folyamatosan leveleztek, termékeny együttműködés bontakozott ki közöttük a finn eposz hazai népszerűsítésére. A Gulyás-leveleknek — egy kivételével — nyoma veszett, feltehetően megsemmisültek, amikor 1944-ben egy szőnyegbombázás során Vikár Béla budapesti otthonát találat érte. Ifjú barátja viszont gondosan megőrizte a hozzá írt leveleket, amelyekből rekonstruálható kapcsolatuk története. Ezek jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában találhatók. Megismerkedésük első hónapjaiban a finn hőskölteményről folytattak élénk eszmecserét. Gulyás Pál a Kalevala-átültetés keletkezésére és fogadtatására vonatkozó kérdésekkel ostromolta az idős mestert. Kérdéseire válaszolt az 1937. július 29-én keltezett Vikár- levél, amely beavatta olvasóját a fordítás megszületésének műhelytitkaiba: „Budenz a Vasárnapi Újságban olvasta egy műfordításomat finnből. Csodálkozott, hogy a nem könnyű finn szöveget olyan jól megértettem és költőileg vissza tudtam adni. Ha így tudok finnül (legszorgalmasabb hallgatója voltam), akkor tessék a Kalevalát újra lefordítani.. . Mikor az első tíz ének elkészült, a nagy finn-barát Gyulai Pál felhívott, hogy olvassam el lakásán az új fordítás meglévő részét. Ez napokon át tartott. És Gyulai rendkívül meg volt elégedve. Egy szót sem kívánt változtatni, csak a ' dévaj Lemminkäinen »messziked- vű-x jelzője helyett ajánlotta a •*messzivágyó« kifejezést. Elfogadtam, s a Budapesti Szemlében így adta ki Gyulai az első tíz éneket (1889) hosszú bevezetésemmel, amelyet Gyulai értékesnek tartott és doktori értekezésemül kívánt elfogadni, de én erre nem reflektáltam. Dr. nélkül akartam valaki lenni. Az újabb kiadásban visszaállítottam még ezt az egy szót is eredeti fogalmazásában és »messzikedvű« lett a dévaj fickó.” Az innen és a többi Vikár-te- vélből szerzett információkat Gulyás Pál fölhasználta Kalevala-tanulmányai megírásához. Vikár Béla barátsága a magyar szellemi életbe való bekapcsolódás lehetőségét is jelentette a „hallgatás, csend és közöny” démonaival viaskodó, a főváros szellemi egyeduralmával elszántan GULYAS PAL: Nyolcvanöt év Vikár Bélának, mindnyájunk kedves jó bátyjának, a Kalevalában Nyolcvanöt év nyolcvanöt perc, két óra maradék, a halhatatlanságnak egy tere, a földgömb buboréka. Élj még nyolcszázötven évig, élj nyolcezerötszázat, nyúljon fel híred az égig. a Napban építs házat! Építs házat a Mars felett, a Vénuszban töltsd a telet s rándulj át majd tavaszra a Holdra, a havasra! Vidd magaddal Vejnemöjnent, Ilmarinent is vidd el, — boldog, aki innen fölment s játszik az égi vízzel... Menj szüntelenül fölfelé, a halk Szentháromság elé, hozd vissza az ő csendjét, a természet halk rendjét. Itt lent nem boldog már senki. elveszett az ősi dal — nyolcszázötven évre zengd ki. amit elrejt az avar! 1943. május 2. perlekedő „debreceni Vejne- möjnen” számára. Vikár egyik alapító tagja és elnöke volt a La Fontaine Irodalmi Társaságnak, amely a nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítésén, a világ- irodalom magyarországi megismertetésén fáradozott a demokratikus eszmét és a népek testvériségének gondolatát szolgálta. Az elnök kezdeményezésére Gulyás Pál is részt vállalt a szervezet munkájából, miután az 1938. szeptember 30-án megrendezett közgyűlés rendes taggá választotta. Székfoglalóját 1939. április 4-én tartotta meg Román népballadák címmel. Természetesen a Kalevala volt együtteseiekvésük állandó tárgya és célja. A La Fontaine Irodalmi Társaság összejövetelein több alkalommal is Gulyás Pál töltötte be az ügyeletes Ka- levala-szakértő szerepét. Közösen szervezték