Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-20 / 169. szám
I 6. NÉPÚJSÁG, 1984. július 20., péntek Tizenegy gól az NSZK-ban Az NSZK-ban tartózkodó magyar labdarúgó-válogatott újabb mérkőzést játszott. Ezúttal is alsóbb osztályú együttes, a Fellbach vplt az ellenfél, s a magyar csapat 11:1 arányban győzött. A gólok közül Bodonyi, Détári és Hajszán kettőt- kettőt, Csongrádi, Mészáros, Esterházy, Varga és Nagy pedig egyet-egyet lőtt Mezey György szövetségi kapitány mind a két félidőben más összetételű csapatot játszatott. Az első félidő együttese: Disztl P. — Csuhay, Róth, Garaba, Varga — Hannich, Csongrádi, Détári — Bodonyi, Törő- csik, Hajszán. Szünet után az alábbiak játszottak: Disztl P. — Sallai, Disztl L., Csuhay, Varga — Dajka, Nagy, Csongrádi — Esterházy, Mészáros, Hajszán. — Elégedett vagyok az eddigiekkel, kemény munkát végzünk — mondotta Mezey György szövetségi kapitány. — Amikor mérkőzést vívunk, előtte akkor is tartunk edzést. Csütörtökön két gyakorlásunk lesz, csoportokra bontva, egyéni foglalkozásokkal. Pénteken az ugyancsak alsóbb osztályú Aalen lesz az ellenfél, majd erősebb csapatok következnek. Így vasárnap a francia bajnokság 5. helyén végzett Stras- bourg-gal játszanak, kedden a helyi Stuttgarter Kickers- szel. A válogatott NSZK-beli edzőtáborozása a jövő szerdán fejeződik be, csütörtökön reggel indulnak haza. Rajt a labdarúgó IBV-n Magyarország Románia ellen kezd Nógrád megyében pénteken négy mérkőzéssel kezdődik a 18. labdarúgó IBV. Megyeszerte nagy érdeklődés előzi meg a nyolc ifjúsági válogatott július 28-ig tartó, összesen 20 mérkőzésből álló tornáját. Salgótarjánban (Kohász és Síküveg stadion), Balassagyarmaton, Bátonyterenyén, Pásztón és Romhányban felújították a pályákat, a csapatok méltó környezetben mérkőzhetnek. Romhányban és Bátonyterenyén új füves pálya várja a résztvevőket. Elővételben sok jegy elkelt, buzdításban sem lesz hiány. A pénteki, nyitónap műsora: 15.30 óra: Megnyitó ünnepség a Salgótarjáni Kohász stadionban; 10.15 óra: Kuba—Lengyelország (A-csoport) S. Kohász stadion; 18.00 óra: Magyarország—Románia (A) S. Kohász stadion; 18.00 óra: Bulgária—Csehszlovákia (B) Bátonyterenye; 18.00 óra: NDK—Szovjetunió (B) Balassagyarmat. A külföldi küldöttségek egymás után érkeztek, utoljára a bolgárok futottak be. Csütörtökön színes filmvetítést rendeztek a vendégeknek Nógrád megyéről, s műsort adott az Ipoly tánc- együttes is. Pénteken délelőtt tartják a technikai értekezletet. A magyar ifjúsági válogatott Bicskei Bertalan szövetségi kapitány irányításával vasárnaptól Salgótarjánban készül, főpróbaként a Salgótarján NB Il-es csapatával játszottak. Bicskei már kijelölte a Románia elleni kezdőcsapatot, amelyben csak Orovecz játéka kérdéses. Az EB-t nyert ifiválogatott tagja sérülése miatt kihagyott néhány edzést, s ha nem vállalhatja a játékot, Vincze húzódik vissza a helyébe és a csatársorban Jónás kap lehetőséget. A magyar válogatott tervezett összeállítása: Petry—Tomka, Krizán, Mészöly, Szalma—Mundi, Kovács E., Orovecz, Horváth— Zvara, Vittcze. — Legalább az elődöntőig el kell jutnunk — mondta a szövetségi kapitány. — Hogy ezen belül minél szebb legyen az eredmény, sok mindentől függ. A szovjet válogatott erős, s bizonyára fűti a vágy, hogy visszavágjon a moszkvai EB-döntő- ben elszenvedett vereségért. A csoportbeli ellenfelekről Bicskei így beszélt; — Románia IBV gárdája két éve együtt van, a harmadosztályú bajnokságból most