Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-12 / 162. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 12., csütörtök Arcok az Gáspár Sándor Székhelyi József (Fotó: Szántó György) — Két hét alatt két darabot kellett megcsinálnunk. „A „Katonában”, ahol játszom, hat hetünk van ennél érdektelenebb bemutatók kidolgozásásra is. Hat hét elég ahhoz, hogy mindenki rátaláljon arra, amire itt nem jutott idő. Nem igaz, hogy az Electra rossz előadás. Mondják, hogy nyárra könnyű csemege kell, és nem Electra! Gyulán bemutattuk a Vak Béla királyt. Nem volt könnyű dolgunk, mégis telt ház előtt játszottunk. Az Electrát negyed ház előtt kell nap, mint nap bemutatni. Nem értem, miért! Nekem ettől nem lesz kevesebb a gázsim, de mégiscsak a tapsért játszunk... — Nem első alkalom, hogy színész az Agriáról így nyilatkozik. Mégis Egerbe jön minden nyáron. — Jó ide jönni. Rengeteg élmény köt ide. Az amatőr színjátszó-találkozók, a kézilabdameccsek, és sorolhatnám. Itt ismerem a műszakiakat, a várbeli őrbácsit, az újságárust és talán a közönséget is. E vonzódásnak persze, van szakmai oldala is. A nyári színházak általában olyanok, hogy levonul egy kőszínházi társulat eljátszani egy darabot. Egerben mindig új emberek vannak. Sokfelől válogatja őket össze Valló Péter. Ezért színésztanfolyam is. — Milyen a kapcsolata Valló Péterrel? — Milyen? Régi. Főiskolás koromban kezdődött. Játszottam Brecht Baáljá- ban, az Operettben... Ezeket Valló rendezte. Szóval, ott volt a pályakezdésemnél, kicsit ő indított. — Nem dobták fel. Kimaradt az életéből az a „kilencrészes filmsorozat”, amelynek főszerepét eljátszva beleszeretnek a tinilányok. — Szerintem ez szerencse. Utólag annak vélem. Sztár helyett színész lettem. Legalábbis hiszem, hogy annak tartanak. — Hogy került erre a pályára? — Egy véletlen folytán. Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban színjátszó lettem. Bácskai tanár úr belebolondított a színészetbe. — Az öccse is színész Idtt... — Szalma Tamás, Bácskai János is — mint mi, ketten testvéremmel — Szentesről indult. Szülői motivációt nem kaptam. Apámék nem művészek, csak műélvezők. Főleg, amióta minket is látni a színpadokon. — Káló Flórián ír, Reviczky pecázik, Sípos zenél. Milyen hobbit művel, ha marad szabad ideje? — Építkezem. Nem hobbiból, hanem mert nincs napi ezer forintom segédmunkásokat fogadni. Ezért kezdtem el magam csinálni. Kiderült, hogy élvezem is. Jó lerakni tíz négyzetméter pé- vécét és látni, hogy az sehol sem púpos. Ha ezek után a kisfiámra is marad időm, aikkor jó volt a nap. — Felesége Bánsági Ildikó. Szép és jó színész. Talán férjénél is sikeresebb... — Ez baj? Ildi nagyon tehetséges, de a „deszkákon” külön életet élünk, ö „mellesleg” nagyon rendes ember. Minek eztl ragozni? A feleségem. — Gáspár Sándornak van valami titka a siker eléréséhez? — Nincs. Csinálni kell. Feláll, bocsánatot kér és kirohan a Dobosból. Várják a szervizben, mert baj van az öreg Zsigulival. Este premier. Szabó Péter Cetéről estére a legna- gyobb tapsot kapja. A Tisztújítás Langyos főor. vosa remekbe szabott alakítás. A premieren még a darabban szereplő kutya is „elhitte” Székhelyi Józsefnek, .hogy valóban részeg. Amikor az öltözőben leültünk beszélgetni, hallgatom a szabatosan megfogalmazott gondolatait és sajnálom, hogy nincs nálam magnó. Amúgy is nehéz szuggesztíy egyéniségét írásban viszaadni. — Tavalyelőtt játszott