Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 4., szombat 13. Szünidei beszélgetés ... „A sportot nagyon szeretem TÁJJELLEGŰ AKADÁLYOK: FŰRÉSZÜZEM, HEGYI JUHKARÁM, FASZENES BOKSÁK, MÉSZÉGETŐ KEMENCÉK, VADETETŐK Nem szabad kihagyni! Körvonalaiban már látszik, miként tornyosulnak a boksák. A kígyóvonal egy meredek kaptató után következik a fogatoknak. Addigra már ki is égetik az egyiket __ ( Fotó: Szántó ISyörgy) Szombathy Kálmán, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola biológia-testnevelés szakos hallgatója, az Eger Sportegyesület I. osztályú birkózója, sokrétű sportember. Kedveli a játékot, a versenyzést, a mozgást, a testnevelést. Szívesen aktivizálja magát szélles skálán, nem is csak tömegsportszinten, hogy aztán egy területen minőségileg is feltétlenül értéket adjon. — Valójában mióta sportolsz? — Nem emlékszem olyan időre, amikor nem sportoltam. hiszen a labda mindig játékom volt. A gerincműtét után egy ideig mérsékelni kellett magam, de egyébként nehezen tudnám elképzelni sportolás nélkül. — Mégis, mivel kezdted a rendszeres sportolást? — Az úszás volt az első. aztán az atlétika több száma. Az általános iskolai hetedik osztályba jártam, amikor részt vettem a szokásos városi birkózótoborzón. azóta számítom magam birkózónak, most már tizenkét éve. — Kevés alkalom adódik arra, hogy versenyen láthassunk birkózni Egerben. Azt viszont sokan látták egy körcsarnoki torna alkalmával, hogy igencsak jól irányítod a labdát, különö'sen bal lábaddal. — A focit, a labdát a Szombati sportműsor Modellezés: Területi meghívásos sebességi autó- és korrepü16 modellek versenye. Eger, bervai pálya, 9 órától. Teke: Agria Kupa Eger. népkerti automata pálya, 8 órától. Oszás: XXVIII. országos vidékbajnokság. Gyöngyös, városi strandfürdő versenymedencéje, előfutamok 9.30-tól, döntők 17 órától. legtöbben szeretjük, én is nehezen nélkülözöm. Három éve kispályázom a dohánygyár csapatában, nagyon jó meccseket játszunk. — iNa, és a tenisz? — Hát az is a labda szere- tete. Addig jutottam a gyakorlásban, hogy minden évben indulok „amatőr” teniszversenyen. Sikerült már elérnem ott is néhány érmes helyezést. — Hogy jön ezekhez a birkózás? A birkózás a fő sportágam, a többi kiegészítés hozzá. Minden labdajáték és az úszás a birkózásomat segíti. A könnyed játékosság mellett a szőnyegen egészen más az élet. Ott a kemény csatákat kedvelem. — Láttam, volt benne részed az idei Matura Mihály kötöttfogású nemzetközi emlékversenyen. A 68 kg-ban egyébként is mindig „sűrű" a mezőny. — Nagyon szívesen indulok nemzetközi versenyen. Az ismeretlen ellenfelek legyőzésének lehetősége különösen ösztönöz. Nem félek a „nagy” inevektől sem. Az említett versenyen elért negyedik helyezésem talán jó eredménynek számít, de szép emlék az Universiádén szerzett ötödik hely is. — A magyar bajnokságon viszont döntőt birkóztál. — Eddig általában nem sikerültek a felnőtt magyar bajnokságok. Tavaly szereztem az első érmet, akkor harmadik lettem, most ta- vasszail viszont, a dobogó második fokára állhattam. — Szakemberek szerint akár első is lehetnél... — Ahhoz több és keményebb edzésre lenne szükség. Az volt az igazi, amikor a válogatott keretben készülhettem. Sok hasonló képességű versenyző, szinte kipréseli egymásból az eredA Magyar Honvédelmi Szövetség nyíregyházi repülő- és ejtőernyős klubjának egri szakosztálya ejtőernyős tanfolyamot indít. A szervezők a 16. életévüket betöltött, a sportág iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják. A tanfolyam időtartama 3 hónap, ez idő alatt heti kétszer két órában elméleti és gyaményt. Van húzó erő egy olyan kollektívában, és aki képes hajtani, az sokra viheti. Egyesületi. illetve szakosztályi szinten csak kevés helyen biztosítottak a közel azonos feltételek. Egyedül, vagy csak nagyon is szűkös közösségben nehéz fejlődni, sőt, könnyen lemaradhat az ember. — Lehetsz még te válogatott, Ihiszen csak 25 éves vagy. — Csak az edzéseken múlik. Nem lesz könnyű visz- szakerülni, annál is -inkább, mivel valójában nem tudom, miért maradtam ki a keretből két évvel ezelőtt. Talán a tanulás miatt..'