kerültek feljebb, ösz- szeszokott, egységes csapat. Kub|a mindig meglepetésre kész, Lengyelország bronzérmes volt a legutóbbi felnőtt VB-n és az idei ifjúsági EB-n is, vagyis jól állnak, de le kell győzni őket. Céltudatos, kemény labdarúgást játszanak. A pénteki első mérkőzések után szombaton pihenőnap lesz, majd vasárnap rendezik a második fordulót. Panasz A Fülöp-szigetek nemzeti olimpiai bizottsága kijelentette, hogy a Los Angeles-i olimpia szervezői láthatóan nem birkóznak meg azokkal a kötelezettségekkel, amelyek a játékokon részt vevő delegációk fogadásában rájuk hárulnak. Ahogyan a Tonight című Fülöp-szigeteki lap írja, amikor az ország sportolói megérkeztek Los Angelesbe, a szervezők megtagadták, hogy azonnal az olimpiai faluban helyezzék el őket, így a sportolók kénytelenek voltak magánlakásokban szállást keresni. Azonkívül, hogy az amerikai hatóságok részéről megnyilvánuló barátságtalan cselekedet káros érzelmi hatással van a Fülöp-szigetek olimpai küldöttségére, _ a sportolóknak nehezítik a rendszeres edzés lehetőségét is. A lap hangsúlyozza, hogy más külföldi küldöttségek is sok problémával kerülnek szembe Los Angelesben, amelyek akadályozzák megfelelő felkészülésüket az olmipiai játékokra. TÍZ ORSZÁGBÓL 152 RÉSZTVEVŐ Teljes az Agrla mezőnye Tegnap délután Egerben, a dohánygyár kultúrtermében asztalhoz ült a Vili. Agria— MALÉV Kupa teljes mezőnye. A nemzetközi felnőtt egyéni sakkversenyt Szölgyémy Ferenc, az Eger SE ügyvezető elnöke nyitotta meg. Az esemény vendége volt dr. Lakó László, a Magyar Sakkszövetség főtitkára, Csáki Balázs a megyei sporthivatal elnökhelyettese és Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára. A július 28-ig mindössze egy szünnappal zajló verseny három kategóriája: nemzetközi mester, mesterjelöl ti és nyílt versenyű csoport. A főbírói tiszteket Engel Tibor és Báthory Attila látja el. A nemzetközi mestercsoportbain már tisztázódtak két forduló eredményei, ennek alapján két győzelmet könyvelhetett el Majorov és Peschina (szovjet), Pähtz (NDK-beli), Jas- nikowszki (lengyel), Perényi (Szolnok), Györkös (PMSC) A függő játszmákra délelőtt 9 órától kerül sor, a napi fordulók kezdési időpontja 16 óra. Sakkteremmé lépett elő a dohánygyári kultúr (Fotó: Szabó Sándor) Kizárás a Forma-1-ben A Népújság tippjei a 39. hétre 1. Zürich—Ferencváros 1 3. Videoton—Linzer ASK 1 3. Lyngby—St. Gallen 1 4. Bánik Ostrava— AGF Aarhus 1 z 5. Bröndby—Roda Kerkrade 1 C. Deventer—Standard Liege 3 z 7. Odense— Eintracht Braunschweig 1 3 8. I. FC. Magdeburg— AIK Stockholm 3 x 9. FF MalmöKarl-Marx-Stadt 1 x ID. Wettingen— Beitar Jerusalem 1 11. Admira— Maccabi Nathanya 1 13. Spartak Trnava— Austria Klagenfurt 3 1 13. Innsbruck—Katowice 3 1 Pótmérközések: 14. Oster—Valerengen 3 15. Górnik Zabrze—Nürnberg 1 1«: Lille-Ström—Wismut AUE 1 Az ötpróba nyertesei Az úszópróba után a boglár- lellei Platán strandon sorsolták ki a két éve kezdődött és most befejeződött tömegsport-akció fődijait. A Heves megyei ötpró- bázókhoz kegyes volt Fortuna, mert közülük a szerencsések — nem is kevesen — utazhatnak. A görögországi jutalomútra készülhet Aliné Mező Mária, Gere Zoltán ée Varga Zoltán Gyöngyösről, s tagja a 30 fős csoportnak az egri Lázár Já- nosné is. A tatai edzőtáborban jóval többen. 