Egerben, s az idén újra visz- szatért ... — Kétszeresen is kirándulás ez számomra. hiszen mint Madách színházbeli tag, „vendégstátuszban” va. gyök itt. Főiskolás barátság fűz össze Vallóival és a színészekkel. Ami nagyon fontos: jó csapat kovácsolódott össze. Az Agria-játékok művészeti vezetője évről év. re azokat toborozza. akik egyet gondolnak a színházról. a pályáról. — És a város ...? — Gyönyörű. Senkim sincs itt Egerben, mégis újra meg újra vonz. Egyébként is egy fővárosi színésznek mindig öröm vidéki közönséggel találkozni. Itt kézzelfogható a közönség szeretete, minden további nélkül megszólítanak az előadás szünetében, az utcán. Tisztábbak, rácsodálko- zóbbak az emberek akár Kecskeméten, akár Egerben. mint a fővárosban. — Annyira fontos ez a színésznek? — Annyira igényli. A színészt a közönség tanítja meg játszani. A próbák során csak a „durva munkát” vég. zj el a szerep megformáló- ja. aztán a nézők előtt kap végleges értelmet minden szó, minden mozdulat. — És a rendezőkkel milyen a kapcsolata? — Nehéz alkatú munkatárs vagyok. Maximalista. Ráadásul nem jó természettel megáldott. De ha egyszer érzem, hogy öt-hat mázsával többet vállalok magamra a próbákon is. az előadáson is, mindenképpen a (Fotó: Szántó György) magam hitét kell érvényre juttatnom. Nem értek egyet azokkal, akik azt vallják, létezik rendezőcentrikus színház. A rendezőnek éppen abban áll a művészete, hogy olyan személyiségeket kell felvonultatnia a színpadon. akik pótolhatatlanok. Az instrukciókat adó és a színre lépő kapcsolatában a legfontosabb a szoros párbeszéd. — Soha nem kacérkodott a gondolattal, hogy rendezzen? — Dehogynem. Egyelőre várom azt a színdarabot, amellyel a közönséghez szólhatok. De pillanatnyilag leköt az egyenletes elfoglaltságom. kitölti az életem, egyéb terheket nem vállalok magamra. — Elégedett művész? — A munkámat nem keveslem. csak a minőséget. És még sincs igazán szerepálmom. A Hamlettól a Béla királyig sok szerepet eljátszottam. Ha valamire vágyom, talán egy civil, za- kós mai magyar figurára. — Olvasom írásait a lapokban ... — A színész butító fog- lálkozást űz. Kiszolgáltatott. Az írás kicsit felszabadít. Azt akarom elérni. hogy ne lehessek összekeverhető. A szerepeimet eljátszhatja más is. de amit leírok csak az enyém. Mikes Márta Gulay István A műtét II/2. A tévés fiú kisomfordált az előszobába, telefonált a bátyjának, ö is azon a véleményen volt, nem való egy öregasszonynak a látvány: a cső, ami a paplan alól kifut, a tenyérnyi vér- aláfutás az infúziótól, az átlós kötés ott, ahol... Megbeszélték, hogy azöccs valahogy bezsuppolja a nagymamát a kocsijába, és visszaviszi Szegedre. — Nem megyek! — ma- kacskodott az öregasszony az első kísérletre. — Látni akarom a lányomat. — Nem érti, hogy nem lehet? Majd szólunk, ha lehet. Ha olyan állapotban lesz! — Olyan álllapotban... olyan állapotban... Ezt motyorogta Szegedig. A tévés unoka hiába próbálta kizökkenteni a zso- lozsmázásból. — Olyan állapotban... olyan állapotban... Háromnegyed órát tartott az út. Amikor a nagymama kiszállt, nem köszönt a gyereknek, bement a házba. Visszaúton a fiúban, mint valami lassan megjavuló óraműben, hullámozni kezdett az Idő. A nagymama nyolcvankét éve. Mindinkább belátta, hogy az öregasszony leányként megérte az első világháborút, tizenkilencet. A Horthy-érát, a különítményeseket, a második világháborút, ötvenhatot. .. Két férjet