Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. július 14., szombat TUDÁS, AMI VAN, ÉS MÉGSINCS Egy kettészakadt megyei könyvtár Az ember például vizsgázik. Még három napja van hátra, s eszébe jut, hogy volna egy fontos könyv, amit el kellene olvasnia. Bemegy hétfőn az egri Megyei Könyvtárba, alig győzi kivárni a nyitást. Izgatottan keresgél a katalógusban, s örömmel látja, hogy megvan a kötet. Kikéri, s már megnyugodva ül le egy székre. Néhány perc múlva a könyvtáros közli veie, hogy ez az olvasnivaló valóban birtokukban van, de leghamarabb csütörtökön számíthat rá. Az ok: az állomány nagyobb része a szarvaskői raktárban van, ahonnét csak a hét közepén szállítanak. Hogy emberünk mit gondol, azt nem írjuk le, nemigen tűrne nyomda- festéket. ★ Az áldatlan állapot okáról Orosz Bertalanná könyvtárigazgatót kérdezzük. Régről kezdi a magyarázatot, a bajok nem az elmúlt hónapokban vagy években kezdődtek, már az alapok elhi- bázottak voltak. — Amikor 1970-ben teljesen birtokunkba vettük a Kossuth utcai épületet, már éppen csak elfértünk benne. Akkoriban ugyan szabadítottak föl számunkra néhány lakást, több lett a helyünk, de az igazi eredmény ennek a pompás műemléknek a külső megjelenése volt. Igazán méltó környezetnek ígérkezett egy megyei könyvtár számára. Az úgynevezett Nagypréposti palota látványos volta ellenére azonban hosszabb távon szűkösnek bizonyult számunkra. Már akkor sem fért el teljesen a gyűjteményünk, azóta pedig még zsúfoltabb lett itt minden. Szépen, fokozatosan minden talpalatnyi helyet megtöltöttünk. Egyrészt a szabadpolcos termeinkben szorultak egyre összébb a kötetek, jóformán már levegőt sem lehet ott kapni. Helybenolvasásra, üldögélésre, nézelődésre már gondolni sem lehet. Mondanom sem kell, ez nemcsak esztétikai szempontból rossz, de gátolja az áttekintést, s ezután már további kiadványoknak sem találunk helyet. Pedig azok a könyvek „élnek” igazán, amelyek kézbe vehetők, kínálják magukat olvasóiknak. — Mindez látható az ide betérő érdeklődő számára, de milyenek körülményeik, tárolási lehetőségeik? — Gyűjteményünk nagyobb része a szarvaskői raktárban van. A volt általános iskolát alakítottuk át ilyen célra, részben személyes kapcsolatainknak köszönhetően, hiszen ottani születésű vagyok. Már előfordult egy-két mulatságosabb eset is e hellyel kapcsolatban: többen kinézték úttörőtábornak, meg mozgósításkor elszállásolási helyként számoltak vele. Tudniillik a lajstromokban még mindig iskolaként szerepel. Nagy volt mindkét részről a megrökönyödés, amikor értesítettek bennünket, hogy egy napon belül ürítsük ki, mi pedig közöltük, hogy ez lehetetlen. Magában a Kossuth utcai épületünkben már olyan anekdotába illő gondjaink akadnak, mivel köteteinket már nem logikus sorrendben helyeztük el, hanem úgy, hogy könnyebben hozzájuk férhessünk. Lentre a ■nagy alakúakat, föntre pedig azokat, amelyek ritkábban kellenek. így aztán emlékezetünkre vagyunk utalva s ha néha kérnek egy- egy „szokatlanabb” kötetet, igencsak össze kell szedni magunkat, hogy kiderítsük, hol is rejtezik. — Gondolom, még beszerzési lehetőségeiket is korlátozzák ézek a gondjaik, hiszen évről évre több kiadvány lát napvilágot, s mindegyiknek nem tudnak helyet szorítani... — tA megyei könyvtárak közül a miénknek a legkisebb a gyarapodása, valamikor évi 10 ezer darabos volt, ma már 8 ezer körül tartunk. összehasonlításul any- nyit, hogy más megyeszékhelyek 12—18 ezer kiadványt szereznek be minden esztendőben. Ez nyilvánvalóan elmaradáshoz vezet. Nem költségvetési okai vannak, bár köztudomású a könyvek áremelkedése. Többet is tudnánk venni, de már nem férnek. Még ez a szarvaskői raktárunk is betelt, egyszerűen nem tudom megmondani, hogy a következő években hová rakjuk az újdonságokat. ★ Járjuk a szarvaskői volt iskolaépület helyiségeit. Plafonig bepolcozva valameny- nyi terem, úgy 60—70 ezer kötet lehet itt. Eger és a megye „dolgozószobájának” nélkülözhetetlen kellékei itt szoronganak. Egyik helyen összekötözött könyvek, arra várnak, hogy újra szállítsák őket. Rossz rágondolni, hogy ez az ide-oda hur- colás mennyi