meg Debrecenben 1938. június 12-én azt a Kalevala-ünnepélyt. amelyen a finn köztársasági elnök, Kallio Kyösti által a magyar iskoláknak ajándékozott példányok egy részét osztották szét a finn hősköltemény 1935-ös jubileumi kiadásából. összefogásuk eredményeként — Gulyás Pál utószavával — jelent meg 1943-ban és 1944-ben a Kalevala IV. és V. kiadása a Magyar Élet könyvkiadónál. ,A barátság Gulyás Pál költészetében is nyomot hagyott. Vikár Béla 80. születésnapját köszöntötte 1939 tavaszán egyik legszebb alkotása. a Kalevala kórusa: Honnan vettél ennyi évet? Szakálladról hull a hó... Ugye te vagy ama híres Vejnemöjnen ősapó? Csak lebegj tovább fölöttünk, ahogy hull a hópehely, ahogy a vizek dalolnak, ahogy a szellő leheli! Az egyetlen megmaradt Gulyás-levél a szintén Vi- kámak dedikált Nyolcvanöt év című vers szövegét tartalmazza. A barátság emlékét őrzi továbbá a Fekszik mély Tuonelában, amely Vikár Béla gyászában osz- toaik „szeretett leánya sírjánál”. Lisztóczky László A hegedű mestere KOVÁCS DÉNESSEL PÁLYÁJÁRÓL A nő azonban teljesen váratlanul megoldott minden problémát. — Itt lakom, nem messze, albérletben. Nem szoktam férfiakat fogadni, de most téged egy fél órára meghívlak. A háziak rendesek, vehetünk tőlük bort is, ha nem alszanak. A fene tudja, hogy van ez, de Bihari ilyenkor sohasem gondolt a fele égére és a gyermekére — akik különben is már valószínűleg alszanak —és felcsigázottan követni kezdte a lányt. Alig mentek száz métert, egy parasztház hátsód udvarán lévő, legfeljebb háromszor három méteres szobácska zárkájában kattant mögöttük a kulcs. A lány nem gyújtott világot, a szoba méreteire is csak a kívülről beszűrődő gyér fényből lehetett következtetni. Amint becsukta az ajtót, ismét töksötét lett. Halkan beszéltek, a lány arra hivatkozott, hogy a háziak mégiscsak alszanak, s be kell érniük a kocsmában vásárolt bor üveg alján lötyögő maradékával. A nő régi kapcsolatairól beszélt, de hozzátette, hogy igazán senkit sem szeretett, majd tapogatózva felhűzódtak a szélesnek egyáltalán nem mondható rekamiéra, s Bihari jól ismert, gyengéd mozdulatokkal gombolni kezdte a nő blúzát. Amaz egyáltalán nem tiltakozott, amikor ajkuk egymásra tapadt, s a férfi tenyerében érezte a lány nem túl nagy, de formás, forró mellét. „De jó, hogy bementem még a kocsmába arra az egy sörre" — gondolta Bihari, s a lányra fordulva, vad csókolózás közben egymás után lerúgta cipőit. Két tompa, nem túl nagy koppanás a padlón, ez már a győzelem jele. Ebben a pillanatban megreccsent valami a másik falnál, kotorászás, tapogatózó keresés hallatszott, majd hirtelen egy kislámpa fénye világította be a kis szobát. A nő riadtan ellökte magától a férfit. Bihari nagyon hülyén nézhetett ki hunyorgó szemekkel, félig letolt nadrágban. Két összetolt fotelben egy nyolcéves forma kislány meresztett értetlen tekintetet anyja, s az idegen férfi felé. Először sírásra görbült a szája, majd magára talált, teljesen felébredt, s nekibátorodott. —Anyu! Mondtad, hogy kisbabát vársz, s lesz kistestvérem. A bácsi lesz az apukánk? A nő a szégyentől kezébe temette az arcát. Egyik melle kint volt a blúzából, s a tenyere mögül ezt sziszegte: — Aludj, Esztike, mert úgy elverlek, hogy megbénulsz. — Eloltotta a lámpát, de Bihari élesen emlékezett a fél percnyi világosságra, s a nő arcát rendkívül gonosznak és csúnyának találta. Mintha percek alatt éveket öregedett volna. A kislány riadtan fordult a fal felé, s nem mert többet szólni. A nő marasztalta a férfit, de az kitapogatta cipőit, felhúzta és köszönés nélkül távozott. Kint a sötét udvaron belelépett a tyúkok