Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-25 / 173. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. július szerda s. Héléne Perréal A legfiatalabb közülük a 15 éves Denis Lacoste, a legidősebb a 19 éves Héléne Perréal. Nevetősen ülik körül az asztalt az egri Gárdonyi Géza Gimnázium­ban magyar vendéglátóikkal, készen arra, hogy kd tudja már hányadszor ismét be­számoljanak arról, hogy ke­rültek ilyen távol otthonuk­tól, s milyenek magyaror­szági benyomásaik. Ki tudja már hányadszor, hisz kísérőik olyan gazdag programot biztosítottak ne­kik. hogy naponta négyszer- ötször is újra kell kezde­niük a bemutatkozást. Csak csütörtökön találkoztak a gimnázium pedagógusaival, ellátogattak az egri városi tanácsra. megkóstolták a barkomblnát termékeit. s most némi szakértelemmel — elvégre a szőlőtermelés­ről nevezetes franciaországi Maconból jöttek — véle­ményt is mondanak róla a krónikásnak... — Hát igen, nekünk a fehér fajták inkább ízlenek. ... de őzért a meggyleves az igazi. Felcsattan a nevetés, hisz mit is mondhatnának mást ezek az igazi tinik. akik mint a többiek is szerte a világ minden táján bármely időpontban egy kicsit ..ehet­nének” ... Szóval Héléne, Valérie, Pierrette. Denis és Emma­nuel .. . ahogy erősítgetik. Valérie Dubois három dolog közös bennük. Az egyik, hogy valamennyien a Lamartine-ről elnevezett gimnázium küldöttei, a má­sik. hogy — micsoda vélet­len — családjuknak legfiata­labb tagjai, kedvencei. a harmadik pedig hogy legin­kább az emberek tetszenek nekik Magyarországon. — Valahogy sokkal ked­vesebbek, nyíltabbak és ér­deklődőbbek errefelé, mint másutt — töpreng Héléne, akinek pedig van elég ösz- szehasonlltási alapja. hisz sokat utazik, leggyakrabban Svájcba, az NSZK-toa. de járt már az USA-ban is. — Ügy indultam útnak, hogy nem annyira a látnivalókra voltam kíváncsi, mint in­kább az életmódra — ma­gyarázza- — Hát sok minden hasonlít, de az apró részle­tek valahogy egészen má­sok. Amikor példát kérek erre. a csapat legkomolyabb tag­jától. — hisz ő már hiva­tást is választott, számvite­li főiskolára jár Dijonba — csak rázza fejét: — Még nem állt össze a kép. Talán majd otthon. Valérie egyike azoknak, akiket nem kellett kapaci­tálni arra. hogy fedezzék föl hazánkat, önként jelent­kezett. — Kíváncsi voltam — vo- nogatja a vállát tanácstala­nul. — Eddig még csak Írországban és Angliában Pierrette Fayolle jártam, de az osztálykirán­dulás volt. folyton utaztunk. Az állandóan kuncogó Va- lérie-vel különben volt egy kis probléma. oLy mértékben utálja a húst. hogy még a rakottasból is kipiszkálja. — Viszont a sütemé­nyek ... — bólogat elisme­rően most tó teliszájjaL — A legnagyobb élményem a család volt — mondja — és az. hogy megtanítottak hímezni. Odahaza még csak nem is láttam ilyen fogla­latosságot. Pierrette sajnálkozik, ami­kor épp faggatom: — Kár, hogy az iskolában semmit sem tanultunk Ma­gyarországról. Pedig olyan érdekes már az is, hogy mennyire hasonlít ez a táj a maconihoz. Majd otthon valamit pó­tol a klasszikus zene és a matematika mellett, ugyan­is a könyveket szereti még: Egerben is a Líceum könyvi tára ragadta meg leginkább. Ahogy beszélgetünk. úgy tűnik Pierrette a legérdék- lődőbb, még arra is vállal­kozott. hogy szótár segítsé­gével és mutogatással hosz­szasan elbeszélgessen ven­déglátóinak franciául nem tudó szüleivel. Denis a csapat Benjámin­ja viszont legszívesebben mosolyog és hallgat. Nem csoda, hisz épp most került ki az általános iskola pad­jából. számára nagyon meg­Denis Lacoste Emmanuel Joubert (Fotó: Pesti Erzsébet) lepő az idegen környezet. Annyit azonban elárul a noszogtatásra, hogy itt leg­szívesebben a fagylaltkertet látogatja. Ezzel egyébként mind egyetértenek, a már felnőtt fiatalember Emmanuel is. Első pillantásra látszik, szü­lei nem1 véletlenül indították úgy a hosszú útra: a lá­nyokkal vigyázz, fiam! —. Hu. pedig állandó a kísértés — tréfálkozik. de aztán komolyabbra fordítja a szót. Reklámszakember szeretne lenni, s ő ilyen szemmel is nézte az orszá­got. Hát. hogy mi a véle­ménye ... hosszú lenne ki­fejteni ... Egy azonban biz­tos. borzasztóan