Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-12 / 189. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 12., vasárnap 3. Divatos orvosi szakmák— társadalmi igények „Közel fél évszázadon át küzdöttem a radiológia hazai elismertetéséért. Azért, hogy a radiológiát az orvos- tudomány olyan teljes értékű ágának tekintsék a diagnosztika és a terápia területén, mint például a nőgyógyászatot. A radiológus nem fényképész, aki kollégái számára felvételeket készít, s nem masiniszta, aki valamiféle rejtélyes gépek kezelője, s végrehajtója kollégái utasításának” — írta dr. Zse- bők Zoltán professzor, a Radiológiai Klinika néhai igazgatója, a Lépcsőfokok című könyvében. Az idézetből kitetszik, hogy az úgynevezett hiányszakmák létének mélyre nyúlnak a gyökerei. Kitűnik az is, hogy egyik legfőbb oka magában az orvostársadalomban kialakult értékítélet, az egyes szakterületek rangsorolása. S bár ma már senki sem vonhatja kétségbe a radiológia kiemelkedő fontosságát a bajmegállapításban és a gyógyításban, még mindig nincs any- nyi radiológus. mint amennyit az egészségügyi ellátás igényelne. Az ilyen állások több mint hét százaléka jelenleg is betöltetlen. De ebben nem áll egyedül. Ilyen arányban gazdátlanok a bőrgyógyászati és a kórbonctani állások. A laboratóriumi üres státuszok aránya még nagyobb: meghaladja a kilenc százalékot. És akkor még nem beszéltünk a többi hiányszakmáról, például a szemészetről, a közegészségügy-járványügyről és az újabbak közül az aneszteziológiáról. Hazánkban a dolgozó orvosok száma harmincezer körül van, ami európai viszonylatban is kiemelkedő. S ha ehhez hozzátesszük, hogy az orvosok háromnegyed része szakorvos — kétségtelenül ellentmondásnak hat orvoshiányról, illetve egészségügyi hiányszakmákról szólni. De ettől a tény még tény marad. Az utóbbi évtizedben már érvényesült a tudatos pálya- irányítás is. A hetvenes évek első felében a demográfiai igényeknek megfelelően gyarapították a szülész-nőgyógyász, valamint a gyermek- gyógyász szakorvosi állások számát. Ugyanakkor lassúbb lett az azelőtt gondot alig okozó sebészek és tüdőgyógyászok utánpótlása. Ez utóbbiban szerepet játszott a szakterület jövőjét illető elbizonytalanodás. S amikor a váltás megtörtént, s a tüdőgyógyászat pulmo- nológiává bővült, megnőtt iránta az érdeklődés. A hetvenes évek második felében már fokozott figyelmet fordítottak egyes hiányszakmák — radiológia, ideg-elmegyó- gyászat — feltöltésére. Dr. Sándor József, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese nemcsak felülről látja az orvosi szakterületek helytelen megítélésének és az orvosi állások betöltetlenségének következményeit, hanem lentről, a hétköznapi gyakorlatból is. Több mint tíz évig volt ugyanis megyei kórházigazgató és a saját bőrén is tapasztalhatta, mit jelent a betegek ellátása szempontjából, ha nincs elegendő szemész vagy laboratóriumi szakorvos. Éppen ezért, meglepett a figyelmeztetése: nem reális általában hiányszakmákról beszélni. Hatvankét orvosi szakág van az orvostudomány differenciálódásának eredményeként. Egy városi kórházban azonban csak az intézmény feladatkörének megfelelő szakorvosokra van szükség. Akad olyan megye, ahol van elegendő kórboncnok, de nincs elég ortopédorvos vágy radiológus. Tulajdonképpen valamennyi megyének magának kell gondoskodnia az utánpótlásról, arról, hogy a betegellátás egyetlen szakterületen se szenvedjen hiányt. Ennek többféle módja van. Például jól kell sáfárkodni a határidős rendelet által adott lehetőséggel. Ha a városi kórház belosztályán tíz orvos van, de csak hatra van szükség, akkor — figyelembe véve az orvosok érdeklődését, rátermettségét — irányítsák őket az ott hiányzó szakterületek felé, ha kell a körzetbe, ha kell, a kórházi laboratóriumba. Eredményt várhatnak attól is, ha a megye vezetői