kárt tesz ezekben az olvasnivalókban. Ez a gyűjtemény „bejáró”, az összes utazással járó problémákkal együtt. Egy állandósult ideiglenes megoldás áldozatai ezek a nyomtatványok. ★ — Egy könyvtár feladata nemcsak az olvasók kiszolgálása, bár végső célja az. Hogy színvonalasan történjék, sok „háttérmunka” szükséges. Ezt nem akadályoz- za-e a helyszűke? — Valóban —, folytatja Oroszné — könyvtárosaink alig-alig férnek. Nem tudjuk biztosítani így a megfelelő munkakörülményeket, létszámfejlesztésre meg éppen nem gondolhatunk. A múltkoriban is el akartunk helyezni egy íróasztalt és egy írógépet valahol, de nem volt rá mód. Pedig az utóbbi időben egyre több feladat hárul a könyvtárakra. Meghirdették a nyitottság elvét, közművelődési szerepet is vállalunk, nálunk is alakult helytörténeti részleg. Elég, ha csak arra a tényre gondolunk, hogy amíg 1970-ben 69 ezer dokumentumot őriztünk, addig ma már 139 ezret. Lendületesen nőtt hanganyagtárunk. Újra társulnunk kellett más kulturális intézményekkel. A gyermekkönyvtárunk és az úttörőház kölcsönösen korlátozza egymást, a kapcsolat előnyei ellenére. Az Ifjúsági Házban működik az általános iskolai könyvellátó részlegünk. Ez a vendégeskedés sem szerencsés. A következő években csak öncsonkítással leszünk képesek ellátni feladatainkat. Kénytelenek vagyunk olyasmit is kiselejtezni, ami lehet hogy pótolhatatlan. ★ Növekvő, élő test egy bibliotéka, ugyanúgy kell számára helyet biztosítani, mint ahogy az egyszeri paraszt- ember cipőt vesz a fiának. Inkábbb kitömi az orrát egy csöppet, csakhogy ne kelljen fél év múlva a lábbelit kidobni. Még inkább így kell gondolkodni egy „el nem dobható" épülettel kapcsolatban. Ha „szorít”, nem lehet benne lépni, előbb utóbb már araszolva sem. S ha egy megye, egy város egy helyben topog, nem követi az információk egyre szaporább áradatát, nagyon lemarad. Egykor született egy terv a könyvtár bővítésére. Lehet, hogy ma már ez is kevésnek bizonyulna. Hovatovább már másként nem elképzelhető a megoldás: egy új, korszerű könyvtár megépítésére van szükség. Gábor László A „Szomorú vasár nap” legújabb folytatása ítélet a halottnak vélt költő perében Szomorú vasárnap címen mutatták be a múlt évben Müller Péter zenés játékát, amely könyv alakiban is megjelent. A szerző úgy tudta, hogy Jávor László, a világhírűvé vált dal szövegírója már nem él. Jelentkezett a halottnak vélt költő, aki megtudta, hogy személy szerint is szerepel a darabban és mint írta: „gyalázatos hazugságokat” állítanak róla. Például azt, hogy Jávor a Szomorú vasárnap kottáját tűzte az öngyilkosok holtteste mellé a nagyabb reklám érdekében. A többi között azzal gyanúsítja Müller, hogy a Seress Rezső zeneszerzőt illető jogdíjakat felvette. Jávor László, az egykori pesti újságíró-költő 1935-ben írta szerelmesének a Szomorú vasárnap című verset, amelyhez később Seress Rezső szerzett muzsikát. A dal, amelyet az öngyilkosok himnuszának neveztek el — világsiker lett. A szövegíró, mert a politikai rendőrség üldözte és letartóztatás fenyegette, 1938-ban Párizsba utazott. Részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Több kitüntetést kapott. Az újságíró tollát az ecsettel cserélte fel. Mint festőművészt az Akadémiai Pálma tiszti keresztjével jutalmazták. Jávor két pert indított Müller ellen. Személye megsértése miatt és szerzői jogbitorlásért, mert az író jogtalanul használta a Szomorú vasárnap címet. A Budapesti Kerületi Bíróság most hozott ítéletet az első ügyben. Megállapította, hogy Müller, a színház és a könyvkiadó jogsértést követett el, azzal az állítással, hogy Jávor holttestekre tűzte a dal kottáját. Az ítélet szerint az író nem járt el kellő gondossággal, amikor a szerzői jogdíjakról a tényeknek meg nem felelő adatokat közölt. A bíróság arra kötelezte Müller Pétert, az írót, hogy a jogsértés miatt elnézést kérjen a Franciaországban élő Jávor Lászlótól. A címbitorlási per még folyik Müller Péter elismerte, hogy Jávor engedélye nélkül használta a Szomorú vasárnap címet. Ebben az ügyben a következő tárgyaláson hirdet ítéletet a bíróság. MÜZEUMFELÜjfTAS. Felújítják