örül, hogy szerzett egy valódi barátot. Minek örülhetnénk ennél jobban mi is? Itt járt Fran­ciaországból öt diák, akik hazatérve biztos, hogy élmé­nyeik elemzésével hozzájá­rulnak ahhoz, hogy szoro­sabban fűződjék Eger és Macon kapcsolata. ‘ Németi Zsuzsa KEDVENCEK CSAPATA Öten, Maconból (Tudósítónktól) : Hatvanban a kórház új rendelőintézeténél dolgoznak, a Heves megyei Állami Épí­tőipari Vállalat munkahe­lyén. Molnár Imre és Ga- rai Gyuri régóta barátok. Az egyikük Gyöngyössoly- moson, a másikuk Gyöngyö­sön lakik a családjával. — Sam Bei Di! — viszo­nozzák köszönésemet a lao­sziak nyelvén. Jókedvűen teszik hozzá: így üdvözlik egymást a távoli országban. Keménykötésű, szorgalmas emberek. Itt most liftaknát zsaluznak az egyik aranyko­szorús szocialista brigádban. Nemrég viszont még hidat építettek Laoszban. Munká­jukat a testvéri ország kor­mánya a Szabadság Érdem­renddel jutalmazta. A kint dolgozó tizenkét magyar szakember közül csak ketten részesültek e rangos kitün­tetésben. Mondják, hogy La­oszban az érdemrend tulaj­donosai nem mindennapi ki­váltságban részesülhetnek: nem kell dolgozniuk, eltart­ja őket az állam. De az is igaz, hogy ezt az elismerést csak kimagasló teljesítmé­összeóllította: Németi Zsuzsa nyért, nyugdíjazás előtt ado­mányozzák. .. Azért vállalkoztak az uta­zásra, mert szenvedélyesen szeretik szakmájukat. A kí­váncsiság mellett a jó kere­seti lehetőség is sarkallta őket. — A KGST-országok új hidakat építenek a délkelet­ázsiai országban. Mi nyolc hónap alatt készültünk el egy korszerű, száz tonna te­herbírású vasbeton épít­ménnyel — újságolja Garai György. — Hol dolgoztatok? — Az őserdőben, a Ho Si Minh-ről elnevezett ösvé­nyen. Az általunk felépített híd az ország legfontosabb főútvonalát köti össze a vi­etnami kikötővel, Da-Nang- gal. Trópusi körülmények kö- • zött, ötvenfokos hőségben végezték a munkájukat. De úrrá lettek a megpróbálta­tásokon. — Nem nyaraltunk, dol­goztunk Laoszban. Méghoz­zá rengeteget — kapcsolódik a beszélgetésbe Molnár Im­re. — Előfordult, hogy 32 órát szereltünk egyfolytá­ban. Nagy volt a tét: az építkezést a monszun esők beállta előtt kellett befejez­ni. Barátaink — összesen kétszázan — riksával hord­ták a betont. Alig bírták a gyors munkatempót. Nyolc hónap alatt egy A kitüntetett ácsok liftaknát zsaluznak csöpp eső sem esett az ős­erdőben. Az egészséges ivó­vizet az építkezéstől száz ki­lométerre levő faluból szál­lították. De az ácsok, laka­tosok, villanyszerelők a tró­pusokon a helytálltak. Híd- avatáskor a laoszi kormány közlekedési minisztere mél­tatta munkájukat és adta át a kitüntetéseket. — Milyenek az ottani munkásemberek? — Ügyesen átvették a munkamódszereinket, Elein­te tartózkodóak voltak, de később megbarátkoztak ve­lünk. Egyébként nyolc—tíz — itthon... család él egy faluközösség­ben. A szabad idejüket is együtt töltötték a vendéglátókkal. Megünnepelték az amerikai­ak elleni felszabadító harc győzelmének évfordulóját, csónakáztak a Mekong fo­lyón, átnevelő táborokat lá­togattak meg. Élményekkel, kitüntetéssel, jó fizetéssel tértek haza. A barátokon kívül csak az őserdő értékes fáit sajnál­ják. Jó lenne, ha idehaza is megmunkálhatnák a tikfát, a mahagónit... Mika István Küzdelem a robotokkal... Csipognak a ké­szülékek __Matróz, műhold, Apolló ... A lkoss programot! Játék a számítógéppel — napköziseknek (Tudósítónktól): — Tamás! Gyere, te jössz a Galaxibaü — Már messziről hallani hol tanyáznak az egri If­júsági Ház számítógépes napközisei: csipognak a ké­szülékek, hangos kurjongatás kísér minden egyes jó ta­lálatot a robotok elleni küz­delemben, egyesek harsá­nyat! kiabálnak „tanárbácsi tessék már jönni-t”, ha el­rontották a programot. A füllesztő nyári hőség után hűvösre áhítozva lépek a HÁZ második emeleti ter­mébe, ahol ha lehet még nagyobb meleg fogad: a dél­utáni játék hevét nem csil­lapítja a nyitott ablak sem. Valahol a lelkem mélyén elmélyült, csendes, komoly, szemüveges, bonyolult fel­adatokat megoldó gyerme­kekre számítottam, épp ezért meglepett az a „csibészes kamaszosság” amivel az ide­gent fogadták — azt mond­ják mi vagyunk itt a