anyagilag és erkölcsileg kivételeznek azokkal, akik valamilyen hiányszakmát pályáznak meg. Lakást adnak, munkahelyi pótlékot és nagyobb indulófizetést, mint másoknak. De könnyítené a helyzeten, ha megszüntetnék azt a helytelen gyakorlatot, hogy egyes helyeken nem a szakmai ellátás szükségleteit, hanem egyes orvosok kívánságát veszik tekintetbe az állások szervezésénél. A megoldás tehát: a szakmánkénti és a területenkénti jobb elosztás. Vajon lehet-e hiányszakmákról szólni úgy, hogy megkerüljük azt a gyanakvó kérdést: nem a hálapénz lehetősége teszi-e vonzóvá a kívánatos klinikai szakmákat és szorítja háttérbe a többit? Illetve: az orvosi bérezés mennyire ösztönöz a hiányszakmák megszüntetésére? (Az egyik megyei kórházban egyidőben ment nyugdíjba a nőgyógyász és a kórboncnok-főorvos. Az utóbbi azonhan lényegesen több nyugdíjjal. Egy fiatal orvostól nem várható, hogy a pályakezdéskor, orvosi élete indulásakor már öregségére gondoljon. Annál inkább várható az orvosi fizetések meg- állapítóitól az, hogy ne kalkulálják be a bérekbe az egyáltalán nem kívánatos hálapénzt.) Kevés olyan fiatal orvos van, aki, mikor szakmát választ, elsősorban anyagi megfontolásokat tartana szem előtt. Egyéb, szubjektív tényezőknek van sorsdöntő szerepük. Az egyetemi képzés harmadik-negyedik évében megkezdődik a klinikai szakok oktatása. Ekkor születnek meg olyan elhatározások: belgyógyász, gyermek- orvos, sebész stb. leszek. Ritka kivétel, ha valaki nem a klasszikus orvoslásra, a beteggel való közvetlen kapcsolatra vágyik. A kórbonctan jelentőségével a medikusok tisztában vannak, s aki végzés után ilyen állást megpályáz, legtöbbször csak azért teszi, hogy később az átlagosnál jobb sebész vagy belgyógyász lehessen. Amióta világ a világ, aki orvosnak megy, az gyógyítani akar. Az egyik vidéki kórházban kiváló kórboncnok-főorvos dolgozott. Híre-neve túlterjedt a megye, sőt az ország határán is. Itt nem kellett lasszóval fogni a pályázókat, mentek magúktól a fiatal orvosok, csak hogy a főorvos mellett dolgozhassanak. Igen. A példaadás is növelheti egy- egy szakterület presztízsét. Sz. K. K. Egy erdei vasút szárnyvonalán — Kalandok a sínek és történelmi emlékek mentén — A borzok birodalmában — Konak az erdő szélén Szállj ki és gyalogolj... Régi természetbúváraink oly sokat emlegetett patinás igazsága: ahhoz, hogy igazán felfedezzünk egy tájat, le kell győznünk a már- már aggasztó kényelemszeretetünket. Fel kell húznunk a szekrény aljában évek óta „ásítozó” bakancsot, s az „apostolok lován” neki kell vágnunk a hegyeknek, völgyeknek, tisztásoknak, pagonyoknak. Természetes, az aggályosko- dók közül sokan mondanák, szűkebb hazánk területén aligha akad olyan terület, amelyet a kirándulók, túrázók fel ne fedeztek volna. S ez az állítás elsősorban a legközkedveltebb hegyi turistaparadicsomra, a Mátrára érvényes. Mi mégis egy kevésbé ismert utat választottunk kalandozásunk színhelyéül. Ügy terveztük, hogy kirándulásunkat a mátrai erdei kisvasút egyik szárnyvonalán kezdjük meg, amelyik Gyöngyös és Lajosháza között jár. Ám póruljártunk, mivel azon a bizonyos hétfői napon az egyébként is ritkán közlekedő kisvonat váltótáborozó úttörőket szállított a rengetegbe. Igaz, a kocsira felfértünk volna, s a gyöngyösi úttörő vasutas pajtások segítségén sem múlott volna a dolog, ám a vonal- főnökség addig-addig gondolkodott, morfondírozott, hogy felszállhatunk e, míg a piros nyakkendős gyerkőcökkel megrakott szerelvény az orrunk előtt kirobogott.. . Árkon, bokron át Nem volt mit tenni, gépkocsival a sínek mentén haladva, megpróbáltuk utolérni a szerelvényt, ami vébrigádtalálkozókat, a K1SZ- rendezvényeket, s ide várják nyugdíjas üdülőiket is. A kivitelezési munkákat, amelyeket a mátraderecskei Rákóczi Termelőszövetkezet végzett, már befejezték. A tervező egyébként lelkes táj- és környezetvédő. Büszkén mutatja az egyik alagsori helyiségben az a fülemülefészket, amely háborítatlanságára az építés alatt is felügyeltek. Nem volt könnyű a szükséges anyagokat sem eljuttatni ide. Eredetileg azt szerették volna, ha a kisvonat szállítja ki. Ám sajnos ez a tervük kútba esett. így az erdei gyalogösvényen kellett olyan utat építeni, amelyen elfértek a szállító teherautók is. Első vendégeiket augusztus közepére várják. Ám nem szén nem szeretnék, ha a tagadják azt sem, hogy van bennük egy kis félsz is, hi- természet harmóniáját felkavarnák a városból érkező gépkocsik és robogók. Bíznak abban, hogy ez a kedves tisztás megmarad ősi háborítatlanságában, igazi pihenőhelynek. Végállomás Galyatető Tovább folytatjuk túránkat a piros jelzés nyomán. Beljebb, az erdőben, találkozunk azoknak az úttörőknek a sátraival is, akiket a kisvasút szállított ide. A mostani váltótáborozók Borsod megyéből, Hejőbábáról érkeztek. Egy kis kaptató után a 782 méter magas Nyírjes-bércre érkezünk, ahonnan pazar panoráma tárul a Mátra alacsonyabban fekvő dombvidékére és horhosaira. Innen már csupán a Málnás-réten kell átvágnunk, hogy eljussunk a .,komfortos” üdülőhelyre, Galyatetőre. Kicsit fáradtan, porosán, főként szomjasan megpihenünk egy tönkülőkén. Véget ért a túra. Javasoljuk mindazoknak a gyalogolni, s hegyet mászni kedvelőknek, akik kíváncsiak arra, hogy mi minden látnivaló akad egy mátrai erdei vasút szárnyvonala után. Soós Tamás gül nem sikerült, mivel a különjáratos kocsik csak Lajosházán, a végállomáson álltak meg. Így a minket faképnél hagyó erdei vonat jóvoltából az út nagyobb részét Galyatetőig igazi „bakancsos" turistaként tettük meg. Utunk a Kishegy alatt — amely első látásra úgy tűnik, mintha a mátrai csúcsok előrenyújtott lábai lennének — elterülő völgyön, a Nagy-patak mentén, az Aba nemzetség ősi birtoka, Gyöngyössolymos mellett vezetett. Az arra járó úgy vélné, hogy a szorosan egymás mellé épült házak azért kapaszkodnak egymásba, hogy le ne csússzanak a lejtős hegyoldalon. A királyok egykori kedvenc madaráról elnevezett település napjainkra már csak a nevében őrzi a derék szárnyasok nevét. A falu középpontjában sajátos, nyolcszögletű csúcsban végződő torony vigyázza a XIV. században épült, ám a későbbiekben barokk stílusúra átépített templomot. A helybéliek nem is mulasztják el megemlíteni a2 arra vetődő idegennek, hogy ezt még a törökök építették és valójában minaretnek szánták. Onnan az egyéni vonalvezetés. Ám ez csak annyira igaz, mint a többi, ezen a környéken hallható mendemonda. A faluból kivezető hepehupás kaptatón — amely jobbára a hegyi rodeo autópályáknak felelne meg — csupán az őrlőműig sikerült elevickélnünk. Eközben, mint afféle hívatlan látogatók, feldúltuk a Csákkö alatti borzvár csíkos hátú lakóinak nyugalmát, akik — mint a legtöbb éjjeli négylábú vadász — aligha örültek annak, hogy kivertük a nappali álmot a szemükből. Egyébként a nevezetes Csáhkőröl egy népmonda is regél. A szájhagyomány szerint itt fogadták a helység egykori urai, a Csobánkák és a Solymosiak a Felvidék valamikori királyát, Csák Mátét. Konak a tisztás szélén Nekivágtunk az egymásba boruló tölgyfák élő alagútja alatt a Lajosházáig vezető gyalogösvénynek. Jókat szippantva az ózondús hegyi levegőből, megcsodálhattuk az út meríti tüskétlen bérei rózsa bokrait éppúgy, mint a patak melletti égeresek cserjéit. A végcélunknál — akárcsak a mesékben a vándorokat — egy, a balkáni építészet stílusjegyei alapján épült új konak — afféle vendégfogadó — várja az ide érkezőt. A tornácon talán épp az utolsó simításokon diskurá- ló három férfi invitál kedves szóval beljebb minket. Zsiska György üzemmérnöktől, az épület tervezőjétől megtudtuk, hogy amit mi hegyi fogadónak véltünk, az a Mátraalji Szénbányák új továbbképző központja