a Szépművészeti Múzeum tetőszerkezetét. A munkával az Általános Építőipari Szövetkezetei bízták meg. A nagyobb felújítást, várhatóan a jövő évben kezdik meg (MTI fotó: Balaton József felvétele — KS) Csányi László Valaki járt a Salinibeni palotában II12. Az sem lett volna meglepő, ha ugyanabból az aktatáskából a firenzei hadikészületekről is veszek elő fényképeket, akár olyanokat is, melyeken határozottan fel lehet ismerni a városfalakon serénykedő Michelangelót; ebben a rejtelmekkel zsúfolt világban csak a valószínűtlen hitelesíthetett mindent. Átnyújtottam a képköte- get, s ahogy kezünk találkozott az íróasztal fölött, őfő- méltósága arca megkeményedett, vonásaiból gyanakvást olvastam ki. — Azt mondta, meg kell mutatnia néhány fényképet. Ezek szerint valaki megbízta ezzel, s tudni akarom, ki a megbízója? — Erről nem érdemes beszélnünk. Tényekről van szó, s bár ezek jövőbeni tények, annyira fontosak, hogy a neveknek nem kell jelentőséget tulajdonítanunk. — Natürlich, vannak esetek, wie sagt man, szóval, magának is van neve, — s egy füzetben kezdett lapozni, amit eddig nem vettem észre íróasztalán — Csányi — mondta, föl sem emelve fejét a füzetből. — Jól mondom? Történelmi név. — Valamennyien a történelem szereplői vagyunk, főméltóságú uram. A múltra lehet hivatkozni, de érvelni csak a jelennel lehet. — Aha — mondta, de látszott rajta, hogy nem érdeklik szavaim. — Hol hagytuk abba? Kevés időm van. A fényképek zörögve hullottak az asztalra, ahogy kiszórta őket a borítékból. Keze, melyen fáradt, szürke erek futottak át, fürgén maga elé terítette a képeket, némelyiket fel is emelte, közel a szeméhez. — Nem értem — mondta gyorsan. — Hogy úgy mondjam. .. — Történelmi képek — válaszoltam. — így is mondhatnám, dokumentumok. — De magyarázza meg, kérem, hogyan készültek? Ha nem csalódom, eredeti fotók. De épp az eredetiségük csal meg. Nem szeretem a technikai trükköket. Oi — A történelem a folyamatot jelenti, a technika pedig ebben az esetben megelőzte az időt, de nem hamisította meg. Hosszan nézte a képeket, majd -korához képest gyors mozdulattal felállt, és az ablakhoz lépett. A mélyben a Duna látszott, • szürkén, kegyetlenül közönyösen, felette hidak íveltek át, pontosan úgy, ahogy az útikönyvekben látni. „Nézze csak” — mondta majdnem kiabálva, s az ablakhoz siettem. A látvány a bizony- tálán évszak szűrt fényében is szép volt, magán hordva a főváros közismert jellemzőit, csak az zavart, hogy a tények véglegesnek hitt dimenzióiban tudomást sem vett a történelemről, melynek riasztó dokumentumai már ott hevertek az asztalon. — Nem értem — mondta a nagyúr —, de mit akar maga velem? — Ezek a képek a jövőt ábrázolják. Mindössze erről van szó. Ekkor már ismét az asztalnál állt, egyenként felemelte a képeket, s rövidlátó szeméhez tartotta. — Ügyes, határozottan ügyes — mindta. — A hitelességében nincs okom kételkedni. De hogy is mondjam — s közben füzetében lapozott — kedves Mányi. .. — Csányi — javítottam ki. Bosszúsan nézett rám: — Mindegy. Ne szakítson félbe! Szóval, ügyes, határozottan ügyes fotográfus munkája. De akkor sem értem. Ezeken a képeken valamennyi Duna-hidat lerombolták, itt a házaknak csak a fala áll, vagy az sem, nem is tudom, hol .lehet... — A József körút. .. — ... szóval, nem is tudom, meg ezt sem, talán a Bazilika? — rám néz, nem vár feleletet. — Mindegy, ne szóljon közbe, elhiszem, csak azt mondja meg, kedves Mányi, mit akar ezzel? —Ezek a fényképfelvételek jövőre, tehát 1945 tavaszán készültek a lerombolt fővárosról. — Igen, igen, de akkor sem értem, hogy mit akar ezzel? — Egy fotográfus, ahogy a főméltóságod mondta, határozottan ügyes fotográfus, mert a jelző mindenképp illik rá, előre elkészítette ezeket a képeket. — Vagyis egy évvel előre dolgozott — s tétován mosolygott, de maga is érezte, hogy a tréfa értelmetlen. — Mégis, hát mit akar? — csattant fel a hapgja, de ahogy a képekre nézett, megenyhülten folytatta: — Szóval, mit akar, kedves Lányi? (Folytatjuk) Kötegben szállítják a könyvet a szarvaskői raktárból A könyvtár kinőtte szép épületét. (Fotó: Szántó György)
