Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-30 / 203. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 30., csütörtök Hevesi MNK mérleg: Három továbbjutó a négyből Szerda délután bonyolították le a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa első országos fordulóját. A legjobb 64 közé jutásért kiírt találkozók közül négy helyszínen csapataink révén megyénk is érdekelt volt. Eger .SE—Nagykálló 3—0 (2—0) Nagykálló, 800 néző. V.: Kurmai. ESE: Póta — Lengyel. Zsi- dai, Méhesi, Szert (Varga) — Szebegyinszky, Csepregi, Simon (Szilágyi B.) — Sass. Kiss T., Horváth. Edző: Csank János. Az első gól a 18. percben esett, Sass a bal oldalon ment el, beadott és három méterről Horváth a hálóba fejelt, 1—0. A 30. percben jobb oldali szöglet után az előrehúzódó Méhesi fejelt hat méterről a kapuba, 2—0. A 85. percben egy előrevágott labdára Horváth indult meg, a labdát a kapus mellett is elvezette, majd tíz méterről lőtte a harmadik gólt, 3—0. Az Eger SE- ből Csepregi. Horváth és Sass játéka emelkedett ki. Recsk—Sajóbábony 3—1 (1—1) Recsk. 300 néző. V.: Varga. Ércbányász: Magyar — Danyi, Megyesi (Klement). Maksó, Bódi I., Papp, Tóth (Kolozsvári), Bódi II., Gál. Bencsok. Szabó. Edző: Szabó Géza. A második félidőben a fölénybe került hazaiak biztosan harcolták ki a továbbHétfőn és kedden rendezte Moszkvában a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) és a Szovjet sportújságírók Szövetsége azt a nemzetközi szemináriumot, amelyen húsz állam — a szocialista országok mellett Argentína, Nagy-Britannia. Venezuela, Görögország, India, Kuvait, Libanon és Mexikó — sportsajtójának képviselői vettek részt. A megbeszéléssorozaton ott volt a brit Frank Taylor, az AIPS elnöke is. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség első embere köszönetét jutást. G.: Kolozsvári, Bencsok (11-esből). Papp. ill. Sziklai. Jók: Maksó, Gál, Megyesi. DVTK—Füzesabony 3—1 (1—0) Füzesabony, 800 néző. V.: Király. FSC: Vályi — Nagy L., Mudriczki, Torbavecz, Polgár (Patvaros), Mártha, Kiss II., Takács (Jónás), Bari, Barta. Lakatos I. Edző: Káló Mihály. Kiegyenlített küzdelemben mindkét csapat sok helyzetet hagyott kihasználatlanul. G.: Dzurják 2, Menyhárt, ill. Barta. Jók: Oláh, Menyhárt, Dzurják, az abonyi csapat valamennyi tagját küzdeni tudásáért illeti dicséret. Hatvani KVSC—Salgótarjáni Síküveggyár 3—0 (1—0) A Hatvanban lejátszott kupamérkőzésen a hazaiak akárcsak a bajnoki mérkőzésen, most is legyőzték riválisukat. * Bélapátfalva—Borsodi Volán £p. 0—0 Területi bajnoki mérkőzés a Mátra-csoportban. Bélapátfalva. 500 néző. V.: Tálas. Bélapátfalva: Erdős — Cseh. Patkós, Zágonyi. Zay, Sasvári. Berecz P., Horváth (Szarvas), Dománszki (Jánosi), Kovács, Berecz E. Edző: Várallyay Miklós. Tegnap játszották le a második fordulóban elmaradt mérkőzést. A végig mezőfölényben levő hazai együttes fölényét nem tudta gólra váltani a közepes iramú összecsapáson. Jók: Patkós, Berecz P., Horváth, ill. Kiss, kapus (a mezőny legjobbja). Ifjúságiak: Borsodi Volán Ép. Bélapátfalva 3—0. mondott a szovjet rendezőknek példás munkájukért. A szeminárium befejeztével Marat Gramov, a