Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-11 / 161. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 11., szurdo Hoffman László orgonaestje Nyáresti hangverseny Gyöngyösön Nyáresti orgonahangverseny örvendeztette meg a muzsika gyöngyösi híveit június 6-án, este, a Szent Bertalan templomban. Hoffman László győri orgonaművész lépett fel az egri Dobó István Gimnázium Leánykara közreműködésével. Kitűnő felkészültségű és képességű művész. Az orgonairodalom romantikus és modem alkotásain túl nyilvánvalóan erősen vonzódik a barokk zenéhez is. A műsor első részében elhangzó népszerű Bach-művek — a „d-moll toccata és fúga”, a „C-dúr prelúdium és fúga" — mélyen átélt előadásmódjukkal tűntek ki. Halmos László „Jubilate” — „Cantate” — „Exultate” című tételeinek megszólaltatása örvendező és diadalmasan ujjongó, ünnepélyes hangvételükkel igen hatásos és hálás daraboknak bizonyultak. Az est sikeréhez nagyban hozzájárult a Dobó István Gimnázium Leánykarának közreműködése. Ez a rokonszenves. lelkes kórus kulturált, csiszolt hangzást, tiszta és minden erőltetéstőr mentes szép éneklést nyújt. A közös éneklés igazi örömét adja. A fiatal hangok természetes szépsége mellett. a muzsikálás gyönyörűségét sugárzó meggyőződés a fő erénye. A Magyar Gregoriá- num dallamaiból villantotta fel az együttes a középkori zenénk szépségét és művészi szintjét. Három kantátát hallottunk Esterházy Pál herceg Harmonia Caelestis című 55 tételből álló gyűjteményéből. A szerző a dinasztia hercegi ágának és zeneszeretőiének, muzsikáló udvarának a megalapítója. Alkotása kevés számú barokk muzsikánk értékes remekműve. Az estre a koronát Hoffman László tette fel. a műsor befejező számaként Liszt B-A-C-H preludium és fúgája szenvedélyesen drámai sodrású, megrendítő szépségű interpretálásával. Reitz László Számadás, tanulságokkal (2/2.) Zsákutcák, szóban Egy érettségi elnök töprengései Diskurzus a pincében Túl u erőpróbán Filmfesztivál Karlovy Varyban „Az emberek közötti nemes kapcsolatokért, a nemzetek közötti barátságért” — így hangzik a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál hagyományos, de azért mindig aktuális jelszava. amely érvényes az idei. most folyó XXIV. fesztiválra is. A szerény. nem versenyszerű seregszemléből, amelyet először 1946-ban rendeztek meg Mariánske Lazne fürdővárosban, az idők folyamán a világ egyik legfontosabb filmfesztiválja lett. Az idei program az elmúlt évek jó hagyományaiból táplálkozik. Programja: egész estét betöltő játékfilmek versenye, első alkotások versenye, versenyen kívül. „A mai világ ellentmondásai filmen” elnevezésű ciklus, a világ filmművészete kimagasló alkotásainak informatív szemléje, a Szabad Tribün, az utóbbi időszak csehszlovák filmalkotásaiból válogatott művek szemléje, filmvásár és további filmszemlék, valamim jelentős évfordulókhoz kötődő matinék. Az egész estét betöltő játékfilmek versenyében elsősorban magas eszmei színvonalú művek szerepelnek, összhangban a fesztivál küldetésével. Az első alkotások versenye konfrontációra ad alkalmat a fiatal filmalkotók között. megszilárdítja törekvésüket arra. hogy új utakat keressenek a film- művészetben. Az informatív szemlék keretében elsősorban az egyes filmvállalatok új alkotásait mutatják be, olyan filmeket, amelyek már