eltemetett ... Látott betegséget annyit, fájdalmat annyit, amennyit az apa, a bátyja meg ő összesen sem. „Épp az öreglányt félt- i jük a látványtól?” — Szinte ■ visszafordult az úton. Az- ’ tán, bármily furcsa, az jutott eszébe: „Hiszen ő anya i anyja!” . Eddig egyszerűen nem is * gondoltak erre. Csak arra: ők férfiak, anya anya, nagymama meg nagymama. Épp anya anyja ne láthatná anyát, csak mert... mert öreg?! — Nem éltünk mi visz- sza azzal, hogy húsz, negyven, hatvan évvel fiatalabbak vagyunk nagyanyámnál? — kérdezte az apjától, mikor megérkezett. — Mégis csak ő anya anyja! — Majd mi mindent elintézünk. Nem kell ő ide — I hangzott a rosszkedvű vá- í lasz. — Nekem mindegy, ahogy ' akarjátok. S égbekiáltó igazságtalan- ■ ságukra ügyet sem vetve f hagyták, hogy lefekvésig va- í lahogy elvonszolódjanak az < óráki Drámapályázat Nyilvános drámapályázatot hirdetett hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából a Bács-Kiskun megyei Tanács és a kecskeméti Katona József Színház. A kiírás szerint olyan, egész estét betöltő színpadi alkotásokkal lehet pályázni, amelyek művészi hitelességgel állítanak emléket a fel- szabadulás, továbbá az elmúlt négy évtized alatt megtett történelmi út társadalmi jelentőségű eseményeinek. A jeligés, eddig még nem publikált pályaművek beküldési határideje: 1984. december 1. A pályamunkákat 2 példányban kell megküldeni a kecskeméti Katona József Színház címére (6000 Kecskemét, Katona József tér 1.). A pályázó nevét és lakcímét jeligés, zárt borítékban kell mellékelni. (MTI) Amadeo Modiglianiról mondják, hogy a Montmartre utolsó bohémja volt, az igaziak közül. Talán kicsit el is késett, és szertelenebb is volt elődeinél. Negyedszázada filmet mutattak be róla: Montparnasse 19. címmel. Gérard Philippe alakította a főszerepet, két évvel halála előtt. Alkalmasabb művészt aligha találhattak volna. Nagy-várakozás előzte meg ezt a francia —olasz filmet: végre egy kis ízelítőt adott a könnyedségből, Párizsból annyi szigorúan fegyelmezett év után. Még azt is elhittük volna — hiszen a film illúziót teremtő feladatából következett —, hogy magát Modi- glianit látjuk, annyira testhezálló szerep volt ez Gérard Philippe számára. Csupán az italból kaptunk sokat, a mámorból, a féktelenségből, s a túlzottan megszépített, megnemesített gesztusokból. Hírhedtté vált Modigliani ivászata, szegénysége, ajándékozási kedve — művészete rovására. Pedig nagy művész volt: eredetileg szobrász, aztán festő, grafikus. Csak ivott, rajzolt és festett, mondták róla ismerősei. Amit rajzolt, festett, azon nyomban elkótyavetyélte. „ön tudja, hogy az én díjam tíz frank egy ülésért és egy kis alkohol” — mondta egyik modelljének 1916-ban. A kép Modigliani halála után a chicagói Művészeti Intézetbe került. Milliókat ért. Fiatalon, Párizsba érkezése után megismerkedett Picassóval, Appoli- naire-rel, Utrillóval. A franciák ma is jobban ismerik, mint szülőhazájában az olaszok. Első - önálló kiállításának éve: 1917. S harminchat éves korában 1920-ban már halott. Rövid életet élt, de nagyon intenzíven. 