vizébe, az alumínium lábos feldőlt, zoknija csurom víz lett. „Az isten büntetése” — gondolta magában Bihari, s egy fojtott káromkodást eresztett meg, nem törődve a főbérlők álmával. „Látod, így éldegélünk lassacskán, Barátom, néha történik is velünk valami, csak a sors fricskázó fintora jóvoltából sohasem olyasmi, és úgy, ahogyan mi szeretnénk” — zárta levelét régi haverjának Bihari. A Zeneakadémia harmadik emeleti Hubay-termé- foen, ahol Kovács Dénes hegedűművésszel találkoztam, ott éreztem a sietséget. Tanítványok nyitottak ránk, elnézést kérve. A sokirányú- an elfoglalt tanárt és művészt szűkre szabott idejében életútjáról faggatom. Vácott született, a Dunakanyar barokk városkájában. Csak kiindulást jelentett a népes Kovács család számára a Duna menti város, mert a munkanélküliség Szolnokra vitte szerencsét próbálni őket. A hat testvér közül csak a legidősebb foglalkozott zenével, amatőr módon, de őt. a legkisebbet izgatta leginkább. Az ötéves kisfiú, Dénes csak titokban vette kézbe a számára csodálatos hangszert, s próbálgatta a nagytestvértől hallott dallamokat. Szolnokon a zeneiskolában kezdett el komolyan foglalkozni a hangszertanulással, mígnem Ra- dos Dezsőhöz került. Pestre. S milyen kiszámíthatatlan a sors, nemcsak kiváló pedagógushoz került, de munkához juttatja állás nélküli édesapját is. Révbe kerül az egész család. Kitárul egy új világ a minden után érdeklődő kisfiú számára. 1944- ben újabb fontos mérföldkőhöz érkezik Kovács Dénes. Bach g-moll szólószonátájának néhány üteme Zathureczky Ede tanítványává teszi őt. A háború az ő életébe is beleszól. A fel- szabadulás utáni fényes esztendők kenyérgyárban, dohánygyárban találják a művészi pályára készülő fiatalembert. Végül is a tizenöt esztendős fiúért anyagi felelősséget vállalnak idősebb képzőművész barátai, s újból tanulhat a Zeneakadémián. 1951-ben tartotta diplomá- koncer.tjét, amely igen nagy feltűnést keltett. A zenei élet vérkeringésébe akkor még nehezebb volt bekerülni, mint ma. Egy holland hegedűs helyett kellett be- ugrania az akkori Városi Színházban. Beethoven hegedűversenyét adta elő. Addig a mű első tételét tanulmányozta csupán, s az egész megtanulásához két hét állt rendelkezésére. — Természetesen nem mertem vállalni a feladatot — mondja a művész. — Zathureczky professzor úr biztatása kellett ahhoz, hogy nekivágjak a nagy feladatnak. A koncertet Tóth Aladár, az Operaház akkori igazgatója is hallotta, s ekkor kaptam az első komoly munkaajánlatot: „Legyen az Operaház zenekarának koncertmestere”. — Gondolhatja, milyen nehéz lehetett, hiszen alig hagytam el a főiskolát, s máris ilyen fontos posztot ajánlottak fel. Végül is majdnem tízesztendős kapcsolatot jelentett Tóth Aladár felkérése számomra. 1957-ben megkerestek a Zeneakadémiáról, s ottani katedrát kínáltak nekem. Így egy ideig koncerteztem, tanítottam, s az Operaházban is dolgoztam. 1955-ben a rendkívül nehéz nemzetközi Flesch-ver- senyt nyerte meg Londonban. 1963-ban Kossuth-díjat kapott, New Yorktól Tokióig, világszerte játsszák a rádió- állomások felvételeit. Szaktekintély, zsűrizik a világ minden pontján. Kitűnő vonós nemzedéket nevelt fel. olyan tanítványokkal dicsekedhetett, mint Perényi Eszter, Rolla János és Szenthelyi Miklós. Tizenegy évig vezette a főiskolát, ahol igyekezete arra irányult, hogy a növendékek kedvezőbb körülmények között végezhessék tanulmányaikat. Ezért számos olyan újítást vezetett be, amely új lendületet adott a muzsikusképzésnek. — Sok kötelezettsége között mire vágyik? — Pihenésre, sok jó könyvre, s egy kicsit gondtalanabb élet-e. Bodor Éva