Szovjetunió Olimpiai Bizottsága és az Állami Sportbizottság elnöke szólalt fel. — Komoly szerep hárul a sajtóra a sport, az olimpiai gondolat magasztos eszméjének népszerűsítésében — mondta. — Manapság, amikor az olimpiai mozgalom gondokkal küszködik, nagyon sok fűig az újságírók tárgyilagos szemléletmódjától. Moszkvában és Volgográdban Rajtra várva Alig tíz nap van már csak hátra a férfi egyéni sakkvilágbajnoki döntő páros mérkőzés megnyitójáig. Moszkvában, a Szakszervezetek házának oszlopcsarnokában szeptember 9-én kezdődik a világszerte nagy érdeklődéssel várt sorozat a jelenkor kétségkívül két legjobb sakkozója. a címvédő szovjet Anatolij Karpov, és honfitársa. Garri Kaszparov között. A kiírás szerint hétfőn, szerdán és pénteken játszanak a küzdő felek, az esetleges függőket kedden, csütörtökön és szombaton bonyolítják le. A vasárnap a pihenésé. A két női finalista, a szintén szovjet Maja Csiburda- nidze (a védő) és Irina Le- vityina egy nappal később, szeptember 10-én kezdi hasonló viadalát. A játékrend itt fordított: kedden, csütörtökön és szombaton kerül sor a fordulókra, a függőket szerdán, pénteken és vasárnap fejezik be. hétfő a pihenőnap. Mind a férfiak, mind a nők moszkvai idő szerint délután 07 órakor ülitek asztalhoz. Karpov és Kaszparov közül az lesz az új világbajnok, aki először szerez hat győzelmet (a döntetlenek nem számítanak). A nőkre vonatkozó szabály értelmében a 16 játszmás páros mérkőzésen az viszi el a pálmát, aki az összpontszám felénél többet, legalább 8,5 pontot ér el. A neves jugoszláv nemzetközi sakknagymester, Szvetozar Gligorics a férfimérkőzés főbírája, ugyanezt a tisztet Csiburdanidze és Levityina erőpróbáján a csehszlovák Jaroslav Saitar tölti be. A TASZSZ hírügynökség arról is ír, hogy a férfi világbajnoki döntő színhelye, a szakszervezetek házának oszlopcsarnoka már a múlt században is a híres moszkvai sakk-körnek adott otthont. Több mint másfél évszázada a sportág egyik fellegvárának számít. Többek között itt rendezték a legendás hírű III. moszkvai nemzetközi sakktornát 1936-ban a ' világbajnok kubai Ca- pablanca részvételével. A későbbiekben kétszer is itt avattak világbajnokot: 1948- ban Botvinnik, 9 évvel ezelőtt Karpov személyében. Sportújságíró-szeminárium Tv-közvetités Egerből „Bácsi, kérem, hol lehet itt ?" Mint arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat. Egerben, a stadionban kerül sor szombaton, a Magyar Labdarúgó Szövetség, d Képes Sport, a Magyar Rádió és Televízió által 11. alkalommal kiírt tehetségkutató országos döntőjére. A hagyományoknak megfelelően, az újonnan feljutott NB I-es csapatok egyikének otthona a helyszín — a szövetség választása idén Egerre esett, — ahol az első bajnoki mérkőzést megelőzően kerül sor az utánpótlás legjobbjainak seregszemléjére. A népszerű akcióhoz kapcsolódik a Magyar Atlétikai Szövetség „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb? Hasonló célú rendezvénye, amely szeptember 1-én a labdarúgóprogramot jól kiegészítve illeszkedik az egész délutánt kitöltő sportműsorhoz. A televízió képernyője és a rádió mikrofonja előtt olyan fiatalok bizonyítják