Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-31 / 204. szám
4. ^pgl NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 31. péntek MEGYÉNK LEGNAGYOBB KÖNYVTARA LESZ ll/l. Múltidéző otthon A gyöngyösiek türelmetlenül várják, hogy birtokba vehessék új otthonba költözött, tágas, szemet gyönyörködtető könyvtárukat, amely megyénk legnagyobb alapterületű bibliotékája lesz, s a művelődés helyi „fellegváraként” a kamatozó időtöltés nagyszerű lehetőségeit kínálja majd az ide betérőknek. írásainkban a nevezetes hajlék múltjának, jelenének és jövőjének jellegzetes mozzanatait villantjuk fel. Új köntösben az épület homlokzata (Fotó: Szabó Sándor) HATVANI ZENÉS NYÁRI SZÍNHÁZ Donizetti: Az ezred lánya Az épület krónikája bővelkedik eseménydús, tanulságos fordulatokban. Azok a ferencesek emeltették, akiknek koldulórendjét a tizenharmadik század ■elején alapította Assisi Szent Ferenc. A hazánkban hamar otthonra lelt szerzetesek a Mátra vidék centrumát is vonzónak találták, megtelepedtek, részt kérve az itteniek szellemének pallérozásából, az akkor közhasznúnak számító ismeretek terjesztéséből. Egy 1475-ben keltezett oklevél már említi rendházukat. Legközelebb 1526-ból hallunk róla, ekkor a hódításra. a zsákmányra áhítozó turbánosok felégették. A tulajdonosok azonban erősen kötődtek a településhez. így aztán nem menekültek, nem futamodtak meg, hanem rendbe hozták — méghozzá 1531-re — megszokott fészküket. A lángnyelvek 1885-ben újra nyaldosták a falakat, ám a lakók ezután sem távoztak. Hiteles adalékok igazolják. hogy nem maradtak magukra. Ha kellett, segített a magyar kamara, s nem húzódoztak az áldozat- vállalástól a környékbeliek sem. 1680-ban például a vé- csi és a domoszlói parasztok ígérnek fát az esedékes javításokhoz. Ezek a felkészült, tájékozott, olykor tudós papok a diplomácia fortélyait is elsajátították, hiszen a legbonyolultabb politikai szituációban is eligazodtak, biztosítva nemcsak fennmaradásukat, hanem fokozatos gyarapodásukat is. Oltalomlevelet kaptak nemcsak a magyar királytól, hanem az errefelé regnáló Löröktől, sőt, Bethlen Gábor. Thököly Imre, illetve II. Rákóczi Ferenc fejedelmektől is. e Allah katonáinak kiűzését viszonylag nyugodt évtizedek követték, s ezek előnyeit. az egyházi emberek is élvezték. Már arra is gondolhattak, hogy régi fészküket bővítsék, újjávarázsolják. Egyikőjük — Nagy András — precizitását is igazolta, amikor pontosan körvonalazta az 1701—1730-ig tartó építkezés menetrendjét. Emellett arról sem feledkezett meg, hogy szemléletesen leírja a régi házat, amelynek maga is lakója volt. ' Információi akaratlanul is jelzik, hogy a talpraesett atyák nemcsak az elvont tudományokhoz értettek, hanem megtanulták — nem is akármilyen szinten — a különböző mesterségek, művészetek fortélyait is. A laikus fráterek a folyosók kirakásához szükséges kőlapokat faragták. Az egyik ügyesebb kezű mívesen megmunkált ajtókeretekkel bűvölte el a Szép iránt fogékony társait. A kolostor lakója volt az a dirigens is, aki szakavatottan irányította a harminc évig tartó kivitelezést, neki köszönhető az egységes karakter, a csiszolt ízlésre valló összkép. Akadtak köztük leleményes asztalosok, kétségkívül tehetséges piktorok. sőt könyvkötők is. Valamennyien tudták: az utókornak is dolgoznak, mindazoknak, akik megbecsülik, rangjának megfelelően értékeli az elődök hagyatékát. o Örökségüket nem pártfogolta a szeszélyes Szerencse, hiszen a barokk épülettömb — a hozzá csatlakozó templommal együtt — 1904-ben ismét leégett, de — Horváth József fővárosi építész tervei szerint — újra helyreállították. Az se véletlen, hogy egy időre diáksereg költözött ide, az egykori „oktatók” hajdani hajlékába. Oda, ahol a híres