más nemzetköz« versenyeken és szemléken figyelmet keltettek. Már harmadízben lesz a fesztiválprogram tartozéka az utóbbi évek csehszlovák filmalkotásaiból kiválasztott művek szemléje. A fesztiválmozi felé vezető útvonalon a látogatók megtekinthetik a „Gyermekfilmek — a béke filmjei”, valamint a „60 fénykép a hatvanéves film hatvanéveseiről” elnevezésű kiállításokat. Ez alkalomból retrospektív filmszemlét is rendeznek azoknak a jelentős csehszlovák filmrendezőknek alkotásaiból, akik 1984- ben ünnepük hatvanadik születésnapjukat, s megindulnak a Szabad Tribün vitái, sajtókonferenciát tartanak .... A fesztivál utolsó napján két nemzetközi zsűri hirdet eredményt. A fő versenyben kiadják a nagydíjat (Kristályglóbus), amit a legjobb filmnek ítélnek oda, továbbá a két nagy különdí- jat. a Liidicei rózsa-díjat, három fődíjart, a két legjobb női és a két legjobb férfialakításért, Az első alkotások versenyében a fődíjat osztják ki, valamint három elsőalkotói versenydíjat. A sok komor gondolatot szerencsére száműzte a személyes találkozás. Mennyire nem volt igazuk a tamáskodóknak! Hogy izgultak, nyugtalankodtak, milyen zavartan viselkedtek ezek a könnyelműen nemtörődömnek minősített fiúk. Megküzdöttünk — a társelnökkel és tanáraikkal együtt — azért, hogy elhiggyék: miattuk, meglévő képességeik, adottságaik, tényleges tudásuk felfedezéséért ülünk az asztal túlsó oldalán. Nem fáradoztunk hiába, mert tekintetük sugározta a kimondatlan köszönetét. A tételhúzás utáni félsz, feszültség zömüknél hamar feloldódott,' s mindannyian arra törekedtek, hogy a tőlük telhető maximumot nyújtsák. Nem elsősorban rajtuk múlott, nem kizárólag ők hibáztathatok azért, hogy ez a szint olykor igen szerénynek minősült. Hallgattam őket, s újra tudatosultak bennem pedagógiai gyakorlatunk esztendők óta kísértő tévedései', azok a hibák, amelyeket ré- ges-rég illett volna korrigálni. Az órákon mostohagyermek a szóbeliség. Háttérbe szorítja epizódszerepre kényszeríti a tesztlapok tömkelegé, a csak azért is szemléltetés időrabló jellege, a nyelvi, a szellemi megerőltetést nem kívánó számonkérés többnyire • uralkodó volta. A riasztó következményekkel itt is szembe kellett néznem. Néhányan katonás rövidséggel összegezték mondandójukat, mások viszont az alfánál kezdték, s innen haladva tempóztak az ómegáig, általában azt is megemlítve, amivel nem voltak tisztában. Rájuk is szóltam: — Csak azt „találjátok”, amiben biztosak vagytok, de azt határozottan, magabiztosan. Nem mindig fogadták meg tanácsomat, s csak azért nem estek a maguk által ásott verembe, mert időben jeleztük a veszélyeket. Olykor mi kaptuk a kérdéseket, holott a válaszokra vártunk. Mekkora kár, hogy kevés szó esik a retorikáról, a szónoki beszéd irigylendőén ötletes fortélyairól. Igaz, akadtak, akiknek ez lett a b tételük. Rá is mutattak a varázslatos kellékekre, idézve a Shakespeare-szöveg megfelelő passzusait, arra azonban nem döbbentek rá — kellő jártasság híján — hogy ők is élhettek volna velük. Ha nem is olyan bravúrosan, mint a zseniális angol drámaíró. e Ezek csak a külcsín bakijai voltak, de nemegyszer társult hozzájuk — felszín alatt rejlő okként — a tartalmi szegénység, bizonytalankodás. Irodalomból — akárcsak a lányok szokták — irigylendő precizitással idézték az egyes