170-en tölthetnek majd el kellemes napokat. Az öt vagy annál több próbát teljesítettek közül ugyancsak sorsolással nyerte ezt a lehetőséget megyénkből: Besenyel János (Heves), Oláh Ferenc, Geiger István (Hatvan), Kiss Pál, Bicskei Ferenc, Németh Zsuzsa, Sankovics András (Gyöngyös), Wolsky Éva (Eger). A szervezők Ígérik, hogy a tömegsport-akciónak jövőre is lesz folytatása, már a kereteit dolgozzák ki. Az új próbarendszer elnevezésére pályázatot hirdetnek, erre. 1984. július 31-lg lehet javaslatokat beküldeni a KISZ KB sportosztálya elmére (1135 Bp„ Újpesti rkp. 37—38.) Mostanában gyakran esik szó a megye határain kívül is Eger város labdarúgásáról. Nem is csoda, hiszen sok-sok évi „diétázás” után ősszel végre ismét NB I-es csapatokat láthatnak majd a szurkolók. Bár a lelátón nem volt ott, méssziről Géczi István is folyamatosan „szorított” földijeinek, s magától értetődően ő is szívből örült az egri labdarúgás újabb nagy sikerének, a felsőházba bejutás tényének. — Bár több mint húsz éve elkerültem Egerből, ma is nagyon közel áll hozzám a város — vallotta be beszélgetésünk legelején Géczi István, a kitűnő kapus, akit a közönség „Oroszlánnak” nevezett annak idején. — Kicsit lokálpatrióta vagyok, pedig szigorúan véve csak a középiskolai éveim adják az élményeket a kötődéshez. Ha lehet, ebben az évben még jobban szorítottam, mert Csank Jánossal személyes jó barátságban vagyok. Tavasszal a 22. Volán elleni meccsüket itt, Budapesten megnéztem, s már akkor láttam, ennek a gárdának van keresnivalója. "3 Or ’ m Vogt nagymester az NDK-ból Párizsban tartotta soros ülését a nemzetközi autósport szövetség (FISA) végrehajtó bizottsága, amelyen számos egyéb kérdés mellett foglalkozott Ken Tyrrell ügyével is. A kitűnő konstruktőrt, akinek autói 23 GP- futamot nyertek és egy világbajnoki címet szereztek, csalással vádolják. A detroiti futamon az egyik Tyrrell-autó hűtőjében szénhidrogén- és alkoholnyomokat, valamint ólomGéczi István ma már nem is emlékszik arra, mikor is kezdte a labdarúgást — pedig éppen csak, hogy betöltötte a 40. évét — azt viszont határozottan állítja: sosem akart más lenni, csak kapus. — Valahogy úgy éreztem, mást kell csinálnom, mint a többieknek. Így utam zöld szemaforok között vezetett a kapuba. A megyei ifjúsági válogatottak tatai tornáján éreztem először, hogy figyelnek. Más sportág — a kézilabda — játékosszerzői is felírták nevemet a noteszukba: hívtak az Egri TK- ba játszani. Akkoriban nem volt könnyű döntenem, végül némi bizonytalankodást követően a Testnevelési Főiskola felé vettem az irányt. Ma már nyugodtan mondhatom: szerencsés volt a választás. Géczi István elfogadta a legnépszerűbb magyar labdarúgó-szakosztály, a Ferencváros ajánlatát, s 1962- ben — az érettségi után — az Üllői útra került. A TF- et 1969-ben fejezte be, levelező hallgatóként. Fiatal diplomásként lett a Kertészeti Egyetem testnevelési golyókat találtak. így növelték az üzemanyag oktánszámút, és nem az engedélyezett módon érték el az előírt minimális, 540 kilogrammos összsúlyt. A FISA végrehajtó bizottsága 16 igen, és 4 tartózkodás mellett példásan szigorú döntést hozott. Az idei Forma—1-es VB-ről ki- j zárták a Tyrrel-autókat és két pilótájuk, Brundle és Bellof eddigi pontjait törölték. tanszékének tanára, ahol 1976 óta dolgozik. — ötszáztizenhat NB I- es, MNK-, illetve kupamérkőzésen szerepeltem a Fradiban, miközben 23 alkalommal a válogatott címeres mezét is magamra ölt- hettem — mondja visszakanyarodva az örökzöld témához a ma is népszerű kapuvédő. — Általában szeretem az őszinteséget, így most is kimondom, ami a szívemet nyomja: ennél sokkal, sokkal többre is vihettem volna, ha nem hagyatják velem abba a labdarúgást. 