leg­rosszabbak! — néz rám egy szöszi fiú és várja a hatást. Segélykérőén pillantok a „tanárbácsira”, Pásztor Fe- rencre, a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola leendő negyedéves matematika—fi­zika szakos hallgatójára: mit lehet erre válaszolni? — A második hét elején, amikor elődömet Gerják Istvánt felváltottam, elég elevenek voltak, de most már lassacskán összeszo­kunk. Nincs köztünk az a klasszikus tanár—diák vi­szony, tegeznek engem, s elég oldott légkörben dol­gozunk itt együtt. Szívesen tanítom őket, hobbim a szá­mítógép, ebtől szeretném majd írni a szakdolgozato­mat is. A sok csivitelő, izgatottan játszó nebuló között feltű­nik egy gondolkodó arc:Pál Gyurié. — Te miért nem játszol? — Programot írok. Dél­előtt tanultuk, hogy lehet a képernyőre különféle grafi­kus ábrákat rajzolni, aztán most kipróbálom. — Otthon van számítógé­petek? — Nincs. De a tévében láttam már néhányat, és van egy-két könyvem is, mint például a Ismerd meg a Basic-nyelvet, amiből rá­jöttem a programozás ízére. Izgalmas dolog magam kom­binálni az utasításokat, majd amikor mindent betápláltam a gépbe, látni mi sül ki be­lőle. Most voltam hetedikes, s a mi iskolánkba sajnos még nem hoztak ilyen ké­szülékeket. Jövőre a köz- gazdasági szakiközépiskolá­ban szeretnék tovább tanul­ni. s remélem egyszer va­lamikor jó programozó le­kÓtta, matróz, mű­hold, PAKS, HANGI, GE- NER, VADÁSZ, VIZSGA, KUTYA , KETTŐS RÉS, APOLLÓ ... számomra ér­telmetlen szavak, egymás mellé haj igáivá. Azoknak vi­szont, akik már több napja itt vannak ebben a napkö­ziben ez a néhány szó iz­galmas szórakozást, a géppel való hatalmas csatározáso­kat, találós kérdéseket, lo­gikai fejtörőket jelentenek. Doros Judit Látogatás az ezer tó országában (Tudósítónktól): Ha megkérdezünk egy át­lag fiatalt, hogy mit tud Finnországról, leginkább csak általános megállapítá­sokra számíthatunk; ilyenek­re, mint: az ezer tó országa, vagy hogy van valami roko­ni kapcsolat is stb... Pedig bőven léteznek kö­zös szálak, amelyek összekö­tik népeinket. Megyeszékhe­lyünk és Pori város között az együttműködés, a testvér- városi kapcsolat már tíz­éves. Továbbfolytatása, ki- szélesítése céljából a Finn Demokratikus Ifjúsági Szö­vetség (SDNL) és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség barátsági és együtt­működési megállapodása alapján került sor a napok­ban a két szervezet Pori és Eger városi bizottságainak kapcsolatfelvételére. Farkas József, a KISZ Eger városi Bizottságának első titkára vezetésével négyen utaztak testvérvárosunkba, hogy egy héten keresztül tanulmá­nyozhassák az ottani fiata­lok életét, az ifjúsági szer­vezet munkáját, és megkös­sék a két évre szóló együtt­működési megállapodást. A visszaérkezés után őt kérdeztük arról, mit Végez­tek. , — Finn barátaink minden tőlük telhetőt megtettek a találkozó sikeréért. Beszél­getéseink során tájékoztat­tuk egymást ifjúsági moz­galmaink helyzetéről. Meg­állapodtunk, hogy a jövőben nemcsak delegációk cseréjét tervezzük, hanem kezdemé­nyezzük a középfokú okta­tási intézmények, a vállala­tok, a gazdasági egységek közötti kapcsolatok kialakí­tását is: — Egymás életének, mun­kájának megismerése céljá­ból kölcsönös kiutazásokat szervezünk. Vendéglátóink egyébként sokfelé elkalau­zoltak bennünket. Megmu­tatták például a csaknem elkészült új ifjúsági házat, amely nagyon impozáns épület lesz. Ebben három testvérváros részére rendez­nek be egy-egy szobát. Egyikben örömmel fedezhet­tük fel az Eger feliratot. — Ami még igen érdekes volt: tapasztalatokat gyűj­töttünk egy úttörőtáborban, amely „valódi” sátortábor- volt. Minimális kényelmi berendezéssel szerelték fel, romantikus környezetben. Négyévestől egészen 16 éves korig találtunk ott gyereke­ket. Eljutottunk a megyei lap, a Satakunta TYO szer­kesztőségébe, a város szín­házába, könyvtárába és részt vettünk a világhírű jazzfesztiválon is. Búcsúzás­kor természetesen viszont- látogatásra hívtuk meg finn barátainkat. Tuza Ferenc Pár perc pihenő a fenyők tövében NYOLC HÓNAP LAOSZBAN Hídépítők— kormánykitüntetéssel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom