Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-19 / 168. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. július 19., csütörtök 5. Északra, a Mekong folyásával ellentétes irányba indulunk el Phnom Penh- ből. Jobbról a még 1973-ban fölrobbantott híd pilléreinek csorba fogsora, majd a cham halászok folyóparti pálmakunyhója tűnik fel. A tehetősebbek lábakon álló emeletes deszkaházakban laknak, gyereksereg játszika cölöpök alatt, a hűvösben, ahol apró, fekete, csüngő hasú vietnami sertések turkálnak a szemétben. A ritka bambusz léc-kerítéssel körülvett udvarokban, mint hatalmas billenő hinták, pihennek a rizslisztmalmok. Amikor a rizst megszárították és kézi vagy gépi hajtású hántoló gépeken át- menve megkapja az Európában is ismert fehér szemcsés formáját, ezekbe a tíztizenöt liternyi űrtartalmú, terméskőből kivájt, földbeásott mozsarakba öntik, majd a hatalmas, billenthető fakalapácsok ütemes dön- gölésével finom lisztté őrlik. A khmer gépkocsivezető mellett, a Lada műszerfala alá beszorítva, géppisztoly. Tárja néha bizony keményen nekicsúszik a térdemnek a hepe-hupás úton amely a kambodzsai fővárosból kiérve egyre rosszabbá válik. Kínkeservesen kerülgetjük még az amerikai bombázások idején keletkezett tölcséreket, meg a Phnom Penh körüli tüzérségi összecsapások gödreit. Időnként felemelt sorompók, fabódék mellett haladunk el, az álmosító déli órákban lábukat az ablakon kilógatva szunyókálnak a fakókék egyenruhás, kifűzött bakancsos katonák. Meg kell állnunk, mert a fagerendákból összeeszkábált hidat az előttünk áthaladó súlyos teherautó bizony megviselte. Gépkocsivezetőnk méterről méterre, lábával dobogva vizshelye, a település azonban, miután a királyi udvar Phmon Penhbe költözött, elfeledett kis faluvá szürkült. Mai lakói munkaszolidaritási csoportokba, azaz a kollektív gazdálkodás leglazább formáiba tömörülve művelik rizsföldjeiket, tartják a Kambodzsában honos óriási, fehér vagy világos- szürke, fekete szarvú marhát. A faluban a legkülönösebb foglalkozást a Bonrong család űzi, a gulyák számára kolompokat öntenek. A világ minden táján ez szolid, polgári foglalkozásnak szágálja a kesze-kúsza falécszövevény teherbírását. A hídőrség lelkesen segédkezik, hátukra tolják furcsa fegyvereiket, a lefűrészelt tusájú és csövű régi amerikai B—16-os automata puskákat. Mi, a Lada utasai, gyalog vágunk neki, majd a túlparti hídfőnél néhány perces pihenőt tartunk. Tapasztott falu agyagkunyhókban teát, cigarettát, banán- fürtöket, a fővárosban palackozott, émelyítően édes, alig szénsavazott üdítő italokat, Ho Si Minh városából valamilyen úton-módon idekerült Bá-Bá sört árulnak a rövid hajú, szomorú arcú khmer anyókák. Balra fordulunk, letérünk az útról, amely továbbfut északra, Kompong Chhang felé. A vöröses, taposott földsövény fölrobbantott pagoda mellett kanyarog és máris beletorkollik Oudong főutcájába. Valamikor, jó fél évezrede itt a közelben volt a khmer királyok székTam mester golyókká formálja a töltényhüvelyeket, háttérben az asszonyok öntőformát gyúrnak (A szerző felvételei — KS) Útközben ezzel a jellegzetes kambodzsai szállítóeszközzel találkoztunk, a kétkerekű kiskocsit utasaival egy 50 köbcentiméteres japán Suzuki kismotor húzza mit, de nem így Oudongban. Itt alig fél évtizede a pol- potisták elkeseredett harcokat vívtak az előrenyomuló hazafias erőkkel és vietnami támogatóikkal. Fönt a falu fölött, a dombokon, ahol az egykori pompás királyi épületekből csak néhány óriási sztupa, kúp alakú, szobrokkal, reliefekkel díszített kőépület, templom áll, a talaj felső rétege telistele van különböző űrméretű lövedékekkel, kilőtt töltények hüvelyeivel. Bonrongéknál a nagy család — a felnőttek vannak vagy negyvenen — fiatalabb férfitagjai fonott kosarakkal fölkaptatnak a domboldalon, teleszedik rézhüvelyekkel