bibliotéka mindig tudásra szomjúhozókat fogadott. o Az erre járó turistákat nem alaptalanul babonázza meg a már visszaállított kincses anyag. A polcokon százhetvenhárom ősnyomtatvány, kétszáz- hetvennyolc kuriózumnak számító régi magyar kiadvány, s mintegy ezer külföldön kiadott XVI. századi ritka mű sorakozik. A kéziratos bejegyzések izgalmas tudósítások egykori tulajdonosaik, olvasóik kilétéről, érdeklődéséről, az egyes kötetek vándorlásáról. A búvárkodó nemcsak teológiai, hanem jogi, történeti, orvosi, természettudományi munkákra is lel ebben a hangulatos környezetben, ahol a múlt sajátos titkairól lebben fel a fátyol, s megelevenednek a messze tűnt korok sajátos figurái, kirajzolódik azoknak a szerzeteseknek markáns arcéle. akik fogadalmukhoz hűen nemcsak egyéni adottságaik minél tökéletesebb kibontakoztatásáért serénykedtek, hanem arra is törekedtek, hogy áldozatosan megszerzett tudásukat embertársaik javára kamatoztassák. Az annyira várt nyitás után ők invitálják majd szellemfrissítő oknyomozásra azokat, akiknek meggyőződése az, hogy okos eleink intelme nemcsak a mának, hanem a holnapoknak is szól. _ (Folytatjuk) Pécsi István SZOVJET MŰVÉSZEK HEVESEN Sikere volt a Kalinkának Nagy sikerrel vendégszerepeit szerdán este 19 órától a hevesi művelődési központban a Szovjet Déli Hadseregcsoport Ének- és Tánc- együttese. A 28 évvel ezelőtt Gavrilov néven megalakult művészeti együttes az idők folyamán sok változáson ment keresztül. Produkcióik színvonala és közönségsikerük viszont a kezdettől töretlen. Nem ismeretlenek a hevesi közönség előtt sem. Fellépésük híre most is gyorsan eljutott a vonzás- körzet távolabbi településeinek lakóihoz. A 120 fős művészeti együttes több mint 90 tagja tudása legjavát nyújtotta a félezret meghaladó hevesi közönség előtt. A program résztvevői az egész műsort végigkísérő vastapssal jutalmazták a színvonalas produkciókat. A Lenini Komszomol Érdemrendjével kitüntetett tánc- együttes, a férfikar és zenekar hírnevéhez méltóan szigorú fegyelmet tükröző, jól szerkesztett és koreografált, színes hangulatot keltő műsort mutatott be. Szólistái közül méltán érdemelték ki többen a szövetségi köztársaságok, vagy az össz-szövet- ségi köztársaság valamelyik tagjának kiváló művésze címet. Repertoárjuk az ukrán népdaltól a dzsikit néptáncon, katonadalokon keresztül Kodály Háry János daljátékának toborzójáig Kar- manovszkij Akar-e Moszkva háborút? című művéig széles skálán mozgott. Nem hiányzott műsorukból a Katinka című orosz népdal sem, amely most Iván Nyi- csipalkov, az össz-szövetsé- gi köztársaság érdemes művésze előadásában hangzott el. . Szőke Emil Iskolások a múzeumban Az új tanév kezdetével, szeptembertől legnagyobb múzeumainkban ismét megindulnak az általános és középiskolás diákoknak szervezett — történelmi és művészeti oktatást kiegészítő — közművelődési sorozatok. Eredeti alkotások segítségével, művészetpedagógusok vezetésével a tanulók többek között megismerkedhetnek a különféle műfajokkal, a szobrászat, a festészet, az építészet sajátos nyelvezetével. A Népszínház operatársulata szerdán este mutatta be a Zagyva-parti város szabadtéri színpadán Donizetti vígoperáját, Az ezred lányát. A szerző túl van az opera megírása idején a nápolyi cenzúrával történt összeütközésén, otthagyva csa- pot-papot és Nápolyt, világhíre teljében Párizsban írat két franciával egy remek librettót, amely az ő szülőföldjére, születésének évébe, 1797-be viszi el az opera közönségét. Ott és akkor a franciák harcolnak a forradalom céljaiért — vagy Napóleonért? — miközben sok kis embernek is történelmet csinálnak. Ezt a kedélyesen, felfogott sorsot — bizonyára a szerző gyermekkori elbeszélések élményeit is bőven kamatoztatva — írták meg. St. Georges és J. A. F. Bayard. A történet a talpraesett mar- kotányosnőről ma sem avult el, mert életben tartja Donizetti muzsikája. A Szerelmi bájital, a Don Pasquale és hetven más opera szerzője nemcsak sokat tanult Rossinitől; nemcsak vetélkedett Bellinivel; legyőzve öt, de mindent tudott, amit a dallamok világában egy alkotó géniusz felismerhetett. A szólószámok jól éne- kelhetők, áriái csillognak, testre szabottak, kórusai pedig ragyogóan, árnyaltan kidolgozva röptetik finoman ívelő dallamait, anélkül, hogy azok elfáradnának. Ezért hatásos ma is ez a vígopera, ezért érdemes bárhol szerény megjelenítése mellett, netán nem a legalkalmasabb környezetben is megszólaltatni. A Népszínház operaegyüt' tese nem ígérhette a hatvani szabadtéri színpad érdeklődő közönségének, hogy kőszínházi, érett produkciót fog nyújtani. Azt sem várhatta a közönség, hogy akár vokális, vagy instrumentális téren felvegye a versenyt a Népszínház az ország első dalszínházával, vagy, hogy díszletben, kiállításban, jelmezben többre törekednek a szerény kereteknél. Nem is ez a hivatása! Kertész László rendezői szándéka jó színészvezetésre, a szólisták, a kar harmonikus együttműködésére összpontosított. Jól kihasználta a rendelkezésre álló viszonylag nagy játékteret. S talán nem bízott eléggé a közönség képzeletében, mert némajátékként élőképeket, sur- ranásokat, imitációkat szerkesztett a muzsika mondandójának láttatására a darab két részének bevezetőjében. A színészi-éneklési teljesítmények közül a címszerepet alakító Bakonyi Ilonát, az őrmestert játszó Jánosi Pétert kell kiemelnünk. A szerelmes Tóniét alakító Schittler László énekesi pályájának kezdetén állva, el- fogódottan, de reményre jogosító hanganyaggal vállalta a fellépést. Kisebb, de jól formált szerepekben láttuk-hal- lottuk Bihari Tóth Zsuzsát, Bordás Dezsőit, Németh Józsefet, Török Saroltát, Nagy Jánost, Iván Józsefet és Németh Hajnalt. Az előadás gördülékeny volt. Végig a kezében tartotta Gerő Henrik, mint karmester. Farkas András Bakonyi Ilona címszerepben, mellette az őrmestert alakító Jánosi Péter (Fotó: Szabó Sándor) BÁN ZSUZSA: E<fif férfi búcsúlevele 11/2. I — Ügyes fiú vagy! Anya! Adj valamit enni a gyereknek! Nézték, hogyan ülök asztalhoz. Ügy éreztem, minden falatot szemmel kísérnek, amit a számba rakok. Mintha kifogyott volna a nyálam. Csak forgattam az ételt a számban, alig tudtam lenyelni. Napokkal később a sez- lonyon feküdtem, bámultam a repedezett, megszürkült mennyezetet. Az a téli nap járt eszemben, amikor az iskolában elloptam Orbán almáját. Egész délelőtt reszkettem, hogy észreveszi nálam. Nem mertem megenni, az ingem alá rejtettem. Amikor az öreg bejött a szobába, meg se mozdultam, néztem tovább a mennyezetet. Odalépett mellém, és azt mondta csendesen: — Na fiam, kitelt az időd nálunk. Honnan tudtad, hogy a szekrényben tartjuk a pénzt? — Tudtam. ^ — Maradt valami abból, amit elvettél? — Nem. — Hát jól van. Lényegében sajnállak, fiam. Nem lesz ember tebelőled, soha... A vizsgákat még kivárhatod itt. ha már taníttattunk, legalább tudd befejezni. Aztán összecsomagolsz és elmész. Van két erős kezed, dolgozhatsz. mint más. A Hármashatárhegy lábánál. a Jablonkai úton sikerült egy szobát kivennem, öreg néni lakott a házban, egyedül. Első este sokáig ébren voltam. Leverten üldögéltem a penészszagú kis szobában. Először éreztem szükségét, hogy szépítgetés nélkül, tárgyilagosan gondoljam végig az életemet. Mindegyre az sajgott bennem, amit az öreg mondott. — Nem lesz ember tebelőled. soha ... Mindebből semmit nem mondtam el neked. Szerettem volna, ha csak annyit tudsz rólam, amivé lettem. A keskeny falócán töltöttem az éjszakát, aztán