lesz. Ám nemcsak a tanuláshoz, hanem a pihenésre is lehetőség nyílik majd itt. Itt kívánják majd lebonyolítani a Tovább a Nagy patak menten Olykor felmerészkedik ide egy-egy autó is... (Fotó: Szabó Sándor) Párizsi tapasztalat, amely Hatvanban hasznosul Még ki sem heverte a hatnapos francia tanulmányút fáradalmait amikor interjúra kértük Vágó József hatvani tsz-elnököt először is arra kíváncsian: ki szervezte útjukat és milyen céllal? — A gödöllői borsó— búza termelési rendszer francia partnere, az AM- SOL hívta meg a magyar küldöttséget, amelynek tagjai elsősorban borsótermesztési szakemberek voltak. Mi volt az út célja? Kerestük azokat a borsófajtákat, amelyek nálunk is telepíthetők. Valamint igyekeztünk a termesztés itthon ismeretlen, de leginkább hasznosítható módszereit, eszköze, it megismerni. Amikor ezek lényegéről kérdezősködtünk, Vágó József a következőkben foglalta össze a látottak tartalmát. — Elsősorban a magas, hektárankénti negyven mázsás vetőborsóhozam lepett meg bennünket. De hamar rájöttünk, hogy mi ennek a titka. A franciáknál gyakori az őszi vetésű borsófajta, amelynek a termesztését a hosszabb meleg idő teszi lehetővé. Ugyanakkor nagy gondot fordítanak a tápanyag utánpótlására to. vábbá a betakarító gépi technikában olyan masinákat vonultattak fel_ amelyek a legminimálisabbra csökkentik például a szemveszteséget. Mindebből, itthoni hasznosításra, a következőket szűrtem le: a fajták területén tovább kell lépnünk, és ez annál köny- nyebb, mivel a francia vetőborsó legtöbbje adaptálható nálunk. S miután nagyon kedvező az ár is, be- láthatatlanok a piaci lehetőségeink. Ugyanezt mondhatom a tápanyag-utánpótlásról, a műtrágyázásról, de a betakarítás gépi módját szintén tovább tudjuk finomítani hazai viszonyaink között. — Többen kérdezték már tőlem miért fordult felénk a franciák érdeklődése, mi rejlik a kapcsolatteremtés szorgalmazása mögött? Nos, az AMSOL szakvezetői nem rejtették véka alá, hogy a keleti, a szocialista orientáció elsősorban arra irányul, hogy az Egyesült Államok cégei által erőltetett reklámozott szóját kiiktassa az európai mezőgazdaságból. De ugyanakkor nekik is van mit látniuk, tapasztalniuk például a magyar gazdálkodásban. Ilyen szempontok alapján rendkívül izgalmas az is, hogy az AMSOL a jobb, a hatékonyabb együttműködés végett 1985-ben olyan szakmai tanácskozás szervezésére finanszírozására készül, amelyre a szocialista országok borsótermesztőit, tudományos kutatóit kívánja meghívni, és e konferencia színhelyéül Budapestet választották. Hiszem azt, hogy ez a vállalkozás ugyanúgy hasznunkra válik, mint a most Franciaországban tett tanulmányút. Befejezésként francia mezőgazdasági kuriozitások felől érdeklődtünk. — Mivel főleg a vidéket jártuk, engem igen meglepett az ott föllelhető számtalan tanyabokor és azok kulturáltsága. Talán nyolctíz ház, ugyanannyi hozzájuk tartozó kisebb-nagyobb vetésterület mezőgazdasági kultúra alkotja e bokrokat, és az mindenfelé természetes, hogy a húszhektárnyi földet művelő francia parasztember hajlékában, gazdaságában épp úgy ott van a villany, a víz, a telefon, épp úgy bekanyarodik hozzá az aszfaltozott út, mint a több száz hektáron gazdálkodókéba. Továbbá igen sok a nagy teljesítményű erőgép, munkagép. E teljesítmények mögött természetesen a magasabb politika búvik meg. Éspedig az a politika, amelynek olykor számolnia kell még a termelők sztrájkjával. tüntető demonstrációjával is. ha nincs összhangban a parasztság igényével, érdekeinek védelmével. Egyébként zárásul hadd jegyezzem meg: minél több magyar szakember, tudós és termelő számára kellene lehetővé tenni az ilyen tanulmány- utakat, mert ha intenzív ismeretgyarapítás szándékával történnek a látogatások, azokból itthon nagyon sokat lehet profitálni. Moldvay Győző Felszállás, indul a kisvonat