a garabolyokat. A hüvelyeket Tam, a húszéves izmos fiú, kalapáccsal ügyes kis szerkezetben tömör golyókká formálja. Az asszonyok közben agyagból, körte formájú öntőmintákat tapasztanak, viasszal öntik ki a majdani kolompok anyagát, fölülről belecsúsztatják a megolvasztandó rézgolyókat és máris a faszén- parázzsal izzított, kör alakú kemencékben pirulnak az agyagkörték. Kihűlés után kalapáccsal leverik a megkeményedett öntőformát, megcsiszolják, beillesztik a nyelvet és máris valamelyik méla marha nyakában ko- lompolhat békésen a halált hozó eszközökből készített kolomp. Dunai Péter KAMBODZSA Utazas Oudongba SZOVJETUNIÓ Jegesmedvék szülőháza A Vrangel-szigetet 1976-ban — elsőként az Arktiszon — természet- és vadvédelmi területté nyilvánították. A cél: meg kell óvni az Északi-sarkon a jegesmedvék szülőházait és a fehér ludak fészekrakó helyét. Másodsorban célszerű visszatéríteni az egyik legnagyobb fekvőhelyükre a rozmárokat, és optimális keretek között kell tartani az északi szarvasok egyedülálló tenyésztését. Harmadsorban meg kell menteni a pusztulástól a hatalmas madárcsapatokat. Mindehhez ismerni és tanulmányozni kellett a szigeten a természeti tényezők bonyolult kölcsönhatását. Minden ősszel, szeptemberben jegesmedvék százai indulnak el ismeretlen „navigációs készülékek” segítségével a Jegesrtenger jégtorlaszain, hogy a legkülönbözőbb helyekről eljussanak a Vrangel-szigetre. Ott a hómezőn építenek maguknak téli barlangot. Néha a tomboló hóvihar megbontja a barlangot, s a vadállatnak újból be kell temetkeznie. Más esetben a szél — éppen fordítva — több méter magas hótorlaszt emel, s ekkor a medvének új kijáratokat kell vájnia. Az új év első napjaiban jelennek meg a bocsok, de a család addig nem bújik elő, amíg orkánszerű hóviharaival tart a sarki éjszaka. Március végén, április elején nyílnak meg a barlangok. Először az anyamedve bújik elő, aztán kivezeti a medvebocsokat. A jegesmedve bebarangolja a hatalmas területet, egy állatra gyakorlatilag ötszáz Medvebocsok (Fotó: APN — KS) négyzetkilométer jut. Ezért nagyon bonyolult állandó megfigyelés alatt tartani őket, a hagyományos eszközök itt nem is vezetnek eredményre. Bár néhány országban már kísérleteznek azzal, hogy a medvék mozgását speciális rádiókészülékekkel, műholdról követik nyomon. Kiderült, hogy a medvék megközelítőleg délről északra és északról délre haladnak a fókák nyomában, hiszen elsősorban ezekkel táplálkoznak. Meghökkentő a jegesmedvének az a képessége, ahogy a hosszú koplalást átvészeli. Az éhség legyőzésében segít a meglehetősen terjedelmes gyomra, és hogy az év bármely időpontjában .. könnyedén álomba merül. Emellett gyors Zsírfelvételre képes, amit aztán igen gazdaságosan hasznosít. A jegesmedve az Eszaki- Jéges-tenger életkörülményeihez való alkalmazkodásával is magára vonta a kutatók figyelmét Míg az 50- es években az átlagos állatállomány az ötezerhez közeledett,- addig mára eléri a húsz-, esetleg a huszonöt- ezret is A medvék számának növelése az Arktiszan új problémát szül: az emberekkel való együttélés problémáját. A medve, bár természete szerint béketűrő (csak fókazsákmányolására specializálódik), mégiscsak nagyon erős, ügyes, és az ember számára nem veszélytelen ragadozó. A múltban, amikor mindenütt vadászok lestek rá, Leggyakrabban csak egyszer találkozott az emberrel életében. S ha a lövéstől megijedve, el is szaladt a döntő pillanatban, élete végéig bizalmatlanul közeledett az emberekhez, emlékezve korábbi fájdalmára. Napjainkban már bátran megközelítik a házakat, bemennek a tanyákra, sőt néha még az emberre is rátámadnak. Időnként maguk a sarkkutatók segítik ezt elő, akik előszeretettel kötnek barátságot velük. A jegesmedvék szaporodása alacsony, normális feltételek között a nőstények évente csupán egyszer szülnek, s