majd tehetségüket, mint annak idején —, hogy csak a Heves megyeiket említsük — Homonnai László, vagy Fenyves Péter, akik jelenleg is erősségei a magyar labdarúgás élvonalának. A megye sportja számára azonban a legnagyobb „fogás” Nagy István volt, aki ugyan mint labdarúgó jelentkezett a tehetségkutatásra, de végül is atléta lett. Moszkvai olimpiai dön. tősünk ma is Heves legeredményesebb sportolója. A szombaton 13.30-tól kezdődő vetélkedésben — a selejtezők után minden megyét 2—2 atléta képvisel. illetve labdarúgásban az ország legjobb 32 játékosából kialakított két csapat küzd egymással. Örömteli, hogy közöttük két gyöngyösi fiatal is szerepel Labanc Róbert kapus és Demeter Csaba középhátvéd személyében. Az ünnepélyes eredményhir. detésre a 16 órakor kezdődő Eger SE—Szombathelyi Haladás mérkőzés szünetében kerül sor. A bajnoki rajtot megelőzően az Eger SE és Baráti Köre közös rendezésében szurkológyűlésre kerül sor. Az egri labdarúgóbarátok pénteken 17.30-kor tanácskoznak a Kemény Ferenc körcsarnokban. Az idei évtől bevezetésre kerülő junior bajnokság első mérkőzésére is szombaton kerül sor, délelőtt 10 órai kezdettel a salakos pályán. A továbbiakban mindig közvetlenül a felnőttek előtt láthatják a juniorokat a szurkolók. Ezt figyelembe véve alakították ki a jegyárakat is, amelyek ősztől a következők: Egerben ülőhely 50, állóhely 40, nyugdíjas- és diákjegy 25 forint. A nyugdíjas- és diákkedvezményre jogosultságot a jövőben fokozottan ellenőrzik, a személyi igazolvány felmutatása kötelező lesz. Az új bajnoki idényben csak az Eger SE és Baráti Köre, illetve a sporthivatal által kiadott igazolványok érvényesek. A szurkolók jobb kiszolgálását biztosítja, hogy szeptembertől kezdődően a Széchenyi utcai totó-lottó irodában a bajnokság teljes ideje alatt jegyelővételre lesz lehetőség.-ár A Heves megyei Labdarúgó Szövetség utánpótlás bizottsága megyei akciót indít „A legtehetségesebb serdülő labdarúgó" cím elnyerésére. A 11—15 éves korhatár közötti fiatalokra tett javaslatok beküldési határideje 1984. szeptember ÍJ. MHSZ sportlövész OB Éremgyűjtés pisztollyal, puskával Az új kecskeméti lőtéren ötven MHSZ-klub legjobb puskás és pisztolyos versenyzői mérték össze tudásukat az MHSZ országos nyári sportlövő-bajnokságán. A mintegy hatszáz fős mezőnyben egri és gyöngyösi versenyzők is voltak, akik eredményes szereplésükkel öregbítették klubjaik jó hírnevét. A mindinkább kiegyensúlyozott, magas szintű eredményekre képes Tóth Tamás (Egri Csillagok LK), 556 körrel bajnoki címet szerzett a junior korú fiúk korcsoportjában a szabad- pisztolyosok hatvan lövéses számában. A gyorstüzelő pisztolyszám 2X30 lövéses ifjúsági mezőnyében Takács Tibor ■ 577 körrel bronzérmes lett. Csapatban az MHSZ Egri Csillagok LK gárdája — Takács, Elek, Salétli összeállításban — a második helyet szerezte meg a gyorstüzelők között, míg szabadpisztollyal ugyanez a trió az ifjúsági fiúk között a dobogó harmadik fokára állhatott. A gyöngyösi MHSZ KitéTakács Tibor (Egri Csillagok) gyorstüzelő pisztoly számban egyéni bronzérmes rőgyári Vasutas LK Belko- vics Béla klubtitkár vezetésével, nyolc sportlövővel szerepelt Kecskeméten. A gyöngyösi csapatot Tóth József edző készítette fel a rangos eseményre. Puskás számokban az eredményeik. Rácz Györgyi két számban — 579 és 550 körrel — ezüstérmet nyert, és volt még egy hatodik helyezése is. Molnár Sándor második, (567), harmadik (592) és egy hatodik (553) helyet szerzett. Seszták Zsuzsanna harmadik lett 592 körrel a felnőtt mezőnyben, mindösz- sze két köregység választotta el az aranyéremtől. Ber- kics Krisztina 589 körrel ötödikként végzett, ugyanígy szerepelt a kisöbű sportpuskások között 589 körös teljesítménnyel Lenkei László. Szmicsek Anikó a felnőttek között 588 körrel a nyolcadik lett. A Kitérőgyári Vasutas LK női csapata a KLK mögött — Seszták, Berkics, Szmicsek összetételben — a dobogó második fokára állhatott. A férfiegyüttes ugyancsak a pesti KLK mögött végzett másodikként, az 1727 körös összeredményt a Lenkei, Édes, Nagy hármas lőtte. A legjobb gyöngyösi sportlövők szeptember 3—6 között Salgótarjánban készülnek a jövő hónap közepén sorra kerülő MSSZ OB-ra, de előbb indulnak még a Bp. Honvéd nemzetközi versenyén is. Kecskemét mellett egy másik helyszíne is volt az MHSZ országos bajnokságának, méghozzá a miskolci Csanyik-völgy. Itt bonyolították le a skeet- és a fu- tóvadlövés számokat. Az Egri Erdész LK fiatalja, Simon László, a felnőttek skeet-számában ezüstérmes teljesítményhez elegendő biztonsággal semmisítette meg a repülő korongokat. A futóvadlövésben az ifjúságiak I. korcsoportos mezőnyében Sike József első. Fodor István harmadik lett. Csapatuk — amelyet Sike, Fodor és Murányi alkotott — sem talált legyőzőre, a legjobbnak bizonyult. Az úgynevezett negyven vegyes számban pedig másodikként fejezte be az országos bajnokságot az Egri Erdész LK csapata. T Szeptember elsején mutatkozik be: Az ESE junior csapata Csak röviden... Szeptember elsején, szombaton indul a küzdelem a labdarúgó NB I. junior bajnokságában is. A fiaitalok „előmérkőzést” játszanak a legjobbak találkozója előtt. Az MLSZ — nagy viták után — végül is úgy döntött, hogy létrehozza ezt a bajnokságot, lehetőséget adva ezzel a közvetlen utánpótlás bajnoki megmérettetésének, a fiatalok szem előtt tartásának, a legjobbaknak utat nyitva a felfelé való áramoltatáshoz. Az egriek juniorcsapatát a következők alkotják: Vígh Tibor edző. Az 1951-ben Jászberényben született szakember jól ismert az egri szurkolók körében. A legutóbb volt NB I-es egri csapat csatára huszonegy mérkőzésen öltötte magára a lila-fehér mezt, öt gólt szerzett, de az NB II-ben is több mint százötvenszer jutott szóhoz. Mint labdarúgó, csak a Jászberényt és az Egert erősítette. A „csukát” a nyáron akasztotta végérvényesen szögre Jászberényben, ahonnét volt sikerei színhelyére, Egerbe költözött. Szerződése két évre szól. Szakedzői iskolára jelentkezett. Kapusok: Szakmár József. 1966-ban született, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság raktárosa. Három éve került Tokodról Egerbe. Itt kezdte labdarúgó-pályafutását, az ESE saját nevelésű játékosa. Póta László: 1963- ban született, az egri tanárképző főiskola harmadéves hallgatója. Saját nevelés. Mezőnyjátékosok: Szarvas Csaba, születési éve: 1965. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál dolgozik, az ESE saját nevelése. Csendes Bálint: az ESE saját nevelésű játékosa, 1966-ban született, az áfész dolgozója. Berecz Zsolt: az Egri Csillagok Termelőszövetkezet dolgozója, Bélapátfalváról került Egerbe, a labdarúgást is itt kezdte. Tóth György: az Öntödei Vállalat egri gyáregységének dolgozója. 1966-ban született, az ESE saját nevelése. Arany Imre: az egri Finom- szerelvénygyár munkása, 1966-os születésű, az ESE saját nevelése. Szilágyi Csaba: az Agria Bútorgyár dolgozója, 1965-ben született, Recskről igazolt vissza anyaegyesületéhez, az ESE-hez. Lakatos Tibor: az egerszólá- ti Ho Si Minh Tsz dolgozója, Kisnánáról került Egerbe, itt ismerkedett meg a labdarúgással, 1965-ös születésű. Az említett játékosok megkapiták az engedélyt arra az MLSZ-től, hogy az NB I-es felnőttcsapatban is játszhassanak. A keret további tagjai: Vojtekovszkij Csaba. Magyar ifjúsági válogatott kerettag, 1966-ban született, az egri közgazdasági szakközépiskola hallgatója. Fodor András: a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozója, születési éve: 1967. Szánttal Ferenc (1967), Papp Sándor (1966) a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola tanulói. Szabó László (1967), az EVILL dolgozója. Mind a négyen az Eger SE saját nevelésű játékosai. Az ifjúságiaktól erősíti a csapatot Hegyi Tibor, Lechner Zoltán, és a mindenkor pályára lépő együttest az első csapat keretéből négy szerződéses játékos. Az Egri Kolacskovszky súlyemelő-szakosztálya toborzót hirdet. Elsősorban 10—15 év közötti fiúkat várnak szeptember 4—7. és szeptember 11—14. között, az edzésnapokon. Jelentkezni Szeredi Ferenc és Manner Kst- ván edzőknél lehet, a szakosztály edzőterme a Csebokszári- lakótelepen, a hőközpont mellett található, a foglalkozásokra edzésnapokon 16—18 óra között kerül sor. A gyöngyösi körzeti labdarúgó-bajnokság újabb fordulójának eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Gyöngyöspata— Adács 2—1 (3—0), Atkár—Szűcsi 1—0 (9—0), Nagyfüged—Gyöngyösoroszi 2—2 (7—1), Gyöngyöstarján—Csány 5—0 (11—0), Visznek—Karácsond 4—4 (4—1), Vi- sonta—Detk 6—1 (8—0). Rózsaszentmárton—Ecséd 2—1 (3—1). Balatonfüreden meghívásos vitorlás hajómodell-versenyt rendeztek. A Balaton Kupán a teljes magyar élgárda indult, a nyolc csapat között az Egri Volán modellezőklubja értékes második helyezést szerzett. Egyéniben a szabadon választott hajótípusok kategóriájában (DX) Kiss Oszkár második. Kiss Osz- kárné ötödik lett. A Népújság tippjei a 35. hétre 1. Atalanta—Juventus x 2 2. Avellino—Pisa 1 3. Bologna—Internazionale x 2 1 4. Cagliari—Palermo 1 2 5. Catania—Verona x 1 6. Catanzaro—Udinese x 2 7. Lanerossi—Cesena 1 2 8. Milan—Como 1 9. Pescara—Napoli 2 x 10. Róma—Genoa 1 11. Sambenedettese—Taranto I 12. Sampdoria—Bari l 13. Varese—Lazio 1 2 Pótmérkőzések: 14. öster—Gefle 1 x 15. Elfsborg—Malmö 2 x 16. Halmstad—Gryte 1 x Seszták Zsuzsanna (Kitérőgyári VLK), mindössze két körrel maradt el az első helyezettől Simon László (Egri Erdész). 190 találattal lett második a koronglövők között