1975-ben ugyanis az MLSZ-ben született egy állásfoglalás, amelynek lényege az volt, hogy engem és a korosztályom legjobbjait le kell írni, a válogatottban nem jöhetünk többé szóba. Minden összeomlott bennem, mert én valóban az életemet tettem fel a sportra, s még úgy éreztem: bőven van erőm a folytatáshoz. Némi vigaszt épp ez év tavaszán kaptam a 22. Volán pályáján, ahol öregfiúk- meccset játszottunk. Az egyik szurkoló ugyanis odajött hozzám és azt mondta: Átigazolási hírek Az MLSZ Átigazolási Bizottsága legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy Fitos József (Haladás), ügyét átteszi a Fegyelmi Bizottsághoz. Fitos korábban az MTK-VM-hez irt alá szerződést, de továbbra is Szombathelyen akar maradni és már megállapodott a Haladással. Véglegesítettek néhány átigazolási ügyet. A volt válogatott Lukács Sándor, aki a Bp. Honvéd után a Vasasban, majd az MTK VM-ben játszott, a Ganz j Mávaghoz igazol. Birincsik József Bélapátfalváról, Feledi László pedig a Bakony Vegyésztől az Ózd játékosa. Nagy Tamás (Keszthely), a Zalaegerszegi TE-ben folytatja. Pistikém, magának még ma is a nagycsapatban lenne a helye. Géczi István életútjának fő történéseit nyomon követve, valóban nem lehet túlzással illetni azon kijelentéséért, mely szerint mindent a sportra tett. Már harmadik diplomamunkáját fejezte be a közelmúltban, valamennyi a kapusjátékkal kapcsolatos. Doktori értekezésének címe: „Látáshatékonyság és kapustel- jesitmény közötti összefüggés és azok vizsgálata.” Mindkét gyermeke sportoló: a fia az Ű. Dózsában koron- gozik, lánya pedig a Vasas kézilabdázója. — Sokakkal szemben én mindig is kapus akartam lenni, nem a véletlen sodort az alapvonalra — állítja Géczi — mindig is átérez- tem e poszt Jelentőségét, s ez engem doppingolt. Annak idején Kakast is én hoztam el a Ferencvárosba, s a válogatottban is bemutatkozott. Annak sokkal jobban örülnék, ha a legtehetségesebbeknek nem kellene elhagyniuk Eger szép városát, hanem onnan pályázhatnák meg a válogatottságot. Ehhez persze, elsősorban arra lenne szükség, hogy az Eger SE tartósan megkapaszkodjon az élvonalban, mert az NB I-es játékosok sokkal jobban szem előtt vannak. Az őszi bajnoki rajttól nagyon fogok szurkolni azért, hogy a fiúk ne csak alkalmi vendégek legyenek a felsőházban. Jocha Károly Az egri NB l-es csapatnak Géczi István: Nagyon sznrknlok Szaktanácsadói munkakörben AGRÁRMÉRNÖKÖT és GYÜMÖLCSTERMESZTŐ MÉRNÖKÖT (szlovák nyelvtudással) alkalmaz a Borsod— Heves megyei Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomása GYÖNGYÖS, Vármegyeház tér 1. Tel.: 11-134 Volán 4. sz. Vállalat Gyöngyösi üzemegysége felvesz: tehergépjármű-vezetőket, rakodógép- kezelőket, szállítómunkásokat, autóbusz- vezetőket, autószerelőket, fűtésszerelőt. Jelentkezés: Gyöngyös, Vörös Hadsereg u. Munkaügyi csoport Költségvetési gazdálkodó szerv személyzeti-munkaügyi JOGTANÁCSOSI teendők ellátására nyugdíjas munkavállalót keres. Leveleket „Jogvégzettség” jeligére az egri hirdetőbe. Fizetés: megállapodás szerint. Egri Ingatlankezelő- Közvetítő és Lakásberuházó Vállalat (elvételre keres: KŐMŰVES és ASZTALOS szakmunkásokat. valamint szakipari munkások mellé segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat termelési osztályvezetőjénél. Eger, Somogyi Béla u. 3. szám alatt. Keres továbbá Sas út 8/a. alatti telepére RAKTÁRI MUNKÁSOKAT. Jelentkezés a raktárvezetőnél.