egész életükben mindössze tíz-tizenöt, vagy ennél is kevesebb medvebocsot ellenek. A védetté nyilvánítás óta sok minden történt a Vrangel-szigeten. Felújítottak sok utat, rendeződött az állat- és növényvilág leltározása, megszervezték a madárvilág folyamatos megfigyelését, létrehoztak néhány geobota- nikai területet. A vizsgálatok alapján a természetvédelmi területek történetében elsőként jelent meg a „Természet krónikája”. Szavva Uszpenszkij a biológiai tudományok doktora Mongólia Lakások a dolgozóknak A városias életmód, a modern lakáskultúra meghódította a mongol falut is. A faluképet ma már nem kizárólag a jurta jellemzi. Már a kisközségekben is föltünedeznek a kőházak, a komfortos falusi otthonok. Az országos lakásprogram kereté, ben indult útjára az állami gazdaságok dolgozói részére építhető otthonok akciója. Legutóbb a Központi Aj mák egyik jeles gazdaságának dolgozói jutottak komfortos otthonokhoz. A dzsargalanti állami gazdaság sikeres, jól gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzem. A bő termésből a legutóbbi aratáskor csaknem hétezer tonna gabonát adtak el az államnak. Az itt dolgozók jó munkájuk eredményeként jutottak lakásokhoz. Az első új több emeletes lakóházakba gépkezelők költözhettek be. A következő — szintén állami támogatással létesülő — házakba a növénytermesztők költöznek. KNDK Napmpho — nemzetközi kikötő Phenjantól 50 kilométerre, a Sárga-tenger partján fekszik a KNDK egyik legjelentősebb kikötője: Napmpho. A nemzetközi kikötő korszerűsítése a közelmúltban fejeződött be. Itt ma már hatalmas tengerjáró hajók rakományait fogadják és juttatják el rendeltetési helyükre. Az áxurakodás óriásdaruk, automatizált szállító- és emelőszerkezetek segítségével. történik. Az elmúlt húsz évben például megnégyszereződött a rakodógépek száma. A kikötői munkát modern vezérlőközpontból irányítják. VIETNAM E dék földjén Buon Me Thuot — a vietnami nyelvben akárcsak kissé járatos ember fülét is megüti a városnév szokatlan hangzása. Ez valóban nem vietnami szó, pedig a város Vietnam Központi Fennsíkján, az ország egyik nagy. összefüggő, nemzetiségek által lakott részén terül el; Daklak tartomány székhelye. A rossz utak, a még rosszabb biztonsági helyzet miatt külföldi ide ritkán vetődik el, úgy tudom, előttem sem járt magyar újságíró a dimbes-dom- bos, Somogyra emlékeztető vidékeken. Elhagyjuk a várost, a kocsi kerekei alatt vöröses laterittalaj porzik, bal oldalt furcsa, friss földből emelt, mintegy négy méter átmérőjű és másfél méter magas kúpok, tetejükben négy díszesen faragott faállványon parányi ház, benne cserépedények, élelmiszerek, állatcsontok, amulettek, az elhunyt halálakor leölt marha állkapcsa — a közeli e-de falu temetkezési helye. A sírok között vízibivalyok legelésznek, vad- banánfacsoportok törik meg a sűrű, szinte áthatolhatatlan, tüskés bozóttengert. Ezt az amerikai megszálló katonák valamikor „várj egy percet” bozótnak nevezték, hiszen, aki idetéved, igen nehezen gabalyodik ki a hüvelykujjnyi tüskékkel fölfegyverkezett indák közül. Űticélunk Buon Tuor falu, amelyről egyelőre any- nyit tudunk, hogy félórányi autóútra van a tartományi székhelytől és az e-de etnikai csoport egyik amolyan „mintafalva”. Letérünk a déli irányba tartó köves útról, keskeny ösvény visz tovább a falu felé. Lomha mozgású elefántokat kerülgetünk, ezek a jámbor óriások már félig-meddig háziállatok. Fahordásra, teher- cipelésre vannak beidomítva. Egykedvűen tűrik, hogy a hátukra erősített bambuszszékben ülő gazdájuk botszúrásokkal irányítsa őket. Hosszú cölöplábakon álló faházak tűnnek fel — megérkeztünk. Lakóik, az e-dék, egészen más típusú emberek, mint a vietnamiak. Történészek szerint valamennyi, a fennsíkon lakó etnikai csoport indonéz— maláj eredetű, úgy tartják, ők voltak a mai Vietnam első