.? — Egyébként, hogy megy a sorod a főiskolán? — A tanulással nincs különösebb gond. Jó érzés, hogy értékelik sportbeli eredményeimet, gratulálnak, lelkesítenek a társak. Az évfolyamok sportversenyein természetesen ott vagyok a pályán. Azt is örömmel nyugtázom, hogy nemrég a pedagógusjelöltek Győrben rendezett szellemi vetélkedőjén tagja voltam a második helyezett csapatnak. — Érettségi után szakmunkás-bizony itv ányt szereztél, mint tv-szerelő, majd dolgoztál egy évig. A most következő tanévben negyedéves hallgató leszel, hogyan tovább? — A sport és a testnevelés határozza meg a jövő- met is, de a biológiától sem akaróik elszakadni. Mint birkózóversenyző, még egyszer ráhajtok majd, aztán bárhová kerülök, szeretném átadni másoknak a sport szeretetét. Birkózásban már van edzői minősítésem, talán még arra is szükség lehet. Terveim vannak és lesznek, mert soha nem akarok beszürkülni. Fesztbaum Béla korlati foglalkozáson vesznek részt a jelentkezők. Egészség- ügyi alkalmasság esetén néhány napos táborban készülnek fel a résztvevők az első ugrásra. Az érdeklődőknek augusztus 6-án 17.30 órakor, a helyőrségi művelődési otthonban (Eger, Kossuth Lajos u. 12. szám) tartják az első megbeszélést. A sportágat ismerők jól tud. ják a fogathajtás mennyire összetett szám. Összetett a maga szépségeivel. Elegáns a mezőny a bírálat, a küllem megítélésekor, könnyed és kimért a dijhajtásban, a befejező akadályhajtásban pedig bátran kockáztató, ha . . . Ha sikerült túljutni a legtöbb megpróbáltatást jelentő harmadik napon a maratonhajtáson. Ez a legtermészetesebb ága a versengésnek, mondhatni a sa- va-borsa. Öldöklő harc a szintidőkkel, szüntelen alkalmazkodás a hosszú terep változó követelményeihez, s közben le kell küzdeni a fortéllyal felállított természetes akadályokat. A nézők is közelről nyomon követhetik mindazt, ami a most javában épülő 26 km-es „pályán” történni fog. Szenzáció nélkül aligha marad. A VB~k történetében bőven akad ilyen felidézni való. Hogy a rosszabbakikal kezdjük: törés, borulás, feladás. 1978-<ban épp a Nemzetközi Lovasszövetség elnökével. Fiilöp herceggel esett meg. hogy Kecskeméten fogatával egv helyütt felborult. Két évvel később W'i.ndsorban Füíöp Sándornak maradt igazán emlékezetes a maraton. Egy szűk útvesztőben leragadt a bal hátsó kereke, eltört a tengelye és a jobb kerék is a hintó alá csúszott. végül négy helyett két keréken (!) ért célba. Nem" ritkaság, hogy szétrombolja. elhú- zatja vala'ki a lerakott oszlopokat. (Kérdés, hogy most majd a beton alapba ágyazottakkal mire mennek a hibázok?) Ebben a számban biztosra senki sem mehet. Nem játék a tíz méter hosszú négyes fogattal 160 centiméter széles szabad sávban közlekedni, miközben mindkét oldalról ezernyi a buktató. Iramot követel a feszes szintidő, számos kanyar, forduló a követelmény. s ezek vagy meredeken felfelé, vagy éppen lefelé vezetve (következnek. Ka az ostorhegyes és a gyeplős zabláját. pillanatnyival később rántja helyes irányba a versenyző, már nem ússza meg büntetlenül. Tolatni? A méretek miatt is nehéz. Az újabb próbálkozás szinte mindig kisebb dráma. Ha végképp nem megy a dolog, leszállnak a segédhajtók ... Azért