művek cselekményének minden egyes mozzanatát. Számomra ismeretfrissítés volt ez a javából, mert gyorsan felejtem a mellékes motívumokat. Az viszont aligha üdített fel, hogy általában hiába vártam a megérzett Szépség ízes, érzékletes taglalására, arra az örökségre, amely a kiemelkedő alkotók igazi ajándéka. Félő, hogy az ilyen if- jaikból egyáltalán nem válik könyv- és olvasásrajongó, ök ugyanis — s ebben a tananyag a ludas — a fától nem veszik észre az erdőt. o Komoly próbatétel volt a história is. Zsákutcáiba sűrűn betévedtek, keresve az útjelzőket. Egyikőjük annyira belebonyolódott az anyag és a tudat összefüggéseinek taglalásába, hogy az utóbbi elsődlegességére voksolt, s csak a végső pillanatban lelte meg a helyes irányt. Akárcsak társa az alap és a felépítmény viszonyának elemzésekor. A fiaskókat — s ennek valamennyien örültünk — kiugró teljesítmények is váltották. Többen nem riadtak meg mára utaló kérdéseimtől, s talpraesett, egyéni han- goltságú, karakterüket is jelző, frappáns válaszaikkal örvendeztettek meg. Olyannyira, hogy sokkal jobb jegyet szereztek, mint az év végén. De jólesett, hogy vették a lapot, s érett fővel gondolkodtak. .. o Továbbra is a középhad izgatott, mert belőlük formálódik a jövőt alakítók népes regimentje. Miattuk aggódtunk — kollégáimmal karöltve — s nem is alaptalanul. Rá kellett döbbennem, hogy számukra— s ez országos szinten így van — az érvényben lévő rendelkezések túlságosan magasra emelték a mércét. A pedagógusnak a felkészülés időszakában csak témaköröket, s nem tételeket szabad ismertetni, illetve kidolgoztatni velük, ök viszont — ott a bűvös asztalnál — az összefüggések felfedezését követelő címeket húzták. Többnyire meghökkenve, elsápadva. Aztán a helyükre vonultak, s mindent összegereblyéztek, ami eszükbe jutott. Mondták is rendületlenül, csak épp a lényeg sikkadt el. Augustus principátusának kapcsán megemlékeztek Róma alapításáról, s aztán csendesen elbotorkáltak az egymást követő századok labirintusában, folyvást kapkodva a sehogy sem lelt Ariadné-fonál után. így van az, ha egy kezdő magasugrónak két méter fölé srófolják a lécet. Mennyivel egyszerűbb lenne betartani a fokozatosság elvét és gyakorlatát. o A harmadik nap délutánján az egyik egri pincében jöttünk össze. Sztoriidéző, felszabadult hangulatú bankettre. Itt vette át bizonyítványát az a fiú is, akit a megye- székhely kórházának intenzív osztályán vizsgáztattunk. Itt honolt a háborítatlan derű, itt méltattuk — fesztelen, baráti beszélgetés keretében — azt a küzdelmes kollégiumi és iskolai munkát, amely a vérbeli erőpróbát megelőzte. '■ Itt győződhettem meg még egyszer arról — az egyik kompániától a másikhoz ülve — hogy ezek az ifjak mennyi vonzó, értékes tulajdonsággal büszkélkedhetnek, s milyen irigylendő illúziókkal felvértezve indulnak az életbe. Ki-ki itt ígérte, hogy miként pótolja mulasztásait. Biztattam őket: ráérnek, lesz rá idejük, hiszen sok ígéretes évtized várja vala- mennyiüket. Beszéltek, érveltek, ado- máztak, méltatva azt a törődést, amely bensőnkből fakadó pedagóguskötelességünk volt Olyannyira, hogy elfeledtem megköszönni nekik — hadd tegyem meg utólag — hogy feltöltöttek hittartalék- kal, azzal az erőt sugalló többlettel, amely csak a Jóra, a Szépre szomjúhozó Ifjúság ajándéka... Pécsi