telepesei. Magasabbak, erősebb testalkatúak, söté- tebb bőrűek a vietnamiaknál, hajuk hullámos. Inkább illenének a Sandokan- filmekbe, mint a fennsík szeles, a vietnami alföldnél zordabb klímájába. A hosz- szú házak teraszos előrészén gyülekeznek; barátságosan, jóindulattal fogadják a köszönést. A falu láthatóan legtekintélyesebb embere, a 68 éves, ezüstös hajú Y-no bácsi, aki korábban lelkészként szolgálta a néhány száz fős közösséget. Rámutat az egyik hosszú házra — tz volt a templom,' amíg a közelmúltban be nem zárták. Y-no bácsi . kitűnően beszél franciául, így boldogulunk vietnami kísérőink segítsége nélkül is. Meséli, hogy a falu lakóinak kilenctizedé keresztény, még 1935-ben térítette meg őket egy Smith nevű angol misszionárius. — Előtte miben hittek, milyen vallást követtek? — kérdezem Y-not. — A sziklák, erdők. vizek szellemeit tiszteltük. Az egykori lelkésznek két fia, két lánya van, s — mint a falubeliek többsége — rizstermesztésből, marha- meg bivalytenyésztésből él. Kisunokájával, a 19 éves, H’lianggal e-de nyelven beszélgetnek. Egészen más hangzású, mint a vietnami, torokhangú, szaggatott, sok torlódó mássalhangzóval. Az e-dék, akik a hatalmas területű, de ritkán lakott tartomány legnépesebb etnikai csoportját alkotják, a fennsíkon lakó több tucat népcsoport közül talán a legfejlettebbek. Írott, latin betűs nyelvük van, és helyhez kötött életmódot folytatnak. A fennsík lakóinak még több mint a fele nomád, vándorló életet él, nagy családokba, törzsekbe, törzsközösségekbe tömörülve. Noha a vietnami hatóságok a felszabadulás óta eltelt néhány évben sokat tettek azért, hogy a primitív, néha kőkorszaki szinten élő erdei-hegyi lakókat letelepítsék — sok még a tennivaló. Szerszámaik, népviseletük, fekete alapon sárga, zöld, piros, geometriai ábrákkal díszített háziszőtteseik célszerű szépsége az e-de iparosok ügyességét dicséri, örzik-e még régi hagyományaikat, zenéjüket, van-e zenekaruk, szoktak-e táncql- ni? — tettem fel a kérdést Y-nonak, aki meghívott bennünket cölöpházába egy teára. — Régebben volt a falunak saját zenekara, táncolták is az ősi szertartásokat, ezek a szokások azonban mostanára kikoptak, elfelejtődtek. — Az iskolában milyen nyelven folyik az oktatás? — Vietnamiul, de ismerek olyan e-de falvakat. ahol anyanyelven is tanítanak — válaszol a bácsi. Y-no háza ugyanolyan, mint a többieké. Tíz-tizen- két méter hosszú, másfél méteres facölöpökön áll, földszintes, gyalulatlan trópusi keményfa-deszkából épült, dísztelen, céljának’ megfelelő építmény. — A szobában családi fényképek. gitár, a sarokban nagybőgőre hasonlító ősi egyhúrú vonóshangszer, vörös fából készült, kezdetlegesen megmunkált asztal, négy székkel. A ház bejáratánál vietnami nyelvű tábla: „Ennek a családnak semmiféle kapcsolata nincs a reakciós FULRO-val”. A FULRO nevű fegyveres ellenforradalmi szervezet még az 1960-as években alakult, tagjait a francia gyarmatosítók próbálták faji alapon szembeállítani a síkságon élő vietnamiakkal, azt állítva, hogy a vietnamiak — úgymond — le akarják igázni, függetlenségüktől megfosztani a fennsík népcsoportjait. A FULRO az 1975-ös országegyesítés, a nemzeti függetlenség kivívása után is megmaradt. A tartományi pártbizottságon ennek kapcsán elmondották, hogy Daklakban jelenleg mintegy ezer fölfegyverkezett FUL- RO-bandita rejtőzik, falvakat, vezetőket, az úton haladó gépkocsikat támadnak meg, gyengíteni, bomlasztani igyekeznek a lakosság és a vietnamiak jó kapcsolatait. Y-no bácsi biztosít róla, a falubeliek nem értenek egyet a FULRO céljaival, más, békés utat választottak a fejlődés nem könnyű szakaszában. A kitűnő, méregerős zöldtea után szívélyes búcsút veszünk Buon Tuor lakóitól, Y-no bácsitól, irány a tartományi székhely. Sietnünk kell, szürkület után már nem biztonságosak az utak.