viszont csomó hibapont jár. Nem lehet kihagyni egyetlen akadályt sem annak, aki jó helyezésre pályázliík. különben oda a remény. Az akadályok leküzdése nagyfokú összpontosítást. bravúros szárkezelést, s nem utolsósorban kiváló kondíciót követel meg a lovaktól. A telep ismerete előnynek számít, talán ez magyarázza a sziilvásváradi idegenforgalmi előszezon feltűnő mérlegét. Különösen sok túralovasuk volt Hollandiából, erre korábban nem figyelhettek fel. (A hollandok a világbajnoki cím védői egyéniben és csapatban is.) A már Sarlós-pusztán gyakorló amerikai hajtők egyike is kíváncsian jött a vidékre. mint a helybeliek elmondták. A maratonpálya bemutatására hivatalosan csak augusztus 16-án. 14 órakor kerül sor. Az Üszögpusztáról érkező magyar válogatott is itt látja először a felépített! akadályokat, készre ugyanis ekkorra csinálják a rendezők. Mégsem árulunk el titkot, amikor egy-egy jellegzetességet leírunk most. a haj- tóknak úgyis ott. helyben kell majd az irányt és a legcélszerűbb megoldást rögtönözniük. Látványban kétségkívül az E jelű szakasz kínálja a legtöbbet. tájba illő természetes akadályaival. Felduzzasztott patakon hajtva kelt a vízkerékmeghajtásos fűrészüzemet tel keresni, előbb hídon és rön - kök között odatalálni sem könnyű. A hegyi juh,karám előtt delelő birkanyáj. szamár. pulikutya készteti meredek visszafordulásra a versenyzőket. A képi látványhoz tartozik, hogy a pásztorkunyhó előtt, ágasfán fő a birkacaprikás (a fogat bírók kóstolhatnak belőle) a juhász és bojtárja gomolyával is szolgál, A bükki tradíciókat idézik az erdei tisztáson elhelyezett faszén égető boksák, közöttük ikí- gyóvonalban kell haladniuk a fogatoknak. (A boksákat kiégetik és értékesítik a VB után). Lesz másutt egy begyújtott mészlkemence és egy berakott is. menedék- kunyhóval. A táj gazdag élővilágát szimibolizálja a vadetetőkkel nehezített akadály, cölöpkarámmal. A. leskunyhóban őzpörköttet készít bográcsban a vadász Megint tovább igáslovak szénáznak, szalonnasütés folyik . . . Néhány perces sétával egymás után elérhetők az akadályok, miiközben a mezőny 2—3 kilométeres kitérők után ér ugyanoda. A korábbi világiversenyek tapasztalata, hogy az első két szám után még minden történhet. A maraton amolyan vízválasztó. A „pálya" 'könyörtelenül szelektál. Budavári Sándor Ejtőernyős tanfolyam Wellcome Fogathajtó-világbajnokság 1984. AUGUSZTUS 17.. PÉNTEK 8.30— 14.30 óra „A. I.” versen.vszám Bemutatás 14.30— 15.00 óra Lovasbemutató 15.30— 16.20 óra Felvonulás. Bemutatás 16.20—16.40 óra Megnyitó 16.40—17.00 óra HM. Fúvószenekar karusszel 17.00—17.30 óra Az „A. I.” versenyszám- bemutatás eredményhirdetése 17.30— 18.30 óra Lovaskarusszel és bemutató 1984. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT 8.00— 12.00 óra „A. II.” versen.vszám Díjhajtás 12.00— 13.00 óra Lovasbemutató 13.00— 19.00 óra Az „A. II.” versenyszám Díjhajtás. Lovasbemutató 19.30 óra Az „A. II.” versenyszám Díjhajtás eredményhirdetése SZILVI 1984. AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP 8.00 óra „B” versenyszám. Maraton Indítás 10 percenként, érkezés a pályára 10.30 órától 10 percenként 18.00—19.00 óra Lovasbemutató 19.00 óra „B” versenyszám, eredményhirdetés 1984. AUGUSZTUS 20., HÉTFŐ 9.00— 12.00 óra „C” versenyszám Akadályhajtás 12.00— 13.00 óra Lovasbemutató 13.00— 14.30 óra „C” verseny szám Akadályhajtás 14.30— 15.00 óra Lovasbemutató 15.00— 15.20 óra „C” versenyszám Akadályhajtás eredményhirdetés 15.20—16.30 óra Az Állami Népi Együttes műsora 16.30— 17.00 óra Bevonulás a záróünnepséghez 17.00— 17.30 óra Bajnokavatás: egyéni Bajnokavatás: csapat 17.30— 17.40 óra Záróünnepség