1884. július 12-én született Livornóban. Anyai ősei között a nagy gondolkodót, Spinozát is számon tartotta. Tizennégy éves korában Modigliani: Zborowski arcképe • tüdőbajt kapott. Sohasem heverte ki. Rómában, Firenzében, Velencében tanult. Megszerette a kora reneszánsz festőit. Mire Párizsba érkezett, már Toulouse- Lautrec, Gauguin, Picasso nagy festők. Vonzásukba került, de ki akart szabadulni árnyékuk alól. önmagát kereste, s hamar megtalálta. Olyannyira, hogy korai munkáitól kezdve mindig egyformának tűnik. Alighogy talpra állt, s felfigyelnek rá a műkereskedők, kiújul tüdőbaja, s barátait elviszi a világháború. Silány kis műtermekben tengődik, s kocsmából kocsmába vándorol. Zsebében mindig ott van egy könyv. Betéve idézi Dantét, Rimbaud-t, Verlaine-t. Maga is ír finom hangú verseket. Mikor a Montparnasse- ra költözik át, a Quartier Vaugirard-toa — Czóbel Bélánk szomszédságában is felüti tanyáját —, de úgy tudják látogatói, hogy nem becsülik egymást. Czóbel akkor már javában fauvista, s Modigliani még a néger szobrászatban látja a példát, s természetesen erősen elütő festői látásuk. Nem sokan vették észre tehetségét. Ha most a rá való visz- szaemlékezéseket olvasom, látom: nagy ivásaitól idegenkedtek. Picassónak volt igaza: Különös, hogy az elhagyott Saint Denis boulevard-on nem látni Modiglia- nit sohasem berúgva, csak mindig a Montparnasse és Raspail boulevard sarkán !’r Lehetséges. Modigliani hihetetlenül sokat dolgozott és vágyott a közönségre, csodálatra. Vagy egyszerűen másoknál is jobban a megbecsülésre. Nem volt elégedett önmagával. Nem véletlen, hogy színészi rögtönzéseiben is kiváló volt, Shakes- peare-t jobban játszotta, mint ismert alakítói, s mániákusan mondott verseket. Modor nélkül nincs színészet. Sokan mondják, hogy az ő piktúrája is modoros. A külsőségekben. De meg kell figyelnünk karaktereinek rendkívül lírai árnyalatait, megjelenítésének eleganciáját, női alakjainak báját, kifejezőerejét, szenvedélyes újrafogalmazásait hasonló atmoszférákban, de változatok bőségével, egyáltalán azt a vonzó humanitást, amivel ovális fejekbe, elnyújtott nyakakba valami sajátos kedvességet varázsol. Olyan életművet hagyott hátra, melynek tegnap irigyel voltak, ma követői. Régebben a kubisták közé sorolták be. Közelebb áll a valósághoz, ha a kései szecesszióban keressük a helyét. Az a kép. amit róla alkottak. nem felel meg annak. amiről képei, szobrai, rajzai beszélnek. Utóbbi hitelesebb. K. A. Négy megye fiataljai Gyöngyösön Évek óta rendszeresen megszervezik a mezőgazdaságban dolgozók gyermekeinek kéthetes üdültetését Gyöngyösön, az itteni főiskolán. Most Bácsból, Békésből, Szolnokból és Szabolcsból érkezett 110 lány és ugyanennyi fiú, hogy a kollégium kényelmes szobáiban aludjanak, pihenni és szórakozni viszont nem csupán az intézet legkülönbözőbb sportlétesítményeit veszik igénybe, hanem eljutnak a Mátrába, Egerbe és az egyik erdei kirándulóhelyre, Lajosházára is, ahová a külön élményt adó kisvonat döcög el velük. Besze Ilona az üdültetés felelőse, aki helyettesével Köves Etelkával együtt a főiskola dolgozója. A gyerekeket, 16 rajban, egy-egy nevelő irányítja és felügyeli. Az első rendezvény az ismerkedési est volt. A diszkó és a sportvetélkedők sora szintén a kéthetes program része. Általában háromévenként kerül sor egy-egy megye fiataljaira, akik közül töb-‘ ben már rendszeresen visz- szatérnek nyaranta a Mátra alji városba. A mostani turnust megelőzően a Bala- tonboglári Állami Gazdaság dolgozóinak gyermekeit látta vendégül a gyöngyösi főiskola kollégiuma, ahová évenként jönnek el a gyerekek a „magyar tenger” mellől az ország legmagasabb hegyét, a Kékest is megcsodálni. 100 ÉVE SZÜLETETT MODIGLIANI Az utolsó párizsi bohém