az ébredés első pillanatában azt hittem, otthon vagyok. Amikor a szememet kinyitottam, az asztalt pillantottam meg először. Tövig égett, kormos kupaccá olvadt a gyertya a tetején. A papírokat, amelyekre neked ezt a levelem írotp, itt találtam a sarokpolcon, az ajtó mellett. Tegnap délután egy mellékutcából értem ki a szántóföldre. Zihálva bukdácsoltam errefelé az élesre szikkadt barázdák tetején. Sűrűbozótos élősövényhez értem, és valami nagy madár, vagy talán nyúl zörrent ijedten a közeledésem neszére. Alko- nyodott. Ismeretlen volt a táj, a végtelen szántóföldek. A poros dűlőutak furcsa módon nem nyelték el lépteim zaját, kísértetiesen dobogtak alattam. Aztán az erdő. A kis faház üres volt, az ajtó kinyílt magától. Apró ablakán pirosán tűzött be a nap. Soha azelőtt nem érzékeltem ilyen tökéletes csendet. Akkor értettem meg, miért menekültem el. Egyedül kell lennem, hogy beszélni tudjak. Ha emberi arcot látok, már nem tudok semmit elmondani. Segédmunkásként helyezkedtem el egy gyárban. Amennyit tudtam, minden hónapban félretettem. Inkább szalonnán és kenyéren éltem, csak a pénzem gyűljön. Szerettem volna, ha egyszer megérem, hogy mások felnéznek rám. Ügy hittem, ehhez elsősorban szép lakás, jó ruhák, és pénz, mindenekelőtt pénz kell. Egy év múlva csoportvezető lettem. Munkatársaim viszont nem szerettek. Azt gondoltam, irigykednek rám, amiért kiemeltek. Az albérletért hatszáz forintot fizettem. Ruháimat magam tisztítottam, vasaltam, kosztra a lehető legkevesebbet költöttem. Amikor elkezdtem az egyetemet, már be tudtam szállni a társasház-építkezésbe. Első egyetemi éveim alatt újra előre jutottam, műhely- vezető lettem. Nem jártam sehová, moziba sem. Amíg téged nem ismertelek, nerra volt egyetlen barátom. Nincs szomorúbb látvány, mint az őszi erdő. A csupasz ágak között sír a szél, és talpam alatt, mint a halál előszobájának szőnyege, a lehullott sok levél. Esőcseppek kopognak az ablakon, fel-felerősödve, ahogy a szél nekisodorja az üvegnek. Tegnap tétováztál, hogy elmenj-e a fodrászhoz? — Tanulnod is kell, és mi lesz. ha felébred? — intettél a szoba felé. — Mi lenne? — mondtam. — Öltözz csak és menj! Be vagy jelentve, hamar sorra kerülsz. — Sietek haza — mosolyogtál kis bűntudattal. Hetek óta embertelenül fáradt vagyok. Nem szóltam róla, és nem akartam törődni vele. — Még ez az év — biztattam magam —, és megszer- zem a diplomát. Eleinte nem is nagyon figyeltem a sírására. Hogy nem akarta abbahagyni, mégis bementem hozzá. Ott volt a cumi a kis kopasz feje mellett. Amikor a szájába dugtam, elhallgatott. Visz- szamerrtem a könyveimhez, de alighogy leültem, újra sírni kezdett. Ha másnap nem kell vizsgáznom, hagytam volna fenébe az egészet. Talán hatszor ismételtem meg a járkálást a szobába, meg vissza. Nem tudom, mikor fájdult | meg a fejem, de kínzón lük- ; tetett a homlokom mögött. , és égtek a szemeim. Sírt, megintcsak sírt, észveszejtő kitartással. Akkor levágtam a könyvet, és hirtelen támadt gyűlölettel álltam meg fölötte. Az akadályozót láttam benne, a terhet, amely visszahúz, pedig nekem megállás nélkül kell továbbjutni. Nem akartam ... Váratlanul szakadt meg a hangja, ahogy tébolyultar, megráztam. Csak egyetlen pillanatig nem voltam ura , magamnak. Csak egyetlen pillanatig gyűlöltem szegényt. Olyan halkan mentem ki a szobából, mintha még mindig félni kellene attól, hogy felébred. A léghuzattól meglibbent a függöny, és megint felfénylett a selyempaplan, mint a hiábavaló jó szándék jelképe. Nem kérem, hogy megbocsáss, mert én soha nem tudnék megbocsátani ma- I gamnak. Két perc múlva kinyitom , az ajtót, arcomba vág az I eső és a szél. Nem akarom, f hogy még egyszer a szemem- I be nézzen valaki ... (Vége)