István Gulay István A műiéi ii/i. Az apa nyugalmazott igazgató volt. Két fia közül a nagyobbik orvos lett, nagy- szakállú tekintély egy kisvárosban, a kisebbik a televíziónál dolgozott, nem tudni pontosan, hogy mit. A mama egy tervezővállalat titkárnőjeként ment nyugdíjba. A családhoz tartozott még, noha nem laktak együtt, a mama anyja, ér- elmeszesedéses,; nyolcvankét esztendős öregasszony. A család minden tagja hasonlított egymásra abban, hogy vastagnyakú, tésztát nem kedvelő, húsevő, afféle önmagát tudó, csökönyös, független akaratú emberek voltak. Amikor szegény mama panaszkodni kezdett, hogy ötforintos nagyságú, lapos daganatot tapintott ki az egyik mellében, a nagyobbik fiú rögvest a kocsijába parancsolta a szülőket. Vitte a mamát a kórházába kivizsgálásra. „Kérlek szépen. .. természetesen...” — főorvosok, adjunktusok forgolódtak körülötte. Bár a daganat aggodalommal töltötte el őket, a kivételezett- ség bizonyos jó érzéssel járt együtt. A kisebbik fiút csak napok múlva értesítette az eredményről a fjvére. — Kötelességemnek érzem megmondani neked, hogy anyánkat holnáp délelőtt megoperálják — mondotta komolyan. — Valószínűleg le kell venni az egyik mellét. A tévében nem úgy van, mint más munkahelyen, a fiú is kötetlen munkaidőben dolgozott, másnap már ott volt az anyjánál, apjánál, bátyjánál. A fájdalom, a szomorúság egyszerre szervezett kórházi fegyelembe rendeződött, amikor a kórterem közelébe értek. Hiszen a tejfölösképű beteghordó is fehér köpenyben járt, és szinte századparancsnoki képességekkel rendelkezett. Orvos, főnővér, ápolónő adta őket kézről kézre, míg az ajtón beléptek. Ott feküdt, legbelül, az ablak mellett a mama. Három felnőtt férfi állt meg az ágy végénél. Már túl volt... Szóval megtörtént... A paplan alól vékony cső kúszott ki. a karján kék-lila bevérzések. .. arca beesett , tekintete pókhálós... A három férfi összeszedte magát — és nem szólt. Egyik sem merte a mamát zavarni. Az ápolónő szólalt meg: — Tessék csak felnézni, kik vannak itt? A mama felnyitotta a szemét, gyengén elmosolyodott. — Jól vagyok — mondta halkan, s pár pillanatra rá elszenderedett. Alig egy órája műtötték. A férje s a fiai tétován megmozdultak. Nem akarták terhelni a mamát a jelenlétükkel ? Inkább: menekültek. Mert kiszolgáltatottak, megalázottak, húsevő férfi létükre tehetetlenek voltak, s ezt nehéz elszenvedni. Átszelték a kórház udvarát, komor, de fegyelmezett képpel, mint egy-egy tudós. A fiatalabb fiú s az apja hazamentek, a doktor úr ment a dolgára, az osztályára. Az apa s a fia megebédeltek, aztán ténferegtek a la-, kásban, kerülgették egymást. Miről beszélgettek volna ebben a helyzetben? A mamáról? A betegségről? Ekkor csengettek. Az ajtóban a nagymama állt, elszántan dúródott befelé. Mögötte egy Skoda épp elindult. — Hát anyuka? — kérdezte meglepetten az apa. — Mit keres itt? — Elhozott a szomszéd. — De hát mondtuk, hogy várjon türelemmel, majd mi szólunk, ha jöhet! Leültették, megetették. Az asztaltól felállva kijelentette: — Be akarok menni a kislányomhoz! Az apa kijelentette: — Nem lehet. — Miért ne lehetne? — Nem lehet egy kórházban fel-alá szaladgálni. Ma operálták, tudja jól, ilyenkor még nem engednek be hozzá senkit. — De te benn voltál! — Mi benn voltunk, egy percre. (Folytatjuk)
